Attis! kéérlek, szorongásról, pánikrohamról is legyen téma! nekem rengeteget segítene, like hogy eljusson hozzá légyszíves. Peace!

A depressziómban én azt láttam hogy a semmiért élek. Hogy a világ lenéz engem. A testvérem halálakor debis lettem. Vágdostam magam mert nem bírtam irányítani az érzéseim. A depimben mindig azt kívántam hogy bárcsak én haltam volna meg a testvérem helyett. A köreimben mindenki azt éreztette velem hogy semmi vagyok. Már majdnem ott tartottam hogy megölöm magam. De nagy nehezen kitörtem. Pszihiátriára járok és ott is megállapították hogy nem bírom kontrolban tartani az érzéseim. És azt is megállapították hogy az apám miatt is van és nem csak a testvérem elvesztése miatt. Senki ne csináljon ilyet. Mert nincs értelme. Akárki vagy én így szeretlek. Ne változz meg más miatt. Ha depressziós vagy akkor kérj segítséget. A depresszió nem játék, de sajnos sokan annak nézik.

15 éves vagyok, 11 évesen voltam először bipoláris személyiségzavarral diagnosztizálva. Abba, hogy mi váltotta ki, nem szeretnék bele menni, mert személyes, de tapasztalatot tudok mondani. Semmilyen értelmet nem látsz az életben. Bármilyen inger ér, előbb vagy utóbb csak negatív érzés fog benned maradni, és az, hogy hibáztál. Folytonos bűntudatod van, és gyűlölöd saját magad. Ez nem az a gyűlölet, hogy "uh ronda vagyok" hanem az, hogy az ágyból sem bírsz kikelni, vagy a vécére elmenni, mert nem látod értelmét, hogy neked bármivel is jobb legyen. Egy szóval, borzasztó. Egy hosszú szenvedés, amiből szinte soha nem látsz kiutat.

15 éves voltam mikor először diagnosztizáltak súlyos depresszióval, de a baj kezdete még egészen régre nyúlik vissza. Nagyjából 4-5 éves lehettem mikor az első öngyűlölő illetve öngyilkos gondolataim megjelentek. Az eleinte azt hittem ez normális. Mikor később rájöttem, hogy közel se szégyeltem szólni bárkinek is. Mivel amióta emlékszem magamra ilyen voltam, soha nem tapasztaltam boldogságot. 2 éve szedek gyógyszert, egy pár hónapja váltottam, nem mondom, hogy nem segített de azt se, hogy igen. Nem tudom milyen boldognak lenni. Egyszerűen ötletem sincs. És már abban sem vagyok biztos, hogy valaha meg tudnám ezt tapasztalni. Depressziósnak lenni szörnyű. Nem élek. Nincs semmi amit szeretek. Csak létezek és lélegzek egy indok nélkül. Csak fúj a szél, míg mindenki más repül a segítségével. Nincsenek céljaim, vágyaim, semmi. Csak egy tátongó lyuk. Akármennyi gyógyszert vagy elszívott cigicsikket dobok bele, soha nem lesz tele. Néha úgy érzem magam, mint egy páncél. Egy üres páncél, ami azért mozog még mindig, mert mások ezt várják el tőle. Egy rozsdás páncél élet nélkül. A depresszió nem szomorúság. Legalábbis az én esetemben nem. Csak üresség. Kérlek kérjetek segítséget minél előbb! Soha nem késő szólni. Megérdemlitek a boldogságot. Hajrá!

3-4 éve, 17 évesen történt, hogy beleszerettem a legjobb barátomban, és rá kellett jönnöm, hogy meleg vagyok. Életem első és legnagyobb szerelme persze nem viszonozta az érzéseim. Nagyon közeli barátok voltunk, és próbáltunk azok is maradni (ez egyébként a legroszabb, amit tehet ilyenkor az ember), de amire igazán vágytam, azt nem kaphattam meg. Szörnyű volt. Gyűlöltem mindenkit. Értelmetlennek találtam az életet. Mindennap sírtam, és azon gondolkoztam, hogy vajon hányadik emelet lenne elég magasan. A testvérem segített nekem, nélküle talán már nem is élnék. Nehezemre esett gondolkodni, és együttműködni vele, de végül hagytam, hogy elráncigáljon egy pszichiáterhez, aki aztán diagnosztizálta nálam a depressziót. Attól kedzve antidepresszáns szedtem, és havonta visszajártam állapotfelmérésre. Több, mint egy évig tartott, mire azt mondhattam, hogy elmúlt. Ma meg már, ha visszagondolok azokra az időlre, totál indokolatlannak hat az a rengeteg szomorúság, amit éreztem. Ha esetleg te is a fentihez hasonló dolgokat élsz most át, akkor üzenem, hogy nem vagy egyedül. A legfotosabb, hogy kérj segítséget! Nem szégyen! Nem gyávaság! Ez csak egy betegség, és gyógyítható! Köszönöm, hogy végig olvastad!

Várható videó, hogy egy trauma során mi történik a testünkben, és a feldolgozásának a fokozatairól?

Szomorúan látom hogy nagyon nagyon sokan egyátalán nem veszik komolyan a témát :/

Borzalmas érzés depressziósnak lenni, főleg bipoláris zavarral. Nem kivánom senkinek sem, még annak sem akit a legjobban utálok. Éveken át azt hitték, hogy szomorú vagyok, majd elmentem eg pszichológushoz(mert semelyik családtagomban sem bizok annyira, hogy meséljek erről), és ő tovább küldött a pszichiátriára, és ott derült ki, hogy középszintű depresszióm van. Éveken át azt hittem, hogy én egy semmi vagyok, nem örültem semminek sőt még az akkori páromnak sem. Depressziós voltam, mert egy kiskoromban (9-10 évesen) történő trauma ezt hoztam ki belőlem, de "csak" akkor amikor 12 voltam Ne haragudjatok, ha ez összeszedetlen volt, furcsa erről az interneten beszélni.

Szia csinálhatnál egy videót a szociális fobiáról? Mert észre vettem hogy nagyon sok ember szenved ebben( ahogy én is) és nem tudnak róla, ahogy én sem tudtam. Én mindig szorongtam, de nagyon. Amikor megtudtam azt hogy nem normális majdnem minden szociális interakciónál szorongni, nagyon meglepődtem mert nekem ez volt a természetes. Én tüneteim: heves szívverés, nehéz levegő vétel, szorító érzés a melkasomon, remegés, izzadás. Aki nem élte át el sem tudja képzelni mennyire rossz. És tudom hogy a fejemben van, és harcolni is akartam ellene, még pedig úgy hogy benne maradok a szituációban és kibírom amíg szorongok, viszont ez nem segít. Ezért is kerestem fel pszichológus segítségét!

Én voltam depressziós...nem vagyok idős, 15 éves vagyok, de nem divat volt amit átéltem...én személy szerint nem szeretem azt, hogy valaki divatból dobálózik a depresszió szóval... Engem kiközösítettek, kigúnyoltak, megvertek, leköpködtek és lelkileg is gyötörtek, csak azért mert más a stílusom és a zenei ízlésem mint nekik...amúgy is nagyon instabil vagyok lelkileg és ez könnyen depresszióba hajszolt..egyszer eljutottam odáig, hogy kést szorítottam a torkomhoz, mondván miért szenvedjek, ha egy pillanat alatt vége lehetne? És ha akkor nem töri rám az ajtót a tesóm, el is vágtam volna a torkom.. Azóta nagyon nehezen, de sikerült kigyógyulnom belőle...de soha nem felejtem el

Szegény divatdepressziósok most lebuktak...

Először is, aki valóban depressziós annak eszébe sem jut kiírni facebook-ra!:) (ezt muszáj volt)

"Magyarország sokmindenben nagyon jól teljesít, és európában benne van a top 5-ben, de van olyan is amikor első helyezett, ilyen példálul a tüdőrákban meghaló emberek aránya vagy az elhízott emberek aránya de a depresszió tekintetében is nagyon jól teljesít Magyarország." XDDDDD

Nem voltam még depressziós...vagy...nem tudok róla, de azt aláírom, hogy a háziállat segít!

Én voltam súlyos depressziós (nem öndiagnózis,hanem orvos által felállított) A fiziológiai szükségleteimet csak akkor tudtam ellátni, amikor már a muszáj határát fenyegette. 18-19 órákat aludtam egyhuzamban, csak vizet inni keltem fel, meg egyebek. Folyamatos disszociációk, képtelen voltam koncentrálni. Viszont nagyon érdekes álmaim voltak, az agyam abba menekült. Folyamatos tudatos álmodás, megteremtett egy világot az elmém, ahol szárnyalhat. (súlyos depressziós periódusokban) Találkoztam álmomban Istennel, meg egyebek. Mellette természetesen rémálmaim is voltak, de azok inkább az enyhébb időszakokban. Tudom minden eset más, így nem általánosítok, de amit én tapasztaltam: a depressziós ember képtelen hálát érezni, vagy bármi más pozitív érzést is képtelen megélni. Sajnos csak ürességet, és fájdalmat érez. Ha valaki élt már át olyan mértékű gyászt, akár csak egy pillanat erejéig, hogy azt érezte, csupán szemlélője önmagának, és az eseményeknek, akkor talán tudja mit is jelent a depresszió. Az a röpke pillanat természetesen hetekre, hónapokra, akár évekre értendő, úgy, hogy közben minden egyes kis szeglete az időnek olyan, mintha örökké tartana. Az igazán depressziós embert nem érdekli semmi, olvasni, és edzeni sem fog. Rosszabbik esetben nem is eszik már. Tehát nem fog tenni semmit, mert nem okoz örömöt neki. Ha a családja támogatja, szimpla bűntudatot érez, mert képtelen a hálára. Nekem szerencsére egzogén depresszióm volt, melyet kiváltó körülmények már rendeződtek, de el sem tudom képzelni, mi a gyógyír annak, aki a másik tábort gazdagítja, vagy pedig az okok visszafordíthatatlanok (esetleg haláleset) Mindig melankólikus alkat voltam temperamentumomból adódóan, hiperszenzitív vagyok, tudniillik. Ez még az élhető kategória, de amit akkor éltem át, maga a Pokol. Mindenkinek, aki ebben szenved, kívánom, hogy mielőbb gyógyuljon meg. Nincs egyértelmű gyógyír, mivel ez egyénre szabott, és valakin sajnos már csak a halál könnyít. Ez egy nagyon súlyos betegség. Elkezdtem írni egy könyvet ezzel kapcsolatosan. Csatolok egy részletet belőle. Azt hiszem, talán ezen keresztül tudom szubjektíven szemléltetni, milyen érzés is ez. Egy-kettő. Egy-kettő. Motyogtam enyhén nyílt ajkakkal, miközben állkapcsom úgy remegett, akár egy rettegő gyermeké, kit már olyannyira felmarcangolt a félelem, hogy már csak a fájdalom nyilallt belé olykor-olykor, kínzó, lüktető pulzálással, minden egyes szívdobbanáskor. Fáj az élet, gondoltam. Pontosabban nem is éppen, nem gondoltam semmire abban a pillanatban. Néha, mikor az üresség úgy döntött, teret ad neki, úgy potyogtak a könnyeim, mint a csapból a víz, melyet elnyelt, majd kiköpött az idő kereke, hogy döntő gyorsasággal tovaszállhasson. Zúdult, akár a vízesés, melynek tartalma végtelen mennyiség, s zúdul tovább, fellélegzést sosem ígérve, cáfolva annak minden változatát. Talán a pusztulás. Elvégre minden egyes helyszín, mely valaha emlékek szemtanúja volt, egyszer kopár sivataggá válik. A végén por, és hamu leszünk. Csak feküdtem, s üveges tekintettel néztem ahogy csepeg a víz. Éppen forró fürdőt vettem, napom fénypontja.-gondoltam haldokló iróniával. Este kilenc óra lehet. Gördült le a víz cseppnyi mivolta a csapról, minden egyes szegletének haladása egy fikarcnyi pillanat, de az egész univerzum történelmét bele lehetett volna sűríteni egyetlen másodpercbe. Egy: Megszülettem. Kettő: Felemésztett. Egy: Meghaltam Kettő: Élek. Az idő haladt tovább, csak éppen örlő lassúsággal. Egy-kettő, egy-kettő, lélegeztem. Megdobbant a szívem. Az az örjítő pulzálás, az élet pulzálása. Szinte éreztem, ahogyan a vérem szállítja szét az oxigént a még élő, ámbár régóta nem élettel teli fizikai megtestesülésembe. És mindjárt vége van. Az elmém tiltakozott az élet mindenfajta megnyilvánulása ellen, azt hiszem, szívem ezért dobbantott oda olyannyira fájdalmas erősséggel. Mint apa, amikor az asztalra csapott. Már csak egy, és...márcsak.....kettő esztendő. Pont kettő esztendeje történt. Mi is? Képtelen voltam emlékezni. Csak a vászonra vetített képeket éreztem fájdalmasan igaznak akkor. Pontosabban, azt a világot, melybe elmém menekült az őrület elől, s mely később ennek okozója lett.

Én mániás depressziós vagyok, és valami szörnyű, amit átélek. Nálam gyakran nincs kiváltó oka, vagy csak valami apróság, amit úgy élek meg, mintha az életem végső csapása történne meg. Depressziós szakaszban súlyos önértékelési zavarban szenvedek, semmi nem tud felvidítani, kilátástalanság, alvászavar. és öngyilkossági gondolataim, sőt tetteim is vannak. Mániás epizódban túlköltökezés, szexuális túlfűtöttség jellemez. A cselekedeteim minden esetben zavaróak, bántóak, és egyszerűen nem tudok ellene semmit tenni. Csak nagyon pszichoterápiás kezeléssel gyógyítható, és gyakran írtak fel gyógyszert is, amik kB semmit sem segítettek. Nagyon nehéz ezzel együtt élni. 😔

Én voltam depressziós,nem vagdostam magam,nem próbáltam megölni magam.Egész nap rossz kedvem volt és nem beszéltem a családommal meg úgy igazából senkivel.Sírtam amikor senki sem látta mert nem akartam hogy lássák, nem akartam segítséget és nekem nem is volt rá szükségem.Ennek már két éve , ha depressziós vagy akkor próbálj meg új célokat ki tűzni magadnak és próbálj értelmet alkotni ebben az értelmetlen világba!!💙💜

"A depresszió nem más, mint a saját maga valóságában látni a világot" Én voltam depressziós...2 évig, nagyon rossz volt, mindig szomorú és lehangolt voltam, a mellkasomban mindig volt egy nagyon erős fájdalom először aztán ezt felváltotta az üresség, az még rosszabb volt, minden este sírtam és meg akartam halni....aztán jött egy fiú az életembe és azóta sikerült leküzdenem😊🥰

Pszichiátrián dolgozom ápolóként, így az egyik legfőbb diagnózis amivel nap mint nap találkozom az a depresszió. Atis, rendkívül jól összefoglaltad.😊☺

4:04 ezek szerint én egész életemben depressziós voltam/vagyok😅 Nem komolyan venni!!!

A legrosszabb a depresszióban az, hogy nem érzel semmit és nem érdekel semmi. Nincs se pozitív, se negatív érzés benned, csak a nagy üresség. Nincs értelme semminek, nincs semmihez motivációd. De még ahhoz sem, hogy kiszállj az ágyból és tedd a hétköznapi dolgaid. Például amikor reggel kinyitod a szemed és tudod, hogy napközben ezt, vagy azt kellene csinálnod (ilyen apróságokra gondolok, hogy rendet rakni, vagy főzni magadnak, hogy legyen mit enned) és helyette csak fekszel az ágyban és maximum azon jár az agyad, hogy mi lenne, ha ma nem ennék... meddig bírja ki az ember kaja nélkül...? Vagy olyanok járnak a fejedben, hogy "ha nem lenne a kutya, akinek enni kell adni, akkor én ma egész nap csak az ágyban feküdnék, lehúzott redőnnyel, a sötétben..." Nincs kedved még a TV-t bekapcsolni sem, vagy a telefonodon netezni... Ha valaki hív, csak nézed a telefonod kijelzőjét, látod, hogy hívnak - de nem veszed fel, hanem csak nézed, amíg a csörgés abbamarad. Elveszíted az időérzékedet is. Fekszel és egyszercsak rápillantasz az órára, észreveszed, hogy már délután 2 van és csodálkozol, hogy hogyan ment el ez a nap is, hogyan lehet már délután...? És ez nem csak 1 napig tart, hanem hetekig, hónapokig... Vannak jobb időszakok, egy hétvége, egy délelőtt, amikor van erőd felkelni és talán még csinálsz is valami értelmeset, de a napok nagy része az előzőekben felvázolt program szerint telik. Bénultság jellemzi az egészet és üresség. Csak mennek a percek, órák, napok a fejed fölött és ha vagy olyan szerencsés, hogy tudatában vagy annak, hogy mi történik veled, akkor próbálsz ellene tenni - erőt veszel magadon és mégis felkelsz, mégis megcsinálod a hétköznapi feladataidat... de csak mint egy robot. A kiutat akkor sem látod belőle. Reménytelenség jellemzi és csend, üresség. Én most ebben vagyok... és nem tudom, hogyan tovább.

11:40 Jól van! tökéletesen megterveztem a víz ivás műveletet! Először is egy lassabb de megfontolt mozdulattal fogom kezdeményezni az érintkezést, a flakonnal. Majd ezután jön a rizikós rész, amikor rá kell markolnom. Figyelnem kell rá hogy ne túl gyengéden különben a második fázisnál kicsúszhat a kezemből. Nos most jön a java a dolognak. Meg kell emelnem a vizet a flakonnal együtt! Miközben fogom már a flakont azt hiszem bedobok pár biztató gondolatot. Ez igen fontos nehogy túlgondoljam a dolgot és félre nyeljek a későbbiekben a 3. fázisnál. Ha tökéletes a tartása van a kezemnek, a másikkal most le kell csavarnom a kupakot. Ez még rizikósabb mert ezúttal 1 kézzel kell fognom a flakont illetve a másik kezemnek finommotoros mozgást kell végrehajtania. Ezután a kupakot a kijelölt platformra kell lehelyeznem. Ha valaha is idáig eljutok: végül stabilitást adva a második kezemmel innom kell a vízből. Szóval lassan megdöntöm a flakont hogy a gravitációs erő a számhoz húzza a vizet majd pontosan kimért 4 korty vizet kell az emésztőrendszerbe juttatnom. SPOILER: Megfulladtam

Éveken át éreztem, hogy valami baj van velem, hogy nincs minden rendben. 12-13 éves korom körül kezdődtek az első öngyilkos gondolataim és azóta alig vannak olyan napok az életemben, hogy nem gondolok a halálomra. Reggel mindig, mikor gimibe mentem és az úttest mellett várakoztam. folyamatosan megjelent bennem a nagyon élénk kép arról, hogy kisétálok a forgalom elé. Könyörögtem a szüleimnek, hogy hadd mehessek el legalább az iskola pszichológushoz. Az iskola pszichológus pár találka után megállapította, hogy akkor, 14 évesen, nagyon erőteljes szorongással küzdök, ami igaz is volt, de a szüleim nem tettek semmit, hogy kezeljék, mert megilyedtek hogy az egyetlen gyermeküknek gyógyszereket, nyugtatókat kell szednie... Most 19 vagyok, a szüleim nagyon aggódnak értem, mert látják rajtam a depresszió tüneteit, de továbbra se hajlandóak teljes szívből támogatni, hogy végre professzionális segítséget kapjak. Ha meg megint szóba kerülnének a gyógyszerek, biztos megint viszakoznának. A szorongásom azóta se múlt el teljesen. Nem tudok normálisan ismerkedni emberekkel, mindig eltaszítom, vagy akaratlanul elriasztom őket. Párkapcsolatom még nem volt és nem is tudom elképzelni, hogy legyen. Eddig három srác próbált velem komolyan ismerkedni. Mindegyik kedves volt és érdeklődött irántam, de nem tudtam megnyílni, egy burokban éreztem magam. Ami a legjobban kiváltja belőlem a depresszió érzését, az a magány. A legjobban az fájt, amikor az egyik közeli hozzátartozóm azt vágta a fejemhez, hogy egyedül fogok meghalni. (Ez az egyik legrosszabb dolog szerintem, amit egy ember valaha mondhat másnak) Az önértékelésem a nullán van, elvesztettem a szenvedélyem az írás és rajzolás terén. Nem tudok rendesen aludni,, sokszor alig, vagy csak nagyon minimális adagokat eszem. Félek és bizalmatlan vagyok az emberekkel szemben. Szeretnék segítséget kapni, de rosszul esik az, hogy a szeretteim, akiken kívül nincs másom a világon, sokszor csak rontanak a helyzeten. Amikor tinédzser voltam, az anyám megpróbálta normalizálni bennem az öngyilkossági gondolataimat, valamint ha beszélni akartam róluk, akkor jött a bűntudatkeltés (anyám elkezdett azzal fenyegetőzni, hogy akkor ő is megöli magát) apám pedig azt mondta, ha mégegyszer beszélni merek arról, hogy megölném mafam, pofon vág (azután meg nem érti, hogy miért nem tudok megnyílni előtte...) Egyetlen igazi támaszom talán a legjobb barátnőm, aki mindig meg tud hallgatni és támogat, hogy szakmai segítséget kapjak.

Király vagy Atis, minden héten várom az uj videódat, láttam már az összeset. Olyan jó, megnyugtató hangod van ha nem tudok aludni mindig bekapcsolom a videódat és nem kell 10 perc, hogy elaludjak, de persze másnap megnézem a videót rendesen, este meg megint alszok rajta. Nagyon jó és érdekes videókat csinálsz, eleinte csodálkoztam hogy, mindig elálmosodok a videókon pedig nem unalmas, de rájöttem hogy a hangod miatt van. Köszönöm a sok tudást és köszönöm, hogy megszüntetted az elalvási problémáimat.

Depressziósként, teraphoz járván én azt állítom, ez mindenkinél egyedien csapódik le. Más és más a kiváltó ok, a magunkkal hozott sérelmek, mások a kezelési stratégiák. Ennek ellenére, hogy ahhoz is leleki erőt gyűjtök hogy felkeljek az ágyból és vegetáljak, van csoport facebookon, ahol admin és lelki segítő is vagyok. Többeknek sikerült már segítenem, bátorítani. Mert csak az tudja igazán milyen ez, aki benne van vagy volt. A folyamatok és egymás működésének a megértése kulcsfontosságú! Nekem van egy videóm a diagnózisommal kapcsolatban, a borderlineról a Pityu pszichológia csatornán. Ott is sok hasznos dologról beszélek. Bármikor kész vagyok erre mással is :)

1. Jel az az, hogy rákattintottál a videóra. Oh...

Szia Attis! Nem szoktam kommentelni általában sehová, de ezt a témát is olyan jól feldolgoztad és ábrázoltad, hogy úgy éreztem, muszáj lesz. Nagyon szívesen megnéznék Tőled egy olyan videót is, ami az anorexia/étkezési zavarok témát vesézi ki jobban. Imádom a munkásságod, csak így tovább :)

Pont kíváncsi voltam egy ilyen videóra. Én jelenleg is depressziós vagyok borzasztó érzés. Nagyjából hangulatingadozásról szól: amikor vidám vagyok szinte világmegváltó gondolataim vannak úgy érzem hogy szárnyalok. Amikor szomorú akkor nagyon depresszív, úgy kelek fel hogy semminek semmi értelme lelkileg és fizikailag legyengültnek érzem magam, és arra gondolok jobb lenne meghalni. Borzasztó érzés ne tudjátok meg milyen.

Én nem voltam és vagyok depressziós, pedig sokmindent átéltem már. Mindig törekedtem arra, hogy higyjek magamban, legyen hobbim, sok időt töltöttem kutyák és macskák társaságában, belemélyedtem videójátékokba és mindig sportoltam valamit. Szerintem nekem sikerült megelőznöm ezt a betegséget és így csak annyi volt, hogy sokszor voltam szomorú...

Az Anorexia Nervosáról megnéznék nagyon egy videót tőled.

Az a baj, hogy sok ember poénra veszi azt ha valaki depressziós...

Yey, már nagyon régen vártam erre a videóra. Egyszer amikor kérdezted, hogy milyen videó legyen, akkor javasoltam ezt a témát, de amúgy az miattam volt? Jó gondolom nem, de attól még örülök ennek a videónak :DDD

Nekem tavaly januártól júliusig volt egy nagyon nehéz időszakom. (Azt, hogy mi okozta, azt nem szeretném részletezni) Szinte semmire nem emlékszem abból az időszakból, csak hogy elmondhatatlanul szomorú voltam. Már a tanárok is észrevették, de mivel a tanulmányi átlagom ugyanolyan volt, mint előtte, nem könyvelték el valami komoly dolognak. Kb márciusban viszont már szóltak anyámnak, aki annyit reagált, hogy biztos csak az edzéseken van valami, majd elmúlik. Hát júliusban, amikor ez a bizonyos kiváltó ok már véget ért (mert véget kellett érnie) egyre jobban lettem. Utána sokáig nem voltam a régi, de mostanra teljesen jól vagyok. Nem voltam vele orvosnál, nem tudom, hogy depressziós voltam e vagy sem, de örülök hogy vége! AZOK AKIK HASONLÓAN ÉREZNEK: VAN KIÚT! KÉRLEK NE TEGYÉL SEMMIT AMIVEL ÁRTHATSZ MAGADNAK! ÉRTÉKES VAGY, ÉS BÁRMI IS BÁNTSON, ELMÚLIK! Még annyi, hogy véleményem szerint nem éri meg egyből orvoshoz szaladni. Ha felírnak neked valami gyógyszert, attól nem lesz jobb.

Oh basszus, de nagyon szükségem volt erre a vidóra, köszönöm Attis!❤

Nagyon jó lett! Jah várj... :'D

Magyarország jól teljesített megint😂

Hála az égnek, hogy soha nem tapasztalhattam meg, milyen a depresszió. Rám talán csak az önértékelési problémák igazak kis részben, de 14 évesen ez teljesen normális lehet. Olykor olyan, mintha két egymást nem túlzottan kedvelő embert zártak volna össze bennem. A kölső énem bírálja a belsőt, az pedig a külsőt. Máskor meg teljesen más vagyok, mint általában. Viszont, mikor ezeket a videókat nézem, és a kommenteket olvasom, mindig megnyugszok. Rájövök, hogy tényleg van mit fejlesztenem magamon, de másoknak nagyobb szüksége van most törődésre, hisz nekik komolyabb problémáik vannak. Köszi Attis, rengeteget tanultam a videóidból!

Én 13 évesen lettem mondhatni először depresziós. Tulajdonképpen az ilyen családi gondok miatt, a ts-em miatt és az embertől való undorom miatt. Ez az időszak volt életem legsötétebb időszaka. úgy elzárkósztam a világtól mint a KDK ( értsd:Koreai Demokratikus Köztársaság). Sokszor voltak öngyilkos hajlamaim és azokban a pillanatokban a saját céljaim/álmaim se érdekeltek, csak EGY, a családom. Megfordult a fejemben milyen fájdalmat adok nekik azzal ha végett vetek az életemnek. Így sokszor halogattam a dolgot. A suliban valló bántalmazások, megalázások (a lányos pofám és az egyedi stílusom miatt) és rasszizmus is rá tett még egy lapáttal. Vágni egyáltalán nem vágtam magamat mivel nem tudtam, hogy lehet ilyet. Nem ittam mivel nem volt annyi vér a pucámban. Ami boldogított egy picit az a rajzolás volt ami szinte saját világomba való menekülést jelentette. Meg még néha magam elé fektettem egy föci könyvet és elkezdtem tanulgatni a világ országait. Anyukám Késsőb észre is vette a változásokatt, mivel előtte egy életvidám gyerek voltam. Mondta, hogy elvissz pszihiátriára, de tagattam hogy depresziós lennék ezért nem is engedtem. Ekkorra már nagyon ellenséges lettem a családommal is. Késsőbb már belefáradtam leültem anyukámmal és nagynehezen megnyíltam. Rá egy évvel diabegyes lettem ami ennek következménye is lehetett mivel senki nem volt a családunkban cukorbeteg, és így az orvos is a depressziómra tudta fogni. Mostanra 17 vagyok, drogom a rajzolás az alkohol pedig a makettozás. Tanácsnak meg azt tudnám adni az én szemszögemből véve hogy próbáld megbeszélni a gondjaidat! Ne tartsd magadban mert azzal csak még rosszabb lesz a hejzet! Ne akarj meghalni mert lehet szép is az élet ha hagyod azt beengedni vagy azzá tenni. (hosszú lett és lehet kicsit részletes is vagy néhol hülyeség. Ha tényleg ezért bocsi.)

A borderlineról is szívesen látnék videót tőled 🙏

Nálam sz volt, hogy általános iskolában nem tudtam beilleszkedni 8 év alatt sem az osztályomba és ezért elkezdtek nagyon szekálni, csúfolni kiközösíteni és néhány tanárom is visszaélt a hatalmával és igazán egyik osztálytársam( nevet nem mondtok) kezdett el a legjobban szekálni tegyük hozzá lány volt az illető. Ezek után a szüleim észrevették, hogy nem alszok olyan sokat ezért elküldtek egy szakemberhez aki nagyon sokat segített. És ezúton is szeretném megköszöni annak a pár barátomnak a családomnak és persze a szakembernek a segítséget. Most középiskolás vagyok és bár itt is vannak szekálások még nem történt semmilyen nagyobb incidens de ha történne rögtön szólnék valakinek. Szóval a tanácsom: Nekem soha nem voltak öngyilkos gondolataim fel sem merült bennem, de ha valakinek mégis felmerül szóljon a szüleinek vagy keressen fel egy szakembert mert ez komoly dolog és nem szabad magadba fojtani.

Nem tudom , hogy miért írom le. De mindenek elött hozzá tenném nem sajnáltatni akarom magam . valószínűleg senki nem olvassa el , de hátha valakit megsegítek hogy ha szarul érzed magad , járj utána mit tudsz tenni sürgősen . Mert pl engem már ez se nagyon motivál . A 10en akárhány éves korom óta van egy pszichológusom aki "kísérget" ő állapította meg hogy tartós , mély depresszióban vagyok ajánlotta is a pszichiátriát illetve az elvonót (mert már ez is közre játszik...) . 27 éves vagyok és egy jó ideje tart , magam sem tudom mióta . A videóban az összes tünettel rendelkezem az öngyilkosságot leszámítva ! És még tudnék hozzá tenni pár száz dolgot . Olyannyira régóta tart hogy rá ment a kapcsolataimra , annyira hogy majdnem az összes ismerőssömmel megszakadt a kapcsolatom , egyáltalán nem tudok új és tartós vagy komoly kapcsolatot kialakítani . Aki belép az életemben az kb megy is ! Saját magamt sem tudom hova tenni. Annyira nem vagyok kapcsolatban magammal , hogy sokszor nem értem mi miért történik , az egészségemre is ráment , és nem tudok egyszerűen lemondani az önrombolásról , a motiváció kitartás célok ésatöbbi majdnem , hogy egyáltalán nem érzem magamon . Szinte ezt az egészet már teljesen természetesnek érzem...

Pont néztem az egyik videódat az intelligencia fajtáiról, mikor észrevettem hogy új videót tettél fel :)

Mond azt, hogy rossz ember vagy majd tedd hozzá,még mindig jobb vagy mint az átlag, ez mindig megnyugtat engem.

Jel arra hogy azt hiszed depressziós vagy: rá kattintottál erre a videóra

Örülök, hogy csináltál erről videót. Én már vagy 1 éve sejtettem, hogy depressziós vagyok . Szerintem ez inkább a családi hátterem miatt jött létre. De hiába próbálkozom megbeszélni valakivel, valahogy nem értenek meg engem azt hiszik, hogy csak azt akarom elérni, hogy sajnáljanak. Na mind 1 folytasd a videózást és ne fejezd be mert nagyon sok embert felvidítasz sok videóval(belértve engem is)( a sok szóismétlésért elnézést kérek)

Pont most tört rám a depresszióm és most nyomtam volna be az egyik depis zenémet, de előtte fel akartam nézni youtubera és egyből megakadt a szemem ezen a videón... Hát így legyen ötösöm a lottón. De komolyra fordítva. A depresszió borzalmas egy érzés, amiből úgy érzed nincs kiút, mert folyton az a mardosó érzés fogad hogy úgyis minden szar lesz és ez csak egy újabb kudarc lesz amitől még lejjebb süllyedsz abba a bizonyos gödörbe egészen addig, amíg már a fényt se látod a tetején

Szia Attis. Nagyon tetszett ez a videó is. Azt szeretném kérdezni hogy láthatnánk-e videót a sztoicizmusrol (angolul: stoicism). A napokban fedeztem fel ezt az élet stílust és szerintem egy nagyon érdekes témáról van szó. További szép estét/napot 🙂

"Ne diagnosztizáljam magam". Viszont ha a videó elején emlitett tüneteket kivétel nélkül produkálom az azért gyanús. A videó egyébként fasza lett!

Bakker! Én azt hittem a legbetegebb "depis" ember vagyok a világon!!! Ennek ellenére én a kommentek olvasása után: egészséges depresszióm van! Köszi a videót! Király vagy, mint mindig! :)

Levágattam a hajam hogy legyen életcélom. Megnöveszteni:D

Én 13 éves korom óta vagyok depressziós, és ezek a tüneteim is mind-mind megjelentek, és a depresszió nálam családi tragédia miatt lettem, és ebből súlyos betegségeim is lettek... Nálam a újra és újra visszatért, és jelenleg szakemberrel dolgozom együtt, hogy élhető körülmények között élhessek. Ma már nincs súlyos tünetem, és gyógyszert nem szedtem, a különböző időtöltések, kreatív hobbi segített sokat még. A vőlegényem, ahogy én is mérgező családban nőttünk fel, és együtt sok mindent küzdöttünk le. :)

Én voltam is és vagyok is! A mindennapi öngyilkos érzés mellett nagyon sok dolgot kell ilyenkor visszafolytani.

Voltam depressziós, 2 és fél évig, én nem tudtam örülni úgy igazán őszintén semminek, és egyre gyakrabban tört rám kiszámíthatatlan időpontokban a sírás. Nem tudtam magamról, hogy az vagyok, mikor a jelenlegi párom nem közölte velem, hogy márpedig szivem, te depresszióban szenvedsz. Ő segített kimászni belőle. Néha még mindig megbotlok, de sikerül felállni. És valami szimmetria mániám is lehet, mert hitetetlenül zavar, hogy a videóban a szöveg nem párhuzamos a képernyő szélével.

Nálam ez az egész szocális szorongással kezdődött, folyton azt éreztem, hogy azért néznek, mert kritizálni akarnak és ingerült és mérges lettem emberek között, ha túl sok idegen vett körül még ájulás közeli állapotba is kerültem. Aztán elkezdtek megjelenni a nem túl pozitív gondolataim a világgal és magammal kapcsolatban is. Folyton levertnek érzem magam, legszívesebben csak aludnék, nem lelem már örömöm azokban a dolgokban, amiket régen csináltam és a gimnáziumi tanulmányaimat is megnehezíti, mert nem tudok annyira figyelni, mint kéne. Elzárkóztam a családomtól és a barátaimtól, a párkapcsolatomba viszont minden maradék életkedvem és szeretetem próbálom befektetni (sikertelenül), mert úgy érzem, hogy ez az egyetlen ami segíthet. Nem tudok senkinek semmit javasolni, magam sem tudok mit kezdeni magammal, de mindenki aki hasonló dolgokkal küzd, üzenem, hogy kitartást és nem vagy egyedül!!

Elvileg bipoláris vagyok, orvosi megállapítás. Nem nagyon elemzem magamat ilyen tekintetben, csak haladok a hangulatom sodrásával. Többnyire szomorkodás van, legalábbis azt veszem észre legkönnyebben. Amikor pedig jól vagyok, kb ideális a hangulatom, és ez az állapot így vagy úgy elhúzódik, gyakran veszem észre, hogy elkezd hiányozni a szomorúság. És aztán ott kötök ki előbb - utóbb, hogy valahogy arra fókuszálok, ami elszomorít. Ha kell, szomorú zenéket is hallgatok, csak hogy elérjem a kívánt mélységet.

Többször is voltam depressziós, a kiváltó ok mindig valami durva nyomasztó, saját erőfeszítéssel megváltoztathatatlan helyzet kialakulása volt, mint például a gyász. Mindig sikerrel felépültem. Ha bárkinek segíthetek ebben a témában, az kérem jelezze, felvehetjük a kapcsolatot és megpróbálok a tőlem telhető legjobb módokon segíteni. Üdv. :Annamari

Nagyon köszönöm észt a videót remélem lesz mêg😭💔😣

Amikor édesapám meghalt, nem tudtam feldolgozni a halálát, ezért önbántalmazáshoz nyúltam, vágdostam magam, később ez öngyilkossági kísérletekbe fulladt, és sokszor begyógyszereztem magam ami miatt elvesztettem az eszméletem. 6 éve annak már hogy apukám meghalt és 2019 novemberében derült ki hogy depresszióm van. Később egy héttel azután hogy kiderült hogy ebben a mentális betegségben szenvedek, korházba fektettek mivel olyan súlyos volt az állapotom. 1 hétig korházban feküdtem. Én mindig úgy érzem nincs értelme léteznem, nincs értelme felkelni az ágyból. Nincs értelme az égvilágon semminek. Folyamatos szorongások és pánikolások gyötörnek. Nincs kedvem semmihez. Minden nap jó kedvet színlelek. Mindig harcban vagyok önmagammal. A kilátástalanság érzet, hogy semmi nem lehet jó többé, soha nem lehetek boldog és ez még csak betegebbé tesz.A folyamatos önutálat és bűntudat mindenért. Fizikai tünetei is vannak a depressziónak, mindennap nehézlégzésem van és szorít a mellkasom, olykor szédülök is. Sőt, sajnos nagyon érzékeny vagyok a világra, emocionális zavarral is rendelkezem ami annyit tesz hogy jobban átélem az érzelmeket.Minden nap antidepresszánst és szorongásoldót szedek, de sokszor érzem úgy hogy semmi haszna nincs a szedésének. Remélem tudtam segíteni és ha úgy érzed hogy baj van, ne félj segítséget kérni. Ez nem játék, nem csak a te életedbe kerülhet, hanem a szeretteid életébe is. Tudom milyen nehéz, amikor nem értenek meg téged. Fordulj pszichológushoz, más szakemberhez aki segítséget tud nyújtani.

Én a régi osztálytársimtól lettem depis, mert folyton bántottak, nem játszottak velem, de már jól vagyok és másik osztályba mentem

12:20 nál majdnem félre nyeltem a szotyit. Köszönöm!

Már legalább 10 hónapja depresszióm van. 14 éves vagyok, 2019 szeptemberében kezdődött, senki nem tud róla, még a szüleim sem, akiknek eddig sok mindent elmondtam. Elkezdtem eltávolodni a barátimtól, a "legjobb barátnőm" teljesen elhagyott. Az iskola iránti érdeklődésemet teljesen elveszítettem, csak a szüleim miatt ültem le néha tanulni. Mindent elveszítettem, ami boldoggá tett. Már azt sem tudom, mi tehetne engem boldoggá. És már annyira nem bírom ezt. Fel akarom adni, mert nekem ez már egyáltalán nem megy. Amiben most, még mindig benne vagyok, olyan, mint egy tornádó. Néha kicsit lelassul a szél körülöttem, ilyenkor látom a kiutat, de mégsem tudok átlépni a tornádón. Egyszerűen megijedek az emberektől. Félek tőlük és a legtöbbüket annyira nem szeretem. Soha nem értenek meg, mindig megbántanak és olyan különcnek és elveszettnek érzem magam, ha velük vagyok. Most megyek kilencedikbe, ezért új osztályt is kapok. Tudom, hogy lesz lehetőségem ismerkedni, de mégis annyira félek. Folyamatosan előjön szociális fóbiám és a szorongásom, ha emberekkel kell lennem. Sosem tudok lazán és stresszmentesen ellenni velük. Aggódom, hogy semmi nem fog változni kilencedik osztályban, mégis reménykedem. De félek, hogy nem is kéne reménykednem, mert úgy csalódás ér majd. A legjobb barátom lett a magány. Rajta kívül sokszor úgy érzem, hogy senki nem szeret. Fogalmam sincs, mit kéne tennem. De tényleg. Annyira nem mertem ezt az egészet ide leírni, mivel senkivel nem közöltem még ezt, de olyan jól esett leírni, amit legbelül érzek, még ha az érzelmeim nagy része üresség is.

Micsoda egybeesés, a matekérettségi napján depresszió-kutatásos videó🤣❤

Én 11 éves vagyok és 8 éves korom óta depressziós vagyokcsodás családom van de rettentő rossz környezetem volt régóta az iskolában mert az osztályom mindig megalázott, kicsúfolt, 1 lány miatt nem voltak barátaim. 3 éve a papagájom elrepült a szemem láttára és napokig kerestem mindenhol de nem találtuk meg, hetekkel később az egyetlen barátnőm kiköltözött német országba. Régóta röplabdázom és imádom de a csapatom szinte az osztályomból áll . Tegnapelőtt volt egy edzés mert meg lett engedve a polgár mester által, mikor oda értem kedvesen köszöntem és csak az "ohh ne" választ kaptam röktön gyomorgörcsöm lett Ennyi. Köszönöm ha eddig elolvastad.

Rossz családi környezet váltotta ki nálam(10-16 éves koromig kb). Nem volt étvágyam, ki sem mozdultam a sötét szobából, folyton aludtam. Eljutottam arra a pontra is már, hogy nem voltam képes sírni semmin. Leginkább ürességet éreztem, nem vágytam semmire és minden este úgy feküdtem le aludni, hogy bár ne kelnék fel másnap. Vagdostam is magam(erre egyáltalán nem vagyok büszke). Egy ponton rávettem magam, hogy elmenjek iskola pszichológushoz, aki elküldött pszichiáterhez ott egy teszt alapján megmondták hogy mély depresszióm van, gyógyszerekkel akartak kezelni de szerencsére édesapám ezt nem hagyta. Lassan 23 éves vagyok de elmondhatom magamról, hogy önerőből sikerült kijönnöm ebből. Elkezdtem barátokat gyűjteni, kijárogattam, az otthoni probléma is megszűnt, elkezdtem foglalkozni is magammal, a külsőmmel hogy tetszek MAGAMNAK. Nehéz az út ami kivezet ebből a betegségből, de nem lehetetlen.

Köszönöm szépen KZfaq recommend

06:55 konkrétan felsoroltad, hogy mik váltották ki nálam a jelenleg már 8 éve tartó depressziómat :D

Ezt a videót most láttam és nagyon elgondolkodtató! Véleményem szerint ami a legjobban ki tudja hozni az emberből való depressziót (totális önbizalomhiányt akár) az a megfelelni akarás, az ha leminősítenek,(teszem azt egy magasrangú személy, oktató) illetve mikor bekell látni hogy a sikerek érdekében szükség van az alázatosságra, mely tényt nehéz elfogadni. Én egyetemi tanulmányok miatt érzem/éreztem magam elégge depressziósnak, mert számomra nem volt megszokott, hogy megbuktatnak, az hogy belemondják a szemedbe, hogy nem vagy érdemes pedagógusnak, ha nem tudsz eleget dekázni te nem vagy senki stb.... Ezen tényezők és a tudat, hogy ezt valaki gondolja rólad nagyon le tudja az embert építeni, emellett gátolja az álmait és ami még rosszabb ha olyannal szembesülsz amibe te nem lettél beleszokva, nevelve. Talán a legnagyobb probléma, mikor elveszted magad felett az önuralmat és aztmondod magadban, hogy "ezek szerint" biztos nem érek semmit ha az személy aztmondja. Nálam ez kifejezetten nagy sebet ejtett mikor az embert nem az alapján ítélik meg milyen ember, hanem olyan dolgok, cselekedetek révén amit soha nem csinált...és most meg kell csinálja.

Jelenleg 29 éves vagyok. Én 12 éves korom óta vagyok pánik beteg. Mindezt az iskolában felgyülemlett depresszió okozta, ugyanis 1. osztálytól kezdve állandóan piszkaltak, kínoztak az osztálytársaim...pedig a légynek sem artottam. 16 éves korom óta szedek antidepresszánsokat. DE... azóta még rosszabb állapotban vagyok. 2013 - ban meghalt a nagyapám, 2019 - ben meghalt a nagyanyám. Az én történetem ezzel a témával kapcsolatosan nagyon hosszú, csak így, röviden írtam le.

Én nem tudom eldönteni hogy depressziós vagyok e vagy sem. De amit most jelenleg eltudok mondani magamról hogy semmi nem tud igazán felvidítani és ezt tudom leplezni így nem tűnik fel senkinek hogy szarul érzem magam és nem tudom eldönteni hogy ez mit takar maga mögött. (15 éves vagyok) Nagyon nem kívánok semmit se enni és ha eszem is akkor sem hízok semmit szvl általában vagy fogyok vagy nagyon maximum hízok 1 kilót. Naponta minimum 10 szer eszembe jut az hogy mi lenne ha öngyilkos lennék és nagyon rosszul kezelem ezt. Mindig próbálom ezeket a gondolatokat elhesegetni és másra gondolni de sajnos ez legtöbbször nem jön össze. Mindenki mondja ha társaságba vagyok hogy mert vagyok ennyire csöndes, unott és flegma. Általában próbálom elterelni a figyelmet arról ha valamelyik barátom megkérdezi hogy van e valami baj, mert nem tudok mint mondani. Ürességet érzek, semmi nem tesz boldoggá és ez szörnyű érzés. Ha valaki tudja hogy ez depresszió vagy nem az akkor írja le mert én nem tudom ez mi. Szorongok rengetegszer még ha nem is olyan a helyzet csak egy szimpla kérdés vagy bármi amikor a "kozèppontba" helyeznek és mindenki rám figyel. A korona vírus ezen csak egyre jobban ront és nincs senki aki tényleg tudna segíteni. Én ez ellen tényleg próbálok küzdeni . Az elmúlt pár évben rengeteg sok rossz dolog történt és évvel is nagyon durván romlott az életkedvem. A kutyám is majdnem 4 éve hogy meghalt és ez nagyon rosszul érintett mert vele nőttem fel és ez szörnyű volt. Rengeteget hallgatok zene, nézek sorozatot/filmet és nem igazán megyek el itthonról mert nincs kedvem semmihez.

A teszteket tedd már be a leírásba kérlek sajnos nincs instám Köszönöm

Én most vagyok 11 éves és...én nem könyvelem el magam depressziósnak (pedig sokat gondolkozom rajta) és a jellemzőkből pár igaz volt rám...a szüleim elváltak mikor még kicsi voltam és Apukámat jobban szeretem mint Anyát de csak 2 hetente megyek hozzá...és ez engem nagyon bánt...és most 5 éve hogy Anyával és a nevelőapámmal élek es 2 testvéremmel...(bátyám, hugom) a nevelőapámat Ki Nem Állhatom és én 2-3 éve úgy érzem hogy csak egy jelentéktelen porszem vagyok...és vágdosom magam..mindenki az gondolja hogy milyen boldog és jó életem van..csak a Mamám meg Apa ért meg..senki másnak nem beszélek az érzéseimről és nem is veszik észre hogy szomorú vagyok...az iskolában a barátaim előtt boldognak látszok..ott is 1 osztálytársammal értettük meg egymás és folyton ilyenekről beszéltünk..de most ő sincs itt nekem mert 2 hete eltört a lába..az én tüneteim: fogyás( ezt én nem vettem észre de mindig amikor találkozok a Mamámmal ő mondja hogy: megint vékonabbnak tűnsz) , éhtelenség, fejfájás,random elkezdek sírni, öngyilkossági gondolatok, álmatlanság, alvás zavar és még sorolhatnám...

Halgassatok nagyon sok zenét

12:21 Attis, még a komoly témáknál is megvan a hülyeséged :D Depresszió örökké :D (Jegyezd meg míg a föld kerek, mindig lesznek rockerek De mivel a föld ovális, jó lesz nekünk a metál-is :P )

-Doktor Úr! Én depressziós vagyok. -Na és, én meg Tankcsapdás. Miért keresett fel? Viccet félretéve, a Depresszió zenekart nagyon tudom ajánlani. Rengeteg mély mondanivalóval, gyönyörű szövegekkel és olyan zenei aláfestéssel rendelkeznek, hogy minden percét élvezet hallgatni. 🖤🤘

Sajnos a gyerekkorom borzasztó volt, emiatt bipoláris lettem. Jelenleg 28 évesen immáron 15 éve. VISZONT az ilyen egykalapalámindent videók nem tesznek jót nekünk, betegeknek, mert itthon így is rém tabu a téma, sajnos.

Köszönöm Attis! Most megerősítést nyert az, amit hosszú hónapok óta sejtek, csak nem igazán akartam megnevezni. Nekem ezek a hosszú hónapok több részre tagozódnak, attól függően, hogy hol laktam éppen. Kollégista voltam, hazajártam. Hogy milyen érzés a depresszió? Mintha egy hatalmas lyuk lennék. Mintha a lelkem és az elmém üresen kongó, végtelen fekete lyuk lenne. Minden egyes tettem során rám üvölt valami, hogy Ne! Nem csinálhatod! Az életemre is kihatással van. Végzős egyetemista vagyok, diploma előtt. Nem tudtam megírni a diplomámat. Egyszerűen csak üvölt bennem egy hang. Üvölt és sosem hallgat el. Néha távolodik, néha pedig szinte a fülembe ordít. Az elején csak levert voltam. "Biztos őszi fáradtság." Aztán pedig jöttek az impulzív személyiségemhez egyáltalán nem passzoló reakciók: semmi nem hergelt fel, nem vitáztam, nem védtem foggal-körömmel az igazamat. Majd jöttek azok az éjszakák, amikor már nem tudtam aludni. Nem éreztem magamat sem fáradtnak, sem ébernek. Nem voltam képes elaludni. Hosszú órákon át csak a plafont bámultam, a fülembe metal, rock üvöltött, és csak a plafont bámultam gondolatok nélkül. Egy örökké agyaló ember vagyok, mindig van egy félkész fikció a fejemben. De mostanában nincs. Csak a bántóan fehér üresség, és az üvöltő hang. A zene elnyomta a hangot. Egy ideig. Megváltozott a környezetemhez való hozzáállásom. Mindig is rendetlen voltam, sajátos rendszertelenséggel. De most? Mindent katonás rendbe tettem, mindent átsikáltam hetente többször és kényesen ügyeltem arra, hogy senki még csak meg se említsen semmi kritizálhatót velem vagy az élet teremmel kapcsolatban. Az evés annyiban változott, hogy állandó hányingerrel küzdöttem, nemegyszer nemcsak ingerrel. Bűntudatom van, ha eszek. Értéktelennek érzem magam és azt, amit csinálok. Egész nap csak a csukott ajtó mögött feküdnék, nem csinálva semmit és jó napnak érezném. Olyan, mintha egyszerre lennék rákos, vesztettem volna el valakit és lőttem volna le egy ártatlan gyereket. Fájdalom, gyengeség, reménytelenség, magány, félelem, bizonytalanság, bűntudat. Ezek húznak köréd egy üvegfalat, amin keresztül látsz, hallasz, de nem érzékelsz környező tényezőket. Én kiírom magamból. De leginkább csak agonizálok, levegőt veszek, és eszek, mert elém rakják. Bár elfelejtenének engem! Nem kell rám gondolatot pazarolni.... De bennem a halálvágy öncsonkításban ,,kimerül".

13:55 Tetszett a videó, ment a like, bár már láttam egyszer, de azért jó vissza nézni a régebbi videókat is. 10:55 Akármikor elrángatnak valahova, általában átmegyek robotba, és ignorálok minden behatást vagy ilyen dolgokat, és csak állok, és megyek, vagy csinálom amit mondanak. 11:09 Az egyik macskánk meghalt, a másik meg nincs olyan állapotba, hogy hozzá akarjak érni. 11:32 Nem tudom az igazságot kiiktatni 11:36 Ekkora megfelelési kényszer mellett, csak arra figyelek, hogy mások jobbak nálam és én nem vagyok jó. 11:40 Felkelni ebből a rémálomból. 11:46 Mindig ezen pörög az agyam és felidegesít. 11:53 Az életem egy folyamat, ami egy szörnyű tragédiához vezet. 12:01 A boltba nem tudok elmenni úgy, hogy ne izzadjak vagy reszkessek. I 12:40 Másfél év szerintem már gyanús lehet. 12:59 Főleg ha a szülei miatt ment tönkre, és a párja őt hibáztatja mindenért. 13:10 .. 13:42 Ezért próbálnak írni ilyen kommenteket, de ha észre vennék őket egyáltalán, akkor is elmenekülnének. 13:51 Nagyon is.

Szia! Azt szeretném kérdezni hogy a furcsa álmok mire utalnak? Válaszodat előre is köszönöm...

18 éves vagyok és valamiféle hullámzó effektus ejtett csapdájába. Régen 4 éve egy folyamatos több irányú nagy hatású mérgezésnek hála, a mai napig hullámzik a két állapot. Pontos ciklikája nincs de pontosan cserélődik a két állapot.

Köszönöm szépen

Átküldtem valakinek a videót, de azt mondta olyan depi, nincs kedve végignézni egy 15 perces depivideót... :)

15 éves koromban lettem depressziós. Így visszagondolva egy verekedéssel indult egy szórakozóhelyen,csúnyán helyben hagytak minden ok nélkül. A bátyám is ott volt de nem segített,mikor pedig utánam hazaért ő is megvert mert minek kell nekem kötekedni. Nem tudom hogy életkori dolog volt-e,vagy feltűnési vágy de rettenetes volt. Ezután folytom sírtam,vagdostam magam. Emlékszem nyár volt,de gyűlöltem kimenni a házból még a szobámból is. Aztán a 16.szülinapom után 10nappal édesapám meghalt,öngyilkos lett. És érdekes módon ez rángatott ki abból az állapotból. Hogy lám,az eddigi gondjaim hogy eltörpülnek akkor mikor egy igazán nagy veszteség ér. Mivel akkor nyilvánvaló lett,hogy hajlamos vagyok erre,így azóta is így gondolozok. Mérlegelem a problémám és rémképeket szövök,hogy mennyivel rosszabb is lehetne. Nekem ez bevált,30 múltam és nem estem vissza.

Amúgy lesz videó esetleg a Tourette szindrómáról?

Dik az a haj😂😂de jo lett a vidi

tök fura hogy amikor felsoroltad a tüneteket akkor, annak a nagyrésze igaz volt rám de mégis tudok néha örülni🥲🤔🤐❤‍🔥🖤AMÚGY HA A DEPRESSZIÓ NAGYON ELDURVUL ABÓL LEHET AZ EMÓ🖤 Nagyon információ dús lett ez a videód is mint MINDEGGYIK❤

Én még sosem voltam depressziós, de amikor meghalt a kedvenc kutyám, akivel vidéken ismerkedtem meg, napokig pityeregtem. De túl tudtam tenni magam ezen, mert a szívemben mindig gondolok rá. Nagyon barátságos kutya volt... 🥺Szerencsére nem lettem depressziós.

Azt hiszem voltam már, 2018 áprilisától kezdve majdnem 2 évig jártam iskola pszichológushoz, bántottam magamat,egyszerűen nem éreztem semmiz se csak nem akartam itt lenni mert nem láttam semmi értelmét, egyszerűen csak léteztem és nem éreztem,alig tudtam aludni,enni abszolút nem ettem. Borzalmas volt. Most már járok pszichológushoz, és anyaekkal is jó a kapcsolatom. Ne féljetek segítséget Kerni!!❤

Kitöltöttem a teszteket és az eredmény szerint hajlamos vagyok a depresszióra és hogy valószínűleg az is vagyok. Mégse érzem magam annak. Sokkal rosszabbul is érezhetném magam és másoknak rosszabb is.

Attis: ,,Ha voltatok már depressziósak, akkor írjátok le kommentben" 12-13 éves divatdepisek: *typing...*

Könyörgöm , segítség 😢

Én is depis voltam. Mindig, már kiskorom óta arra vágytam, hogy boldog legyek. Sose kaptam szeretetet, és mindig megkaptam, hogy "Csak azért jöttél a világra, mert te lennél a harmadik, akit elvetetek, és már nem akartam". Ovodában és iskolában is egyedül voltam, mindenki lenézett, csúnyának tartott, egy rossz szóért (gondolataimért, érzéseimért) képesek voltak megverni. Alapból kevés kg is voltam és kicsi is, szóval fájt. Már 7 évesen volt egy öngyilkossági próbálkozásom, de akkor még féltem megtenni, és éltem tovább, remélve, hogy boldog leszek, avagy valaki azért fog szeretni, aki vagyok, és nem azért, ahány kg, ahány cm, amilyen a testem, az arcom, bármim. A próbálkozásom utántól vágtam magam.10-11 éves koromban kezdtem el alkoholt fogyasztani. 5 éve elhatároztam, hogy nem fogok ezen a sszzaarr világon élni, mert nem volt, nincs, és nem is lesz értelme. De pont nyáron, egy internetes játékban, találkoztam egy lánnyal, akivel beszélgettem. A szívem rendesen lüktetett érte (Bradycardiám van), és először nem is tudtam mi ez az érzés, s majd akkor tudtam meg, mikor minél többet beszélgettünk. Azóta minden évvel többet tett értem, segített rajtam, és.. boldoggá tesz. Megkaptam őt, őt, akire mindig is vágytam. Mai napig, amikor beszélgetünk, a robot életem, már nem is találom értelmetlennek. Tudom, ha nekem sikerült egy olyan személyt találnom, aki nekem a mindent jelenti, mindenki képes lesz, és egy szerető ember nagyon sokat tus segíteni a depresszión. (De nála jobb személy nincs!) Azóta nem vágom magam, felhagytam az ivászattal is, és kevésbé van rossz kedvem,rossz gondolatom és meghalni akarásom. Szóval senki se adja fel, mert ha egy olyan srác, mint én, képes volt megtalálni a boldogságot, mindenki képes lehet. (De az én boldogságom nem múlja felül senki, és főleg nem azt, amit a barátnőm tett értem ezidáig!)

Én, mikor depressziós voltam, akkor nem feltétlen szomorúságot éreztem. Éppenséggel semmihez nem volt kedvem, és semmi sem foglalkoztatott, vagy hozott örömöt.

42. felkapott! ügyes vagy!

Nincs instagramom, de ki szeretnem tolteni a tesztet. Hogyan tehetnem ezt meg?

Először elvesztettem a fiatal húgom aki rák betegségbe szenvedett, és haláláig én gondoztam aztán,rá 1 fél év múlva,balesetben meghalt a párom akit imádtam,így egyszerűen nem tudtam aludni,akkor még nem tudtam mi van velem mert azelőtt nagyon jól aludtam mindig.Az ismerősöm ajánlatára elmentem dokihoz,mivel napokig csak pár órákat bírtam aludni.Így először hallottam a depresszió szót.igy kaptam gyógyszert ami sokat segített,de azt had mondjam még el hogy a család is sokat segített mert mellettem voltak és segítettek a szeretetükkel törődéssel. Soha nem vagyunk egyedül!

16 éves vagyok. Már próbálkoztam öngyilkossággal többször is. Ez egy nagyon összettett érzés. Az éltednek úgy érzed nincs célja, én néha volt hogy színeket sem láttam. Az interneten lehet keresi segítséget de az nállám csak rontott. Mivel próbálkoztam ídőben oda ülni. De inkább csak stresszelt. A depresszió miatt vagdostam magam és folyamatosan fusztrált vagyok. Apró dolgokon például majdnem el estem, dolgozatban a vártnál 1 pontal kevesebb volt a teljesítményem. Nagyon mérges voltam de a dühöt és feszültséget nem tudtam le vezetni. Ezért sokszor az hogy fizikai fájdalmat okoztam egy időre meg nyugtatott. Nem sok időre csak 1-2 percre de nyugodt voltam. Soksor a vér látványa nyugtatott meg. Röviden ilyen. De ez egy nagyon szív szaggató érzés. Konkrétan azt érezem hogy belül szaggassák szétfelé a szívem.

Sajnos én is depressziós vagyok, több mint 10 éve vagyok az és már hozzá szoktam a betegséghez. Régen még tudtam milyen boldognak lenni, ne is akarjon senki se ebbe a cipőbe járni. 8-10 éve mikor szedtem antidepresszáns (Prozac) Mikor elkezdett hatni, annyira megilyedtem hogy abba hagytam. Mert teljesen furcsa volt újra "normálisnak lenni" Úgy döntöttem felveszem a harcot, holnap megyek orvoshoz. Reméljük meggyógyulok, eleget éltem ezzel a problémával együtt. Fiatalabb Társaimnak irom, gyerekként még nehéz önmagát diagnosztizálnia az embernek. Igazán sajnálom hogy rengeteg fiatal hasonló gondokkal rendelkezik már 15 évesen.

3:18 stimel, stim. stim. stim. stim........ 2 évet jártam szakemberhez NEM MENTÜNK SEMMIRE.. 21 éves vagyok és minden eltelt nappal közelebb érzem magam ahhoz hogy végre elég erőm lesz véget vetni az életemnek.

Nekem öngyilkossági gondolataim voltak és majdnem vége lett mindennek de szerencsére rájöttem hogy ezt nem kéne és észhez tértem.

"Hallgass zenét, például Depressziót." 😂😂 Kicsit irónikus.