„…mert ímé az Isten országa ti bennetek van.” Lukács 17,21
165. ITT VAN ISTEN KÖZTÜNK
Tersteegen Gellért (1697-1769), ennek az éneknek szerzője, eredetileg lelkipásztori pályára készült, de atyja korai halála, szegénysége és gyenge egészségi állapota miatt tanulmányait félbe kellett hagynia. Szövőiparos lett és az is maradt élete végéig. Kenyérkereső munkája mellett azonban intenzív és kiterjedt, személyes lelkigondozói és evangélizáló tevékenységet fejtett ki. Írásai, főleg énekei révén híre még életében messze túlterjedt hazájának határain. Ez a „tanulatlan szalagszövő”, ahogy egyesek eleinte nevezték, fáradhatatlan magántanulmányaival olyan átfogó teológiai műveltséget szerzett, amelyet mindenki a legnagyobb mértékben elismert. Mindehhez hozzátehetjük, hogy életrajzírója szerint a misztikus kegyességnek és a személyes lelkigondozásnak ez az apostola templomi istentiszteleten csak igen ritkán vett részt, templomi szószékről pedig életében csak egyetlen egyszer beszélt.
Költeményei alapján őt tekintik a német református kegyesség legkiemelkedőbb énekköltőjének. Énekeit az Istennel való bensőséges kapcsolat hatja át. Ennek az énekének alaphangulata is az Istenre való áhítatos figyelés, a nyitott készség mindennek befogadására, amiben Isten megmutatja magát az őreá figyelőknek. Összesen 111 éneke maradt fenn, ezek közül énekeskönyvünkben kettőt találunk. A másik a 455. dicséret.
Istennek az énekünkben kifejezésre juttatott mindenben jelenvalóságát maga Tersteegen egy alkalommal, ezzel a példával világította meg: egyszer egy filozófus beszédbe elegyedett egy hívő pásztorfiúval, és magában jól mulatott annak gyermeki hitén. Azután elővett a zsebéből egy szép piros almát és így szólt: „Ide nézz, ezt az almát neked adom, ha meg tudod mondani, hogy hol van az Isten”. Erre a talpraesett fiú előkapott a maga kis tarisznyájából két hasonló szép almát és így felelt meg a csodálkozó tudósnak: „én pedig ezt mind a kettőt Önnek adom, ha meg tudja mondani, hogy hol nincs Isten.”
Az ének dallamának szerzőségét egy másik református énekköltőnek, a korán elhalt Neander
Joachimnak (1650-1680) tulajdonítják. Neander írta ugyanerre a dallamra azt a 150-ik zsoltárból merített éneket, amelyet Egek nagy királya szöveggel énekeskönyvünkben a 266. szám alatt találunk. A dallam először ezzel az utóbbi szöveggel jelent meg Brémában 1680-ban, szerzője halálának évében. Ez utóbbinak magyar szövege Papp Ákos fordítása.
Ez az énekünk minden gyülekezetben népszerű. Éneklésében sem fordulnak elő hibák. Csak arra kell vigyáznunk, hogy túlságosan gyakori énekléssel ne járassuk le a gyülekezetekben. A gazdag és változatos tartalmú éneklés egyformán hasznára van az énekeknek és a gyülekezetnek: egyik éneket a feledéstől, másikat a megunástól óvja meg, a bőven éneklő gyülekezetet pedig sok lelki szépséggel gazdagítja.
Az ének magyarul először a Hallelujah énekeskönyvben jelent meg. Újabb magyar szövegét az eredeti alapján Csomasz Tóth Kálmán készítette.