A HVG szerint Orbán Viktor SZERENCSELOVAG, a Momentum pedig felcsapott Jakab Péternek

  Рет қаралды 19,754

The Fair Right

The Fair Right

Күн бұрын

A HVG szerint Orbán Viktor szerencselovag, a Momentum pedig felcsapott Jakab Péternek
A HVG interjút készített Orbán Krisztiánnal (nem rokona a miniszterelnöknek), aki elmondta, hogy Orbán Viktor szerencselovag, mivel rossz lóra tett, de szerencséjére bejött. És bár ennek semmi értelme, ahogyan Orbán Krisztián összefüggéstelen makogásokkal tarkított elemzésének sem, a HVG mégis úgy érezte, hogy Orbán Krisztián hiteles képet tud adni a jelenlegi gazdasági és geopolitikai helyzetről. A HVG-től persze nem áll távol az ostobaság. Tavaly például kb olyanokat írtak, hogy Sauron serege Kékestető határában várja, hogy lerohanhassa az összeomlás szélésre sodródott Magyarországot, ehhez képest idén büszkén írták meg, hogy minden rendben van. Nem. Ez nem korrekció volt. Csak simán leírták a gazdaság helyzetét. Tompos Márton, a Momentum egyik ifjú titánja szerencsére ettől szórakoztatóbb mutatványt hajtott végre az ATV-ben. Elmondta, hogy nem fél goromba kommenteket írni, mivel ők már csak ilyenek. Ezúton is kérjük az anyukáját, hogy legközelebb ne rakjon annyi cukrot a reggeli kakaójába, mert megvadul tőle.
#orbánviktor #hvg #momentum #szerencselovag #atv
00:00 - Legkedvesebb cimoborám
00:30 - BÚÉK
01:00 - Tompos Márton kemény, mint a fagyott kutyaxar
05:40 - Orbán Viktor, a szerencselovag
13:29 - Izraeli kitekintés
20:59 - A HVG tovább szakért
34:28 - Az ork sereg már a Kékesen várakozik

Пікірлер: 137
@gyulabaksa5609
@gyulabaksa5609 6 ай бұрын
Az Adorján egy igazán hozzá értő O egy jó fej!
@gabortoth3706
@gabortoth3706 6 ай бұрын
Adorjánt nagyon kedvelem.
@matyashorvath4359
@matyashorvath4359 6 ай бұрын
Boldog új évet adjon a Mindenható nektek is.❤
@Ikhoras
@Ikhoras 6 ай бұрын
De jó, hogy Adorján barátunk gondolatai a beszélgetés végén, akkor, és ott hangoztak el. Tudnillik a zellenséges arcok idáig képtelenek eljutni,( 1 percnél hosszabb tartalom), tehát továbbra is a semmit ígérhetik onnan az értelmes létformákon túlról.
@gusztavkis1769
@gusztavkis1769 6 ай бұрын
Sziasztok! Minden szavatok arany! Ezt az adást kellene németül és angolul terjeszteni Európában.
@ketkedo6004
@ketkedo6004 6 ай бұрын
Szerintem is, hadd röhögjenek tovább, az EU 2. legszegényebb államán😢.
@gusztavkis1769
@gusztavkis1769 6 ай бұрын
@@ketkedo6004 Nem pont azért, hanem hogy tájékozottabbak legyenek.
@K_G_49
@K_G_49 6 ай бұрын
​@@gusztavkis1769Melyik az a rész amit terjeszteni kellene?
@gusztavkis1769
@gusztavkis1769 6 ай бұрын
@@K_G_49 Nincs rész. Egész van. A terjesztés az nem is jó szó. Lefordítva, aláírva ez majd terjed magától. Furcsa a kérdésed. A DW adásaira inkább ráillik a terjesztés szó. Sugározzunk az EU-ba vagy az USA-ba mi is. Már van is az Ultrahangnak egy németül felvett Utrawelle verziója😉
@K_G_49
@K_G_49 6 ай бұрын
@@gusztavkis1769 te használtad a terjesztés szót. :)
@gyorgy58
@gyorgy58 6 ай бұрын
Lukács Adorjánt hívjátok meg máskor is! Nagyon jól beszélt. A zsidó - arab konfliktusban is igaza van. Mindkét fél hibás.
@reka-agotakvalsund2875
@reka-agotakvalsund2875 6 ай бұрын
Nagyszeru!!!!👍👏👏👏 Boldog uj evet kivanok!!!😊
@ttomas1665
@ttomas1665 6 ай бұрын
Az ellenzék és értelmes szavakat nem igazán lehet használni egy szövegkörnyezetben. Boldog új évet
@K_G_49
@K_G_49 6 ай бұрын
Az ellenzék értelmesebb, mint a hazug fidesz. Tessék. Megy ez.
@matyashorvath4359
@matyashorvath4359 6 ай бұрын
Szanyi, pld más ellenzék. Schiffer is.
@torzsokszilveszter2444
@torzsokszilveszter2444 6 ай бұрын
Szanyi, mint ellenzék? Kurva jó vicc.
@101Mercedess1
@101Mercedess1 6 ай бұрын
Szanyi gyűlöli a határon túliakat. Nem tudom elképzelni, hogy leül Ádám foteljébe
@lajosnehuvos1360
@lajosnehuvos1360 6 ай бұрын
És mit csinal Szanyi, felveszi a választási pénzt. Gratulalok, ügyes. De hát valamibol elni kell!
@matyashorvath4359
@matyashorvath4359 6 ай бұрын
@@lajosnehuvos1360 majd meglátod
@cziganyjozsef1454
@cziganyjozsef1454 6 ай бұрын
Szanyi normálisabb, mint a Momentum vagy a DáKó. Csak hát komcsi (és valószínű szereti a piát).
@user-bc3ec6uz4x
@user-bc3ec6uz4x 6 ай бұрын
A srácok túl kritikusok a kormánnyal szemben, lehetnének kicsit elnézőbbek is.
@user-gq7pg7mp2s
@user-gq7pg7mp2s 6 ай бұрын
Szia Adorján, tudom, hogy mennyjek a 3,14 csába, de nem akarsz politikus lenni? Én biztos rád szavaznék!
@zsuzsabalazs3530
@zsuzsabalazs3530 6 ай бұрын
Gyerekek. Kell nekünk az ilyen Tompos és bandája. Ők akaratlanul is a mi szekerünket tolják. :))
@cziganyjozsef1454
@cziganyjozsef1454 5 ай бұрын
"De komolyan. Szerimtem Fegyőr ezzel a videóval több szavazatot szerzett a Fidesznek, mint amennyit a Fidesz szerzett saját magának." (Ádám egy régi videójában)
@zsuzsabalazs3530
@zsuzsabalazs3530 5 ай бұрын
@@cziganyjozsef1454 Így igaz. Láttam a videót és elvagyok képedve, hogy egy ilyen tökfej politikusnak tartja magát. De a legelkeserítőbb, hogy vannak olyan Orbán fóbiások akiket ez nem zavar. Csak abban reménykedem, még mindig mi vagyunk többen.
@jozefvarga1641
@jozefvarga1641 6 ай бұрын
Sziasztok,Boldog ujévet,az EU,meg Amerika a lélegzetőn van, a BRIKS meg egészséges ,Kína mostmár gazdagabb mint Amerika,az Oroszok meg hadi szempontból eróssebek mindenkitől,mi magyarok kevesen vagyunk hogy rendet tegyünk a Földön,ezért jóba kell hogy legyünk mindenkivel és azt nézzük hogy ne tegyük tönkre a népünket meg a Hazánkat !
@anatoliiplokhotniuk
@anatoliiplokhotniuk 6 ай бұрын
Sziasztok! Boldog újévet kívánok mindenkinek! Azt olvastam, hogy az EU és Amerika a lélegzetőn van, a BRIKS meg egészséges. Kína most már gazdagabb mint Amerika, az oroszok meg hadi szempontból erősebbek mindenkitől. Én ukrán vagyok, és megértem, hogy Magyarország aggódik a biztonsága miatt. Azonban úgy gondolom, hogy az EU és Amerika továbbra is erős szövetségesek, és hogy Kína nem fogja megtámadni Európát. Az orosz invázió Ukrajnába egy agresszív és indokolatlan támadás volt, és nem szabad megfeledkezni arról, hogy az orosz hadsereg nem erősebb mindenkinél. Az ukrán nép hősiesen harcol az országa védelmében, és nem fogunk engedni az oroszoknak. A magyar kormánynak fontosnak kell lennie, hogy támogassa Ukrajnát a háborúban. Az EU-val és Amerikával együtt kell dolgoznunk annak érdekében, hogy megállítsuk az orosz agressziót, és helyreállítsuk a békét Ukrajnában. Köszönöm a megértést! Üdvözlettel, Egy ukrán állampolgár
@AshleyButler90512
@AshleyButler90512 6 ай бұрын
A ruszkik katonai szempontból erősebbek mindenkitől? :D Józsikám mit szívsz? :D Még Ukrajnával sem bírnak, nézd meg 2 éve mennyi területet bírtokoltak a ruszkik és mennyit most. Hódításaik 1/4 ét elvesztették az elmúlt években.
@erikaeastham4013
@erikaeastham4013 6 ай бұрын
@@anatoliiplokhotniukMagyarország, a magyar nép sohasem fog senkit sem támogatni háborúban! A viták békés rendezésében viszont maximálisan! A jelenlegi ukrán vezetés az amcsikkal együtt a te és a többi ukrán állampolgárt viszi a halálba - ez egy óriási tragédia!
@AshleyButler90512
@AshleyButler90512 6 ай бұрын
@@anatoliiplokhotniuk A béke helyreállítása Ukrajnában azt jelenti hogy szabadon koporsóba tehetitek és elnyomhatjátok a kisebbségeket? Ha ekkora kemény hazafi vagy, miért nem a lövészárokban harcolsz? :D
@msmajmia7896
@msmajmia7896 6 ай бұрын
@@anatoliiplokhotniuk ühüm ... és az usa és ukrán agressziót ki állítja meg? nekünk magyaroknak ehhez NULLA közünk van , mi ugyanis nem hódítani, hanem csupán békében ÉLNI akarunk.
@22Vasika
@22Vasika 5 ай бұрын
Valós problémákra alternatívákat kínálni az ellenzéktől. Esetleg ez tudná még magasabb szintre emelni, hogy még ambiciózusabbak legyünk. Don Vétónak még keményebben kellene dolgoznia, hogy még jobb alternatívát kínáljon. Ebből mi Magyarok, csak profitálnánk. Köszönöm a műsort.
@Agotina
@Agotina 6 ай бұрын
Ábrahám Robi hová tűnt? Nagyon régen nincs semmi új a csatornáján és nem is szerepel sehol.Vagy még szünetet tart. 🤔 Tud róla valaki valamit?
@iosifravasz7188
@iosifravasz7188 6 ай бұрын
Jok vagytok!!!
@kisnoemi8156
@kisnoemi8156 6 ай бұрын
Jól beszéltek fiuk👍
@kristoffarkas9909
@kristoffarkas9909 6 ай бұрын
O1G
@cziganyjozsef1454
@cziganyjozsef1454 6 ай бұрын
És te most okosnak érzed magadat?
@IstvanCseh-ck2yk
@IstvanCseh-ck2yk 6 ай бұрын
Boldog új évet! Lesz majd dave világa beef? Mostanában egyre jobban bomlik az elméje.
@Cseya
@Cseya 6 ай бұрын
Adorján tárgyilagos higgadtsága üdítő színfolt. Valószínűsítem, pont ezért nem is lesz sűrűn vendég ebben a műsorban.
@cziganyjozsef1454
@cziganyjozsef1454 6 ай бұрын
Már volt Ádámnál. Illetve Ádám is volt Adorján és Ábrahám Robi műsorában.
@Cseya
@Cseya 6 ай бұрын
@@cziganyjozsef1454 Rákeresek, köszönöm.
@zotya322
@zotya322 6 ай бұрын
Ádám úgy néz ki, mint Lakatos Márk. :)
@cziganyjozsef1454
@cziganyjozsef1454 6 ай бұрын
Ez a szemüveg borzalom.😅
@belaszollosi8017
@belaszollosi8017 6 ай бұрын
üdv. a kádár rendszert ugyanez a nyugati erő buktatta meg , akik most áskálódnak ellenünk . előtte trianont tudták összehozni . ezek a szövetségeseink .
@jozsefneszabo8889
@jozsefneszabo8889 6 ай бұрын
Keritest kellenne a hatarzarnak azilyen elnokokel.!!!!
@maganyossag
@maganyossag 6 ай бұрын
Az ellenzéken még a chatgpt sem segítene egy épkézláb hozzászólás megírásában.
@andrastoth5174
@andrastoth5174 6 ай бұрын
29:05 Nulland és a Fuck EU szövege: kzfaq.info/get/bejne/gpiIgbFhvtqadGw.html
@mikomwi
@mikomwi 6 ай бұрын
Doktor Viktor szerencséjét a Fletó hozta meg.
@cziganyjozsef1454
@cziganyjozsef1454 6 ай бұрын
Meg az egész ellenzék. Értelmet nyer az "ennyi ésszel szabadlábon" kifejezés. Annyi hülye van ott...
@jozsefnemeth7871
@jozsefnemeth7871 6 ай бұрын
Adorján! azt mondtad, hogy az egyiptomi fogságra menjünk vissza!( 17,17 ) Nem inkább a babiloni fogságra?
@andrastoth5174
@andrastoth5174 6 ай бұрын
25:02 Biden beszéde 1997-ből.. Nincsenek véletlenek kzfaq.info/get/bejne/jrKgdLmKu7PcnJs.html
@reywind8895
@reywind8895 6 ай бұрын
Ez a szemüveg nagyon jó.
@jozsefnemeth7871
@jozsefnemeth7871 6 ай бұрын
szerintem, inkább rossz.
@cziganyjozsef1454
@cziganyjozsef1454 6 ай бұрын
​@@jozsefnemeth7871szerintem is.😅
@peterceco3881
@peterceco3881 6 ай бұрын
Ez egy brilliáns műsor volt! Remélem a Dávid is visszanézi majd és tanul belőle, hogy egy szövegvezetésből kilépve hogyan tér vissza ugyanoda a szövegfelépítésbe az Adorján valamint, ahogy néha odaszúr viccesen és ami a legfontosabb, hogy nem hagyta elfajulni a jobboldali bedzélgetést és színvonalasan , minőségi magaslatot adott a beszélgetésnek! A jobboldali műsoroknak egy ilyen szinvonalhoz kellene ragaszkodni és ami fontosabb, ebben tényleg jó lenne a fejlődést látni ezen a csatornán szerkesztett műsoroknak! Felkészültséget és minőségi fejlődést kívánok ennek a csatornak, mert az igazi jobboldali, konzervatív ember nem alacsonyodik le a stílustalan köpködéses színvonalra! Boldog új évet kívánok mindenkinek!
@utalomAlibbantakat
@utalomAlibbantakat 6 ай бұрын
buék
@tothpeter8118
@tothpeter8118 6 ай бұрын
Csakhogy már az infláció fele annyi sincs mint tavaly ilyenkor (9,9 jelenleg a tavaly ilyenkor mért 20% környékéhez képest). Ha ez így megy tovább ez év felére akár a válság előtti szintre(3-3,5%) is visszaeshet az infláció.Tehát hiába várja az ellenzék hogy majd az infláció kormányt vált nem ez fogja elhozni.
@csakegyasokkozul
@csakegyasokkozul 6 ай бұрын
tényleg nem fog. Amúgy semmi sem fog kormányt váltani, sose sikerült kiharcolnia ennek a népnek a jólétét. De az élelmesek már külföldre mennek inkább. Bytheway jól hangzik ez az inflációs sztori, csak rakd mellé az EU-s inflációs görbét. A magunk szar eredményeit lejjebb vinni eredmény ugyan, csak a koordináta rendszer amiben van az a nem mindegy :) peace and love.
@tothpeter8118
@tothpeter8118 6 ай бұрын
@@csakegyasokkozul Az élelmesek inkább már haza felé jönnek.Mert jól hangzik a külföldi élet amíg annyiból áll hogy munkásszállóból munkahelyre és vissza.Kaját meg appról rendelsz.Így nagyon jó külföldön lenni.De ha már albit kell fizetni meg rezsit kaját venni házat venni vagy építeni esetleg vállalkozást indítani na akkor jön a fekete leves.Pl Németországban még azt is meg szabják mekkora házat építhetsz.A saját telkeden nem építhetsz akkora házat amekkora jól esik,mert megnézik hogy hány fős a család és már mondja is a hivatal hogy egy ekkora ház túl nagy ennyi embernek.Azt had döntsem már el én.Vállalkozás úgy szintén.El se indítod a vállalkozást már a különböző hivatalok megszabják neked,hogy milyen kisebbségi kvótákat kell kötelező jelleggel betartanod,és ha nem tartod be büntetést kapsz.A ház vásárláshoz meg sok sikert.Ha szerinted itt drága az ingatlan,nézd meg milyen árak vannak Bécsben vagy Berlinben.Vagy Svájc ahol nincs GYES és GYED.Pár napot otthon vagy a gyerekkel és mehetsz vissza a gályára .A gyereket meg oldd meg valahogy. Ismerősöm így volt amikor gyereket szült.A férje belföldi fuvaros 6000 frankot keres a pasi magában,de ennek a fele csak a házra megy el.Rezsi hitel biztosítás stb.Csak a házra megy el 3000 frank,és még egy szendvicset sem ettél.Szórakozásról meg rendezvényekről meg már ne is beszéljünk.Ha el is mennek mindenki a kijárthoz gyülekezik,mert félnek nehogy el kezdjenek lövöldözni az új európaiak.
@cziganyjozsef1454
@cziganyjozsef1454 6 ай бұрын
​@@csakegyasokkozulmár megyek is felrobbantatni magam.
@juhvaleria7987
@juhvaleria7987 6 ай бұрын
Na szóval, meg kell nézni Szölőssy Ildikó, Feltárulnak a titkok.. ,megdöbbentő, legyünk már tisztába a dolgokkal,lasd Izrael!
@janosnegajda1639
@janosnegajda1639 6 ай бұрын
Sok tudatlan ember van aki nem ismeri a történelmet, nem érdekli semmi csak az hasa meg az ital meg az hülyeség, ilyen személyeket férelehett vezetni.
@ziorg7
@ziorg7 6 ай бұрын
Lélegeztetőgépekre mikor reagáltok?
@cziganyjozsef1454
@cziganyjozsef1454 6 ай бұрын
Véget ért a covid. Bár sajnos lélegeztetőgép nem csak emiatt kellhet.
@ziorg7
@ziorg7 6 ай бұрын
@@cziganyjozsef1454 A szemedet lopják ki éppen, és még úgy sem rendül meg a hited a pártban... Hihetetlen.
@cziganyjozsef1454
@cziganyjozsef1454 6 ай бұрын
​@@ziorg7na akkor beszélj tárgyilagosan, ha meg akarsz győzni.
@istvanreszegi9502
@istvanreszegi9502 6 ай бұрын
Fiúk ti ugyan olyanok vagytok demagógok
@stirlitz8156
@stirlitz8156 6 ай бұрын
Szerencse-szerence... úúúristeen... láttam nagybátyámat egy hal formájában, csillogott szeme, és ahogy repültem fel vele, azt mondta: "szerencse-szerencse!!". A fenti srácnak meg citrom feje van, ezért vigyorog állandóan... uramjézus!!!!!!!!!!
@gaborracz342
@gaborracz342 6 ай бұрын
Hajrá MHM!!! 👍
@meggi963
@meggi963 6 ай бұрын
😂😂😂😂😂 soha!
@istvannagy246
@istvannagy246 6 ай бұрын
A szerencselovag nem túl jó jelző, ha már középkorias kifejezést keres valaki a Karmelitalakóta. A rablólovag az találóbb.
@msmajmia7896
@msmajmia7896 6 ай бұрын
tőled személy szerint mit rabolt ...? ide a bizonyítékokkal, ne mutogass másra !!!
@cso57rgowww
@cso57rgowww 6 ай бұрын
​@@msmajmia7896Az egész országot ellopták csak önt ez nem érdekli ennyi.
@istvannagy246
@istvannagy246 6 ай бұрын
@@msmajmia7896 az anyám életét. Az anyám meghalt az orbáni EÜ-ben. Csak mert az elmúlt14évben szátbaxta a Karmelitalakó az EÜ-t is. De, ha gondolod, kívánom neked és a családtagjaidnak, hogy éljétek át, amit az anáyám átélt az orbáni EÜ-ben .. aztán majd rádöbbensz. És nem kell a kamuduma.. 50 ezer magyar halt meg covidban, míg Ausztriában csak 22 ezer. Ki felel a 28 ezer főnyi magyar életért? Mert orbán és a csicskái láthatóan saemmiért sem felelnek már 34 éve. 28 ezer halott?! Emlékszem, Stórebrenyicában 8-10 ezer bosnyák haláláért feleltek szerb vezetők. Ott népírtásért Hágai Bíróság elé kerültek.
@cziganyjozsef1454
@cziganyjozsef1454 6 ай бұрын
A "-lakóta" mit jelent?
@tamara9179
@tamara9179 6 ай бұрын
HVG? ball.ib szemét
Már valódi halottjai vannak a kiberháborúnak | LETÖLTENDŐ
38:47
When You Get Ran Over By A Car...
00:15
Jojo Sim
Рет қаралды 26 МЛН
路飞被小孩吓到了#海贼王#路飞
00:41
路飞与唐舞桐
Рет қаралды 68 МЛН
Siklóernyős sétarepülés 240714
12:26
Balázs Róbert
Рет қаралды 2
Amikor azt hittük, ENNÉL ROSSZABB már nem lehet
11:00
The Fair Right
Рет қаралды 15 М.
NAPJAINK CENZÚRÁJÁRÓL - ÁBRAHÁM RÓBERT X LUKÁCS ADORJÁN
18:55
Ábrahám Róbert
Рет қаралды 10 М.
Kösz, jól: Hogyan mozogjak helyesen és eleget? Hol kezdjem?
1:10:52
A jövő zenéje S4E5 | Új középkor jön? | Kelemen Zoltán
1:17:24