No video

„A rendszerváltó értelmiség elárulta a magyar társadalmat” - Interjú Pálinkás Józseffel

  Рет қаралды 110,552

Partizán

Partizán

Күн бұрын

Pálinkás József egy százfős faluból, Galvácsról indulva lett atomfizikus, majd az MTA elnöke. A rendszerváltás óta része a magyar jobboldal politikai életének, a Magyar Demokrata Fórum után a Fidesz tagjává, majd a párt Kulturális Bizottságának elnökévé vált. Az első Orbán-kormányban még oktatási miniszter volt, de a CEU elüldözését követően megromlott a viszonya a kormánnyal, végül 2018-ban úgy döntött, Palkovics Lászlóval nem tud együtt dolgozni és 2019 óta saját politikai platformot épít. Jelenleg az Új Világ Néppárt miniszterelnök-jelölt jelöltje az ellenzéki Előválasztáson.
Tetszett az adás? Akkor szállj be a finanszírozásunkba, legyél patronálónk, és férj hozzá az extra tartalmakhoz is: / partizanpolitika
Egyszeri, vagy rendszeres banki átutalásos támogatással is segítheted a finanszírozásunkat! Számlaszám (Partizán Alapítvány): 16200106-11669030
Közlemény: Támogatás
Külföldről: IBAN: HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000
BIC/SWIFT kód: HBWEHUHB
Nem tudod nézni? Most már hallgathatod is:
open.spotify.c...
Kövess minket Instán:
/ partizanpolitika
Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz:
/ partizantarsalgo

Пікірлер: 531
@pantosmelinda9346
@pantosmelinda9346 3 жыл бұрын
Eddig a legmeggyőzőbb számomra MZP, azért köszönöm Pálinkás József bemutatását is. Sokan írják, hogy nem tud fogalmazni, beszélni stb. Azért Viktorral szemben ő is bőven megállná a helyét. Valahol szimpatikus, hogy átfontolva mondja el a véleményét, nem csak rávág valamit valamire. Nyugodtabb, megfontoltabb, összeszedett, érthető személy.
@tesz-vesz1985
@tesz-vesz1985 3 жыл бұрын
neoliberális. nézd meg a pártja anyagi támogatóit, az egyik alelnök testvérét. ráadásul úgy érzem még midnig a fidesz holdudvar tagja. vért izzadna kormányon, hogyan magyarázza meg a gazdasági döntéseket, amik a fidesznek kedvezn ek, ha egyáltalán adna akkor már interjút szabad kérdezőnek. Marci nem beszél az MTA-ról, nem kérdezi Szabó Csaba kutatóorvos által IS felvetett súlyos MTA felépítésről, Fridi jobban kitárgyalja a témát pedig, Marci és a csapata nagyon naív és nagyon felkészületlen, pedig az MTA elnöke volt! tisztességes ember már nem lehet! vagy csak lusta. ami egyremegy, ha korruptságot hagy, akkor maga is korrupt.
@evameszaros
@evameszaros 3 жыл бұрын
@@tesz-vesz1985 ! Nem neo! Igazi kegyetlen, liberálfasiszta! Amikor a Fidesz rájött, hogy a magyar liberalizmus népellenes, gőgös, ellentmondást nem tűrő mozgalommá vált, akkor polgári párttá alakult a népjólétet teremteni akaróvá. Ekkor MZP/x kivált a Fideszből. Aljas módon szidta, meghazudtolta őket! Egészen más lenne a helyzet, ha ez nem történik meg! Szó sincs "holdudvarról"! Összebékíthetetlenek! MZP/x gőgösebb, karrieristább mindenkinél és pszichopata a szó legszorosabb értelmében.
@evameszaros
@evameszaros 2 жыл бұрын
@imre facsar ! A kapitalizmusban bizony, bizony verseny van! Kolosszális VERSENY! Szabadság is van, hiszen PIAC GAZDASÁG VAN, - annyiért árulod a portékádat, amennyit hajlandók fizetni érte! Na, de kedves Imre a Kínával kapcsolatban olyan butaságot írtál, mint az ókorra való hivatkozásod! Maffia a te agyszüleményed! Senki nem adja el a hazánkat a Kormány béliek közül! A hazaárulók az ellenzékiek (foskoalíció) és Brüsszelnek igyekeznek átjátszani a hazánkat! Ha a tengeren egy jachton vitorlázol, megállít egy óriás hullámokat is kibíró tengerjáró hajó, a kapitány megkér, hogy szállj át, mert minden idők legnagyobb tengeri vihara következik be, akkor ha van eszed, elfogadod a életmentő felajánlást! XXI. században élünk, és ekképpen kell már látni a dolgokat! Elhiszem, hogy egyeseknek ez nehéz, de baromságokat azért nem kell itt közzétenni!!!
@tesz-vesz1985
@tesz-vesz1985 2 жыл бұрын
@@evameszaros a fidesz neoliberális de sebaj.
@andreal.kovacs918
@andreal.kovacs918 3 жыл бұрын
Értékelem az őszinteségét, de abból, amit elmondott, egyértelműen látszik, hogy miniszterelnöknek alkalmatlan. Soha egyszer sem vette észre, hogy mi történik körülötte, mert nem ismerte azt a területet? Hát, akkor mégis mit vár magától, és főleg tőlünk, hogy ennyire bizonytalan átlátóképességgel, majd bizalmat szavazunk neki?
@kutyavacsi
@kutyavacsi 3 жыл бұрын
esze ágában sincs me lenni, annyi esze azert van. felfúrja magát a közöslista jó elejére, beül a parlamentbe tovább csinálni a semmit 2 milláért, úvnpárt, akkora fantompárt h a fal adja a másikat
@ferenckovacs2267
@ferenckovacs2267 2 жыл бұрын
@@kutyavacsi szóval akkor szerinted minden politikus egy csaló. Elég primitív nézet.
@istvan5400
@istvan5400 3 жыл бұрын
nekem mindíg a Bödőcs jut eszembe: "4-5 körül föl kő kelni, és 7-8 körül lesz egy kastélyotok"
@miklostamas4457
@miklostamas4457 3 жыл бұрын
Jo vicc megis ki tud ilyen koran kelni valami egyszerubb ut nincs?
@tesz-vesz1985
@tesz-vesz1985 3 жыл бұрын
akkor PL misetits bálint testvérének a cégéről nem lesz szó se a 44-en? se a partizánon? k gáz csak azért mert gulyás és karácsony haverja? nem kéne hagynotok, mert elkapatjátok őket. az ilyen ügyek miatt a leghangosabban kéne verni az asztalt!
@karolyonodi9910
@karolyonodi9910 3 жыл бұрын
@@miklostamas4457 Na meg napi 26-28 órát kell dolgozni.
@istvan5400
@istvan5400 3 жыл бұрын
@@miklostamas4457 én sokszor kelek ilyen korán, csak sajnos annyit költök 7-ig(reggeli, tankolás, ilyenek), hogy nem jön össze a kastély.............
@peterjuhasz9741
@peterjuhasz9741 3 жыл бұрын
Ha 23:27 - nel a Professzor Úr nevetését senki nem fogja mémelni, én esküszöm elsirom magam
@smyle78
@smyle78 3 жыл бұрын
muttley laughing típusú nevetés
@ritaughy6099
@ritaughy6099 3 жыл бұрын
Jamie és a csodalámpa c.mesèből ....
@tamasboszormenyi7450
@tamasboszormenyi7450 3 жыл бұрын
Ennél a résznél nagyot röhögtem! Remélem mém lesz belőle! 😂
@smyle78
@smyle78 2 жыл бұрын
@imre facsar ez már nagyon messzire vezet, mert felveti azt is, hogy az ún. demokrácia-e az az államforma ami a leginkább szolgálja a nép jogos érdekeit és biztosítja az érdekérvényesítést. amire nyilván nem a válasz, de a politika sohasem fog lemondani a saját hatalmáról a nép javára. ez egy óriási nagy kamu, hogy demokráciában a politikus a nép szolgája és rajta keresztül érvényesíti az érdekeit. lehet, hogy amerikában meg nyugaton ez jobban teljesül, de nálunk nagyon nem. demokrácia is sokféle van. eleve az is egy nagy kamu, hogy mindenki egyenlő és egyenlő beleszólása van a dolgokba. a demokrácia a többség önkényuralma a többiek felett.
@szabobence8764
@szabobence8764 3 жыл бұрын
Attól függetlenül, hogy én nem vagyok jobboldali, szerintem remekül mutatja, hogy mára a konzervatív gondolkodó emberek sem támogatják a jelenlegi kormányt
@84rb
@84rb 3 жыл бұрын
Mára nem is ők adják szavazóbázis nagyrészét. Elég komolyan lecserélődött a szavazótábor az évek alatt... Pálinkás sajnos szomorú példája annak, hogy az ún. "konzervatív értelmiség" milyen sokáig tűrt és félrenézett vagy még teszi ma is...
@peterjuhasz9741
@peterjuhasz9741 3 жыл бұрын
@@84rb faszom se érti hogy mit jelent ma Fidesz szavazonak lenni. Mert papíron ok egy keresztény konzi réteget képviselnek erre is hivatkoznak mindig, de mégis vannak olyan jelentős személyek akikről meg vagyok győződve h igazi keresztény konzik (pl. Márki-Zay, Pálinkás) mégse támogatják a Fideszt.
@szabobence8764
@szabobence8764 3 жыл бұрын
@@peterjuhasz9741A Fideszre az agymosottak szavaznak és azok az emberek, akiket a kistelepüléseken a rendszertől függnek, mert mondjuk csak akkor kapnak közmunkát!
@smyle78
@smyle78 3 жыл бұрын
@@peterjuhasz9741 meg is adtad a választ akkor saját magad ma. Papíron. Ha az hoz több szavazatot, hogy Orbán bűnszervezete keresztény, akkor az lesz. Ha az hogy szélsőjobbos kirekesztő, uszító és gyűlölet keltő, akkor az. Az se baj, ha mindkettő egyben. Szavazó táborában legtöbben annyira alul vannak morálisan, erkölcsileg és szellemileg, hogy nem is érzékelik az ellentmondást és a teljes hiteltelenséget.
@gradit27
@gradit27 3 жыл бұрын
@@smyle78 Elárulom a titkot! Nincs normális alternatíva. Aki azt hiszi, majd hogy nem lesznek pénzlenyúlások, oligarchák, stb... és azt hiszi, jobban fog majd élni egy ballib kormányzás alatt, nos, az az igazi agymosott, vagy szenilis vagy szimplán szerencsétlen naív.
@hansdeak7496
@hansdeak7496 3 жыл бұрын
Az "elitista" néppártot szervez. Így kezdődnek a viccek.
@emesekocsis406
@emesekocsis406 3 жыл бұрын
Olyan, mintha nem akarna kellemetlen dolgokkal foglalkozni... Ez azért nagy baj, mivel jelenleg semmi kellemes nincs a magyar politikában! Esetleg szólna neki valaki erről??!
@Dali-69.
@Dali-69. 3 жыл бұрын
Leül nyilatkozni, és nem mer mindent kimondani, maradt volna otthon!
@sfij1
@sfij1 3 жыл бұрын
Félek Pálinkás József esetén ugyan az a veszély ami Antall Józsefnél volt. Ő ki is mondja, hogy nem szállt bele reálpolitikai dolgokba mert nem az ő ízlésvilága. Pálinkás inkább lenne jó agytrösztnek egy kormányzati politikához mint politika csinálónak.
@mickadatwist1620
@mickadatwist1620 2 жыл бұрын
ez igy van
@cocola119
@cocola119 3 жыл бұрын
Karrierista alak. Első az ő,és családja boldogulása,minden más másodlagos. Tizenkettő egy tucat értelmiségi. Tele van velük az orszàg. Most,hogy a karrierje végére ért,és semmit nem kockáztat,nekiáll kimosakodni az elmúlt tíz év mocskából. Teljesen hiteltelen figura.
@szabobence8764
@szabobence8764 3 жыл бұрын
Nem védeni akarom, de az vesse rá az első követ, akinek nem a saját megélhetése az első
@koszeggy
@koszeggy 3 жыл бұрын
Örülök, hogy nem bánsz kesztyűs kézzel a jelöltekkel, és mindenki kap izzasztó kérdéseket. Nálam eddig Márki-Zay vezet toronymagasan, Pálinkás kicsit elvérzett, FeGyőr pedig csúnyán leszerepelt. Kíváncsian várom a többieket. Remélem, őket sem kíméled majd. :)
@orsolyacsiszar4852
@orsolyacsiszar4852 3 жыл бұрын
Ez egy borzasztóan vontatott interjú volt és a Márki-Zay interjúval szemben, számos témában igen ködös megfogalmazást láthattunk. Nem szimpatikus.
@user-rs9py9yr1r
@user-rs9py9yr1r 3 жыл бұрын
én másfeles sebességel nézem, így egész korrekt, bár még csak az elején vagyok
@tamasvarga3787
@tamasvarga3787 2 жыл бұрын
@imre facsar fárasztó lehetett ennyi összeesküvést összekapcsolni😂
@gezajakab3180
@gezajakab3180 2 жыл бұрын
@@user-rs9py9yr1r 1,25 -ön néztem, de 1,5-en sem olyan gyors. Marci már nehezebben követhető. Update: 1,75 már jó
@CsisziLaci
@CsisziLaci 3 жыл бұрын
Köszönjük a korrektséget, hogy ő is megkapta a lehetőséget. Nem értem, hogy miért indult mindenféle koncepció nélkül. A fityesz működéséről sem volt képbe, abban az orszában amiben él azzal sincs képbe, de legalább affektálni tud. Hihetetlen..., és még az akadémia tagjaiért sem állt ki, mert neki kényelmetlen lett volna.
@mariamagdolnakovacs2325
@mariamagdolnakovacs2325 3 жыл бұрын
Pálinkás se.hal se hús!!
@ttttunde
@ttttunde 2 жыл бұрын
2012-ben a nevéhez kötődik az akadémiai intézetek centralizálása, ami nagyon-nagyon nem tett jót. Számomra ez megbocsáthatatlan.
@ramarmele2039
@ramarmele2039 3 жыл бұрын
Érdekes az interjú, de sírva röhögök a gondolattól, hogy ez a csávó komolyan gondolja, hogy alkalmas miniszeterelnöknek vagy akár csak miniszterelnök-jelötnek. A karizma, széleslátókürűség, karakánság, kockázatvállalás, empátia, bármii vagy bárki melletti kiállás teljes hiánya mellett még egy mondatot se tud nyökögés nélkül végigmondani. És az a magyarázat a vagyonról! Nem találok szavakat.
@attilaarki1199
@attilaarki1199 3 жыл бұрын
Szimpatikus ember. Jó őt látni, hallani. Köszönöm.
@nyirilaszlo7077
@nyirilaszlo7077 3 жыл бұрын
Köszönöm Nektek az interjút! Remélem a riportalany tudományos teljesítménye nem ennyire súlytalan, mint a vezetői és politikai!
@tiborgulyas7650
@tiborgulyas7650 2 жыл бұрын
csak jelzem, hogy vezetői és politikai teljesítményt utólag lehet megítélni, és egyik sem keverendő össze a népszerűséggel..
@lessik28
@lessik28 2 жыл бұрын
@@tiborgulyas7650 Ne viccelj! Politikai vezetőként egy német juhász is értékelhetőbb.Tudományosan nem tudom, de ott sem Einstein gondolom...
@tiborgulyas7650
@tiborgulyas7650 2 жыл бұрын
@@lessik28 hát pont ez az, hogy csak gondolod, de nem tudod..ebből kiindulva valószínűleg nem vagy az mta munkatársa, mert az ottani teljesítményét ők tudnák megítélni, a politikait pedig valószínűleg sosem fogjuk megtudni..viszonylag hamar összerakott egy pártot, szerintem hitelesen képvisel egy értékrendet és elindult egy előválasztáson, ezt tudjuk..én nem vagyok biztos benne, hogy a mások farvizén éldegélő megélhetési politikusaink közül olyan sokan képesek lennének ugyanerre..a népszerűség pedig vagy annak hiánya, nem határoz meg politikai teljesítményt, még akkor sem ha sokan ezt hiszik..
@lessik28
@lessik28 2 жыл бұрын
@@tiborgulyas7650 Egy vezető mindig megvédi a munkatársait és nem hallgat. Ő minden konfrontációt kerülő tìpus .. ő maga mondta. Nem jó vezető. Sok MTA doktor fabathát sem ér... Vélemény mint ahogyan az öné is!
@tiborgulyas7650
@tiborgulyas7650 2 жыл бұрын
@@lessik28 van itt némi ellentmondás, azt a "sok fabatkát sem érő mta doktort" miért is kellene megvédeni?..és az, hogy a népszerűség nem politikai teljesítmény, az nem vélemény hanem tény..pl. churchillnek is voltak rendkívül népszerű ellenfelei, akiknek ma már a nevét sem tudjuk..de a magyar közélet is ilyenekkel van tele, pl. gyurcsány, orbán vagy karácsony..rendkívül népszerűek, a politikai teljesítményük pedig finoman szólva is harmatos és az még a jobbik eset, mert katasztrofális is simán lehet..
@zsuzsannaszabo5776
@zsuzsannaszabo5776 3 жыл бұрын
Köszi Marci! 80 tagból 15 megválasztott legyen... jó arány. Én 19. percnél akadtam ki, de úgy is maradtam. Viszont most már tudom , hogy az egyetemi tanárok jól keresnek és jól is kerestek mindig. 😂😅
@strangermm
@strangermm 2 жыл бұрын
2002-ben akademiai tag, tanszekvezeto egyetemi tanar kb. 800 brutto lehetett
@GoaGuru10
@GoaGuru10 3 жыл бұрын
"Deutsch zsebéből előkerült a villáskulcs" végem van 😁🤣🤣
@rhysokelly6933
@rhysokelly6933 3 жыл бұрын
...és még ők bohóc propagandáznak..😏
@gyorgyvajda2157
@gyorgyvajda2157 3 жыл бұрын
Egyszer az életben szerszámot tartottt a kezében , - a saját faszán kívül! :))))
@k.csango433
@k.csango433 3 жыл бұрын
Mindem tiszteletem, de... Itt most egy elkötelezetten közösségi érdekekért gondolkodó emberre van szükség, aki magát nem kímélve kellő elszántsággal és lendülettel rendet akarjon és tudjon teremteni. Ez pedig nem ő lesz. A 2/3-os többség elszámoltatása nem kerülhető meg!
@diliscsavo3059
@diliscsavo3059 3 жыл бұрын
Meg vagyok döbbenve, hogy a hozzászólók ilyen hamar kiismerték Pálinkást. Kellemes meglepetés! Sajnos igaz a dolog: ez egy gerinctelen, karrierista gazember. Amikor megláttam, hogy az ellenzék milyen szépen befogadta, azt hittem elment az eszük. Egyetemi körökben az a hír járta, hogy szakmai sikereit is annak köszönheti, hogy a kivételes kapcsolatai révén a Kádár rendszerben elmehetett Amerikába, onnan meg hozott egy számítógépet. Aki használni akarta a gépet, rá kellett, hogy írja a cikkre a nevét.... Nem akarom azt mondani, hogy nincs több ilyen professzor a magyar felsöoktatásban, mert van. Csak nem akarnak indulni a valasztáson.
@AndorSolymos
@AndorSolymos 3 жыл бұрын
Ahogy már megszokhattuk, remek, atomprofi interjú/beszélgetés.
@lazac33
@lazac33 3 жыл бұрын
Mit ér az az elitizmus ami az embert nem engedi a tömeg elé beszédet mondani, de nem ismeri föl Simicskában a harácsoló maffiózót?
@gyorgyteleki6570
@gyorgyteleki6570 3 жыл бұрын
1983-ban csak úgy kiengedték az USA-ba egy újsághirdetés alapján? De aranyos! 🤣 Íme a kollaboráns politikai "elit" egyik díszpéldánya...
@balazshorvath1406
@balazshorvath1406 2 жыл бұрын
Azért azt a Science-ben közölt álláshirdetést ne úgy képzelje el, mint egy apróhirdetést anno a Népszabadságban/Magyar Nemzetben...
@gyorgyteleki6570
@gyorgyteleki6570 2 жыл бұрын
@@balazshorvath1406 Abban az időben 3 évente adtak ki útlevelet Nyugatra! Nyilván nem volt megbízható elvtárs! Meséljen még ! 🤣
@balazshorvath1406
@balazshorvath1406 2 жыл бұрын
@@gyorgyteleki6570 Nekem több idősebb kollégám is ehhez hasonlóan jutott el tanulmányútra 2-3 évre az USA-ba, Kanadába vagy Nyugat-Európába. Önnek ezzel mi a problémája?
@VagabondTurtle
@VagabondTurtle 3 жыл бұрын
Nagyon jó kérdések, úgy gondolom egy jövendő miniszter nem lehet semleges vagy ignoráns az elmúlt évek manipulációival és bűneivel kapcsolatban. Kell, hogy tudja, kell hogy akarja tudni.
@evacsengeri2972
@evacsengeri2972 2 жыл бұрын
Ez annyira vontatott hogy szerintem kötélidegekkel is nehezen hallgatható. Én is úgy látom hogy nehezen formálja a mondatokat- szándékosan nem a mondanivalóját írtam- a beszédében is. Nincs ezzel egyedül , de már túl sokan vannak ezen a pályán hozzá hasonlók. A mondanivalóját nézve nemcsak ködös, de zavaros is.
@ashenshugar4461
@ashenshugar4461 3 жыл бұрын
Hát, ha valaki Simicskát sem tudja megítélni, hogy milyen ember lehet - a többi elhangzott dologról nem is beszélve - az ne akarjon miniszterelnök lenni bazzeg…
@winteranne4108
@winteranne4108 3 жыл бұрын
Tiszteletem Pálinkás Józsefnek, már több beszélgetést meghallgattam vele (V.G.-nál is) és egy nagy tudású, egyenes, szimpatikus ember. Mást szeretnék bejuttatni (MZP-t), így nem adhatom le rá az előválasztáson a szavazatomat. Sajnálom. Marci, neked pedig nagyon szépen köszönöm az interjút!
@angkorcamkh
@angkorcamkh 3 жыл бұрын
csatlakozom
@ViBENo1
@ViBENo1 3 жыл бұрын
vele is csak többen vagyunk ami a politikai pályáját illeti. nem vállal felelősséget kb. semmiért sem. hogy lenne ugyan alkalmas ismét politizálásra, ha így mosdatja magát...
@mulloy522
@mulloy522 3 жыл бұрын
Dobrev és Jakab nem fog eljönni, de ezt remélem figyelembe fogják venni az emberek az előválasztásnál. Pont ez a kettő ember akire a legkevésbé szívesen szavaznék és még tesznek is érte hogy így maradjon. Se ide a Partizánba se a Vonához nem mentek el...
@peterczirok7876
@peterczirok7876 3 жыл бұрын
Jogos kritika
@curikoma4576
@curikoma4576 3 жыл бұрын
Sokat el is árul arról, hogy ki mennyire akarja a változást. Igaz az Osváth Zsolt műsorába ők is elmentek, de csak azért mert ott lehetett cukiskodni, ahol pedig már kicsit keményebbek a kérdések, és kilóghatna a lóláb arról meg hallani sem akarnak. Az is plusz kuriózum, hogy Jakabon meg Dobreven kívül mindegyik jelölt benne lenne egy miniszterelnök-jelölt jelölti vitában. Jakab meg Dobrev nem változást akar, ők a maffia vezetését szeretnék átvenni ugyanazokkal a szektás, népbutító módszerekkel mint ahogy a Fidesz is magához ragadta, és tartja magánál a mai napig. Nekik a NER az egy példa, nem pedig egy megdöntendő rendszer.
@minidreschi2
@minidreschi2 2 жыл бұрын
hogy Vonához a 2. Reformkorhoz nem mentek, az valamelyest várható volt, DE hogy ide a partizánba, Vicc, totál érdekpolitikusok.
@bh5358
@bh5358 3 жыл бұрын
Köszi. Kínos volt nézni. Háromszor majdnem kikapcsoltam, de végülis sikerült végighallgatni. Igazi fideszes archetípus. Mindegy milyen párthoz kötödik névlegesen ės pillanatnyilag.
@dankaig
@dankaig 3 жыл бұрын
Szembesítve lett hogy amugy beismerve nem állt ki senkiért. Miért is lenne ez jo bármire. Nincs vele baj ha az ember "csak" dolgozni akar, szerintem hagyjuk csak melozni, de ha érdek képviseletet már nem lát el vezetőnek se jó, a kutyámat nem biznám ra. És amugy benne van a legnagyobbak közt,de egyik dolgáról se tud...ja vagy szimplán kussol csak. Nagy a fazék,amig odafér megtesz mindent. Az interjú jó volt, sikerül megtudni kit miért ne!
@lessik28
@lessik28 2 жыл бұрын
Igen, így valahogy...
@balazsmaurer2570
@balazsmaurer2570 2 жыл бұрын
Köszönöm én is a riportot. Elég jól felkészülsz az alanyokból. Kiállása alapján szerintem ő már egy idős ember ehhez a munkához, ami egy harc lesz fideszül fogalmazva, ráadásul elég megosztó a személye sokaknak. Még talán saját magának is. :-) Értem én, hogy a jószándék vezérli az ország sorsáért aggódva most, hogy már van ellenzék de...ide több elszántság kell, és sperpektívikus hitet kell adni az embereknek az orbáni világgal szemben ha győzni akarnak. Rétori, karizmatikus képességekkel is megáldva. Nehéz ügy. Nem tiszteletlenségből mondom de tanácsadónak jó lesz.
@curikoma4576
@curikoma4576 3 жыл бұрын
Pálinkás úrnak vissza kéne lépnie MZP javára.
@miklosvajda3867
@miklosvajda3867 3 жыл бұрын
Ő NEM VALÓ MINISZTER ELNÖKNEK - MARADJON A TUDOMÁNYOK TERÉN A MIHEZ ÉRT!!!!
@laszlotallodi
@laszlotallodi 3 жыл бұрын
A tudományokból kiöregedett.
@diliscsavo3059
@diliscsavo3059 3 жыл бұрын
Ott már elérte a maximumot. Most már nagyobb cubákra palyázik. Egyébkent a tudomanyos sikerei is nagyrészt a gátlástalanságának köszönhetöek.
@laszlotallodi
@laszlotallodi 2 жыл бұрын
@imre facsar A politikai helyzet értelmezését tovább színesítetted kis szöszeneteddel.
@daneekadoki9090
@daneekadoki9090 3 жыл бұрын
Pálinkás úr 2018-ig NEM látta, hogy mit művel(t) a Fidesz a magyar demokráciával, de amikor nyakára ültették Palkovicsot, akkor hirtelen elege lett és megvilágosodott - igaz ugyan, hogy előtte még meghallgatta Orbán ajánlatait (amiről most nem szeretne nyilatkozni)... :)
@cervantes751
@cervantes751 3 жыл бұрын
Az azért egy kicsit érthetetlen nekem, hogy Jakab Péter és Dobrev Klára nem fogadta el még az interjúra a meghívást!
@erzsebethorvathnerepas8068
@erzsebethorvathnerepas8068 3 жыл бұрын
Még nem jeleztek vissza!.
@smyle78
@smyle78 3 жыл бұрын
Nem csoda. Gyávák hozzá. Ugyanis nekik lehet a legkínosabb kérdéseket feltenni. Úgy akarják megválasztatni magukat, hogy még egy független interjúra sem mennek el. Alkalmatlanok.
@totyaatya
@totyaatya 3 жыл бұрын
@@smyle78 Azért a függetlenség kérdésében vannak kételyeim,mármint a kérdező esetében.A válaszadó még a saját megítélését is mismásolni igyekszik a felelősség vállalása nélkül,ergo megélhetési szájtépő karrierista.Jellemhiba jelzés villog rendesen.
@gyulaszucs796
@gyulaszucs796 3 жыл бұрын
Intrózenéből legyen már 8 órás verzió! Köszi! 😀
@zaratu2980
@zaratu2980 3 жыл бұрын
Ő se hiszi el, hogy akármi is lehet belőle mikor a pártjáról beszél azt se tudja mit mondjon, Marci azokat mondatott ki vele amit csak hallani szeretett volna, elnöknek vagy bármi közéleti politikai vezetőnek nem mondható.
@pannivig
@pannivig 3 жыл бұрын
"Vissza kell emlékeznem, hogy voltam e ellenőrzési bizottsági tag"-🤔
@ennn4158
@ennn4158 3 жыл бұрын
Jaj de bírnám ha olyan miniszterelnökünk lenne akinek a tudományok, és nem a foci a hobbija…
@Hespiota
@Hespiota 3 жыл бұрын
Szerintem alapvetően nála rosszabb miniszterelnök-jelöltünk soha ne legyen, de Jakab, MZP vagy akár Fekete-Győr mellett esélye sincs.
@alikasado2358
@alikasado2358 3 жыл бұрын
Hajra mzp!
@katalinmartin4611
@katalinmartin4611 3 жыл бұрын
igen
@videjo5161
@videjo5161 3 жыл бұрын
Torony magasan a legjobb választás MZP!!!
@gyorgyvajda2157
@gyorgyvajda2157 3 жыл бұрын
Ennyit a magyar értelmiségröl, - ne csodálkozzunk, hogy egy tetves maffiaállamban élünk.
@layenb
@layenb 3 жыл бұрын
Köszönet a felvilágosításért. Egy sunyi elitista ember, aki a szocializmus kiválasztottjaként trónolt a sztalinista vonásokat megőrző akadémia élén.
@gyulakiss1493
@gyulakiss1493 3 жыл бұрын
Csak úgy durrognak a megalapozatlan állítások és a súlytalan fogalmak.
@tesz-vesz1985
@tesz-vesz1985 3 жыл бұрын
@@gyulakiss1493 ezeszerint te nem ismered az MTA-t
@layenb
@layenb 3 жыл бұрын
@@gyulakiss1493 az elitistát ő maga mondta a műsorban, azaz minden, csak nem megalapozatlan. Aki 1983-ban az USA- ba mehetett ösztöndíjjal az 100% megbízható elvtárs volt. A szélkakast kihagytam, pedig aki ezután az MDF- ben landolt az köpönyegforgató szélkakas volt. Az MTA szovjet mintára lett felépítve, a kandidátusi rendszerrel egyetemben. S hogy ez egy maradvány , azt nem lehet kétségbe vonni, hiszen még ma is megvan. S hogy az elnöke volt, az is nyilvánvaló. Önnek lehet más véleménye, lehet hogy Ön is egy ilyen visszamaradt kövület, vagy ilyenek képezték ki a maguk képére a saját ideológiájuk alapján, de az egész MTA-t 1990- ben kellett volna kidobni a szemétbe a vezető politikai karrieristáival együtt. Ezeknek annyi közük volt a tudományhoz, mint Makónak Jeruzsálemhez. Opportunista senkik voltak, de hát ez volt a felhozatal...
@andrasnecsoti9692
@andrasnecsoti9692 3 жыл бұрын
Ez szigoru volt, de korrekt!
@markdenes4076
@markdenes4076 3 жыл бұрын
Amikor az elitista néppártot szeretne :D... Kiégek.
@fennimorecooper7247
@fennimorecooper7247 3 жыл бұрын
Mindenki tudja, hogy a politika az emberi létezés legelaljasodottabb helye.
@attilaborsay5926
@attilaborsay5926 3 жыл бұрын
Döbbenetes, hogy egy akadémikus egyetemi professzor mennyire görcsösen, akadozva beszél és nehezen fogalmaz......
@74gaber
@74gaber 3 жыл бұрын
Ilyen gyorsan ember még nem bizonyította alkalmatlanságát a miniszterelnök jelöltségre.... Nem ismeri a hazai gazdasági viszonyokat, nem akar beleállni konfliktusokba, stb...
@peterkukac3957
@peterkukac3957 2 жыл бұрын
Szerintem Fegyőr talán még gyorsabban bizonyította (sajnos vagy nem sajnos)
@bigskywalka6176
@bigskywalka6176 3 жыл бұрын
Én a magam részéről leszarom, hogy egy miniszterelnök-jelölt milyen szónoki képességekkel rendelkezik, és mennyire karizmatikus, mert ha ezek a döntő faktorok, akkor visszasírnám Mussolinit. Jelen helyzetünkben üdítő lenne egy csendesebb, megfontoltabb, a háttérben dolgozni kívánő kormányfő.
@theremay
@theremay 3 жыл бұрын
MegaUP!
@k.csango433
@k.csango433 3 жыл бұрын
A karozmatikus jelző szerintem itt azt az igényt tolmácsolja, hogy tudjon rendet teremteni. Nem fog.
@LorantNemeth
@LorantNemeth 3 жыл бұрын
Hány évnek, évtizednek, évszázadnak kell eltelni ebben az országban, hogy leessen az embereknek, hogy nem fog jönni AZ ember aki rendet tesz, és ez egyszerűen nem így működik demokráciákban. Nem személyek garantálják a demokratikus viszonyokat, hanem alkotmányos szabályok és azok alapján felépített szervezeti struktúrák, hogy ne hackelhesse meg egy kretén Trump, Orbán, stb
@TheTerke
@TheTerke 3 жыл бұрын
@@LorantNemeth márpwedig karizmatikus vezető nélkül a denokrácia egy nagy sz@rkavar(od)ás
@LorantNemeth
@LorantNemeth 2 жыл бұрын
@@TheTerke jaja úgy a jó, ne szervezkedj ne állj össze más emberekkel, ne agyalj a közös jövőn inkább bízz mindent karizmatikus apura. Aztán majd vádolni is őt lehet, ha elment az élet a semmibe.
@balazsszoke2138
@balazsszoke2138 3 жыл бұрын
"Tévedni emberi dolog", csakhogy a politika világa ezt elvileg nem tolerálhatná... Ez a tipikusan szélhámos mellébeszélô már ebben a mûvi ôszinteséget tettetô megnyílvánulásában is ellentmondásokba keveri magát. Rossz arc és rossz hang...
@gyulakiss1493
@gyulakiss1493 3 жыл бұрын
,,"Tévedni emberi dolog", csakhogy a politika világa ezt elvileg nem tolerálhatná" ez csak szegény Orbán Viktor Napóleon-komplexusa. A legnagyobb politikusok ismérve hogy elismerik hibáikat (pl: Merkel több alkalommal is bocsánatot kért és nem volt lincselés) az OV féle kiskirályoké meg hogy a végsőkig mondják hogy márpedig ők nem hibáztak, még akkor is ha tények ellenük beszélnek, és mindenki számára világos tévedésük ténye.
@kolbasz
@kolbasz 3 жыл бұрын
koszi ezt a sorozatot
@Anonymous-rh8nn
@Anonymous-rh8nn 3 жыл бұрын
Az eddigi interjúk alapján számomra az alábbi preferencia lista alakult ki: 1. Márki-Zay Péter 2. Pálinkás József 3. Fekete-Győr András
@gyulakiss1493
@gyulakiss1493 3 жыл бұрын
Nekem az 1-2 hely felcserélésével ugyanez. Ezért: Észben mindenképp kenterbe veri a vetélytársait. Szimpatikus továbbá MZP-vel való összetartása is. MZP-hez képest ugyanakkor a következő dolgok miatt tartom jobb választásnak: Számomra (és talán a józan ész számára is) elfogadhatatlan MZP azon terve hogy kormányra jutása esetén ignorálná a a FIDESZ kormányzása alatt meghozott alkotmány módosításokat. MZP egybiztosítós rendszert alakítana ki az egészségügyben. További nem tetsző pont MZP keresztény mivolta. Ha valaki elhiszi bármely vallás rizsáját annak a józanságára nem lehet számítani. Szerintem ezek miatt jobb Pálinkás mint MZP, és szerintem a ÚVNP oldalán olvasható progresszív programja miatt lenne ő a legjobb vezetője az országnak az indulók közül.
@albundy0124
@albundy0124 3 жыл бұрын
Erős névsor 😁😁😁
@megyaszaipeter
@megyaszaipeter 3 жыл бұрын
Nekem pedig: 1. Márki-Zay Péter 2. Pálinkás József 7. Fekete-Győr András Még a "le az adók 75%-ával" random senkiházi is előrébb van :D
@garfield584
@garfield584 3 жыл бұрын
Szamomra is! Andras nekem picit csalodas volt, de meg fiatal :)
@evakatona3452
@evakatona3452 3 жыл бұрын
1. Orbán 2. Orbán 3. Orbán . . . .senki
@nemethdaniel2000
@nemethdaniel2000 3 жыл бұрын
MZP4PM
@JAVINCZE
@JAVINCZE 3 жыл бұрын
- mellébeszél .
@gyulakiss1493
@gyulakiss1493 3 жыл бұрын
Pontosan hol? Tudnál egy konkrét példát mondani pl.:időbélyegzővel? Vagy megint csak a levegőbe beszélés megy?
@dr.andrealevai6478
@dr.andrealevai6478 3 жыл бұрын
@@gyulakiss1493 Nem tud.
@tesz-vesz1985
@tesz-vesz1985 3 жыл бұрын
@@gyulakiss1493 simicskánáá, mta-nál folyamatosan, az mta egy golfklub
@hoffbauer48
@hoffbauer48 2 жыл бұрын
Akkoriban 2 milliós ház elég szép összeg! 80'-as évekbe 300 ezer hitelből építettünk házat!
@szilardvass4621
@szilardvass4621 3 жыл бұрын
szenvedés hallgatni ezt az embert sajnos. elképesztően gyenge verbális képességekkel rendelkezik.
@higgs5877
@higgs5877 3 жыл бұрын
Ha kormányozni tudna rendesen és kiszolgálva az országot, akkor teljesen mindegy milyenek a verbális képességei.
@gyulakiss1493
@gyulakiss1493 3 жыл бұрын
@@higgs5877 Pontosan. Egyébként azt se mondanám róla hogy kifejezetten rossz lenne a beszédkészsége.
@katalinmartin4611
@katalinmartin4611 3 жыл бұрын
@@gyulakiss1493! megfontolt,persze hatalomban mindig mindenki vàltozik vagy jo vagy rossz irànyban
@Gandalfonzo
@Gandalfonzo 3 жыл бұрын
És nem ez a legnagyobb gond vele. De a magyar választók zöme nem képes objektív látásmódra: érzelmek, benyomások mentén szavaz, rettenetesen rossz emberismerettel megspékelve.
@azrathael3896
@azrathael3896 3 жыл бұрын
@@higgs5877 Hogy tudna rendesen kormányozni, amikor elalszik közben?
@awfulstorm
@awfulstorm 3 жыл бұрын
Kicsit, mintha a Herczeg Zolit hallanám. Csak mondjuk 20 évvel idősebben :) Még külsőre is rá emlékeztet.
@evakatona3452
@evakatona3452 3 жыл бұрын
650 millió megtakarítás, 3 ingatlan + a feleség nevén is van "kevéske" + a 3 felnőtt gyerek is ki van stafírozva gondolom...Nem semmi, pedig beszélni sem tud az öregúr. Így kell ezt csinálni. Marci, te voltál a magasan jobb....
@evakatona3452
@evakatona3452 3 жыл бұрын
@@z.t.500 A proli esetleg te vagy. Ugyanazon az egyetemen végeztem, mint a köpönyegforgató Pálinkás, és a diplomámból éltem, élek. Én nem voltam "mozgalmi" ember sosem, így nincs is nagy vagyonom. Én viszont tudok folyékonyan beszélni, ellentétben az "akadémikussal"......Amúgy nem irigylem tőle a sok száz millióját, csak visszás egy kicsit, hogy a korrupció ellen kampányol Márkival. Ennyi neki sem lehet becsületes úton. Megnézném, mi minden van a felesége és a 3 gyereke nevén, és azután vizsgálódhatna Márki a haverja körül is. Nem értem, mit akar még harácsolni a politika segítségével ez a politikailag alkalmatlan öregember?
@evakatona3452
@evakatona3452 3 жыл бұрын
@@z.t.500 Azért az elég bunkóság tőled, hogy leproliztál...Hiába magyarázkodsz...Én hozzászóltam a videóban elhangzottakhoz, egy közszereplő megszólalásához, erre te személyeskedsz velem, ismeretlenül. "Prolitempót" vizionálsz rólam. Az a proliság, amikor te engem támadsz, úgy, hogy én előtte semmivel nem sértettelek meg. Csupán azért teszed ezt, amiért én másként értékelem egy közszereplő vagyoni helyzetét. Ráadásul a névtelenség mögé bújsz, nem vállalod fel magadat. Szemtől szemben valószínűleg nem mernél leülni velem. Ennyi...
@trashmito
@trashmito 2 жыл бұрын
Az elég durva, hogy 2010-ben még nem látta, hogy mi lesz ha Orbán megint hatalomhoz jut.
@cshp100
@cshp100 2 жыл бұрын
Miért, mi lett?
@andrasvigfreecreation
@andrasvigfreecreation 3 жыл бұрын
Nemhogy miniszterelnöknek nem való de még egy intézményt sem bíznék rá. A személyiségbeli defektusoktól eltekintve, aminek jellemzésére olyan nyelvezetet kellene használni, amit nem tartok helyesnek itt prezentálni, csak egyet említenék, a kommunikációs készség enyhén szólva is kétségeket ébresztő megnyilvánulása.
@edithoffmann3751
@edithoffmann3751 3 жыл бұрын
Az kevés, hogy nem volt a zsebében villáskulcs.
@miba6150
@miba6150 3 жыл бұрын
Miniszterelnöknek hihetetlenül alkalmatlan. Ez a hogyishívjam gyerek úgy faggatja, és ő olyan válaszokat ad, mintha kihallgatáson lenne.
@wiznerbal4661
@wiznerbal4661 3 жыл бұрын
Remek interjú ismét
@kertresz
@kertresz 3 жыл бұрын
43:00 Kemény interjú, a zsarolás meg igen fincsi.
@annavas4460
@annavas4460 3 жыл бұрын
Csak kiegészíteném: Nem Pálinkás Úr az egyedüli, aki a jelenlegi fontos pozíciójának alapjait a Kádár rendszerben szerezte,/mert tanulhatott/ mégis visszafelé köpköd, sok jellemtelen ember van vezető poszton, de ilyenek vagyunk mi magyarok.A tölrökök is itt voltak 150 évig, sajnos még nem volt Soros György, akit okozni lehetett volna ezért.
@gmeszi.
@gmeszi. 3 жыл бұрын
"Kicsit" hiányolom belőle az elégedetlenséget a rendszer ellen. Sokkal inkább személyes érdeket látok mögötte.
@evameszaros
@evameszaros 3 жыл бұрын
G mészi! Hát az is! Soros György Őt is jól megfizette, hogy sértődjön meg a CEU bírálatán! Ha igazi értelmiségi lenne, pont neki kellett volna felemelni a szavát a magyar hallgatók hátrányba kerülése miatt! A CEU diplomásai még olvasni sem tudnak helyesen, és a nyelvtant sem tanulták meg! De, a Soros -hálózatba tartozó multik nem alkalmaznak másokat! Persze, nem ez a lényeg, - hanem ezeket az érzékenyített fiatalokat a Kormány ellen hangolják, kötelező kimenniük az utcára tüntetni, hangoskodni! És, sajnos egy primitív bájgúnárt Budapest vezetésére megválasztani! EZ A NAGY PROBLÉMA! EZ AZ IGAZI HALÁLOS KORRUPCIÓ!!!!
@evaberghuis-gyory570
@evaberghuis-gyory570 2 жыл бұрын
G mészi,Sajnos én is.
@gmeszi.
@gmeszi. 2 жыл бұрын
@@evameszaros ennyi baromság leírásáért remélem jól fizetnek de ha nem akkor nagyon sajnállak.
@evameszaros
@evameszaros 2 жыл бұрын
@@gmeszi. ! A nem tudás nem mentesít a kötelezettség alól! AMIRŐL NEM TUDUNK AZ NINCS! Én rokontól személyes tapasztalatból beszélek! Te, csak hitetlenkedsz érvelés nélkül! Ugyan olyan pórias, logikátlan a beszólásod;- mint a f..koalíció minden megnyilvánulása. Nincs szükségem sajnálatra, - hiányérzetem csepp sem!
@123_1
@123_1 2 жыл бұрын
Hajrá! Vontatott, ködös? Tudomásul kell venni hogy nem szól mindenkihez. Az üzenetek aprópénzre váltásához ott vannak a politikai marketingesek, majd ők megoldják! Végre egy hang aki az értelmiséghez szól. Hiánypótló!
@orbanviktorkoldustarisznya6053
@orbanviktorkoldustarisznya6053 3 жыл бұрын
Nem egyenes ember...
@marki583
@marki583 3 жыл бұрын
...
@ritaughy6099
@ritaughy6099 3 жыл бұрын
Van egy válasz de sajnos èn nem olvashatom
@jozsefsuhajda3933
@jozsefsuhajda3933 3 жыл бұрын
Ez egy reménytelen Palimadár...Csak így továbbbbb.
@zolipipei700
@zolipipei700 3 жыл бұрын
De jó volt hallani, hogy antipatikus :)
@azazelloazazello6160
@azazelloazazello6160 2 жыл бұрын
Nem túl hiteles ez az ember!! Amíg a Fidesz adott neki pozíciót, addig szuper lojális hűbéres volt.. Az utolsó pozíció elvesztése után (nem volt ez túl rég) megvilágosodott..
@zalanmester3947
@zalanmester3947 3 жыл бұрын
Emlékszem, Sólyom kinyírása idején ott ült az első sorban párás szemekkel. Aztán nem lett köztársasági elnök. Hiteles, na.
@akoshoffmann1161
@akoshoffmann1161 3 жыл бұрын
Ön miről beszél???
@fennimorecooper7247
@fennimorecooper7247 3 жыл бұрын
Kíváncsi lennék az apja véleményére magasra jutott fiával kapcsolatban!
@Gandalfonzo
@Gandalfonzo 3 жыл бұрын
Biztos aranyos nagypapi, de az MZP-s vitából ami lejött róla: fellépése bátortalan, erőtlen, víziótlan. Szónoki képessége gyenge. Jellemét tekintve sértődékeny, személyeskedésre hajlamos. Köszi nem!
@dr.andrealevai6478
@dr.andrealevai6478 3 жыл бұрын
Engem megfogott a Professzor úr mondandója, például a klímaváltozással kapcsolatban ( ami nagyon is valós probléma) őt hallottam egyedül nyilatkozni a miniszterelnök-jelöltek közül. Kérem, ne “nagypapizza” le, nem vall intelligenciára az ön kommentje. Az országot jelenleg egy jó kommunikációs képességű miniszterelnök vezeti. Jó irányban halad Magyarország? Szerintem nem. Ne vonjon párhuzamot, arra figyeljen, amit Pálinkás Professzor úr mond. Annak ellenére mondom, hogy MZP -re szavazok.
@katalinmartin4611
@katalinmartin4611 3 жыл бұрын
@@dr.andrealevai6478! A klimavàltozàs az kb:olyan rizsa mint az,hogy a fold tul van nèpesedve!
@fazorok
@fazorok 3 жыл бұрын
Egyet kell értsek. Neki nem a szónoklás lesz a feladata.
@dr.andrealevai6478
@dr.andrealevai6478 3 жыл бұрын
@@katalinmartin4611 Gratulálok a válaszához, kedves Katalin. Érzékelte a szélsőséges időjárást idén nyáron (is) ? Biztos nem művel kertet, ezért nem érzékeli. Hosszasan tudnám ecsetelni.
@Gandalfonzo
@Gandalfonzo 3 жыл бұрын
@@dr.andrealevai6478 "Az országot jelenleg egy jó kommunikációs képességű miniszterelnök vezeti." Tényleg? Akkor mások a jó képességekről vallott nézeteink. Talán ne Medgyesihez viszonyítsunk. Aki papírból mantrázta az elmút 10 évet nálam nem jó képességű. Viszont legyen már elvárás az ország vezetőjétől ez.
@Steam0229
@Steam0229 3 жыл бұрын
Nagyot nyerne vele az ország, úgy mint MZP-vel is.
@gyulakiss1493
@gyulakiss1493 3 жыл бұрын
Józan, okos ember mind a kettő. Ami a többi jelöltről nem feltétlen mondható el. Kár hogy sajnos majdhogynem esélytelenek mind a ketten. Legalábbis a felmérések szerint.
@alikasado2358
@alikasado2358 3 жыл бұрын
Yes
@alikasado2358
@alikasado2358 3 жыл бұрын
@@gyulakiss1493 ha eselytelen de ertelmesek akkor nem a magyarok akarjak, hanem erdekeltsegek! Mar ezert fel lehetne lazadni nemde?
@gyulakiss1493
@gyulakiss1493 3 жыл бұрын
@@alikasado2358 Fel kéne, de nem lehet. Ha minden hasonló helyzetben áthágnánk a demokrácia határait a jó ügy érdekében akkor csak idő kérdése és anarchiába torkollik az egész. Sajnos el kell viselnünk az egyenjogúság azon árnyoldalát, hogy ugyanannyit ér a Te vagy akár az én szavazatom mint akárki másé lehet az az illető akármennyire inkompetens/ostoba/megvezetett/stb.
@zalanmester3947
@zalanmester3947 3 жыл бұрын
Márki-Zay konkrétan egy hős, ez meg egy langyos helyezkedő.
@cervantes751
@cervantes751 3 жыл бұрын
Sose szavaznék Pálinkás Józsefre! Végignéztem az egész interjút. Hatalommal bírt a Fideszen belül is. Felszólalásainak nagyobb hangot kellett volna adnia a párton belül.Állszentnek éreztem őt.Mosdatta magát rendesen.
@fennimorecooper7247
@fennimorecooper7247 3 жыл бұрын
A riport jó. Megmutatja egy farizeus arcát.
@edithoffmann3751
@edithoffmann3751 3 жыл бұрын
👍👍👍
@ktomee
@ktomee 3 жыл бұрын
Szuper, de kösz nem. Inkább a tanításra készüljön szerintem. Itt jövőre lehet boksz is lesz a parlamentben.
@1965storm
@1965storm 3 жыл бұрын
Nagy szeretettel, nane
@grg537
@grg537 2 жыл бұрын
the whole nternational political climate - from usa, uk, germany, west-, south-, central and east-europa to as far as australia - praises orban and his very sensible and intelligible viewpoint about immigration and culture. actually so many countries want to follow his route that - either it is good or bad - it is the dominant political ideal for the civilised part of the world in the upcoming decades. it is honorable that there are a fistful of people here who are trying to face in front of this international prevailing socio-political flood, since this is almost impossible. hungary must be a very interesting and diverse country which allows for so many different political views. god bless hungary!
@mrtonslley
@mrtonslley 3 жыл бұрын
Tök jó, hogy már a KFC-re is lehet szavazni!
@foldonkivuli4743
@foldonkivuli4743 3 жыл бұрын
Főleg a cipőtalpon végighuzot lapsajtos Mekin.
@zoldprespan2389
@zoldprespan2389 2 жыл бұрын
"Villáskulcs". Sosem hallottam még, hogy valaki ezt a szót használta volna a füves cigarettára.
@GregoryKun
@GregoryKun 3 жыл бұрын
Fake persona. Azt tudtam meg, hogy erdemes errol az emberrol semmit se tudni. Ha lesz Dobrev-interju, na attol se varok mast.
@Light-ow9lm
@Light-ow9lm 3 жыл бұрын
Nem lesz, Dobrev és Jakab szarik elmenni
@gaborpete
@gaborpete 3 жыл бұрын
Nem fake ez az ember, teljesen őszintén hozza a sértődékeny, gerinctelen jobbert.
@aweiop8759
@aweiop8759 3 жыл бұрын
Ez nagyon a lèc alatt volt!!!
@kormostunde
@kormostunde 2 жыл бұрын
Marci egyem a szíved, ha Pálinkás József tájékozott lenne az üzleti élet szövevényes összefonódásaiban, akkor köze lenne hozzá - pont az ártatlan NER tájékozatlansága hitelesíti ellenzéki miniszterelnökjelöltségét :)
@balintadam2
@balintadam2 2 жыл бұрын
“Sesej” szigetek. MTA volt elnöke.
@gystar011
@gystar011 3 жыл бұрын
Kedvencem a 4 Karácsony reklám...tudom, adblock...
@otherina
@otherina 2 жыл бұрын
Sziasztok! Mi a feltétele a Partizán Társalgóba való belépésnek?! Jelentkeztem a csoportba, de nem kapok visszaigazolást és lehetőség nincs felvenni a kapcsolatot a csoport adminisztrátoraival sem. Előre is köszi, ha valaki tudja a választ!
@ferenctoth5710
@ferenctoth5710 3 жыл бұрын
Professzor Dr. Vass Csaba! No, ott kezdődik és ér véget az Értelmiség!
@gyulakiss1493
@gyulakiss1493 3 жыл бұрын
kappa ugye?
@dr.andrealevai6478
@dr.andrealevai6478 3 жыл бұрын
Ő ki?
@kovacsbela4181
@kovacsbela4181 3 жыл бұрын
Ja, elfelejtettem: Marciéknak köszönöm az interjút! + jó lenne hallani, hogy mit gondolnak a miniszterjelölti vita körül kialakult helyzetről? Személy szerint gusztustalannak és méltatlannak gondolom az ügyet, de lehet nem látok valamit, mert elég nagy a csend a témában.
@cervantes751
@cervantes751 3 жыл бұрын
Sajnos az ATV és az RTL sokkal több helyen elérhető, mint a Partizán.Ez az egyszerű ok a miniszterelnök-jelölti vita lebonyolítására. Ettől függetlenül harmadiknak a Partizánon is lebonyolíthatnának egy vitát.Többet érne, mint a másik kettő csatorna.Mert Marci nem az az alákérdezős riporter és kikerekedne belőle egy nagyon jó vita.
@1960kritikus
@1960kritikus 3 жыл бұрын
A nesze semmi fogd meg jól
@sandorszucs7167
@sandorszucs7167 2 жыл бұрын
Ezt is kivégezték, mondjuk nem volt nehéz. Nagy kérdés, hogy ki lesz a következő, illetve kinek a kezére játszik a műsor ?
@Lollerkid
@Lollerkid 3 жыл бұрын
Nagyon szegényen éltem részen hangosan felnevettem. Az analógia és a gondolattal abszolút egyetértek de ha heti 2000Ft-ot költesz átlagbérből sosem lesz ennyi megtakarításod és ilyen házad.
@Etusish
@Etusish 3 жыл бұрын
Érdekes, hogy míg a többi ellenzéki pártra össztűz zúdul, addig a Pálinkán elnyilatkozgat itt-ott, és sehol egy betámadás. Az a megérzésem, hogy Orbán mozgatja, a fidess nem szokott ilyen kis szemérmes lenni senkivel. És ne feledjük Pálinkásnak elévülhetetlen semmittevési érdemei vannak az MTA-val kapcsolatban.
@gyurkovicsrita4524
@gyurkovicsrita4524 3 жыл бұрын
szerintem teljesen esélytelen, ezért nem támadják
@azrathael3896
@azrathael3896 3 жыл бұрын
Minek támadnák őt? Senki nem veszi komolyan.
@lakykaryful
@lakykaryful 3 жыл бұрын
Milyen rendszerváltás??Inkább gengszter váltás🥴🤣
@szokatlan_szerep
@szokatlan_szerep 2 жыл бұрын
Teljesen véletlen Vonához se ment a Jakab-Dobrev páros. És amennyiben az előválasztáshoz használt szoftvert ők szolgáltatják(ki szolgáltatná, nekik vannak komoly bevételeik), ne legyenek kétségeink annak kimenetelét illetően.
@sandornefarkas1372
@sandornefarkas1372 Жыл бұрын
Partizán köszönöm!
@gerloczyferenc913
@gerloczyferenc913 3 жыл бұрын
Pálinkás szimpatikus volt, Marci pedig egyre jobb.
@traube79
@traube79 2 жыл бұрын
Propagálták az ausztriai jólétet, nem kellett mert a turisták látták a 80-as években hogy haldoklanak.
@jakabiksz7628
@jakabiksz7628 3 жыл бұрын
A címben kiragadott állítás igaz. Ennek ellenére Pálinkás József azokkal az árulókkal, valamint azok vérségi és szellemi leszármazottaival óhajt együttműködni, akik most is vállvetve árulják a hazát. Leköpném ezt az embert...
@dr.andrealevai6478
@dr.andrealevai6478 3 жыл бұрын
Megnézte ön a teljes beszélgetést?
@84rb
@84rb 3 жыл бұрын
A hazát már rég óta áruljak, van is rá vevő: Pénztáros Lőrinc a legnagyobb felvásárló.
Box jumping challenge, who stepped on the trap? #FunnyFamily #PartyGames
00:31
Family Games Media
Рет қаралды 32 МЛН
Чёрная ДЫРА 🕳️ | WICSUR #shorts
00:49
Бискас
Рет қаралды 4,5 МЛН
Zombie Boy Saved My Life 💚
00:29
Alan Chikin Chow
Рет қаралды 6 МЛН
Elfogyott az állam pénze?
12:53
ATV Magyarország
Рет қаралды 5 М.
A teljes augusztus 20-i tűzijáték
34:16
Magyarország Kormánya
Рет қаралды 117 М.
Box jumping challenge, who stepped on the trap? #FunnyFamily #PartyGames
00:31
Family Games Media
Рет қаралды 32 МЛН