A repülőtér, ahogy utasként nem láthatod: újabb ferihegyi kulisszatitkok (Ep. 308)

  Рет қаралды 95,019

Aeropark Budapest

Aeropark Budapest

Күн бұрын

- A labirintus, ahol egy három kilométer hosszú szalagrendszeren naponta 10-11 ezer poggyász és bőrönd halad végig.
- A terem, ahol eldől, hogy adott napon melyik járat melyik állóhelyre érkezik, és ahonnan a terminálok rendszereinek működését felügyelik.
- Hatalmas betonfelületek, amelyeken akár 400 tonnás repülőgépek is gurulhatnak, és amelyek karbantartása komoly odafigyelést igényel nap mint nap.
- A radaron is feltűnő gördülő iroda, amellyel egy nap akár 300 kilométert is megtehet az ügyeletes repülésüzemvezető.
- A légikikötő, amely most már négy csillagos minősítéssel rendelkezik, és amely a 15-25 millió utast fogadó kategóriában Európa legjobbja lett.
- És vajon milyen előkészítő- és szervezőmunka szükségeltetik ahhoz, hogy egy újabb légitársaság vegye célba Budapestet? Hány év telik a kapcsolatfelvételtől az első járat érkezéséig?
Újabbb reptéri kulisszatitkok, megmutatjuk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret úgy, ahogy utasként nem láthatod. (Szerkesztő: Kránitz Balázs)
Ha támogatnád az Aeroparkban látható repülőgépek újjászületését:
- Adomány utalással: 10101360-03379200-01003004 Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. (Kérjük, a megjegyzés rovatba a következőt írd: adomány)
- További adatok itt: aeropark.hu/
00:00-02:08 Csak röviden
02:09-03:24 Repülj az Aeropark szimulátoraiban!
03:25-04:39 Város a városban
04:40-08:43 Poggyászok labirintusa
08:44-12:25 Guruló iroda a repülők között
12:26-16:30 Így működtetik a terminált
16:31-17:17 Rekordok Ferihegyen
17:18-20:06 Ettől lesz gyors az utasbiztonsági ellenőrzés
20:07-26:14 Betontenger titkai
26:15-28:56 Figyelő szemek éjjel-nappal
28:57-35:34 Mit szeretnek a légitársaságok?
35:35-41:39 Európa legjobbjai között

Пікірлер: 70
@richardvarkonyi5232
@richardvarkonyi5232 2 ай бұрын
Milyen jó lenne, ha az egész ország így mükődne és nem csak a reptér meg a turista belváros!
@matesomogyi9473
@matesomogyi9473 2 ай бұрын
Milyen jó lenne, ha nem kellene egy ilyen tartalom alatt is a rohadt politikával foglalkozni...
@errordtp
@errordtp 2 ай бұрын
@@matesomogyi9473 +1
@PTibor-qu1rr
@PTibor-qu1rr 2 ай бұрын
Ismét zseniális alkotás! Megint....tátott szájjal néztem! Tisztelettel köszönöm a munkátokat!
@ezilyen
@ezilyen Ай бұрын
Imádtam az egyes terminált! Öt perc séta a vonattól. Mondjuk arra is ráférne egy combos korszerűsítés (mármint a vasúti csatlakozásra) meg fejlesztés, mondjuk egy gyorsvillamossal a vonatmegállótól a ketteshez ;)
@gabor-toth
@gabor-toth 2 ай бұрын
Nagyon szeretek a kilátóteraszon nézelődni. Köszönöm ezt a filmet, amivel még többet láthatok!
@istvanszivos2670
@istvanszivos2670 2 ай бұрын
Köszönjük Balázs! Van amire büszkék lehetünk! Van egy Liszt Ferenc Repülőtér ami minden akadályt igyekszik teljesíteni, hogy az élvonalban legyünk Europában!
@vigeczy7877
@vigeczy7877 2 ай бұрын
Alapvetően tetszik, a fejlesztési tervek is szépek. De mi a helyzet az elérhetőséggel??? Mikor oldják már meg a gyors és kényelmes, tömeges elérhetőséget európai módon? Meddig lehet csak a kék buszokkal, vagy a drága taxikkal kijutni oda?
@Roland1.
@Roland1. Ай бұрын
A legjobb lenne egy terminalbol indulo metro vonalat epiteni Bpest kozpontjaba. Amig ez nincs addig a turistakat, magyar utazokat csak szivatjak a kek busszal. Kek buszra kuldenek meg 1 uj terminalnyi turistat, sok ertelme nincs.
@bencekiss4693
@bencekiss4693 Ай бұрын
Pontosan! Már rég kellene egy vonat/metró ami a terminál alól indul és valahol Budapesten egy forgalmasabb csomópontnál van a végállomása
@Kissdaboss
@Kissdaboss Ай бұрын
Europai módon? Ha csak Europán belül maradunk, többi Európai viszonylag nagy reptér elérése limitált (pl. dublini) és csak Taxival vagy busszal elérhető. De menjünk messzire.... New York (JFK) - kötött pálya (metro) átszállással jutsz be Manhattan-be, vagy marad a taxi. Ugyanez a helyzet Newark (EWR) repterén - shuttle bus vagy taxi. Ezzel nem azt mondom, hogy itthon nem lehetne bővíteni a variációkat, de túlzásnak tartom az "europai módon" való összehasonlítás. Nyílván vannak ellenpéldák is aminél ül a megállapításod.
@baloghjozsef457
@baloghjozsef457 Ай бұрын
Igen, kellene egy kényelmes, nagy kapacitású eljutási mód a repülőtér és a város között, csak éppen a taxisoknak nagyon nem jönne be... Szomorú
@user-fy6oh4co6e
@user-fy6oh4co6e 2 ай бұрын
Kiváló! Köszönjük.
@s9dsd
@s9dsd Ай бұрын
Nem értek sokakat, hogy mi a bajuk a reptérrel, pl. amikor kiröhögik hogy ez lett a legjobb reptér, stb közösségi oldalakon. - mondjuk lehet, még sose repültek, csak trollkodnak. Én megfordultam már 100 reptéren biztos, és Ferihegy az egyik kedvencem. A biztonsági ellenőrzés feltűnt már, de most tudatosult is bennem, hogy tényleg gyors. Jó, hogy van dohányzóterasz, ez egyre kevesebb helyen elérhető, és mellé bónusz nézhetők a gépek, meg lehet kávézni a szabadban. A SkyCourt nagyon jó, nem kell végelláthatalan folyosókon barangolni az éttermekhez, és barátságos, tágas hely.
@Roland1.
@Roland1. Ай бұрын
Jo hogy lesz Terminal 3 is meg hogy addig esetleg meg lesz nyitva a Terminal 1 is. De amire szukseg lenne, az hogy kossek mar vegre ossze /kozvetlen a terminalbol/ a repteret Budapestel /vonat, metro vonallal/. Pont mint a nagyobb Europai varosoknal is van.
@iFantaYT
@iFantaYT Ай бұрын
London Luton pl busszal van meg vonattal, LHR Metro es a Gatwick az azt hiszem vonat
@JFBence
@JFBence 2 ай бұрын
15 év után ismét repültem. Eleinte tartottam a reptéri mizériáktól, mint az ellenőrzés, de minden simán ment. Elkapott a gépszíj!
@attilaszabo1215
@attilaszabo1215 Ай бұрын
Ismét minőségi videók es munka!
@robertkrein8016
@robertkrein8016 Ай бұрын
Had gratulaljak a csatornahoz. Eddig a Mentour pilot channelt meztem aviation temabol. Nem reg akadtam ra erre a csatornara es nagyon tetszik a tema, az eloadas, a szerkesztes. Gratulalok megegyszer. Jo nezni az epizodokat.
@gizellar1956
@gizellar1956 Ай бұрын
Mar a kisebb repterek is megoldottak, hogy konnyen, egyszeruen bejuthat a turista, az utas az adott varosba! Budapest meg meg mindig csak szerencsetllenkedik. Aki nem autoval indul tovabb, az ki van teve a taxis hienaknak vagy a BKV tomott, ritkan kozlekedo kenyelmetlen buszoknak! Budapest mostohagyereke a repter ( es az elkerulo korgyuru ).
@erikamiklos7411
@erikamiklos7411 2 ай бұрын
Köszönöm a videót osztottam is!
@marvanyos
@marvanyos Ай бұрын
Fantasztikus videó, köszönjük! 👍🛫🛬❤
@bernadettbelucz4887
@bernadettbelucz4887 2 ай бұрын
Ez az eddigi legjobb film, szuper!
@leventekiss5368
@leventekiss5368 4 күн бұрын
Az egyes terminállal kapcsolatban. Amikor bejött a Wizzair , akkor az egyes terminálról jöttünk-mentünk ott is ugyanaz volt a procedúra mint a kettesen ha az egyes meg a kettes együtt üzemelne, lehet közben meg lehetne építeni a hármast (persze ha szükség lenne rá, ha mind a kettő üzemel).
@tricsike
@tricsike 2 ай бұрын
Kár, hogy az úr (8. perc táján) nagyon keveri a magyart az angollal. Én Kanadában élek 26 éve de nagyon odafigyelek, hogy ne keverjek idegen szavakat magyar mondataimba. A “desztináció” - angolul kiejtve desztinésön nyugodtan helyettesíthető a célállomás szóval. És a dolly kocsi is a kiskocsi szóval helyettesíthető… Egyébként nagyon szeretem nézni a videótokat. Sok sikert a jövőben 👍🏻
@LajosAntal
@LajosAntal 2 ай бұрын
Bocs, de a dollyt a világ minden repterén dollynak hívják. A németeknek minden angol kifejzésre van saját szavuk, ennek ellenére gyakran használnak angolból átvett szavakat a napi reptéri beszédben.
@laszlozsoltnagy4828
@laszlozsoltnagy4828 2 ай бұрын
Nekem is ugyanez az eszrevetelem volt amit kommenteltem is egy korabbi video ala.
@Chelly0529
@Chelly0529 Ай бұрын
Újabb fantasztikus videó lett❤❤❤
@enagy2431
@enagy2431 2 ай бұрын
Erről a csomag szortírozásról eszembe jutott a nàszutunk több, mint húsz évvel ezelöttről. Mi repültünk Kretára, a börröndünknek meg, valami rejtélyes okból Párizsba támadt kedve kirándulni.
@domonkosg562
@domonkosg562 2 ай бұрын
Van ilyen
@gergojuhasz7852
@gergojuhasz7852 2 ай бұрын
Remek videó lett!
@TheLordKROK
@TheLordKROK Ай бұрын
Zsír videó volt, köszi :)
@petervajna7036
@petervajna7036 2 ай бұрын
Szuper lett a video, nagyon köszönjük!!! A poggyász fosztogatásokat sikerült felszámolni teljesen, vagy továbbra is előfordul?
@errordtp
@errordtp 2 ай бұрын
Nagyszerű, de Molnár Kittit hiányoltam (a DAM csapatból), Ő olyan szép... 😍
@tibsyy895
@tibsyy895 Ай бұрын
Hamar elmegy itt egy munkanap, az biztos! :)
@gargyanpeter9431
@gargyanpeter9431 2 ай бұрын
Édesapám ezt a munkát végezte mielőtt nyugdíjba vonü. na hat éves kprom óta viii dolgozi . Magával. Cca egedüli gyerekként nem engedélyezte hogy a repülésben helyezkedjem el mukaügyileg. Így lettem hivatásos ka tona illetve rendőr.
@Fireman-arenas
@Fireman-arenas Ай бұрын
A helyesírás nem az erősséged.
@adamkoran
@adamkoran Ай бұрын
Egy nagy gondja az egésznek a megfelelő közlekedési kapcsolat hiánya. Sem a fővárosi, sem az országos közlekedési hálózatba nincs bekötve rendesen.
@tibsyy895
@tibsyy895 Ай бұрын
Kar,hogy rohadt dragak a repjegyek BP-rol. Kb. mindig dupla. Ezert en Becsbol repulok,mindig.
@zoltanfoldi9915
@zoltanfoldi9915 2 ай бұрын
Jó lett a videó nagyon. Ami zavar hogy bizonyos banki terméket ráerőszakolják az utasra..
@lorandbolonyi5812
@lorandbolonyi5812 Ай бұрын
Sziasztok, miért kell a reggeli járatokat a 8.-9. ker. felett reptettni? Teleki téren lakom, itt kanyarodnak el dél felé, de olyan közel, hogy szinte látom a pilotát. Régebb nem erre szálltak fel vagy csak én öregszem és a hajnali zajokra lettem érzékenybb?
@DPilot154
@DPilot154 Ай бұрын
Világos, hogy elmúlt karácsony, de azt a RYR startot 21:25 -nél megkaphatjuk csak eredeti hanggal? :)))) Ilyen közel maximum anyahajós személyzet lát indulót. :))
@bagoistvan3182
@bagoistvan3182 2 ай бұрын
0:17 ...✈️✈️✈️✈️✈️😁👍
@matefarkas2318
@matefarkas2318 Ай бұрын
Szia Balázs, egy arányszámot tudnál mondani vagy bárki aki reptéri dolgozó és rálátása van a repülőgép forgalomra, kb milyen arányban van a cargo és a személyszállítás a Ferihegyi repülőtérről?
@iFantaYT
@iFantaYT Ай бұрын
Magyarország - USA esetleg várható lehet?
@zsoltkeszegh6950
@zsoltkeszegh6950 2 ай бұрын
nincsenek szavak, profik vagytok...
@mariatoth3293
@mariatoth3293 2 ай бұрын
Juhéééé!
@gaborkozma4234
@gaborkozma4234 2 ай бұрын
36:15 - től milyen gép volt az Iberia?
@LajkaD92
@LajkaD92 2 ай бұрын
Airbus A320-251N , 2éves ,lajstromszám alapján keresd ilyenkor
@gaborkozma4234
@gaborkozma4234 2 ай бұрын
@@LajkaD92 köszi!
@Roool87
@Roool87 2 ай бұрын
Csak annyit tudok írni, hogy dupla like (minimum)
@ddeakpeti
@ddeakpeti 2 ай бұрын
Az uj Ferihegy titkai.
@SupernatuRe.
@SupernatuRe. 2 ай бұрын
A slot mit jelent a gyakorlatban?
@kheopsz81
@kheopsz81 Ай бұрын
Valahol errol volt mar szo. Pl varsoi jarat kap mondjuk egy slotot 13:30-13:45 kozott es fel kell szallnia ebben az idoben, ha ezt lekesi, akkor lehet, hogy varnia kell egy masik ures slotra, mert lehet, hogy a 13:45-14:00 sloton egy masik jarat fog felszallni es nem lehet azt csinalni, hogy valami volt a varsoi jarattal es ezert kesik es ezert minden jarat kesni fog mert ra varnak. A szamok hasrautesesek.
@gabornagy3888
@gabornagy3888 Ай бұрын
Az miert van, hogy Barcelonaba meg Osloba csöhöz åll a fapados, Pesten meg nem, pedig a b-részben van pår csö 🤷‍♂️ Méretre amirøl beszelt a hølgy, ugyanolyan egy Lufthansa gep mint wizz.
@jozanparasztpeti
@jozanparasztpeti 2 ай бұрын
Nagyon menő. Nem csoda, hogy királyunk rá akarja tenni a kezét :(
@lucienke2
@lucienke2 2 ай бұрын
Móricka neked mindenről is ez jut eszedbe ?
@ferenckaroly3441
@ferenckaroly3441 2 ай бұрын
18:24 ..
@thaifold
@thaifold 2 ай бұрын
29:13 Milyen gép gurult be éppen Hungary felirattal?
@petervajna7036
@petervajna7036 2 ай бұрын
A nemzeti cargógépünk, a Wizzair üzemelteti, Airbus A330-200F, HA-LHU
@zoli108videok
@zoli108videok 2 ай бұрын
Airbus A330
@atiszeki6202
@atiszeki6202 2 ай бұрын
kzfaq.info/get/bejne/hah1hc-A0r3Lip8.html
@andrasvas6865
@andrasvas6865 2 ай бұрын
Cargo gép!
@rocko44444444
@rocko44444444 2 ай бұрын
persze-persze, Bécs a mintapélda. csak az nem érthető, hogy a szinte azonos távolságra lévő Pozsony hogyan tud olcsóbb árakat adni.
@padospados56
@padospados56 2 ай бұрын
a mostani repülögépekbe a ember csak egy hibalaehetöség.felesleges lenne embernek ott ülni
@ovarzolee
@ovarzolee 2 ай бұрын
5 perc a biztonsági ellenőrzés?! Ha üres a terminál akkor sem érni oda a Chechintől az ellenőrzéshez ennyi idő alatt. A legnagyobb baj, hogy maga az épület kicsi.
@orosz.istvan
@orosz.istvan 2 ай бұрын
5 perc a várakozás, nem az út a biztonsági ellenőrzésig!
@domonkosg562
@domonkosg562 2 ай бұрын
Most akkor nagy vagy kicsi?
@TamasKiss-bv9hz
@TamasKiss-bv9hz Ай бұрын
❤🤍💚👍👍👍
@zoltanvarga1967
@zoltanvarga1967 2 ай бұрын
💯❤❤❤❤❤💯
Európai óriások: Airbus A330 és A340 (Ep. 261)
25:15
Aeropark Budapest
Рет қаралды 67 М.
Kiotó - amire NEM akartak ATOMOT dobni, mert olyan SZÉP!
26:55
Magyarósi Csaba
Рет қаралды 118 М.
ОДИН ДОМА #shorts
00:34
Паша Осадчий
Рет қаралды 6 МЛН
Giving 1000 Phones Away
00:18
MrBeast
Рет қаралды 19 МЛН
Normal vs Smokers !! 😱😱😱
00:12
Tibo InShape
Рет қаралды 115 МЛН
Magyar Péter: Irtózatos feszültség van a vidéki városokban
1:13:56
Költséges malőr: fenékre ültetett repülőgépek (Ep. 185)
11:36
Aeropark Budapest
Рет қаралды 131 М.
Oszaka: A CSILLOGÓ JAPÁN!
27:03
Magyarósi Csaba
Рет қаралды 135 М.
Érdekes tények a repülésről
12:53
Gazdaságos utazó
Рет қаралды 54 М.
Halas Tv - Hírnapló - 2024. 05. 29. (szerda)
14:38
Halas Televízió (Official) - Kiskunhalas
Рет қаралды 99
MIT LÁT A MOZDONYVEZETŐ!
1:41
SÁNDOR KÁSA
Рет қаралды 3,7 М.
Malév: az utolsó nap (Ep. 286)
32:14
Aeropark Budapest
Рет қаралды 203 М.
FEJEST ugrottunk TOKIÓBA: ZSENIÁLIS VÁROS!
30:25
Magyarósi Csaba
Рет қаралды 183 М.
Range Rover Tyre 🛞 Rim Polish Polish #automobile #satisfying
0:20
IBRAHIM ENGINEERING WORKS
Рет қаралды 3,5 МЛН
Range Rover Tyre 🛞 Rim Polish Polish #automobile #satisfying
0:20
IBRAHIM ENGINEERING WORKS
Рет қаралды 3,5 МЛН
Наглый подрезальщик на глазах ДПС!
0:58
ДВИЖЕНИЕ С УВАЖЕНИЕМ LIVE
Рет қаралды 2,7 МЛН
When he thinks he has the biggest 😂  #moto #motorcycle
0:51
Sarah Lezito
Рет қаралды 18 МЛН