Nem ez az első olyan interjú, amikor V.J. konkrétan átveszi a szót, és nem hagyja, hogy a a riportalany befejezze a a gondolatmenetét.

A vendégnek minig nagyon kell igyekeznie, hogy legyen ideje elmondania valamennyit értelmesen, valamennyire folyamatában összefüggően abból amit szeretne. Mert mindig le van állítva, új kérdést kap, belekotyogás van. Borzasztó amennyire szét tudja zilálni a riporter a vendég mondanivalóját. Tulajdonképp sok helyen érthetetlenné válik a számunkra, de láthatóan a kérdezöt nem mindig érdekli a válasz. A belekotyogástól a párhuzamos beszéd még zavaróbb. A nézöket nem annyira a kérdező érdekli elég ha csak a föbb vonalakra kérdez rá, és aztán engedi beszélni a meghívottat. Váradi Júlia túlságosan szeret a saját felkészültségében jól informálódottságában műveltségében tündökölni. Pedig nem róla kell hogy szóljon a riport. A vendéget szeretnénk meghallgatni. Néha ide tévedek egy egy vendég miatt, és közben látom, hogy ja! Ez az! A riporter, ahova nem kell jönnöm! Olyan ez mint mikor csöbe húzzák az embert hogy kap valamit de mégsem. De ha ő így boldog, hát legyen. Én meg majd megpróbálom figyelmesebben elkerülni öt. Gondolom nem vagyok ezzel egyedül. Kíváncsi vagyok a vendégei milyen érzésekkel távoznak ebböl a szédületből. Ja! És bocsássa meg nekem Váradi Júlia hogy én meg most itt itt kritizálom. Fujj milyen csúnya megvetendő dolog.