Az igazgató, aki azért dolgozik, hogy ne féljenek a cigányoktól

  Рет қаралды 150,298

Telex․hu

Telex․hu

3 жыл бұрын

Kavalyecz András több mint három évtizede foglalkozik hátrányos helyzetű borsodi fiatalok szocializációjával és tanításával. Börtönlátogatásra, nyitott bíróságra viszi diákjait, hogy elrettentse őket a bűnözéstől, és a foci is fontos eleme a pedagógiájának.
„A pedagógusszakma nem az olcsó népszerűségről szól” - mondja, és szerinte egy tanárnak sokszor drasztikusan kell fellépnie, hogy eredményt érjen el. Közben mégis szeretettel, bizalommal fordul diákjaihoz, és ha valamelyikük bajba kerül, akár vasárnap délután is elindul, hogy segítsen. A környéken nagy igény lenne hegesztőkre és szakápolókra, de az alapítványi iskola évek óta nem kap engedélyt, hogy szakmát oktathassanak, pedig minden feltétel adott. Mi motivál egy tanárt Borsodban, és mi számít sikernek ott, ahol sokszor még cipője sincs a gyerekeknek, hogy iskolába menjenek?
Ez a videó a támogatásotokból készült. Ha szeretnétek még több ilyen videót, itt tudjátok segíteni a munkánkat:
tamogatas.telex.hu/

Пікірлер: 293
@csokisn
@csokisn 3 жыл бұрын
Sztollár Gusztáv projektvezető tanár úrnak olyan orgánuma van, ami meseolvasásért kiált.
@IamHUNdeX
@IamHUNdeX 3 жыл бұрын
Nekem is pont ez jutott az eszembe. Remélem nézi valaki aki tud is tenni ennek az érdekében
@gotchaaaa
@gotchaaaa 3 жыл бұрын
Látod? Hasznos a dohányzás, az embernek tök jó hangja lesz tőle 40 év után :)
@krisztoferjonas1258
@krisztoferjonas1258 3 жыл бұрын
Igaz adom
@zedzed9463
@zedzed9463 3 жыл бұрын
Jézusom meghallottam a hangját, úgy felkaptam a fejem! Olyan öröm hallani ezt a hangot, hihetetlen!
@eszterhalasi1822
@eszterhalasi1822 2 жыл бұрын
Pont ez jutott nekem is eszembe ahogy hallgattam. Az a hang.. 🥰
@matyas705
@matyas705 3 жыл бұрын
Az ilyen videók adnak reményt, hogy még létezik becsület, odaadás és jóság ebben az országban.
@C2H6Cd
@C2H6Cd 3 жыл бұрын
Van az bőven, csak nem mindig látszik.
@balazssuto8013
@balazssuto8013 3 жыл бұрын
És ebben a világban!
@zb8894
@zb8894 3 жыл бұрын
A pedagógiai mòdszer nyilvànvalò deficitje mellett a romàk egyoldalù àbràzolàsa nem pusztàn vèrlàzítò, de kàros is. A független sajtótòl jobbat vàrna az ember. Ez a Pestisràcok szintje...
@akosgonczi5643
@akosgonczi5643 3 жыл бұрын
Kiváló riportfilm, köszönjük!
@livmarlin4259
@livmarlin4259 2 жыл бұрын
Majd ha kirabolnak, azt köszönd.
@danielbalogh6004
@danielbalogh6004 3 жыл бұрын
Már csak ezért megérte hogy lett Telex...
@serpens8
@serpens8 3 жыл бұрын
Már csak ezért megérte szétkárni az Index szerkesztőségét. Igazán erkölcsös cselekedet volt.
@Groose82
@Groose82 3 жыл бұрын
Nagyszerű hiánypótló videó. Nagyon tetszik az indexnél is szabadabb tematikaválasztás. Nagyon jó irány, csak így tovább. Tiszteletreméltó ezeknek a riportban szereplő embereknek a munkássága.
@Groose82
@Groose82 3 жыл бұрын
@@janospinter3138 Én ezt már megszoktam a Pestisrácok, Magyarország Kormánya (úgy látszik, hogy én nem vagyok Magyarország része), Origo, Vakpajtások, Demokrata, a Fidesz összes Facebook aloldalán. Én is csak kérdéseket teszek fel, csak kínosakat.
@Groose82
@Groose82 3 жыл бұрын
@@janospinter3138 Ha KZfaq hozzászólásokról beszélsz, akkor nagy valószínűséggel inkább a KZfaq algoritmusáról van itt szó, mint arról, hogy ők törölnék.
@aronkondar4526
@aronkondar4526 3 жыл бұрын
Azért az nem semmi, hogy 1 hónap működés után az utóbbi 20 év legmegindítóbb portréját letettétek az asztalra! Bámulatos Telex!
@anagysemmi6334
@anagysemmi6334 3 жыл бұрын
Van korábbi tapasztalatuk, úgyhogy nem csoda
@torzsmokus
@torzsmokus 3 жыл бұрын
Még index korukban csináltak riport Molnár-Gál Bélával, hasonló forma, ajánlom
@ZsH85
@ZsH85 2 жыл бұрын
milyen 1 hónap
@adrianfuzesi2192
@adrianfuzesi2192 3 жыл бұрын
Elismerésem ezeknek a pedagógusoknak. Óriási munka amit végeznek. Itt ők elsősorban a mélyszegénység problémájával küzdenek. A legfőbb gond, hogy amíg a mindenkori kormánynak előnyös embereket mélyszegénységben tartani, iszonyú nehéz változásokat elérni. Több ezer szavazat nagyon megér pár kiló krumplit. Az isten segítse őket.
@szilvia6527
@szilvia6527 Жыл бұрын
Nincs rendes családi háttere ezeknek. Mi köze ehez a kormánynak? Azt csinálják a kis bogarak amit otthon látnak.
@AzUniverzumUraesParancsoloja
@AzUniverzumUraesParancsoloja 10 ай бұрын
Szép is, amit mondtál, jó is! Az utolsó mondatoddal hadd vitatkozzak egy kicsit! Ne az Isten, hanem a tetves, tolvaj kormányunk segítse meg őket!
@szendroabigeltci7614
@szendroabigeltci7614 3 жыл бұрын
Hálásan köszönjük azoknak, akik megkerestek minket, és felajánlották támogatásukat - sokan teszik szebbé a nálunk tanuló fiatalok Mikulás-napját, karácsonyát. Bízunk abban, hogy azokhoz is eljut az üzenet, akik segítő kezet tudnak nyújtani abban, hogy szakmai képzést biztosíthassunk a szendrői, és a Szendrő környéki ifjúságnak. Jó egészséget kívánunk mindenkinek.
@RiaRajna
@RiaRajna 3 жыл бұрын
Minden tiszteletem az Önöké! Kívánom, hogy legyen még Önökben sok erő, és soha meg nem szűnő remény, ahogy eddig is! Sok sikert, és boldogságot kívánok a fiataloknak! Köszönöm a csodálatos munkájukat!
@szendroabigeltci7614
@szendroabigeltci7614 3 жыл бұрын
Kedves @@RiaRajna ! Nagyon köszönjük a hozzászólását, igazán jólesett. Mi is kívánunk Önnek jó egészséget és minden jót.
@zsigmundbetti
@zsigmundbetti 3 жыл бұрын
Nem lehet az ember elég hálás az ilyen emberekért, pedagógusokért. Köszönöm, hogy vannak ❤❤
@crimsonghost9879
@crimsonghost9879 3 жыл бұрын
Ez a bajszos csávó hatalmas forma, és a hangja is nagyon karakteres. Amikor azt mondta, "ezt vágjátok ki" hangosan felnevettem 😂 Egyébként jó riport, szeretem és nagyon fontosnak tartom az ilyen tartalmat
@FreestyleFC
@FreestyleFC 3 жыл бұрын
Tokeletes munka! Bravo!
@novazeox1060
@novazeox1060 3 жыл бұрын
Itt is? Wow :D
@atrov7817
@atrov7817 3 жыл бұрын
Itt ti? Azigen.
@hanu8771
@hanu8771 3 жыл бұрын
wow
@myfluteatemyhomework
@myfluteatemyhomework 2 жыл бұрын
Borsodi pedagógusként ANNYIRA jó látni, hallani, hogy vannak még ilyen elhivatott, józanul gondolkodó, karizmatikus kollégák, akik felkarolják a térség leszakadó részeit. Nagyon nehéz pálya az övék, sok kudarccal és rengeteg munkával. Ehhez egész ember kell. Hála nekik!
@kovacsdaniel9994
@kovacsdaniel9994 3 жыл бұрын
Én most így 18 éves fejjel elgondolkoztam, hogy ha netalántán nem vesznek fel egyetemre, akkor elnézek hozzájuk és megkérdezem mit tudok segíteni. Hatalmas respect! Köszi Telex!
@gabrielmihaly1303
@gabrielmihaly1303 3 жыл бұрын
A bácsi meg a kamera nélkül menjél, és ajándékot se vigyél, csak úgy simán érdeklődj náluk.
@littledarkone9261
@littledarkone9261 3 жыл бұрын
@@gabrielmihaly1303 Szegény még fiatal, ne küldd ilyen könnyen meghalni:D
@belaweszajdos2739
@belaweszajdos2739 3 жыл бұрын
Ez egy rossz szinjatek mint cserdiben......
@simonadam7755
@simonadam7755 2 жыл бұрын
Press F to pay respects, csináld! 🙂
@swesquirke1151
@swesquirke1151 3 жыл бұрын
Szerintem ennél egyszerűbben nem lehet bemutatni, hogy nyilván nem lehet "megmenti" az összes gyereket. Ilyen nagyszerű pedagógusokkkal, ha minden generációból csak egy részét lehet a jó útra terelni, akkor van remény arra, hogy a jövőben már nem trabant lesz a kiindulópont.
@lettigombas7186
@lettigombas7186 3 жыл бұрын
egy egész estés dokut is nagyon szívesen megnéznék róluk, és bárkiről, aki hasonló munkát végez
@addeshb
@addeshb 3 жыл бұрын
Sokkal több ilyen elhivatott ember kéne a magyar közoktatásba. Természetesen ezzel együtt sokkal több forrás is, nekik.
@bendokis4989
@bendokis4989 3 жыл бұрын
Büszke vagyok rátok gyerekek, imádni valók vagytok! Minden “de” nélkül.
@cspnnd
@cspnnd 3 жыл бұрын
Elég sok rasszista ember él a környezetemben, de az ilyen riportok láttán mindig örülök, hogy sikerül kitartanom az értékeim mellett és hogy nem vagyok egyedül a látásmódommal.
@attilabartyik4664
@attilabartyik4664 3 жыл бұрын
Nandor Csepe a ciganyok nagytobbsegenel nagyobb rasszista nem kell.
@littledarkone9261
@littledarkone9261 3 жыл бұрын
Azok nem rasszisták, hanem tapasztaltak. Ne keverd.
@attilabartyik4664
@attilabartyik4664 3 жыл бұрын
@@littledarkone9261 ? ?
@littledarkone9261
@littledarkone9261 3 жыл бұрын
@@attilabartyik4664 Bocsi, mármint a fehér magyarok a tapasztaltak. Tag-et nem sikerült kiraknom, de az alap hozzászólásra ment a válasz.
@sonyfranceze1553
@sonyfranceze1553 3 жыл бұрын
Nem igaz mert rasszista csak fehèr ember lehet , viccet fèlretève , a rasszista szerintem egy nagyon szerencsètlen fogalom amit a legtöbb ember tèvesen használ , illetve pont ez az hogy nem is lehet helyesen használni.Tèves fogalom, nincs olyan hogy valaki (CSAK) származásáèrt diszkriminál valakit. Viszont az emberek mindegyike ösztönösen a saját fajtájához , saját stílusához..stb hasonlót jobban elfogad ergo a mást diszkriminálja ,ilyen formán mindenki rasszista. Hajós András egyik műsorába cigány családnál vendègeskedett , ahol elmondták neki hogy az idősebb családtagok nem nèznèk jó szemmel ha unokájuk nem cigány társat választana , akkor ők rasszisták ? Azok de ez termèszetes mert mindenki az ès senki se , szerintem hülye ez a szó , de lehet èn vagyok hülye.
@ernajuhasz8742
@ernajuhasz8742 3 жыл бұрын
Csak gratulálni tudok a riporthoz, remélem még sok ilyet vagy hasonlót láthatok, mert ez az igazi magyar valóság, amit mindenkinek ismernie kellene.
@howardtanner386
@howardtanner386 3 жыл бұрын
Karizmatikus, produktív, férfias... ahelyett, hogy valami irodai patkány volna, valóban fejleszt az országon. Azt hiszem az ország első embere akin nem találok fogást...
@Austin-fk9de
@Austin-fk9de 3 жыл бұрын
Többi ilyen ember kéne mint András. Le a kalappal előtte. Sok egészséget neki és sok sikert a továbbiakhoz!
@djfrankie7586
@djfrankie7586 Жыл бұрын
Roma vagyok en is .. le a kalapal ez a ember elott ! Jo isten kiserje minden lepeset 🙏.. ilyen emeberbol lenne tobb nem lenne roma kerdes vagy bar milyen mas faji kerdes a foldon .. nagyon nagy dollog ez amit o csinal mar miota magyar letire ..
@dominiksagi-kis4147
@dominiksagi-kis4147 3 жыл бұрын
Az igazgatónak hatalmas szíve van! Minden elismerésem az övé! Huge respect!
@kissbea87
@kissbea87 3 жыл бұрын
Nagyon tetszik, ahogy gondolkodik. Érezhető, hogy szereti a gyerekeket. És nem keveri össze ezt a mindent megengedéssel.
@joko527
@joko527 3 жыл бұрын
Hat ja, nem clickbait fosokkal kell nezetseget teremteni, hanem ertekkel. Gratula Telex, ez igen
@petertavaszi5598
@petertavaszi5598 3 жыл бұрын
RESPEKT András bácsi és minden nevelő aki segít ebben a projektben! Fantasztikus riportfilm
@dddddddds1
@dddddddds1 3 жыл бұрын
Elismerésem! 👍👌 Ne csak a gyerkőcöknek adja át a tudását, szemlèletèt ,hanem több ilyen embert is faragjon mint ön
@CKH94587
@CKH94587 3 жыл бұрын
Amíg ilyen igaz emberek munkálkodnak, tudhatjuk, hogy Isten nem fordított hátat nekünk, még ha gyakran ez az érzésünk támad is!
@Endru-
@Endru- 3 жыл бұрын
Remek videó! Nagyon perspektíva szélesítő az érem másik oldaláról látni a szegregáció okozta problémákat és az azok elleni küzdelmet. A videó során bemutatott személyiségek munkássága mind példamutató és önzetlen! Fontos, hogy ilyen és hasonló tartalmak napvilágot lássanak a mai magyar médiában! Gratula tényleg a szerkesztőségnek a nagyszerű anyagért!
@kuller16
@kuller16 3 жыл бұрын
Le a kalappal! Öröm látni, hogy egyre több ilyen ember van, aki értéket ad át és ezzel új értéket teremt! Minden tiszteletem a tanár úré és a hozzá hasonló elhivatott embereké!
@cskmold
@cskmold 3 жыл бұрын
András, büszke vagyok rá, hogy ismerhetlek. Csodálatos munkát végzel!
@andraskavalyecz8748
@andraskavalyecz8748 3 жыл бұрын
Csilla .Volt a gimnáziumban egy OSZTÁLYFŐNÖKÖM 4 évig szomorítottam no tőle sokat tanultam.Példaképem.MOLDOVÁNYI LÁSZLÓ TANÁR ÚR.
@ildikovarga5148
@ildikovarga5148 2 жыл бұрын
Ez igen. Sok ilyen becsületes tanár és ember kellene minden ilyen helyre. Gratulálok.
@palfikatalinhorvathne2841
@palfikatalinhorvathne2841 3 жыл бұрын
Ez egy remek riport több ilyen ember kéne az oktatásban Respect
@MaxiBela
@MaxiBela 3 жыл бұрын
Nagyszerű videó + nagyszerű, lelkiismeretes, szeretetreméltó a 2 zseniális tanár úr + nagyszerűek a gyerekek. Ha mindenki kitart (a Telex, a tanárok/pedagógusok és a tanulók/gyerekek is) és minden nap tesz is a sikerért, akkor meg is lesz a siker és egy szebb jövő ígérkezik mindenkinek. Kitartást ehhez a mindennapi küzdelemhez minden résztvevőnek ! ;-)
@dianaburger6263
@dianaburger6263 2 жыл бұрын
Tisztelet, köszönet önnek Igazgató úr.
@laurafehertoi6096
@laurafehertoi6096 3 жыл бұрын
szerintem mindenki nevében köszönhetem, hogy lett telex
3 жыл бұрын
Fantasztikus! Köszönöm Telex!
@gangelika
@gangelika 3 жыл бұрын
4:58 De szépen mondta:')
@Duszky
@Duszky 3 жыл бұрын
El tudnám képzelni szinkronszínészek a bácsit
@annaincilakatos9438
@annaincilakatos9438 3 жыл бұрын
Szívbéli elismerém !!!
@lilkamilka
@lilkamilka 3 жыл бұрын
Minden elismerésem Andrásnak és a kollégáinak! Sok kitartást kívánok, mert biztos vagyok benne, hogy fognak lehetőséget kapni! (Börtönlátogatás nagyon jó! Tanulságos!)
@pocsolya2
@pocsolya2 3 жыл бұрын
Hajrá! Ilyen attitűd kéne mindenhová. Sok erőt és kitartást a munkához!
@davidpassalacqua91
@davidpassalacqua91 2 жыл бұрын
Fantasztikus! Gratulálok a Telexnek a zseniális interjúért, és András Úrnak a példamutatásáért!
@csonakrodaka506
@csonakrodaka506 3 жыл бұрын
Aki a végét sérelmezi, annak elárulom, hogy nem vicc. Mikor a 30 éve pályánlévő pedagógusra örömmel köszön rá a tablettásbort vedelő hajléktalan, az is valami. Es van ilyen.
@pityoka7910
@pityoka7910 3 жыл бұрын
Le a kalappal az úriember előtt. Nagyon jó látni, hogy vannak még elhivatott és rátermett pedagógusok pont ott, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.
@annamariakanya9393
@annamariakanya9393 2 жыл бұрын
Köszönöm hogy láthattam ezt a riportot. Tiszteletem, elismerésem a kollégáknak. Tanító vagyok.
@truffle_and_sony
@truffle_and_sony 3 жыл бұрын
Megkönnyeztem. Bogdán László az angyalok közül mosolyog Rátok!
@patriciabarna5842
@patriciabarna5842 3 жыл бұрын
Csodálatos ez a videó. Nagyon örülök,hogy léteznek még ilyen emberek! Kis édesek a gyerekek! Minden tiszteletem az övèkè!🥰
@i.orszagzsigereloviktor2334
@i.orszagzsigereloviktor2334 3 жыл бұрын
Baszki', megkönnyeztem a végét. Hihetetlen jól sikerült!
@margithahn9079
@margithahn9079 3 жыл бұрын
Igen, újra és újra rácsodálkozunk ilyen csodálatos Emberekre! Hihetetlen kitartással, végtelen szeretettel szolgálnak, eredményesen! Miért maradnak minden meghatározó segítség nélkül?!!!!
@andraskavalyecz8748
@andraskavalyecz8748 Жыл бұрын
Kedves Ismerőseink! Nem győzzük elégszer megköszönni a támogatásukat, jóindulatukat, amelyet iranyunkba mutatnak. Olyan emberektől kapunk segítő kezet, akiket sokszor személyesen még nem is ismerhettünk meg, mégis bizalmat szavaznak tevékenységünknek, és segítik tanulóinkat. Őszintén megható a mai világban ez a fajta emberség - most nem csupán a nyár közeledtére gondolok és az ajándékokra, hiszen az elmúlt évben sok olyan lehetőségekhez jutottunk, jutottak tanulóink folyamatosan Önök által, ami a segítségük nélkül nem valósulhatott volna meg. 😇 Hálásan köszönjük. Valamennyi Ismerősünknek szívből kívánunk jó egészséget, meghitt, békés napokat.
@zsoltknapcsek3469
@zsoltknapcsek3469 3 жыл бұрын
Tiszteletre méltó munkát végez Kavalyecz Tanár úr! De egyet mondjon meg! Mért nem lehet a többségét beintegrálni? Még hány generációnak kell ugyanazt elmondani, hogy viselkedjetek, ne hangoskodjatok, köszönjetek előre az idősebbeknek, tanuljatok, ne verekedjetek, ne káromkodjatok, ha valakit megszólítotok, akkor úgy kezdjétek, hogy "Jó napot kívánok, azt szeretném kérdezni, hogy......" Ha ezekre az alapokra képesek lennének, akkor már be is tudnának olvadni a magyarságba. De valahogy az Úr Istennek sem megy!
@davidpinter6692
@davidpinter6692 3 жыл бұрын
Ez az a fajta content amiert az indexet szerettem. Tobb videot!
@Chaosman88
@Chaosman88 3 жыл бұрын
Ha lenne még 100 ilyen ember az országban...
@zsokamolnar7957
@zsokamolnar7957 3 жыл бұрын
Talán érdemes lenne összehozni Őket!!!
@cetin232
@cetin232 3 жыл бұрын
Köszönjük ezt a videót!
@daroczikaroly2725
@daroczikaroly2725 3 жыл бұрын
Ez egy egyedi eset, amit azért nem lehet általánossá tenni, mert olyan habitusú tanítók kellenének mint az igazgató. (...nem a cigányokon múlik...) Amint az igazgató "megszűnik," ezek a gyerekek vissza süllyednek abba az állapotba ahol voltak. Fel-fel tűnnek csillagok, mint pl. Bogdán László, de amint megszűnik, a település vissza süllyed oda ahol volt. Ennek az okát kell keresni. Elhangzott a "bizalom" szó többször is. Nos én is azt gondolom, hogy a kulcs a "BIZALOM" szó, és ami ebben benne van. Bizalommal lenni a cigányok felé óriási kihívás, hiszen általánosságban véve, maga a közösség az, aki bizalmatlan (ezt maga az igazgató is elismeri) Tehát annak, aki a "cigányok felzárkóztatására" adja a fejét, óriási tartalékkal kell rendelkeznie BIZALOMBÓL! Véleményem szerint nem áll úgy az ország jelen pillanatban, hogy ez a mérhetetlen mennyiségű bizalom a rendelkezésére álljon az embereknek. A példák szépek, de nem hiszem hogy van jelentősége azon kivül, hogy bemutatjuk az egyes eseteket.
@schmidtpeti32
@schmidtpeti32 3 жыл бұрын
4:43 Azért kell hozzá egy erős világszemlélet, hogy hátrányos helyzetű fiatalokkal tudjon foglalkozni az ember nap mint nap.
@editszolosi9927
@editszolosi9927 3 жыл бұрын
Nagyon jó megismerni ilyen embereket,mint az igazgató úr. 😊
@Csabi3000
@Csabi3000 3 жыл бұрын
Mélységes tisztelet! Öröm látni, hogy egy ilyen embert próbáló hivatást mekkora odaadással végez.
@zsolthoffmanncom
@zsolthoffmanncom 3 жыл бұрын
Hálás vagyok ezért a videóért! Köszönöm Telex!
@user-hq8fi2dh1e
@user-hq8fi2dh1e Жыл бұрын
Isten áldása legyen az igazgató úron esküszöm öröm volt a lelkemnek ezt látni csodás ❣️❣️❣️❣️❣️❣️🙏🙏🙏
@viszokid
@viszokid 3 жыл бұрын
Jár a pedagógusoknak valamilyen plusz díjazás, akik hátrányosabb helyzetű településeken dolgoznak? (lehet, hogy naiv kérdés..) Egyébként mi pont a hétvégén voltunk ezen a vidéken,(a Bódva-völgyben és Aggtelek környékén) túrázni. Csodálatos vidék, különleges, mindenkinek ajánlom, hogy látogassa meg!!
@olahanita293
@olahanita293 3 жыл бұрын
Isten áldja magát!! ❤
@C2H6Cd
@C2H6Cd 3 жыл бұрын
Nagyszerű emberek ezek a tanárok, és a lányok / srácok előtt is le a kalappal. Kérdés mi lesz a foci után, nagyon kellene az a szakképzés. Ahogy elnézem ezt az országot, még a jó hátterű emberek is kínlódnak, akkor mi lesz velük később, ők eleve hátrányból startolnak.
@szendroabigeltci7614
@szendroabigeltci7614 3 жыл бұрын
A videó angol felirattal megtekinthető a következő linken: kzfaq.info/get/bejne/ap-epdCp2NvDlGw.html Köszönjük a lehetőséget.
@andraskavalyecz8748
@andraskavalyecz8748 Жыл бұрын
#abigelszendro Kedves Ismerőseink, Barátaink! Mindenkinek nagyon köszönjük, aki támogatta,támogatja a nálunk tanuló fiatalokat, a velünk kapcsolatban álló gyerekeket. Ők és mi is egyaránt hálásak vagyunk a sok segítségért. Szeretettel kívánunk jó egészséget Valamennyiüknek. 😇
@kenkrak4649
@kenkrak4649 3 жыл бұрын
respect
@smatee_
@smatee_ 3 жыл бұрын
Istenem, olyan jó látni az ilyet! 🥺❤️
@RetroVemVideos
@RetroVemVideos 3 жыл бұрын
Emberfeletti munkát végeznek, nagyon kevesen tudnák ezt utánuk csinálni... és mennyi minden másra van pénz de nekik nem jut, se pénz se megbecsülés, mégis csinálják. Óriási tisztelet! Köszönjük a Telexnek is.
@balazsmuller1806
@balazsmuller1806 3 жыл бұрын
Az jutott eszembe hogy, ami Farkas Floriánnak jutott minden eggyes fillér annak inkább ide kellett volna kerülnie. Na ezen kéne elgondolkodni...
@bartnorbi
@bartnorbi 3 жыл бұрын
Még több ilyen embert, aki így áll hozzá
@elisabethschrabauer9653
@elisabethschrabauer9653 Жыл бұрын
Köszönöm a jó riportot közölt
@Height3380
@Height3380 3 жыл бұрын
Ti akik a Telex.hu-t alakítottátok...már többek vagytok mint a index....és ez még csak a kezdet!!!....Ez a riport film olyan magyar embereknek az élet körülményeit mutatta be akikről a magyar kormány tudomást nem akar venni. Szóval nagyon jó lett, és ti is nagyon jók vagytok!!!
@digitalpixel4158
@digitalpixel4158 3 жыл бұрын
Tengermély Tisztelet Tanár Úr!
@vlagyimirputyin9889
@vlagyimirputyin9889 3 жыл бұрын
Jó volt nézni! :)))
@Artyom07
@Artyom07 3 жыл бұрын
Ezt lehet így meg sehogy. Ilyen egyszerű. Minden elismerésem. Viszont pénz az nem lesz, ha ezen a kormányon múlik. Sajnos....
@janospinter3138
@janospinter3138 3 жыл бұрын
Mennyi pénzt szeretnének még? Pár milliárd forint már el lett szórva. Vagy ezek, hogy működnek? Lehet azt mondom én is a munkahelyemen holnap, hogy adjatok több pénzt, különben állat módjára viselkedem.
@FeCsa
@FeCsa 3 жыл бұрын
@@janospinter3138 Szerintem az a baj, hogy szavaiddal élve valóban el lett szórva rengeteg pénz. Mindenki az üzletet látta benne, kivette a pénzt amit tudott a project meg nem haladt. Ne is az eredményt, de hasonlítsd össze ezt a videót és azt amit valóban tettek a regnáló kormányok az elmúlt időszakban.
@janospinter3138
@janospinter3138 3 жыл бұрын
@@FeCsa én igazából azt nem értem, hogy miként gondolkoznak páran. Ha pénzt kapok, akkor kulturáltan fogok viselkedni? Ha meg nem, akkor nem? 90%uk a saját környezetét nem tudja rendben tartani. Pedig ahhoz nem pénz kell. Hány olyan ország van a világon, ahol sikeresen integrálták ezt a népet? Szerintem 0. Meg eleve ez kb olyan, mint amikor valami vad állatot próbálsz megszelidíteni. De azért ez a videó is jó nagy hülyeségeket mond. Miért kéne nekik 5x többet teljesíteni az iskolában, munkahelyen, mint másnak? A videóban szereplő embernek lehet ilyen véleménye. Magánügy. De amikor ezt hangoztatja, úgy beállítva az egészet, hogy lényegében más a hibás, és te vagy az áldozat, na az a brutál. Pont az ilyen kijelentései miatt sem fog semmi változni. Nekem is voltak ilyen osztálytársam általánosban. Már nem akarom leírni, hogy milyen, mert a youtube törli a hozzászólásomat. Érdekes a videó címében lehet.... A 8 általánost nem tudta elvégezni, mert kibukott. És köze nem volt ahhoz, hogy többet kellett teljesítenie. Gimiben, egyetemen meg egyet sem láttam.
@zalkaf3
@zalkaf3 3 жыл бұрын
@@janospinter3138 Azert kell egy ciganynak tobbet teljesiteni, ha ugy tetszik, azert kell tobbet bizonyitania, mert az embereknek eloiteletei vannak veluk szemben. Peldaul amikor a tanar egy egyszeru iskolaban azt mondja egy cigany gyereknek, hogy nem tanitalak meg rendesen irni, mert te ehhez ugyis hulye vagy. A tobbseg bizalmat elnyerniuk is nehezebb az eloiteletek miatt es sajnos itt is a rendes, normalis eletre vagyo cigany sziv az eloiteleteket erosito troger ciganyok miatt. Eloszor enni kell adni, a napi szuksegleteik stabil biztositasat kell megoldani ezeknek az embereknek, utana vagy kozben lehet rendet rakni. Ilymodon igenis kell penz ahhoz, hogy rend legyen, mert éhesen azt nem lehet, kilatastalanul, elveszve, kirekesztve, perspektiva, jovokep nelkul nem megy. Epp arrol is szol a video, hogy sok fiatalt az alap higieniara, mosakodni, wc-t hasznalni is meg kell tanitani, mert otthon nem tudja, nincs ki megtanitsa neki es a korulmenyek sem teszik ezt lehetove (nincs wc). Tobb ilyen iskola es ugyes pedagogus, nevelo kellene es az allamnak (nekunk) minden lehetseges eszkozzel tamogatni kellene oket, hogy ezeknek a nehez sorsu fiataloknak egy elheto, vonzo, emberi jovo lehetoseget adhassak utravavalonak az elethez, amit aztan mar maguk a fiatalok adnak tovabb a kovetkezo generacionak.
@janospinter3138
@janospinter3138 3 жыл бұрын
@@zalkaf3 máshogy látjuk. Főleg a mai világban, ahol még a putriban is van internet, meg mobiltelefon. Számomra nem kifogás, hogy nem ismer valamit, meg kell tanítani a használatára. Szüleimnek sem volt wc a lakásban, hanem az udvaron volt a pottyantós. És mégis rendesen tudta használni, amikor pl. elkerült kollégiumba. Ráadásul szegények voltak, 5en testvérek, és mégis tiszta volt a környezetük. Az igénytelenség nem pénz kérdése. Nem azért rakok rendet magam körül, mert van pénzem, vagy mert van mit ennem. Nem azért csinálok szemétdombot a környezetéből, mert szegény vagyok. Biztos akad olyan tanár, aki úgy áll hozzá, amit irsz, de szerintem a jelentős többsége nem. Az óvodában, amikor már el kell kezdeni a nevelést (vagyis a fenét, már sokkal korábban el kell kezdeni a nevelést) sem hiszem hogy előítéletesek ilyen szempontból. Van pár tanár ismerősöm, ilyenről még tőlük nem hallottam. De olyanról igen, hogy irdatlan sok igazolatlan óra, intők tömkelege, visszafeleselés a tanárnak, ..... már igen. Persze mindig könnyebb másra fogni, hogy miattad vagyok ilyen. Ez óriási hiba, amikor még ezt adják is alájuk. És a fő gond itt az, hogy ez a nép kb képtelen a kultúrált életre. Én is azokat sajnálom, akik normálisak. De a világon nincs olyan ország, ahol integálni tudták volna őket. Szeretném ezt megélni, hogy valakinek egyszer sikerülne, de nem fogom. Ha ő nem akar változni, más nem tudja megváltoztatni.
@beatastumpf3246
@beatastumpf3246 3 жыл бұрын
Csak így tovább Isten segítcse a munkajukban 🙂💐
@Animeautofellacio
@Animeautofellacio 3 жыл бұрын
Az öregnek igen kellemes orgánuma van .
@milantoth6246
@milantoth6246 2 жыл бұрын
Nem lenne jó kiszakítani onnan ahol ilyen jó munkát végez, de mindenképpen jó lenne ha a következő kormányban oktatási, vagy miniszter lenne a felzárkóztatásért lenne, de legalább tanácsadó.
@babo1982410
@babo1982410 3 жыл бұрын
Itt a jó példa, ha foglalkoznak a romákkal, akkor őket is lehet nevelni. Ennyit számít, hogy ki hogy áll hozzájuk.
@babo1982410
@babo1982410 3 жыл бұрын
@@csaba7547 Vagy nem. Annyira jó, hogy te már így tudod, hogy ezek úgy is bűnözők lesznek. Szeretem, mikor az előítéleteidtől képtelen vagy normálisan gondolkozni.
@000hero6
@000hero6 3 жыл бұрын
Eddig is tudtuk, hogy ha 15x annyi munkát fektetünk bele, mint a többiekbe, akkor egy átlagember szintjét is el tudják érni. Nagyon megéri ;)
@razo4905
@razo4905 3 жыл бұрын
@@csaba7547 kedves Csabika te vagy itt a legnagyobb okos :)) kinek képzeled te magad hogy így általanosítod a cigányokat ? szeretném én látni hogy milyen ember vagy te a való életben ,gondolom hogy egy nagyon talpraesett ember vagy,a mondataidból egyből lejön ogy egy roszindulatú senkiházi vagy aki világ életében mindig másokat hibáztatott meg hibáztat a saját a sza* helyzetéért ! ugye eltaláltam kedves csabika ?
@littledarkone9261
@littledarkone9261 3 жыл бұрын
Már nem azért, de mennyit kell még foglalkozni velük? 300 év és milliárdok integrációs programokra nem volt elég? Vagy ezek szerint az idők végezetéig az adófizetők pénzét kell a foglalkoztatásukra áldozni? Mert így aztán baromi sok értelme van az egésznek, ha minden generáció integrálására több energiát kell fordítani mint amennyit majd az integrálás után visszaadnak. Az pedig, hogy több száz év után is probléma, mindenki döntse el, hogy vajon miért.
@serpens8
@serpens8 3 жыл бұрын
@@babo1982410 Látjátok, vigyáznak a szólásszabadság függetlenobjektív harcosai, hogy a rossz hírek és negatív vélemények ne rontsák meg az Nberek gondolkodását.
@krissztofer
@krissztofer 3 жыл бұрын
4:13 Te jó ég, hihetetlen orgánuma van az úrnak. Szerintem simán elmehetne szinkronhangnak, akár verseket szavalni rádióban, vagy hasonló. Élvezet volt hallgatni minden kis szót amit kiejtett.
@Nagy198
@Nagy198 3 жыл бұрын
Respect ❤️
@rosszfog547
@rosszfog547 3 жыл бұрын
Tökjó vidi ❤️
@tomaiadam9513
@tomaiadam9513 3 жыл бұрын
14:40-nél a nyilatkozó srác született modellarc. :o Amúgy respect a tanároknak!
@richardkosa1091
@richardkosa1091 3 жыл бұрын
Tiszteletem !!!👍
@kdanny9973
@kdanny9973 3 жыл бұрын
Jó a riport meg benne mindenki , azt viszont sajnálom hogy az öreg fószer dohányzik de hát örüljünk hogy ott van én mit ugatok a fotelből...
@mateczupper3706
@mateczupper3706 2 жыл бұрын
Én nem félek tőlük, egyszerűen nem álok velük szoba. Mert vannak tapasztalataim miért ne áljak velük szoba.
@tothorsi
@tothorsi 3 жыл бұрын
Nagyon jó videó,ahogy már mások is említették,büszke vagyok, hogy a havi támogatásomból ilyen minőségre telik. Lehetne esetleg a bemutatott emberekről, alapítványokról, kezdeményezésekről az online elérhetőségeket megosztani a leírásban?
@szendroabigeltci7614
@szendroabigeltci7614 3 жыл бұрын
Az elérhetőségünk: Szendrő Abigél facebook oldal, valamint a kavalyeczandras@gmail.com, abigeltci@gmail.com e-mail címek.
@--chris--
@--chris-- 3 жыл бұрын
Adhatnatok infot, hogy hogyan lehetne kozvetlenul tamogatni Kavalyecz Andras munkassagat. Nem talalom ot sehogy az interneten.
@katalinhronyecz2314
@katalinhronyecz2314 3 жыл бұрын
Kedves Chris! Kavalyecz András a Facebookon is elérhető, az e-mail címe kavalyeczandras@gmail.com.
@angelcare5969
@angelcare5969 3 жыл бұрын
Fantasztikus ember!!!!
@MyNyami
@MyNyami 3 жыл бұрын
Még nézem, de már a cím miatt megy a like!!!!
@opos934
@opos934 Жыл бұрын
Remélem még van ereje csinálni, hosszan tartó egészséget kívánok mindenkinek aki segíti.
@andraskavalyecz8748
@andraskavalyecz8748 Жыл бұрын
köszönöm szépen.
@csak13133
@csak13133 Жыл бұрын
Térdelj!
@roliboros1007
@roliboros1007 3 жыл бұрын
Ez így nagyon szép. De ha megnézzük azt hogy ez így egyben önkéntes dolog. És ha ilyen eredménnyel akarnánk megvalósítani államilag a felzárkóztatást, az azért sem lehetséges, mert 1 - Erre nincs pénz, nem is volt nem is lesz, csak ha valami nagy olajmezőt találunk az alföldön, ami nem fog megtörténni jó eséllyel. 2 - Ilyen tanárt az országba találsz 20-at amikor kéne ilyenből 2000 Magyarul ha bele is öljük azt a rengeteg milliárdot egy hasonló országos felzárkóztatási projektbe, elég kétes hogy hasonló eredmény mutatókkal fog szolgálni. Legfeljebb részlegesen. Azért meg nem éri meg a milliárdokat, hogy csak gazdagabb bűnözők legyenek. Pedig ha nincs az egész országban ilyen mentalitás a tanárok körében, akkor ez nem fog működni.
@kismatyas
@kismatyas Жыл бұрын
Elérni, hogy ilyen őszinte tisztelettel beszéljenek a tanárukról ezek a srácok. Látni rajtuk, hogy innen már úton lesznek. Hihetetlen érték teremtés ami itt folyik. És ez lenne a minimum amit megérdemel mindegyik cigány gyerek. Ha nem utalják ki nektek a támogatást amire pályáztok, megyek a parlamentbe és lefoglalom a Horthy szobrot Dóritól. olyan 30 kila bronz biztos lehet. szerintem a srácaid fogják tudni, hogy kell belőle igazi hasznot csinálni.
@zoltanszodenyi9293
@zoltanszodenyi9293 3 жыл бұрын
+1 szavazat angol feliratért, please!
@Misstub07
@Misstub07 3 жыл бұрын
Sziasztok, feliratot tudtok a videókra rakni? Köszönöm szépen
@Mandarin9900
@Mandarin9900 3 жыл бұрын
Feliratot minden videóra. Angolul is ha lehet.
@Mandarin9900
@Mandarin9900 3 жыл бұрын
@@gergokovacs3362 Tényleg nem lehet már feliratot írva hozzájárulni? Hát így tényleg még nehezebb. Én személy szerint próbálkoztam volna angol felirat írásával sok magyar videó alatt, csak sajnos képes vagyok félrehallani/félreérteni dolgokat, nem akarok fals dolgot fordítani :)
@beatysza2109
@beatysza2109 3 жыл бұрын
Jelbeszédes videó sem lenne rossz
@treckoision_9117
@treckoision_9117 3 жыл бұрын
Szép munka
@adammakany8240
@adammakany8240 3 жыл бұрын
Ilyen igazgató kéne mindenhova
@legaliszii
@legaliszii 3 жыл бұрын
13:10nel gyonyoru az a bordo pulcsis lany,valaki tudja az elerhetoseget?🥰
@gaborszilagyi7340
@gaborszilagyi7340 3 жыл бұрын
Egy szó “RESCPECT”
@Smog255
@Smog255 11 ай бұрын
Minden elismerésem nekik! 🙏🏾
Elszabadultak az indulatok a borsodi megismételt választáson
19:39
Жайдарман | Туған күн 2024 | Алматы
2:22:55
Jaidarman OFFICIAL / JCI
Рет қаралды 1,6 МЛН
МАМА И STANDOFF 2 😳 !FAKE GUN! #shorts
00:34
INNA SERG
Рет қаралды 4,5 МЛН
Szép ez a munka, csak ne kellene miatta tönkremenni
31:15
Telex․hu
Рет қаралды 121 М.
Miért van kevés roma a magyar fociban?
17:04
444.hu
Рет қаралды 131 М.
Amikor André boldog, akkor üt, rúg, üvölt
12:07
24.hu
Рет қаралды 217 М.
Ehhez a hittantanárhoz boxer és vipera kell
10:57
Index.hu
Рет қаралды 844 М.