Bojár Gábor: Matematikaoktatás, mint az ország egyetlen gazdasági kitörési pontja

  Рет қаралды 5,062

Bolyai János Matematikai Társulat

Bolyai János Matematikai Társulat

Жыл бұрын

A 62. Rátz László Vándorgyűlésen elhangzott plenáris előadás 2023.07.04-én.

Пікірлер: 7
@vargajanos114
@vargajanos114 11 ай бұрын
7:17 percnél Gábor Dénes elektromérnök fotója helyett Wigner Jenő fizikus látható. De ez nem olyan nagy baj, mert mindegyik fizikai Nobel-díjat kapott. Egyébként biztos vagyok benne, hogy az előadó minden Nobel-díjas fotóját ismeri. Ilyen apróbb baki bárkivel előfordulhat és mint ahogy Gauss mondta 1832. márc. 16-i Bolyai Farkashoz írt levelében: „…a fő dolog a tartalom nem a forma!” (Egyébként még BOLYAI kutatónál is előfordult, hogy nagy matematikusunk nevét hibásan Bólyai-nak írta.) 15:26 percnél említett Freeman Dyson nem volt Nobel-díjas, viszont 2000-ben Templeton-díjat kapott, amely amolyan vallási Nobel-díjként funkcionál. Talán ez téveszthette meg az előadót. (A díjjal járó pénzösszeg jelenleg 1,6 millió dollár. Ezzel az összeggel ez a világ legnagyobb összegű olyan díja, amelyet csak egyetlen személy kaphat meg. Az alapító szándéka szerint a díj anyagi jutalma nagyobb a Nobel-díjjal járó összegnél, hogy jelezze, a hit területén elért eredmények nagyobb hatásúak a tudományos eredményeknél. Két magyar származású díjazottja is volt: Jáki Szaniszló (Stanley L. Jaki, 1987) és Sternberg Zsigmond (Sir Sigmund Sternberg, 1998). 25:10 percnél: „Neumann Kolombusz Kristófhoz hasonlítható, aki arról híres, hogy nem tudta, hogy mit fedezett fel. Azt hitte, hogy csak egy új utat Indiába, közben egy új világot fedezett fel. Neumann János is azt hitte, hogy csak egy új gépet fedezett föl, pedig egy új világot fedezett fel. Nem tudta, hogy ez a kis gép a világot hogyan változtatja meg. A franciák egyébként nem is nevezik gépnek, ők ORDINATEUR (ordinatőr) -nek nevezik, ami sokkal jobban kifejezi a lényeget." Mint Neumann János életét és munkásságát 40 éve tanulmányozónak, népszerűsítőnek nagyon tetszett Bojár Gábornak ez a hasonlata. Ha legközelebb Neumannról írok vagy előadok, ezt a hasonlóságot mindenképpen fel fogom használni a rá való hivatkozással. 35:53 percnél: AKKUMULÁTORGYÁRTÁS stratégiai hibája (TÁMOGATÁSA-1500 Md, ami 10-szerese a német támogatásnak; kamataiból ki lehetne fizetni a kb. 100.000 pedagógus béremelését.) De jó lenne, ha ezt az előadást SZÍJJÁRTÓ PÉTER külügyminiszter és NAGY MÁRTON gazdasági miniszter is megnézné (különösen a 35:53 perc utáni részt) Gratulálok az előadónak ezért az érdekes, megszívlelendő tanácsokat is tartalmazó előadásáért, amit a magam módján feltétlenül népszerűsíteni fogok. (Varga János gépész mérnöktanár (matematika-, fizika-, informatikatanár), amatőr tudománytörténész; Honlapom: www.picaso.hu (Interjúk menüben 23 interjú található híres magyar tudósokról, mérnökökről, akiket az előadó is említett.) KZfaq -csatornám: Itt sok érdekes előadás nézhető meg híres magyarokról (Neumann János, Bolyai János, Szent-Györgyi Albert, stb.) kzfaq.info/love/9Cmhu4OBX6CjcCQB0bh8yA
@zsp570
@zsp570 11 ай бұрын
Hű! Ez megint nagyszerű előadás volt!
@andreajanoska1984
@andreajanoska1984 6 ай бұрын
Zseni
@tsundereto2423
@tsundereto2423 Жыл бұрын
7 percnél a képen nem Gábor Dénes, hanem Wigner Jenő látható: hu.wikipedia.org/wiki/Wigner_Jen%C5%91
@frenkelpeter
@frenkelpeter Жыл бұрын
pár perccel később pedig nem Egerváry Jenő, hanem Kőnig Dénes
@frenkelpeter
@frenkelpeter Жыл бұрын
úgyhogy összességében stimmel a Dénes/Jenő arány
Heti Jégbüfé - Bojár Gábor
53:46
Heti TV
Рет қаралды 1 М.
Neumann János játékelmélete  -  Mérő László
39:09
ELTE Informatikai Kar
Рет қаралды 22 М.
No empty
00:35
Mamasoboliha
Рет қаралды 9 МЛН
What it feels like cleaning up after a toddler.
00:40
Daniel LaBelle
Рет қаралды 86 МЛН
MISS CIRCLE STUDENTS BULLY ME!
00:12
Andreas Eskander
Рет қаралды 19 МЛН
A teacher captured the cutest moment at the nursery #shorts
00:33
Fabiosa Stories
Рет қаралды 52 МЛН
Rátz László Vándorgyűlés 2024
26:51
Bolyai János Matematikai Társulat
Рет қаралды 168
Mérő László: Érzelmek geometriája
1:07:14
Lauder Javne TehetségHáz
Рет қаралды 14 М.
Szeresd a munkád - Podcast
43:35
Bolyai János Matematikai Társulat
Рет қаралды 1,5 М.
Pósa Lajos: Kooperatív játékok 1.
1:29:32
Bolyai János Matematikai Társulat
Рет қаралды 4,9 М.
Részvények & tőzsde | Az alapok
13:56
Dörner Csenge
Рет қаралды 73 М.
No empty
00:35
Mamasoboliha
Рет қаралды 9 МЛН