Megtalálható az is az interneten?

@@richardsinkovicz3726 Igen. Több verziója is. Az előadó neve Carman Licciardello, a dal pedig a "Sunday is on the way". Van egy animációval kiegészített verzió, az az egyik legjobb. Az előadó egyéb dalait is jó szívvel ajánlom.

Igen. A KZfaq csatornán. Carman - Sunday is on the way.

Kedves mikiforizs! Ezt írja: "Ez minden csak nem dicsőítés" Teljesen igaza van! Ez valóban nem dicsőítés, nem vers, nem igehirdetés, nem festmény és nem is balett. És ha valaki mégis az imént fölsoroltakként értékeli a dalunkat, akkor tényleg nehéz jó következtetésre jutni. Ez egy régi, híres Carman ének földolgozása, jazz-acapella stílusban, és egy hozzávaló kis klip. Mi hivatásos zenészek vagyunk, nem dicsőítőzenekar és nem gyülekezeti kórus. Soha nem voltunk azok, mégis 30 éve hallgatjuk és olvassuk az efféle beszólásokat, kommenteket. Még egyszer leírom, amit már leírtam egy FB kommenten is: Mi nem gyülekezeti zeneként készítettük ezt a dalt. A saját gyülekezeteinkben teljesen más jellegű zenével dicsérjük az Urat. Mi zenészek vagyunk, akik a Bolyki Brothers együttessel acapella jazz és gospel műfajban alkotunk, bejártuk az egész világot, rengeteget koncerteztünk a hozzáértő közönség nagy örömére, és ugyanebben a műfajban egy rangos jazz-acapella világversenyt nyertünk meg Grazban. Ezen felül én pl a Fesztiválzenekarral is dolgozom, ahol klasszikus zenét játszom. Egyik sem gyülekezeti műfaj (legalábbis Európában, mert a gospel Amerikában nagyon is az). Sokan félreértik a dolgot, mert távolinak érzik a saját egyházi zenéjüktől ezt a muzsikát, azt hiszik, valami “világi” dolog “betörése” az egyház szent falai közé. Nem. Ez a mi munkánk, mint zenészek. Pl a Fesztiválzenekarral is rengeteg olyan zenét játszom, ami nem keresztény zene. Sőt, egy Sztravinszkij Tavaszi áldozat kifejezetten messze esik a kereszténységről. Mégsem szólogatnak be ezért hívő emberek, valószínűleg azért, mert ők nem szoktak frakkban, csokornyakkendőben koncertezni a Művészetek Palotájában. Ám mivel minden hívő szokott énekelni a saját közösségében, azt gondolják, a tőlünk hallott zenét a saját egyházi zenéjükhöz kell hasonlítani. És mivel ez más, már kész is az ítélet, nyilvánosan megszaggatják a ruháikat, szégyenről és gyalázatról beszélnek, és egy általuk nem is ismert zenei műfajtól akarják megvédeni magát Istent. Pedig - még egyszer leírom - ezt nem gyülekezeti zenének szántuk. Profi zenészekként átdolgoztunk egy létező dalt, mégpedig jazz- acapella előadásmódban. Az pedig külön öröm, hogy ebben mi bizonyságot tehetünk a hitünkről is, így az evangélium rengeteg hallgatóhoz eljuthat. Az is érdekes, hogy a nem keresztények ezt alapból értik, a hívők sokasága viszont nem. Sokan gondolják, hogy egy hívő ember kizárólag gyülekezeti énekeket énekelhet, miközben a hívő építészmérnöktől nem várják el, hogy csak templomokat tervezzen, ahogy a hívő péktől sem, hogy csak úrvacsorához való kenyeret süssön. (Ráadásul mi keresztény zenét írtunk, csak más stílusban, mint amit a hívők sokasága megszokott.) Egyáltalán nem zavar, ha valakinek nem tetszik egy zene, nekem sem tetszik sok zene. Az zavar, hogy az önhöz hasonló kommentelők a saját egyházi/gyülekezeti szubkultúrájuk esztétikai világát kérik számon (kőkemény ítélkező hangvétel kíséretében) egy általuk nem is ismert, rendkívül komplex művészeti ág képviselőin, az pedig különösen zavar, hogy közben a keményen ítélkező kulturális keresztesháborújukról azt hiszik, hogy szent szolgálat. De mint említettem, megszoktam. Nem azért írom ide ezt a kommentet, hogy a háborgókat meggyőzzem (erre ott van a "Milyen zenét szeret Isten?" című könyvem, amit kifejezetten ezért írtam), hanem hogy az efféle háborgásokon elcsodálkozók megérthessék, hogy mi az a furcsa lelkiség, ami újra és újra a kommentfalakra fröccsen bizonyos emberek szívéből.