Brutális támadás a család intézménye ellen - Bagdy Emőke, Bedő Imre

  Рет қаралды 31,355

Hit Rádió

Hit Rádió

11 ай бұрын

A Hit Rádió legfrissebb adásában Bedő Imre és Bagdy Emőke beszélt arról, hogyan lehet a családellenes erőkkel szemben állni.
Ma az igazi harc a normalitás, a természetes létmód védelme, a mainstream csak egy langyos vízben úszkálás. A legnagyobb gond a világban a tények és a vélemények összekeverése.
Szétziláltak minden fogalmat, például hogy mire való a gyermek, minden ami egyértelmű volt, azt most már meg kell fogalmazni. Az új kommunizmus lett az új erőszakszervezet, mely Istent játszik és a teremtést tagadja.
A most zajló hedonista fasizmus a világot uraló áramlat, az embereket ránevelik a függőségre. Át van ma már minden materializálva, személytelenítő gépezet működik, ahol az ember anyagként megjelenő selejtté válik.
Az élettörvény azt mondja, hogy vigyázz erre a törékeny életre és vidd tovább, a vidd tovább parancsa pedig a családon belül tud megvalósulni.
Műsorvezető: Varga Zoltán
Szerkesztő: Barna Erika
A Hit Rádió állandó vendégei: Németh Sándor, Hack Péter, Robert C. Castel, Nógrádi György, Vukics Ferenc
Programigazgató: Szobota Zoltán
Felelős-szerkesztő: Király Tamás
Munkatársak: Kovács Gergely, Szabó József, Varga Dorottya
Iratkozzon fel Fekete Rita új csatornájára Ön is! 👉 bit.ly/3HH6yQd
www.hitradio.hu
hitradiobp
instagram: / hitradiobp
A Hit Rádió közéleti csatornája: / @hitradiobudapest
A Hit Rádió hitéleti csatornája: / @hitradioplusz

Пікірлер: 31
@P.Helga_Villamos_gepek_terveze
@P.Helga_Villamos_gepek_terveze 11 ай бұрын
Örömmel tölt el, hogy Professzor Asszony ismét megemlítette az élet törvényét. Remélem még nagyon sokszor meg fogja! Végtelenül tetszett a beszélgetés! Bedő Imre nagyon jól megfogalmazta gondolatait.
@zsuzsannanagy6335
@zsuzsannanagy6335 11 ай бұрын
Csodálatos ez a páros! Gyönyörűen és érthetően tudják elmagyarázni a lényeget. Köszönöm, máris továbbítom a gyerekeimnek.
@zsuzsannaszoke9593
@zsuzsannaszoke9593 11 ай бұрын
Nagyszerű két ember nagyszerű gondolatokkal,nagyon hasznos tartalmas műsor!
@evajuhaszova3474
@evajuhaszova3474 11 ай бұрын
Ezt az beszélgetést mindennap megfogom hallgatni, ajánlom mindenkinek és nagyon köszönöm. ❤❤❤❤
@editandras295
@editandras295 11 ай бұрын
Csodálatos beszélgetés volt!❤ Köszönöm!
@erikabertenyi1840
@erikabertenyi1840 11 ай бұрын
Nagyon kellenek az ilyen beszélgetések. Sok ilyet kérünk! Gratulálok a müsorveztőnek! A szerkesztőnek, és a Hit Rádiónak.
@zsuzsannadozsa777
@zsuzsannadozsa777 11 ай бұрын
Fantasztikus beszélgetés volt köszönöm ❤❤❤
@katalinbakonyi2327
@katalinbakonyi2327 11 ай бұрын
Értékes beszélgetés volt. Ennek megértéséhez sokoldalú tudás kell és nem az internetről, mert az csak információ. Nagyon fontos az interakció ember és ember között, mert érzelmek csak így keletkezhetnek. Ma ez a kulcs. Nagy jelentősége van az óvodának, alsó tagozatnak ebbőla szempontból. ( meséknek, tört😢éneteknek, az erről való beszelgetésnek, a művészeti nevelésnek.) A kulcs a jó kommunikáció. Ez hiányzik ma az életből. Mivel minden a pénzről szól- ez jelenti a hatalmat. A hatalommal jól kell élni, nem visszaélni, hanem az ember érdekében tenni. Persze ehhez érzelmi intelligencia is kellene. De ma nem szabad senkinek megmondani mi a közös étdek, mert nem ahhoz a táborhoz tartozol, gúny tárgya vagy. Ezért zárkóznak el- kivéve, ha csak őt szolgálom. az életből.
@andreafuzi5091
@andreafuzi5091 11 ай бұрын
Tökèletes párosítás a kèt előadó! Nem lehetne ezt politikai szintre emelni ezt a tudást???
@Szofikkkaa
@Szofikkkaa 11 ай бұрын
Csak egy megjegyzés az emberi lényeg kilúgozásához: Ugye, a kutya, mint ember állatkája, kiváló indikátorként működik ahhoz, hogy lássuk, milyen állapotban van egy emberi közösség. Látlelet, mivel az ember hozta létre, az ember alakítja, és ahogyan az ember változik, úgy alakul a kutya is, ugye van a mondás, hogy "amilyen az ember, olyan a kutyája": Nézzük meg, hogy milyen állapotban van a legtöbb fajkutya, teljesen súlytalan, csak küllemében jellegzetes, de belső értékben kimosott, kilúgozott. Eredeti funkciónak csak az imitálására is korlátozottan alkalmas egynémely fajta egyede, egykaptafa. Elveszett sokszor nemcsak a fajtajelleg, de a kutyai lényeg is! Ez kéz a kézben jár a mostani konzumizmussal, elkényelmesítő, eltunyító, eltompító korszellem, amely még jutalmazza is azt, ha valaki tompa késként viselkedik. Éles hegye nélkül, a dárda is csak egy bot. Lehet szépen faragott, lehet nemes fából, de hegy nélkül, akkor is csak egy bot marad. Az ember, éles esze, tapintatos lelke, együttműködési képessége, ezek igénye nélkül, ezen "hegyek" nélkül micsoda? Akárcsak egy bátor őrző, derék terelő, csalhatatlan szimatú vadász kutya, mi, ha ezek hiányoznak belőle?
@judit27
@judit27 11 ай бұрын
Nagyon jó, magas szintű beszélgetés volt. Sajnos a nyomás egyre erősebb. Még nem látom a végét.
@anikosinka1391
@anikosinka1391 11 ай бұрын
Nagyon jo halgatni jo lenne ha ujbol a régi életet élnénk nagyontetszik a kedves Emöke beszédje
@anikolaczko9588
@anikolaczko9588 11 ай бұрын
Tisztelettel köszönöm! Minden igy van és igaz!
@gilgames4539
@gilgames4539 11 ай бұрын
Élvezet volt hallgatni!
@magdolnamolnarnebalogh4712
@magdolnamolnarnebalogh4712 Ай бұрын
Ebböl a beszélgetésböl reméljűk hogy sokan okúlnak köszőnjük szépen nagyon
@ildikogulyas9408
@ildikogulyas9408 11 ай бұрын
Két zászlóshajó!!!!!!!!!!!👏👏👏
@zsuzsannanagy9020
@zsuzsannanagy9020 11 ай бұрын
jaj, de jó két vendég! Köszönöm :)
@cicafalat1
@cicafalat1 11 ай бұрын
Brutális támadás az is, hogy július 1-ejétől ki lehet rúgni a terhes, gyesen vagy betegszabadsagon levő édesanyákat! Erről nem hallok sehol diskurzust…
@gilgames4539
@gilgames4539 11 ай бұрын
Én természettudományokat tanító tanár, ha egy tantárgyat vezethetnék be az iskolákba, az a fejlődéslélektan lenne. Tapasztalom, hogy sem a szülök nem tudnak mit kezdeni a gyermekeikkel, sem a gyermekek saját magukkal. Nem tudját mi történik velük. 11-12 évfolyamon, a végén vizsga: nem számít bele az érettségibe, de feltétele az érettséginek. Stb. stb.
@andreagyetvai4847
@andreagyetvai4847 11 ай бұрын
koszonom ezt az igen jol osszegzo tartalmas beszelgetest!!! kivanom,hogy minnel tobben az igaz szeretet torvenyet tudjuk atadni, megelni!
@sandornandorpapp6282
@sandornandorpapp6282 11 ай бұрын
Ez nekem sokk Professzor asszony ezt hogy bírja minden tiszteletem önnek ennyi birka között nehéz lehet ez van
@magdolnamolnarnebalogh4712
@magdolnamolnarnebalogh4712 Ай бұрын
Nagy nagy tisztelet őnőknek ❤❤ből
@peterkropotkin6262
@peterkropotkin6262 11 ай бұрын
@mihalyandrassinka3591
@mihalyandrassinka3591 11 ай бұрын
2 apró észrevétel: nem esélyegyenlőség lesz ebből, hanem veszélyegyenlőség, 2, nem dugjuk homokba a fejünket, hanem a homokot dugják a fejünkbe!!
@menrea616
@menrea616 11 ай бұрын
👍👍👍
@istvanturbucz9358
@istvanturbucz9358 11 ай бұрын
De jo egeszseges normaliitas kell
@ferenctakacs8280
@ferenctakacs8280 11 ай бұрын
A Hit-Rádió youtube oldala megjegyzések rovaténak moderálási szempontjai, hol elérhetöek?
@bognarbela
@bognarbela 11 ай бұрын
A tanulság az, hogy sajnos 80 éven felül már nem mindenki érti úgy a körülötte lévő világot mint 20-30 éve értette. Igen, értem: ez fusztráló lehet. Szóval tudni kéne időben abbahagyni dolgokat, a nosztalgia nem igazán visz előre pl. ha már nincs tárcsás telefon, csak nyomógombos: jaj de szép idők voltak akkor még...
@ordas5798
@ordas5798 11 ай бұрын
Nézem a két előadó testbeszédét. Mindketten a "magot hintő, etető" mozdulatokkal magyaráz. Sok előadó használja ezt a módszert. (ekkor szoktam gyanútfogni)
Így teszi tönkre a világelit a családokat? - Bedő Imre
44:24
Lélekutakon Bagdy Emőkével - A képernyő fogságában
1:17:31
hirado․hu - Magyarország hírforrása
Рет қаралды 29 М.
Fast and Furious: New Zealand 🚗
00:29
How Ridiculous
Рет қаралды 42 МЛН
Vezércikk (2024-08-01) - HÍR TV
41:53
Hír TV
Рет қаралды 11 М.
Bagdy Emőke - Kacagás, kocogás, lazítás
55:31
Bagdy Emőke előadásainak saját csatornája
Рет қаралды 96 М.
Dr. Almási Kitti: A TE döntésed - Prof. Dr. Bagdy Emőkével
55:30
Nyitott Akadémia
Рет қаралды 330 М.
Tudatos, profi méregkeveréssel programozzák a tudatalattinkat, lássuk, hogy teszik!
32:38
Férfiak Klubja Bedő Imrével
Рет қаралды 33 М.
Prof. Dr. Bagdy Emőke  - A boldog párkapcsolat titkai
1:41:02
Kaposvári Egyházmegyei Stúdió
Рет қаралды 57 М.