ELJÖVETELRŐL - Neked szól!

  Рет қаралды 15,047

Bizony, Isten!

Bizony, Isten!

2 жыл бұрын

Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából, a föld szélétől az ég határáig.
A fügefáról szóló hasonlat. Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtóban. Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Az ég és föld elmúlnak, de az én szavaim nem múlnak el.
Figyelmeztetés az éberségre. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya.
Közreműködő: Nagy Bálint jezsuita szerzetes
Facebook: / bizony.isten

Пікірлер: 26
@edinakozma1608
@edinakozma1608 3 ай бұрын
Köszönöm szépen! Dicsőség az Úrnak Mindörökké Ámen!♥️🙏
@istvannepollak7631
@istvannepollak7631 2 жыл бұрын
Köszönöm ! Ámen ! Dicsőség Istennek És Az Ő Szent Fiának !
@dancsmonika3135
@dancsmonika3135 Жыл бұрын
Ámen 🙏🏼❤
@jutkatemesvarinevago863
@jutkatemesvarinevago863 Жыл бұрын
köszönöm szépen! én minden este imádkoozom, hálámat fejezem ki, a mai napért! midnen reggel megköszönöm, hogy vigyázott rám, és imádkozom! magamért, családomért, ismerőseimért. (de valahogy mindig elbaltázom nappal, és tudom a segitésget ezért nem kapom meg.) 2022.október 18.
@erikadarvas7478
@erikadarvas7478 Жыл бұрын
hallelujah 🙌
@MrTito1968
@MrTito1968 4 ай бұрын
❤️🙏❤️ìgy van..Jèzus olyan mint az Anyanyelv megtanulàsa ... nehèz mert örökkè tart.❤️🇭🇺🙏
@felixfelix53
@felixfelix53 Жыл бұрын
Nincs más Út, csak Jézus!
@nagylajosnecsilla3507
@nagylajosnecsilla3507 Жыл бұрын
Jövel Uram Jézus!
@nagylajosnecsilla3507
@nagylajosnecsilla3507 Жыл бұрын
JÉZUS KRISZTUS TEGNAP, MA ÉS ÖRÖKKÉ UGYANAZ! Ámen.
@enikoszabados4797
@enikoszabados4797 2 жыл бұрын
Kft-t védjmm
@mikearnold1927
@mikearnold1927 Жыл бұрын
Ne srácok 21.században élünk! El kellene már engedni a Sátán és az Isteni kettősséget! Nem haladunk azóta amióta ezeket a mese könyveket elénk tolták. Fell kell nőlnünk és fejlődünk kell közösen. Képesek vagyunk együtt közösen egy szebb jövőt megalkotni, nem kell kitalált és mesebeli figurákra hagyatkoznunk. Régen is a vezetők a hatalmi vágy miatt küldték az embereket egymás ellen háborúzni, mindezt egy kitalált Isten nevében, most sincs ez másképp csak már nem fogják Istenre. Azért mondom összekell fognunk és fejlődnünk kell gyorsan amég lehet! Meg kell állítani a betegségeket a technológia révén, és ki kell találnunk, hogyan tudjuk kikodólni és ezáltal megszűntetni a bűnre való hajlamot. Ezáltal egy békés társadalomban élhetünk.
@gaborcseh3242
@gaborcseh3242 Жыл бұрын
Kívánom hogy tapasztald meg hogy a Biblia Isten elő szava, és nem mese.
@antalbalazsnador7657
@antalbalazsnador7657 Жыл бұрын
A hozzászólásodban az ördög megint megpróbálta elhitetni a világgal, hogy nem létezik. Köszönjük!
@mikearnold1927
@mikearnold1927 Жыл бұрын
Mani könyvét nem olvastátok? Létezik de az legszebb benne, hogy a benne vagytok ti is a játékába. És csak úgy megjegyzem, minden vallás őt imádja, de ha nektek ez igy jó hát akkor legyen meg az ő akarata. Már elő is készítette a koporsót nekünk annyira szeret minket, a drága Atya áldot legyen az ő szent neve. Imádunk szerünt örökké a pokolban maradunk.
@antalbalazsnador7657
@antalbalazsnador7657 Жыл бұрын
@@mikearnold1927 Amikor az ördög nem tudja a világot meggyőzni, hogy nem létezik, akkor arról próbálja meggyőzni, hogy az Istent szeretők valójában sátánimádók. Köszönjük szépen, hogy megmutattad az igazi arcod!
@mikearnold1927
@mikearnold1927 Жыл бұрын
Az igazi arcomat? Megmutatják nektek folyamatosan a hatalmi vezetők, de még felse tudtok eszmélni belőle. Téged én nem akarlak meggyőzni, mert nem is lehet. A gyenge embereknek van szüksége, egy kitalált Istenre az olyan személyeknek akit irányítani és manipulálni kell. Az a legszebb az egészben, hogy folyamatosan gyilkolják az ártatlan gyerekeket a háborúban.Ti pedig egy szót se szóltok értük! De valószínűleg ez is az Atya akarata.
LASSÍTS! - Neked szól!
6:10
Bizony, Isten!
Рет қаралды 5 М.
Mom's Unique Approach to Teaching Kids Hygiene #shorts
00:16
Fabiosa Stories
Рет қаралды 34 МЛН
Slow motion boy #shorts by Tsuriki Show
00:14
Tsuriki Show
Рет қаралды 9 МЛН
Самый Молодой Актёр Без Оскара 😂
00:13
Глеб Рандалайнен
Рет қаралды 12 МЛН
A JELRŐL - Neked szól!
6:11
Bizony, Isten!
Рет қаралды 7 М.
JÉZUS és … EXTRA Tapolyai Emőkével: Csodáról
18:33
Bizony, Isten!
Рет қаралды 10 М.
ISTEN ÁLMOKAT HELYEZ A SZÍVÜNKRE - Találkozás
12:43
Bizony, Isten!
Рет қаралды 7 М.
FOGADD EL! - Neked szól!
6:14
Bizony, Isten!
Рет қаралды 2,7 М.
Mom's Unique Approach to Teaching Kids Hygiene #shorts
00:16
Fabiosa Stories
Рет қаралды 34 МЛН