Írjátok meg kommentben, hogy mit gondoltok a témáról, milyen tapasztalataitok, benyomásaitok vannak az egész eljegyzés - esküvő - házasság dologról?

Szia! Én, mint húszas éveim végén járó házas ezekre gondoltam: nekem az esküvőm egy csodás nap volt, minden úgy történt, ahogy mi szerettük volna (nem engedve rokoni nyomásnak) felemelő volt ígéretet tenni a család, barátok előtt egymásnak. Aki azt mondja, hogy ez csak egy papír, annak az is marad általában. Mi viszont egy szuper egységnek érezzük magunkat (nem emiatt!) előtte 6 évig együtt éltünk már, és rengeteg mindent megéltünk közösen. Mégis van valami varázsa, jelentősége ennek a fajta ígéretnek számunkra. Szeretek rá a férjemként hivatkozni, szeretem a nevét viselni a sajátom előtt, szeretem, ahogy kis feleségeként hív, szeretem ezt az egészet, hogy egy kis család lettünk. Hogy boldogok lennénk esküvő nélkül is? Minden bizonnyal! Viszont mi szeretjük megélni a kapcsoltunk dinamikáját. Együttjárás, összeköltözés, eljegyzés, közös otthon, esküvő, gyermekek stb. Haladunk az életünkkel, haladunk egymással, nem érzem azt, hogy "megrekedtünk" volna egy szinten, és csak vegetálnánk. Ettől függetlenül sok olyan embert ismerek, akiknek eszük ágában sincs házasodni. You do you, boo. Valószínű nekünk azért működik ilyen jól, mert ez is terv volt, akinek nem az, nem lesz feltétlen szerencsés. Egyébként ha nem vágysz nagy lagzis felfordulásra, lehet olyan kicsi/személyes/egyszerű/minimal hagyományos amennyire csak szeretnétek. Ezt a célt egy kis körben megtartott polgári is kiszolgálja, ha ezt szeretnétek. A rokonok meg csak túlélik valahogy. Maga az esküvő egy hétköznapi napon szinte teljesen ingyenes is tud lenni, a többi gyakorlatilag cukormáz.

Nagyon érdekes videó lett! Komolyan!Én is szeretném megosztani a véleményem, mert sok minden eszembe jutott. :) Épp az esküvőmre készülök. Kicsit talán árnyalja a helyzetet, hogy egy elvált férfihoz megyek hozzá (egyébként milyen érdekes nem? valaki családi állapotát a volt párkapcsolata határozza meg, amíg nem lesz újra házas). Álláspontja volt, hogy ő többet nem nősül és egyszer azt mondta, mondjak egy indokot, hogy miért kellene? A válaszom: a barátnője bárki lehet, de a felesége nem. Nekem fontos a házasság, úgy érzem, hogy igen, ez egy ígéret, ez egy státusz, amit kivételes embernek ajánlunk fel. Remélem érted, mire gondolok. :) Viszont az esküvővel kapcsolatban teljesen egyetértünk. Nem vagyok hajlandó milliókat fizetni számomra felesleges/nem fontos dolgokra, mert ez az "elvárás, szokás", és nem is fogok. Teljesen értem amit mondasz: a legszebb napod lesz az esküvő és utána ennyi. Szerintem alapvetően a házasság ettől változtatja meg a párkapcsolatokat, hogy az emberek azt gondolják, hogy az esküvő a cél, megvan az esküvő, van papírunk, pissz-passz, innentől hátra lehet dőlni, mert a párkapcsolat innentől aztán majd megy magától. Hát a nagy francokat.... Hisz ha megházasodsz, onnantól nincs tovább, nincs egy újabb mérföldkő, de ettől még a párkapcsolat megy, fejlődik tovább, és onnantól is fontos beleinvesztálni. Szerintem ezt nagyon fontos lenne pont annyira hangoztatni és beszélni róla, mint magáról az esküvőről.

A legjobb videó amit valaha végighallgattam!

15 éve házasan én is azt mondom, hogy egyáltalán nincs rá mindenkinek szüksége. Nekünk ez egy új szint volt és jó döntés. Egy gondolattal viszont nagyon is vitatkoznék: Azt értem, hogy a gondokat a 2 félnek kell megbeszélni és megoldani, de illúzió azt hinni, hogy a pár függetlenül működik az őket körülvevő családtól, barátoktól, akár munkától. Ezek nagyon is nagy befolyást gyakorolnak a pár működésére is és nem tudod kizárni a döntéseidből.

Nagyon jo lett ez a video Gratulálok

Szia! Nagyon tetszett a videód, minden szavaddal egyet értek, hasonlóan gondolkodom én is! 😊

Szia :) Nekem tegnap kérte meg a pàrom a kezemet. Már nagyon vágytam rá, mivel 7 éve együtt vagyunk. Én 18 voltam amikor összejöttünk. Tisztellek azért mert fel mered vállalni a véleményed. Voltak olyan pontok amivel tudtam azonosulni. De nem mindennel. Az én értékrendemben nem a társadalmi elvárás vagy egyèb dolgok motiválnak arra hogy férjhez menjek, hanem az hogy szeretnék a pàromnak örök hűséget fogadni. A csalàd, barátok akiket meghívunk pedig azért vannak ott, hogy az örömünkben osztozzanak. Egy esküvő az én szívemben egy nagyon különleges helyet foglal el, nagyon megható pillanatnak tartom amikor kimondjuk hogy egymáshoz szeretnénk tartozni. Én sem értek egyet azzal aki azt mondja hogy két fél emberből lesz egy egész. A fejemben úgy él ez a kép, mint 2 itt-ott lyukas kör, amit ha egymásra teszünk akkor sehol nincs luk, mivel kiegészítjük egymást. Egyszerű példa ha megyünk valahová, én összepakolom azokat a dolgokat amire szükségünk lesz, ő pedig megnézi hogy milyen úton tudunk eljutni oda. Tudjuk hogy ebben is számíthatunk a másikra, és azzal a bizonyos feladattal nem kell foglalkoznunk. Köszönöm neked ezt a kijózanító őszinte videót. Viszont he elfogadsz tőlem egy jó tanácsot legyél picit pozitívabb, ebben a videóban kicsit negatívnak hatott az egészről alkotott képed. De ne feledd azon a bizonyos napon csak ti ketten számítotok és az amit egymás iránt éreztek.

Nagyon elgondolkodtató videó, mint mindig. Én úgy tartom magam feministának, hogy közben nagyon jól érzem magam hagyományos női szerepekben - feleségként, anyaként - imádom az esküvőket (de természetesen nem amiatt mentem férjhez :D) szeretek főzni, stb. Ugyanakkor ezeket a szerepeket nem a társadalmi nyomás miatt vállaltam, vállalom, hanem önként. Ebben persze biztos nagyon nagy szerepe van a neveltetésemnek (hagyományos értékeket valló vallásos családban nőttem fel) de nem azért vált pl. az örök hűség a saját értékrendem részévé, mert rámerőltettek, hanem mert azt láttam magam körül, hogy ez tényleg működik.(Tudom, ez a ritka és szerencsés esetek egyike). De mindig kérdés volt számomra, miért házasodnak össze azok, akik nem gondolják komolyan, hogy együtt szeretnék leélni az életüket (ami amúgy óriási közös munka). Hát lehet azért, mert ez nincs kommunikalva, tényleg csak az esküvő, meg a rózsaszín köd. Szóval egyrészt tényleg túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a házasságnak (mert az "kell, úgy illik") másrészt meg túl keveset (nem fontos dolgozni a kapcsolaton, ha nem mukodik majd elválunk). Amúgy mi 10 év után hazasodtunk, már egy gyerekünk is volt. Az emberek egyik fele azt nem értette, miért csak most ("már itt volt az ideje") a másik meg azt, hogy "most már minek". Hát mert nekünk így volt jó, és kész. :D Amugy tényleg semmit nem változtatott az eletunkon, csak az általad is említett jogi dolgokat, meg tök jó kimondani, hogy "a férjem". :)

Ritkán kommentelek, de most szükségét érzem annak, hogy megköszönjem hogy itt vagy, és nyíltan kommunikálsz ilyen "kényes" témákban. Amikor a videóidat nézem, mindig úgy érzem, mi igazán jó barátnők lennénk ha ismernénk egymást, nagyon egyező az értékrendünk :D Olyan nőként, aki sem megházasodni sem gyereket nem szeretne, tudományos közegben dolgozva, ráadásul az lmbt közösség tagjaként, tudnék erről a társadalmi nyomásról mesélni. Szerencsére az én családom és barátaim teljes mértékig támogatóak és elfogadják azt ahogy én szeretném élni az életem. De amikor a házasság-gyerek-karrier bermudaháromszög feljön különböző emberekkel a beszélgetésekben akkor gyakran érzem azt, hogy azt hiszik rólam, nem vagyok normális :) A kedvencem a klasszikus: "még fiatal vagy, majd meggondolod magad" vagy "majd benő a fejed lágya" és a "meg fogod bánni ha nem szülsz gyereket!!!" Én ezeken már csak mosolygok, gyakran le sem állok vitázni mert felesleges, annyiszor végigcsináltam már hogy tudom, csak az időmet vesztegetem mintha falnak beszélnék. Csak azokat a nőtársaimat sajnálom akiknek az önmagukkal való kapcsolatuk nincs rendben (vagy nem létező dolog) és ezért a társadalom és a média elképesztő nyomást és stresszt helyez rájuk. Szívesen látnék tőled egy videót a socialmédia-önkép-önértékelés témában, érdekelne a véleményed.

Gyönyörű Szép Boldog Női Napos Napot

Szia! - eljegyzés; Jártam már jegyben, viszonylag hamar (5hónap) után eljegyzett a régi párom, aminek stratégiai oka is volt. Fiatal voltam még, messze laktunk egymástól, és így könnyebb volt összeköltözni. Amikor megkérte a kezemet, és igent mondtam, kicsit furcsán éreztem magam. Vártam egyfajta katarzist, vagy föld fölötti lebegést, amiről akkor úgy gondoltam, hogy éreznem kéne, mert hát mindenki annyira nagyon boldog elvileg, ha megkérik. Nekem már akkor is kétségeim voltak, hogy tényleg szükségem van-e erre? Mert hát alapvetően min változtat a körülményeken kívül? Jelenleg azt gondolom, hogy gyűrűt csak akkor engednék bárkinek is az ujjamra húzni, ha belátható időn belül valóban hozzá is akarnék menni. Sokaknak van évek óta gyűrű a kezén, a hosszú jegyességnek én nem látom értelmét. - esküvő/lakodalom/nászút; Nekem ez a témakör az egyetlen, amivel kapcsolatban a véleményem az elmúlt 10-15évben változatlan maradt (vagy megerősítést nyertem a környezetemből, hogy tényleg így akarom). A hideg kiráz a nagy esküvő gondolatától. Egyáltalán nem gondolom azt, hogy az esküvő nagysága, a szépen csillogó ruha vagy a poéngyáros násznagy lenne a hosszú és boldog házasság titka. Szerintem egy esküvő/lakodalom előkészítése akkor is nagy stressz, ha van hozzá szaksegítség. Őszintén szólva ez nem az ifjú párról szól, hiába róluk kéne, hogy szóljon. Itt a szülők mindkét oldalról kőkeményen harcolna, hogy XY anno ott volt az esküvőn, nekünk vissza kell hívni őket, vagy sértődés lesz. Meg a legyen zserbó, ne legyen zserbó esete is ide sorolható, amit te is mondtál. Nem lehet mindenkinek megfelelni, és nem hiszem, hogy bárki is őszintén jól tudja érezni magát a saját esküvőjén. Mindenkivel beszélgetni kell, mindenkihez odamenni, mindenkivel foglalkozni... táncolni, fotózkodni. Szétdarabolja magát az ember, a párjára alig jut ideje. Számomra az ideális esküvő a következő lenne: szülők, tanúk, testvérek körében elmenni a városházára/templomba... ott megejteni az esküt, majd egy közös ebéd vagy vacsora a családdal. Ha a barátok körében igény lenne rá, akkor valamikor tartani egy baráti összejövetelt, ahol megünnepelhetnek, de ennyi. Azt a pénzt, amit egy kényszeredett lakodalmon megspórolnánk, inkább beleölném egy 7-10napos nászútra, ahol ketten lennénk és minden kettőnkről szólna. - trónörökös; Nagyon nehéz egy olyan világban, ahol állami szinten elvárnák, hogy szüljél halomra gyerekeket kijelenteni olyat, hogy én nem akarok gyereket, pedig nem akarok gyereket. Van keresztgyerekem, s mivel előtte egyáltalán nem voltak kicsi gyerekek a közelemben, ezért úgy gondoltam, hogy azért nem jön meg az érzés, mert nem érintkezek gyerekekkel. Nos, a keresztgyerekem mindjárt 3 éves, és az érzés annyira nem jött meg, hogy inkább még messzebb szaladt! Nem, nem arról van szó, hogy lelketlen vagyok, és utálom a gyerekeket. Imádom a keresztgyerekemet!!! Arról van szó, hogy zsigeri szinten nem vágyok arra, ami a szülőséggel jár. Nem érzem azt, hogy az életem attól teljesebb lenne, ha szülnék. Szerintem csak annak szabadna gyereket vállalni, aki ellenállhatatlan vágyat érez az anyaságra. Sok nő van, aki mások nyomására szült, pedig nem kellett volna. Csak azért, mert valakinek méhe van, még nem biztos, hogy anyának is való. Van, aki szerint ez önzőség, szerintem felelősségteljes gondolkodás. Köszönöm a videót, nagyon sok gondolatot indított el bennem! Szuper, hogy ennyit kommunikáltok, és tök igazad van! A párkapcsolatok nem maguktól működnek, kő kemény munkát kell MINDKÉT félnek beletenni, hogy működni tudjanak együtt! Én támogatnék még ilyen jellegű videókat. A "jelleg" alatt a hétköznapi témákat értem, amikről más vlogger annyira nem beszél, pedig lenne értelme.

A szívemből szóltál!Köszönöm a videód,és örülök,hogy nem csak én vélekedem így.Mi a párommal már 10éve vagyunk együtt.Gyerekek voltunk amikor összejöttünk.Én majdnem 17voltam ő pedig 18.Együtt nőttünk fel,együtt formálódtunk.Rengetek boldog pillanat van mögöttünk és természetesen hullámvölgyek.A lehfontosabb az egymás közötti kommunikáció és tisztelet.Sok munka van egy kapcsolatban.A párom 2;5éve kérte meg a kezem.Boldog voltam,hoszen ezzel is a szeretetér fejezte ke irántam,de azóta se vagyunk házasok.Igazából én is rosszul vagyok ettől hiszen már 7éve együtt élünk,együtt alakítjuk a kis életünket "csak"a papír nincs meg.Nem az a lényeg!Mi is igazából jogi okokból fogunk megesküdni,aminek az idejét nem tudjuk,igazából nem érdekel.Mi is sok nyomást kapunk a környezettől,folyamatosan kérdezik,hogy mikor lesz,"már úgy mennénk egy jó kis lagziba" Nagyon dühítő ez az egész téma,az anyagi vonztáról inkább ne is beszéljünk.Semmi értelme.Most meg könnyebültem,hogy ezt ki írhattam magamból!Köszönöm!😊

Szuper és provokatív videó lett, mint mindig :). Kár lebecsülni a jogi hátteret, illetve alapvetően nagyon hasznos, hogy valamilyen formális jogi aktushoz kötik, hogy valaki hozzáférjen a személyes dolgaidhoz. Így elkerülhető, hogy egy autóbaleset után arra ébredj, hogy a pszichopata exed mosolyogjon az ágyad mellett, mint a mozifilmekben szokás. Tavaly vezettem egy beszélgetést a munkahelyemen a Pride alkalmából a házasságról és a családról. Ott került elő, hogy sok meleg aktivista (külföldön) kifejezetten ellenzi a meleg házasság intézményét, azzal az indokkal, hogy ezzel csak a régi, patriarchális struktúrákat konzerváljuk. Ehelyett szerintük sokkal inkább lehetne olyan együttélési formákat legalizálni -- mert a formális jogi aktusokat nyilván nem lehet megkerülni --, amelyek nem feltétlenül a monogám szexuális kapcsolat fenntartását célozzák (ami a házasság egyik legfontosabb implicit következménye). Tehát pl. két férfi, két nő vagy egy férfi és egy nő köt egy együttélési szerződést, amiben kölcsönös kötelezettséget vállalnak mondjuk egy (örökbe fogadott) gyerek felnevelésére, anélkül, hogy bármilyen szexuális vonzalom lenne közöttük. Kíváncsi lennék, erről mit gondolsz. Nekem az esküvőm életem egyik legboldogabb napja volt, de nem került sokba. Csütörtökön írtunk alá az önkormányzatnál, hetekkel a buli előtt, így ott helyben saját designú szertartásunk volt. Megkértük pár barátunkat, hogy rakjanak nekünk össze Spotify listákat, és azt játszottuk le, mindig felkonferálva, hogy kinek a listájára táncolunk éppen -- ezek a barátok tőlünk is kaptak ajándékot az esküvőnk. A kaját az egyik barátunk főzte és hozta, a tortát mi sütöttük (kettőt én, egyet a feleségem). A terem, a feleségem ruhája és a profi fotós volt az egyetlen "külsős" költség, de utóbbiból is egy olcsóbbat választottunk, a ruhát pedig egy kezdő, feltörekvő, kis, független divattervező lány tervezte és varrta, tehát nem csak teljesen egyedi volt, de a töredéke egy hagyományos ruhának. Menyasszonytánc nem volt -- ezen én részt venni sem vagyok hajlandó --, de azt kértük, hogy ha és amennyiben ajándékozni szeretne valaki valamit, akkor gondoljon lehetőségként a pénzre is. Ettől függetlenül is kaptunk rengeteg kedves apróságot, de a nászutunk is sokkal tartalmasabb lett.

Minden szavaddal egyetértek. És nagyon jó volt végre hallani valakit, aki ugyanúgy gondolkodik a témával kapcsolatban, mint én. Eddig még egy ilyen emberrel sem találkoztam. És már tényleg kezdtem elhinni, hogy velem van valami baj. 12 éve vagyok együtt a párommal, és tényleg borzasztóan kellemetlen és bántó tud lenni, mikor amiatt kérdőjelezik meg a kapcsolatunkat, mert nem vagyunk házasok. Pedig én úgy gondolom, hogy ezek az évek sokkal többet érnek, mint egy gyűrű. Köszi szépen a videót. :)

Nagyon szépen köszönöm,hogy ilyen őszintén beszéltél erről a témáról❤ Nekem is hasonlóak a tapasztalataim,főleg a társadalmi elvárásos részt ha nézzük. Ha eljegyzed a szerelmedet,akkor mikor lesz az esküvő. Az esküvő után,mikor lesz az első gyerek. Majd a második. És ez így folytatódik. Szóval nem egyszerű,főleg nőként,úgy hogy az összes felelősség kvàzi ránk hárul: mi csak ne akarjunk dolgozgatni,meg karriert mert akkor karrieristák vagyunk. Ha pedig valaki úgy dönt hogy sok gyereket szeretne,akkor meg eltartattja magát a férjével...egyszóval nem lehet és nem is szabad a társadalom normái szerint élni,mindenki azt csinálja ami neki jólesik! (Bár megjegyzem,a magyar helyzetben ez koránt sem egyszerű,és néha nem úgy tűnik,hogy ezt mások is így akarják)

A társadalmi nyomásról 32 éves egyedülállóként sajnos nekem is bőven van tapasztalatom. Annyi előítélet és sztereotípia lengi körbe ezt a témát. Imádom az olyan beszólásokat, hogy 'Hogy lehet az, hogy nincs senkid?' vagy a másik kedvencem a 'Ne aggódj, majdcsak találsz valakit, még van időd.' Nagyon tetszett a videó és maximálisan egyetértek a véleményeddel. Szerintem fontosak ezek a témák, örülök, hogy ezt az irányt vette fel a csatorna.

Nem szoktam kommentelni de most ez egy olyan téma, ahol úgy érzem kell. Teljesen egyetértek a videóban elmondottakkal. Mi 10 éve leszünk együtt a párommal , nem vagyunk házasok és gyerekünk sincs, de szeretjük egymást. Szerintem ezidő alatt több dolgon mentünk át, mint más egy 50 éves házasságban. Közben az összes ismerősünk ossze házasodott és gyerekük lett egy, két év után. Azóta folyamatosan kapjuk a kérdéseket és mindenki minket tart furcsának. Holott a tíz év alatt végig magunkat és a közös jövőt építettük,elég szép hátrányból indulva, de sosem az esküvő volt a prioritás. Én sem álmodoztam sosem nagy esküvőről, de szeretnénk majd házasok lenni, de biztos ,hogy csak kettesben. Sokan ezt se értik, de mi is magunkban szeretnénk ünnepelni a mi szerelmunket ,nem azon parazni, hogy a családtagok mikor ugranak egymásnak. Sajnos a társadalom egy csomó elvárást állít elénk, az a jó ha házas vagy, az a jó ha sok gyereket szülsz, de valójában sose kérdezi meg senki ,hogy mennyire vagy boldog a kapcsolatban. És ahogy öregszik az ember egyre inkább érzi az elítélő oda szólásokat, pedig elvileg ezért párkapcsolat, mert a két emberke dönti el mikor hogyan és mibe akár belevágni és ehhez senkinek semmi köze.

Nagyon érdekes volt hallgatni a gondolataidat, örülök hogy igazából ezt a hírt a téma köré csavartad. Én kicsit más oldalról szeretném megvilágítani, mert én valamilyen szinten örülnék, ha téma lenne ez mondjuk édesanyukámmal vagy édesapukámmal. Velem az a helyzet, hogy leszbikus vagyok, és egy 7 éves kapcsolatban vagyok benne(ami nagyon jól működik), és nyilvánvalóan nem az évekkel kellene érvelnem, de igazából annak is örülnék, ha az együtt töltött évekkel tudnám a szüleimet meggyőzni. Ugyanis amióta coming outoltam, egyáltalán EGYSZER SEM volt téma az életem folyamán ez a kérdéskör, nem is foglalkoznak velem, mintha megszűntem volna érző emberi lénynek lenni minden egyes családtagom szemében. Minden összejövetelen tabu a kapcsolatunk, pedig hosszabb ideje vagyunk együtt mint bármelyik (már házas) testvérem a párjával. Mellesleg már nagyon sokszor próbáltam ez a témát felhozni, viszont mindig felsültem. A témáról kicsit tüzetesebben pedig annyit, hogy amúgy én is hasonló okok miatt szeretném kicsit "szorosabbra" fűzni a kapcsolatot, sosem tudni hogy mikor jönne jól ez az előny.

Annyira hihetetlenül örülök, hogy megcsináltad ezt a videót! Mindig is magamat tartottam furcsának azért, mert sohasem jutott eszembe az esküvőmről fantáziálni (a mai napig sem, stabil párkapcsolatban), így teljesen azonosulni tudtam a gondolatmenetetekkel. A legtöbb hagyománytól (élen a menyasszonytánccal) én is idegenkedem, de nem tudom, a család hogyan fogja az ilyesmit megemészteni, ha még azt sem tudták elfogadni, hogy ateistaként nem szeretnénk egyházi esküvőt. A kapcsolatra vonatkozó tanácsaid nagyon elgondolkodtattak, eddig nem akartam beismerni, hogy az utóbbi időben nem működik olyan jól a kommunikáció kettőnk között, mint kéne, de most a kezembe adtad a megoldást.

Ahogy nagyanyám mondja: az emberek esküvőt akarnak, nem házasságot x) Mi 8 év után házasodtunk össze és elébe mentünk az összes kéretlen véleménynyilvánításnak: megmondtuk, hogy ez lesz, és Hofi után szabadon: ha ízlik, eszed, ha nem ízlik, nem eszed :D A ruhám térdig ért (ha magassarkúban csinos a lábam, miért ne mutogassam?!), a csokrom örökcsokor volt. Összesen 15-en voltunk tanúkkal, szülőkkel, nagyszülőkkel, nem volt zene, se menyasszonytánc, se alkohol, se töltött-káposzta-mert-azt-muszáj és drága esküvői torta helyett két külön tortát rendeltünk a cukrászdából :) Az esküvő utáni ebédet a feldíszített kertben tartottuk, mindenki evett-beszélgetett egy jót és este 8-kor hazaindult. A "lagzira" szánt pénzből inkább elmentünk nászútra Mexikóba, ami feledhetetlen élmény volt (bár egy bepálinkázott nagybácsi lehet még azt is überelte volna XD) és így tényleg gondolok vissza úgy rá, mint egy gyönyörű napra

Szerintem az esküvő egy fantasztikus dolog!

- Én egy baráthoz is bemehettem a kórházba, illetve a mentőautó amikor vitte beülhettem mellé. Amikor teljes látogatási tilalom van érvényben akkor lehet némi előnye ennek a házas életnek. - Abban nem értek egyet hogy nem a házasság tesz tönkre egy kapcsolatot. Inkább módosítom az is tönkretehet egy kapcsolatot de nem csak az... értem ez alatt hogy lehet, hogy teljesen másképp viselkedik egy pár párkapcsolatban, máshogy viselkednek valamilyen szinten ha összebútoroznak és ugyanúgy változhat a viselkedésük, ha ők már nem barát-barátbnő vagy élettárs hanem házastárs. Ezek is szintek. Amíg nem élsz együtt valakivel hanem randizol vele vagy szabadidőpartner.... addig nem derülnek ki olyan dolgok amik kiderülnek egy összeköltözés után pár nappal, héttel vagy hónappal. - Az a véleményem szerint hogy ez egy társadalmi elvárás... hát ezt én igazából sosem értettem. Magadnak házasodsz nem másnak.... ha ez nincs így akkor már eleve el vannak szúrva az alapok. Most kitérhetnék arra hogy amikor én munkába álltam hivatalosan is az első munkahelyemen az egyetem után.... hogy volt nem is egy kolléganőm aki elvált volt és ezek között volt egy olyan aki fiatalabb volt mint én, úgy hogy volt már egy gyerek is.... Egy ismerősöm kőkemény 5 hónapig volt házas és hét évet éltek együtt... - Ha már egy esküvő anyagi vonzatai is szóbakerülnek. Nem hiszem hogy erre szükségem lenne, de ez szubjektív. Sosem értettem ezt de azzal a pénzzel amely egy esküvő anyagi vonzatai járnak, azzal nagyon sok közös dolgot meg lehetne alapozni ami a közös élethez kell. Hogy pontosan mit azt mindenkinek a fantáziájára bízom. - Szóba került hogy a nőnek régebben mint "tulajdon" az apja majd később az ura tulajdona..... nem volt saját döntése..... Nos ez igaz. És általában ezért lehet az, hogy ezt a házasság dolgot a nő vagy a nő családja akarja vagy erőlteti jobban. Régebben nem lehetett olyasmiről szó, hogy nő elmegy otthonról mert meg akarja próbálni a szerelmével hogy milyen vele együtt élni. Ma már szerencsére ez teljesen természetes és ez így is van jól. Még régebben meg ugye de erről nem szeretnek beszélni teljesen mind1 volt, hogy a nő hozzá akar menni vagy sem ahhoz az úriemberhez... mert ez apa döntése volt.... stb.... ezekbe még belegondolni is rossz. - Röviden: Egy kulcsa van ennek a dolognak. Ne másért, hanem magadért. Ahogy párt se a szüleidnek kell hogy válassz nem maganak úgy házasodni sem a szüleid akarata miatt (vagy mások miatt), hanem a saját akaratod.

😂😂😂😂 megnyugodtam 😂😂😂😂

Jaj de jó, akkor nem csak én vagyok a "fura", amiért hasonlóan gondolkodom! Mi is 8 év együttélés után lettünk jegyesek, pontosan abból az okból, amit te is megneveztél (jogi előnyök, jogi biztonság kérdése). Az esküvőtől, mint rituálétól mindketten viszolyogtunk, mivel utálunk a figyelem középpontjában lenni, és talán ezért is úgy 1 évig halasztgattuk a tényleges esküvőt. Erre végül csak a legszűkebb családot és a legközelebbi barátokat hívtuk el, és a szertartás után egy ebéd volt az egész. Nekünk ez tökéletesen megfelelt, de mégsem annyira jó emlék, mert a meghívottak között is volt bőven szájhúzogatás meg sértődés, hogy miért csak ennyi az egész. Tényleg nem tudnak magukon uralkodni az emberek, soha nem fogom elfelejteni, hogy néhányan nem annak örültek, hogy összeházasodunk, hanem a hátunk mögött szídtak minket, hogy miért nem nagyobb a felhajtás... Na de mindegy is, szerencsére ez tényleg csak egy nap volt :-D Utána természetesen SEMMI nem változott a mindennapi életünkben (nem híztunk el és érezzük béklyónak a másikat hirtelen, hahaha), de azért jó tudni, hogy tényleg ha valami történik egyikünkkel, akkor a másik teljes joggal intézkedhet.

Ha két ember viszonylag jól megvan élettársként,akkor minek összeházasodni,csak azért,mert ez az elvárás? Ha konfliktusosan élnek együtt,akkor meg tilos összeházasodni! Annak idején szerettem volna együtt élni,házasság előtt,hogy kiderüljön,összeillünk-e. De ezt végül nem sikerült megoldani. Ha együtt éltünk volna,biztosan nem megyek hozzá feleségül. Rossz volt a házasságunk. Csak a gyerekek miatt nem bànom. RENGETEG FÉRFI VAN,AKIVEL KÉPTELENSÉG MEGBESZÉLNI A GONDOKAT. Házasságellenes vagyok.

Nagyon sok mindenben igazat adok neked. (jogok, elvárások) De nagyon sajnálom, hogy ilyen negatív az életszemléleted a házassággal kapcsolatban. 😔 Nekem nem életcélom volt a házasság, vannak önálló ambícióim, mégis nagyon szeretek házasságban élni. 😊 (lassan 7 éve kapcsolatban, lassan 2 éve házasságban mondom ezt) Igaz, ehhez az is hozzá járult, hogy nem éltünk együtt előtte, így valóban tudott valami pluszt tartogatni számunkra, nem csak kaptunk egy papírt arról, ahogyan már addig is viselkedtünk. :) (nem biztos, hogy közérthetően sikerült megfogalmazni a gondolataimat 😄)

amúgy még az én életemben megtörtént ez az eset, amit egy filmben láttam: Idiocracy , 2008as ,magyarul nem tudom mi a címe. szóval ha fiatal vagy és értelmiségi lehet ezt kötelező filmként adnám le, mert sajnos itt tartunk 2020ban. aki nem ment ki külföldre azt szekálják, h miért nincs gyerek, mikor lesz házasság, ha van egy gyerek akkor mikor jön a második és így tovább ja h szingli vagy és nő? akkor mekkora kva vagy, ha férfi akkor lúzer stb..... szóval megértem miken mész át most, én sose táncizgatnék pénzért olyan rokonokkal akiket kb. 15éve nem láttam..uhh...sajnos mostanában a feminista szót pejoratívan használják, pedig azok a lányok akiknek a gazdag férj az első az életében és mindenáron egy gyerek, hogy a férfit megfogja csak magukkal és egy ártatlan kis gyerekkel basznak ki.. és ezért válnak el a házasságok 50%-ban, mert már akkor látták a piros zászlókat, de hát muszáj házasodni mert anyáéknak kell az unoka stb.... nah akik meg házasságban maradnak, ott meg megy az össze vissza csalás jobbra balra. normális házasság max sztem 10% akik kitartanak jóban rosszban ténylegesen.

Szia szerintem nem vagy túl boldog más örülne egy eljegyzésnek te meg nem Mutatsz különösebb izgalmat nem értem!