Elpusztult Árpád-kori település, Peremarton táján, a szintén elpusztult Tuzuk és Dezsőkáloz szomszédságában feküdt.
Először akkor hallunk róla, amikor a káptalan részére végrendelkezett Benedek veszprémi ispán 1171-ben. Ekkor a veszprémi Szent Mihály egyházra hagyott Kálozon is 9 mansiót ökrökkel és ménessel, valamint a Pét vizén lévő 2 malommal.
1234 és 1270 között IV. Béla király megerősíti Pannonhalmán Géza fejedelem és Szt. István király által alapított, és a királyok, főurak és honfiak által megadományozott szent-mártoni apátság jószágait és jövedelmeit. Kálozt és Peremartont határosként említi. Káloz a tatárjárás idején pusztulhatott el, ezért a 14. században pusztaként említették.
A káptalan 1324. október 9-én jelentette Károly királynak, hogy János comest Fenyrus fia Cheker birtokrészébe beiktatta. Amikor az iktatást Deseu Kaluzya földjén is el akarták végezni, a veszprémi káptalan azt vélte, hogy nem Deseukaluzya-t iktatják, hanem Kaluz nevű föld körül lévő másik földet, tiltakozott. Miután János mester, prépost, királynéi alkancellár és András mester, veszprémi kanonok a káptalan oklevelével megjelentek a király előtt, a per tárgyalásán a káptalan nevében kijelentették, hogy az iktatott föld valóban Deseukalozya, a káptalan visszavonta a tiltakozást.
A feltehetően hamis 1082-es összeírás, amely a valóságban 1326-1327-ben készült, villa Kaluzdy esetében 7 ekealja szántóról, 3 jobbágyról és 12 szolgáról emlékezik meg. 1327. jan. 8-án Károly király előtt Peeth-i Antal fia, János comes a Veszprém megyében fekvő Kaluz nevű részbirtokát, amelyet az örökös nélkül elhalt Kaluz-i Dees fia, Deseu tartozékaival együtt a veszprémi Szt. Mihály egyház káptalanjának adományozza, a káptalan által neki fizetett 12 Márkáért. A király megerősíti az adományt.
1344. ápr. 14-én a fehérvári káptalan kéri Natyr Máté comest, hogy a káptalan kálozi jobbágyai, Morkolf fiai, Pál, Péter és György javait, amiket tőlük jogtalanul elvett, e jobbágyoknak adja vissza kár nélkül. Ha ezt nem tenné, a király elé fogják idézni.
1350-ben Kont Miklós vajda foglalja el a káptalan Tuzukteleke és Kálozd nevű földjeit 3 malmával együtt, ezért a káptalan tiltakozott. A tiltakozás után Miklós vajdát, Leukus mestert, és fiaikat a birtokok és azok tartozékainak elfoglalásától eltiltotta.
1374. nov. 18-án Wyssegrad-on kelt oklevél alapján Imre nádor meghagyja a fehérvári káptalannak, hogy küldje ki hites emberét, és jelenlétében a nádori emberek valamelyike foglalja vissza a veszprémi káptalannak a veszprémmegyei Kaluz és Tuzukteleke birtokait, és a Pethuize folyón lévő két malmát.
1375. jan. 5-én a fehérvári káptalan jelenti Imre nádornak, hogy amikor 1374. nov. 18-i parancsára Zemlyn-i Miklósnak a kíséretében Chatar-i Lőrinc fia Domonkos Kaluz és Tuzukteleke nevű birtokait és a Pethuize folyón lévő 2 malmot 1374. dec. 31-én a veszprémi káptalan részére visszafoglalni és iktatni akarta, Konth Miklós nádor fiának, Bertalannak a jobbágya és famulusa, Péter a beiktatásnak ellentmondott, ezért urát 1375. jan. 13-ára a nádor elé idézte. A per folytatódik 1378. máj. 1-én, ekkor Garai Miklós nádor tárgyalta az ügyet, és Bertalan mester ügyvédje, Iankouch-i István literatus kijelentette, hogy a perelt birtokrészek és a két malom megbízottja Peth birtokának a határain belül fekszenek, amit oklevéllel is tud bizonyítani. A nádor a bizonyítást 1378. Szt. Jakab nyolcadára rendelte, ami azonban csak 1382. máj. 1-én történt meg. A per folytatása 1383. máj. 16-án következik, amelyről Visegrádon Szécsi Miklós országbíró adott ki ítéletet, és parancslevelet a fehérvári káptalan részére. A kiadott oklevél felsorol több korábbi oklevelet, amelyekre a felek hivatkoztak. A bemutatott oklevelek alapján az országbíró megállapítja, hogy Marcus fia Péter a káptalan által visszafoglalt Kalóz és Tuzukteleke birtokrészeket, és a hozzájuk tartozó malmokat nem adta cserébe I. Károly királynak, és kártalanítási jótállást sem vállalt, ezért ilyenre nem is kötelezhető, a káptalan pedig bebizonyította, hogy a perelt birtok az övé. 1384-ben szerzi vissza Konth Miklós nádortól a káptalan, és ezt a pert 1399-ben véglegesen lezárják.
Káloz az 1488-as dikajegyzékben, sem a számadáskönyvben, sem a 16. század első felében kelt rovásadó-összeírásokban nem szerepelt, viszont 1507-ben említésre kerül egy, a fehérvári káptalannal két birtok határai körül zajló pereskedést lezáró, és megkötött egyezségben Tuzuk és Bercsény prédiummal együtt, mint amelyek a veszprémi káptalan peremartoni, és nem a fehérváriak Vilonya nevű birtokához tartoztak. 1702-ben elnéptelenedett pusztaként említik, melyet a peremartoniak birtokolnak. Többé semmilyen formában nem hallunk róla, ma a Peremarton határában levő Káloz patak őrzi emlékét, amely jelenleg ki van száradva.
Fémkeresés web: femkereses.mcbubu.hu/