Szántai Lajos a trianoni békediktátum 100. évfordulója kapcsán beszél a magyar nemzet létének talán legnagyobb traumájáról. Trianon 100. A magyar üdvtörténelem Trianon keresztjén c. előadásában nem az "oknyomozó" történetkutatás szempontjai alapján veszi górcső alá az évszázada történteket, hanem egy sajátos nézőpontból, a mitikus történelem, másképpen a történetfilozófia szemszögéből. Így talán jobban kirajzolódnak azok a mozzanatok, melyek a magyar történelem mélyrétegének mintázatait, az üdvtörténeti jelentőségű összefüggéseket tárják fel. Ez a fajta vizsgálódás a ciklikusság elve alapján az események, tények halmazából az ismétlődő, visszatérő elemekre helyezi a hangsúlyt, rávilágítva egy-egy konkrét történés előzményeire, belső összefüggéseire, sorsszerűségére, sajátos "teológiájára".
A magyar történelem és a krisztusi keresztútjárás analógiáját nem Szántai Lajos veti fel először, hiszen többen megfeleltették már a nemzet történelmének jelentős fordulóit a keresztút stációinak, gondoljunk csak Kossuth Lajos szavaira az aradi 13 áldozata kapcsán, aki magyar Golgotáról beszélt, vagy Márai Sándor elhíresült verssorára: "Népek Krisztusa, Magyarország". De éppen a trianoni diktátummal kapcsolatban idéz Kocsis István író egy kortárs francia történészt: „Az elsõ világháború végén Németországot megbüntettük, de Magyarországot nem, mert nem volt miért. Magyarországot keresztre feszítettük.“