Exkluzív interjúban szólalt meg Flipper Öcsi első felesége

  Рет қаралды 197,841

Kiskegyed videó

Kiskegyed videó

19 күн бұрын

Flipper Öcsi május 29-én még csak 62 éves lenne, ott lehetne a júniusban a legendás Hungária együttes koncertjén és az egykori tagok közül ő lenne a legfiatalabb. A Kiskegyed stúdióban kolléganőnk, Berta Bernadett Szilágyi Mariannával emlékezett rá, aki vokalistája, háttértáncosa volt és élete nagy szerelme. Ő volt az első felesége.
Nem lehetett könnyű a 80-as évek közepén, 90-es évek elején Öcsi barátnőjének, feleségének lenni, mert akkor a legnagyobb sztár volt hazánkban. Megőrültek érte a nők. Marianna arról is beszélt őszintén, ő ezt hogyan élte meg.
- Nehezen. Én egyébként sem voltam egy egyszerű természet, ráadásul féltékeny is voltam. 20 évesen nem tudtam okosan, jól kezelni az olyan szituációkat, amikor felajánlkoztak neki, hogy bármire készek érte vagy zaklattak minket. Eseteket mondok: az első emeleten laktuk, legalább havonta egyszer betörték az ablakunkat. Becsöngetett hozzánk egy kislány és az ajtóban az orrom előtt vágta fel az ereit. Szerencsére, nem lett semmi baja. Úgy fogtak vele kezet a hölgyek, hogy átadták a telefonszámukat. Semmilyen gátlás nem volt senkiben, hogy én mellette állok, én vagyok a felesége. Nem kezeltem lazán. Legendák szólnak az én verekedéseimről.
Azt is elmondta, amiről eddig soha nem beszélt: ezért váltak el
- Az igazság összetett és soha nem szoktam ezt kiboncolni. - kezdte őszintén, de végül elmondta, mi vezetett ahhoz, hogy külön utakon folytatták tovább.
Köztudott, hogy hazánk egyik legtehetségesebb zenésze az alkohol rabja volt. Arról is beszélgettünk, hogy meg lehetett-e volna menteni Öcsit?
Facebook ► / kiskegyed
Instagram ► / kiskegyed
Feliratkozás a Kiskegyed KZfaq csatornájára ►
/ @kiskegyedtv
www.kiskegyed.hu/
#Kiskegyed

Пікірлер: 112
@csl6304
@csl6304 16 күн бұрын
Úristen! Ez a hölgy nekem nagyon-nagyon szimpatikus! Nem is tudtam, hogy Flipper Öcsinek ilyen intelligens, nagyon jó fej felesége volt. 🥰 Ez a Hölgy GYÖNYÖRŰ!! ♥♥
@kisasszonylopokroc5397
@kisasszonylopokroc5397 12 күн бұрын
Volt egy Dia nevű felesége a kétezres évek elején. Ő még ennél a hölgynél is sokkal szebb volt.
@MegaPalesz
@MegaPalesz 2 күн бұрын
Be ne élvezz már azért!!!!!!!!🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
@ilona4550
@ilona4550 32 минут бұрын
... és porno naptárban modell is volt ... a nagy intelligens nő. 😂
@user-kf9so4hf6d
@user-kf9so4hf6d 17 күн бұрын
Kivételes intelligenciáú, nagyon szimpatikus hölgy.bárcsak ő és öcsi együtt tudták volna maradni,de mindaz a törődés amit így is adtak egymásnak,példa értékű. Őket sohasem lehetett kettéválasztani.
@kriszti4590
@kriszti4590 18 күн бұрын
Kedves, őszinte hölgy. Most is csinos. Érezni, hogy igazán szerette Öcsit.
@krisztinamarkonehegyi3678
@krisztinamarkonehegyi3678 13 күн бұрын
Nagyon intelligens, szimpatikus. Annyira szépen beszél, hogy még órákig tudtam volna hallgatni! ❤️
@jozsefnebozsik7805
@jozsefnebozsik7805 16 күн бұрын
Lányom osztálytarsa volt a Bem József Ovonökepzőben. Nagyon szép lany volt, mint ahogy most is az❤
@anikovass8218
@anikovass8218 18 күн бұрын
Sosem felejtem el, Kispesten amikor az esküvői napjuk volt, csodaszép menyasszony volt a Mariann, és láttam a Flipper öcsivel, mielőtt beszált volna, fel érzett és integetett nekem, én akkor voltam 13 éves, de a legszebb lány volt Kispesten a Kazinczy utcában. Nagyon kedves.
@P.Helga_Villamos_gepek_terveze
@P.Helga_Villamos_gepek_terveze 5 күн бұрын
Mariann, de örülök, hogy látlak! Én is kijárok Öcsihez, sőt, amikor a hárosi Duna mellékághoz megyek, mindig megemlékezem róla. Ott láttam őt utoljára, nem messze a kis házától.
@puskasevaster
@puskasevaster 14 күн бұрын
Nagyon jó volt ez a beszélgetés, imádtam. Nagyon nagy rajongója voltam én is Öcsinek. Mariann nagyon aranyos, kedves személyiség. Kár, hogy így alakult...
@agnestrencseni3225
@agnestrencseni3225 17 күн бұрын
Kedves szimpatikus hölgy , áldjon meg a jó isten 💕🙏
@gyongyicsosz5469
@gyongyicsosz5469 12 күн бұрын
Kedves szimpatikus hölgy szívhez szolo történet megsirattam !❤😢
@krisztinaharakaly6309
@krisztinaharakaly6309 18 күн бұрын
Kedves Mariann! Nagyon szép es csinos vagy😊❤köszönöm az őszinteséged. Jó egészséget kívánok.
@user-vo4nl6eu2u
@user-vo4nl6eu2u 12 күн бұрын
A tehetség csak egy szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy valaki igazából befusson, és hosszabb ideig a felszínen maradjon. Őcsi igazi amatőr volt. Nem tudott profivá válni, és profi életvitelt vinni. Sajnos Öcsi link volt. A hatalmas tehetsége nagyon elbizakodottá tette. Azt hitte, hogy az életben minden ilyen könnyen jön. Erre rálapátolt az alkoholizmusa, ami szakmailag aztán mindent lerombolt. Linksége miatt már nem tudtak vele együttműködni, és begyorsult a lejtőn, aminek végállomása a temető lett. Számait ma is szívesen hallgatom. Nagy kár érte. Azt hiszem, hogy volt egy ilyen óriási tehetség a fociban, aki hasonlóan járt mint Öcsi. Ő Törőcsik András. Szerintem ők valahol rokon lelkek. Mindkettő hatalmas tehetség volt, de borzasztóan linkek, igazi amatőrök voltak, nem tudtak profivá válni, mindkettejük sorsára az alkoholbetegség tett pontot.
@barathpisti
@barathpisti 13 күн бұрын
Tedd a szívedre a kezed.....!Sokan emlékeznek erre a dalra "is" és természetesen Öcsire aki tényleg fiatalon ment el!Mariann tényleg őszinte szeretettel emlékszik és beszél Öcsiről a párjáról életéről gyermekkori barátjáról.....köszönöm a videót hosszú boldog életet kívánok Mariannak!
@attilasimon6636
@attilasimon6636 8 күн бұрын
Nagyon aranyos a Mariann és csodálatos mennyire szerette Ocsit.. Csodálatos mennyire pozitívan gondol a múltra ami igazából nagyon szomorú történet... De én úgy látom nagyon erős jellem attól függetlenül hogy ő nem érzi pedig csodálatos hölgy 👌🫶😉😊
@sandornepataki6975
@sandornepataki6975 17 күн бұрын
Nagyon szimpatikus . Nagyon szerethető .Örömmel hallgattam ya a Fliprr Öcsi el el töltött éveket Isten éltesse Nagyon sokaig
@katalinnagy4351
@katalinnagy4351 6 күн бұрын
Nagyon tartalmas beszélgetès volt!nagy kár,hogy így alakult az életük!❤
@tbedit
@tbedit 16 күн бұрын
Nagyon intelligens , kedves hölgy ♥
@erzsebetpartli1734
@erzsebetpartli1734 13 күн бұрын
Egy kedves intelligens gyönyörű hölgy most is. Nagyon jó volt hallgatni ahogy beszélt a Flipper Öcsiről. Kívánom legyen nagyon boldog. Maradok üdvözlettel.
@krisztinakalina8103
@krisztinakalina8103 18 күн бұрын
Szupermodell anno, most is szép hölgy, legjobbakat kívánom,és hallgatom tovább, jó a beszélgetes 🥰👍
@gabikleno
@gabikleno 6 күн бұрын
Üdítő és egyedi személyiség, karakán nő, és nagyon szép, sok boldogságot kívánok neki. :)
@juditszabo325
@juditszabo325 2 күн бұрын
Nagyon csinos, inteligens, szimpatikus hölgy, jó volt hallgatni.
@ferencszekelyhidi8680
@ferencszekelyhidi8680 13 күн бұрын
Hu, ez nagyon remek volt!
@agnesnagy5978
@agnesnagy5978 15 күн бұрын
🙏❤️ köszönöm! Tiszta, őszinte, természetes, kellemes jelenség! Jó volt hallgatni! ☺️
@agnestrencseni3225
@agnestrencseni3225 17 күн бұрын
Köszönöm a riportot és aki vezette köszönöm jó volt hallgatni 💕
@katalinecsedi1883
@katalinecsedi1883 16 күн бұрын
Kedves, szimpatikus hölgy. Most is szeretettel beszél.
@janoscsorba7666
@janoscsorba7666 5 күн бұрын
Nagy szerelem,sokk mindent atelhettek egyutt,minden tiszteletem.
@aranynagy5457
@aranynagy5457 18 күн бұрын
Nagyon szép felesége volt.Kár értük.
@KIPKOPL
@KIPKOPL 13 күн бұрын
Marianna diák korában is egy nagyon aranyos,közvetlen lány volt,amikor ment a suliba,azt hiszem a Nagyvárad térre,többször bejött hozzánk beszélgetni a Metró vezető fülkéjébe,jókat beszélgettünk,vidáman ment a suliba,örülök,hogy újra láthatom.
@beabeata9421
@beabeata9421 16 күн бұрын
Csodálatos riport. Köszönöm szépen.
@Grace-uk1tj
@Grace-uk1tj 18 күн бұрын
Meg most is nagyon szep. 👍💖
@laszlonekoteles6013
@laszlonekoteles6013 16 күн бұрын
Csodálatos ember!
@don10178
@don10178 11 күн бұрын
Az igazi nagybetűs JAMPI, akiért nagyon nagyon kár, hogy ilyen fiatalon és ilyen méltatlanul ment el.... Soha nem fogom elfelejteni azt a stílust amit ő képviselt.... Emlékszem, a DR 15 éves jubileumára készültek és egy tv csatorna (talán Szív tv) kísérte őket egy sajtótájékoztatóra Gödöllőre, az akkori Galéria étterembe.... Anyukám és tesóm akkor ott dolgozott.Látták Öcsit, de meglepődtek, mert már akkor sem volt nagyon jó bőrben, de mesélték, hogy a mozdulataiból is egyből levágták, hogy ott van még azért az igazi jampi stilus amit szerintem ő hozott ebben az országban a legjobban.A volt felesége a mai napig nagyon szép nő, és jó hallani, hogy beszél Öcsiről sok év után is.
@zoltanlatinovics9751
@zoltanlatinovics9751 Күн бұрын
"A házasságok az égben köttetnek és örökké tartanak"! Marianna szeretete, finom lelke az egész beszélgetésen át, végig sugárzik. Bagossyék szövege nekem egyfajta más szemléletmódot ad: "Azt mondják részeges vagyok, pedig csak szünni akarok" Az Öcsi kaliberű művész lelkek, végtelen nagyvonalú és jó kedélyű emberek nem találják a helyüket egy taposó világban, ők sokkal magasabb szférákban járnak. Ő valóban csak előrement.... Köszönjük ezt a tartalmas, szívmelengető beszélgetést.
@andreaszolga7847
@andreaszolga7847 3 күн бұрын
Megható interjú Nagyon kedves hölgy.
@gezanearanyi4929
@gezanearanyi4929 9 күн бұрын
De imádtuk Öcsit sztárvolt igazi sztár
@istvankiss9037
@istvankiss9037 3 күн бұрын
Ez ütött! Nagyon ott van.
@szigeti7924
@szigeti7924 18 күн бұрын
Jó ízlése volt
@anika19
@anika19 18 күн бұрын
Nagyon jók lehetnek a fotók! 😃
@vajdaimre8828
@vajdaimre8828 13 күн бұрын
Kivételes okos csinos hölgy vagy kár hogy nem maradtatokEGYUTT❤
@vajdaimre8828
@vajdaimre8828 13 күн бұрын
Koszi
@zitajuhasz399
@zitajuhasz399 15 күн бұрын
Nagyon köszönöm! Nagyon tartalmas!
@anikamak6390
@anikamak6390 17 күн бұрын
Nagyon tetszik!
@vajdaimre8828
@vajdaimre8828 13 күн бұрын
Nagy jó az interju
@mariannatarnai4252
@mariannatarnai4252 10 күн бұрын
Nagyon jó volt hallgatni a beszélgetést nekem a gina című szám jutott eszembe volt egy kutyánk akkoriban gina lett a neve imádtam a Hungáriat Dolly rollt ezen nőttünk fel nagyon sajnálom hogy így alakult az élet megy tovább sajnos a rendszerváltozaskor sok minden rossz irányba valtozott
@gezanearanyi4929
@gezanearanyi4929 9 күн бұрын
De aranyos kedves hölgy
@magdolnamolnarnebalogh4712
@magdolnamolnarnebalogh4712 13 күн бұрын
Nagyon jó ezt hallani ❤
@anikokovacs7600
@anikokovacs7600 7 күн бұрын
Több szerelme is volt! Sajnos italba folytatta bánatát!
@nicolettesimon
@nicolettesimon 12 күн бұрын
Nagyon őszíntén beszél Mariann❤️
@Odateszi-Hakapeszi
@Odateszi-Hakapeszi 13 күн бұрын
Jó riport volt!
@attilapala6892
@attilapala6892 6 күн бұрын
Nagy kár Érte . Mariannának max tisztelet !
@gaborpenzes9114
@gaborpenzes9114 16 күн бұрын
Lenne mèg 1 èszrevételem.Nem volt rossz ez a riport ès nyilván érthetô ,hogy M.védi..a magànèletük egykori törtèneteit,viszont mindig érdekesebb 1-1 olyan riport ahol a mùlt történeteibõl árulnak el..vagy mesèlnek storykat és ált.ban az emberek inkàbb ezekre szoktak kiv.lenni mindenkinél.Itt most nagyon kevés volt a storizgatàs..és igen felületes is.1x talán Öcsi hùgàval volt valahol 1 érdekes interjù ahol V..elég sokat mesélt Öcsirõl..de azòta is csak ilyen felûletes dolgokat mesélnek ròla,a hétköznapjairòl,milyen volt õ,hogy élt stb.tehát konkrèt érdekes történeteket kb.senki ....pedig a volt rajongóit leginkább az ilyen történetek érdekelnék,hogy mi történt vele ,milyen élményei voltak valòjában..stb stb.A vele egykor megtörtént esemènyeket..olyan emberek szàjàbòl jò hallani akik vele élték meg..Érdekesebb lehetett volna a riport több ilyen storyval.A riporter hölgy hát..igen..!Úgy gondolom ennyi idõ eltellte után is...ha valaki kiadna Öcsirõl 1 könyvet tele érdekes storykkal..ill.hogy-hogy indult õ el,hogy futott be stb..még mindig..2 nap alatt elvinnék a boltokbòl!!Nyilván ha olyan illetõ írná meg aki ismerte is Öcsit!
@gaborpalnekarkos5730
@gaborpalnekarkos5730 13 күн бұрын
Pontosan!
@don10178
@don10178 11 күн бұрын
Van róla könyv, Tedd a szívedre a kezed címmel....
@marsio9951
@marsio9951 12 күн бұрын
Annyira tetszett a beszélgetés!! Nagyon aranyos Mariann!! Öcsi Örökké él!!❤❤
@csillaeory8542
@csillaeory8542 13 күн бұрын
Molnàr Csilla Andrea az 1986 os gyönyörű szépségkiràlynővel is volt kapcsolata úgy olvastam jóban voltak.
@Angiebogyo
@Angiebogyo 11 күн бұрын
Igen!!
@cickany93
@cickany93 16 күн бұрын
Nagyon szép nő
@zoltangampel6468
@zoltangampel6468 7 күн бұрын
Nagyon szép nő most is!😊
@valeriatoth5451
@valeriatoth5451 6 күн бұрын
Hányszor láttam Öcsit a 14-es buszon a kétezres évek elején. Nem nézett ki jól :-( Nem volt már önmaga.
@monikakalmar1818
@monikakalmar1818 15 күн бұрын
Sajnos Az alkohol el vitte ...💔💔💔
@gyorgykovacs4558
@gyorgykovacs4558 17 күн бұрын
Szeretném hallani énekelni! 😍 YouTue-on milyen néven lehetséges? 🤗
@kiskegyedtv
@kiskegyedtv 17 күн бұрын
Flipper Öcsi, Dolly Roll
@MegaPalesz
@MegaPalesz 2 күн бұрын
Bay Alex..🤣
@andrasvigfreecreation
@andrasvigfreecreation 16 күн бұрын
Egy igazi nő!
@gaborpenzes9114
@gaborpenzes9114 17 күн бұрын
Kedves,intelligens hölgy ès a vègletekig õszinte .Le a kalappal elõtte ezèrt.Viszont szàmomra fura,hogyha megnèzem a fiatal k.fotòit nem az idõ elt.--e vègett de egy teljesen màsik arc köszön vissza a kèpekrõl..mintha nem is õ lett volna..!/Igy is szèp hölgy ettõl függetlenül!/.Kicsit sèrelmezem viszont azt,hogy tudom azt,hogy 1986-ban "Gina" /egy" ihletett illetõ"/ahogy Öcsi fogalmazta!!!/ akirõl abban az idõben Öcsi a "Gina " nagy slàgerèt ìrta.. ès /1 gyönyörű szèp fotòmodell hölgy volt illetve Öcsivel egy kimondatlan "talàn plàtòi",szerelemben voltak,talàn nem volt plàtòi..,de az idõpont azonos 1986..ès Gina azt nyilatkozta 1x,hogy õ mutatta be Öcsinek Sz.Mariannt..!Ebben a riportban most viszont szò sem esett errõl..-!Illetve azt mèg tudjuk,hogy Öcsinek a vègèn Popper Pèter pròbàlt segìteni ès akkoriban mèg õ is nyilatkozta azt,hogy felhàborìtò az emberek èrdektelensège ,mert ha bàrkinek is elmondja azt,hogy "hallottad,hogy Öcsi bajban van..-" akkor miutàn bòlint az illetõ ..azt kèrdezi,hogy làtta e azt vagy ezt a filmet..ès 1 pill.sem törödik vele!!Ezzel csak azt szeretnèm mondani,hogy miutàn Öcsi "elõrement"..hù hirtelen mennyi baràtja lett..hirtelen mindenki is szerette..,hù micsoda cimboràk voltak.. de azèrt ezeket az embereket megkèrdeznèm..,hogy "Te..Öcsi halàla elõtt..mennyi idõvel talàlkoztatok u.-ra..???Ja..,hogy èvek..-??"Akkor te meg te..1x règen voltatok a baràtja de az RÈGEN VOLT igaz..amìg ment a szekèr..ès utàna??Utàna v.ha megkèrdezted õt,hogy egyàltalàn,hogy van,mire van szüksège stb??Ja..nem ..mert,mert,mert..Te akkor igazàn sosem voltàl Öcsi baràtja!!A baràt nem kifogàst keres hanem megoldàst!!M.-al èrtek egyet abban,hogy talàn ha 1 jò manager/pàrtfogò idõben /!!= / segìt Öcsinek nem ìgy alakult volna.Sajnos kb.mindenki cserben hagyta mert,mert,mert.Hm..Ilyen ez a mai vilàg..Szomorù..,cserben hagytàk majd sirànkoznak...hm.
@monikamonica7676
@monikamonica7676 15 күн бұрын
Und.
@whitediamond613
@whitediamond613 13 күн бұрын
Saját tapasztalat : A számomra nagyon fontos ember elkezdet tudatmódosítót használni! Az első évben megpróbáltam ,,lebészélni" róla! Második évben a teljes évet lelkileg végigszenvedtem, hogy mi lehet a legrosszabb, ami megtörténhet vele! A 3-dik évben ráakartam beszélni az elvonóra! 4-évben le kellett tíltanom, mert már az én egészségem is kezdett rá menni! (Természetesen NEM az ő hibájából, de rákkal diagnosztizáltak, műtét, újjabb MRI, amiután visszaküldtek a rákbetegekkel foglalkozókhoz!) Ennek a videó beszélgetésnek pont az volt a lényege, hogy ezt az utat megértsék az emberek! Annak idején én is sorba követtem a halálát megelőző történeteket, hangfelvételeket és én is mindenkire,,haragudtam" , hogy miért hagyták magára?! Viszont ebből a beszélgetésből mindent megértettem és azt kívátam, bárcsak akkor történt volna meg ez a beszélgetés, mert akkor előbb érthetek meg mindent, és ott legbelül nem másokat vádolok! Úgy gondolom, hogy túl fiatalon lett túl sikeres, amit lehet, hogy legbelül nemtudott kezelni! Békés utat Flipper Öcsi a Mennyben!🙏💖💜⭐🌟
@melindaevahalasz3385
@melindaevahalasz3385 14 күн бұрын
Szeretett volna szerepelni???????? Öcsi múltjából......tudott. fura valahol. Nem az utolsó ferje volt.. Ha annyira gigászi volt ez a szerelem még uszkve 40 év távlatából..., miert nem maradtak együtt...költői. . Erről úgy beszélni 2024 ben mintha az egyetlen ferje lett volna. Hm. Meg jóval a halála elott el is váltak. Kicsit sok ez. De szimpi , szep nő meg mindig.
@irenkekovacs9368
@irenkekovacs9368 13 күн бұрын
Es ha ujra lett pàrja akkor mar nem adhat interjùt?
@melindaevahalasz3385
@melindaevahalasz3385 12 күн бұрын
Arról, hogy kijár az első férjéhez a temetőbe... minek is . Es minek annak kapcsán , hogy Flipper Öcsi szerepelni.
@agnesracz1098
@agnesracz1098 12 күн бұрын
Hol van eltemetve az Öcsi?
@mariannaszilagyi0714sempre
@mariannaszilagyi0714sempre 12 күн бұрын
Kajászón
@agnesracz1098
@agnesracz1098 11 күн бұрын
⁠@@mariannaszilagyi0714sempreKöszönöm Mariann! Megyek Magyarországra a jövő héten, meg fogom látogatni. Emlékszem mit mondott az Öcsi a Dolly Roll klubban amikor mondtam Neki, hogy mit nyilatkozott a Fenyő a felmondó levelekről. A halála előtt pár nappal pedig Esztergomban a Bazilikánál sétált egy hölggyel. Kb 13 éves voltam amikor először találkoztam az Öcsivel, mára már nagymama vagyok….
@tippmixathkalman2091
@tippmixathkalman2091 13 күн бұрын
Ez a nő hány éves??Nem derült ki a beszélgetésből?
@mariannaszilagyi0714sempre
@mariannaszilagyi0714sempre 13 күн бұрын
56😊
@ferencbalazs8999
@ferencbalazs8999 13 күн бұрын
​@@mariannaszilagyi0714sempre46 évesen halt meg Öcsi.Ő akkor volt 41,ennek 16 éve.
@mariannaszilagyi0714sempre
@mariannaszilagyi0714sempre 12 күн бұрын
6 év volt a differencia 1962,1968 szóval nemsokára 56😊
@tippmixathkalman2091
@tippmixathkalman2091 12 күн бұрын
@@mariannaszilagyi0714sempre durvan jól néz ki
@MegaPalesz
@MegaPalesz 2 күн бұрын
101
@ildikabazso1834
@ildikabazso1834 18 күн бұрын
Az Ő lelke már akkor meghalt, mikor leléceltél és utána elkezdett inni...az ágyánál már bőven elkésett művésznő....
@zsuska5466
@zsuska5466 18 күн бұрын
???
@ildikabazso1834
@ildikabazso1834 17 күн бұрын
@@zsuska5466reflektálva erre: ...bement az ITO-ra, hogy beszéljen a lelkével...
@balazsnenyari7541
@balazsnenyari7541 17 күн бұрын
Sajnos!😥 Öcsi nyugodjon békében.🖤🙏🙏
@Agotina
@Agotina 17 күн бұрын
Nem akkor kezdett el inni és főleg nem azért,mert szétmentek ! Ez annál sokkal komplikáltabb életút/sors volt Öcsit tekintve.
@rga7482
@rga7482 16 күн бұрын
A CSÁVÓ ALKOHOLIZMUSÁT NE KEND MÁR MÁSRA ANYUKÁM
@tippmixathkalman2091
@tippmixathkalman2091 13 күн бұрын
Akkor ez a nő flipperné öcsi?😂
@MegaPalesz
@MegaPalesz 2 күн бұрын
Az bizony!!!!!!!!🤣🤣🤣 Csak ez nem denázik szerintem---Mert szegény Őcsi elitta magát már rosz volt ránézni is.
@MegaPalesz
@MegaPalesz 2 күн бұрын
Ki az az Őcsi?????🤣
@rga7482
@rga7482 16 күн бұрын
ŐSZINTÉN NEM ÉRTEM MIT ETTEK EZEN A MANUSON...
@ibolyamolnar284
@ibolyamolnar284 16 күн бұрын
🤔
@laszlototh8363
@laszlototh8363 15 күн бұрын
Őszintén? Szerintem egy fotel harcos vagy aki csak képen látott életében nőt..Szerencsétlen f..sz
@emilianemeth3518
@emilianemeth3518 14 күн бұрын
Ivott mint a görény 😊
@zsuzsannakruj3531
@zsuzsannakruj3531 13 күн бұрын
@@emilianemeth3518gödény
@user-vo4nl6eu2u
@user-vo4nl6eu2u 12 күн бұрын
Nagy tehetség volt, és jó számai voltak, amik szinte mind slágerek lett.
Felfelé zuhanás - Mi okozta Flipper Öcsi tragédiáját? (Podpad.hu)
45:23
Dolly soha nem hallott dolgokat árult el magáról.
37:05
Kiskegyed videó
Рет қаралды 3,6 М.
WHY DOES SHE HAVE A REWARD? #youtubecreatorawards
00:41
Levsob
Рет қаралды 28 МЛН
Uma Ki Super Power To Dekho 😂
00:15
Uma Bai
Рет қаралды 60 МЛН
ÉLETMÓD - Életvezetési kedvcsináló
5:29
ASTÁ-Acél Strähle Ágnes
Рет қаралды 40
Soltész Rezső nem tudja feldolgozni felesége elvesztését
36:49
Kiskegyed videó
Рет қаралды 4,1 М.
Görbe Nóra megrendítő vallomása Gát György haláláról
41:06
Kiskegyed videó
Рет қаралды 138 М.
Újgazdagok (1997) - dokumentumfilm
48:47
Ervin Egon Kis
Рет қаралды 494 М.
Flipper Öcsi utolsó fellépése a Művészetek Palotájában
10:00
Hadházi László -Én támadok te védekezz!!
1:05:34
Pikachu
Рет қаралды 443 М.
Bíró Ica őszinte, megrendítő vallomása.
45:13
Kiskegyed videó
Рет қаралды 27 М.
Gregor Bernadett a végzet asszonyából lett a magyar Brigitte Bardot
31:39
A Mi Egyiptom történetünk!
3:51:46
Király Orsolya és Király Balázs
Рет қаралды 432 М.
WHY DOES SHE HAVE A REWARD? #youtubecreatorawards
00:41
Levsob
Рет қаралды 28 МЛН