Falun és városban is feltettük a kérdést: mit gondolnak Magyar Péterről?

  Рет қаралды 461,264

444.hu

444.hu

Ай бұрын

Magyar Péter szerint a legkisebb falvak kocsmáiban és művelődési házaiban is mosolyogva fogadják, és tudják, ki ő és miről beszél. Ellenfelei szerint viszont egy Körúton belüli mutatvány csupán. Szentesi Zöldi László például úgy véli, „Csanyteleken vagy Csurgón” egyáltalán nem róla fantáziálnak az emberek.
Elmentünk hát Csanytelekre és beültünk a kocsmába, hogy kiderítsük, melyiküknek van igaza.
És ha már kiléptünk a Körútról, beugrottunk Kiskunfélegyházára és Kecskemétre is, hogy Magyar Péterről és politikai esélyeiről, illetve a kormányra gyakorolt hatásáról beszélgessünk.
Csatlakozz te is a 444 Körhöz: magyarjeti.hu/kor/csomagok
Könyvek és magazinok: magyarjeti.hu/shop/
www.444.hu/
/ 444.hu
/ negynegynegy
/ 4negy4

Пікірлер: 1 700
@primuzad7264
@primuzad7264 Ай бұрын
Érdekes tünete a propagandának, amikor duzzogva elvonulnak a mikrofontól. Csak azt tudják, hogy utálják, azt már nem, hogy miért.
@Steel9k
@Steel9k Ай бұрын
Például mert mindeddig a diktatúra egy kollaboránsa, jól fizetett hivatalnoka volt. Erre most az állítólagos "nem-fideszesek" elkezdék követni... Nem kell becsületes, tisztességes ember vezető pozícióba, jó lesz a fidess meg az ex-fidess..
@Tacsi1984
@Tacsi1984 Ай бұрын
Topcomment 😢
@broskow5
@broskow5 Ай бұрын
Mert a tv megmondta...
@szofihidvegi7369
@szofihidvegi7369 Ай бұрын
Részben, mert nem mernek nyilatkozni
@davidkollar5405
@davidkollar5405 Ай бұрын
Vidéken más a helyzet. Ha mondasz 3 rossz mondatot, a teljes településen elvághatod vele a munkalehetőségedet. Aki nem nyilatkozik, az sem feltétlen utálja.
@almaspite04
@almaspite04 Ай бұрын
Gyűlölöm hogy az emberek szimplán kihúzzák magukat, hogy ők nem foglalkoznak politikával. És akkor mitől is várják a közéleti változásokat? Hogy olcsóbb legyen a kenyér vagy legyen sztk rendelés? Ez a hanyagság, ostobaság és apátia elképesztő.
@gnarroni
@gnarroni Ай бұрын
Szerintem ők nem várnak ilyesmit. Nem valós opció a fejekben, hogy történhet máshogy a folyamatos csalódás és kilátástalanság miatt. A lényeg, hogy legyen tető a fejük felett és behűtött kőbányai a többi elérhetetlen vágynak tűnik emiatt megszavazzák azt, aki ezt biztosan hozza évek óta és nem kockáztatnak. Sajnos ennyire rossz a helyzet és a történelmünk.
@gyorgyvarga6075
@gyorgyvarga6075 Ай бұрын
Egyetértek, de sajnos az emberek egy jó része ilyen egyszerű. Nem érti a világot és nem is akarja.
@arwen7123
@arwen7123 Ай бұрын
Egyetértek!
@Steel9k
@Steel9k Ай бұрын
Az sem jobb, hogy elképzelik magukról, hogy ők majd nagy választópolgárok, közben az egész mindössze egy színjáték.. tegyük hozzá. Végeredményben az sem jobb az apátiánál, amikor össze-vissza ikszelgetnek 4 évente.
@szavinlaszlo488
@szavinlaszlo488 Ай бұрын
... volt már olyan, hogy ajánlottál egy számodra izgalmas programot, de senkit nem érdekelt? lehet, hogy át kell értékeld a dolgot ilyenkor
@laszlosimon3044
@laszlosimon3044 Ай бұрын
Mordor b+......itt nem agymosás volt 14 évig, hanem lobotómia. A riport első részében a emberek szó szerint féltek, körülnéztek mielőtt válaszolni mertek.....ha majd egyszer lesz egy tökös főügyészünk, kezdjen felkészülni "emberkisérlet" témakörben.
@foxkoma
@foxkoma Ай бұрын
eleve, tiktaktok-ról rájékozódni, mert 2 sor olvasás kimeríti az aznapi szellemi kapacitását...
@xyrius
@xyrius Ай бұрын
Nem "féltek", te szerencsétlen, hanem zavarban voltak, mert értelemszerűen nem szoktak kamerának nyilatkozni.
@andrasulrich7243
@andrasulrich7243 Ай бұрын
@@xyrius Legalább a fele teleszart gatyával oldalgott el. A középkori jobbágyokban több gerinc volt.
@nickyflower85
@nickyflower85 Ай бұрын
@@xyrius ebben nem lennék biztos.A szomszéd Fideszes még megköpködki,ha a Magyar Péterrel szimpatizál.Tőlem is megkérdezték már miért vonultam el? Hát Tv2-t néztek! Egy igaz mondatot nem hallanak!
@xyrius
@xyrius Ай бұрын
@@andrasulrich7243 Ez melyik alternatív valóságban történt meg? A vattacukrot szaró csillámpónisban? Mondjuk az tény, hogy én megijednék a riporternőtől, ha éjszaka egy sötét mellékutcában jönne velem szemben.
@SoftSynthPortal
@SoftSynthPortal Ай бұрын
aki a politikával nem foglalkozik, az a gazdasággal sem foglalkozik és aki a gazdasággal nem foglalkozik, azt nem érdekli a saját anyagi helyzete
@palika222
@palika222 Ай бұрын
Mennyire igaz!
@CommonSenz
@CommonSenz Ай бұрын
gombák
@juditszakacs943
@juditszakacs943 Ай бұрын
Van egy jó nagy réteg aki tanulni is utált, melózni sem szeret , de azt tudja, hogy az ilyen alakokat mint ő semmilyen kormány ki nem hozza abból a gödörből amiben van.
@tamasstancig2936
@tamasstancig2936 Ай бұрын
Gondolom te ott voltál a debreceni gazdák mellett mikor kisajátìtották a földjeiket az akkugyáraknak.!!! És stb megmozdulásokon!
@GregoryKun
@GregoryKun Ай бұрын
@@CommonSenz bocs, de még a gombák is értelmesebbek, mint az itt látható jobbágyok.
@posztbarany
@posztbarany Ай бұрын
Kis településeken M1, Kossuth rádió, ennyi. Ott csak az van + rettegve elnek. Ennyi. A néni bocsánatot kér, h rtl-t néz???
@Dicska
@Dicska Ай бұрын
El tudom képzelni, hogy úgy értette, hogy _csak_ RTL-t néz, és minden ismerete onnan van. Én is őszintébben tudnám mondani, hogy jól informált véleményem van, ha a jelenleginél többféle forrásból szerezném be az információt.
@TSEliot1978
@TSEliot1978 Ай бұрын
Képzeld vidéken is van internet
@Agotina
@Agotina Ай бұрын
Te szerencsétlen miért nyomjátok ezt az 1 bit-es dumát ? Ott is lehet mást nézni ! Sőt kistelepüléseken és még tanyán is létezik internet ! Ez az embereken múlik. Nekem van tanyán élő,ott gazdálkodó ismerősöm,aki soha nem néz M1-et,nem hallgat Kossuth rádiót. Nektek ez annyira bekattant,pedig abszolút nem igaz ! A XXI. században létezik ám már internet,ha még nem értesültél volna még. Ez az embereken múlik,hidd el nagyobb városokban és Budapesten is léteznek buta emberek és falvakban is okosak !
@kevino223
@kevino223 Ай бұрын
+ a megyei lapok, ami kesma tulajdon azaz azokban is az agymosás megy.
@tibororvendi7351
@tibororvendi7351 Ай бұрын
Aki akar, itt is informálódik. Az érdektelenség a nagyobb baj, mint a mrllékelt ábra mutatja.
@user-px9iz8is8p
@user-px9iz8is8p Ай бұрын
Hallgatva 1-2 "nyilatkozatot " már kezd derengeni miért beszél Viktor úgy ahogy....óvodás szinten a szavazóihoz.....😢
@user-rs2pl2td5q
@user-rs2pl2td5q Ай бұрын
Orbán Viktor Miniszterelnök Úr a XXI. század költője: "Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon butÍ- tani!"' szerkesztés: szándékosak a nagybetűk :)
@TheHajnika79
@TheHajnika79 Ай бұрын
Nekem is most ez jött le😮😮🤦‍♀️
@iqsofty
@iqsofty Ай бұрын
@@user-rs2pl2td5q a népet meg folytonos harcra buzdítani , ez a majom legutóbb is azt volt képes nyilatkozni,h ilyenkor lőni kell ...merthogy olyan időket élünk
@user-if2le3yg9q
@user-if2le3yg9q 14 күн бұрын
A szöke csajszi nagyon jól latja a dolgokat!
@patrikczombos7364
@patrikczombos7364 Ай бұрын
Gyertek újra Csanytelekre amikor nem dolgozunk és nyilatkozunk mi fiatalok 😂😁 Igen is nagyon sokan tàmogatjuk Magyar Pétert a faluból is ezt elmondhatom, de nem az a réteg, aki az M1-en nem lát tovább!
@Realistic-isopod
@Realistic-isopod Ай бұрын
@somogyilevente2677
@somogyilevente2677 Ай бұрын
❤❤
@JustitianaJustitia
@JustitianaJustitia Ай бұрын
Jó ezt hallani!
@doradiary3391
@doradiary3391 Ай бұрын
Aki nem tud semmit, és nem is hajlandó utánanézni, azokat kérjétek meg, hogy szavazni se menjenek
@henriettakneitner8026
@henriettakneitner8026 Ай бұрын
Akkor feltétlen beszélgessetek az ismerősökkel
@madogery
@madogery Ай бұрын
“A legjobb érv a demokrácia ellen egy 5 perces beszélgetés egy átlag szavazóval…” [Churchill]
@hakedli
@hakedli Ай бұрын
cuki, hogy egy tömeggyilkostól idézgetsz
@szabozsuzsa61
@szabozsuzsa61 Ай бұрын
Te kevered a szezont a fazonnal.​@@hakedli
@gmailgoogle1937
@gmailgoogle1937 Ай бұрын
Aha. Tehát van az átlag szavazó, és még mi van? A "szuper" szavazó? Ő kire szavaz?
@johnnycs1288
@johnnycs1288 Ай бұрын
Szerencsére Magyarországon nem kell érvelni a nem létező demokrácia mellett.
@user-rs4se6lh7p
@user-rs4se6lh7p Ай бұрын
Kedvenc mondásom...
Ай бұрын
Azért ha csak ezt a videót nézzük, akkor jóval nagyobb sötétség volt néhány éve a kisebb településeken. Itt még vannak egész értelmes gondolatok.
@imrevesztergom3928
@imrevesztergom3928 Ай бұрын
Ebben igazad van, de akkor kifejezetten mélyszegénységben élő, legelmaradottabb falvakat választottak ki, ez meg egy random kiválasztott település volt.
Ай бұрын
@@imrevesztergom3928 Ez is igaz. Nagy szükség lenne nem csak BP-n hepajozni, mert így nem érik el a fideszes sötétség magját.
@sandorgiricz8849
@sandorgiricz8849 Ай бұрын
Igazad van, amelyik bevert egy-ket felest az mär pedzegeti az igazat.
@zka77
@zka77 Ай бұрын
háááááááááát
@BloodDG
@BloodDG Ай бұрын
Mert nem ugyanarra a településre mentek vissza. Talán Fáj nevű falu volt az egyik ilyen ominózus hely. Oda kéne visszamenni és érdeklődni, úgy mérhető lenne, hogy ott mi változott. De gondolom nem sok. A helyi földesúr megmondja, hogy mit gondoljanak.
@JohnDoe-yb4wu
@JohnDoe-yb4wu Ай бұрын
Egyszerűen elborzaszt, mennyien "tájékozódnak" a TikTokból...
@gnarroni
@gnarroni Ай бұрын
Engem a tévé is elborzaszt. Tudjuk az mit jelent. 😂
@gergelykollar7833
@gergelykollar7833 Ай бұрын
Mert a facebook vagy a TV sokkal jobb ugye?
@petyaur
@petyaur Ай бұрын
Valahol érthető, túl sok az input, tényleg nincs idő mindennel annyit foglalkozni, amennyit "kellene". Persze nem "kell", mert mindenki eldönti magának, mibe tol számottevő időt, és mibe nem. A gond ott kezdődik, hogy a tiktoknak nem célja röviden felvonultatni a valóban releváns tartalmak mindegyikét, hanem ahogy bármi másnál, előbb-utóbb a saját véleménybuborékába zárva fogyasztja az ember az értéktelen kis tartalmakat. Mentségére legyen mondva, hogy minimum induló projekteknél azért szép elérést generál a vélhető buborékokon kívüli tartalomfogyasztóknál is, de ez a tartalomfogyasztó szempontjából vajmi kevés. Ő eléldegél a dopaminadagjával, egyre kevesebb olyan tény kerül elé, ami felzaklatná. Hát igen, a kognitív disszonancia kellemetlen dolog, és valamiért az iskolarendszer nem szoktat rá senkit a sokkal nagyobb elégedettséget ígérő szembenézésre.
@krisztiantozser8741
@krisztiantozser8741 Ай бұрын
Hát hitelesebb mint a Megafon, az tuti...
@JohnDoe-yb4wu
@JohnDoe-yb4wu Ай бұрын
@@gergelykollar7833 És honnan is veszed, hogy én ezt így gondolom? Vagy a Te gondolkodásod végtelenül primitív, vagy automatikusan a másokét nézed annak. A helyedben egyikkel se dicsekednék...
@peternyari2282
@peternyari2282 Ай бұрын
MP-nek nem lesz 1szerű dolga a falukban...
@laszloszombati7966
@laszloszombati7966 Ай бұрын
Sehol sem lesz egyszerű dolga, tekintve az előéletét, meg a csoda Tisza pártot.
@dpaxazo_official
@dpaxazo_official Ай бұрын
Ezt tudtuk eddig is...
@hugi27
@hugi27 Ай бұрын
Az itelkezes nagy Ur! De elarulom, On, a varosi, ugyanugy keletnek szamit nyugaton, mint a falusi… Es ezen semmi sem fog valtoztatni…
@ProjectNullTheGame
@ProjectNullTheGame Ай бұрын
Szerintem Budapestet már megnyerte, mostmar csak a falvakat kéne jarnia
@krisztianrozincsak2084
@krisztianrozincsak2084 Ай бұрын
@@hugi27 Most ezen miért kellett megsértődni? Teljesen jogosan vetette fel a főhozzászóló a videót látván, hogy nehéz dolga lesz vidéken MP -nek. Miért sérti az önbecsülését az a szó, hogy vidék/vidéki? Ugyan mi ezzel a gond?
@specibeci1432
@specibeci1432 Ай бұрын
"Odakint most szörnyek járnak"... a nagy sötétségben.
@istvan727
@istvan727 Ай бұрын
Ezzel pontosan mit akarsz mondani?
@123piramis
@123piramis Ай бұрын
@@Sewate01 Polt Pèter.
@Arcturus08
@Arcturus08 Ай бұрын
Nadrágszíjjal.
@V_Atti
@V_Atti Ай бұрын
@@Arcturus08 Ez is a rogáni propaganda. Jól fizetnek? Lelkifurdalás sincs?
@123piramis
@123piramis Ай бұрын
@@Arcturus08 Te nem hordasz?
@kisspista6683
@kisspista6683 Ай бұрын
Érdekes, az emberek elfutnak a kérdések elöl mint a kádár korszakban. A félelem még mindig bennük van. Nem ismerik a szólás szabadságot. Hát mondjuk egy fidesz polgármester vezete faluban nem is csoda.
@oliver5976
@oliver5976 Ай бұрын
A riporternő olyan csúnya, hogy nem csodálom, hogy elhajtják. 😅
@szavinlaszlo488
@szavinlaszlo488 Ай бұрын
esetleg van fontosabb dolguk
@pallaszlo7976
@pallaszlo7976 Ай бұрын
Ismerik már az emberek hogy visszaélnek a nyilatkozatokkal egyik és másik oldal is...
@istvan727
@istvan727 Ай бұрын
Nem minden ember egyforma
@istvan727
@istvan727 Ай бұрын
Szerintem ennél kissé árnyaltabb a helyzet
@Minizs55
@Minizs55 Ай бұрын
Ez annyira elképesztő, hogy kilépsz egy Kecskemét, Pécs, Debrecen nagyságú városból és MINDEN megszűnik létezni Orbánon és Gyurcsányon kívül.
@istvan727
@istvan727 Ай бұрын
És ez baj?
@Lacco0o
@Lacco0o Ай бұрын
@@istvan727ez az országon a legnagyobb baj. Gondolkodni gondolkodni
@123piramis
@123piramis Ай бұрын
@@istvan727 Az a baj, hogy ezt kèrdezed.
@laszlokiss1304
@laszlokiss1304 Ай бұрын
A héten lakossági vízóra olvasáson voltunk, dél-baranyàban, annyira déli határmenti településen, hogy már sms-t kaptam a horvátoktól hogy üdvözöljük Horvátországban. Nem mondok település nevét, de annó itt léptek át a Magyar határt. Na szóval ilyen 2-300 fős falvak, dűledező vályogházak, nem sorolom a körülményeket. Egy-ket ember olyan rettegéssel jött ki a házból ahogy kiabáltunk befelé nekik. Jónapot vízóraolvasás. Magyarul szólitom, magyarul beszélek hozzá. Közben ő retteg, ki maga és mit akar? A házből szűrődik ki az üvöltő tv. Látszik az embereken hogy tele vannak félelemmel. Emelem le az akna fedelet, közben mögöttem áll, és meséli, hogy háboru lesz hová fogunk bújni? Jönnek a horvátoktól a migránsok. Nyugtatom ne féljen mama/ papa, nem jön ide a kutya se. Ezt plántálják beléjük 0-24 ben. Borzasztó nézni a butitast.
@endreolasz7658
@endreolasz7658 Ай бұрын
Bizony, bizony. E 2 ember nevét jól megjegyezték a választók. Azt mondták, soha többé kommunistát! Ferenchez pedig őket kötik.
@sandorlichtmann5787
@sandorlichtmann5787 Ай бұрын
Csaucseszku világa 2024-ben Magyarországon.
@GaborFarago-fp1ns
@GaborFarago-fp1ns Ай бұрын
Marha
@sandorlichtmann5787
@sandorlichtmann5787 Ай бұрын
@@GaborFarago-fp1ns össze fog omlani a szektád. Remélem fáj. :)
@gartfi
@gartfi Ай бұрын
Csaunak is szép vége lett 😎
@galantaithomas5540
@galantaithomas5540 Ай бұрын
Nicolae Ceausescu. Ìgy kell leírni. Fogalmad nincs arról a világról, nulla. Majd ha már éhezel, megtanulod.
@GregoryKun
@GregoryKun Ай бұрын
@@galantaithomas5540 szóval azt mondod, odatartunk, az általános éhezés következik a NER alatt.. Kószi, hogy megerösíteda félelmeinket.
@kapucinereszter1092
@kapucinereszter1092 Ай бұрын
Én vidéken élek, igaz városban (Gyulán), egyáltalán nem ilyen mértékű a tudatlanság, sőt, egyre több ember szeme nyílik! Egyet értek azzal, vidékkel lehet csak nyerni, kell az országjárás! Én szavazatom a TISZA párté!
@jozsefmorar5967
@jozsefmorar5967 Ай бұрын
+1 Gyula 😁 Egyébként mennyire durván látszik és szépen követhető sajnos, hogy a pici falutól a városig hogyan változik a tájékozottság..
@halmahalma1414
@halmahalma1414 Ай бұрын
+1 Gyula, de itt sose lesz nagyobb változás , a fidesz legbiztosabb szavazóbázisa van itt .. HAJRÁ TISZA
Ай бұрын
Gyulai voltam en is ❤
@user-tk1vu2lx9v
@user-tk1vu2lx9v Ай бұрын
@@halmahalma1414 előbb vagy utóbb szembesülnek ezek az emberek is azzal a jelenséggel, hogy hazugságban élték az életüket. nehéz lesz elfogadni a saját alacsonyrendűségüket, ezért felelősöket fognak keresni. a felelősöket a saját hülyeségükre, nem Magyar Péter szolgáltatja, hanem azok, akik hazudtak nekik.... akiket jelenleg szaktekintélynek gondolnak. erre kell csak rámutatni... itt van pl ez a csaj aki végigment... nem tájékoztatta ezeket az embereket, ott hagyta őket abban a tudatban, ahogy vannak... ezt én bűncselekménynek tartom.
@ThePadaOne
@ThePadaOne Ай бұрын
Gyula véletlenül sem nagyváros
@VerbalKint007
@VerbalKint007 Ай бұрын
A totális bizalomvesztés általában a politikával szemben. A vidéki ember tartózkodása a politikától, és a pártállami időket idéző félelem az emberekben. Döbbenet!
@123piramis
@123piramis Ай бұрын
Mert, hogy pàrtàllami idoket èlunk ismèt.
@petyaur
@petyaur Ай бұрын
@@123piramis Mondanám, hogy badummtss, de pont ez a baj, hogy mi, akik látjuk, vállat vonunk, aztán nyomjuk tovább.
@zoltanlegner8120
@zoltanlegner8120 Ай бұрын
De azért simán be fogja húzni az X-et a Fideszre választásokon (mert azt mondták neki, másképp még rosszabb lenne)
@robertpapp6227
@robertpapp6227 Ай бұрын
Kőkeményen változtatni kellene a választási törvényt! Minimum nyolc általánoshoz kötném!!!!😏
@laszlosomogyi5848
@laszlosomogyi5848 Ай бұрын
Ez lenézés! Én meg életkorhoz, vagy befizetett adohoz, vagy ellátott gyerekek számához , vagy munkával letöltött évek számához, jotekonykodashoz, adakozáshoz, Vagy egy olyant például hogy az en szavazatom mennyive többet érjen mint ahány embernek adok munkát, megélhetést. Diplománkent mennyivel érjen többet annak a szavazata aki tanult?
@miklosfekete6289
@miklosfekete6289 Ай бұрын
Pontosan, minimum az érettségi! (nincs "joga" egy olyan embernek dönteni egy másik ember életéről-sorsáról aki: írni-olvasni, szöveg értés.... Nem tud!) Semmi lenézés, egyszerűen nem hoz egy olyan szintet ami az aktuális "súlyhoz" szükséges!
@user-px9iz8is8p
@user-px9iz8is8p Ай бұрын
Teljesen igaza van!
@laszlosomogyi5848
@laszlosomogyi5848 Ай бұрын
@@miklosfekete6289 Akkor viszonyitas keppen volt van olyan több diplomás kollégám, alkalmazottam Akiből hiányzott az erklolcs es a joszandek,jóindulat. És van olyan ön számára tanulatlan ismerősöm, akinél jozanabbul gondolkodó, joszandeku, becsületes embert nem ismerek. De megint leirom, annak aki három négy vagy több gyereket nevel, vagy több adót fizet, vagy több embernek ad munkát, megélhetést annak miért csak annyit ér a szavazata mint aki csak egyedül van , bár érettségizett , mondjuk ez manapság semmit nem jelent.ezt a szöveg értés butasagot meg El kéne engedni már. Biztos észre vette a mai fiatalok , a z generáció egészen más úton halad, Ha utanna keres hamar talál róla irodalmat.megváltozott a világ és az információk és az azok feldolgozásához való viszony. A tapasztalatom szerint pl.a mai gyerekek nem úgy olvasnak nem úgy szerzik, és nem is úgy értékelik a tudást és az információt mint a boomerek.
@arpadhenrikgabrisdaddy3159
@arpadhenrikgabrisdaddy3159 Ай бұрын
A Mi Hazánk Mozgalomnak ez benne van a programjában!
@sasfeher
@sasfeher Ай бұрын
Béla és Pista beszélget: -Te Pista, szerinted mi a nagyobb probléma, a tudatlanság, vagy az érdektelenség? -Nem tudom, de nem is érdekel. ;)
@azigazigyuribacsi5115
@azigazigyuribacsi5115 Ай бұрын
Le a kalappal mindenki előtt, aki el merte mondani a véleményét! Az pedig hatalmas ötlet, hogy elmentetek, pont erre a két kistelepülésre!
@an-gp
@an-gp Ай бұрын
Félelmetes, hogy fiatal emberek milyen tudatlanok.
@T1g3rd4v1d
@T1g3rd4v1d Ай бұрын
*vidékieket akartál írni.
@yugiohyugiohzebuyugi
@yugiohyugiohzebuyugi Ай бұрын
@@T1g3rd4v1d Budapesten és "vidéken" is lehetnek tudatlan fiatalok, de nyilván a videó a "vidékről" szól. (annak is egy kicsiny szegletéből, természetesen általánosítani sehol nem lehet)
@andreahirtelen1486
@andreahirtelen1486 Ай бұрын
9:14 'leragadtam ott, hogy felmerül a családon belüli erőszak, és innentől kezdve én ilyen embert nem nézek' ... lehetséges, hogy Varga Judit Frizbi interjújából arra gondol, ahol V.J. azt állitja hogy pofon ütötte a férjét és kiabált a gyerekekkel?
@ad3mn
@ad3mn Ай бұрын
@@T1g3rd4v1dez valami felsőbbrendű szöveg?
@laszloneadorjan9247
@laszloneadorjan9247 Ай бұрын
​@@andreahirtelen1486felmerült a családon belüli erőszak és ennyi elég. Hogy feltegye hogy Varga Judit igazságügyi miniszter miért írta alá a kegyelmet egy gyerekeket bántalmazó segítőjének? Miért nyilatkozta annak idején hogy a nők helyzete Magyarországon jó csak megy a felesleges hiszti.. Amikor nem ratifikálták az Isztambuli egyezmény t. Hogy addig a saját házasságukról pozitívan nyilatkozot, stb. Sajnos az embereknek eddig tart a gondolkodás. Hogy Varga Juditnak miért kellett lemondania, hogy mi volt a szerepe a völner ügyben. Stb. Pedig kisembereket lakoltatnak ki a nyereségből meg ezek luxusban fürdenek. Egyesek öngyilkosok lesznek ezeket meg menti a társasága. Szabad nekik ezt tenni. Fosztogatni és rabolni. Ez nem nemzeti nem szuverén. Ez nem jogállam. A Varga Juditnak azt kell elhitetni hogy annak idején azért mondta el a férjének ami elhangzik a felvételen mert a férje bántalmazta. S szabadulni akart. Mindent kitalálnak, hogy az ne tekintsük vallomásnak. Elítélik hogy hogy tehetett ilyet. Nagyobb bűn, mint amit a völner ügyben tudunk. Stb. Szemrebbenés nélkül hazudnak. Varga Judit is hogy például egy adott személyt sohasem látott, nem találkozott vele. Amíg előkerül egy fotó ahol együtt vannak. Stb.
@Iggyb0y
@Iggyb0y Ай бұрын
Azért érezni, hogy a kis falvakban a kocsma az a hely, ahol az embereknek van fogalma az éppen folyó közügyekröl, politikáról. Mit gondoltok, miért lehetleníti el a regnáló hatalom ezen vendéglátó egységek működését?
@viktorhavasi4924
@viktorhavasi4924 Ай бұрын
Na éppen ezért.
@69ricsko
@69ricsko Ай бұрын
Ezek az emberek nem tudatlanok hanem félnek. Nyilván van köztük 1-2 agymosott de főbbképp félelmet látni a szemükben.
@szsolti002
@szsolti002 Ай бұрын
M1, megafon célba ért Csanyteleken 😂 milyen jól élnek ott az emberek
@hajni6743
@hajni6743 Ай бұрын
A részeg ember mindig igazat mond és sokkal bátrabb! NE FÉLJETEK!
Ай бұрын
Én úgy látom ha valaki orra alá mikrofont dugnak Magyarországon, az nem biztos hogy őszintén mer nyilatkozni. Rémálom!!
@denyiro
@denyiro Ай бұрын
Ide juttatták az országot a narancsvidékesek, megfélemlített, önálló véleményüket felvállalni nem merő emberek. Én egy olyan országban szeretnék élni, ahol a politikusok rettegnek ha okuk van rá, mert rászolgáltak.
@Istenostor
@Istenostor Ай бұрын
@denyiro Ez nem a "narancsvidékesek" eredménye, hanem a vörösöké. (Tudom, van átfedés, de az ebből a szempontból lényegtelen.) Az egykori szocialista blokk más országaiban is hasonlóan viselkednek.
@elcsabitodewid5376
@elcsabitodewid5376 Ай бұрын
Faszság
@xwolfensiriusx
@xwolfensiriusx Ай бұрын
1:32 Fogalma sincs KI AZ, de azért ez megy szavazni 4 évente. ( gondolom se tv, se internet , se rádio nincs nála )
@GregoryKun
@GregoryKun Ай бұрын
a lakosság 30-40%-a nem szavaz. Lehet, ö is egy a sok közül. Bár ahogy kinéz a csaj, inkább az lehet a valóság, hogy a papa vagy a kanja megmondja Bözsikének, kire kell szavazni, oszt jól van.
@attilajozsefmolnar3069
@attilajozsefmolnar3069 Ай бұрын
Valahol olvastam egy tök jót, h egy regisztrációhoz kellene kötni a szavazást, és a regisztrációhoz egy rövid teszt legyen ami egy minimális tájékozottságot kivétel meg.
@blake7422
@blake7422 Ай бұрын
Lehet hogy tv és internet nincs, de krumpli még lehet 😂
@blake7422
@blake7422 Ай бұрын
@@attilajozsefmolnar3069 Én meg olyat hogy akinek felsőfokú végzettsége van, legyen 3, kinek középfokú, annak 2 és a az alapfokú (vagy annyi se), csak egy szavazata......olvastam
@mariannk.214
@mariannk.214 Ай бұрын
Ott a PONT!!!!!
@ernogallyas-lakatos3675
@ernogallyas-lakatos3675 Ай бұрын
Úriembernek üzenném aki azt mondta "függetlennek lenni a legjobb". Az hogy politikailag függetlenek vagyunk az nem menti fel a felnőtt embert a felelősségei alól és szégyelje magát minden önmagát felnőttnek képzelő ember aki szerint közélettel nem fontos foglalkozni, és nem fontos néha néha önmagunk országa körül érdemben tájékozódni.Igen ez energiába időbe erőfeszítésbe kerülhet, de ne adassék már meg az a luxus elvileg civilizált emberekként, hogy úgy éljünk le egy életet mint a tyúkok az ólban-jóvanazúgy- minden úgy puffan ahogy esik elvén..Az ilyen nemtörődöm, jóuvanezígy emberek miatt lehet ezt a szerencsétlen országot fosztogatni bűntetlenül...
@agmandzsitvatoroki3772
@agmandzsitvatoroki3772 Ай бұрын
Szerintem ő a "semleges" szóra gondolt. Csak mikor az ember orra alá dugnak egy mikrofont, akkor nem mindig fogalmaz pontosan. Meg aztán sokra megy akár a semlegességével, akár a függetlenségével, ha valójában Orbánnak és hűbéreseinek dolgozik (nem akarom megsérteni a "jobbágy" szóval), akár tetszik neki, akár nem.
@natura850
@natura850 Ай бұрын
bukjon a Fidesz! hajrà Magyar Pèter
@adavada5394
@adavada5394 Ай бұрын
Vágysz a háborúba?
@gehejjed1
@gehejjed1 Ай бұрын
@@adavada5394 😂😂😂😂 Jaaaaaj, teeee!!
@evahorvath8135
@evahorvath8135 Ай бұрын
​@@adavada5394Még hiszel a mesében?
@armandkukla7496
@armandkukla7496 Ай бұрын
​@@adavada5394 te is csanyteleki vagy ? 😁
@BalosLiberalis
@BalosLiberalis Ай бұрын
​@@adavada5394A polgárháborúra igen
@adlerlaszlo8086
@adlerlaszlo8086 Ай бұрын
A megállított emberek 90%-a szavazni sem jár, merthogy "nem politizál" és életben tartották bennük a vélemény nyilvánítás miatti félelmet. Elnézést kérni azért mert az rtl-t nézi?! Bakker...
@juditszakacs943
@juditszakacs943 Ай бұрын
Ez egy jó nagy baromság. Egész egyszerűen vannak akik nem hisznek abban, hogy bármely politikus, vagy párt befolyásolná az ő helyzetét. Van akinél ez egy mély apátia, olyan minden mindegy, de van akinél éppen ez a szabadság, hiszen a szocban kötelező volt szavazni.
@adlerlaszlo8086
@adlerlaszlo8086 Ай бұрын
@@juditszakacs943 köszönöm
@Steel9k
@Steel9k Ай бұрын
@@juditszakacs943 Pontosabban az elmúlt 30 év alatt levonható tényszerű, racionális következtetése az értelmes emberek számára nyilvánvalóvá teszi, hogy ezzel a szavazgatásos baromsággal sohasem lesz jobb. Hogy forduljon a kocka: azokkal a professzionális fogyasztókkal, adófizető hasznos 'rabszolgákkal' van társadalmi szinten probléma, akik résztvesznek a rendszer ilyen szintű működésében ahelyett, hogy valódi változást mozdítanának előre. Ez '89 óta igazolódik.. a szavazók állandóan hazaáruló képviselőket tartanak jól fizető pozíciókban, de soha nem volt valóban tisztességes, korrekt vezetés, mindig a maffiázás ment csak valakiknek kedveztek annyira, hogy eladják magukat kokain-keresztény szimpatizánsnak vagy ballib-náci szimpatizásnak.. : / De sohasem volt jó vagy igazságos, emberséges.. Na de majd a következő 60 évben ez egészen biztosan másképpen lesz, csak erősebben kell majd szavazni a bukott NER-esekre, orbán és gyurcsány klónokra. Tiszta logikus""" :'))
@minarikede9833
@minarikede9833 Ай бұрын
Dehogy nem járnak! A polgi meg a plébános vezeti a jelenléti ívet. Tiszta 50-es évek. Katasztrófa.
@agmandzsitvatoroki3772
@agmandzsitvatoroki3772 Ай бұрын
"A megállított emberek 90%-a szavazni sem jár, merthogy "nem politizál"" - A "nem politizálok" azt jelenti virágnyelven, hogy "nem nyilvánítok önálló véleményt politikai kérdésekben". Ettől még eljárhat szavazni. Sőt a falu urai ezt el is várják. Természetesen mindenki tudja, hova kell szavazni, megmondja a pap, a polgi, meg a döbrögi, aki a munkát meg a hitelt adja - ahogy ki is mondta valaki, ez egy "fideszes falu". Ide is bemásolom: azt kéne megérteni, hogy ezeket az embereket a rendszerváltás óta _minden_ kormány (és az ország mindenkori véleményformáló értelmisége) letojta. Egy ilyen kis településen egy, max pár erős ember / család vezet és kész. Orbán már a 2002-es vereség után elkezdte szervezni ezeknek a településeknek az elfoglalását. A helyi erős ember, aki a helyi vállalkozó, övé a legtöbb föld, a kocsma, a kisbolt, meg a pap, a polgármester, ezek hűek a Fideszhez, cserébe a ők és a falu kap pénzt. És ha nem hűek, ki lesznek csinálva, lecserélve, és a falu nem kap pénzt, amíg a Fidesz talál helyettük más hűséges helytartót. És találni fog úgyis. Ha holnap Orbán megbukik, és jönnek a kétfarkúak, és a parlamentben minden nap goapartik lesznek meg multikulti, ezeknek a falvaknak a lakói akkor is életük végéig ugyanazoknak az embereknek lesznek kiszolgáltatva. Csak max. már "függetlenek" lesznek vagy az új erővel paktálnak le. A falusiak viszont az egzisztenciájukat (meg a rokonaikét) kockáztatják, ha nem a helyi döbrögi akarata szerint beszélnek vagy szavaznak. Így hallgasd, amit mondanak, meg amit nem.
@flashdestynova
@flashdestynova Ай бұрын
Egy ideje gondolkozom gerilla rádiótornyok építésérõl, elhelyezéséről. Elvben 500,mW a max legális sugárzási mennyiség, ezzel 2km et le lehet fedni. Kb 20k bol lehet kihozni egy olyan kütyüt ami ethernet/wifi bemenettel rendelkezik, és küldi az igét az éterbe. Falunként 1db kéne 1 vállalkozó ablakába.
@dubclub1000
@dubclub1000 Ай бұрын
Félve mondja a néni , hogy az RTL-t nézi. Kb. az egyetlen csatornát , aminek a híradóján keresztül még tájékozódhat a valóságról.
@andrasbradacs6016
@andrasbradacs6016 Ай бұрын
Egy Mónika show után nem gondoltad volna, hogy egyszer le fogod írni ezt a mondatot, igaz-e? 😁
@hakedli
@hakedli Ай бұрын
ez komoly? 🤣
@aladarnagy7890
@aladarnagy7890 Ай бұрын
@@hakedli Az. Ez a valóság. A többi (M1, stb) 100%-ig propaganda adó, at mondják be rajta amit a rogán művek előállítanak.
@cso57rgowww
@cso57rgowww Ай бұрын
Jól látszik,hogy egy megfélemlített nép 😢
@Istenostor
@Istenostor Ай бұрын
Nagyon agymosottak lehettek, ha az a hírcsatornák 24 órában adott változatos híreit nem gondoljátok valóságnak, de egy proli szinvonalú bulváradó katasztrófahíradóját tartjátok hiteles valóságképnek.
@kd6624
@kd6624 Ай бұрын
Setétség😢
@tamasstancig2936
@tamasstancig2936 Ай бұрын
Setétség??? Ballagj végig budapesten van ott setétség bőven barátom!!!
@Michel13312
@Michel13312 Ай бұрын
Hát érthető 1 picit merre terelte a fidesz az embereket 😂 Van baj....
@jozsefdomokos7003
@jozsefdomokos7003 Ай бұрын
nem kevés...😢
@Giovanni-fh6bw
@Giovanni-fh6bw Ай бұрын
Azt ott józan észnek hívják!Csak a birkákat terelik,és bégetnek.
@zoltanszalaizs.7191
@zoltanszalaizs.7191 Ай бұрын
Ha az ellenzéki pártok az emberek és az ország javára tudnának felmutatni valami alternatívát, akkor változás is lenne. Mondanivalója nincs senkinek, okéjó, tudjuk lopnak az orbánék, ezzel tisztában vagyunk, de mit csinálna jobban az ellenzék??? Na ez itt a baj, nem az zinternet hiánya meg csak a Kossuth rádió van vidéken szlogen baromság. A legtöbb falun is van kábetévé, zinternet, szóval baromság az, hogy az információ nem jut el, a baj azzal van, az ellenzéknek nincs információja arról, hogy a változást hogyan oldaná meg. Nem elég azzal vísítozni, hogy le kell váltani az orbánt, oké váltsunk le, de mire??? kire??? ez az érv nem program, mert ilyet én is tudok mondani, hogy az zorbánt le kell váltani, igen??? és utána..??? hogyan tovább??? Na ez itt a probléma...
@Schlkathy
@Schlkathy Ай бұрын
@@Giovanni-fh6bw mint hallható volt egy két idősebbtől is
@Bomf.3
@Bomf.3 Ай бұрын
És csodálkoznak, méltatlankodak vidéken, hogy ha "le vannak nézve".... Néhány kivételtől eltekintve a totális alul, és félretájékozottság a jellemző, nameg teljes érdektelenség. Ma a XXI. Században, amikor több nyelven, több ezer forrásból lehetne tájékozódni, tanulni, informálódni.... Borzalmas. Csak a tévé, csak a facebook... Az önálló gondolatok, kritikus gondolkodás teljes hiánya. Kb senkinek nincs saját véleménye, feltétel nélkül elfogadják azt, amit a tévében mond a propaganda, csak ne kelljen gondolkodni. A politika számukra valami idegen, unlmas dolog, ami túl bonyolult , nem kell vele foglalkozni, majd mások megmondják, mit kell csinálni. És akkor csodálkozunk, hogy Budapest , és néhány nagyváros kivételével tarol a fidesz ... Ez az ország elveszett. 😢
@laszlosebestyen4775
@laszlosebestyen4775 Ай бұрын
Vagy mindig ilyen volt és egyik kormánynak se volt érdeke a pozitív társadalmi tudatformálás, csak a meglévő kihasználása. Na jó Kövér Laca mindig hivatkozott erre, csak valószínűleg ő is az utobbit értette alatta.
@bencevarga8182
@bencevarga8182 Ай бұрын
Lol hát, szerinted ez volt valaha jobb? 2010 előtt a szoci propagandát böfögték vissza. Aztán a Viktornak valahogy kétharmada lett.
@user-eb7nn3ql5l
@user-eb7nn3ql5l Ай бұрын
Legalább így ön és a magához hasonlók okosnak gondolhatják magukat. Én zaklatásnak venném, ha így kérdeznének és biztos nem válaszolnék. Majd én eldöntöm, mikor és kinek mondom el a véleményemet.
@laszlosebestyen4775
@laszlosebestyen4775 Ай бұрын
@@bencevarga8182 Azért ilyen mértékben nem volt tolva a szoci propaganda, ennyi pénz ilyen formában, a párt és kormány kampányokat összemosva biztos nem ment bele. Viktornak meg nem valahogy lett kétharmada, hanem a vidéket megszólító polgári körökkel. Ezt sem lehet ma már megtenni, mert ha a polgári köröket el is felejtették kiépült egy masszív feudális urambátyám függési rendszer a helyi vezetőkkel és a felsőbekkel a vállalkozókon át egészen a legalsó közmunkás rétegig, Másrészt ott van a patronált média túlsúlya. Ebbe nagyon nehéz beleszuszakolni egy ellenzéki szereplőt vagy bármi közösségépíést. Azóta csak ezt kell fenntartani, kicsit buherálni a választási tövényeket és megvan a kétharmad.
@Bomf.3
@Bomf.3 Ай бұрын
@@user-eb7nn3ql5l 😃 Ja hogy a néni azt szokta meg hogy manipulatív, eldöntendő kérdésekre válaszol levélben... Köszönöm, hogy megerősíti a korábban leírtakat.
@LR-vi6vk
@LR-vi6vk Ай бұрын
Klasszik vidék: tudatlanság, apátia, félelem, kishitűség.
@9xqspx6
@9xqspx6 Ай бұрын
Kishitűségben egészen biztosan világelsők között vagyunk! Büszkék lehetünk rá. Ja, hogy az pont nem úgy működik...
@csabaszabo8624
@csabaszabo8624 Ай бұрын
a válaszadók többsége szerintem tájékozott és változást akar. Azt hiszed, hogy a világ többi országában 100%-ban agykutatók és értelmiségiek szólalnának meg egy 50- fős meritésből? Hidd el: éltem Romániában, Németországban, Olaszországban és sokat jártam UK-ben. A szinvonal máshol se jobb.
@LR-vi6vk
@LR-vi6vk Ай бұрын
@@csabaszabo8624 mint mondottam volt: klasszik vidék. Szövegértés.
@henrikhano9006
@henrikhano9006 Ай бұрын
Az azért döbbenet amikor már 4 hónapja zajlanak tömegtüntetések, lemondások..... és egy fiatal nő, (nem egy elszigetelt idős néni) azt válaszolja: fogalma sincs mi történik ő semmiről nem hallott. Az kemény.........
@katalintamasi3815
@katalintamasi3815 Ай бұрын
Ezt ajánlották neki a munkahelyén 😢
@9xqspx6
@9xqspx6 Ай бұрын
Olyan hosszú ideje fék nélkül csúszik lefelé a pokol fenekére az ország, hogy NAGYON sokan vannak így! Inkább megpróbálják teljesen kizárni a teljes politikát az életükből, mert csak frusztráltak, mérgesek és elkeseredettek lesznek tőle. Szerintem teljesen érthető reakció.
@Mettek23
@Mettek23 Ай бұрын
Valóban döbbenet és szomorú de gondoljunk bele. Akit a politika nem érdekel, az a tik tik-on meg a facebook-on nem nagyon fut bele, nem kattint rá az ilyen hírekre. A baj az hogy nem kevés ilyen ember van és ők is szavaznak.
@timeawenninger4231
@timeawenninger4231 Ай бұрын
Muszáj neki ezt mondani,ha ( átmenetileg még) meg akarja tartani a munkáját.
@gaborkatona6481
@gaborkatona6481 Ай бұрын
nemtudom hogy több pozitivat vagtak most bele vagy tenyleg több értelmes emberrel beszeltek de nekem ez most remenykeltöbb volt mint altalaban a videkre lemenös videok elötte
@gnarroni
@gnarroni Ай бұрын
Én is így vagyok vele pont, de sajnos valószínűleg pár év leforgása alatt nem változik a mindset ennyi ember fejében. Szerintem csak egyszerűen a jó embereket kérdezték meg de nem gondolom hogy szándékosan tették. Random így alakult. Egy másik faluban, másik emberekkel ellentétes hangvételű összeállítást látnánk.
@laszlosebestyen4775
@laszlosebestyen4775 Ай бұрын
@@gnarroni Teljesen így van. Ez a pár ember nem egy jól felmért statisztika. Ha még kettőt-hármat leállítanak lehet teljesen más képet ad ez a kérdezés.
@monikaszegedi8570
@monikaszegedi8570 Ай бұрын
Elkeseritő és mérhetetlenül szomorú az emberek és az ország állapota. A stílus ahogy beszélünk egymással..... hát sírnivaló 😢
@azrathael3896
@azrathael3896 26 күн бұрын
Ilyenek a magyarok. Mindig is ilyenek voltak és mindig is ilyenek lesznek.
@botondvasvari5758
@botondvasvari5758 Ай бұрын
"egy igaz ember sosem tesz arra az asztalra amelyről evett" tehát akkor ha egy mafiatag elárulja a mafiát az baj mert legyen inkább hűséges és folytassa a szétlopásunkat ő is. Emberek... tudtok gondolkodni?
@balazsbe2834
@balazsbe2834 Ай бұрын
Ugyanez jutott az eszembe. A szolgáknak nincs erkölcsük, csak gazdájuk van, aki eteti. Gyakorlatilag az erősebb kutya elve. Ez a létezés inkább az állatokhoz áll közelebb, mint az emberhez. Bár, mint tudjuk a humánum valami liberális métely.
@katalintamasi3815
@katalintamasi3815 Ай бұрын
Ez így igaz 🎉
@FeCsa
@FeCsa Ай бұрын
Ezt hallotta a propagandában. Ez megtetszett neki és ezt mondja. Nem kell ezt túlgondolni. Ő sem teszi. Mondjuk gyanítom sokan nem is tudnák túlgondolni. Feltennél neki egy kérdést valamelyik állítását cáfolandólag és amikor gondolkodni kellene a válaszon, inkább feladja vagy lök valami témához nem kapcsolódót.
@dragaproletar2290
@dragaproletar2290 Ай бұрын
Így van a kegyelt személynek hűsége és az Omerta köt mindenkit. Korrupt lelkű de lojális, azonban csak az utóbbi számít, micsoda értékrend. Hogy mersz szembemenni az elnyomókkal kiket és kikkel annyi éven át szolgáltál, maradtál volna egy közülük te áruló.
@supraaim1377
@supraaim1377 Ай бұрын
Nem ismerik Magyar Pétert ! 🤣 Este, tusolás közben a nevét hallottam a csapból. Nem merik sokan a véleményüket felvállalni mivel nagyon sok munkáltató a FIDESZ támogatója és haszonélvezője.
@andreahirtelen1486
@andreahirtelen1486 Ай бұрын
Ömlött ránk minden létező csatornán a lejárató kampány. Sokmindent elhiszek, hogy ellenszenves, hogy nem érdekli, akármit. Egyet nem: hogy nem tudja hogy ki 😅
@SirWolf2018
@SirWolf2018 Ай бұрын
És valóban nem, kiderült róla, hogy a globalista elitnek dolgozik. Ergó nem ő az igazi ellenzék.
@katalintamasi3815
@katalintamasi3815 Ай бұрын
Ez pontosan így van,a munkaadó mondja meg,kire kell szavazni
@9xqspx6
@9xqspx6 Ай бұрын
Ezzel fején találtad a szeget! Hány olyan sztorit lehet hallani, hogy a fidesz/NER körök erőszakkal bevásárolták magukat cégekbe, akik utána egyből állami/EU-s pályázaton pénzt kaptak, ezzel örökre tőlük függővé téve a teljes céget... Ez is színtiszta maffia módszer.
@dannygrof
@dannygrof Ай бұрын
Te jó ég 😢
@ildiko1216
@ildiko1216 Ай бұрын
Péter el kell menni vidékre! Minél előbb sok helyre!
@broskow5
@broskow5 Ай бұрын
Az, hogy egyszer lemegy az szinte semmit nem ér, mert a falu nagyrésze nem lesz ott, hiszen nem érdekli őket a politika. Akit érdekel, az meg már eleve tudja miről van szó. Itt olyan hálózatot kell kiépíteni, ami ott van mindenegyes faluban, hetilapot járatni minden egyes házba az országban, és a közmédiában is napi szinten jelen kellene lenni. Ehhez mérhetetlen sok pénz kell, ami senkinek nincs, csak a fidesznek. A közmédia pedig az egyik legerősebb tartópillére ennek a rezsimnek, nem fogják magukat tökön lőni azzal, hogy behívnak oda ellenvéleményt. Mindenkinek ki kell vennie a részét ebből a küzdelemből, vagy egyre nehezebb lesz az élet
@bencevarga8182
@bencevarga8182 Ай бұрын
El kell menni! Nem le. Vidéki magyarok, ugyanúgy a polgártársaink. Egyenrangúak. Ugyan úgy fontos és várjuk támogatásukat az ország megreformáláshoz.
@GaryVR
@GaryVR Ай бұрын
@@bencevarga8182Vidékre azért mész LE, mert délebbre van. Nem kell ebbe belelátni semmit
@ildiko1216
@ildiko1216 Ай бұрын
Javítva!
@lacza87
@lacza87 Ай бұрын
@@GaryVR "vidékre azért mész LE, mert délebbre van" Egyfelől nem igaz: a következő 6 megye gyakorlatilag teljesen északabbra van Budapesttől: GyMS, Komárom-Esztergom, Nógrád, Heves, BAZ, SzSzB. Itt kb. 2.4 millió ember él, a lakosság 26%-a Kettő: ha igaz is lenne földrajzilag, azaz Budapest mondjuk Tornanádaska helyén lenne, akkor is a le igekötőnek van egy pejoratív konnotációja, emiatt kerülendő. Lehet úgy hozzá állni, hogy "Nem kell ebbe belelátni semmit", csak akkor ne csodálkozzunk a vidék-Budapest szembeállítás sikerességén.
@Berkanann
@Berkanann Ай бұрын
Ami ijesztő, hogy a választást vidéken lehet megnyerni.
@istvanhadnagy9008
@istvanhadnagy9008 Ай бұрын
Sokan mondják,hogy nem politizálok egyáltalán, ekkor megkérdezném, akkor szavazni sem járt el? Vagy ha igen,akkor miért? Ez a videó volt nyolc perc,pedig ilyenből kellene több,és hosszabb. Így nem nehéz a Fidesz hatalma, az nem baj ha valaki rá szavaz,ha tudja miért. De itt olyan mértékű beszűkültség van a fejekben,hogy az elképesztő. Az,hogy nem politizálok,és biciklizek tovább,az is politizálás ,mert ha elmegy és tuadlanságból szavaz,ha meg nem megy el,mindkettő baj.
@SBKdawg
@SBKdawg Ай бұрын
Aztán elmegy egy zsák krumpliért, behúzza az ikszet ahova mondják neki 😭 Na az a baj! De igazad van, a legostobábbak akik nem szavaznak.
@sczipo
@sczipo Ай бұрын
Ami a legmegdöbbentőbb az 4:02-től a néni, aki kb. szabályosan félt, hogy kiderül az, hogy RTL Híradót néz. Pedig nem neki kellene félnie.
@veraszabo1947
@veraszabo1947 Ай бұрын
Ébredezik a vidéki értelmiségi tömeg.Mindenki a maga szerencséjének a sírásója. A gyerekeké a jövő? Határ a kocsma !
@pasztorcsaba4237
@pasztorcsaba4237 Ай бұрын
Nem is vártam mást 2 hónap után. Még most kezd el szerveződni az egész párt. Türelem. A legfontosabb a 2026-os választás. Persze lehet hamarabb eljön a döntés ideje.
@gartfi
@gartfi Ай бұрын
Ez a riport 40 éves? Hol találták?
@user-zb7bq3co7v
@user-zb7bq3co7v Ай бұрын
Sajnos sok ember fél. Tisztán látszik. A legjobban attól, hogy a főnöke, vagy a polgi felismeri, aztán kirúgják a munkahelyéről a véleményéért. Hiába nem tehetnék meg, simán megteszik. Pereskedésre nem nagyon van pénzük, energiájuk. Magyarország népe erősen meg van félemlítve. Ez a hatalom a bántalmazó.
@user-xd7qh2tn8r
@user-xd7qh2tn8r Ай бұрын
Ennyi sötét gondolkodást, jézusom mit tett a NER PROPAGANDA😡
@Arcturus08
@Arcturus08 Ай бұрын
A NET propaganda se sokkal jobb.
@henrik1220
@henrik1220 Ай бұрын
Előtte is ilyen volt.
@petyaur
@petyaur Ай бұрын
Nem álltunk oda ellensúlynak, az igazat megvallva.
@PeterSzalai-nq9kk
@PeterSzalai-nq9kk Ай бұрын
Mit tett a Gyurcsány, mit tett a propagandája? Nem is mertek kérdezni. Válaszolni pedig még annyira sem. Akkor hol éltél nyomorult?
@marktoth4854
@marktoth4854 Ай бұрын
Mert mivel másabb a főváros barátom?
@MaszekMester
@MaszekMester Ай бұрын
Olvassa kommenteket mindenki szornyulkodik de talan ott a valasz: Ha az emberek elbujnak a politaka elol mert igy meg ugy, akkor MP tenyleg el kell mennie a kocsmaba es egy tablaval leulnie hogy: "Merj Kérdezni" és öszintén válaszolni az embereknek nem bonyolultabban mintha egy 5.essel beszélne. Nem lenézően, hanem egyszeru mondtatokkal.
@chelsea7drogba8
@chelsea7drogba8 Ай бұрын
Félelmetes
@istvanmilinko7162
@istvanmilinko7162 Ай бұрын
Bár nem reprezentatív volt a mintavétel, azért így is látszik, hogy digitalizáció, internet ide vagy oda, azért elég szépen kiütközik, hogy hol milyen minőségű, mennyire diverz információkhoz tudnak hozzájutni, és mennyire van meg az igény az emberekben a tájékozódáshoz. Minden egyes propagandára költött forint sokkal jobban hasznosul, minél kisebb, elzártabb településről van szó. Nem véletlen, hogy a jelenleg messze legnagyobb propagandaköltéssel rendelkező fidesz a legkisebb településeken tarol igazán.
@farkaslaszlo4259
@farkaslaszlo4259 Ай бұрын
Míg előre ment sz ország, a szellemi szint 200 évnyit esett vissza... Ez volt a Fidesz célja... A lakosság nagy része szerintem enyhén szellemi fogyi...
@csabaszabo8624
@csabaszabo8624 Ай бұрын
a válaszadók többsége szerintem tájékozott és változást akar. Azt hiszed, hogy a világ többi országában 100%-ban agykutatók és értelmiségiek szólalnának meg egy 50- fős meritésből? Hidd el: éltem Romániában, Németországban, Olaszországban és sokat jártam UK-ben. A szinvonal máshol se jobb.
@mark-uq8zi
@mark-uq8zi Ай бұрын
Tik tok tik tok😂😂😂 durván sötétek és a félelmetes ,hogy a fiatalabbak a sötétebbek😂😂😂
@Jazon780
@Jazon780 Ай бұрын
Bezzeg ha nyalta volna petike seggét nem zavarna,h. szokott tik-tok-ot nézni...
@nerwous8037
@nerwous8037 Ай бұрын
A tiktok egy olyan platform, ami politizálástól függetlenül bomlasztja az agysejtjeid :D
@mark-uq8zi
@mark-uq8zi Ай бұрын
@@nerwous8037 konkrétan🤣🤣🤣
@Jazon780
@Jazon780 Ай бұрын
@@nerwous8037 Ez mondjuk igaz. Én be is tiltanám.
@Istenostor
@Istenostor Ай бұрын
Az a félelmetes, hogy az idősebbek a hiszékenyebbek, pedig nekik kéne megfontoltabbaknak lenni korábbi tapasztalataik alapján. Ennek ellenére fiatalabb megszólalók között voltak többen azok, akik egészséges bizalmatlansággal tekintenek a médiában megváltóként propagált politikusokra.
@viglevente8756
@viglevente8756 Ай бұрын
"Nem politizálok.." csak szavazok. Ideje lenne elgondolkodni az általános választójog megszüntetésén.
@Dan-pm8xv
@Dan-pm8xv Ай бұрын
Fidesz szerintem már gondolkozik rajta…😅
@russzolti6825
@russzolti6825 Ай бұрын
A legjobb érv a demokrácia ellen egy 5 perces beszélgetés az átlag választópolgárral. - Winston Churchill
@_LW14
@_LW14 Ай бұрын
M1, HírTV és TikTok... agyhalál
@andrasgyuris8009
@andrasgyuris8009 Ай бұрын
Valahogy úgy. Siralmas.
@saroltanikl1457
@saroltanikl1457 Ай бұрын
Melegen ajánlom a Telexen az L.Ritók Nóra interjút a magyar valóságról!
@csillatorok5060
@csillatorok5060 Ай бұрын
..... arra az esetre, ha valaki ertetlenkedne egyes riportalanyokon.
@marcellpinter4031
@marcellpinter4031 Ай бұрын
Linket kerhetek szepen?
@csillatorok5060
@csillatorok5060 Ай бұрын
@@marcellpinter4031 csak gepeld be a youtube keresojebe hogy "l ritok Nora telex", és fel fog jönni.
@toth8516
@toth8516 Ай бұрын
Attól a nőtől amikor mondta, hogy nőbántalmaző és ez elrettenti, meg kellett volna kérdezni, hogy a pedofilíáról mi a véleménye.
@V_Atti
@V_Atti Ай бұрын
+ hogy miért van meggyőződve a "nőbántalmazásról"?
@o0Atish0o
@o0Atish0o Ай бұрын
A temető kerítésén a dohánybolt hirdetés milyen jó már. 😄
@TheSir81
@TheSir81 Ай бұрын
Megsúgom nem véletlen, hogy az oktatást a porosz utas rendszerben kell tartani, nem pedig egy gondolkodásra problémamegoldásra összpontosító irányba elvinni. Ez utóbbi veszélyes. A fidesznek nem érdeke kinevelni egy ilyen valós polgári réteget...
@evahorvath8135
@evahorvath8135 Ай бұрын
Ennek az országnak vége.
@teglarolteglara1111
@teglarolteglara1111 Ай бұрын
sok aza agymosott és a szektás paraszt. Ezért nem lesz soha változás.
@patriciaszabo8015
@patriciaszabo8015 Ай бұрын
5 percet politizálnak vidéken. Az értelmiségi bizonyítottan többet tud figyelni. Így tud lediplomázni. Ennyi a figyelmi képességük, aki többet beszél, annak esélye sincs.
@andreaszilagyi9552
@andreaszilagyi9552 Ай бұрын
Úgy érzem, szerencsés döntés volt részemről, hogy nem nézek tévét .... te jó ég, ez elkeserítő :(
@balazssolymos5739
@balazssolymos5739 Ай бұрын
Mi az elkeseritő?
@sidovacsanad
@sidovacsanad Ай бұрын
​@@balazssolymos5739 Ezt kajak el kell magyarazni?
@andreaszilagyi9552
@andreaszilagyi9552 Ай бұрын
​@@balazssolymos5739 nem hiszem, hogy magyarázni kell.. az abszolút tájékozatlanság, vagy az épp egyoldalú, hamis tájékozottság, az érdektelenség...
@Wei_wuxian5
@Wei_wuxian5 Ай бұрын
Az utolsó kapcsolja le a villanyt! 😢
@laszlosomogyi5848
@laszlosomogyi5848 Ай бұрын
Csáá! Majd integetünk!
@Wei_wuxian5
@Wei_wuxian5 Ай бұрын
@@laszlosomogyi5848 Már 12 éve Angliában élek, de az ide érkező magyar turistáknak és a tudósításoknak köszönhetően tudom, mi zajlik Magyarországon! Ez a videó is hűen tükrözi az állapotokat.
@paperballotsornothing8763
@paperballotsornothing8763 Ай бұрын
Inkább kapcsolja fel.
@sdhubt
@sdhubt Ай бұрын
Szuper riport, jó a koncepció! Nagyon érdekes és látványos végigkövetni, hogy mennyivel tájékozottabbak az emberek egy nagyvárosban, mint a falvakban.
@tomblade
@tomblade Ай бұрын
"Én nem tudom a fiataloktól kérdezzék!" Nagyon remélem h a szavazás napján is ehhez tartja majd magát mammer!!
@BalosLiberalis
@BalosLiberalis Ай бұрын
Az is érdekes, hogy nagy de kezelhető tömeg van. és nem okozn zavart a fidtyessznek, mint a diáktünzetések. Ahol többször is kellemetlen helyzetbe hozták a fidtyesszeseket és kicsit megingadta a mítoszt az 0rbánrendszer békés rendőri fellépéseivrl kapcsolatban.
@timeajona9172
@timeajona9172 Ай бұрын
Üzenném annak a felnőtt embernek, aki kérdezte: igen, gáz, hogy felelős, gondolkodó felnőttként nem vagy tisztában a politikai helyzettel, fogalmad sincs a szereplőkről, legfeljebb a tiktokon tájékozódsz, és így járogatsz szavazni. Nagyon gáz. Rettentően szégyellheti magát mindegyik.
@tamass6612
@tamass6612 Ай бұрын
Én az osztrák határtól pár percre lakom.....itt még ennél sötétebb emberek élnek..VAS Várh...megye❤
@balazshorvath9539
@balazshorvath9539 Ай бұрын
Jogos, Zala dettó elesett.
@user-oq2rj6xw1y
@user-oq2rj6xw1y Ай бұрын
Győr-Moson-Sopron sem jobb :(
@PARTIFACE
@PARTIFACE Ай бұрын
@@user-oq2rj6xw1y én komarom megyeben nagyvarosban lakom, de látom a közeli falvakban az idősek detto itt tartanak, vérre menő dolog lett ha te mast gondolsz es szidod a kúrmanyt ,sajat anyam ilyenkor hazugnak nevez ne hazudjak ez nem igaz csak az igaz amit ö hallott a m1 n ! mert a szomszed is ugyanazt hallotta. mi mar nem tudunk beszelgetni évek ota sajnos..le vannak szedalva gyogyszer fuggők ,M1 függök ,merevek, benne élnek a 80 as években,ott jo volt nekik oda huz vissza a szivuk nem birnak valtozni es valtoztatni ,borzalom .
@Houseb1859
@Houseb1859 Ай бұрын
Azért az eléggé furcsa,hogy a fiatalok között mekkora a sötétség. Számukra elérhető az okos eszközeiken minden infó. Azok az idősek akik csak m1-et látnak őket tudják befolyásolni könnyen.
@123phobia123
@123phobia123 Ай бұрын
azért az is kemény, hogy a fiatal generáció nem olvas híroldalakat, csakis a tiktok megy, onnan értesülnek még a komolyabb dolgokról is
@danielmarkus3411
@danielmarkus3411 Ай бұрын
Nem akarok senkit megbantani, de lesujto a videki Magyarország szellemi szinvonala
@9xqspx6
@9xqspx6 Ай бұрын
A fővárosban is rengeteg ember van pontosan ugyanezen a szinten... Valóban lesújtó.
@PierredeSiorac
@PierredeSiorac Ай бұрын
Micsoda pökhendi lenézése ez a vidékieknek. Azt hiszed Budapesten mindenki tájékozott, meg művelt? Pl. aki a Partizánból tájékozódik kizárólag? Vagy csak a 444-ről? Ugyanolyan megvezetett, mint aki az M1-ről... csak ellenkező előjellel.
@timeaczink2942
@timeaczink2942 Ай бұрын
Istenem😢😢😢😢😢😢😢Nagyon nagy baj van Magyarországon........
@Yahuwa1
@Yahuwa1 Ай бұрын
Tudom, de elrejtik az Igém. Így picit nehezebb ez a játék. Már rég egy magasabb síkon lehetnénk.
@csabaszabo8624
@csabaszabo8624 Ай бұрын
bocs, de mi? a válaszadók többsége szerintem tájékozott és változást akar. Azt hiszed, hogy a világ többi országában 100%-ban agykutatók és értelmiségiek szólalnának meg egy 50- fős meritésből? Hidd el: éltem Romániában, Németországban, Olaszországban és sokat jártam UK-ben. A szinvonal máshol se jobb.
@dklvnte
@dklvnte Ай бұрын
Nagyon jó ez videó! Gyönyörűen látszik, hogy Tóni propagandagépezete nagyon jól működik.
@Rapi0123456789
@Rapi0123456789 Ай бұрын
Itt a komment mezőben, meg hogy a 444 és társai propaganda gépzete is nagyon jól működik :D
@dklvnte
@dklvnte Ай бұрын
@@Rapi0123456789 Teljesen mindegy. 😃 Itthon soha nem lesz független - objektív semmi. 😃
@bthomyka
@bthomyka Ай бұрын
Hogy ki hol és kiről vagy miről hall, abban a médiának van szerepe és felelőssége... Az amit itt látunk, az az általános IQ, érdeklődés, érdektelenség, fogalmatlanság.
@norbert8835
@norbert8835 Ай бұрын
Szomorú a vidéki tudatlanság és a tájékozatlanság. Ha nem csak a köztévé lenne bekötve mindenhova más lenne a helyzet.
@FR_-ij4zz
@FR_-ij4zz Ай бұрын
féltem megnézni, mert túl sok a hülye az országban, de nem annyira vészes. szerintem van remény, de ehhez Péter egyedül kevés lesz. Mi is kellünk ahhoz, hogy változás legyen és "nem elég kommentelni meg lájkolni az áttöréshez", az biztos. Ha viszont meglesz az áttörés a választásokon, akkor az emberek tényleg tömegesen állnának át.. éppen azért, mert sokan birkák és az új erőhöz húznak, nem a vén zsírdisznóhoz, akinek már lefelé megy a pályája... Ki ismer MSZP-s embereket? Bukott a párt, most meg kb. mindenki letagadja, hogy valaha is rájuk szavazott. Ugyanez lesz a fidesszel is végül. A kérdés, hogy mennyi idő múlva. Remélem.. és teszek is azért, hogy ez ne 20-30 év múlva legyen csak.
@editkarpati6587
@editkarpati6587 Ай бұрын
Péterné is a Fidesztől élt évekig! Nem furcsa ez a parfordulás? Oda számunkra, ahol kajálunk?
@editkarpati6587
@editkarpati6587 Ай бұрын
Szarunk
@DanielMirk
@DanielMirk Ай бұрын
Szerencsére te vagy a legokosabb! Biztos MSZP voksoló :)
@adamkovacs2498
@adamkovacs2498 Ай бұрын
Pár emberre igen Jótékonyan borul rá a szellemi leárnyékoltság légmentesen záróbúrája
@natura850
@natura850 Ай бұрын
fèlelem és sötètsèg uralkodik
@gergelygergely3052
@gergelygergely3052 Ай бұрын
Magyar Péter pártjának a neve Tisztelet és Szabadság Párt (rövidítve: TISZA). Ezzel a párttal indul a Június 9-ei EP választáson.
@arminb.9721
@arminb.9721 Ай бұрын
milyen szomorú hogy segghülyék az emberek :( Mint a nő aki leragadt a családi erőszaknál... fingja nincs mi van körülötte
@doradiary3391
@doradiary3391 Ай бұрын
"Leragadtam ott, hogy felmerült a családon belüli erőszak, innentől kezdve nem érdekel mit mond" Teljesen objektiv a néni. Ha ennyire képtelen tájékozódni, minek megy szavazni egyáltalán? Ennyire nem érdekli az ország sorsa? Akár csődbe is mehetne ez az ország, ő leragadt egy be nem bizonyított állításon. Fuu..
@jozsefsumegi219
@jozsefsumegi219 Ай бұрын
Gondolom verte a férje,azért van erre kihegyezve
@akos2742
@akos2742 Ай бұрын
PÉTER VELED VAGYUNK ❤❤ GYERE EL HOZZÁNK SOMODOR❤❤ BUKJON A FIDESZ HAJRÁ PÉTER ❤ ICA JOBBIK KONZERVATIVOK
@SirWolf2018
@SirWolf2018 Ай бұрын
Nem jo otlet, kiderult, hogy o is csalo, ot is globalista erdekek vezerlik. Az igazi part nevet nem tudom leirni, mert torlik a kommentemet, de a mottojuk "Hazadnak renduletlenul", es ok is raknak fel videokat, bizonyitekokkal.
@SirWolf2018
@SirWolf2018 Ай бұрын
Nem jo otlet, o is csalo, az igazi ellenzek nevet nem tudom leirni, mert torlik a kommentjeimet, de a mottojuk "Hazadnak renduletlenul".
@SirWolf2018
@SirWolf2018 Ай бұрын
Kiderult rola, o is csalo, nem o az igazi ellenzek!
@R1t2u3a4l
@R1t2u3a4l Ай бұрын
​@@SirWolf2018persze! Gondolom a dk, vagy az oroszcsicska mihasznákl!
@garfield584
@garfield584 Ай бұрын
Hihetetlen 😢
@a_szabo_bence
@a_szabo_bence Ай бұрын
Kiváló bizonyíték ez a videó, hogy, amíg a Kesma, az MTVA és a HirTv nem lángol, addig itt nem lesz semmi. MP-nek még két évig állnia kell a sarat a következő választásokig. Nagy tévedés, hogy ez a rendszer demokratikus eszközökkel leváltható.
@csabapalicsko1380
@csabapalicsko1380 Ай бұрын
Sajnos ezeken a kis településeken akkora a sötétség, hogy még Darth Veder is eltévedne..
@erzsebetkulifai2897
@erzsebetkulifai2897 Ай бұрын
Azért ez szomorú, vagy nem érdekli őket, vagy nem tájékozottak!!! Hogy mennek így szavazni!!! Azért szavaznak a fideszre!!! 😢
@bajcsyzoltan74
@bajcsyzoltan74 Ай бұрын
Félelmetes a félelem...
@hegedusjudit6370
@hegedusjudit6370 Ай бұрын
És a videki emberek megvannak sertodve mert tudatlannak tartjak őket! Hát.......oka van!!!
@akutszakasz
@akutszakasz Ай бұрын
Nettó Románi a a 80-as években :( Ugyanazt a kanyart futja OV, patikára ua-t
@Thronks_
@Thronks_ Ай бұрын
Dunántúli kisvárosban és környező falvakban is sokan támogatjuk! :)
@gaborwitsch1296
@gaborwitsch1296 Ай бұрын
A csanytelekiek erösítik a sztereotípiákat. 😅
@MiklosKoren
@MiklosKoren Ай бұрын
Remélem, a bácsinak nem olvadt el a jégkréme a végére. Magyar Péter helyében vennék neki egy újat.
@nanvas7374
@nanvas7374 Ай бұрын
2:33 kéthónapja ez folyik. A tizenégy éve tartó közpénzlopást viszont nem unja.
@Nonames12347
@Nonames12347 Ай бұрын
😂a lényeg H a sor folyjon
@attilalevai5973
@attilalevai5973 Ай бұрын
3:05 Mire gondolhatott a költő? "Csanytelek egy fideszes falu. vs Igy ez a legjobb, amikor az ember független"
@gabortoth4277
@gabortoth4277 Ай бұрын
Állampárti és független szinte ugyanazt jelenti az állampárti képviselőktől kiszolgáltatott kistelepüléseken.
@katalintamasi3815
@katalintamasi3815 Ай бұрын
Minden nagyobb munkaadó cég fideszes,a barátaink jártak így egy kis faluban,oda mentek hozzá,hogy adja el a céget...nem akarom..mondta,na jó felelték, majd beszélünk máshogy is... Ahogy az 50 es években a TSZ beléptetés volt.... ismerjük módszert
@franzmuller2606
@franzmuller2606 Ай бұрын
Kurvául mindegy hogy egy politikus mit nyilatkozik (hogy mit ugat)?? Nézd orsóst vagy bármelyiket!Ameddig a politikusokra nem vonatkozik az a törvény ami az átlag emberre, addig egy se ugassos egy árva szót sem! Legeslegelőször a (törvény kreálókra) kéne olyan életfeltételt szabni amit nagyon sok család elszenved miattuk!
@karolynevinnai5104
@karolynevinnai5104 Ай бұрын
Idősebbek értelmesebbek…………………
@rozsabay9933
@rozsabay9933 Ай бұрын
Teljesen egyet értünk !
@nikiranko4028
@nikiranko4028 Ай бұрын
Sugárzik az értelem ...
@feherhermelin
@feherhermelin Ай бұрын
Nem õk tehetnek róla, hogy tudatlanságban tartják õket.
A NYUGAT támad nem a KELET, indul már a BÉKEMENET!!!4!
17:51
BREAKING: Egyesül az EU
12:15
TECHNOSCOPE
Рет қаралды 6 М.
The Worlds Most Powerfull Batteries !
00:48
Woody & Kleiny
Рет қаралды 15 МЛН
ELE QUEBROU A TAÇA DE FUTEBOL
00:45
Matheus Kriwat
Рет қаралды 23 МЛН
How I prepare to meet the brothers Mbappé.. 🙈 @KylianMbappe
00:17
Celine Dept
Рет қаралды 54 МЛН
A fővárosi listavezetők vitája | ATV Élő
ATV Magyarország
Рет қаралды 3,5 М.
EP-választási vita az M1-en❗| Somogyi András |
4:07
Somogyi András
Рет қаралды 174 М.
Vasas Akadémia/A vs Budapesti Honvéd SE/A
HUNBASKET TV V
Рет қаралды 10
Híradó 2024.06.02. 8:00
11:03
M1 - Híradó
Рет қаралды 10 М.
The Worlds Most Powerfull Batteries !
00:48
Woody & Kleiny
Рет қаралды 15 МЛН