Feketebárányok-Koncert

  Рет қаралды 76,948

Péter Breszkócs

Péter Breszkócs

8 жыл бұрын

A DVD-t nézve a legfeltűnőbb az anyag rendkívüli rövidsége. A Hobo Blues Bandtől két dal, a többi fellépőtől csupán egy-egy dal hallható rajta. Pedig milyen jó lenne az egészet látni! Sajnos ez nem lehetséges, mivel erről a koncertről nagyon kevés használható mozgóképi felvétel készült. A Fekete Bárányok koncertről mindössze pár percnyi fekete-fehér részlet látható, amit kiegészítettek más korabeli felvételekkel (a Magyar Fal és az Egy nap rock című filmekből). A koncertrészletek hangminősége sajnos szintén nem túl jó, de sajnos a technikai problémák miatt nem tudtak jobb hangfelvételt készíteni. Azért így is hallani, hogy a zenekarok nagyon jól játszottak, köszönhetően annak, hogy mint már említettem rengeteget koncerteztek. A dalokat a bégetések szakítják meg, amelyen Schuster Lóránt, Nagy Feró és Póka Egon beszélgetnek a múltról, leginkább a Fekete Bárányok koncertről. A koncert jelentőségéhez, a fellépők hírnevéhez képest fájdalmasan rövid anyag, de annak is örülni kell, hogy egyáltalán ennyi megmaradt.
A DVD tartalma:
01. Intro
02. HBB - Fekete Bárány blues
03. Bégetés
04. Bizottság - Na ne hülyéskedj
05. Bégetés
06. HBB - Szimpátia az ördöggel
07. Bégetés
08. Beatrice - Nem kell
09. Bégetés
10. P. Mobil - Az utolsó cigaretta
11. Outro

Пікірлер: 76
@irenropoli3011
@irenropoli3011 6 жыл бұрын
Több százan indultunk Kaposvárról .A kalauz nem merte kérni a jegyet.Pénzünk alig volt mégis mindenünk megvolt.Pesten az aluljáróba ok nélkül megvertek a rendőrök.De az akkori fiatalság összetartott.Vigyáztunk egymásra.Apám kockás ingébe,szimat szatyor,babos kendő. Átéltük a hippi korszakot és örülök hogy benne voltam.
@milaninter4110
@milaninter4110 6 жыл бұрын
Így volt!!!!!
@MiszlaTeam
@MiszlaTeam 7 жыл бұрын
Bármit megadnék egy ilyen Feketebárányok koncertért,ha holnap lenne!
@62fekete
@62fekete Жыл бұрын
Magam is ott voltam ezen is, meg az 1981-es "szuperkoncerten" is. Mindkettőben megleltem magamat. Nagy élmény (volt)! :)
@gabormezei8681
@gabormezei8681 4 жыл бұрын
12 éves voltam véresre vertek a rendőrök tatabányán de a mai napig büszke vagyok rá, hogy ott voltam. mpgabi 1968
@eduardboray9940
@eduardboray9940 2 жыл бұрын
Ott voltam a Fekete bárányok koncerten,meg rengeteg másikon is. Sanjos a kamera nem mutat minden arcot,jó lett volna felismerni magam ennyi év távlatából! Pusztavacsról is tudnék sokat mesélni! Az a korszak kulurálisan volt történelmi jelentőségű, amit ezeknek a zenészeknek köszönhetünk!
@irenropoli3011
@irenropoli3011 6 жыл бұрын
Loksa Levente és Wernke Ádám a Dunakanyar rendezvény iroda vezetői Vácra hozták2018 május18.án mind a 3 feketebárányt.Láttam újra őket együtt zenélni 70 évesen .FANTASZTIKUS ÉRZÉS VOLT.KÖSZÖNET ÉRTE.
@fashionpreview
@fashionpreview 6 жыл бұрын
Örülök, hogy ezt a korszakot átélhettem! Sajnos a mai konzumkönnyüzene ilyen élményeket a sterilitásával képtelen megteremteni. Sajnálom a mai fiatalokat, hogy élményingerüket csak fast-food koncerteken tudják kielégíteni!
@petermanyak2564
@petermanyak2564 5 ай бұрын
Nagy korszak és nagy feeling volt, imádom én is és megnézném nagyon mai fejjel is, de tévedsz: mai is rengeteg jó Rock és Metal banda van, ráadásul sokkal több a műfaj, mint régen. Ne a TV-ből és a rádióból ömlő szennyből indulj ki, hanem nézz széjjel alaposan, több ezer banda nyomja a zenét ma is itthon, sokan komoly külföldi sikerekkel!
@misidekany1422
@misidekany1422 5 жыл бұрын
Ott voltam 16 évesen.Soha nem lehet elfelejteni,nagyon nagy dolog volt ez abban az "átkos rendszerben"!!!
@R6Meki
@R6Meki 4 жыл бұрын
Bizony.Még mindig recseg az a lemez.Meg még nagyon sokáig fog is... remélem.
@Dudika63
@Dudika63 5 жыл бұрын
De jo is volt.....orulok,hogy megeltem! :)
@apapapa2257
@apapapa2257 3 жыл бұрын
A nyolcvanas években ha metálkoncertre indultál akkor az látszott is! Már a vonaton megismerted a többi metálost és onnan mindenki ment együtt.
@laszlokovacs4883
@laszlokovacs4883 2 жыл бұрын
A 90es évek legeleje is még nagyon jó volt. Ha egy metálos vagy rocker meglátott egy másikat már egyből ráköszönt. Ma már baráti társaságok közösségek sincsenek és örülök neki hogy nem most vagyok fiatal. Emlékszem rá hogy egy fehérvári Hobó koncert előtt azt hiszem 1990 nyarán egyedül ültem egy kocsmában nagyon hosszú hajjal egy másik társaság szintén rockerek észrevettek egyik közülük hozzám lépett és kezembe nyomott egy korsó sört javasolták hogy üljek közéjük ne üljek már egyedül. Utána együtt mentünk a koncertre. A mai rockerek meg már úgy átnéznek a másikon mint egy üvegen.
@Nationaleleven
@Nationaleleven 6 ай бұрын
⁠​⁠@@laszlokovacs4883köszönhető ennek a liberalistaszoci csűrhènek!
@diaomron7261
@diaomron7261 6 ай бұрын
Bunkó, lejmolós, büdös rockerek. De rühelltem őket…mármint nem a zenekarokat, hanem a világfájdalmú tahó rajongókat.
@gyorgytyukasz5652
@gyorgytyukasz5652 Жыл бұрын
Hát igen ez az érzés !!! 💯 Hatalmas buli voltt !!! 💯
@gejzaknap6307
@gejzaknap6307 7 жыл бұрын
azok a szep napok
@bigguru1000
@bigguru1000 5 жыл бұрын
jó buli volt,ott voltam
@gyulapapp7318
@gyulapapp7318 8 ай бұрын
csodás korszak volt..és feeling
@janospolonkai9244
@janospolonkai9244 4 жыл бұрын
Rocktörténeti alapmű!
@63Eroka
@63Eroka 6 жыл бұрын
valahol ott voltam a tömegben .
@milaninter4110
@milaninter4110 6 жыл бұрын
Én is a domboldalon.
@tibortoth5615
@tibortoth5615 5 жыл бұрын
Én is fiatalon átéltem, ezt a korszakot. Ízig-vérig benne voltam. Nem rajongtam értük de nagyon tetszett a zenéjük. Több, koncerten is ott voltam és csápoltam a tömeggel. Nem mindig játszottak jól de félig részegen kit érdekelt?? Kívülről fújtuk a szöveget és örültünk, hogy ott lehetünk a haverokkal. Akkor, Ott és Velük! Ha, olyan technika állt volna mögöttük, mint ami manapság elérhető, vajon milyen hatalmas zenei élmény lett volna a koncert?
@BApro-rj8jv
@BApro-rj8jv 6 ай бұрын
,,Amikor kölyök voltam 16 éves nyughatatlan srác Valami fekete bárány koncerten voltam Mert egy barátom elcibált Csak bámultam lestem, majd hanyatt estem Nem tudtam mivan A Rock and roll szólt És tudtam jól, hogy ez örökre fogva tart"
@peterdr.madocsay2549
@peterdr.madocsay2549 6 жыл бұрын
Sajnos nem voltam ott !
@jozsefszitko8181
@jozsefszitko8181 6 жыл бұрын
Pusztavacson is voltam,
@gabormezei8681
@gabormezei8681 4 жыл бұрын
ott is voltak érdekes dolgok
@cedrusattila
@cedrusattila 5 ай бұрын
Félelmetes látni,amikor megindul a Tömeg,mint a jeges ár...- Magam csak punkzenész voltam ezekben az Időkben,,-: brutális Punk Kommandó..,röviden: BPK..-Ilyen zenéket nyomtunk...
@lajosveres8925
@lajosveres8925 10 ай бұрын
Jó lennéntek most.
@zoltangeller8343
@zoltangeller8343 3 жыл бұрын
Schuster L.: Pusztavacs...pont a P.Mobil előtt lett a balhé.Késés volt,stb.Sajnos tényleg rendőrterror lett a vége,A Szabad Europa rádió szerint 2 halott,82 sebesült
@gaborferencz7002
@gaborferencz7002 7 жыл бұрын
1200 es Kek Zsigulival...
@tibororosz366
@tibororosz366 4 жыл бұрын
vmelyik 18 éves én is ott vagyok. :)
@PaulusdeKenezy
@PaulusdeKenezy 5 жыл бұрын
Rövid.
@attilakiss8524
@attilakiss8524 7 жыл бұрын
azért Feróék nem mercin jöttek:)
@knapzoltan9405
@knapzoltan9405 6 жыл бұрын
már nyóc vótam ott kellett vóna lennem :(
@P.B0209
@P.B0209 Жыл бұрын
2:25 a lány időutazó volt? A Lordot 1981-ben kezdték gyártani.
@asasassa7168
@asasassa7168 6 ай бұрын
Egyes források szerint,a Lord együttes, a cigi márka után nevezték el magukat,1972-ben. Tehát 81 előtt is létezett már.
@tiborjanka5348
@tiborjanka5348 6 ай бұрын
Vannak olyan felvételek benne amik nem a szigeten voltak.A lépcsőn lévőket sem ott filmezték.
@corben987
@corben987 6 ай бұрын
1962-ben kezdtek el forgalmazni nemetorszagban.
@petermanyak2564
@petermanyak2564 5 ай бұрын
@@tiborjanka5348 Vannak bevágások sok helyről: a 81-es, pont egy évvel későbbi, szintén Hajógyári Szigetes Szuperkoncertől, egy 83-as Ifiparkos P. Mobil (a lépcsős jelenetek is onnan vannak) és egy szintén 83-as vidéki Mobil koncertről, valamint egy szolnoki Hobo - P. Mobil koncertről is.
@janekvladek5198
@janekvladek5198 6 ай бұрын
A Fekete Lyuk volt a törzs helyünk
@Roteiro92
@Roteiro92 4 жыл бұрын
Ez mikori felvétel? Tippem úgy 2000-as évek eleje! :D
@istvanbabos
@istvanbabos 3 жыл бұрын
DALOS ügynök a szemükben jópofizott !!!!!!!!!!
@mickadatwist1620
@mickadatwist1620 3 жыл бұрын
ahogy a "gyerekeket" elnezem: ment a technokol rapid
@jozsefantal4769
@jozsefantal4769 7 ай бұрын
Na! Azért Hobo apja lövette a felkelőket 56-ban a tesója meg a Politika Intézet igazgatója volt. A kis Hobo azt csinált a kommunizmusban amit csak akart. Ezért is volt minden száma fanyar, nem igazi. A Beatrice és a Nagy Feró! Na! Az koptatta a komcsikat!
@lajossipos3738
@lajossipos3738 6 ай бұрын
mi lett belőlük a fidess korszak eredményeképpen.
@janekvladek5198
@janekvladek5198 6 ай бұрын
Kár hogy Ferobol Fidesz gci lett
@peterkantor2561
@peterkantor2561 5 жыл бұрын
Annak idelyen meg az ifiparkban lattam eloszor a Ricse-t . Aztan emlekszem a Metro clubban a P. Mobilra. A Sohasem tetszett a zenejuk . Teljesen amatorok voltak , nagyon rosszul szoltak . Mindharom zenenekar. a proli bunkok csapata volt. Nagyon ritkan volt kozottuk profi zenesz . A tobbi szaladt csoves volt .
@tiborcsatlos1691
@tiborcsatlos1691 5 жыл бұрын
Mindhárom zenekar minden szempontból csúcs volt, persze nem mindenkinek tetszett, nincs ezzel semmi probléma. Azt, hogy mit jelentettek, csak azok tudják, akik ezt átélték , azt az érzést nem lehet visszahozni, ami akkor volt. Nagyon sajátos időszak volt, megkockáztatom, sok szempontból jobb, mint most.
@peterbako6563
@peterbako6563 4 жыл бұрын
A hiba az ön készülékében van
@atifejes1845
@atifejes1845 3 жыл бұрын
Se a zenéből se a korból semmit nem értettél meg. Győzikét neked! :)
@anyuciapuci1211
@anyuciapuci1211 3 жыл бұрын
Ritkán volt közöttük profi zenész????? Akkor, a Hobo -ból az Egon, a Ricéből a Donászy, a Miklóska, a Lugosi, a Mobilból a Bencsik, a Cserháti, a Bajnok, ők mik??????
@csabasaghegyi6083
@csabasaghegyi6083 2 жыл бұрын
troll
Radics Béla, a gitárkirály legendája - XXI. század
22:32
Gyulai Avar
Рет қаралды 177 М.
Final muy increíble 😱
00:46
Juan De Dios Pantoja 2
Рет қаралды 49 МЛН
Children deceived dad #comedy
00:19
yuzvikii_family
Рет қаралды 8 МЛН
Became invisible for one day!  #funny #wednesday #memes
00:25
Watch Me
Рет қаралды 51 МЛН
Megint csak most! | Kormos Anett | Comedy Club 2018 | Dumaszínház
41:51
Dumaszínház
Рет қаралды 4,2 МЛН
Dr. Zacher Gábor - Ne legyen harmadik!
1:01:03
Így élünk PODcast
Рет қаралды 84 М.
P.Mobil - Az „első” nagylemez '78. (full album) 1998
1:07:31
P.Mobil Official
Рет қаралды 367 М.
Húzós podcast / Fábry Sándor - Fletó besúgóként tevékenykedett
56:30
Viszkis: Bankrabláshoz minimum 200 lóerős autó kell
31:20
Totalcar.hu
Рет қаралды 614 М.
Beatrice - 10 éves koncert (élő 1988)
56:51
LIVE MUSIC
Рет қаралды 12 М.
A hét lemeze: Edda Művek - 1. (1980.)
26:17
M2 Petőfi TV
Рет қаралды 14 М.
HBB Tábortűz mellett - Lemezbemutató koncert (1991)
2:54:26
EcceHoboHUN
Рет қаралды 76 М.
Final muy increíble 😱
00:46
Juan De Dios Pantoja 2
Рет қаралды 49 МЛН