FM | A szenvedélyek csapata III. rész | 2020. 09. 13.

  Рет қаралды 10,772

Ferencvárosi Torna Club – FradiMédia

Ferencvárosi Torna Club – FradiMédia

3 жыл бұрын

III. rész (V. fejezet: Akik senkitől sem féltek, VI. fejezet: A fradizmus nem gyógyítható)
A Ferencváros labdarúgócsapata 25 évvel ezelőtt történelmi tettet hajtott végre: bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Magyar csapatnak addig és azóta sem sikerült Európa legjobb 16 klubja közé verekednie magát.
A 25. évforduló emlékére a FradiMédia háromrészes dokumentumfilmet készített.
A harmadik részben szó lesz a szókimondó Zoran Kunticsról, és a délszlávok mentalitásáról, megmutatjuk, miért volt különleges a BL-csapat vezetőedzője, Novák Dezső, akiben ugyanúgy benne volt a félelmet nem ismerő karakter. Megtudhatják, hogyan gondolkodtak a BL-sztárok a Fradi-szurkolók lelkesedésétől, ami egyszerre felemelő és elsöprő is tudott lenni. És belesünk a BL-csapat öltözőjének egy átlagos napjába, amiből kiderül, miért is volt ennyire összetartó, sikeres és egyedülálló a '95-ös BL-csapat.
A harmadik részben megszólalnak: Albert Flórián, Ballai Attila, Bodnár József, Dejan Milovanovics, Havasi Mihály, Hajdu Attila, Hajdú B. István, Hrutka János, Lisztes Krisztián, Mucha József, Nagy Zsolt, Nyilas Elek, Szeiler József, Szűcs Mihály, Telek András, Tobak Csaba, Újvári Gábor, Vincze Ottó, Zoran Kuntics. Illetve archív felvételeken korábbi játékosok, edzők, szurkolók.
Készítették: Budai László és Töreki Dávid.
------------------------------------------------------------------------------
Iratkozz fel csatornánkra, hogy ne maradj le a FradiMédia egyetlen videójáról sem: / fradimedia
------------------------------------------------------------------------------
Jegy- és bérletvásárlás: meccsjegy.fradi.hu/ 👈
Fradi Facebook: / fradi.hu 👈
Fradi Instagram: / ftcofficial 👈
Fradi TikTok: vm.tiktok.com/Udqj5H/ 👈
Fradi Twitter: / fradi_hu 👈
Fradi Applikáció:
Android: goo.gl/NDRD5T 👈
iOS: goo.gl/dxEL6e 👈

Пікірлер: 32
@tamasfekete2972
@tamasfekete2972 3 жыл бұрын
jò film volt,fantasztikus emlèkek jöttek elő hiszen huszonèves fiatalkènt vègigèltūk ezt a csodàt.Mindhalàlig Ferencvàros
@karolybooz1431
@karolybooz1431 3 жыл бұрын
Fantasztikus filmet készítettetek! Köszönet érte! Néhány percét nem tudtam könnyek nélkül megélni, mert az emlékek jöttek, és jöttek! Ez tényleg a Szenvedélyek Csapata volt. Ha belegondolunk, hogy szerbjeink és Szergej is megtanultak magyarul, talán bizonyítja, hogy nem egyszerű zsoldosok voltak. Köszönöm Istenem, hogy Fradistának teremtettél!
@istvantibortoth1406
@istvantibortoth1406 3 жыл бұрын
A keszitoknek oriasi gratulacio! mely,oszinte es igenis elsirtam magam az tenyleg egy eletforma volt amit utanna megprobaltak eltiportatni a kizarassal.Nagy latogatotsagot varok ettol a sorazattol.Igazi sokkent eltem meg minden reszt foleg hogy tobb felvetelen felismertem magam a barataimat sokan mar itt hagytak...Istenem!
@apapapa2257
@apapapa2257 3 жыл бұрын
Emlékszem erre az időszakra ,megálltak a kocsik a felüljárón onnan néztük a meccset! Felejthetetlen volt. Újra itt állunk az álmok kapujában. Hajrá Fradi!
@Laca1899
@Laca1899 3 жыл бұрын
Nagyon szépen köszönöm ezt az utazást hála Isten felvételekröl láthattam az összes meccset sajnos akkor még 3 éves voltam....néhol be kell vallanom megkönnyeztem a hideg kirázott (jó értelembe) nem tudok tényleg mit mondani csak KÖSZÖNÖM ezt az utazádt ÉLETEM A FERENCVÁROS! 🙏 SZERDÁN MINDEN BELE!!!!!!
@sundooor
@sundooor 3 жыл бұрын
.... Nincsenek szavak erre az érzésre, amit ez a film kiváltott / újra felidézett bennem. Sírnék, nevetnék egyszerre, és ha tehetném, visszarepülnék az időben, hogy újra átéljem az ikonikus pillanatait ennek a korszaknak... ..ahogy 10 évesen, a nyári balatoni gyerektábor kiruccanása közben, az újságosnál kolbászolva a kezembe veszem a Nemzeti Sport aznapi számát, és az van a címlapon, hogy a Fradi megverte az Anderlechtet.. (Nem sok fogalmam volt róla, hogy ez mit jelent, hogy mi az a BL, de nagyon örültem neki, hogy nyert a Fradi- mert azt éreztem, hogy ez egy fontos meccs volt) ...vagy ahogy a visszavágót az egykori angyalföldi lakásunkban nézzük anyummal... ..itt él bennem a nyári meleg, a tévén keresztül átszűrődő tömött Fradi-stadion érzése... ...vagy ahogy Lisztes belövi az első BL gólunkat az elvetődő Zuberbühler fölött, mi meg ordítunk gólörömünkben.. ..vagy ahogy a Fradi-Ajax szünetében anyum 99-es, max hangerőre tolja a 'Fradi-krónikák' videókazettán lévő 'Zöld-zászlók, zöld-sasok' című nótát, miközben apám mellettünk horkol... ..... A személyiségem, az emlékeim, a létem középpontjában helyezkednek el ezek az emlékek. Teljesen meg vagyok hatódva. (Egyébként ez a meghatottság érzés újra és újra feljön bennem, ha ennek a korszaknak a Fradijaira, Fradi-élményeire gondolok (pedig akkor még kicsi gyerek voltam): - a 92-es bajnokcsapat, azzal a hihetetlen, azóta is megismételhetetlen bajnokavatóval, hazafelé Diósgyőrből... - az akkortájt gyakran átélt tolakodós-tülekedős jegyvásárlás a stadionnál -> keresztapám mindig mondta, hogy várjam meg, amíg ő kibírkózza a jegyet, úgyhogy ezeket többnyire kívülről figyeltem); - a fenti legendás BL-időszak; - a következő idénybeli UEFA-kupa menetelés; - Varga Zoli.. ... ) Ezt az egész Fradi-romantikát a szüleimtől kaptam. Keresztapám Bandi, rendszeresen járt meccsre idegenbe és hazaira is, és nagy ismerője volt a Fradinak, és a hazai focinak. Anyám is odarakta magát szépen szurkolás terén: még több hónapos állapotában is ment meccsre, miközben én a hasában pihiztem. Vagy itt élnek bennem nagyapám meséi a Népstadionbeli meccsekről, a kettős rangadókról... Leírhatatlan ez az érzés. Ez nekem a Fradi. Ezt jelenti nekem fradistának lenni. Ennek tükrében fura, hogy az új stadionban még nem voltam, és hogy a mai fradizmusom igen távol áll attól a fradizmustól, amibe beleszülettem, amit 7-8 éves gyerekként átéltem. De ez van, változnak a dolgok. Annak igazán örülnék, ha egyre több saját nevelésű játékosunk lenne, akik zálogai lehetnének a jövőbeli régi időket idéző fradizmusnak. Tisztelem és becsülöm a külföldieket, éppúgy, mint a honfitársaimat (sportolót és átlagembert egyaránt), de a Fradi szerintem attól igazán Fradi (az én értelmemben vett Fradi), ha a keret nagy részét saját nevelésű, de minimum magyar focisták teszik ki. Meglátjuk, hogy el tudunk-e mozdulni ebbe az irányba. Egy szösszenet, így a vége felé: - remek volt átérezni azt a mindenkit legyőzünk, mi vagyunk a legjobbak érzést, amire én mindig vágyom, ami a saját életemet áthatja, és amit oly kevéssé érzek ezidőtájt a focinkban, a Fradiban, meg általánosan a magyar élet több területén. Szóval remek volt érezni ezt a hozzáállást- köszönhetően az akkori korszellemnek, és azoknak, akik ezt az érzést erősítették: Novák Dezső, a maga tapasztalatával, Simi a fanatizmusával, a szurkolók az attitűdjükkel.. Idáig mindig az élt bennem, hogy nem voltunk egy súlycsoportban sem az Ajaxxal, sem a Reallal, de ez a videó egy kicsit változtatott ezen a nézőpontomon. (Tehát hogy el kell hinni, hogy képesek vagyunk arra, amire az elit, vagy amire az elődeink, és meg kell húzni a váratlan, merni kell nagynak lenni.) DE ! Emellett nem szabad elfelejteni, hogy ennek a profizmus az alapja- épp úgy, ahogy Kuntics 95-ben, és most, 2020-ban is említi. Felesleges a top-kategóriáról álmodnia annak, aki nem él, és dolgozik profiként. Bízom benne, hogy a magyar társadalmat, és ezáltal a focinkat is egyre jobban áthatja ez az attitűd, és előrejutunk abból a posványból, amiben most vagyunk (mert a politikai közhelyek, lózungok ellenére sok esetben gyengén teljesít a magyar ember.) De hogy ez a komment ne legyen túlságosan elvíve más irányba: Fantasztikus munkát végeztetek, tisztelt videókészítők! Le a kalappal előttetek! A vágások, a zene, az időzítése a képeknek zseniális. Engem lebilincselt az alkotásotok. Köszönet érte!
@adamjuhasz2171
@adamjuhasz2171 3 жыл бұрын
Csodálatos volt végignézni mind a három részt és egyben megélni személyesen, ott lenni. Az első részben írtam, hogy hála istennek az összes hazai mérkőzésen kint lehettem tizenévesként. Ahogyan a játékosok nyilatkozták, ezt senki nem veheti el már Tőlük, Tőlünk! Személyesen ma is ott voltam a 25 éves megemlékezésen, és bár az idő múlik, de az a kedvesség és közvetlenség Felénk szurkolók felé cseppet sem változott a játékosok részéről. Kár, hogy már sokan nincsenek köztünk illetve, hogy ezen a napon sokkal több kilátogatót megérdemelt volna az akkori BL CSAPAT.
@kolosnemeth4544
@kolosnemeth4544 3 жыл бұрын
mi vagyunk a FERENCVÁROS :)
@echtelionful
@echtelionful 3 жыл бұрын
13 éves voltam, a világ legjobbjai ellen játszottunk és sokgólos hátrányban is azt számoltam, hogy akkor átlag hány percenként kell gólt lőnünk a fordításhoz. Egyáltalán nem érdekelt a realitás, számomra akkor ez a Fradi verhetetlen volt. Sosem fogom elfelejteni ezt az érzést. Köszönöm ezt a csodálatos múltidézést, időutazást! És ki tudja, talán holnap átélhetünk egy újabb csodát...
@csanadtorcsvari9480
@csanadtorcsvari9480 3 жыл бұрын
Az általam látottak közül ezt a kilencvenes évekbeli Fradit szerettem a legjobban.
@gabornagy2948
@gabornagy2948 3 жыл бұрын
Szenzaciós sorozat! Köszönjük szépen!! És hogy miért vagyunk Fradisták? Többek között miattuk!
@azenvilagom
@azenvilagom 3 жыл бұрын
Nagyon szep film volt, csodalatos emlekekkel. A goloknal meg mindig kirazott a hideg.:)
@arpadagoston1567
@arpadagoston1567 3 жыл бұрын
Qqqqqq1qqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqqq
@arpadagoston1567
@arpadagoston1567 3 жыл бұрын
Gs
@janostakacs6837
@janostakacs6837 3 жыл бұрын
Nagyon jó
3 жыл бұрын
20:30 Bennem is élénken élnek az emlékek, hogy az összes BL meccsünket figyelembe véve Amszterdamban volt a legtöbb gólhelyzetünk és mégis ez volt az a mérkőzés ahol egyetlen gólt sem szereztünk.
@PeterShade
@PeterShade 3 жыл бұрын
9 Éves voltam és emlékszem hittan táborban néztük a meccset sátorban egy fekete fehér kis tv-n!:)
@attilatasciko4817
@attilatasciko4817 3 жыл бұрын
Minden csapotok felett szárnyalunk ! Hajrá - haj - rá fradi !!! Mindörökké !!!
@klarabesenyei4591
@klarabesenyei4591 2 жыл бұрын
Zsenik
@tamascsorsztari1071
@tamascsorsztari1071 3 жыл бұрын
Amikor Kuntic azt mondja hogy a magyar mentalitás miatt vagyunk kevésbé sikeresek mint a jugoszlávok, nem csak fociban más sportban is, akkor közben az miért nem jut eszébe, hogy mi nyolcadikak vagyunk például az olimpiai éremtáblázaton, míg ők sehol sincsenek. Csak a focimentalitása rossz a magyaroknak?
@zoltanandorka6413
@zoltanandorka6413 3 жыл бұрын
azt tedd hozzá, az érmeink rohadt nagy része olyan sportágból jön, amit a világon rajtunk kívül nem sok országban vesznek komolyan...
@viktorkoplanyi1732
@viktorkoplanyi1732 3 жыл бұрын
@@zoltanandorka6413 na és melyek azok a sportágok, amiket a más országok nem vesznek komolyan? Úszás?
@zoltanandorka6413
@zoltanandorka6413 3 жыл бұрын
@@viktorkoplanyi1732 ha nem sikerült volna kitalálni, kajak kenu...
@zoltanandorka6413
@zoltanandorka6413 3 жыл бұрын
@Aleks Kevyn miért, szerinted a kajak kenut pár európai országon kívül érdekel bárkit is? ahol egy világbajnokságon olyan emberek elindulhatnak, aki a rajtgépbe se tud beállni... ne nevetess. szépen hangzik, hogy jajj de sok érmünk van, de az aranyérmek tippre harmadát legalább kajak kenuban szereztük.
@zoltanandorka6413
@zoltanandorka6413 3 жыл бұрын
@Aleks Kevyn javaslom, hogy a magadhoz hasonló, múltban merengő okoskodóknak, hogy nézzenek körbe a világon, hogy hogy is műkődik ma a sport. nézz meg pár videót, tudod, itt elérhető, hogy miért is vagyunk mi irgalmatlan módon lemaradva a világtól, sportban IS. azt hisszük, hogy mi aztán marha jók vagyunk. csak épp ma nem 50 ország ellen kell versenyezni, és nem azokban a sportágakban, ami az 50-60-70es években volt. mondom, nézz körbe nyugodtan, hogy összességében a kajak kenu egy eladhatatlan, szinte nulla sportértékkel bíró sport a nagyvilágban, a vívás minden formája dettó. ettől függetlenül nem lehet véletlen megnyerni, és abba is nagy melót kell rakni, csak észre kell venni, hogy pont azokban a sportágakban, ahol tényleg nagy a verseny már nemzetközi szinten, nem tudunk villogni. és egyrészt azért van, amit a videóban is mondanak, mert a magyar sportoló sokszor rohadtul nem teszi bele azt a munkát, amit kell, vagy ha bele is teszi, nem feltétlen abban a minőségben, ahogy ma már kellene. miért van akkor szerinted, hogy hosszú évek óta például egyetlen egy bokszolót sem volt képes kinevelni a magyar up? tudom birkozónk az rengeteg van, csak hát az ugye megint egy eléggé futottak még sport, és szintén le akarják venni a programról. megsúgom, itthon vagyok, szülétesem otthon Magyarországon élek, és nem is tervezek elköltözni, és attól, mert valaki kritikus valamivel szemben, még nem kéne elüldözni... tudod, ez a másik, ami itthon hiánycikk, a vitakultúra...
@janosvastag9178
@janosvastag9178 3 жыл бұрын
A mai Fradi nemzetközi szinten focizik A Régi Fradiban ez hiányzott Régi Fradi játékosok mindent megtettek a Fradi sikert emlékére! Hajrá Fradi! 💚💚💚
@klarabesenyei4591
@klarabesenyei4591 2 жыл бұрын
Fatusi
@sandorkiss6746
@sandorkiss6746 3 жыл бұрын
Na kérem tisztelettel és most szégyen szemre egy lovrencsics játszik nálunk!!!!
@csucsu80
@csucsu80 3 жыл бұрын
Aki a második perceben gólt rúg a Dinamonak, több méteres hátrányból berobbanva a védője elé.
FM | A szenvedélyek csapata - a teljes film | 2020. 09. 14.
1:45:36
Ferencvárosi Torna Club – FradiMédia
Рет қаралды 176 М.
Superhuman Moments
20:56
90 Minutes
Рет қаралды 287 М.
Жайдарман | Туған күн 2024 | Алматы
2:22:55
Jaidarman OFFICIAL / JCI
Рет қаралды 1,7 МЛН
БОЛЬШОЙ ПЕТУШОК #shorts
00:21
Паша Осадчий
Рет қаралды 9 МЛН
Fradi Média | Íme, a TELJES exkluzív interjú Varga Barnabással! 💚🔥⚽ | 2024. 07. 09.
12:10
Ferencvárosi Torna Club – FradiMédia
Рет қаралды 63 М.
ARANYCSAPAT ES A FORRADALOM
44:06
SIRIAT
Рет қаралды 17 М.
FM | Dokumentumfilm egy történelmi Fradi-szezonról | 2021.04.27.
26:13
Ferencvárosi Torna Club – FradiMédia
Рет қаралды 25 М.
FM | A szenvedélyek csapata - II. rész | 2020. 09. 12.
28:11
Ferencvárosi Torna Club – FradiMédia
Рет қаралды 9 М.
Európa legjobbja: Albert Flórián|50 éves a „MagyAranylabda”! - 9.tv
25:31
9Tv- Ferencváros Televíziója
Рет қаралды 23 М.
FM | A szenvedélyek csapata - I. rész | 2020. 09. 11.
41:44
Ferencvárosi Torna Club – FradiMédia
Рет қаралды 16 М.
PUSKAS HUNGARY - A filmből kimaradt történetek / More Stories
23:58
Filmplus Productions Channel
Рет қаралды 64 М.
FM | Gera Zoli 10 legnagyobb Fradi-gólja! | 2020. 04. 01.
5:34
Ferencvárosi Torna Club – FradiMédia
Рет қаралды 50 М.
Messi or Ronaldo ?✍️ #football #vs
0:13
AGZDREAM
Рет қаралды 2,1 МЛН
MEHDI AMRI - MAROC 🇲🇦 VS 🇩🇿 ALGERIA ...who win ⁉️
0:12
DIMA MAGHRIB
Рет қаралды 1,7 МЛН
На Равных Бегают? #shorts
0:38
ЧТО Я НАШЕЛ
Рет қаралды 664 М.
Быстро воспитала бешеную девушку!
0:56
БЕЗУМНЫЙ СПОРТ
Рет қаралды 2 МЛН
#ardagüler #fifa24 #rating #fpy #youtubeshorts #subscribe #for
0:16
Football Footballer
Рет қаралды 11 МЛН
Не надо толкать, надо бить🥊
0:20
Алексей "Новатор" Сурков Тренер по боксу
Рет қаралды 1,7 МЛН