TOP 10 - a legszebb görög szigetek🇬🇷

  Рет қаралды 44,903

Mihály Gábor utazásai

Mihály Gábor utazásai

4 жыл бұрын

🌍Görögország a Balkán-félszigeten Európa dél-keleti részen található.
🧭Északon Albánia, Észak-Macedónia és Bulgária határolja. Míg keleten Törökország. Délen és Nyugaton pedig tenger veszi körül, méghozzá az Égei- és a Jón-tenger.
🏠Fővárosa Athén. Lakossága kicsivel több mint Magyarországé, azaz 10,8 millió fő. Területe pedig ismét több mint a mienk úgy 30 százalékkal. 1.300 szigettel rendelkezik az ország, amiből mindössze 170 lakott.
1981-óta az EU tagja így a hivatalos pénznem az euró, valamint a hivatalos nyelv pedig a görög.
☀️Éghajlata mediterrán, azaz tavasztól őszig nagyon jó idő van, de a tél is csak enyhe és nem hideg. A csapadék kevés viszont az ország területen sok hegy található, ahol sokkal enyhébb az időjárás, mint a tengerparti részen és a déli szigetvilágban.
⏰Időzonába a kelet-európai időt használjàk, így egy órával több van, mint nálunk.
📜Beutazáshoz magyar állampolgároknak egy szemelyi igazolvány elegendő, mivel ahogy korábban említettem az EU tagállama.
✈️Repülővel és autóval is elérhető Görögország, bár a levegőben való utazással lényegesebben több időt spórolunk, mintha közúton mennénk.
Autóval Szerbián és Észak-Macedónián keresztül juthatunk az országba. Budapesttől Athen 1.500km közúton, ami úgy 18 órát vesz igénybe.
Míg repülővel 2 óra az út és számos légitársasággal utazhatunk mind a fővárosba és az ország számos szigetére. Mint például a wizzairrel vagy ryanairrel.
A szigetek közül Korfu, Kreta, Zakinthosz, Rodosz, Mykonos és még sok más is elérhető repülővel.
Blog:
mihalygabor-utazasai.hu
Facebook és Instagram:
/ hurrautazunk
/ mihaly_gabor
E-mail:
mihalygaborutazasai@gmail.com

Пікірлер: 19
@zsuzsannaszabo5776
@zsuzsannaszabo5776 3 жыл бұрын
Köszönöm ezt az összefoglalót. Éppen most keresem a következő utat. Tavaly Rodosz volt. Viszont elcsábultam Szkiathosz szigetére.Talán jövőre , de oda egyéni szervezésben.
@krisztinanagyneszabo6720
@krisztinanagyneszabo6720 3 жыл бұрын
Én már voltam ott nagyon gyönyörű most is fogok menni holnap nagyon nagyon várom
@fesuslaszlo169
@fesuslaszlo169 Жыл бұрын
Csodálatos utazás.
@fesuslaszlo169
@fesuslaszlo169 Жыл бұрын
Köszönöm!
@GorogorszagGreece
@GorogorszagGreece Жыл бұрын
Greece love! 🧿 🇬🇷
@mk795
@mk795 Жыл бұрын
Szia, Jók a videók csak egy megjegyzés lenne hogy a zenei bevágások nagyon hangosak. További jó utazásokat kívánok!
@GaborMihaly
@GaborMihaly Жыл бұрын
Köszi az észrevételt! Köszönjük!
@Doriszka12
@Doriszka12 Жыл бұрын
Miért üvölt a zene ? 😖
@gyhernadi
@gyhernadi 4 жыл бұрын
Furcsa, hogy Lefkada lemaradt erről a listáról.
@lajostoth8331
@lajostoth8331 3 жыл бұрын
OK. VIVA GREECE 2021!!!!!!!!..................
@truckerangel9068
@truckerangel9068 2 жыл бұрын
Thassos méltán az első 5-ben kellene hogy legyen...
@leonbrawl2040
@leonbrawl2040 3 жыл бұрын
Voltam már gyönyörű
@alexandrakovacs3503
@alexandrakovacs3503 Жыл бұрын
Lefkada talán a legszebb és kimaradt😮😮😮
@alinahorvath874
@alinahorvath874 2 жыл бұрын
Thassos es Karpathos is lemaradt🙃
@krisztinanagyneszabo6720
@krisztinanagyneszabo6720 3 жыл бұрын
Én voltam Zakyntoson meg holnap megyek rodoszra
@timeanagy1624
@timeanagy1624 Жыл бұрын
Én már voltam görög ország ba 🇬🇷
@bill.carson
@bill.carson 11 ай бұрын
Nagyon felhangosodik a zene az epizódok között baszod..😢
@davidgacsi5529
@davidgacsi5529 Жыл бұрын
Lefkadat elmeletileg europa legszebb szigeteihez soroljak. Erdekes hogy lemaradt.
@cuki.kalandjai
@cuki.kalandjai Жыл бұрын
Hihetetlenül gagyi. Többet vártam volna. Amilyen jól indult olyan vacak lett. Kicsit bővebb lehetett volna...
Kefalonia szigete és látnivalói - Görögország
46:12
Marcello On Tour M.O.T.
Рет қаралды 100 М.
버블티로 체감되는 요즘 물가
00:16
진영민yeongmin
Рет қаралды 117 МЛН
Дибала против вратаря Легенды
00:33
Mr. Oleynik
Рет қаралды 5 МЛН
KINDNESS ALWAYS COME BACK
00:59
dednahype
Рет қаралды 136 МЛН
DO YOU HAVE FRIENDS LIKE THIS?
00:17
dednahype
Рет қаралды 90 МЛН
A HORVÁT tengerpart legszebb helyei🇭🇷
32:31
Mihály Gábor utazásai
Рет қаралды 117 М.
TOP 10 best PLACES to visit in GREECE - 2024 Travel Guide
21:54
Magyarország 30 természeti csodája
12:09
YourList [Hungary]
Рет қаралды 803 М.
Zakynthos szigete és látnivalói - Görögország
30:34
Marcello On Tour M.O.T.
Рет қаралды 69 М.
A GÖRÖG tengerpart legszebb helyei... /magyar utazók szemével/🇬🇷
19:10
Mihály Gábor utazásai
Рет қаралды 50 М.
KIRÁNDULÁS KORFUN: PAXOS ÉS ANTIPAXOS SZIGETE
15:26
Mónika Erdélyi
Рет қаралды 36 М.
Igriczi-ék - Autóval egy Görög szigetre SKOPELOS - 1.rész A 24 órás út
41:00
Igriczi-ék : Igriczi Zsolt
Рет қаралды 4,9 М.
Életem legszebb tengerparti nyaralása | KRÉTA VLOG
34:25
Inzsöl Júlia
Рет қаралды 46 М.
버블티로 체감되는 요즘 물가
00:16
진영민yeongmin
Рет қаралды 117 МЛН