GESZTI+ 3. epizód: ÖNÉRTÉKELÉS, ÖNBECSÜLÉS / Vendégek: Szinetár Dóra, Kozma-Vízkeleti Dániel

  Рет қаралды 290,125

Friderikusz Podcast

Friderikusz Podcast

Жыл бұрын

Hogyan teremthetjük meg önbecsülésünket, az önértékelés és önelfogadás segítségével? - teszi fel a kérdést Geszti Péter a Geszti+ harmadik adásában, amelyben Szinetár Dóra énekes-színész az egyik vendég, aki részletesen megvallja, hogyan jutott el oda, hogy már fel meri vállalni önérzetességét, miközben munkahelyein, a különböző színházakban évtizedekig azt hallgatta, nem az ő személye, személyisége a fontos, és örüljön, hogy egyáltalán dolgozhat. Hogy Dóra gyerekkorában milyen hatással voltak önértékelésére országosan ismert és elismert szülei és miért nyomasztotta a sikernek egy bizonyos válfaja, illetve, hogy felnőttként miért Ogre királylányként talált leginkább önmagára a színpadon és mit üzen a világ szerinte legszebb meséje, a Shrek, az önelfogadásról - ezek is mind-mind kiderülnek a Geszti+ mostani adásából.
A podcast második részében Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológussal beszélget Geszti Péter a többi között arról, hogy miért szükségszerű szembe nézni önmagunkkal, a férfiak nagy része az empátiáról miért gondolja azt, hogy az a gyengeség jele, hogyan címkézzük gyerekeink számára a kudarc és a siker fogalmait és hogyan kell „szöktetni magunkat", ha beszorulunk a sikertelenségbe.
#aszabadsagbennunklakik #geszti+ #pozitivitas #FriderikuszPodcast #grundproductions
Geszti Péter inspirációs előadásaival kapcsolatos érdeklődés, booking: hello@mivagyunkagrund.hu
Facebook: / gesztipeter
Instagram: / geszti.official
Hogyan támogathatja a munkánkat? Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
/ friderikuszpodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
KZfaq: / friderikuszpodcast
Facebook: / friderikuszpodcast
Instagram: / friderikuszpodcast
Anchor: anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi
#Geszti #Friderikusz #SzinetárDóra #KozmaVízkeleti

Пікірлер: 230
@janoskaldi2381
@janoskaldi2381 Жыл бұрын
Ilyen az, amikor nem kontraszelektált barmok osztják az észt, hanem felkészült, tanult emberek beszélgetnek, amiből sokat lehet tanulni, miközben szórakoztatóak is.
@attilaheim8261
@attilaheim8261 Жыл бұрын
Kiváló ötlet és gáláns lépés volt Friderikusz Sándoról, hogy teret adott Geszti Péternek a podcastja keretei között! A két kiváló ember összefogása példaértékű, az eredmény pedig felemelő. Nagyon tartalmas, elgondolkodtató beszélgetések voltak, köszönöm! Szinetár Dórának köszönöm az őszinte megnyilvánulásat és gondolatait. Eddig is nagyon kedveltem művészi tevékenysége kapcsán, de ezután még szimpatikusabbá vált, mert a személyiségébe, gondolatvilágába is betekintést engedett.
@agnesveres174
@agnesveres174 Жыл бұрын
Köszönöm, hogy megszületett ez a Podcast ötlet, tanít, kikapcsol, jó hallgatni. Hiteles emberektől, hiteles mondandók!!!!
@margitlozsadi5054
@margitlozsadi5054 Жыл бұрын
Milyen igaz
@MandokiFerencErik
@MandokiFerencErik Жыл бұрын
Hiánypótló sorozat. Ezeket a témákat kötelezôen kellene átbeszélni a fiatalokkal az iskolákban, hogy esélyünk legyen egy egészségesebb társadalomra a jövôben. Gratuláció és köszönet a podcast készítôinek!
@MandokiFerencErik
@MandokiFerencErik Жыл бұрын
@@rpeva A kettô nem zárja ki egymást. Az hogy valamirôl szó esik, illetve ugyanezt a dolgot átbeszélni viszont két külön dolog. Sajnos nem minden családban adottak a feltételek, ezért az iskolának is jelentôs szerepe van. Ezt a dolgot (sem) lehet pusztán fekete-fehéren értelmezni.
@pkrisz21
@pkrisz21 Жыл бұрын
@@rpeva Tegyük már fel a kérdést, hogy mire van az iskola? Célja az iskolának a társadalmi felzárkóztatás, egy jobb társadalom kialakítása? Én úgy gondolom, hogy erre a válasz az, hogy igen. Ezért kellene az iskolában beszélni ezekről a dolgokról. Mert sok olyan gyerek van, aki ezt otthon nem kapja meg! Jelenleg a magyar oktatás nagy problémája, hogy a felesleges dolgok miatt nincs idő készségek, képességet fejlesztésére. Pl.: minek abból dolgozatot íratni, hogy mikor egyesült Alsó- és Felső-Egyiptom? Nem mindegy? (Kérdezem, úgy, hogy egyébként szeretem a történetemet.) Tehát nem "ezt is" az iskolában kellene, hanem ki kellene dobni a tananyag 100% -át és újra átgondolni az egészet az elejéről. Mert nem lexikális "tudásra" van szükség, hanem készségek, képességekre. (Az információ, ma már ott van mindenki zsebében, felesleges ezzel tömni a gyerekek fejét.)
@ik.t.6780
@ik.t.6780 Жыл бұрын
Bájos teremtés Szinetár Dóra, én szeretem a hangját, Geszti zenéin nőttem fel a koleszba, ő egy etalon, Friderikusz No.1=👑👑👑👑
@fszentesieva
@fszentesieva Жыл бұрын
Elmondhatatlanul jó volt Szinetár Dórát hallgatni ahogy a szakámról, a gyerekeiről, szüleiről beszélt...sokunk példaképe, nagyon kedvelem. Ha a televíziót nézem nem lehet találni olyan műsort ami megközelíti a Friderikusz Podcastot. Geszti Péter a legjobb választás volt. Egy pillanatra sem lankad a figyelmem, és nem marad bennem kérdés egy-egy interjú után. Nagyon várom a következőt, addig is (gondolom ezzel nem vagyok egyedül) többször meghallgatom az eddigieket. Köszönöm.
@alexandrachristophe4482
@alexandrachristophe4482 Жыл бұрын
E
@magdolnakopasz1334
@magdolnakopasz1334 Жыл бұрын
Egyetértek. Mindig alig várom a következő podcastet.
@zsuzsagotzian7581
@zsuzsagotzian7581 Жыл бұрын
egyetértek
@orsolyaszonyirodriguez5786
@orsolyaszonyirodriguez5786 Жыл бұрын
Ez fantasztikus volt! Geszti Pétert már régóta kedvelem értékes, okos, inspiráló ember tele pozitív életérzéssel! Köszönöm ezt e mély levegővételt és Friderikusz Sándornak is, hogy ilyen jó szeme van mindenhez! Szinetár Dórin egy kicsit sem lepődtem meg, ő mindig pontosan azt adja amilyen, nem megjátszós, őszinte, szuper tehetség! Köszönöm❤️❤️🙏🏻🙏🏻🙏🏻
@juditkim8641
@juditkim8641 Жыл бұрын
Megint így jártam!!! A terv az volt, hogy egy kicsit belehallgatok a reggeli kávékészítésnél, aztán jöjjenek a kötelező feladatok. Majd ha lesz időm, folytatom. Na de lehetetlen volt abbahagyni! Annyira érdekes volt! Szinetár Dóra személyisége nagyon szimpatikus, vonzó. A brandekről még annyit: ha Geszti vagy Friderikusz nevét látom valamiben, azt más egyéb előzetes érdeklődés nélkül azonnal megnézem, meghallgatom. Nem kell nekik más reklám. A nevük garancia.
@donjuanne1
@donjuanne1 Жыл бұрын
Ezzel én is pont így jártam :)
@user-qe8km7qt8t
@user-qe8km7qt8t Жыл бұрын
Dóra olyan gyönyörűen beszél, artikulál, hogy témától függetlenül is öröm hallgatni őt. Kevés ember képes ennyire szépen beszélni magyarul. A téma is nagyon jó és aktuális, köszönöm.
@borbalabalogh5687
@borbalabalogh5687 Жыл бұрын
Nagyon jó választás volt Geszti Péter, szerethető, szépen, érthetően kommunikáló személy, profin vezeti a műsort! Jól áll neki ez a műfaj. Kívánom, hogy minél több emberhez eljussanak ezek az adások!
@katamarschall7243
@katamarschall7243 Жыл бұрын
Azt gondoltam,hogy a podcast-okat házimunka (mosogatás,főzés,stb ) közben lehet hallgatni. Neeem! A műsor minőségét és a témák elgondolkodtató mívoltát jelzik, hogy le kell ülnöm figyelni. Olyan gondolatok ébrednek bennem, hogy egyben hallgatva nem is emészthető egy-egy beszélgetés. Igazán jó és felemelő érzés látni, hallani, hogy a fejlődésben, változásban, a jóban más is hisz és ennek egy színvonalas műsorban teret ad. Köszönöm. Jó páros vagytok - Friderikusz, Geszti.
@anikookros7182
@anikookros7182 Жыл бұрын
Pont ez volt az érzésem Dórát hallgatva, amit Sándor megfogalmazott a beszélgetés végén. Egy ilyen tehetség és szülői, genetikai örökséggel bíró embernek tisztában kell lenni, tudni, hogy igenis megtapsolnak, profizmus van bennem és hiteles vagyok. Geszti Péter is nagyon jól kérdezett.
@tundenoris1924
@tundenoris1924 Жыл бұрын
Köszönöm!Ha vége ennek a sorozatnak várjuk az újabb közös munkát!Szórakoztató,tanulságos igényes☺️
@Lois_Lane88
@Lois_Lane88 Жыл бұрын
Kíváncsiságból rákerestem Demjén Ferenc és Szinetár Dóra Iskolatáska c. dalára. Nagyon szeretem ezt a dalt és nosztalgikus érzés volt újra hallani. Ez így volt szerethető. Mosolyogtam, mert Szinetár Dóra bájos volt és már akkor sokak példaképe. Egy dal, ami mondhatom, hogy az évek alatt belénk vésődött. Kozma-Vízkeleti Dániel, pedig rávilágított arra, hogy néha igenis álljunk meg és nézzünk szembe önmagunkkal. Órákig hallgattam volna. Édesanyám Magyarországról én külföldről kísérem figyelemmel a podcastot. Egyfajta közös anya- lánya program :) Minőségi beszélgetés volt, akár a többi. Köszönjük szépen. :)
@csillakorpos4476
@csillakorpos4476 Жыл бұрын
Nagyon édes,intelligens Dóra és ami a legfontosabb van benne alázat. Jó volt látni ezt a videót!
@PejinLea
@PejinLea Жыл бұрын
Valószínűleg megdobtuk egy kicsit a nézettségét a videónak :D
@noramolnarneerdelyi2515
@noramolnarneerdelyi2515 Жыл бұрын
Nagyon érdekes volt. Nekem az a tapasztalatom, h egy átlag ember életében alig létezik a siker mint fogalom. Ha valamit jól csinálsz, akkor az természetes. Ha rosszul, akkor az már következményes.
@istvanbagi8885
@istvanbagi8885 Жыл бұрын
Én is ezt tapasztaltam a munkahelyeimnél, ahol eddig (bármennyit, általában min 2,3 vagy több évig sikerült) dolgoznom. Kiváncsian várom a többi adást is. További sok sikert kívánok a Podcast(ok) készítéséhez. Azok a Podcast-ket nézem szívesen, ami nem nyomasztó, vagy számomra nem okoz rossz hangulatot már téma elolvasáskor. Persze ez szubjektív, hogy mi az, s én csak egy vagyok a "sokból", aki feliratkozás gombra rákatintott. (Nekem "inkább nem" pl.: politikai témájú, vagy olyan ha úgy érzem nem tud változtatni egy átlag ember az adott kérdésben.) Köszönöm, ha megtisztelnek avval, hogy leírt kommentemet elolvassák, s akár! egy-két szóval netán még válaszolnak?!
@gizellagaal8418
@gizellagaal8418 Жыл бұрын
Peter nagyon jo,erett okos,empatikus elore lenditi a tema kibontasat,pontosan fogalmaz,de a legfontosabb hogy igy is el.
@mariabakosneherczeg6724
@mariabakosneherczeg6724 Жыл бұрын
Nagyon kedvelem ezt a típusú műsort, Friderikusz Úrnak külön köszönet ,hogy műsorvezető társának Geszti Pétert választotta, mert ilyen beszélgetős, tanulságos, érdekes,értékes beszélgetésekre vágytam. Nem, mintha nem szerettem volna ezt a poscastot , mert az előző számomra érdekes, értékes beszélgetéseket újra megnézem. Köszönöm mindkettőjüknek!
@zsokadancsi4692
@zsokadancsi4692 Жыл бұрын
Koszonom szepen a beszelgeteseket. Nagyon hasznosnak es aktualisnak erzem a temat. Kozel 70 hez is nagyon sokat adott. Most lattam hallottam mennyi mindenre nem figyeltem eletemben magammal kapcsolatban. Sokkal elhetobbe tehettem volna az eletem. Ajanlom is minden fiatal ismerosomnek nehogy ok is keso vegyek eszre magukat. Koszo nom min dannyionuknak ezt a fantasztikusan osszeallitott musort. Sok sikert a tovabbiakhoz. Izgatottan varom.💖👍
@faragoable
@faragoable Жыл бұрын
A Geszti ebben a szerepkörben is szuperál. Sokoldalú, tehetséges ember. Szuper, remélem lesz neki is saját műsora itt a KZfaq-on.
@mariamigneprazsmari7154
@mariamigneprazsmari7154 Жыл бұрын
Fantasztikus kérdések, inspiráló válaszok, lelketmelengetően csodálatos beszélgetés! Szívből köszönöm a megerősítést és a lehetőséget!
@zsuzsannavizinnestephan9872
@zsuzsannavizinnestephan9872 Жыл бұрын
Nagyon tetszenek ezek beszélgetések! Tartalmasak, érdekesek, és nem utolsósorban értelmesek! Örülök a lehetőségnek, és várom a továbbiakat! További sok sikert ehhez mindenkinek!🥰
@phonicman01
@phonicman01 Жыл бұрын
Nagyon szèpen köszönöm, hogy ezt a sorozatot létre hozták! Szerintem igen is több ilyen műsor kéne, hogy akik érdekeltek kellő tudást és nézőpontot kaphassanak!
@tamasbaranyi4869
@tamasbaranyi4869 Жыл бұрын
Na, azt hiszem ez volt az az adás, ami miatt megszületett Friderikusz fejében a Geszti Plusz. Azok a részek, ahol Dórával hármasban beszélgettek, nagyon eredetiek és hangulatosak voltak, ami mindhármuk érdeme. Péter kellemesen oldott és elemében volt. Tetszik a koncepció, hogy hangsúlyosan megjelennek gondolatai, tapasztalatai. Szinetár Dóráról nem is sejtettem, hogy ilyen izgalmas és színes egyéniség. Közvetlen, őszinte hangneme igazán megtisztelő volt. A szakértő Kozma-Vízkeketi Dániel teli találat volt. Van huzata, lendülete és humora a csávónak. Arra kíváncsi lettem volna, hogy a “sikeres/jól teljesít vagy nem sikeres/nem jól teljesít szempontokon kívül, milyen más módokon vagyunk képesek objektív módon magunkra tekinteni. Mely - az elhangzottak alapján - a legelső lépés az önbecsüléshez vezető úton. Informálódtam. Kikapcsolódtam. Köszönöm! U.i.: Nyugtassanak meg, hogy a kamerákon kívül, megköszönik az interjúalanyoknak a részvételt és elköszönnek tőlük. :)
@FriderikuszPodcast
@FriderikuszPodcast Жыл бұрын
Nyugodjon meg: megköszönjük! A Geszti+ stábja
@borszima360
@borszima360 Жыл бұрын
Az utóíratosnak szólt a válaszom! Gondolatban felvetni is sértő!😥
@zsuzsamitiner9329
@zsuzsamitiner9329 Жыл бұрын
Újra egy tartalmas, érdekes beszélgetést láthattunk.Nagyon köszönöm az élményt.
@laurakocsis1606
@laurakocsis1606 Жыл бұрын
Nagyon szeretem Dórit, első mély nyomkt hagyó "színházi" élményem a Rómeó és Júlia musical felvétele, amit legalább 100x láttam már, a mai napig megnézem néha itt a youtube-on, és kívülről fújom minden sorát. Azt gondolom a beszélgetést hallgatva, hogy Dórinak - ahogy nekem is - azt kell megtanulnia/unk, nem is megtanulni - elfogadni, hogy nem csak vérrel és verejtékkel lehet letenni valamit az asztalra, hanem anélkül is van érvényessége a dolgoknak és tudnak értékek teremtődni. Sok szeretet küldök! 💗💗💗💗💗
@anitakovacs3065
@anitakovacs3065 Жыл бұрын
Véleményem szerint fontos lenne megvizsgalni ezt a kérdést abbol a szempontból is,hogy az adott tarsadalmi rendszer - amiben gyermekkorunkat toltjuk -milyen hatassal tud lenni felnott korunkra. Ertem ezalatt pl : Szinetear Doraval egyidős vagyok, tehat ugyanabban az oktatasi rendszerben toltottunk tizen éveket, kozben neztuk a szuleinket,akik a szocializmus alatt felnottkent alkalmazkodtak... Maga a rendszer is nagyban hozzajarult,hogy nincs egészséges önbizalmunk, nem tudjuk feldolgozni helyesen a sikereket, botlasokat. Szerintem legalabb annyira hatassal van rank az adott tarsadalmi rendszer,mint a szukebb kozossegunk,akikkel felnovunk. Szivesen meghallgatnam,hogy egy szakember mit tudna mondani a tarsadalmi rendszer generacios hatasairol. Tovabbi sok sikert a munkajukhoz
@doradiary3391
@doradiary3391 Жыл бұрын
Ez a kérdést legfőképp abból a szempontból érdemes megvizsgálni, hogy szabad e gyerekeket reflektorfénybe tolni így, csak abból kiindulva hogy tehetségesek ? Szerintem nem szabad, kizárólag akkor, ha a tehetség mellé párosul olyan erős ambíció is a gyerekben, hogy őt ne lehessen lerobbantani a szimpadról. Kell hogy meglegyen hogy ez a vágya, ezt imádja, folyton erről álmodik stb mert különben életen át hordozhatja káros hatásait,a rossz reflexeket az önbecsülésével kapcsolatban. Nem mindegy , főleg egy gyereknél. Dóra nagyon fiatal még és felismerte, és őszinte ezzel kaocsolatban ami fél "gyógyulás" az egészséges önbizalom helyreállt, és ez a valódi erő. Vannak akik egy életen át nem ismerik fel ezt, és nem értik olykor miért szenvednek a sikertől. Szinetár Dórát nagyon jó volt hallgatni, nagyon intelligens ebben a témában és őszinte ember. Nem lehetett könnyű neki a vívódásaival együttélni az biztos, de legalább tud beszélni róla, nem rejti el mint annyi más ember..0
@klarajakab669
@klarajakab669 Жыл бұрын
Q
@zsuzsannahorvath6229
@zsuzsannahorvath6229 Жыл бұрын
Nagyon jó Dórát hallgatni. Őszinte, okos, gyönyörűen artikulál, szép a beszédhangja. Nem beszédhibás. Ritkaság.
@csabailcsik7485
@csabailcsik7485 Жыл бұрын
Azért írunk kevesebbet a jóról, mert úgy gondoljuk, hogy egy igazi KÖSZÖNÖM, mindent elmond. Már a podcas hallgatása közben megosztottam, mert annyira jó kapaszkodókat ad, annak is, aki jól érzi magát a bőrében, tudok vele segíteni a kollegáimnak, gyerekeimnek. Mondhatnám, ami elhangzott, azt tudtam, de nem sejtettem! Szóval, köszönöm!
@szalaiviktoria6986
@szalaiviktoria6986 Жыл бұрын
Imádom ezt a műsort! Gesztinek minden szava arany💗
@krisztinka613
@krisztinka613 6 ай бұрын
A szíve is.
@AndiM-eg8sx
@AndiM-eg8sx Жыл бұрын
Egyáltalán nem szoktam megjegyzésekt írni, de a podcsat meghallgatása után úgy döntöttem, hogy most még is írok. Geszti Péter zenéin nőttem fel. A mai napig nagyon szeretem őket hallgatni. Nagyon furcsa volt először őt ilyen témaval kapcsolatban hallgatni, de nekem nagyon tetszett eddig mind három podcastja. Közérthetően fogalmaz, olyan kérdéseket tesz fel amikre kíváncsiak vagyunk, nagyon jól választ alanyokat egy-egy témához. Szinetár Dórának igaza van a pozitív és negatív megjegyzésakkel kapcsolatban. Pozitív megyjegyzések írására nem fordítanak annyi időt és energiát az emberek mint a negatívakra. Azt hiszem alapból negatív gondolkkodásra vagyunk huzalozva kisorunk óta, legalább is a nagytöbbség. Geszti Péternek igaza van, hogyha változtatni szeretnénk a befektetett munkát nem lehet megúszni, különben nincs változás. Mindegyik podcast elgondolkodtató volt számomra és nagyon várom a következő részeket. Nálam a célját elérte a müsor. UI: Nem ChatGPT írta a megjegyzést :)
@orsolyapeto3204
@orsolyapeto3204 Жыл бұрын
Nagyon köszönöm a műsort! Örülök ,hogy tamogathatom a Podcasteket ezzel is kifejezhetem hogy mennyire értékelem Friderikusz Sandor munkáját és Geszti Peter Ötletet ,mely az önismereti munka fontosságát ami komoly munka ,de megéri és lehetőség arra,hogy az emberek jobbá valljanak. Amikor mindenki elkezdi alakítani önmagát akkor elindulunk azon az úton ,hogy szebbé tegyük a világot a világunkat!❤❤❤
@pappkrisztina3931
@pappkrisztina3931 Жыл бұрын
Szuper jó a sorozat! Hasznos témák!! Geszti Péter Szuper jól csinálja! Friderikusz Sándort is nagyon szeretem,jó páros! Várom a következőt!!
@ferencbernath5875
@ferencbernath5875 Жыл бұрын
Mindig felpörgeti az agyamat, a lelkemet ha Szinetár Dórit hallgatom.. Elképeszt hogy valakiben az alázat, és a magabiztosság hogy tud ilyen egységben lenni egy emberen belül. Kicsit meg is nyugtat, hogy -- innen, a szakadék túlpartjáról is -- látom, hogy számomra is nagyon fontos dolgokat ugyanúgy ,vagy nagyon hasonlóan látunk. Annyira allűr mentes, őszinte, szókimondó és önazonos ! Ettől szerethető, és ettől annyira emberi..... Na jó! Az hogy mellesleg szép és tehetséges, az már csak hab a tortán.
@katalintar6328
@katalintar6328 Жыл бұрын
Sokszor szerintem nem is érdemes átgondolni a sikert vagy sikertelenséget, tehát gondolatilag minősíteni mindig mindent, hanem az élet természetes részének tekinteni, az érzelmek szintjén úgyis működik, azokból úgyis következni fog a további tennivaló, a módszerek megváltoztatása, új lehetőségek igénybevétele, amennyiben azok ott reálisak. És ez abban is segít, hogy mások sikereit, sikertelenségeit, egyáltalán viselkedését figyelve is a magunk vagy mások számára előremutatólag felhasználjuk a jövőben, beillesszük a saját világképünkbe. Most ezt még hozzáírom, mert amikor a kommentet írtam, már nem Szinetár Dóra volt a fejemben: őt figyelve is pontosan ezt érzékeltem, ő is a teendők, mások, maguk, egyebek törvényszerűségeit figyeli, a sikereit, sikertelenségeit is csak úgy vizsgálja, hogy az miben segíti elő a további döntéseit, választásait, életét - és az érzelmi megélés is elégséges neki ehhez. (Ezért nem hibáztat másokat, és fogad el másokat.) A pszichológus is szerintem erről beszél az utolsó mondataiban.
@kovacsmarta2829
@kovacsmarta2829 Жыл бұрын
Köszönöm a műsort, élvezetes, elgondolkoztató. Milyen jó lenne, ha minden gyerek úgy indulna az életben, hogy tudja, hogy mik az erősségei. Ha a szülők, tanárok segítenék őket ezeket megtalálni és megerősíteni. Nem a gyengeségek fejlesztésére áldoznánk verejtékes erőfeszítéseket vagy csak az ésszerűség keretein belül.
@miklosbarna5380
@miklosbarna5380 Жыл бұрын
A harmadik rész után már pláne kijelenthető, hogy értékes sorozat ez, nem csak annak ígérkezik. Várom a folytatást, és remélem az emberi lény és működésének mélye felé is halad tovább.
@magyaragyar
@magyaragyar Жыл бұрын
Ez a musor nem jött volna létre,ha nincs : a Geszti !:-) Szuper,mint mindig!
@walcsinemeth3538
@walcsinemeth3538 Жыл бұрын
Szuper beszélgetés! Dóri fantasztikus, gyerekkorom óta / egyidős velem / imádom. ❤ Megértem miről beszél és nem mindig szerencsés az,hogy az ember 14 évesen kb.30 éves aggyal gondolkodik bizonyos dolgokban. A külvilág hogy ezt megértse nehéz ügy .
@szilviajeszenszky8145
@szilviajeszenszky8145 Жыл бұрын
Kozma-Vízkeleti Dániellel egy rendes Friderikuszos interjút is szívesen megnéznek. :)
@CsepiTube
@CsepiTube Жыл бұрын
Köszönöm szépen, hogy hallhattam ezt a tartalmas és építő szándékú beszélgetést! Tisztelettel : Csepi Árpi
@mariannamolnar4835
@mariannamolnar4835 Жыл бұрын
Köszönöm, hogy nyíltan és egyenesen beszélnek arról milyen fontos az önismeret. Az a tapasztalatom, hogy minél jobban ismerem magam illetve engedem, hogy változzak az segít fejlődni az együtt érzesemnek, másokhoz is jobban kapcsolodom. Megértőbb és másokat is megismerés akaró leszek. Nekem ez az út sokat segítet a nyitottabb gondkodásban is. 😀
@b051000
@b051000 Жыл бұрын
Peter Geszti my ex mentor & Sandor Friderikusz: U transmit values in this fake world . U r the best 🙌God bless from the USA.
@zalanemese
@zalanemese Жыл бұрын
Már elfelejteni magyar a nagy Júeszéj-ben?
@KockaCukor.
@KockaCukor. Жыл бұрын
@@zalanemese miből gondolja, hogy egyáltalán magyar?
@istvanperecz5568
@istvanperecz5568 Жыл бұрын
Köszönöm az eddigieket is és nagy-nagy örömmel várom a következő adásokat is. Jó hallgatni értelmes, okos embereket. Elgondolkoztató adások, amelyekből nagyon sokat lehet tanulni. Köszönöm, köszönöm.
@juditkontra3555
@juditkontra3555 Жыл бұрын
Én is a szocializmus szülöttje vagyok, és természetesen anno Dórát hallgattam :) Azóta is követem a pályáját, nagyon kedvelem azért, mert felvállalja, amit gondol és szerintem példaértékűen gondolkodik és él! Én felnézek rá! Geszti is a zenéjével lopta be magát már régen a szívembe :) Örülök, hogy Friderikusz Sándorral így egymásra találtak és létrehozták ezt a színvonalas műsort ! Itt olyan szereplőkkel is találkoztam, akiket eddig nem ismertem, mindig szeretek új értelmes, komoly témákról beszélgető szakembereket megismerni. Jó lenne sokszor az életben is a véleménycsere, csak azért mert én mást gondolok, mint mondjuk a szomszédom, nem kell "kikaparni" egymás szemét. A köz- és kereskedelmi csatornákat tizenéve nem követem, mert semmi értelmes műsorral nem szolgálnak. De öröm, hogy az interneten lehet találni hasznos, önfejlesztő podcast-eket! Köszönöm, ismét egy élmény volt!
@hegedusgergo9804
@hegedusgergo9804 Жыл бұрын
Szuper beszélgetés☺️☺️ Szinetár Dórát volt szerencsém látni mikor most nyáron forgatták többek között Dunaharasztiban a Gólkirályság című filmet amiben szerepelt és a kisugárzása, mosolya, az fantasztikus volt. Mint ember is nagyon szerethető.
@mosolymosoly
@mosolymosoly Жыл бұрын
Kozma-Vízkeleti Dániel, köszönöm.
@erikamolnar1220
@erikamolnar1220 Жыл бұрын
Nagy-nagy szükség van ezekre a beszélgetésekre!! Remélem sokan és egyre többen nézik/hallgatják! Kívánom, hogy folytaódjon és kérem, hogy többször essen szó arról, hogy a pozitív önértékelés felépüléséhez,megmutatásához gyűjtsük - akár napi szinten - a pozitív "morzsákat" . Ismerjék fel egyre többen: " Minegy milyen autóval érkezel, mindegyikből ugyanaz az ember száll ki." ( sajnos nem emlékszem kitől származik az idézet, de rendkívül találó)
@MelikeDomokos
@MelikeDomokos Жыл бұрын
Ezek a beszélgetések úgy kellenek manapság mint egy falat kenyér, gratulálok, ez a beszélgetés is megfogott, elgondolkodtatott ahogy a többi is, köszönöm
@anastasladani6219
@anastasladani6219 Жыл бұрын
Imadom amit csinaltok!!!🥰❤️🥰 Nagyon nagy szuksege van Magyarorszagnak erre!!🙏Jot talaltatok ki ! Ez a szent harmas ami mindig mukodik! A mesekben, az eletben, a kapcsolatokban, a hazassagban, a megoldasokban, a Hitben! Mindig a legjobbal kell covenant-ba lepni es ugy tuti a siker ! Es ti ezt csinaljatok! Igy ott a tudas , a tapasztalat, es a bölcsesseg is!🎉 Ti vagytok a magyar nepmesek modern valtozata! Remelem pont azokhoz is eljut, akiknek a legnagyobb szukseguk van ezekre a bolcsessegekre! Akik a legtobb rombolast vegzik maguk korul! Ha mindenki tudja es hallja amikrol beszeltek, pont ugy mint a Magyar Nepmeseket, talan nem teszik olyan elviselhetetlenne az otthon létet a mostani emberek! Sok Sikert!
@JohnSmith-oj8eh
@JohnSmith-oj8eh Жыл бұрын
Mi is szerettük a Szandit, pedig fiúk vtunk! 😎 Dóra úgy tűnik beért, mint egy jó bor! Érdekes volt bele látni a színház világába! Tuti, h az egyen egyazon családba születése predesztinalt, mi több hiszem, h mi választjuk a szüleink! Azok az elakadásnak tűnő sikertelen sikerek sztem mind olyan katalizátorok, amik az önvaló keresését szorgalmazzák. Ha eddig nem sikerült feltárni, talán most van itt az idő! Peti, te lehetnel akar pszichológus is, már nem kene sok időt és energiát befektetni hozza! 🙃
@melindam.4443
@melindam.4443 Жыл бұрын
Szinetar Doraval tobbedik beszelgetest hallgatom vegig. Elkepesztoen onazonos ember benyomasat kelti. Koszonom ezt a beszelegest!
@szilviap1361
@szilviap1361 Жыл бұрын
Rengeteget tanultam megint ebből a két beszélgetésből. Nagyon szépen köszönöm mindhármuknak!
@rozaliabausse7365
@rozaliabausse7365 Жыл бұрын
Jò vagy Dòri, nyugi, csak tedd a dolgod, a legjobban, ahogy eddig is . . .örülünk Neked . . .rongyosra hallgattuk a kazettàidat növéremmel . .szeretünk . .🤗🙏🌈🥂💪🥰
@zsuzsagotzian7581
@zsuzsagotzian7581 Жыл бұрын
Értékes műsor....köszönöm szépen...gratulálok
@zsuzsanagysandorne3640
@zsuzsanagysandorne3640 Жыл бұрын
Érdekes, tanulságos és tartalmas beszélgetés volt. Kíváncsian várom a következő megjelenésüket. Köszönöm az élményt.
@gavter1
@gavter1 Жыл бұрын
Sok ember küzd az önértékeléssel ,jó témáról szólt a beszélgetés ,köszönet!
@annaszekely
@annaszekely Жыл бұрын
Nagyon értékes, tanulságos a Geszti+, köszönöm.
@anettpetho
@anettpetho Жыл бұрын
Nagyon tetszik a Geszti+! Amiről Dóra beszélt, az szerintem olyan, mint az imposztor szindróma. Pedig igazán elhihetné,hogy szereti a közönség! Nagyon jót mulattam azon, hogy ő is "Szandis" volt! Én mondjuk "Dórás" voltam, jobban bejött az a zenei világ, és hát a Mindenhol az akkora sláger volt! Ma is tudom kívülről! Egyébként az anyaság szerintem sok nőnek jót tesz önbecsülés szempontjából, maraga a tudat, hogy képes voltam két gyereket természetes úton, fájdalomcsillapítók nélkül megszülni, nekem nagyon nagy dolog (nem elvitatva más anyukák érdemeit, akik másképpen lettek anyák). Meg ugye életben kell tartani a gyereket, megoldani egy csomó új helyzetet,ezek szerintem nagyon sok sikerélményt tudnak adni (és sajnos kudarcot is).
@ritapataki7613
@ritapataki7613 Жыл бұрын
Imádom Geszti Pétert is ,Friderikuszt is,minden amihez"nyúlnak"csak jó.Gratula!!!
@Csimbi1976
@Csimbi1976 Жыл бұрын
Megint szerelmes lettem Dóriba...
@mariasteiman9966
@mariasteiman9966 Жыл бұрын
Geszti Péter te ebben is tehetséges vagy, gratula a színvonalért, ami eddig is jellemezte a Friderikusz Podcastot. Lehetne még hosszú, bővített mondatokban dícsérni... Csak így tovább, várjuk a folytatást.
@mosolygok
@mosolygok Жыл бұрын
Nagyon örültem Dórinak, reggelig elhallgatnám. A téma nagyon jó, hasznos. Köszönet érte!!
@Mahunkat
@Mahunkat Жыл бұрын
Szinetár Dóra,csodálatos jó volt hallgatni imádnivaló,gratulálok!
@gaborvasuta1899
@gaborvasuta1899 Жыл бұрын
Elsősorban gratulálok a sorozathoz, mint mindenhez ebbe is sok energiát kell „betenni”, hogy ilyen legyen! Személy szerint én Geszti Pétert és Friderikusz Sándort csak biztatnám, az ilyen műsorokhoz! Izgalmas, érdekes, leköt, tanulok belőle. Ehhez jó egészséget és kitartást kívánok őszinte szívvel! Üdvözlettel: Gábor
@agneskadar7129
@agneskadar7129 Жыл бұрын
Nagyon kiváncsian hallgattam az ōszinte híteles beszélgetést Szinetár Dórával és sokra értékeltem az egyéniségét! Kōszōnōm!
@katalinronai9936
@katalinronai9936 Жыл бұрын
Hálásan köszönöm! Ez nagyon ütős volt. Sokkal magasabb szintű, mint bármely eddig hallott beszélgetés.
@peterkriegler2158
@peterkriegler2158 Жыл бұрын
Ezek a pozitív gondolatok,érzések amiket átadtok felbecsülhetetlenek! Gratula és Köszi!!!
Жыл бұрын
Az önbecsülés abból jöhet, hogy értékes, becsülendő dolgokat adunk másoknak. A visszajelzések nagyon kellemesek lehetnek. DE, az ember nem azért csinálja. Hanem szívből adja, azt a becses dolgot. Az kicsit sem baj, ha ezerért pénzbeli elismeréseket is begyűjtünk. Örömmel vehetjük. Friderikusz Sándor roopant értékes és becsülendő dolgokat ad nekünk. Aminek jellemzője a HITELESSÉG. ❤❤❤ Köszönöm szépen.
@b051000
@b051000 Жыл бұрын
I just hope Hungarian society is willing to learn from you 🙏
@krisztina47
@krisztina47 Жыл бұрын
Meg orakig tudtam volna hallgatni ezt a beszelgetest is. Halasan koszonom az elmenyt es a mondanivalot!
@tobyn.2421
@tobyn.2421 Жыл бұрын
Kedves Dóri! A saját példáddal, a színésznőhöz méltó, szép artikulalt beszédmódoddal hiteles és értékes kevesek egyike vagy itt, ebben a néha nyomasztó országban!
@orchidea7448
@orchidea7448 Жыл бұрын
Szerintem meg túl modoros lett.
@jozseftihanyi2361
@jozseftihanyi2361 Жыл бұрын
@@orchidea7448 Nekem nem modoros, s az ország sem annyira nyomasztó. Na, a világ tényleg most nyugtalanító.
@libreera7466
@libreera7466 Жыл бұрын
Fridi tényleg változott,ezt az utolsò Gedzti +ban éreztem leginkább,mikor picit visszafogta Péter egyik kijelentését.Semmi bajom nem volt soha vele sőt.Azt érzem,hogy nyilván kap hideget meleget,de maga az ötlete már sokat elárul a benne végbent ősrobbanásròl.Köszönet és hála érte.Gyògyìr minden hallgatòi léleknek minden adás❤
@andretschi158
@andretschi158 Жыл бұрын
Nagyon élveztem a beszélgetést, köszi. 🥰
@evaberczi4015
@evaberczi4015 Жыл бұрын
Köszönöm, megint nagyon érdekes volt!
@AtsJozsef-Dodo
@AtsJozsef-Dodo Жыл бұрын
Nagyon jó volt! 👌 A két vendéget és a két műsorvezetőt lélegzetvisszafojtva hallgattam (némi monoton házimunka mellett). 👂💝 A téma érdekes és szükséges.🧠 Ajándék volt. Élveztem. Köszönöm a munkájukat! 👍 És igen, van kérdés! Ugye lesznek még ilyenek? 😉
@CoachOrsi
@CoachOrsi Жыл бұрын
50 percnel levo példa számomra azt mutatja, hogy oly sokszor pont elmegyünk a lényeg mellett es ugyanakkor meg is erősíti bennem azt, hogy tényleg csak arra figyelünk ami minket érint vagy nekünk számít. Valószínűleg az embernek tényleg tetszett az előadás es őszintén gratulálni akart, miközben kicsit felületes volt abban, hogy kit is látott. Ugyanakkor Doranak meg az számít, hogy valóban jól játszott e abban az adott darabban, szerepben. Érdekes mert szerintem ez a kettőseg annyira jellemző úgy zusammen az életre. Korábban arról is említést tesz Dora, hogy elolvassa a kommentek es a negatív hatasuaknal le is "ragad". Érdekes, hogy mennyire nem tudjuk magunkat kifejezni ha pozitívan akarunk nyilatkozni, es igen sokkal könnyebb egy gombot megnyomni, hogy tetszik az amit latunk, olvasunk vagy hallunk. Pedig ugye olyan nincs, hogy mindenkinek tetszene az amit közzé teszünk. Eppen ezért szerintem nem is érdemes időt pazarolni olyanokra akik hírből sem ismernek minket, vagy az adott témát, ámbár véleményt osztani rendkívül tudnak tudatlansággal, tapasztalat hiányában. Volt lehetőségem személyesen találkozni Robert Matthew Van Winkle-el aki azt mondja: "Never cater to a hater, just say later." Es valóban hatalmas terhet tud ez a hozzáállás levenni a hatunkról. Persze megértem mindenki ember, es érdekli mit gondolnak róla az emberek. De szerintem nem az a mérvadó, hogy az emberek mit mondanak, hanem ki mondja azt. Számomra egy olyan ember, akinek a véleményére valóban adok vagy egy tok ismeretlen ember.
@Metty131
@Metty131 Жыл бұрын
Szinetár Dóra, nagyon 👏👏👏🌷😍😍🙋‍♀️sokan szeretnek, számomra a 19 éves "anyameséd" végtelenül tetszett, márcsak azért is, mert hasonló "élményben" volt részem. Ezzel a beszélgetéssel sokkal közelebb kerültél a pozitív megítéléhez, legalábbis ez a személyes véleményem Tüneményes vagy, okos, gyönyörű, hiteles 👏👏👏🌷🌷😍
@PMagdi
@PMagdi Жыл бұрын
Annyira jó értelmes témákról értelmes véleményeket hallani - köszönöm :)
@fittnes100
@fittnes100 Жыл бұрын
Rakaptam a csatornara ;)erdekes es sok tanulsag tanulhato es vonhato le :)
@szaboanna2158
@szaboanna2158 Жыл бұрын
Geszti Péter nagyon jól beszél 😇👌
@zsuzsannatoth1327
@zsuzsannatoth1327 Жыл бұрын
Köszönöm szepen! Szeretettel Aldassal 🙏
@b.vitalapartman4308
@b.vitalapartman4308 Жыл бұрын
A végén nem 1/1- ben mesélted el Péter, hogy mit jelentett neked a két beszélgetés, holott erre felhívta a figyelmet az Úr. Nagyon jók voltak a beszélgetések. A krízisre ezentúl nagy lehetőségként tekintek.
@gabygl5056
@gabygl5056 Жыл бұрын
Annyira,de tenyleg annyira hianypotlo beszeltetesek ,igazi temak-igazi emberek. Van meg remeny,hogy nem nem teljesen elveszett a vilag. Legyszi folytassatok☺️
@krisztinalukacs5037
@krisztinalukacs5037 Жыл бұрын
Minden percét imádtam a beszélgetéseknek! ❤️
@juditwachner8774
@juditwachner8774 Жыл бұрын
Nagyon izgalmas volt mindkét személyt hallgatni! Feszültséggel és izgatottan hallgattam a műsort! Köszönet!
@leventenemartha4001
@leventenemartha4001 Жыл бұрын
Nagyon sok hasznos tanács hangzott el .Köszönöm Nektek.
@brigittaszucs5102
@brigittaszucs5102 5 ай бұрын
Tollal papírral készültem amikor elkezdtem ezt a podcastot, tudtam hogy kelleni fog. Jegyzeteltem, mint már oly sokszor. Hálás vagyok az előrevivő gondolatokért.
@zoltanserfozo540
@zoltanserfozo540 Жыл бұрын
Zseniális epizódok, remélem soha nem lesz vége ennek a sorozatnak és egyre újabb témák kerülnek elő. Személyes véleményem, hogy annyi van ezekben a témákban, hogy akár sokkal hosszabbak is lehetnének az egyes beszélgetések. Hajrá, köszönöm és csak így tovább! :)
@gyorgyneharangvolgyi9888
@gyorgyneharangvolgyi9888 Жыл бұрын
A riportot végig hallgatva , nagyra becsülöm Dorat mint színésznőt, édesanyám, gratulálok.
@IleIle33
@IleIle33 Жыл бұрын
1:02:22 “Ha mindenkit boldoggá akarsz tenni, árulj fagyit” Halott Pénz
@krisztina2333
@krisztina2333 Жыл бұрын
Friderikusz Sándor és Geszti Péter neve valóban garancia. Szinetár Dóra személyisége, bölcsessége, szókincse példaértékű. Nagyon jó volt hallgatni. Köszönöm szépen.
@krisztinanagy3532
@krisztinanagy3532 Жыл бұрын
Imádtam minden percét ennek a beszelgetésnek🥰!! Szuper riporterek és vendég. Tetszik, hogy Péter 1-1 konkrét, találó szóval besegít Dórinak, amikor ő kicsit hosszadalmasabban fejezné ki magát. Így lendületes, minden pillanatban tartalmas, érdekes a beszélgetés. Még sok-sok ilyet kívánok !
@jozseftihanyi2361
@jozseftihanyi2361 Жыл бұрын
Telitalálat ez is! Örülöm, köszönöm és süvegelem!
@andreapap5907
@andreapap5907 Жыл бұрын
Hu, ez de jó lett megint! Ittam minden szavát minden szereplőnek. Köszönöm. ❤
@agnesmolnar9940
@agnesmolnar9940 Жыл бұрын
Koszonom a sok értékes gondolatot. Erőt ad, hogy bízzak a saját erzéseimben, meglátásaimban, ne kételkedjek folyamatosan önmagamban, mert nem is vagyok én olyan silány, mint hiszem. 70 évesen kezdek kitalálni a labirintusomból. Talán még most sem késő. Ha általam okosnak, példaképnek tartott emberekről kiderül, hogy sok dologban hasonlóan gondolkodunk, szárnyakat ad.
@martableisicz8062
@martableisicz8062 Жыл бұрын
Két csodás EMBER építő beszélgetéseit hálásan köszönöm! 🥰🙏
@IleIle33
@IleIle33 Жыл бұрын
Péter nagyon jót tett ennek a műsornak!
@nyestenenagyterez5418
@nyestenenagyterez5418 Жыл бұрын
Köszönöm! Élvezetes műsor!
@dorakolozs7247
@dorakolozs7247 Жыл бұрын
Remélem hosszú távon megmarad ez a műsor!❤
@malmgrenildiko4687
@malmgrenildiko4687 Жыл бұрын
Öööööörult jok a kerdesek es a valaszok, köszönöm. 🥰💝
@vargasz88
@vargasz88 Жыл бұрын
De jó ez az irány is! Egyszerűen a kedvenc csatornám lett a FP! 🤗 Köszönöm a sok minőségi tartalmat, mindegyikből tanulok, inspirálódok. Fantasztikus! Szinetár Dórát hallgatni nagyon jó volt. Érdekes személyiség, nem is tudom eddig miért nem hallgattam meg egy beszélgetést sem vele. Ahogy így hallgattam, rájöttem hogy lányaim kedvenc meséjének (Encanto), kedvenc karakterének (Lujza) ő a hangja 🤗.
Geszti+ 2.epizód: SORSUNK ALAKULÁSA / Zsiga Melinda, Orvos-Tóth Noémi
1:14:28
Dynamic #gadgets for math genius! #maths
00:29
FLIP FLOP Hacks
Рет қаралды 17 МЛН
Trágico final :(
01:00
Juan De Dios Pantoja
Рет қаралды 32 МЛН
Did you find it?! 🤔✨✍️ #funnyart
00:11
Artistomg
Рет қаралды 119 МЛН
格斗裁判暴力执法!#fighting #shorts
00:15
武林之巅
Рет қаралды 72 МЛН
Geszti+ 1.epizód: KI VAGYOK ÉN? / Kádár Annamária, pszichológus
1:10:11
Friderikusz Podcast
Рет қаралды 347 М.
DTK: Elviszlek magammal - Geszti Péter
40:13
WMN Magazin
Рет қаралды 281 М.
GESZTI+ 8. : HOGYAN KELL JÓL SZERETNI? Vendégek: Ditz Edit és Piczkó Katalin
1:33:56
Dynamic #gadgets for math genius! #maths
00:29
FLIP FLOP Hacks
Рет қаралды 17 МЛН