Ha ezt meghallgatja, megérti a magyar maffia történetét | LETÖLTENDŐ

  Рет қаралды 95,212

Spirit FM

Spirit FM

7 ай бұрын

Letöltendő:
„ A maffia sem azt akarja, hogy mindenki dögöljön meg” - mondta Dezső András az Spirit FM Letöltendő című bűnügyi műsorában. Az író, tényfeltáró újságíró elmagyarázta, hogy a Kádár-rendszerben a szürke gazdaságban termelődő milliók ellopására létrejövő betörő bandákból, hogyan jött létre a magyar alvilág. Történt ugyanis, hogy a féllegális üzletekben utazók és az ún. seftelők jelentős vagyont szereztek. Többnyire drága ( olykor) budai lakásokat vásároltak, és otthon tartották az értékeiket, általában több valutát, mint amennyit akkor a törvény megengedett egy állampolgárnak. Erre a vagyonra - ennek az ellopására - kezdett el „létrejönni” egy betörőkből és orrgazdákból álló professzionális jegyeket mutató bűnözői hálózat, akik idővel az Amerikába egykor disszidált bűnözőkkel vették fel a kapcsolatot, akiktől új módszereket is tanultak. A tudástranszfer egyik „gócpontja” a hírhedt Los Angeles-i magyar maffia volt.
A rendszerváltás után a gyenge magyar állam, az elmaradott jogi háttér miatt alvilági csoportok jöttek létre, amelyek jelentős vagyonra tettek szert. És egyebek mellett beszálltak a jövedéki csalásra épülő olajszőkítésbe, mint a logisztikai kapacitás biztonsági szervezői. Az különféle csoportok között Portik Tamás vezette „részleg” kezdett kiemelkedni, többek között azért, mert sikerült egy nagyon komoly bérgyilkost leigazolniuk. Az amúgy szürke egérnek tűnő Jozef Roháč a magyar és szlovák alvilág legismertebb bérgyilkosa volt, aki először az Aranykéz utcai robbantás elkövetőjeként, illetve Portik Tamás bűntársaként, a Fenyő-gyilkosság elkövetőjeként vált ismerté.
A magyar állam időközben erősebb lett, az FBI-tól kapott maffiaellenes szakmai tanácsokat, de a rendőrség fejlesztése mellett a jogi háttér is fejlődött, lett például tanúvédelmi program, illetve nagyon széles kamerarendszer, ezért a magyar szervezett bűnözés jelenleg teljesen más, mint a fénykorában, a 90-res években.
Dezső András az interjúban beszél arról, hogy milyen volt beszélnie a több tucat ember halálával összefüggésbe hozható legismertebb alvilági bérgyilkossal, miként működik jelenleg a drogpiac és miért igaz az a mondás, hogy: „ A maffia sem azt akarja, hogy mindenki dögöljön meg.”
Műsorvezető: Vogyerák Anikó
Szerkesztő: Hazafi Zsolt
Programigazgató: Korvin Tibor
2023.10.18.
Facebook: / spiritfmbp
Instagram: / spiritfmbp
E-mail: hello@spiritfm.hu

Пікірлер: 106
@attilavoros929
@attilavoros929 Ай бұрын
A helyes válasz : Pintér Sándor
@zsoltkrizsan4102
@zsoltkrizsan4102 2 ай бұрын
NER...báttya...a Magyar Maffia
@zuzupetaz1
@zuzupetaz1 4 ай бұрын
A politikusok nem tűrik a konkurenciát!
@tamasaradi1331
@tamasaradi1331 2 ай бұрын
De akkor mi lesz Pintèr Sándor után? Lesz olyan karakter, aki szintèn bebassza a "nagyobb halakat" az "aquarium"-ba, hogy egyedüli "cápa" legyen Magyarországon?
@istvanhetenyi1201
@istvanhetenyi1201 6 ай бұрын
Szerintem van Maffia szervezet , úgy hívják hogy fidess
@somasamtab8560
@somasamtab8560 4 ай бұрын
😂
@rga7482
@rga7482 3 ай бұрын
ja meg gyurcsányss
@tano4458
@tano4458 17 күн бұрын
Pintér
@imrebernath3655
@imrebernath3655 25 күн бұрын
A gyarmatositás után vagyis 1990 után az alvilág irányitotta a politikát.Mára ez megfordult,beleolvadt a politikai "elitbe".Most a politika irányitja az alvilágot kéz a kézben legalizálva sok törvénytelenséget.
@szentirmaizoli7663
@szentirmaizoli7663 5 ай бұрын
Érdemes lenne bekukkantani a parlamentbe! Már amikor legalább majdnem tele van brigádokkal.
@dustydusty2809
@dustydusty2809 2 ай бұрын
Mikor megyünk? 😄
@nittaberi
@nittaberi 7 ай бұрын
Minden könyvét olvastam, pazar tényfeltáró munka mind. ✌️
@timeataylor
@timeataylor 7 ай бұрын
Szintén! 👍👏
@uborka1956
@uborka1956 6 ай бұрын
Nagy mesemondó, - az tény.
@NoName-Sanko
@NoName-Sanko 6 ай бұрын
Azok számára, akik nincsenek képben. Tényfeltáráshoz konkrétan semmi köze.
@freepool09
@freepool09 6 ай бұрын
ott a pont.haver!
@uborka1956
@uborka1956 6 ай бұрын
@@freepool09: "pazar tényfeltáró munka mind." ? A fáktól nem látod az erdőt. Portik a titkosszolgálat végrehajtó embere. Így aztán a magyar titkosszolgálatok a szervezett bűnözés felbujtó központjai. Ezt elmondja Dezső András? Dehogy mondja!
@sandordudas9664
@sandordudas9664 7 ай бұрын
Szervezett bűnözés volt a 70-es években is, előbb is, csak akkor (is) rendőrségnek hívták!
@lajosjozsefkarika5589
@lajosjozsefkarika5589 7 ай бұрын
Nem véletlen, 🤔🙄⁉️ TALÁN... Rogán és egyéb bűnögyekkel foglalkozó Figurák integrálása a LEGMAGASABB politikai/miniszteri / kormánykörökbe🤔🙄😱⁉️😎😮❗😱❗
@kommentstreaming5114
@kommentstreaming5114 7 ай бұрын
Ez sokat nem változott azóta sem. Legnagyobb dílerek mind rendőrsègi pereputty...
@uborka1956
@uborka1956 6 ай бұрын
Most az igazságügyi minisztérium a szervezett bűnözés egyik alközpontja. A másik alközpont a Kúria.
@laszlo4919
@laszlo4919 6 ай бұрын
bizony, dezső papa is maffiózó volt
@zoltanberekmeri3330
@zoltanberekmeri3330 18 күн бұрын
@@laszlo4919 Szia. bővebben?
@grazerfan4342
@grazerfan4342 3 ай бұрын
Nagyon jó a hangja a műsorvezető hölgynek. Kellemes. Nem utolsó sorban jól kérdez, végig jól irányítja a beszélgetést. Gratulálok!
@janosnenagy5247
@janosnenagy5247 27 күн бұрын
Rossz helyen kerested! A pártokban kellett volna körül!nézni! És hopp, meg is találtad volna!
@dustydusty2809
@dustydusty2809 4 ай бұрын
Nézve a riportot és csodálkozok hogy erről regényt írtak . Nincs ma Magyarországon olyan személy aki ezt a titkosított aktát feltárná amit 85 évre titkosítottak. Ezt amit elmondott ilyet nem titkosítanak 85 évre !!! Én olvastam egy könyvet az impexek kora címmel Borvendég Zsuzsanna írta . Ajánlanám sok embernek.Ez a könyv tényfeltáró, nem pedig regény. Az olajosok pénzét melyik bank mosta tisztára például erről egy deka szó nem esik sosem .
@tothbalint80
@tothbalint80 3 ай бұрын
Én is szoktam olvasni Borvendég Zsuzsanna műveit. Azután jöttem rá, hogy régen mégsem volt minden olyan rossz.
@katimatis4193
@katimatis4193 3 ай бұрын
Mert a FO maffiózó,ma "nagyember" a hatalomban SŐT, lehet övé az igazi hatalom.....
@tamaskulics1066
@tamaskulics1066 7 ай бұрын
Jakubinyi Róbertről kellene egy könyvet írni hátha feltűnne a szolgálatok és az alvilág kapcsolata ha már Portiknál ez nem sikerült
@uborka1956
@uborka1956 6 ай бұрын
Dezső szándékosan elhallgatja a kényes tényeket. Amikor felhívják erre a figyelmét, akkor letagadja. Ha ezután is felhívod rá a figyelmét, akkor letilt. 😝
@freepool09
@freepool09 5 ай бұрын
dezső is csak eggyike a témáról sok-sok bőrt lehúzni akaró-megélhetési!-önjelölt “író” gibicnek😊
@adamjanowitz870
@adamjanowitz870 3 ай бұрын
​@@uborka1956Akkor itt a lehetőség, írd meg te a kényes tényeket, ha már ennyire bennfentesek mutatod magad, mint a téma kizárólagos és egyedüli ismerője
@uborka1956
@uborka1956 3 ай бұрын
@@adamjanowitz870 Jakubinyi Róbert ügyeit nem ismerem. Én más ügyekről beszéltem.
@laca7676
@laca7676 6 ай бұрын
Nagyon jó mindegyik könyve. Rekord idő alatt olvastam ki őket...
@NoName-Sanko
@NoName-Sanko 5 ай бұрын
Regénynek jó, de a valósághoz sok köze nincs.
@csabagobor5430
@csabagobor5430 3 ай бұрын
ez a faszi csak hablatyo,l felszínes semmitmondó,ezeket a dolgokat amit elmond meg leír, mindenki összerakja magától is,@@NoName-Sanko
@csabagobor5430
@csabagobor5430 3 ай бұрын
ráadásul már ezelőtt húsz évvel kb tőbben mesélték, megírták ezeket,így nem adott új dolgot,akkor volna tényfeltáró ha leásna a gyökerekig,szerintem ez egy bértollnok a hatalom embere,megint dobtak a népnek egy gumicsontot
@istvancsaszar2338
@istvancsaszar2338 5 ай бұрын
Sziasztok.Egy kérdés.Hogyhogy soha nem beszél Tasnádi Péterről??
@attilafarkas9595
@attilafarkas9595 5 ай бұрын
Tasnadi es pinter tabu tema neki
@Geri820127
@Geri820127 3 ай бұрын
Beszél, csak nem az utolsó könyvében...
@rga7482
@rga7482 3 ай бұрын
talán az egyetleg igazi maffiozo, mert azt nekem senki ne mondja, hogy alkaponérol ir valaki könyvet és semmi se történik
@zsoltvarga3132
@zsoltvarga3132 6 ай бұрын
Van maffia. A mindenkori hatalom.
@tothattilazoltan19
@tothattilazoltan19 3 ай бұрын
Az olasz mafia erosen osszekapcsolodik az olasz allami es/vagy onkormanyzati hatalom egyes reszeivel, de nem minden szintjen. Legtobbszor abban nyilvanuk meg az egyuttmukodes, hogy egyes emberek szemet hunynak, kukivezik a mafiozok utjat, egyes mafiozok beepulnek az allam egyes pozicioiba, engedelyeket egyengetve vagy a szabalyokat a mafia elonyere igyekeznek megvaltoztatni. A magyar mafia pedig a jelenlegi allamapparatusban keresendo, nem kulon. Azert nevezem en allam-mafianak, mert valojaban a politikai elit vezetoi iranyitjak a szalakat, megfogalmazzak a torvenyeket, titkositjak a nyilvanvaloan tarsadalomellenes donteseket, nem csupan egyengetik.
@laszlocsomo8684
@laszlocsomo8684 3 ай бұрын
Most nagyon okosat mondtál.
@samatkasc
@samatkasc 3 ай бұрын
igen jó lenne az ügynökaktákat nyilvánossá tenni stb
@gabordeak7931
@gabordeak7931 28 күн бұрын
Nyilvánosak az akták, mindenki kikérheti magáról az aktáját és a történészek korlátlanul kutathatják.
@tano4458
@tano4458 17 күн бұрын
Azt ne várd az orsós vitya férgektől!
@Goethetractor
@Goethetractor 3 ай бұрын
43:50 csak nem a maffiaregényre gondolsz?!
@zoltanmate5795
@zoltanmate5795 5 ай бұрын
Politikai ki szorító őket 😂😂😂😂
@gaborhorvath1711
@gaborhorvath1711 2 ай бұрын
És a Mézgáék macskája? Akkor az mi, he?
@A_Casso
@A_Casso 5 ай бұрын
megint mese...
@rga7482
@rga7482 3 ай бұрын
bizony bizony
@markkerulo686
@markkerulo686 3 ай бұрын
Teljesen jól írja le és jól látja. Ezt csak az érti aki bűnöző volt a 90-es években.
@FCsaba-iu2ty
@FCsaba-iu2ty 5 ай бұрын
Aki ennyire benne van a témában és ért hozzá, illetve ismeri a szereplőket, védelmet tud nyújtani az ismeretség és megszerzett információ?!
@halaszgabor4695
@halaszgabor4695 4 ай бұрын
Ugye nem vártál erre választ?
@FCsaba-iu2ty
@FCsaba-iu2ty 4 ай бұрын
@@halaszgabor4695 költői 😉
@lajosviczko2793
@lajosviczko2793 4 ай бұрын
Olyan mélységig nem megy bele, plusz ezek már megtörtént esetek amiért a büntetéseket le is töltötték.
@rga7482
@rga7482 3 ай бұрын
:DDDDDDDDDDDDDDD
@viktormerle7882
@viktormerle7882 3 ай бұрын
össze-vissza hebeg habog... teljesen hiteltelen...
@rga7482
@rga7482 3 ай бұрын
az is hiteltelen hogy ÉL. ha ez igaz lenne már rég nem élne
@tiborkovacs1990
@tiborkovacs1990 5 ай бұрын
Még él???😃😃😃
@SRB5
@SRB5 6 ай бұрын
Tênyfeltâro😅
@lajossipos3738
@lajossipos3738 3 ай бұрын
sejtet, vetít, manipulál, nyilván vmi haszna van belőle
@biharygyorgy1944
@biharygyorgy1944 2 ай бұрын
maffia ((=? a " ma fia "??? Camorra-kamara (ügyvédi orvosi stb.)
@MonkeyCPufi
@MonkeyCPufi 3 ай бұрын
Egy olyan szájából, akit a CIA fizetett ki évekig 😂
@rga7482
@rga7482 3 ай бұрын
az égnek álló hajú úrtól kérdezem, mennyire HITELES az a maffia sztori, amit lazán meg lehet irni, riportokat lehet adni, stb stb??? Amúgy nagyon menő amott anderzen gyűjteménye mellett! 👋
@erikakovacs6066
@erikakovacs6066 3 ай бұрын
Vicc…
@zsuzsatakacs4431
@zsuzsatakacs4431 5 ай бұрын
Nincs magyar maffia.😂😂😂😂😂Nincs szervezet Magyarországon.😅😅😅😅😅😅
@belaacs2618
@belaacs2618 7 ай бұрын
Ez az ember csak a felszínt kapargatja.... A könyvét a nyilatkozatait azért fentartásal kezeljük!
@gyulaszucs796
@gyulaszucs796 7 ай бұрын
Pont hogy ő az, akit még a nagypályás bűnözők is respektálnak, mert nem ír le mindenféle félalvilági pletykákat meg "tuti infókat", hanem csak azt, amit több forrás is megerősít ÉS van nyoma levéltári iratokban, jegyzőkönyvekben, periratokban. ;)
@belaacs2618
@belaacs2618 7 ай бұрын
@@gyulaszucs796 maradjunk annyiban...... Hogy Tudom miben téved!!!
@gyulaszucs796
@gyulaszucs796 7 ай бұрын
​@@belaacs2618Akkor írd meg könyvben és haknizhatsz te is a médiában! 😂
@Ritschye
@Ritschye 6 ай бұрын
@@belaacs2618tényeket kérünk mert idebüfögni bàrmilyen faszságot ide lehet bármilyen bohóc!ak…
@AttilaCrazy777
@AttilaCrazy777 6 ай бұрын
​@@gyulaszucs796mondj nekem egy nevet, aki tiszteli... szerintem egy luzer, talált egy vonalat, amit más nem bolygat, most ebben a témàban, Ő a Trutykó...
Tárgyalás az ügyvéddel, stukker az asztalon | LETÖLTENDŐ
44:00
Az erőszak pszichológiája | LETÖLTENDŐ
38:49
Spirit FM
Рет қаралды 5 М.
Маленькая и средняя фанта
00:56
Multi DO Smile Russian
Рет қаралды 5 МЛН
Тяжелые будни жены
00:46
К-Media
Рет қаралды 5 МЛН
Как быстро замутить ЭлектроСамокат
00:59
ЖЕЛЕЗНЫЙ КОРОЛЬ
Рет қаралды 2,8 МЛН
格斗裁判暴力执法!#fighting #shorts
00:15
武林之巅
Рет қаралды 75 МЛН
Hihetetlen magyar bűnügyi sztorik
13:43
Tízes Lista
Рет қаралды 602 М.
Létezik-e terrorista személyiségprofil? | LETÖLTENDŐ
42:27
Mindenkinek van egy téglája a börtönben? | LETÖLTENDŐ
44:34
Маленькая и средняя фанта
00:56
Multi DO Smile Russian
Рет қаралды 5 МЛН