Hogyan vegyük a gyógyulást Jézus Krisztusban? - Németh Sándor igehirdetése

  Рет қаралды 94,955

ATV - Sunday

ATV - Sunday

9 жыл бұрын

Vidám Vasárnap - 2015. február 1.
Ádám és leszármazottai a bűnbeesés következtében ki lettek szolgáltatva a betegségek, fájdalmak és szenvedések minden formájának, melyek az ember ellenségei. Isten megváltó tervének, üdvözítő munkájának célja, hogy visszafordítsa mindazokat a folyamatokat, amelyek a bűnbeesés után indultak el az emberiség történetében. Már az Ószövetségben kijelentette magáról, hogy minden betegségre vonatkozóan megvan benne a gyógyító képesség. Ha azt szeretnénk, hogy az Úr gyógyítóként legyen jelen az életünkben, illetve védelmezze az egészségünket, akkor ennek fontos feltétele az Isten beszédére való figyelem, a szavára való hallgatás, valamint az Isten Igéjének megfelelő cselekvés és beszéd.
Elhangzott igék:
Apostolok Cselekedetei 3,1-8
II. Mózes könyve 15,25
1 Péter levél 2,24
János Evangéliuma 4,24
1 Korinthus levél 2,14
Efézus levél 1,17-18
Zsidó levél 11,26-27
Zsidó levél 11,1
2 Korintus levél 4,18
Róma levél 10,17
Zsidó levél 4,12
A teljes adásért és további információkért keresse fel honlapunkat és facebook oldalunkat!
vidamvasarnap.hu | / vidamvasarnap

Пікірлер
Legyen neked a te hited szerint - Németh Sándor igehirdetése
1:17:24
Hatalom gyakorlása a démonok felett - Németh Sándor igehirdetése
1:16:40
Mom's Unique Approach to Teaching Kids Hygiene #shorts
00:16
Fabiosa Stories
Рет қаралды 36 МЛН
How Many Balloons Does It Take To Fly?
00:18
MrBeast
Рет қаралды 202 МЛН
Doing This Instead Of Studying.. 😳
00:12
Jojo Sim
Рет қаралды 7 МЛН
Secret Experiment Toothpaste Pt.4 😱 #shorts
00:35
Mr DegrEE
Рет қаралды 36 МЛН
Dr. Flaisz Endre  -  Átokból való szabadulás
1:25:31
Glaubensgemeinde München
Рет қаралды 177 М.
Börtön után szabadon - Boros Lajos
46:07
Kecskeméti Baptista Gyülekezet
Рет қаралды 40 М.
Hagin: Gyógyító igeversek 6/1
24:28
Toth Geza
Рет қаралды 264 М.
Szabadulás a gonosz szellemektől - Németh Sándor igehirdetése
54:48
Zákeus megtérése - Fodor Sándor - 2024.01.06.
1:41:02
Hit Gyülekezete Marosvásárhely
Рет қаралды 10 М.
Én veled vagyok! - Németh Sándor igehirdetése
1:09:33
ATV - Sunday
Рет қаралды 40 М.
Az idők jelei - Németh Sándor igehirdetése
1:30:57
ATV - Sunday
Рет қаралды 68 М.
Mom's Unique Approach to Teaching Kids Hygiene #shorts
00:16
Fabiosa Stories
Рет қаралды 36 МЛН