No video

Horsa Banda lemezbemutató

  Рет қаралды 1,367

Fonó Budai Zeneház

Fonó Budai Zeneház

Күн бұрын

Zenekarom, a Horsa Banda kizárólag néhány mezőségi falu muzsikájával foglalkozik, ezen belül is legtöbbet Szék és Ördöngősfüzes zenei világa körül végzünk zenei régészkedést. Próbáljuk megfejteni, hogyan tudtak földöntúli hangokat kihozni hangszereikből a kottát nem ismerő, sokszor írni-olvasni nem tudó muzsikusok. Filozófiám egyik eleme, hogy a régen működő zenekari állandósághoz ragaszkodva, amikor is ugyanaz a 3-4 ember működtette a zenekart évtizedeken át, két régi tanítványommal, Vörös Mátéval és Joó Bencével alkotunk egy bandát lassan 15 éve. Hasonlóan fontos még, hogy próbáljuk nem a megszokott sémák alapján működtetni népzenekarunkat, így egyfajta önkorlátozást elfogadva nem játszunk sokféle zenét, csak azt a néhányat, amibe valami igazán különlegeset hallunk bele. Úgy gondoljuk, hogy ezek a módszerek segítenek abban, hogy kellő nyugalommal tudjunk közelíteni Mezőség zenei kultúrájának tanulása felé.
Azt a mezőségi hangzást keressük, amelyben a hegedű valóban sírni tudott Icsán kezében, a három húros kontra zengése és a bélhúros bőgő tüdőt rengető dübörgése pedig gyógyír volt testnek és léleknek. Azt a hangzást keressük, amely annak idején, az 1970-es évek elején feje tetejére állította az egész világot és útjára indította a táncházmozgalmat.
A régi muzsikusok egész életükben egy adott falu zenéjét játszották, így tudtak igazán eggyé
válni hangszerükkel és így tudtak legtöbbet elmondani saját lelkük rezdüléseiről. Különleges
tudás birtokában voltak, amellyel varázsolni tudtak.
Lemezünkön széki muzsikát játszunk, jó hosszan ahogyan az a 1960-as években szólhatott a
csipkeszegi táncházban, amely lehetőséget ad, hogy belerévüljünk a ritmusokba és
nyugalmat találjunk őseink zenéjében.
A koncertet Kása Béla fotóművész Széken készült diaképeiből összeállított vetítés színesíti.
A koncert időpontja: 2024. 05. 10.

Пікірлер: 2
@szaszrozalia5441
@szaszrozalia5441 3 ай бұрын
Benne van, ami kell: a történelem és az alázat. Gratulálok és köszönöm!
@gaborczufoka1506
@gaborczufoka1506 3 ай бұрын
Gratulálok! Átjön az erő és a nyugalom is egyszerre. A felvétel minősége is tökéletesen alátámasztja ezt. Köszönöm. 👍😄
Nagy Csomor András és zenekara: Salsa de Gömör
14:07
Fonó Budai Zeneház
Рет қаралды 1,8 М.
"100 évig!" Heveder koncert Kiscsőszön 2024-08-06
52:36
Gábor Erdélyi
Рет қаралды 1,2 М.
ISSEI & yellow girl 💛
00:33
ISSEI / いっせい
Рет қаралды 21 МЛН
managed to catch #tiktok
00:16
Анастасия Тарасова
Рет қаралды 38 МЛН
Sarjú Banda // Falutól a Háztetőig (Ádámos-Szászcsávás)
15:08
Zagyva banda: Balázstelki magyar és szászcsávási cigány dallamok
12:59
Fonó Budai Zeneház
Рет қаралды 91 М.
Nonika Miklós "Hitler" prímás nyomán - THT 0. nap - Fonó
8:34
HUNGARIAN and other TRADITIONS
Рет қаралды 7 М.
Erdőben, erdőben, szép, kerek erdőben
7:22
Eszterlánc zenekar
Рет қаралды 12 М.
Erdőszombattelke VTS 01 1
57:36
Zsolt Nagy
Рет қаралды 4,8 М.
Fonó Online: Havay Viktória és a Horsa banda, Magos együttes
29:59
Fonó Budai Zeneház
Рет қаралды 10 М.
Kalotaszeg 2. rész
1:29:33
dudipippo
Рет қаралды 81 М.
Tizenkét banda - Erdélyország
1:41:18
HUNGARIAN and other TRADITIONS
Рет қаралды 42 М.
Zagyva Banda
1:07:26
Hagyományok Háza
Рет қаралды 22 М.
ISSEI & yellow girl 💛
00:33
ISSEI / いっせい
Рет қаралды 21 МЛН