Рет қаралды 272
Devich Gergely (cselló) és Tóth Kristóf (hegedű) koncertje 2021. szeptember 9-én a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban.
Devich Gergely 22 éves, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákja, Mező László és Varga István növendéke. 2014-ben ő képviselte Magyarországot az Ifjú Zenészek Eurovíziós Versenyén Kölnben, ahol a III. díjat kapott, ez minden idők legjobb magyar szereplése. 2015-ben és 2018-ban önálló estje volt a Zeneakadémián, és már megjelent első hanglemeze a Hungarotonnál. 2019-ben vonósnégyesével, a Korossy kvartettel I. díjat nyert az Országos Weiner Leó Kamarazenei Versenyen.
Tóth Kristóf 2000-ben született Budapesten. Zenei tanulmányait 4 évesen kezdte Soltész Ildikó tanárnőnél. Szólistaként fellépett többek között a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, az Anima Musicae Kamarazenekarral, a Győri és a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, az Osztrák-Magyar Haydn Zenekarral, a Kolozsvári Filharmonikusokkal, a Budapesti Vonósokkal, a MÁV Szimfonikus Zenekarral. 2019-ben Junior Príma díjat kapott.