Erdély 2003 (Práder-Nyerges)
Ha elindulsz végre, mindig csak keletre tarts, sohasem nyugatnak!
S ne félj, hogyha estére kóbor kutyák a sarkadban ugatnak!
Nincs oly erő, mely útjába állhatna már hótiszta szavaknak,
S nem engedi, hogy kezet nyújtson, ha kell magyar a magyarnak
Arra indulj, hol az igen csak igent jelent és hihetsz az embernek,
Súlya igazán az adott szónak van, s nincs helye 'lehet'-nek!
Arra indulj, hol a zászlót még tisztelik, s hogy a haza mit jelent,
Nem kellett tanulni soha, csak tudják és érzik a szívükben itt bent!
Most, hogy megjöttem, utam végén itthon vagyok, és nézem a hegyeket.
A partjára ülök, s a jéghideg Küküllőben hűtöm az üveget.
A fenyők illatát érzem, s ha jól figyelek, hallom a szavukat:
- Isten hozott, testvér! - súgják, és lassan meghajtják magukat.
S most, hogy örülnöm kéne, látod, mégis-mégis csak hallgatok.
Az eső csöpög szép csendben, s én a régmúltra gondolok;
Nyolcvanhárom éve az eső a könny az arcomon;
Piros vérünk fehér havon, zöld fű növi majd tavaszon.
A 2001-es erdélyi turnénkért, s hogy nekem megmutattad az utat. Barátomnak: Silló Pál Ernő művész úrnak! Az első erdélyi koncert helyszíne a Küküllő partján, Zeteváralján volt. Míg élek, nem felejtem, hogy nem kellett szerződéseket írni, elég volt egy kézszorítás; hogy hogyan érintették meg az otthonról hozott zászlót; hogy hogyan vált láthatatlanná a pultnál támaszkodó román rendőr a „Szállj el szabad madár" alatt; hogy körülnézve egyszer csak megérettem, hogy nincsenek véletlenek, ide el kellett jönnöm, mert ez is a hazám része, és hogy mindez az enyém is, ahogy én is az övé vagyok. Amíg világ a világ.