Izrael 10 elveszett törzseinek összegyűjtetése (kik a Kazárok? többek közt)

  Рет қаралды 3,914

Messiáshívő Zsidó Tanítások

Messiáshívő Zsidó Tanítások

Күн бұрын

A 2800 éve elhurcolt 10 törzs újraegyesítéséről szóló próféciák az idők végén vajon milyen formában történik meg?
Hallunk újramegtalált törzsekről, melyeket világszerte összegyűjtenek cionista zsidók, majd hazatelepítik őket Afrikából és Ázsiából.
De ezeken a látható és igen kis csoportulásokon kívül, létezik-e egy másik, burkoltabb, esetleg sokkal több lélekszámot magába számláló és jóval nagyobb időtartamot átfogó összegyűjetetési folyamat is esetleg?
A végidők ugyanis nem az utóbbi évtizedekben kezdődtek el (ezek csak az végidők végidejének tekinthetőek), hanem Mesterünk Yeshua, saját emberi testében, amikor megjelent közöttünk, már kijelentette, hogy Ő maga is az utolsó idők (elején) jelent meg.
Ha többet szeretnél tudni arról, hogy kik a Pastunok, a Kurdok, az Örmények, a Wales-iek, Szábeusok, stb...és még a Khazárok is, akkor hallgasd végíg figyelemmel ezt a videót.
🎬 FEJEZETEK
00:00 - INTRO
00:10 - Izrael törzseinek összegyűjtetése
01:42 - Kikből állt a 2000 éve elűzött zsidó nép?
04:02 - Mégis 10 törzs tűnt el!
06:04 - 2000 év óta tartó folyamat?
08:32 - Kazár elmélet
16:50 - További „törzsek”
19:30 - Júda elveszett törzse
22:15 - Hamis fekete héber izraeliták
28:58 - Összegyűjtetés folyamatban Izrael államában
37:47 - Jelek felismerésének fontossága
36:32 - Egy másik folyamatban levő összegyűjtetés
39:37 - OUTRO
💰 TÁMOGATÁS:
Szívesen fogadjuk az anyagi támogatást, hogy szolgálatunkat továbbra is folytatni tudjuk. Egy hétköznapi család vagyunk, akik polgári munka és négy gyerek mellett igyekszünk végezni feleségemmel, ezt a szolgálatot, melyet az Örökkévaló ránk bízott. Minden segítséget köszönünk:
Adományaidat fogadjuk a következő számlaszámon az « Adomány » szó megjelölésével a megjegyzés rovatban: Sipos Szabó Richard - 1177313300262550
VAGY a következő linkre kattintva: erevshabbat.org/egyuttmukodes/
📚 Eredeti írás: erevshabbat.org/izrael-torzse...
🖥 Honlapunk: erev.hu
Közösségi média
🐪 / erevshabbatmagyar
🌈 / erevshabbat
#Izrael #elveszett törzsek #kazárok

Пікірлер: 47
@Helen_2783
@Helen_2783 18 күн бұрын
Köszönet
@pappmariapeidl
@pappmariapeidl 2 ай бұрын
A videód örömkönnyeket csalt a szemembe és a végén-amikor felszólítottál nemzetbelit és zsidót a Megváltóhoz való odafordulásra, sírásba törtem ki. Köszönöm szívből jövő szellemi tanítasod!🙏😇💖
@ErevShabbatMagyar
@ErevShabbatMagyar 2 ай бұрын
Én is köszönöm Neki, hogy eszköze lehettem ebben.
@atilanimrod8872
@atilanimrod8872 2 ай бұрын
Mikor fog már végre bekövetkezni az a kegyelmi pillanat amikor minden - vélt, "valós", könyv vagy "tudományos alapú - "kiválasztott" felhagy, a már több alkalommal világégéshez vezető "felsőbbrendűség" érzésével és megelékszik a vallási, spirituális útkeresés szépségével, élményével és remélt eredményével?!
@ErevShabbatMagyar
@ErevShabbatMagyar 2 ай бұрын
Amikor a kiválasztottság ellenzői és irigylői, illetve sokan a kiválasztottak közül végre rájönnek, hog mit jelent kiválasztottnak lenni. A választ pedig itt igyekszünk megadni: studio.kzfaq.infoIMVkixXaKJc/edit
@atilanimrod8872
@atilanimrod8872 2 ай бұрын
@@ErevShabbatMagyar A kiválasztottságot senki nem ellenexné ha megmaradt volna törzsi hiedelemnek aminek indult. De népek kiirtásával, vallásaik eltüntetésével ráerőszakolták mindenkire aki nem tudta magát megvédeni! Természetesen az igaz hit terjesztése nevében!Emlékszel? Észak-, Közép-, és Dél-Amerika, Ausztrália srb. Miért nem élhettel a "hitetlenek" a saját hitük szerint? Lemészárlásuk által kellett "megmenteni" a lelküket? Viszont az erőszak, ami már ott van a Bibliában is, persze minden Isten parancsaára, az ő háta mögé bújva, eddig elég jól működött! Nyugodtan töröld a kommentet, a tények elől sokan visítva menekülnek!
@atilanimrod8872
@atilanimrod8872 2 ай бұрын
​@@ErevShabbatMagyar Ez van! Sajnos! 😒 Pedig vannak jó videóid! Azokhoz gratulálok!
@ErevShabbatMagyar
@ErevShabbatMagyar Ай бұрын
továbbá: Eredményt csak akkor és az reméljen, aki hűséges Elohim kijelentett Szavához és azt feltétel nélkül el is fogadja. Melynek része, hogy van egy elkülönített nép, amit magának kiválasztott, hogy Üdv-tervét véghezvigye. Ha bármit remélsz, ahogy írod, a spirituális útkeresésed során, ezt a témát szükséges lesz rendezdned, mert a Messiás elfogadása mellett egy másik sarokkő, hogy az ember mit kezdett a zsidó kérdéssel. Megjegyzéseddel, majd fordulhadsz magához Yeshua-hoz, amikor rövidesen visszatér, de nem ajánlom, hogy addigra még mindig ilyen kérdések foglalkoztassanak, mert az Ő válasza még annyira sem fog teszteni, mint amit itt olvastál tőlem.
@atilanimrod8872
@atilanimrod8872 Ай бұрын
@@ErevShabbatMagyar Köszi, hogy szakítottál időt erre a válaszra, valamint törölni azt ami - gondolom - betalált a lelkedbe. Néhány évezreddel ezelőtt egy korabeli pásztornép más "fejlettebb" népektől erejüket, gazdagságukat elirigyelve, tőlük sok mindent eltanulva vallást alkotott magának és ez tiszteletre méltó. Viszont a világvallások küzül az ábrahámi vallások a legerőszakosabbak, legdogmatikusabbak egymással és magukon belül is a legellenségesebbek ami hosszútávon nem sok jót ígér az emberiségnek! A dogma szó szerinti értelmezése, szombat vagy nem szombat értelmetlen vitája akkor amikor a téren és időn kívüli Istennek ez az égvilágon semmit nem jelent, de jelenthet egy magát annak valló entitásnak, nem tudom melyikünknek kellene jobban aggódnia!
@gyulanehorvaath9998
@gyulanehorvaath9998 18 күн бұрын
Ey köszönöm azeloadast. Lenne egy kerdesem:A Dávid csillag pogány eredetűnek mondható nem a Menora az igazi amit használni kellene a ZSidoknak? Köszönöm választ és kíváncsian várok minden előadást.
@user-bv6um5dn7l
@user-bv6um5dn7l 14 сағат бұрын
Véletlenül találram meg ezt a tanitást - mivel nagyon érdekel a 12 törzs összegyűjtése - hiszen akkor már közvetlenül Jézus visszajövetele előtt állunk. Ha valójában a helyükön vannak már akkor csak ki kell deríteni ki melyik tözshöz tartozik. A teremtő úgy tartotta mindig őket számon. Én is hiszem, hogy az antikrisztus már közöttünk él csak ki ő? Elgondolkoztam az örményeken, mivel a dédmamám örmény volt, lehet mégis van bennem zsidó vér - örülnék neki. Mivel Jézust elfogadtam, így biztos van bennem egy rész. Gondolkodtató felvetések hangzottak el. Köszönöm
@kalmanjenonenagy7161
@kalmanjenonenagy7161 2 ай бұрын
Kain hogyan lett megjelolve?
@ildikobalogh6684
@ildikobalogh6684 2 ай бұрын
Kedves Messiás hívő ! Miért van az,hogy minden népről beszél mindenki, csak a cigányságról nem mond senki semmit , hogy mi hová is tartozunk,vagy kik vagyunk mi eredetileg. Kérlek válaszolj nekem. Mert a cigányság is Messiás hívő. Vajon mi melyik törzshöz tartozunk? Várom válaszod tisztelettel. Köszönöm.
@ErevShabbatMagyar
@ErevShabbatMagyar 2 ай бұрын
Én nem beszélek a cigányságról, mert ilyen, mint olyan nem is létezik! :-) Van egy gyűjtőnév, mely alá több kis-ázsiából (perzsiából), egyiptomból és indiából származó, nagyjából egy időben és hasonló bőrszínnel idevándorló népeket egy kalap alá vettek. Mi köze a beásnak, kolompárnak, oláhnak egymáshoz ezen kívül? Nem sok. Sem külsőre, sem személyiségi szempontból. És ez csak 3 a sok csoport közül. (azért merem ezeket állítani, mert igen közelről volt lehetőségem megismerni a cigányság több csoportját életem folyamán és van tapasztalatom ezen a területen). Nos, hogy ebből van-e olyan, aki esetleg izraelita is? Lehet, de ahogy az un. palesztinok esetén is magyarázom, csak igen keveseket érinthet a dolog. A Magyarországi cigányság nagy része pedig egyiptomi arab gyökerű, csak ránézésre is. A Gipsy kifejezés nem hiába az angol Egyiptian-ból (edzsipsian) származik. Az akkori angolok nem tudatlanságból nevezték el a romákat annak, hanem véleményem szerint pont ellenkezőleg, mert pontosan tudták, hogy honnan jöttek (egy részük legalábbis). A beás cigány példáúl egyértelműen indiai gyökerű. Külsejük és kimértebb vérmérsékletük alapján igen világosan kitűnik. Itt van egy igen jó és egyszerű kis látványos angol nyelvű videó, ami a cigánység történetét magyarázza el: kzfaq.info/get/bejne/e8Vkhpek3d6tZ2w.html nem tudom mennyire megy az angol, de ha van valaki, aki tud neked közben fordítani, ezt az összefoglalót tudom ajánlani neked. Illetve a magyar feliratot is be lehet állítani, de így nem tudom elmagyarázni hogyan, túl hosszú lenne.
@kedvenc65
@kedvenc65 2 ай бұрын
Nagyon szépen köszönöm
@istvan6856
@istvan6856 Ай бұрын
@@ErevShabbatMagyar Ez aztàn egy nagyon szèp kimerìtő vàlasz volt !
@Erika-wl6bj
@Erika-wl6bj 2 ай бұрын
Kohéneknek, ha lányuk születik, vagy nem előírtan házasodik megszűnik a kohén utódlás, ezért számomra csoda, hogy van kohén
@ErevShabbatMagyar
@ErevShabbatMagyar 2 ай бұрын
igen, hát erről ráadásúl nem is beszélve valóban. Annál inkább feltűnő. Bár a Kohén származásnak ma már semmi jelentősége, mivel a Melkishédek rendje érvényes. Ha valakik zsidó és Yeshua követőjének mondja magát, kohén származását jól teszi, ha el is hallgatja, mert könnyen válhat ellenségeskedéssé a Messiás hatalmával szemben. A Kohén kérdés kizárólag a Messiást meg fel nem ismerő szunnyadó hagyományos zisdók esetén bír bármiféle jelentőséggel. (csak zárójelben hozzáteszem)
@izabellanagy1348
@izabellanagy1348 Ай бұрын
Hát,pedig biztos,hogy Isten szemében mégsem mindegy a genetikájában a választott néphez tartozás.Vagy akkor, a pecséttel megjelőlt 144 ezer,az Izrael tőrzseiből,az mit jelent?
@kalmanjenonenagy7161
@kalmanjenonenagy7161 2 ай бұрын
tuti, hogy Jezus nem fekete volt, Judea nem olyan reszen van a foldnek, ahol a borszin mar fekete, ,,
@ErevShabbatMagyar
@ErevShabbatMagyar 2 ай бұрын
nem hát!
@beataholovacova775
@beataholovacova775 8 күн бұрын
Shalom, hogyan tudok magukkal kapcsolatba lépni?
@ErevShabbatMagyar
@ErevShabbatMagyar 8 күн бұрын
info@erevshabbat.org
@kalmanjenonenagy7161
@kalmanjenonenagy7161 2 ай бұрын
nem tudom, hogy kell erteni a fold negy sarkat, ha a fold gomb alaku..
@laszlonagy9128
@laszlonagy9128 2 ай бұрын
Ki mondta hogy gömb ? A tudomány állítja hogy gömb. Az írások kerekségről írnak . Az lehet lapos is mint egy tányér. A négy sarok vagy szeglet megértése megkíván egy szellemi látásmódot .
@ErevShabbatMagyar
@ErevShabbatMagyar 2 ай бұрын
Magam sem gondolom, hogy gömbölyű lenne. Eddig csak rajzokat, vagy összemontázsolt képeket mutattak róla, de valódi kép nem igen készült róla. Magasról készült fotóknál is a látható görbület inkább a lencsétől van, mint mástól. A 2O-as években egy svájci-belga tudós elsőként felröpítette magát a magasba egy ballon-ra akasztott hermetikus gömb-alakú fémkapszulában. Elmondása szerint saját kapszuláján túl nem igen látott gömbölyű dolgot odafent. Egyrészt megállt és beleütközött. valamibe, amitől nem tudott tovább emelkedni, másrészt egy lemez alakú földről számolt be, amit elmondása szerint egy jégperem vett körül. Ez az a fajta földkerekség, amiről az Írások is beszámolnak. Kerek, lehet az ami gömbölyű is valóban, de nem szükségszerű. Ezen felül a lapos föld elméletesek több olyan ostoba érveket hoznak elő, amit egy 5 éves gyermek is megmosolyog, de ettől még nem biztos, hogy nincs igazuk. Csak bizonyítani nem tudnak ők sem! A föld formáját illetően magam nem tudok semmit 1OO%-osan állítani. De amit állíthatok 1OO%-osan, az az, hogy nem gömb alakú, illetve még inkább azt, hogy az ember sosem hagyta el az atmoszférát. Sem Gagarin, sem Amstrong, sem bármilyen más űrszonda és egyéb konzervdoboz. Amit odaát látunk éjszaka, és amit univerzumnak neveznek egyesek, az betekintés egy másik dimenzióba, az első bukott szellemi szférába, a sátáné és démonjaié, amin túl kezdődik Elohim Országa. A csillagok ennek az Országnak a kulcslyukai a sötétségben.
@irmanemeth230
@irmanemeth230 2 ай бұрын
Észak, Dél, Nyugat, Kelet!
@zsuzsakiss9042
@zsuzsakiss9042 Ай бұрын
​@@ErevShabbatMagyara repülőgépek meg naponta nem ütköznek neki ? pedig kicsit nagyobb sebességgel és magasabban repdesnek mint egy léggömb ! A körbemenő gépeket nem is említve ! Ez már fáj ! 😂
@gyulanehorvaath9998
@gyulanehorvaath9998 18 күн бұрын
A 4 sarok alatt a 4 egtajat kellerteni.
@uhumbuhom7218
@uhumbuhom7218 2 ай бұрын
Jézus Krisztus az egyetlen Messiás! Vagy ebben az életben fogadod el Őt Isten Fiának, vagy a halálod után. Ha akkor sem, ítéletet vontál magadra, mert nem fogadtad el az Atyaisten ítéletét: Ő elküldte Egyszülött Fiát, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem élete legyen, mégpedig Jézus Krisztus Lelke által.
@ErevShabbatMagyar
@ErevShabbatMagyar 2 ай бұрын
Halál után? Miféle spiritiszta tévtanítótól hallottad ezt? Csak addig fogadhatod el amíg élsz. Minden ami ezen továbblép gnosztikus és katolikus-szerű eretnekség.
@uhumbuhom7218
@uhumbuhom7218 2 ай бұрын
@@ErevShabbatMagyar Mivel az ember lélek - minden más alsóbb rendű teremtménnyel ellentétben, melyek csak testek - és a lelke hallhatatlan, természetesen a halála után. Jézus Krisztust a Messiást hinni a halál előtt lehet és kell, utána - még a pokolba jutottak számára is - tapasztalat lesz.
@rezsonemeth1542
@rezsonemeth1542 2 ай бұрын
Én is azt hiszem ez a puratórium tan lehet amire a "katolikus szerű" szóval utalsz. Namost a rómaiság mint civiluzációs elv, a mi Urunk számára se volt elutasított. A katolikusság mint egyetemesség egyenesen elvárt. Mint evangélikus hitű ( ugye csak egy hit lehet igaz ) magam is elutasítom a purgatóriumot de a katolicitást , vagy a római nyelven szólást nem. Jézus nem Izraelben szúletett ilyen állam már nem volt akkor csak egy tartomány , kvázi megye. Lett volna lehetőség hogy akkor szülessen , de ö a római civilizáció , a jogállam kiteljesedésére várt, mert az emberiséget váltotta meg. Mindazonáltal örülök ,hogy vagytok. De Ábrahám nem a zsidók atyja hanem Izraelé, mindazé aki " harcolt Istennel és győzött. Istennél nincs idő, nincs predestináció. Minden egyszerre van. A próféciákat nem értelmezheted mechanikusan szó szerint.
@laszloerdesz3884
@laszloerdesz3884 2 ай бұрын
Apám innent már csak egy lépés az hogy a magyarság az egyik törzs.
@balazsbiro2530
@balazsbiro2530 2 ай бұрын
Valójában a magyarság Efraim.
@katalinpera9009
@katalinpera9009 Ай бұрын
@@balazsbiro2530 Efrai...eF...RÁ IM...Ahogy már írtam---Fraim...kvantumfizika- Fraktál....Galaktikus Civilizációk
@balazsbiro2530
@balazsbiro2530 Ай бұрын
@@katalinpera9009 ön skizofrén?
@zsuzsakiss9042
@zsuzsakiss9042 Ай бұрын
Nem inkább fekete , mondjuk nigerből 🤣🤣🤣🤣🤣🤣 Itt már mindenkinek elment az esze ? 😅
@katalinpera9009
@katalinpera9009 Ай бұрын
@@balazsbiro2530 Nem ...a probléma az, hogy a saját vallásukat és vezetőit sem ismerik az úgynevezett zsidók...Nem vagyok zsidó, de úgy néz ki jobban értem Moses és nem Mózes - egyáltalán nem mindegy...5 könyvét, mint akiket érint....A Hydra nem fikció, hanem valóság...A bolygó életét sem ismerik, még talán a saját lelküket és testüket sem...A bigottság nem a tudatosodás felé vezető út, sem a csökevényes HIT...Ahhoz érteni és tudni is kellene már végre valamit...Nem a Genezis- azaz GÉNEZÉS a lényeg, hanem a lélek- szellem...A genetikai manipulációk a Teremtések kezdete óta tart- de az Önök vallása még azt sem hajlandó elismerni, hogy Önökön kívűl vannak mások...Pedig vannak...Annyira, hogy még arra is emlékeznek, melyik Galaxisból érkeztek segíteni...Tanulmányozzák a vallásukat más megközelítésből...Pl..Kvantumfizika és más megközelítés..Ezek egyáltalán nem mondanak ellen a vallásoknak...Az Univerzumban nincs zsidó vagy iszlám vallás...Az Univerzumokban fajok élnek, technikailag fejlettek és kevésbé fejlettek..Lélekkel- szellemmel...Ez nem skizofrénia, hanem az Univerzum létének és Teremtésének megbecsülése és elfogadása...A Bigottság tartja rabságban évmilliárdok óta a fajokat, ezen a bolygón...Tanuljon...ennyi...
Hitélet: Jeruzsálem, a szent város - 2020. május 3.
22:55
Erdély TV
Рет қаралды 4,9 М.
لقد سرقت حلوى القطن بشكل خفي لأصنع مصاصة🤫😎
00:33
Cool Tool SHORTS Arabic
Рет қаралды 25 МЛН
Пранк пошел не по плану…🥲
00:59
Саша Квашеная
Рет қаралды 7 МЛН
Fast and Furious: New Zealand 🚗
00:29
How Ridiculous
Рет қаралды 44 МЛН
Elvették a fényt... - A sátoraljaújhelyi zsidóság története
1:09:19
Zemplén Televízió
Рет қаралды 41 М.
Izrael-palesztin vita: mik az ókori gyökerek? - Grüll Tibor
45:39
Az afrikai sivatagban élő magyar törzs igaz története
26:24
Tvrtko a Föld körül
Рет қаралды 261 М.
Kamu volt a Holdra szállás?  |  #40  |  ŰRKUTATÁS MAGYARUL
19:01
Űrkutatás magyarul
Рет қаралды 198 М.
A háború sem riasztja el az ortodox zsidó zarándokokat Ukrajnában
1:41
euronews (magyarul)
Рет қаралды 4,9 М.
Az országhatárral kettévágott magyar falu
40:57
Tvrtko a Föld körül
Рет қаралды 198 М.
Vatikán igazi urai - A szürke pápa
31:06
Metalogical Studios
Рет қаралды 33 М.
Egy hely - Jakováli Hasszán dzsámija
7:57
Építészfórum
Рет қаралды 8 М.
لقد سرقت حلوى القطن بشكل خفي لأصنع مصاصة🤫😎
00:33
Cool Tool SHORTS Arabic
Рет қаралды 25 МЛН