KÁVÉSZÜNET ☕ #6 - Szexualitás a keresztény életben - Bodó Imre

  Рет қаралды 2,798

PAX Televízió

PAX Televízió

25 күн бұрын

A Kávészünet című podcastban Tápai Andi és Berki Csabi beszélget. Ezúttal vendégük is van, Bodó Imre személyi edző, aki mára már Andi férje. Azonban a felvétel elkészültekor még csupán jegyesek voltak és készültek a nagy napra. Ami számukra nem csak szerelmük megerősítését jelentette Isten előtt, de azt is, hogy házastársként immár élhetnek szexuális életet. Talán nehezen hihető, de ugyanis az esküvő napjáig semmiféle testi kontaktus nem volt közöttük, még csak egy csók sem csattant el. Világi szemmel nehéz ezt értelmezni, azonban a műsor pont a felmerült kérdésekre ad válaszokat keresztény szemlélettel. Megtérésük után mindketten belátták, hogy ez a helyes út. Sokkal többet beszélgettek, jobban megismerték egymás lelkét. Még ha volt is vita köztük, azt sem az úgynevezett békülős szex segítségével oldották meg, így stabilabbá is vált a kapcsolatuk és nem átmenetileg oldódott meg a probléma. Saját beismerésük szerint Isten végig mellettük állt a vágy kísértésének leküzdésében is. Most az esküvőn túl pedig együtt vallják és be is bizonyosodott számukra, hogy a szex is Isten ajándéka a házastársak részére.
--
Ha tudja és szeretné küldetésünket támogatni, adományát hálásan megköszönjük!
🤍▶️ play.paxtv.hu/adomany
Honlap ▶️ www.paxtv.hu
KZfaq ▶️ / paxtvbudapest
TikTok ▶️ / pax.tv6
Facebook ▶️ / paxtv
Instagram ▶️ / paxtvbudapest
X ▶️ / paxtelevizio
Copyright © PAX Televízió Zrt. Minden jog fenntartva!

Пікірлер: 4
@Elani97-u9e
@Elani97-u9e 23 күн бұрын
Bárcsak én is így tudtam volna dönteni annak idején! Gyönyörű szép, összeillő, helyes pár, az Úr áldja meg az életüket, szolgálataikat és a házasságukat!
@gizellameszaros4973
@gizellameszaros4973 22 күн бұрын
De jó hogy ezt Isten nekünk megadta. 10 napja volt az esküvőnk. ❤
@EmokeAnnaFrunza
@EmokeAnnaFrunza 20 күн бұрын
Két Nagy példa a fiataloknak és nem csak. 🙏
@claccatel9216
@claccatel9216 23 күн бұрын
Az ember azt hiheti megtévesztően az első nő történetéből hogy Isten ad valakit. De nem ad senkit. Akkor viszont nem értem miért szól bele a vallás ebbe. Bűnné változtat természetes élethez tartozó folyamatot
Red❤️+Green💚=
00:38
ISSEI / いっせい
Рет қаралды 84 МЛН
Looks realistic #tiktok
00:22
Анастасия Тарасова
Рет қаралды 106 МЛН
Kereszténység vs spritualizmus | Carpe Deum
29:23
Axioma
Рет қаралды 10 М.
Akadályok legyőzése - Uzonyi Barnabás
42:23
Péceli Baptista Gyülekezet
Рет қаралды 2,1 М.
Rácz András: Ez nem a helyzet, amikor trollkodni lehet
47:33
Szabad Európa
Рет қаралды 43 М.
A társválasztási trendek következményei
56:10
Hit Rádió
Рет қаралды 37 М.
Csong An Szunim zen mester Dharma beszéde Pócsmegyeren
1:35:56
Danubia Televízió
Рет қаралды 11 М.
Keresztmetszet 🎙️ 24. rész - Kubinyi Péter
41:06
PAX Televízió
Рет қаралды 1,5 М.
Olympia: Die Verhöhnung des Christentums | Hartls Senf #22
26:54
Dr. Johannes Hartl
Рет қаралды 211 М.
Red❤️+Green💚=
00:38
ISSEI / いっせい
Рет қаралды 84 МЛН