Karády Katalin énekli a Valahol Oroszországban c.dalát.

  Рет қаралды 719,124

MrNicoArt

MrNicoArt

12 жыл бұрын

Néhány éve játszotta le az MTV1 ezt a rég elfeledett,soha be nem mutatott felvételt.
Fellelhető adatok szerint Karádi többször is járt a fronton,"felvidítani" a katonákat, valószínű hogy ez adta az ötletet ahhoz,hogy elkészüljön ez a film .
A maga korában azért nem mutatták be mert Karádyt 1944-ben letartóztatták.
A háború után pedig eredeti jelentőségét elvesztette,ezért lapult évtizedeken át az archívumban.
Azt hiszem nem található itt a KZfaq-on,ezért osztottam meg,ezt a ritkaság számba menő felvételt!
Remélem tudok ujjat mutatni mindazoknak akik szeretik Karádyt.
Egy kis kortörténeti adalék Karádyról.
A német bevonulást követően Karádyt fokozatosan ellehetetlenítették. Dalait letiltották a Magyar Rádióból. Machita című filmjét levették a műsorról, és az elkezdett Gazdátlan asszony című, új filmjének forgatása is leállt (később helyette Simor Erzsivel forgatták le a filmet). 1944. április 18-án, a szövetségeseknek való kémkedés vádjával tartóztatta le a Gestapo.[1] Három hónapig tartották fogva, megkínozták, kis híján agyonverték. A fogságból Ujszászy vezérőrnagy barátai szabadították ki. Lakását kifosztva találta, fizikailag és lelkileg egyaránt rendkívül megviselték ezek a hónapok; szinte csak vőlegénye viszontlátásának reménye tartotta életben.
Az énekesnő szörnyű egyéni sorsa ellenére sem szűnt meg embernek lenni: a nyilasoknak ékszereket és aranyat adva a Duna-parton egy egész gyerekcsapatot mentett meg a kivégzéstől. A gyerekeket (köztük Gömöri Jánost) a lakására vitte, és a háború végéig gondozta őket.

Пікірлер: 240
@MrNicoArt
@MrNicoArt 11 жыл бұрын
Nem tudom mi az igazság,de abban a műsorban amiben lejátszották az M1-en,az információ szerepelt hogy járt a fronton.. Mint azt már Mati7912 is megemlítette ezt hozzászólásában,ez nem egy dokumentum film,hanem Karády egyik rövidfilmjéből származó részlet.Tehát lehetséges ugyan hogy nem járt a fronton,de ez a dal értékéből,és Karády egyéniségéből,egyediségéből,mű­vészetéből nem von le semmit! Bárhogy is van,sokan szeretik,és ezt a nézettsége is alátámasztja! :)
@bodnar10261
@bodnar10261 6 жыл бұрын
MrNicoArt a Rövid film címe Hangod elkísér
@moricfeldbauer9435
@moricfeldbauer9435 6 жыл бұрын
Nem az a lényeg Karády járt-e ott hanem a Hősök,akik ott haltak meg az a lényeg ! Akikről évtizedekig beszélni sem volt szabad ! Jankó és bandájának még az írmagját is vesse ki a Haza földje !
@PalmaBanfy333
@PalmaBanfy333 5 жыл бұрын
Ne haragudj Kedves @MrNicoArt. Már régóta látni szerettem volna ezt a filmet. De ugyebár nincs fent sehol. Az archívum nem adja ki. Ha megvan Kérlek küld el nekem E-mailben. Nagyon de nagyon hálás lennék ^w^
@tamas411
@tamas411 5 жыл бұрын
@@bodnar10261 Ez két különböző rövid film: Valahol Oroszországban (1943), Hangod elkísér (1944).A két film fent volt a Yt.-on, /egy videón/ de sajnos törölték.
@kintverbal6513
@kintverbal6513 4 жыл бұрын
@@moricfeldbauer9435 Úgy legyen...
@lajosnekisgergely3612
@lajosnekisgergely3612 10 ай бұрын
Szivszorító ez a dal ! Csodás , különleges hang !
@TIBORLACZHAZY
@TIBORLACZHAZY Жыл бұрын
Nagy...nagy magyar szineszno es enekes csoda onallo hangja
@Timea919
@Timea919 2 ай бұрын
Csodálatos szép ❤
@laciesevasimon2568
@laciesevasimon2568 2 жыл бұрын
Az egyik legszebb dal a világon!Ma különösen aktuális!
@laciesevasimon2568
@laciesevasimon2568 2 жыл бұрын
Csodálatos hangja volt, Minden nő rá akart hasonlítani, mindenki ilyen frizurát akart!
@KatalinGLakat
@KatalinGLakat 6 жыл бұрын
Legenda övezte Karády Katalint... Szerencsére azon kevesek közé tartoztunk, akik a negyvenes években már rádiók mellett nőttünk fel és a Szüleink is énekelték dalait a tiltások ellenére. Behajtott zsaluk, lehalkított macskaszemű adások, Szabad Európa, zene, zene. Szép volt.
@volzsuzsa
@volzsuzsa 6 жыл бұрын
Fontosak ezek a szép régi dalok és emlékek! Bár csak ne merülnének feledésbe! Köszönöm Karády Katalin emberi oldalának méltatását, ismertetését! Jó ezeket is tudni!
@kalmannevidovits4168
@kalmannevidovits4168 2 жыл бұрын
Gyönyörűség volt ismét hallgatni
@babbohacova4378
@babbohacova4378 3 жыл бұрын
Apusomra emlekezem konnyes szemmel .Harom evig volt orosz fogsagba. De hazatert hala Istennek . Engem onnan hozott .1949 12 22 en megszulettem . Koszonom draga szuleim
@albertonaidich686
@albertonaidich686 4 жыл бұрын
Mi abuela y mi madre q nacieron en hungria tenian discos de pasta de 78 RPM de èsta artista q la reconozco x la voz q siempre me gustò lamentablemente nunca supe hablar hungaro pero reconozco el idioma de inmediato..q recuerdos....
@margitlovas4970
@margitlovas4970 3 жыл бұрын
Lo siento mucho!
@marthamariaescobar-hajdu6899
@marthamariaescobar-hajdu6899 4 ай бұрын
Mi esposo es hungaro, he querido aprender hungaro pero es muy dificil entiendo algo pero no mucho.
@Coldwinddd
@Coldwinddd 5 ай бұрын
Она прекрасна. Эта песня произведение искусства...
@spiderman82
@spiderman82 Жыл бұрын
🌬❤"Minden percben Ràd gondolok szàzszor valahol Magyarorszàgon "❤
@GoldieCharley
@GoldieCharley Жыл бұрын
❤️szegény mamám..mert Papa ne ért haza a háborúból..
@jozsefnebed6018
@jozsefnebed6018 4 жыл бұрын
Istenem ! mennyire gyönyörűséges búgó hangja van Karády Katalinnak , teljesen áthatja a szívemet , drága Édesapám is harcolt a Don - kanyarban - Megható ! ***** Bédné Marika - Székesfehérvár
@miklosferenc5974
@miklosferenc5974 2 ай бұрын
Tisztelet a hõsöknek!!! ❤
@Judrma
@Judrma 10 жыл бұрын
Az édesapám is ott volt a Don kanyarba a II.magyar kir.hadseregben-o is visszajott.Szerette a Karády Katalin dalait,az édes anyámnak kottában is megvoltak.Szokott zongorázni otthon.Szeretettel Drenka Gyorgy Felvidékrol-Lévából
@gabormagistral1402
@gabormagistral1402 4 жыл бұрын
Juraj Drenka-Ďuripapa szerencsés volt hogy ő haza tudott jönni...
@annamariadomotor6414
@annamariadomotor6414 4 жыл бұрын
az én papám is kint volt és ő is szerette Karády dalait :)
@roberthorvat442
@roberthorvat442 3 жыл бұрын
@@annamariadomotor6414 nagyapám is ott volt! 1979-ben ment el! Király volt! Emberségböl!
@annamariadomotor6414
@annamariadomotor6414 3 жыл бұрын
@@roberthorvat442 :)
@gyorgytamas4084
@gyorgytamas4084 3 жыл бұрын
Feleségem nagyapja ott pusztult a donkanyarban. Még dececemberben is levelet küldött onnan. Nagyon megrázó olvasni még most is!
@zsunagy684
@zsunagy684 7 жыл бұрын
Nagyapám is kint volt hadifogoly táborban Oroszországban. (1946-1950). TISZTELET NEKIK!!!!!!!!
@erzsebethorvath226
@erzsebethorvath226 Жыл бұрын
Nagyon szép !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@konservativ99
@konservativ99 10 жыл бұрын
Danke! Mir kommen die Tränen, als kleine Mädchen sang meine Schwester und wir warteten auf ein Lebenszeichen aus Sibirien. K Köszönök
@csabanevancsa9963
@csabanevancsa9963 Жыл бұрын
I.ten nyugosztalja a 2oo ezer magyar katonát és 5o ezer munkaszolgálatost.,akik a Keleti Fronton estek el.
@viktoriareger3757
@viktoriareger3757 3 жыл бұрын
Ez gyönyörű.
@bullogh
@bullogh 10 жыл бұрын
Megsirattam, köszönöm szépen...
@Jobbikos1000
@Jobbikos1000 4 жыл бұрын
Én is.
@katalinr9617
@katalinr9617 9 жыл бұрын
Köszönöm, hogy megosztottad...Ma is aktuális, soha többé háborút...
@janoshujber1204
@janoshujber1204 Ай бұрын
Nagyon szép ❤
@botondpatocs5959
@botondpatocs5959 4 жыл бұрын
Köszönöm! Ez gyönyörű volt!
@borokaagnesszekeres3323
@borokaagnesszekeres3323 9 жыл бұрын
Köszi,aki feltette ide.Nagyon szép ez a dal is!!:)
@VSandor44
@VSandor44 5 жыл бұрын
Köszönöm a tájékoztatást...
@82goblin8282
@82goblin8282 12 жыл бұрын
Gyönyörű! Köszönöm!
@ibolyakalman7959
@ibolyakalman7959 4 жыл бұрын
Csoda szép!
@demariaist
@demariaist 11 жыл бұрын
Valahol hallottam ezt a dalt.Mindig szomorú leszek tőle.
@AnnaKóborló
@AnnaKóborló 10 жыл бұрын
Akár járt,akár nem a fronton...IMÁDOM ŐT! Hozzá hasonló,gyönyörűségesen búgó hangú énekesnőnk nem volt soha....nem tudom, ha lesz e valamikor!!! Érdekes ,hogy a magyarországi nézőközönség általában az énekesek,művészek magánéletéről többet beszél a videók alatt, mint arról amiről kellene.Tisztelet a kivételnek!!!
@PalmaBanfy333
@PalmaBanfy333 5 жыл бұрын
Szerintem TELJESEN IGAZAD VAN! Karády Katalin a LEGJOBB!!! Viszont minden előadónak FONTOS a magán élete amivel csak IGAZOLNI tudjuk hogy az előadó bizony magából is adott a dalaiba ÉS Karádynál így van! Minden egyes Dalban Ő található meg. A Tangolitát SENKI sem énekli úgy mint ő! A Mindig az a percet Cserháti Zsuzsa is elénekelte NAGYON szépen VISSZONT... Karády abba a dalba is magát adta és FELEDHETETLENT alkotott! Csodás Szeretem! Nyugodjék Békében!
@katiando2414
@katiando2414 4 жыл бұрын
Ez az inteligencia hianya,amit sajnos a butasag potol.
@gyorgyzarai
@gyorgyzarai 2 жыл бұрын
Ott a gülű szemű jewish Hernádi.
@mariaromencsak5088
@mariaromencsak5088 2 жыл бұрын
FELEJTHETETLEN❤🌹
@gyorgykiss6440
@gyorgykiss6440 9 жыл бұрын
Gyermekként a negyvenes ötvenes évek fordulóján, apám a fogság után sokszor énekelte nekünk a 3 személyes szalmazsákos vaságyon hajnalba, mikor ment dolgozni
@Letitsia100
@Letitsia100 11 жыл бұрын
Из самой глубины души, из сердца... Ничего лучшего не может быть...
@olahnoemi1163
@olahnoemi1163 3 жыл бұрын
Üzenet jött messze-messze földről, Halványzöldszín tábori levél. Aki írta, a szívével írta, Minden sora őszintén beszél. Refr.: Sokkal jobban szeretlek, mint máskor, Minden percben Rád gondolok százszor, Valahol Oroszországban, Valahol Oroszországban. S arra gondolok, mikor a csillag rám ragyog, Azt a csillagot Te otthon Épp úgy láthatod… Mindig a Te leveledet várom, S csak terólad álmodom az álmom, Valahol Oroszországban, Valahol Oroszországban. 2. Muszka földre lassan jár a posta, S alig várják már a válaszom. Megkérem a rádiótól szépen, Közvetítsék kívánság-dalom! Refr.: Sokkal jobban szeretlek, mint máskor, Minden percben Rád gondolok százszor, Valahol Magyarországon, Valahol Magyarországon. S arra gondolok, mikor a csillag rám ragyog, Azt a csillagot Te ott künn, Épp úgy láthatod… Sokkal jobban szeretlek, mint máskor, Minden percben Rád gondolok százszor, Valahol Magyarországon, Valahol Magyarországon….
@robertapearson3507
@robertapearson3507 2 жыл бұрын
Thank you for the lyrics. When I hit the “Translate to English” button, it gives me a pretty good idea of what she is singing. What a truly sad song. She interprets it beautifully - it makes a tear come to my eye. 👵🏻🐾💕🇨🇦
@zoltanpap7567
@zoltanpap7567 3 жыл бұрын
AMAZING, IMÁDOM, MÜVÉSZNŐ DRÁGA !!!!!
@dr.viktoriakerekes8886
@dr.viktoriakerekes8886 5 жыл бұрын
A szépségét nem vitatom el de nagyon ráül az ember mellkasára. Tele van nehézséggel keserüséggel. A haza talán sosem érkezett fiak bátyak férjek keserhimnusza. Nagyon súlyos.
@mariatothbagi8315
@mariatothbagi8315 Жыл бұрын
Rendkivul gyonyoru szivszorito fajo szomoru meghato alomszep csodalatos dal. Halasan koszonom😔😔😢
@herbertjajo919
@herbertjajo919 6 жыл бұрын
Csodálatos,köszönöm Kata!
@PalmaBanfy333
@PalmaBanfy333 4 жыл бұрын
Gyönyörű 😭😍😍😍
@jozsefnehartmann8492
@jozsefnehartmann8492 8 жыл бұрын
Nagyon szép régi dal.Tetszik
@macisifu
@macisifu 7 жыл бұрын
Köszönöm, hogy megosztottad ezt a felvételt és a történetet is. Ezt korábban nem tudtam Karádi Katalinról. Nagyon szomorú, hogy ő is külföldön halt meg. :(
@MrNicoArt
@MrNicoArt 7 жыл бұрын
A véletlennek volt köszönhető hogy meg tudtam osztani ezt a felvételt. Programozott felvételt készítettem Asztali DVD íróval.Ilyenkor az esetleges kezdésbeli csúszásokra számolva mindig ráhagytam egy keveset. Így esett meg hogy ez is rögzítésre került. Mivel ezt a felvételt nem találtam meg itt,ezért megszerkesztettem és feltöltöttem sokak örömére. A nézettsége bizonyítja hogy érdemes volt! :) ;)
@szabadoseva9430
@szabadoseva9430 3 жыл бұрын
Csodálatos!
@horvathnorbert9339
@horvathnorbert9339 6 жыл бұрын
Nagyon szép, még a XXI. században is.
@idahonorits656
@idahonorits656 Жыл бұрын
Karady Katalin a masik nagy kedvenc!🥰
@mightymaiden5044
@mightymaiden5044 4 жыл бұрын
Such a beautiful voice! I want to know the actor's name who appeared at 1:07
@evanyary69
@evanyary69 3 жыл бұрын
köszönöm
@illesnekovesi924
@illesnekovesi924 5 жыл бұрын
Köszönet.
@tiborrozs5938
@tiborrozs5938 4 жыл бұрын
Nagyon szep kosz.
@oOVacskamatiOo
@oOVacskamatiOo 7 жыл бұрын
Csodálatos nő volt , igazából a szüleim generációé , de annyi év után még engem is szíven üt ez a KARÁDY KATALIN , karizmatikus , kedves hölgy
@v_lena0601
@v_lena0601 5 жыл бұрын
Az én Apám 43.01.18-án esett el Don-kanyarban! R. I. P. ♥
@liziismeretlen2429
@liziismeretlen2429 5 жыл бұрын
Részvétem😢Bár én 14 éves vagyok csak,mégis átérzem a fájdalmakat,amit a háború okozott😢
@jozsefkovacs1925
@jozsefkovacs1925 5 ай бұрын
Az ÉN NAGYPAPÁM UGYANEZEZ A NAPON ESETELL VVOROZSENYI VASUTÁLLOMÁSON !😢
@v_lena0601
@v_lena0601 5 ай бұрын
😥@@jozsefkovacs1925
@Fejespeter771
@Fejespeter771 9 жыл бұрын
Nagyon szép ! :-(
@zsuzsahajdu4931
@zsuzsahajdu4931 9 жыл бұрын
Lehet, hogy apám is hallgatta ezt , valahol Oroszországban...
@lospadresapa6028
@lospadresapa6028 5 ай бұрын
Hogyne... volt a táborokban gramofon, lemezek, főleg magyarok.
@attilafarago4646
@attilafarago4646 2 жыл бұрын
felejthetetlen
@mikloslorant1550
@mikloslorant1550 9 жыл бұрын
A harmincas e'vekben tagja voltam a KKKK-nak. Kara'di Katalint Kedvelo"k Klubja'nak tagjai ku"lo"no"s szeretettel fogadtuk a filmjeit, viseltu"k a ne'gy K-s jelvenyu"nket. Ma is szivesen hallgatom "bu'go'" hangja't.
@miklosferenc5974
@miklosferenc5974 2 ай бұрын
Üdvözletem! 😊
@istvanvollai8418
@istvanvollai8418 6 жыл бұрын
Mindig imádtam a búgó hangját! Még most is libabőrös leszek ha hallom a hangját!
@ferencnesarkany862
@ferencnesarkany862 7 жыл бұрын
csodás érzéki hangja volt, egy dal színészi teljesítményt is ad....
@zsuzsasimon1212
@zsuzsasimon1212 4 жыл бұрын
Női szemmel is gyönyörű!Borzongás...meghatódás....könny...
@sarabottyanszeli2751
@sarabottyanszeli2751 9 жыл бұрын
Nagyapám és Nagybátyám emlékére....
@LenoxSusan
@LenoxSusan 11 жыл бұрын
Kedvelem Karádyt, és minden tiszteletem a rajongóknak, de Ő maga sohasem járt a fronton. Ezzel nem szeretnék csorbát ejteni a múltján, de a tény, az tény. Ettől függetlenül kivételes tehetség volt és embernek is kiváló lehetett. A hangja valóban egyedi, ezt a dalt pedig gyönyörűen énekli.
@jenonekovacs7599
@jenonekovacs7599 9 жыл бұрын
Mindíg megkönnyezem ezt a dalt.Édesapám orosz hadifogságban halt meg 1945-ben.Én még1-éves voltam akkor,őt nem is ismerhettem.
@mariagrace8770
@mariagrace8770 9 жыл бұрын
Jenőné Kovács - az én dràga édesapàm is 4 évig volt hadifogoly amikor 47-ben hazatért alig lehetett megismerni, egyetlen foga sem volt pedig csak 31 éves volt. Egy évvel késöbb születtem én. Nem nagyon mesélt a hàborurol, csak néha néha halottunk tölle valamit ami nagyon félelmetes volt. Kevesen voltak akik a Donkanyarbol hazajöttek. Jövöre lenne 100 éves, de màr 35 évvel ezelött elvesztettük öt..dràga kis apàcskàmat.
@KatalinGLakat
@KatalinGLakat 6 жыл бұрын
Az enyém ejtőernyős volt, hatvan évesen ment el, negyven éve. Az Édesanyámtól tanultam a Karády dalokat......... Ő 58 és fél éves volt, egy év múlva Apu után.
@attilakovacs2231
@attilakovacs2231 5 жыл бұрын
Dicsőség a haza mártírjainak! ...Itt és az Örök Királyságban egyaránt.
@luvvserenxx
@luvvserenxx 3 жыл бұрын
@Maria Burai-Kiss nagyapám szintén hazatért a Don-kanyarból, '48 oktoberében. 31 évvel napra pontosan megszülettem én. Sokat nem beszélt nekünk az ottani helyzetről, bár öregkorában is azt mondta, hogy szinte minden éjjel álmában átéli azt a borzalmat.
@vojtechmolnar4042
@vojtechmolnar4042 Жыл бұрын
@@luvvserenxx Nagyapám mesélte nagyanyámnak : A szomszéd falubeli barátja a Donnál aknatalálatot kapott, a belei ki voltak fordulva, könyörgött neki, hogy lőjje agyon, képtelen volt rá..haláláig ezen rágódott.
@Linkinkarcsi
@Linkinkarcsi 12 жыл бұрын
Megbocsájtja nekem valaki, hogy nem tudtam férfi létemre sírás nélkül végighallgatni ezt?? Az anyai dédnagyapám a Donnál tűnt el, három árvát hagyott maga után.. Dédnagyanyám évtizedeken át várta haza... sajnos hiába.. :((
@sandorvarsanyi4133
@sandorvarsanyi4133 6 жыл бұрын
Igen,azok zokogtak olyan őszintén,akiknek a férje,gyermeke a fronton volt harcolni'...harcolni,elpusztulni a semmiért!!Karádi-annak ellenére,hogy segitett emberek,gyermekek megmentésén,Ő a vezérkari ezredes úr miatt aggódott,aki valószinű ott sem volt! Ezt a lemezt-ODEON,vagy PÁTRIA 78-as fordulatú bakelit lemezen egy gyári munkatársam hozta be egy délutáni műszakba és az üzemi studióban felraktuk,lejátszottuk 1972.73'-ban! Vegyes volt a siker...Szerencse épp vacsora szünet volt. Volt aki eldobta a kanalat,volt,ki könnyezett,félre nemnyelt senki!
@konservativ99
@konservativ99 4 жыл бұрын
@@sandorvarsanyi4133 honnan tudja hogy a vezerkari ezredes nem volt a fronton? Édesapàm is ott volt, egy sorban a katonàival, és tudtàk màr hogy vesztett ügyért harcolnak. Neki szerencséje volt, lefokoztàk és internàltàk, kiderült édesanyàm zsidó eredete. Sijerült menekülnie és rejtegették egy ideig,de ez màs ügy. Az oroszok ugy felszabaditottàk,hogy Szibériàból jött vissza. Nekünk ez a Karàdy dal reményt adott és aki àtélte a pokolt, nem marad közönyetlen. Közel a nyolcvan évhez, messze a magyarságtól még mindig gyermek leszek, ha ezt lejàtszom és vàrok arra, aki rég elment.
@zsuzsakarpatine3421
@zsuzsakarpatine3421 4 жыл бұрын
@@sandorvarsanyi4133 akkor még talán indexen voltak a Karádi dalok
@viktoriareger3757
@viktoriareger3757 3 жыл бұрын
😪
@lospadresapa6028
@lospadresapa6028 5 ай бұрын
Bocsánat, konservativ, de nem azt akartad mondani, hogy: "nem marad k ö z ö n y ö s ? - (van egy kis különbség a kettő között) - @@konservativ99
@marimini7585
@marimini7585 2 жыл бұрын
GYÖNYÖRŰ
@freehugs8670
@freehugs8670 Жыл бұрын
rettentő 😭
@bardiiuliana8259
@bardiiuliana8259 3 жыл бұрын
Edesanyam kedvenc enekes noje volt az apam sziberiaba volt fksagba ❤️
@kadurim
@kadurim 6 жыл бұрын
Beautiful and sad
@Hubaharcos42
@Hubaharcos42 6 жыл бұрын
Ezt a lemezt még a hetvenes évek elején vettem meg New Yorkban, a magyar negyedben. Azóta is ezerszer lejátszottuk otthonukban, ami kis Magyarország volt az idegenben. Akkor még mi tartottuk a lelket a komunista-orosz elnyomás alatt szenvedő otthoni Magyarságban.
@joesila3105
@joesila3105 5 жыл бұрын
s most mi maradt a magyar neyedből New YOrkban ?
@balazskiss9174
@balazskiss9174 7 жыл бұрын
Csodaszép!
@erzsebethorvath226
@erzsebethorvath226 9 жыл бұрын
Nagyon régi felvétel de nagyon szép
@Jozsi-nm6ll
@Jozsi-nm6ll 7 ай бұрын
@Homa890612
@Homa890612 11 жыл бұрын
Mese szép! Az én Dédnagyapám is harcolt a donnál de szerencsére hazatért de rá nem sokra elhunyt kár hogy én már nem ismerhettem :(
@ginamakula7449
@ginamakula7449 6 жыл бұрын
Szeretem
@Mati7912
@Mati7912 11 жыл бұрын
Tudtommal Karády ténylegesen is járt a fronton, 1943-ban. Láttam egyszer a TV-ben egy korabeli filmhíradót, ami arról tudósít, hogy Karády Katalin (a kor többi nagy sztárjával együtt) kívánsághangversenyt adott a fronton a sebesült katonáknak. A filmhíradóból azt a részletet mutatták, amikor Karády a "Holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány" című dalt énekli. Sajnos nincs birtokomban a felvétel, ha jól emlékszem, talán a Muzsikál a mozi című sorozatban mutatták ezt a részletet.
@lospadresapa6028
@lospadresapa6028 5 ай бұрын
A filmhíradók mindig is a propaganda szócsövei voltak, (ma is azok) egy kis hamisításért nem mentek a szomszédba.
@jozseftakacs3375
@jozseftakacs3375 5 жыл бұрын
Drága jó Apáinknak mit kellett átélni .
@miklosneocskosos8970
@miklosneocskosos8970 5 жыл бұрын
Édesanyám emlékei,megörökítem!
@Ildus177
@Ildus177 7 жыл бұрын
csodálatos, érzelmes dalokat énekelt, és csak olyat ami ő volt.
@renataboros6910
@renataboros6910 5 жыл бұрын
💕
@elinapongracz9961
@elinapongracz9961 10 жыл бұрын
Anyukam kedvence volt
@Mati7912
@Mati7912 12 жыл бұрын
Ez nem dokumentumfilm, nem is korabeli filmhíradó, hanem egyike Karády rövidfilmjeinek. A 40-es években 4 rövid játékfilmet forgatott Karády: Tábori levelezőlap (1942), az itt látható Valahol Oroszországban (1942), A hangod elkísér (1944), Betlehemi királyok (1947). Ezek közül talán csak a Betlehemi királyok az, amit időnként karácsonykor levetít valamelyik TV (nemsokára megint aktuális lesz!), sajnos a többit még egyik TV sem vetítette teljes hosszában.
@PalmaBanfy333
@PalmaBanfy333 4 жыл бұрын
Nekem meg van a Valahol Oroszországban teljes hosszúságban. Ha gondolja Privátban információt cserélhetünk
11 жыл бұрын
Az en edesanyam is Karadit szereti legjobban, en is szeretem.
@boglarkanemeth6324
@boglarkanemeth6324 4 жыл бұрын
le a kalappal a Művésznő élete és zenéje előtt!
@istvanneboger1105
@istvanneboger1105 3 жыл бұрын
A nagyapám is a Don kanyarba esett el. Isten áldja meg minden magyar elesett és munkatáborba hurcolt honvédünket.
@elizberhenyedy3808
@elizberhenyedy3808 6 жыл бұрын
,,,,állítólag , soha nem járt a fronton,,,,,,,nagyon szeretem Karádit,,,,,,,,,
@laszlonedomokos8645
@laszlonedomokos8645 4 жыл бұрын
Én is igy tudom hogy jârt a fronton a katonáknál! Régi kedves dalom 90 es évektöl megvettem kazettajat megtanultam
@kojanka41
@kojanka41 9 жыл бұрын
Döbbenet.Karádi Katalin előadásában e szám szövegírója volt hajdan,Kovács Kálmán.Aki fogságban több verset is írt, de csak ezt a szerzeményét játszották leginkább.Korabeli kézírásai között voltak e szám javított skiccei..Sajnos a fekete bakelit hanglemeze ...pár éve semmisült meg...Apám nevét, a második nevemmel bizonyítom.... Tisztelettel: Kovács János Kálmán
@tanultorosz
@tanultorosz 6 жыл бұрын
Melyik évben írták ezt a dalt?
@jozsefgulyas8763
@jozsefgulyas8763 3 жыл бұрын
én csak azt tudom hogy ilyen emberek kelenek nekünk ilyen szinészek stb.
@magdolnapriskin3872
@magdolnapriskin3872 3 жыл бұрын
Imádott színésznőm. Édesapám is ott harcolt Orosz fronton.
@197401997
@197401997 Жыл бұрын
Van egy teljes dalszöveg?
@gyongyierdelyi8149
@gyongyierdelyi8149 7 жыл бұрын
érdekes egyéniségnek tartottam. mindig, volt egypár irigylője.. nagyon sokat szenvedett a németektől .. Diszídált kalapos szakmát megtanulta. és híres kalapokat gyártott, de lelke soha nem gyógyult meg. szeretem.....
@andreaallinabern2041
@andreaallinabern2041 11 жыл бұрын
A budapesti vezérkar szervezett művészhaknikat a keleti frontra, még a voronyesi áttörés előtt, hogy lelket öntsön a kinn harcoló katonákba. Ez a felvétel azonban stúdióban készült, amennyire tudom, s csak az első néhány képkocka korabeli frontfelvétel. Ez azonban tényleg semmit nem csorbít Karády művészetén, egészen egyedien szép hangján.
@luzelenagalaviz7289
@luzelenagalaviz7289 Жыл бұрын
Que idioma es?
@bodnar10261
@bodnar10261 7 жыл бұрын
Karády Katalin nem járt a fronton, ez egy rövid filmben volt benne. Hangod elkísér címmel, abban volt 2 dal a Hangod elkisér illetve ez a Valahol Oroszországban. Sajnálattal olvasom könyvekben mily is volt az amikor ő élt. 24 évesen nehéz ilyen dolgokat elfogadni sajnos. Karády Katalin Filmjei dalai felejdhetetlenek örök és hallhatatlan.
@under88Me
@under88Me 7 жыл бұрын
Mindig elképedek hogy milyen mély hangokat tudott kihozni magából Karády. Nekem is alt a hangom, de ő minimum egy fél oktávval mélyebben tudott énekelni mint az átlag alt.
@mariafenyo4982
@mariafenyo4982 7 жыл бұрын
under88Me szép!!!!
@jozsefsoos6796
@jozsefsoos6796 4 жыл бұрын
❤️❤️❤️❤️❤️ Igaz hazafi , !! ❤️❤️ hmmm. , a celebek ...... is megtennék .?
@zoltanilles8974
@zoltanilles8974 5 жыл бұрын
Nagypapám ottvolt A DONNÁL, ÉS hazajőtt
@vargaladislav9958
@vargaladislav9958 3 жыл бұрын
enyém is
@LenoxSusan
@LenoxSusan 11 жыл бұрын
Sándor Pál 1973-ban készített vele interjút New Yorkban. Akkor arra a kérdésre, hogy járt-e a fronton, azt válaszolta: Sohasem jártam. Talán ez az igazság, mert miért tagadta volna le. De nagyon is egyet értünk abban, hogy ez sem a dal, sem Karády értékéből nem von le semmit. Méltán szeretik Őt ma is sokan.
@mariaremenyi3878
@mariaremenyi3878 7 жыл бұрын
LenoxSusan y
@erzsebetkovacs899
@erzsebetkovacs899 Жыл бұрын
❤❤❤😂😊😊
@lindaabdul-karim7387
@lindaabdul-karim7387 9 жыл бұрын
Valakit nagyon várhatott, csak abból kiindulva ahogyan énekelte....
@berzeteidora6843
@berzeteidora6843 9 жыл бұрын
Ujszászy Istvánt
@istvannevarga6536
@istvannevarga6536 Жыл бұрын
🌺Nekem még van gramofon lemezem csak nem tudom lejátszani 78 as
@collateralizeddebtobligati2932
@collateralizeddebtobligati2932 2 жыл бұрын
Johan Van Oldenbarnevelt
- Karády Katalin és Jávor Pál -
10:15
kunifan52
Рет қаралды 38 М.
Nem látlak én téged többé(Magyar katonadal).
4:23
Ladislav Komuves
Рет қаралды 80 М.
Nutella bro sis family Challenge 😋
00:31
Mr. Clabik
Рет қаралды 11 МЛН
Вечный ДВИГАТЕЛЬ!⚙️ #shorts
00:27
Гараж 54
Рет қаралды 14 МЛН
Ott ahol zúg...
6:29
Gini24
Рет қаралды 1,3 МЛН
Simándi József 70 évesen énekli: Hazám, Hazám...
3:37
Classicclubsingers
Рет қаралды 461 М.
Szeleczky Zita - A kanyargó Tisza partján
5:01
Pentamaxclub
Рет қаралды 532 М.
Karády Katalin Mercije
11:32
Winkler Róbert
Рет қаралды 66 М.
Varga-Bíró Tamás: Valahol Tetőled távol
3:31
Varga-Bíró Tamás
Рет қаралды 976 М.
Csákányi László     -  Az öreg fiú dala
3:48
tavasz1000
Рет қаралды 754 М.
Karády Katalin emigrációs évei
11:08
utazOLcsi - Oláh Olívia - útifilmek, portrék
Рет қаралды 55 М.
Máté Ottília: Ott, ahol zúg az a négy folyó
4:47
SKORPIOANYU
Рет қаралды 306 М.
LISA - ROCKSTAR (Official Music Video)
2:48
LLOUD Official
Рет қаралды 94 МЛН
Bakr x Бегиш - TYTYN (Mood Video)
3:08
Bakr
Рет қаралды 1 МЛН
V $ X V PRiNCE - Не интересно
2:48
V S X V PRiNCE
Рет қаралды 1,7 МЛН