Kolompos együttes: Egyszer egy királyfi (gyerekdal, spot)

  Рет қаралды 39,951

Kolompos együttes

Kolompos együttes

8 жыл бұрын

Részlet az Egyszer egy királyfi című dalból.
Az 1980-as évek végén tűnt fel a hazai népzenei életben a Kolompos együttes. Kezdetben táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőiként váltak ismertté, majd rövidesen önálló koncertjeiken népszerűsítették a magyar és Kárpát-medencei népzenét Svédországtól Szicíliáig, Kanadától Japánig.
1990 decemberében jelentős fordulat történt a fiatal zenekar életében. Meghívást kaptak egy óvodába táncházat tartani, amiből végül egy zenés-mesélős, játékos-táncos mókázás lett. A hatalmas sikerre való tekintettel januárra megszületett a folytatás, így néhány hónap múlva elkészült egy szürettől Pünkösdig tartó sorozat, melyben a népszokásokat mutatják be a kicsinyeknek az előbb említett játékos módon rengeteg vidámsággal fűszerezve.
A következő években zenés mesejátékokkal bővítették műsorkínálatukat, így csakhamar - az óvodákat követően - megnyíltak az iskolák, művelődési házak és színházak kapui is a magyar néphagyományokat újszerűen feldolgozó, a közönséget játékba hívó, a felnőtteket is gyakran megnevettető Kolompos együttes előtt.
Az ezredfordulóra kialakult a csapat mai formája és innentől szinte minden évben jelent meg új kiadványuk, CD, DVD illetve mesekönyv formában. A magyar gyermekek körében egyik legnépszerűbb együttesként ma is arra törekszenek, mint a kezdetekben: megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel és szüleikkel a magyar népzenét, néptáncot, régi népszokásokat, vagyis mindazt a páratlan kulturális kincset, melyet elődeink hagytak ránk örökségül.
A Kolomposok: Nagy Zoltán, Timár Sándor, Végh Gábor, Szántai Levente, Barna György
Iratkozz fel a Kolompos együttes csatornájára:
/ @kolompos
A Kolompos együttes honlapja: www.kolompos.hu/
A Kolompos együttes Facebook oldala: Kolompos.Egy...
#kolompos #kolomposegyüttes

Пікірлер
Kolompos együttes: Kezdődik a mulatság (Egyszer egy királyfi)
9:31
Kolompos együttes
Рет қаралды 269 М.
Playing with Paw Patrol Play Doh and Molds with Paw Patrol Characters
14:00
Fun Kids House
Рет қаралды 205 МЛН
1❤️
00:17
Nonomen ノノメン
Рет қаралды 13 МЛН
버블티로 체감되는 요즘 물가
00:16
진영민yeongmin
Рет қаралды 109 МЛН
Неприятная Встреча На Мосту - Полярная звезда #shorts
00:59
Полярная звезда - Kuzey Yıldızı
Рет қаралды 7 МЛН
Incredible magic 🤯✨
00:53
America's Got Talent
Рет қаралды 46 МЛН
Szarka Gyula: Egyszer egy királyfi (Bennünk van a kutyavér, részlet)
4:29
Szarka Gyula Official
Рет қаралды 7 М.
Kolompos együttes: Ekete pekete cukota pé (animáció)
3:46
Kolompos együttes
Рет қаралды 1,4 МЛН
Egyszer egy királyfi - Előadja: Szabó Gyula
6:07
OviTeve
Рет қаралды 5 МЛН
Este van már (Gyerekdalok és mondókák, rajzfilm gyerekeknek)
1:27
Gyerekdalok és mondókák - rajzfilmek gyerekeknek
Рет қаралды 8 МЛН
Egyszer Egy Királyfi
17:03
Kolompos együttes
Рет қаралды 32 М.
Krtek ve městě / The Little Mole in the City
28:33
Krtek / The Mole
Рет қаралды 10 МЛН
Kolompos együttes: Szüreti játékok (Én elmentem a vásárba)
8:35
Kolompos együttes
Рет қаралды 97 М.
LISA - ROCKSTAR (Official Music Video)
2:48
LLOUD Official
Рет қаралды 92 МЛН
akimmmich (feat. Turar) - UMYTTYŃ BA?| official lyric video
2:54
QANAY - Шынарым (Official Mood Video)
2:11
Qanay
Рет қаралды 614 М.
Zattybek & ESKARA ЖАҢА ХИТ 2024
2:03
Ескара Бейбітов
Рет қаралды 183 М.
Erkesh Khasen -  Bir qyz bar M|V
2:43
Еркеш Хасен
Рет қаралды 103 М.
Janona
4:09
Release - Topic
Рет қаралды 1,4 МЛН