No video

Lóerők harca: Sümegi vár - Opel Dakar Team

  Рет қаралды 48,429

Szalay Dakar Team

Szalay Dakar Team

Күн бұрын

Ágyúval lőttek rá, s ha ez nem lett volna elég, kőhajítóval is próbálták eltalálni, majd pedig karddal rohantak utána - nem mindennapi kalandokban volt tehát része az Opel Mokkának, és persze legénységének, Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak.
Az Opel Dakar Team „Lóerők harca” címmel filmet forgatott, amellyel a nemzeti ünnepünk után néhány nappal történelmi hőseink és helyszíneink, a magyar harcosok előtt szeretett volna tisztelegni. Közben persze elképesztő kalandokon ment keresztül - hiszen nem mindennap fordul elő, hogy pirotechnikai eszközök robbannak egy versenyautó körül, s az sem, hogy egy terepralis páros elfoglalja Sümeg várát.
„A három nap alatt egyszer ért igazi meglepetés, amikor a forgatókönyv szerint a motorháztetőn landoló lovag túl nagy lendülettel érkezett, és vállal beütötte a szélvédőt. Akkor egy kicsit meghökkentem, de szerencsére nem történt baj, csak a szélvédő bánta. Egyébként pedig lenyűgözött a lovak ereje, robbanékonysága, és a várba vezető keskeny út, amely tényleg annyira szűk, hogy a gumikon látszott a nyoma, ahogy behajtottunk a kapun” - mondta Szalay Balázs, aki maga is nyeregbe pattant a háromnapos forgatás során, igaz, ez utóbb nem került a filmbe.
„Sohasem lőttek még rám, és sohasem ütöttem ki valakit lándzsával a nyeregből. S hogy mi tetszett a legjobban? A lelkesedés, amivel a lovagok a munkájukat végzik. Nagyon jó, hogy ennyire szeretik azt, amit csinálnak” - tette hozzá Bunkoczi László, akiről kiderült, nemcsak a méterszámlálóval bánik ügyesen, hanem a lándzsával is.
Nem akarjuk lelőni a poént, legyen elég annyi: a kardozós, nyilazós, üldözős csata a forgatókönyv szerint azért robban ki a versenyzők és a terepralisok között, mert utóbbiak véletlenül levernek egy címert, a lovagok pedig válaszul ellopják a az Opel-jelet a Mokka elejéről…
Subscribe to our channel to stay up to date with the Opel Dakar Team's latest videos!
Exclusive videos, pictures and news about the team: OpelDakarTeam
Latest news in ENGLISH: dakar.us
Shop: dakar.hu/shop
OpelDakarTeam
************************************************
Iratkozz fel youtube csatornánkra, hogy az elsők között láthasd az Opel Dakar Team legújabb videóit!
Exkluzív infók, képek, videók a csapatról: OpelDakarTeam
Friss hírek a csapatról: dakar.hu
Csapatcuccok: dakar.hu/shop

Пікірлер: 20
@Hitten4
@Hitten4 10 жыл бұрын
Én és a kolegáim/barátaim nagyon vártuk már a videót. Jó lett nagyon és gratulálunk szép össze állításért. És bocsi a szélvédőért. :)
@renataosi1123
@renataosi1123 10 жыл бұрын
Jók voltatok! Csak az a szerencsétlen szélvédő bánta. XD
@MrDralibaba
@MrDralibaba 9 жыл бұрын
Nagyon jo !!
@asusintel9002
@asusintel9002 9 жыл бұрын
I love you Opel!!!!!
@swing9560
@swing9560 9 жыл бұрын
nice video,,
@user-gj5gy1in6b
@user-gj5gy1in6b 9 жыл бұрын
Подскажите что за музыка играет в видео?
@pietro76nature
@pietro76nature 9 жыл бұрын
Megszégyeníteni a címert??Teljesen nyilvánvaló,hogy a forgatókönyv szerint nem szándékosan veri le,csak meg kell nézni az arckifejezésüket...
@sandornemeth7559
@sandornemeth7559 7 жыл бұрын
Tényleg igazad van... ;) , de azért a végén "trófea"-ként ott lóg az autó hátulján... ciki,
@sandornemeth7559
@sandornemeth7559 10 жыл бұрын
jelzem a film az jó...
Top 10 Times Drivers Got MAD 🤬
9:27
FIA World Rally Championship
Рет қаралды 304 М.
[HD] Greatest Hollywood Car Chase of All Time - Bullitt (1968)
10:19
Zombie Boy Saved My Life 💚
00:29
Alan Chikin Chow
Рет қаралды 16 МЛН
Magic? 😨
00:14
Andrey Grechka
Рет қаралды 18 МЛН
Nikis Wallbergfahrt ungeschnitten - GRIP - Folge 304 - RTL2
4:53
GRIP - Das Motormagazin
Рет қаралды 4,4 МЛН
Tony Davies - Vauxhall Firenza Test - Snetterton Mar 2019
8:56
Firenzaman
Рет қаралды 15 М.
DAF TurboTwin - When Monsters Tried to Takeover The Dakar
9:30
Mechanix Illustrated
Рет қаралды 554 М.
Best of Rally | If in doubt, flat out! ep. 2
13:21
Mr. M
Рет қаралды 2 МЛН
The Magnificent Seven First Fight (Rose Creek Battle)
8:04
Monaco-Dakar Rally Raid  - Tarts velünk 2025-ben!
8:29
Szalay Dakar Team
Рет қаралды 71
Monaco-Dakar Rally Raid - a Terjit oázis
1:33
Szalay Dakar Team
Рет қаралды 103
BIGGEST crashes in World Rally Championship History? 🤯
5:59
Red Bull Rally
Рет қаралды 326 М.
Zombie Boy Saved My Life 💚
00:29
Alan Chikin Chow
Рет қаралды 16 МЛН