A csoda, amit a téli Krvavec tartogat a siklóernyősöknek színes szárnyakon repülve.
Köszönjük a filmet a Gugyerás családnak!
Szép Ernő: Repülés
"Álmomban én repülni szoktam,
Vagy félálomban mielőtt elalszom.
Egyszercsak két karom kinyúlik
S mozdúlat nélkül emelem magam,
Össze van a két sarkom téve,
Szemem zárva van, ajkam nyílva,
Úgy szállok föl, föl, fölfelé.
Csodálkozom, hogy nappal, ébren
Miért nem szállok fel soha,
Mikor ez olyan egyszerű.
Ajkam mosollyal elhúzódik
Az élvezettől, mily édes repűlni.
Rézsút megyek, mint dróton vont művésznő,
S oly könnyedén emelkedem,
Mint a pillantás, fölfelé ha nézünk.
Nem tudok semmit, csak, hogy repűlök,
Nem látok semmit, mert alszom szememmel,
Csak úgy van mintha zöld felett suhannék
Hajnali kékbe, melynek színe sincsen,
Oly kék, oly tiszta. S oly könnyű vagyok.
Szél van tán hogy oly könnyűt érezek,
Vagy szélnek érzem magamat,
De oly könnyű vagyok, oly mese könnyű
Mintha kihullott vón a szív belőlem
S vakon repűlök, meddig, nem tudom,
Csak fel mindig, halkan, mint a sohaj
S két karom ki van nyílva kétfelé.
Egy angyal várja tán, hogy átöleljem."