Laár András és Gánti Bence beszélgetése, Integrál Pszichofotel, Everness Fesztivál 2022

  Рет қаралды 90,752

Integrál Akadémia

Integrál Akadémia

2 жыл бұрын

Laár András humoristának, spirituális gondolkodónak vezet önfeltáró beszélgetést a közönség előtt Gánti Bence pszichológus, az integrál terápiás fotelben.
Laár András:
HUMORISTA, ÉNEKES, ZENESZERZŐ, SPIRITUÁLIS GONDOLKODÓ
1990-ben buddhista pappá avatták, miután elvégezte a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet buddhista-papképző szemináriumát. 1991-ben 108 alapítótársával együtt megalapította a Tan Kapuja Buddhista Egyházat és ezzel párhuzamosan a Tan Kapuja Buddhista Főiskolát.
2002-ben egy csodálatos gyógyulásban volt része, ugyanis egyik pillanatról a másikra eltűntek a porckorongsérv okozta fájdalmai, és újra teljesen egészséges lett, annak köszönhetően, hogy egy jógacsoport gyógyító erejű mantrákat énekelt érte. Ennek hatására megalapította a Tündér Tantra Kört, melynek keretein belül András vezetésével minden héten 30-40 ember együtt énekel embertársaink és Földünk gyógyulásáért.
2006-ban művészi tevékenységének díjazásaként a KFT együttes 25 éves fennállása alkalmából, a zenekar többi tagjával együtt megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.
Rendszeresen fellép a Corvin Dumaszínházban abszurd önálló estjével, és spirituális-zenés előadásaival, valamint a KFT zenekarral lép fel országszerte.
Gánti Bence:
M.A, integrál szemléletű pszichológus és klinikai szakpszichológus, az integrál szemlélet hazai elterjesztője, nemzetközileg ismert alakja és az Integrál Akadémia alapítója.
1999-ben az ELTE pszichológia szakán végezve további tanulmányait a hazai klinikai és pszichoterápiás képzőhelyek mellett az integrál szemlélet megalapítójánál, Ken Wilbernél az Amerikai Egyesült Államokban, valamint a jóga és buddhista meditációk területén távol-keleten, Indiában, Burmában és Thaiföldön folytatta.
Egyesítve a nyugati és keleti ismereteket és gyakorlatokat, az integrál pszichológiával egy olyan globális, integrált és kultúra-független megközelítést képvisel, mely integráltan, egymás mellet képes támogatni az egészséges ember hétköznapi életének jólétét és az önmegvalósítását, mint a szellemi útkeresők spirituális ébredését-gyakorlását, vagy éppen a lelki problémák feldolgozását a szenvedőknél.

Пікірлер: 200
@szilvialangmar2462
@szilvialangmar2462 Жыл бұрын
Nincs még egy ilyen Isten -Ember az életemben, aki ennyire megérint egyszerre a humorérzékével és az együtt érző szeretetével. Áldás és öröm legyen az életeden András.😇🙏
@dianakeszi2559
@dianakeszi2559 2 ай бұрын
Pnnm
@TillDevil
@TillDevil 7 күн бұрын
Én 6:40ig bírtam.
@godren5245
@godren5245 Жыл бұрын
Határtalan boldogság, hogy Andrásnak vegül nem kellett a "kötelességtudatát" elengedni. Ez az ember példaértékű, így kell egy életet élni, ilyen hozzáállással.
@kiscsibe68
@kiscsibe68 Жыл бұрын
Gánti Bence interjút most néztem először : egy brutál butának tűnő, idegesítő ember,akinek köze sincs a riportalanyhoz, halvány fogalma , lila gőze sincs arról, hogyan kéne reagálni,szólni .... Laár Andrást tisztelem, sok riportot néztem tőle, nagyon tetszik a gondolkodása, az életfelfogása . Ő is tiszteli a riportalanyt, szerintem ezért nem reagálta le a sok "aha, ha, hmmm, ahha " -kat
@brigittak1987
@brigittak1987 Жыл бұрын
ugyanezt akartam mondani, ez a rengeteg hümmögés, reakció irtózatosan irritáló, megnehezíti a koncentrációt, pedig Laárt bármeddig lehetne és érdemes hallgatni.
@peterszebeni8582
@peterszebeni8582 Жыл бұрын
Laár András amikor a édesapjáról mesél, arról nekem is nagyon a saját nagypapámmal kapcsolatos élményeim jutnak eszembe. Ő most 94 éves, szintén egyedül maradt nagymamám nélkül, és szintén nagyon épp szellemileg, és szintén valláskutató. :) Nagy élmény Laár András beszédeit hallgatnom, én most ép betegségből gyógyulva kerestem rá a videóira, mivel mindig megnyugtat, mindig új látásmódot és erőt ad, amit mond. :)
@evaszuts2847
@evaszuts2847 Жыл бұрын
Gánti Bence zseniálisan vezeti, nyitogatja, kíséri a vendégét, hogy megmutathassa az ő tiszta, belső világát.
@belanehathazi6243
@belanehathazi6243 Жыл бұрын
Imádom. Nekem nagy tanítóm ez emberségről, a szeretetről, az emberi normákról. Mindent szeretek, amit csinál. Legyen az bármelyik műfaj.
@budator7
@budator7 Жыл бұрын
2 kedvenc emberem! Komolyan. Amikor András az elején említi 1985-ot, megállt bennem az ütő: abban az évben töltöttem Andrással 3 napot szinte összezárva, amire nem hiszem, hogy ő még emlékszik, de nekem azóta így vagy úgy ő meghatározó azóta is.
@enifeher3696
@enifeher3696 15 күн бұрын
Érezhető volt, hogy nagy hangsúly fektet az akkori történésre, de sajnos nem kérdrzett vissza rá Gáti Bence. Pedig vártam volna.
@Potkulcs
@Potkulcs Жыл бұрын
Ha valóban visszanézte Gánti a videót, akkor remélem, hogy tanult belőle. Nagyon zavaró, hogy úgy reflektál mindenre, hogy " aha, ühüm, aha. A riporter maradjon már csendben, ha a riportalany beszél!
@attilababel3821
@attilababel3821 Ай бұрын
Igen,engem is idegesített
@brittagersnap8441
@brittagersnap8441 Жыл бұрын
Nagyon szép ez a hozzá állás. Bence es András a legnagyobb tiszteletem!🙏🏼❤️
@Leopoldf
@Leopoldf 2 жыл бұрын
*Hari Om Tat Sat!* *Om Mani Padme Hum:)* Csak azért lájkolom,hogy ne siessen még a Művész úr a másik oldalra... vagy tanítson meg minket ,hogy onnan is tudjuk vele közösen jóízűen nevetni! :) A Keresztény Testvérek is fejlődni fognak ..,hisz a tökéletes szeretetben csak az Igazság látszik és hallatszik:))Adva önmagából időtlenül:)) Egy Napon Mindannyian Együtt Éneklünk!:)) Hála🙏 *Hálásan Köszönöm a riportot* ,de több is volt ez,mint egy riport!:)) Minden ember megértéshez egy tágabb ismeret szükséges,mint amilyen az előző életek is..,de csak a jelenben bonthatjuk ki a Titkokat:))💖 *Köszönöm szépen az élményt!* 🙏 *Isten áldja Önöket!:)* Leo
@Leopoldf
@Leopoldf Жыл бұрын
Az EmberT ne kösse korhoz az ember,mert csak megbetegíti, *A Szív megosztozás és Út,* Az Intellektus, elemző megosztottság és korláT. Ahol a lélek zárva is érezheti önmagáT. *AZ Isteni Kegyelem a legmagasabb áldás,* *folyamatos Forrás,* Az Ember kegyelme lehet *túlélési látás* ,alacsony felismerése az élet kiterjedhetőségének skáláján. Másoljuk le a fentit, *Integráljuk* miharább,nem türelmetlenség,csak *MenTés* , *minél több Lelket,* hogy e Földről boldogan haladhasson tovább, a szokások helyett kevesebb zavar,jobb belátás,és ama LáTás. Lélekből Szellembe történő időbeni Felszabadulás *Ez már nem Megosztottság!* *Hanem Megosztozás!* *Ez egyben, AZ Egyben és Békében megélhető Igazság!*
@Leopoldf
@Leopoldf Жыл бұрын
Interstellar 星际穿越 (Organ Version) | Main Theme & No Time for Caution | Wanying Lin 林婉莹 KZfaq szeretettel..
@renatakovacs2012
@renatakovacs2012 Жыл бұрын
Aranyos,kedves ember Laár András👍💖❤️🤗🥰😊
@hustla80
@hustla80 Жыл бұрын
Csodaember! A végén én is velük énekeltem, mantráztam, életemben első alkalommal! Köszönet, hála, tisztelet! Természetesen Bencének is, rendkívül kedvelem.
@kovacsfanni880
@kovacsfanni880 Жыл бұрын
Fantasztikus, nagyon nagy érték van ebben a videóban. Köszönöm. 🙏🏻❤️
@mercedeszilles732
@mercedeszilles732 Жыл бұрын
Andrásnak imádom a nevetését! Nagyon jó beszélgetés volt!
@Alberta432
@Alberta432 Жыл бұрын
2 csodálatos ember ❤️❤️❤️
@tthr77
@tthr77 Жыл бұрын
Én kisgyerekként egy szöcske lábát téptem ki. Máig undorodom ettől... Köszönöm a felismerést.
@davidratkai3067
@davidratkai3067 7 ай бұрын
Èletem egyik legjobb, leghasznosabb, legtanulsàgosabb beszèlgetèse! Hàlàsan köszönöm Bencènek ès Andràsnak. Andràsnak az őszintesègèt mindennel kapcsolatban, Bencènek a pàratlan figyelmèt, jelenlètèt, valamint zseniàlis kèrdezèstechnikàjàt, amivel Andràsbòl kihozza ezt a sok szeretetet, ami benne lakozik. RESPECT!!! ❤
@csabakovacs6406
@csabakovacs6406 Жыл бұрын
Szeretem Andrást halgatni,ez is tetszet,és szivesem meghalgatnám azt is mikor a családjával,hármasban énekelnek.✌
@lajoskiss4492
@lajoskiss4492 2 жыл бұрын
Köszönöm a megerősítést! Hiszek benne, ha egy tiszta istenkép-tükröt tartok elesett, beteg emberek elé, meglátják magukban az erőt, ami segít nekik megnyugodni, gyógyulni, vagy akár beteljesedni halálukban. "Nem vagyok rá méltó, hogy hajlékomba jöjj, csak egy szóval mondd és meggyógyul az én lelkem!" Beszéljetek, meséljetek, erősítsetek, mert nagy az ellen-ár!
@veroniquewillon6580
@veroniquewillon6580 2 жыл бұрын
Picit fáj, hogy nagymamája hajdanvolt református istentiszteletre járása kapcsán alkotott egy sokak által lényeginek tartott vallásról ítéletet. Hát, még ha tudna bármit is a katolikusokról!
@Paxxxable
@Paxxxable 2 жыл бұрын
ez csak ennek a meterialsita társadalomnak a pszicholpatológiája...
@zsl6043
@zsl6043 Жыл бұрын
Nagyon nagyon köszönöm ezt az előadást! Mindkettőjüket szeretem. Hála és ölelés nekik! 🙏🏻🙏🏻❤❤💗🤗🤗
@hettyv5388
@hettyv5388 Жыл бұрын
Nagyon kedvelem Andrást. Egy igazi talentum, őstehetség. Annyira emberi, tiszta, szív ember. Öröm hallgatni a történeteit. 😊 ❤
@cerealkiller8999
@cerealkiller8999 Жыл бұрын
Öszinte. Kezdetnek jó, sőt nagySZERŰ. A szerűség látszat. Igyekezzünk a szavak, gyökeinek értelmét értelmezni. Beszédes a magyar nyelv.
@dreamzs-9291
@dreamzs-9291 Жыл бұрын
Szeretem Laár Andrást. Minden érdekel, ami róla szól. A képembe tolt mezítlábról próbáltam közben nem tudomást venni. Laár András miatt még ezen is túltettem magam.
@evamalakona5963
@evamalakona5963 Жыл бұрын
Szerintem a legelején lett elrontva: mezítláb, kalapban, profi mikrofonnal, tiszteletlen, jópofiskodó felvezetés, aztán állandó belehümmögés a pszichológus részéről. Laár András csak tükröt tart neki 🎯 hátha kapcsol, de nem. A lényeg azért mindig átjön, aki értőn figyel Andrásra.
@luxurythings460
@luxurythings460 Жыл бұрын
Teljesen egyetértek, csak András miatt nem kapcsoltam el 🥰
@GregoryKun
@GregoryKun Жыл бұрын
A csavo full zavarban/zavartan van az alarc mogott, ami az enek vegeig sem oldodott, ahol nagy gondban volt, hogy hogyan ejtse a mantrat, mert Andras peme-t mondd, de o meg padme-t akar, es ebbol lett valami pedme szeruseg, mert azt a D-t nem lehet elengedni, mert ragaszkodni kell a formahoz, mint ahhoz a szerephez, amiben benne van, amivel a penzet keresi. :D De Bence jol valasztott formatumot es alanyt, mert Andras szeret beszelni, es kevesbe feszengo a dolog, mintha beszelgetni kellett volna vele, mert latszott, hogy amugy nem tud figyelni Andrasra. Pszichologusnak biztos jo.
@417kriszti5
@417kriszti5 2 ай бұрын
Az a hümmögés nagyon zavaró
@tundenagy9410
@tundenagy9410 Жыл бұрын
Jajhh de jooo hogy lehet ilyen minőségű beszélgetést/ műsort látni! Valahogy jobb mint az Xfactor… nekem 😅🤷‍♀️😵‍💫🫶🏻 Nagyon köszönöm! ❤🙏🪷
@anitapongor1026
@anitapongor1026 Жыл бұрын
Köszönöm, hogy nevethettem és sírhattam❤️Áldás🙏
@cerealkiller8999
@cerealkiller8999 Жыл бұрын
Ne függjetek másoktól. Se fizikailag, se szellemileg, se érzelmileg. A ló hason fekszik, ti ne legyetek hasonlók. Figyeljetek. Az a kulcs.
@m4gy4r
@m4gy4r Жыл бұрын
Kevesebb aham ühüm ahaaaa hmmm aham ühüm-öt kérünk kedves Bence!
@ilonakozma336
@ilonakozma336 Жыл бұрын
Mire az embernek a külseje ráöregedik a belsejére, addigra már abba is bele tud nyugodni, hogy egyszer abba kell hagynia a zenélést, meg a bohóckodást, meg a életét. Ez nagyon szép dolog. Tudomásul kell venni. Köszönöm , lassan én is kénytelen leszek megszabadulni ettől a gyönyörű élettől. Ha lehet, nyitott szemmel még a végén is , tudva, hogy ott vagyok, és még megvan a mantrám, amivel meg tudom gyógyítani a legjobb barátomat . Életem fő műve, hogy meggyógyult. Imádtam ezt a beszélgetést. Értettem.
@ilonaszabo4436
@ilonaszabo4436 Жыл бұрын
Köszönöm szépen András, Bence! Miután felálltatok nem tudtam énekelni, mert elsírtam magam.
@papkrisztian683
@papkrisztian683 2 жыл бұрын
Köszönet és hála!
@andreatoth5145
@andreatoth5145 Ай бұрын
Egyre többet hallgatlak, nagyon nagy. Őszinte, jóindulatú, vidám. Mi kell még? Ha megmondanád még azt megvilágosodva már csak ülni fogunk és röhögünk a világon?
@ebne944
@ebne944 2 жыл бұрын
Köszönöm!
@monikaszebenyi871
@monikaszebenyi871 Жыл бұрын
Köszönöm ezeket a beszelgeteseket Ganti Bencenek, hogy megosztja az emberekkel!♥️
@homeopataster
@homeopataster Жыл бұрын
Egy az egyben a saját magam apasztalaimat mondtad el. Köszi a megerősítést!
@kissjulianna27
@kissjulianna27 Жыл бұрын
Laár András egy nagyra nőtt őszinte gyerek..Annyira jól esik őt hallgatni,látni őt..Felüdítő...visszafutunk általa mi is a gyerekkorba:)!
@ferencnevarga167
@ferencnevarga167 Жыл бұрын
Gyönyörű èrzèsek, tele van szeretettel!🥰
@borokacsiki6512
@borokacsiki6512 Жыл бұрын
Nagyon értékelem ezt a beszélgetést!
@engine2013
@engine2013 9 ай бұрын
Én nagyon szeretem a gondolatait.
@burband80
@burband80 Жыл бұрын
Aham, uhum, ah, igen? HM, azta, ah, aha, huhum...!
@zn4142
@zn4142 Жыл бұрын
🤣
@zzraven362
@zzraven362 3 ай бұрын
Xddd
@attilababel3821
@attilababel3821 Ай бұрын
Nagyon idegesítő
@Lindareka
@Lindareka Жыл бұрын
Ugyanez, csak pepitában. 😊 Én is így voltam gyerekként a vallásos " beavatásommal".
@GregoryKun
@GregoryKun Жыл бұрын
Generaciok sokasaga vot igy ezzel :D Sokunk kulturalis kozos alapja ez a kereszteny europaban xd
@kercerece1870
@kercerece1870 Жыл бұрын
Az élet egy utazás és nem is a cél a fontos, hanem maga az útonlét!
@gulacsililiana3528
@gulacsililiana3528 Жыл бұрын
Hálás vagyok ezért a beszélgetésért. Köszönöm. Egyetlen dolog viszont megütötte a fülem! Hogy is van ez a nem àrtàs ha harcsa pörköltet készítünk? Akkor egy állatot megölünk!
@ildikoszazman4864
@ildikoszazman4864 Жыл бұрын
"Nem az a lényeg, ami a szánkon bemegy, mert az úgyis az árnyékszékben köt ki, hanem az ami a szánkon kijön, mert az a szívünkből jön" (Jézus) Bárcsak annyit tudnánk ártani, hogy egy harcsa miattunk pusztul el.....
@gyorgytothi9897
@gyorgytothi9897 Жыл бұрын
Háború,nyersanyaghiány,szárazság,éghajlatváltozás,migráció-népvándorlás,élőlények-populaciók tömeges kihalása....Csodálom az EMBERT aki még megtudja őrizni a lelki békéjét és egyensúlyát. Nagy szükségünk lesz olyan szellemi vezetőkre akik segítenek ezeknek a problémáknak a megoldásában,vagy legalább az elviselésében....
@cerealkiller8999
@cerealkiller8999 Жыл бұрын
Kell hozzá kis anyagi forrás is. Olyanokat hallgatunk-e a saját bölcsességeikben akik az utcán vannak?
@soaremaria
@soaremaria Жыл бұрын
Köszönöm ezt a csodálatos előadást , igen a szertet mindent megmozdit. Nállam a könnyeimet inditotta el .
@donodalas
@donodalas Жыл бұрын
Nem tudok rájönni, hoqy a kalapos fiqura milyen apropóból ühüm, aham, aházik kéretlenül, szüntelenül, és méq annál is zavaróbban. Esetében teljesen indokolatlan, de kifejezetten zavaró a mikrofon használat.
@clydegriffith
@clydegriffith Жыл бұрын
Nagyon szeretem Andrást.❤
@rosyheals7400
@rosyheals7400 Жыл бұрын
Jól esett köszönöm!!!
@margittoth2024
@margittoth2024 Жыл бұрын
Köszönöm szépen ezt a "beszélgetést" :)
@56pamacs
@56pamacs 7 ай бұрын
Szeretem Andrást hallgatni szenzációs 🎉
@agnestichy4702
@agnestichy4702 Жыл бұрын
Köszönöm szépen!
@agnesviragh6789
@agnesviragh6789 Жыл бұрын
Csodálatos!!!!🤩
@forgiandi
@forgiandi Жыл бұрын
🙏köszönöm!
@enpa8189
@enpa8189 Жыл бұрын
"Az Én néz ki mindenkinek a szemÉN"
@zitacsoszneszabo2335
@zitacsoszneszabo2335 Жыл бұрын
🕉️ Csodálatos!
@IDULAF62
@IDULAF62 Жыл бұрын
ilyen ember vezethetné az országot! jóóóó,jóóóóó csak képzelgek
@barbarajanzso8847
@barbarajanzso8847 10 ай бұрын
@goodmantruth8185
@goodmantruth8185 Жыл бұрын
Simsonnal atugratom a Dunat a Lanchidnal. Szuper sztar vagyok.
6 ай бұрын
❤❤❤ köszönöm szépen
@108arrows4
@108arrows4 Жыл бұрын
Érezzük a formátlan levegő áramlását orrunk hegyénél, és hagyjuk hogy, a gondolatok és érzések jöjjenek menjenek anélkül hogy, megítélnénk őket.
@danielszakaly
@danielszakaly Жыл бұрын
András miatt elkezdtem nézni ezt a videót, de egy 5 perc után már nagyon sok volt a beszélgetőtárs, szinte szünet nélküli "Aha"-zása.
@bernadettgal1702
@bernadettgal1702 Жыл бұрын
Teljesen egyet ertek! Andras fantasztikus! De ez az allando "aha" -zas vegtelenul zavaro
@noemischiewerth3845
@noemischiewerth3845 Жыл бұрын
Még jó, hogy felhívtad a figyelmem:) amúgy valóban ciki
@hargon3718
@hargon3718 Жыл бұрын
ez ilyen terápiás aházás biztos 😀
@mategranics
@mategranics Жыл бұрын
meg egy ühü es megühütöm....
@polyeszter6313
@polyeszter6313 Жыл бұрын
Engem nem zavart. Eszre se vettem. Lehet en nem a "hibakra" figyelek? 🤔
@imoke8109
@imoke8109 11 ай бұрын
🙏✨❣️ köszönöm
@komreka
@komreka Жыл бұрын
❤️🙏
@eszterjozan909
@eszterjozan909 10 ай бұрын
Fantasztikus ember András.
@ivanimre8473
@ivanimre8473 11 ай бұрын
Zseniális Laár!
@varzsha2
@varzsha2 Жыл бұрын
1:08:00 Első vers, melyet nem kötelező jelleggel tanultam (még ovis voltam) Petőfi-től az Anyám tyúkja! Második és legmeghatározóbb: Laár András - Egy urbánvers! Ez a mű nyitotta fel a szemem és segített tudat alatt életem során, éspedig nem minden az aminek először látom-hallom-gondolom! Lehet az első benyomásom téves.. lehet, ha tovább boncolom a problémát kiderül, hogy ami megtéveszt az csak a "forróvíz-visszatérővezeték a fűtési ellenáramú vezetékhez"
@laszlotulipan-bogdan3517
@laszlotulipan-bogdan3517 Жыл бұрын
Elnézést kérek de ez a srác egy akkor pojáca ki ha nem én vagyok szánalmas pojáca .Bocsánat de na mindegy . Laár András egy kereső remélem meg találja majd amit keres ...
@jozsefnemedi8472
@jozsefnemedi8472 Жыл бұрын
Én is énekelteeeem!🙂
@gaborerdei1631
@gaborerdei1631 5 ай бұрын
Óriási figura!!!
@laszlovegh9162
@laszlovegh9162 Жыл бұрын
Koszonom
@korosztosgyorgy
@korosztosgyorgy 6 ай бұрын
Nos, 03:39-nél feladtam. Gánti Bence szinte folyamatos aházása, hümmögése elviselhetetlenné tette a beszélgetést.
@tmsaskg
@tmsaskg Жыл бұрын
32:00 -től néhány másodpercig teljesen Galla szerepben válaszol.
@m.sandor2153
@m.sandor2153 Жыл бұрын
Index kép: Vályi Pista
@zn4142
@zn4142 Жыл бұрын
A tordai országgyűloés nem 1577-ben, hanem 1568-ban volt.
@thomasmller9275
@thomasmller9275 Жыл бұрын
🌞🙏
@partnerplusfabrilis7704
@partnerplusfabrilis7704 4 ай бұрын
🎉
@petermeszaros5674
@petermeszaros5674 Жыл бұрын
Tutták?Tutták? Hogy mik okozzák a hasfájást? A tuták.😄🐶🐕🐕🐕
@varzsha2
@varzsha2 Жыл бұрын
De rosszul tutták! A 'tuták' sírást okoz, ami hasfájásos diagnózist okoz, melyet a gyerekorvos tovább fokoz! :)
@petermeszaros5674
@petermeszaros5674 Жыл бұрын
@@varzsha2 Má' megin' igazad van!😄
@balazsvarhelyi3926
@balazsvarhelyi3926 Жыл бұрын
ez mekkora szöveg🤣 besírtam rajta. pedig tök logikus😂
@karolygjorgjevic3785
@karolygjorgjevic3785 Жыл бұрын
Mekkora fazon!
@fenyvirag1
@fenyvirag1 Жыл бұрын
@farikcsa1
@farikcsa1 Жыл бұрын
Idegesít,ahogy végig röfög,morog,ühümözik a pali.
@mariaszabo4327
@mariaszabo4327 10 ай бұрын
😊😊😊
@zsuzsapinczes1939
@zsuzsapinczes1939 Жыл бұрын
Köszönöm Bence és András!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@felszipokas_osmoly
@felszipokas_osmoly Жыл бұрын
AHA, HMMM, AHA, AAHHH, MHM, MHM... - ezeket magában tarthatta volna a műsorvezető, rettentően zavaró... akkor is hallatni akarja a saját hangját, amikor a másik beszél... Talán kényszeresen magára akarja a vonni a figyelmet?
@mategranics
@mategranics Жыл бұрын
emiatt a Ganti miatt nem tudom vegignezni....
@Tnesz
@Tnesz Жыл бұрын
Jobb napot! Én ugy tudtam hogy az Andris nem eszik hust , a videoban többször emliti hogy evett. Már nem vegán?
@czandrea8
@czandrea8 Жыл бұрын
Igen olykor eszik húst, egyik műsorában kifejtette hogy ő attól még lehet igazi buddhista így is. Így döntött.
@Tnesz
@Tnesz Жыл бұрын
@@czandrea8 Áh értem köszi a választ. Megkérdezhetem hogy mi a cime az emlitett müsornak, ahol ezt taglalta?
@czandrea8
@czandrea8 Жыл бұрын
@@Tnesz sajnos erre nem emlékszem beszélgetős műsor volt itt hallgattam a KZfaq-on szinte az összes érdekes műsorát. Tehát nem előadás volt hanem egy riporterrel beszélgetett. Spirituális oka nem volt a döntésének, azt magyarázta, hogy bárhova ment itt magyarban, egyhangú volt neki a választék. Így mondta, elege lett a sok rántott zöldség ből.🫢
@Tnesz
@Tnesz Жыл бұрын
@@czandrea8 Arra azért emlékszel hogy mikori video volt kb, több éves vagy esetleg csak néhány honapos? Mert egy olyan videoját láttam amiben emliti, hogy már unta a rántott sajtokat,gombafejeket a 90's évek környékén, amikor még nem volt elterjedt hazánkban a vegetariánizmus, de ott azt nem emliti hogy enne hust is hébe-hoba. Vagy nem erre a videora céloztál?
@czandrea8
@czandrea8 Жыл бұрын
@@Tnesz olyan két éven belül volt a sztori és én szinte frissen hallgattam.
@annamariabakosi6482
@annamariabakosi6482 8 ай бұрын
Kalotaszegen a pár nap gyász után MULATSÁG van, mert tudják, hogy a "halál" csodálatos. A Moody könyv szerint is így van, címe: "Élet az élet után'. Vár minket a szeretetteli "FÉNYLÉNY".
@partnerplusfabrilis7704
@partnerplusfabrilis7704 4 ай бұрын
😮
@zn4142
@zn4142 Жыл бұрын
Gánti írt egy könyvet a buddhizmusról. Bár ne tette volna. Avagy ha mégis megteszi, előtte tájékozódnia kellett volna. Így azonban bóvlivá sikeredett az is.
@laszlobiro5650
@laszlobiro5650 9 ай бұрын
Mmh, aha, hüm, aha, hmm. De idegesítő!!
@pappemese9204
@pappemese9204 Жыл бұрын
Nahát, a kisfiam is Tutyit lát, vad tutyit...azaz Tutát...
@MrSzebeni
@MrSzebeni Жыл бұрын
Jajj még egy aha ès falhoz kúrom a telefont, amin nézem.
@hamismctavish7475
@hamismctavish7475 Жыл бұрын
szóval Laár András is felhagyott a vega étrendel, mert régen nem evett húst. Legalábbis azt mondta.......😀😀😀
@evagaal9188
@evagaal9188 Жыл бұрын
Ha segíteni nem tudunk akkor legalább ártani ne ártsunk....
@elvirapapai1561
@elvirapapai1561 7 ай бұрын
Cukorfalat❤
@airkika1199
@airkika1199 Жыл бұрын
6 percig bírtam a hümmögést…
@trovare1000
@trovare1000 21 күн бұрын
Tisztelem ezt a fickót több okból is, de soha de soha! nem hagynám az anyàmat ennyi idősen de fiatalabban sem szeretethàzban ( apukàm màr elment), a nagyszüleim az utolsó pillanatig szerető családi környezetben voltak.
@Paxxxable
@Paxxxable 2 жыл бұрын
Rudolf Steiner 1000 helyen mondja el hogy milyen a halál élménye ... meg még sokminden mást is ... hogy a szellem hogyan halad át a kozmoszon midőn leveti a lelket magáról .. egy ujabb születésbe ... végülis az ősi misztériumokban ez volt a beavatás lényege .. hogy valakinek aki kiállta a legkegyetlenebb próbákat meg miegymást ... bepillantást adtak a beavató papok neki hogy mi lesz vele a halála után. event of death kzfaq.info/get/bejne/Y5OnpM19p57Ic5s.html
@gyongyiszeverenyi7980
@gyongyiszeverenyi7980 Жыл бұрын
Nem akartalak megbántani.Sokszor azt hiszi az ember hogy ahogy ő látja màs is úgy làt.Vagy ami neki segìt màsnak is segìt.Minden jòt.😊
@zn4142
@zn4142 Жыл бұрын
Református gyanánt határozza meg a gyerekkori vallási élményeit, és zsolozsmáról beszél, ami a talolicizmus sajátja. Mintha kicsit kavarna...
@gkh9305
@gkh9305 Жыл бұрын
Nem kavar, a keresztény liturgián ércelődik. Persze a nénik vannak aközéppontban, de azért fikázott rendesen. Nekem kicsit csalódás.
@a-gyimotfalvi-betyarok
@a-gyimotfalvi-betyarok Жыл бұрын
13:10 - nél egy légy mászik lefele a zöld széken
@enpa8189
@enpa8189 Жыл бұрын
Az én az egy szempont....az EN néz ki mindenkinek a szemEN. ....SZEM....PONT
@richardtakacs282
@richardtakacs282 Жыл бұрын
Zavaro a riporternek az aha hmm öhöm meg stb. Befoghatna a pofajat, igy elvezhetetlen
@annamariabakosi6482
@annamariabakosi6482 7 ай бұрын
"Gyehenna-tüze"-szerűség azé' van. Halálközeli Élményekben átélik sokan azt a fájdalmat - amit Ők okoztak másoknak...
Laár András: Buddhizmus a mindennapi életben
1:48:34
Togneaux
Рет қаралды 1,3 МЛН
3M❤️ #thankyou #shorts
00:16
ウエスP -Mr Uekusa- Wes-P
Рет қаралды 13 МЛН
ROCK PAPER SCISSOR! (55 MLN SUBS!) feat @PANDAGIRLOFFICIAL #shorts
00:31
Laár András ArcKép
47:23
Kadarkai Endre
Рет қаралды 190 М.
Tabuk, Titkok, Tények 2020.11.17. - hatoscsatorna
25:41
hatoscsatorna műsorai
Рет қаралды 39 М.
Ahol vagyok, oda jöttem - Laár András és Szabó Péter beszélgetése
1:06:48
Laár András Likó Marcell Wahorn András | ÉLŐ Lakástalkshow
1:16:19
Az ébredés útja - Chong An Sunim és Szabó Péter beszélgetése
1:05:45
ElmeZaj - Laár András
34:05
Forrás Rádió
Рет қаралды 33 М.
Egy falat kenyér... - Laár András
32:37
TV13 műsorok
Рет қаралды 43 М.