Lantos Tamás: Tájhasználattól a táj gondozásáig

  Рет қаралды 512

MAPER - Magyar Permakultúra Egyesület

MAPER - Magyar Permakultúra Egyesület

2 ай бұрын

Idealista elképzelés a paradigmaváltásról az élelmiszertermelésben
A tájainkon folyó gazdálkodástól elvárt eredmények nem egyeztethetőek össze a valósággal. Az ellentmondások olyan súlyosak, hogy azok megkérdőjelezik a gazdálkodás jelenleg uralkodó paradigmáját. A paradigmaváltáshoz azonban nem elég a jelenlegit elvetni, de meg kell változnia az érdekek egybefonódó hálózatának is, és az új paradigmának legalább az alapvonásai ki kell, hogy alakuljanak. Ezen alapvonások megfogalmazását el kell kezdeni, bár azok ma még óhatatlanul idealista nézetnek tűnnek.
Lantos Tamás végzettsége szerint agrárkémikus agrármérnök és szociológus.
Limnológus kutatóként (vízi makro- és mikrofitonok) kezdte a tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben, majd szervezetszociológiai elemzéseket végzett.
33 éven át az Ormánság Alapítvány vezetőjeként és három ciklusban Markóc polgármestereként vidékfejlesztéssel, ártéri vízgazdálkodással és gyümölcsészettel foglalkozott.
2005-ben megkapta a UNEP „Global 500 Award” díját.
Jelenleg elsősorban az alkalmazkodó gyümölcsészet elméleti kérdéseivel, és 4 hektáron a gyakorlatával is foglalkozik.
2020-ban jelent meg az „Alkalmazkodó gyümölcsészet” című könyve.

Пікірлер
Vigvári András: Zártkert-Magyarország - átalakuló külterületek a települések határában
39:41
Laszlovszky József: Gyümölcsfák az erdő szélén és halastavak a patakokon
43:46
MAPER - Magyar Permakultúra Egyesület
Рет қаралды 390
Идеально повторил? Хотите вторую часть?
00:13
⚡️КАН АНДРЕЙ⚡️
Рет қаралды 5 МЛН
Пранк пошел не по плану…🥲
00:59
Саша Квашеная
Рет қаралды 6 МЛН
Опасность фирменной зарядки Apple
00:57
SuperCrastan
Рет қаралды 11 МЛН
Borsos Béla: Mit csinálnék másként - Tanuljunk a hibákból - Elmélet és gyakorlat Gyűrűfűn
33:15
Bródy Luca, Farkas Judit, Milánkovics Kinga - Biztonság keresése egy bizonytalanná váló világban
1:23:27
Baji Béla: Mit csinálnék másként - Tanuljunk a hibákból - Noé bárkáján
24:50
MAPER - Magyar Permakultúra Egyesület
Рет қаралды 856
Vizgazda, vízönellátás - Országh József professzor előadása (teljes)
1:25:08
Géczy Gábor - Hiteles NAP - Hiteltársulás - Webbank
42:18
Hiteltarsulas
Рет қаралды 53 М.
Mérő László: Érzelmek geometriája
1:07:14
Lauder Javne TehetségHáz
Рет қаралды 14 М.
Ökológiai Intézet - Fenntartható életmód
22:44
okologiaiintezet
Рет қаралды 16 М.
Идеально повторил? Хотите вторую часть?
00:13
⚡️КАН АНДРЕЙ⚡️
Рет қаралды 5 МЛН