Élni jó - Hodász András és Szvitacs Alexa (Klubrádió)

  Рет қаралды 62,813

Kadarkai Endre

Kadarkai Endre

Жыл бұрын

Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/KadarkaiKZfaq​​​
kövess Facebookon: bit.ly/KadarkaiFB​​​
Instán: bit.ly/KadarkaiInsta​​​
Az Élni jóban megpróbálunk utánajárni annak, hogy miért jó élni. Merthogy minden időszakos nehézsége, problémái ellenére érdemes és jó dolog. A műsor első felében mindig közismert gondolkodókkal, eleven és eredeti észjárású értelmiségiekkel keresem majd a válasz az élet pozitív értelmére. Elsősorban a filozófiájuk, az életszemléletük, az ő saját látószögük érdekel.
Ezt követően hétköznapi, boldog embereket kérdezek. Megható, szívderítő és bizakodó történetekben nem lesz hiány.
Nem valamiféle hamis életigenlést, vagy folytonos műderűt és optimizmust várok vendégeimtől. Vendégeimet korábban sokszor meg is gyötörte az élet. De pontosan ez adja majd az o hitelüket. Aligha hiszem ugyanis, hogy az élet szépségét meggyőzően tudja példázni egy olyan ember, akit meg nem igazán tett próbára a sors.

Пікірлер: 128
@adamsdouglas5818
@adamsdouglas5818 11 ай бұрын
Megérdemeljük, hogy kapjunk és adjunk szeretetet. A változás maga az élet, minden jót, kitartást, rugalmasságot kívánok Andrásnak. ❤
@ZsT_1110
@ZsT_1110 Жыл бұрын
Köszönöm, Endre, Hodász Andrást!🌹 Legyen békesség az életében, és áldja útját a Jóisten! 🙏
@emmaherczeg5734
@emmaherczeg5734 Жыл бұрын
Mindaz amit Hodász András tesz példaértékű, bátor tett. Remélem sokat fog minket tanítani, sokat lesz jelen, amit papként nem tehetett meg, rosszakarói és kritikusai miatt. Én is tettem elhamarkodott ítéletet anno, amiért megkövetem. Hatalmas elvárások vannak a papok felé. Depresszióról most hallottam először hiteles mondatokat. Elegem van abból, hogy szedd össze magad, hogy élni jó, hogy nézd a virágokat és méheket. Nagyon jól jellemezte ezt a betegséget. Ha valaki daganatos, megsiratjuk, joggal!! Ha valaki balesetet szenved és megsérül, megsiratjuk joggal. A depresszióról még mindig azt hisszük, hogy sokszor maga a beteg a hibás. Ez egy hatalmas súly.
@andreahuszti2812
@andreahuszti2812 Жыл бұрын
Inkább ne tanítson minket, gyógyuljon!
@sandorlukacs1109
@sandorlukacs1109 Жыл бұрын
Őszinte! Igaz szavak! Hodasz András példa értékű ember!!!
@vyl1963
@vyl1963 Жыл бұрын
csak azért írtam itt, mert te vagy a "tetején" - Andrásról - annyit hogy tanÍtott 1 félévet a főiskolán és a vizsga módszere is sajátos, új - ami én gyászolok:) mert negyedik lettem, (és hiába mondtam neki hogy az olimpián is az elsó hat "számít") nem engedett ebből!. DE mondom új új új !
@Maisonfeuspectateur
@Maisonfeuspectateur Жыл бұрын
ez egy barom
@elviratoth4435
@elviratoth4435 Жыл бұрын
Köszönöm ezt az őszinte beszélgetést Hodász Andrással. Szívemből szólt pl a depresszióról!! Engem nagyon megérintett. 🙏💞 "Tragédiák vannak és irgalomra van szükség." Pilinszky
@kriszti4590
@kriszti4590 Жыл бұрын
Hodász András nagyszerű ember, jívánom neki, hogy tálalja meg az útját és legyen nagyon boldog!
@erikabertenyi1840
@erikabertenyi1840 Жыл бұрын
Mély tiszteletem Alexának. Egy sportoló kőkeményen küzd egészségesen is a céljaiért. Le a kalappal, hogy nem törte meg a baleset, hanem épp ellenkezőleg, még keményebbé tette. HAJRÁ ALEXA! Drukkolok Neked! Anrást már ismerjük Endre jóvoltából. Neki is drukkolok, hogy teljes, és szép éllete legyen! És abban nincs igaza, hogy szerinte nem lenne jó apa. De igen! Egy ilyen jó ember csak JÓ APA lehet. Endre meg jó volt mint mindig.
@gaborlenart8244
@gaborlenart8244 Жыл бұрын
Hodász Andrást hallgatva az az érzésem hogy /bár nem gyakorlom a vallásom/ De ha ez a közösség ilyen őszinte, ha ilyen hozzáállású segítők vannak ez visszaadja a hitemet. Aztán rájövök hogy Jah! Pont ő az aki kilépett mert a hozzáállása magatartása nem kívánatos a katolikus egyház számára. Végre valaki aki jó színben tünteti fel a közösséget attól elhatárolódnak. Szerencsére nem Istenben vesztettem el a hitemet csak a nevében létrehozott szervezetekben. Megerősített abban hogy az Istennel való kapcsolat annyira intim annyira személyes hogy ebbe a kapcsolatba közvetítőnek / Legalább is itézményesített / közvetítőnek nem lehet szerepe.
@olivervarga-kiss8267
@olivervarga-kiss8267 Жыл бұрын
Hogyan maradhatott volna fenn kétezer éve a kereszténység és terjedhetett volna el az egész bolygón ha nincs intézményesítve?
@aranynagy5457
@aranynagy5457 Жыл бұрын
Alexa minden tisztelet h.ily erős és pozitív vagy.Példa az életed és minden aki vagy.Köszönöm.
@zuzmara1mariakiss964
@zuzmara1mariakiss964 Жыл бұрын
Megkönnyeztem Andrást, furán magamra ismertem, pedig élni jó. Köszönöm a riportot. Alexa egy csoda.
@kristinabolcskeiova177
@kristinabolcskeiova177 Жыл бұрын
Hodás András,nekem nagyon tetszik,szívemből szólt.
@fenysugarak
@fenysugarak Жыл бұрын
Hodász András sokat tapasztalt, jó gondolkodású, bölcs ember. Pontosan attól hiteles, hogy mindazt megélte, átélte, amiről beszél. Úgy gondolom, hogy azok az emberek tudnak más embereknek segíteni, akiknek van tapasztalata, megélése abban a témában, amiben segít.
@marcsika61
@marcsika61 Жыл бұрын
Hordász András megfogalmazta, amit én nem tudtam. Köszönöm
@ildikokovacs7791
@ildikokovacs7791 Жыл бұрын
Nagyon köszönöm ezt a beszélgetést, András a végén mindent elmondott, hogy mi hiányzik most leginkább az életünkből, az empátia egymás iránt az ítélkezés nélküli segíteni akarás ❤szívből kívánom hogy megtalálja az útját ❤
@rosszcsillag79
@rosszcsillag79 Жыл бұрын
Imadom ezt a sorozatot, ne legyen vege soha ❤
@editszelecz8271
@editszelecz8271 Жыл бұрын
Svitacs Andrea egy rendkívüli, igaz Ember! Köszönöm Endre!
@schnetzcsalad
@schnetzcsalad Жыл бұрын
Minden jót kívánok Hodász Andrásnak!!! Őszinte igaz interjú volt, köszönöm
@zsuzsannanyerges6579
@zsuzsannanyerges6579 Жыл бұрын
Ismet 2 fantasztikus ember: hihetetlen eros es bator emberek. Ennek meg lesz a jutalma az eletukben. Sok boldogsagot kivanok mindkettojuknek.
@akospuskas8623
@akospuskas8623 Жыл бұрын
Szia Endre! Minden riportodat megnéztem. Most ez megváltoztatta a gondolkodásomat. Egy lelki trauma után vagyok.... KÖSZÖNÖM Ákos
@editszelecz8271
@editszelecz8271 Жыл бұрын
Köszönöm Endre! Nagyon nehéz döntés volt ez Hodász Andrásnak! Szörnyű sebekkel jött Ő el!!!
@mariannkomives4689
@mariannkomives4689 Жыл бұрын
Fantasztikus két ember! RESPECT!!!❤❤
@MyriamTaub
@MyriamTaub Жыл бұрын
Köszönöm Endre a két őszinte beszélgetést.Nagyon jó volt hallgatni ezt a két fantasztikus embert. Sok boldogságot kivánok nekik.
@zsuzsikerro5309
@zsuzsikerro5309 Жыл бұрын
Annyira jó volt hallgatni Andrást!Sok boldogságot Neki❤
@tundepuspokine4609
@tundepuspokine4609 Жыл бұрын
Megkönnyeztem Alexát🥰 Nem sajnálatból! Csodálatos ember! A gondolkodása inspiráló! Igazán fantasztikus két ember élettörténetét hallottuk! Köszönöm❤
@andreakovacsneudvardi6421
@andreakovacsneudvardi6421 Жыл бұрын
Ismét két rendkívüli embert láthattunk! Köszönöm Endre!
@anikovarga7886
@anikovarga7886 Жыл бұрын
Csodálatos két igaz ember, köszönöm a munkáját, látatlanban a két vendégnek is csodálatom!
@belzkati5261
@belzkati5261 Жыл бұрын
Nagyon köszönöm,vártam Hodász Andrást,és örülök a mostani életének!
@rosyheals7400
@rosyheals7400 Жыл бұрын
Szívből remélem, hogy boldog férj és csalad apa lesz!
@kriszti4590
@kriszti4590 Жыл бұрын
Nagyon erős lány Alexa, érje el álmát, drukkolok Neki.
@emigasparne1384
@emigasparne1384 Жыл бұрын
Köszönöm a beszélgetést mindkét emberrel nagyon tetszett.😊
@katavargs7467
@katavargs7467 Жыл бұрын
Nagyon jó beszélgetés volt mindkettő és mindegyik adott pozitív gondolatokat. Értékes volt! 🥹
@lipuszandi
@lipuszandi 2 ай бұрын
Köszönöm, hogy meghívtad "IFA"-t! ❤❤❤
@zsuzsavarga9744
@zsuzsavarga9744 10 ай бұрын
Valamiért nem érzem Hodász Andrást őszinte embernek, persze sok mindent elárul magáról de nem önazonos.
@evakezdi8159
@evakezdi8159 5 ай бұрын
Érdekes ez így utólag nézve 🙂, hallgatva.
@martarideg-fekete6869
@martarideg-fekete6869 Жыл бұрын
Köszönjük ezeket a tartalmas és mély emberi életsorsokat bemutató műsort! Tanulhatunk bőven a riportalanyoktól! Kívánom, hogy mindenki valósítsa meg a céljait, álmait, találják meg a motiváló életcélokat! Igazán értékes, inspiráló embereket hallhattunk! :)
@barbaraszilagyi4512
@barbaraszilagyi4512 Жыл бұрын
Hodász András meg ne változz senki és semmi kedvéért!!! legyél mindig ilyen.....és kívánom, hogy végre legyél boldog a barátnőddel! Szinte biztos, hogy nincsenek véletlenek...évekkel ezelőtt láttalak egy vlogban beszélni, mit sem sejtettem a "gondjaidról", persze saját mélylélektani gondjaidról nem is beszéltél akkor a nagy nyilvánosság előtt, mégis valami megváltozott bennem ahogy akkor hallgattalak.....megnyíltam, el mertem árulni a gyengeségeimet az arra érdemeseknek, valahogy megéreztem a segítő lélekjelenlétedet a rokon lelkedet....köszönöm..."Tesó"....öcsi merthogy 10 évvel vagy fiatalabb nálam...:)....
@juditb4118
@juditb4118 Жыл бұрын
Hodász A.👍👍👏👏👍👍💕💕💕💕szavak helyett!Kadarkai ismét a PROFI!!!
@olgatenkei5213
@olgatenkei5213 11 ай бұрын
Mennyi értékes gondolat! Köszönöm! ❤
@YlangYlang137
@YlangYlang137 Жыл бұрын
Na kedves mindennap citromba harapó honfitársaim..., ezt a mosolygást, életszeretetet meg kellene mindannyiunknak tanulni Alexától!!! Nemde? Hát akkor hajrá, lehet gyakorolni! Sírunk itt mi mindenen... elbújhatunk mögötte! NAGYON DRUKKOLOK Neked Alexa!!! :) És köszönöm az élményt!!! Így kell élni, bizony! :)
@emmaherczeg5734
@emmaherczeg5734 Жыл бұрын
Ez nem így működik, hallgasd meg előtte Hodászt, ez kontraproduktív, mármint a te felszólításod. A depresszió egy betegség, súlyos, halálos betegség. Olyan a felszólításod, mintha azt mondanád Alexának, növeszd ki a karodat! Hajrá.
@YlangYlang137
@YlangYlang137 Жыл бұрын
@@emmaherczeg5734 meghallgattam kérlek... DE-DE pontosan így működik - döntés kérdése, hogy nyavajgok-e. Hodász Atya is döntött - ezért is van végre sokkal jobban. :) De pontosan ez a bibi, erről beszélek... hogy pl.. te is azt a negatív kicsengésű 50%-ot hallod meg inkább, ami a borzalom és ezt viszed tovább és szólsz le engem. Áááá, nem lesz itt változás az emberekben, soha!. Tudod, nekem is az életemet mentették meg fél éve..., szóval úgy kb. tudom, hogy mi is ez a sztori, amire én szólítottam fel az embertársaimat. Boccs :)
@l-ln.1754
@l-ln.1754 11 ай бұрын
Kedves Hodász úr! Minden tiszteletem a bátorságért, amiről minden percben tanúbizonyságot tesz. Voltak helyzetek az életemben, amikor bizonyos lépéseim kapcsán a környezetem rajtam somolygott. Az élet mindenik esetben engem igazolt. Utólag látom, hogy bátor voltam. Akkoriban ezt nem bátorságnak éltem meg, hanem csak éreztem hogy nem bírok valamilyen helyzetben tovább lenni. Minden kezdet nehéz, viszont bátraké a szerencse.😊
@ZsT_1110
@ZsT_1110 Жыл бұрын
Alexa egy tiszteletre méltó élet, le a kalappal. 🌺
@kka8562
@kka8562 Жыл бұрын
Csodálatos volt az első részből a Pilinszky idézet, a második rész úgy volt remek, ahogy megkaptuk, úgy egészében volt csodás, Alexa és a Családja!
@rozaliabausse7365
@rozaliabausse7365 Жыл бұрын
Csodàs emberek, csodàs célokkal, köszönjük szépen . .🙏🥰💪🌈🫂
@mariacsimanehegyi8230
@mariacsimanehegyi8230 Жыл бұрын
Köszönet mindkét beszélgetés tetszett! Alexának további sikereket kívánok és boldogságot!
@dorottyapalmai7384
@dorottyapalmai7384 Жыл бұрын
Annyira vártam, hogy mikor lesz Hodász András újra Endrénél, és végre eljött a pillanat! Fontos gondolatok hangoztak el, szerintem nagyon jó volt. Alexát még csak most hallgatom a kommentem közben, elég drámaian kezdődik. 😦
@ferencmatyus3577
@ferencmatyus3577 Жыл бұрын
Nagyon köszönöm mindkét beszélgetést! ❤
@TheDee47
@TheDee47 Жыл бұрын
Azt hiszem, nagyon sok mindent át kell értékelnem magamban Alexa törtenete után... Eszméletlen ez a nő!
@Vid.186
@Vid.186 11 ай бұрын
Csodálatosan inspiráló beszélgetések voltak! 👏👏👏
@borbalaszennai5397
@borbalaszennai5397 Жыл бұрын
Kedves András, a koporsóig vétkezünk, amíg ebben a testben élünk; Mindent szabad, de nem minden használ; Isten, bár gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst, annyira, hogy fiát adta, hogy megváltson bennünket; Isten nem a félelem lelkét adta nékünk... Ha nem lennénk kárhozatra méltók, akkor JÉZUSRA nem lett volna szükség, de azok vagyunk. Ne félj, higgy.🙏❤️
@terezmatkovity9137
@terezmatkovity9137 3 ай бұрын
Köszönöm ❤
@renatamolnarnerekasi1375
@renatamolnarnerekasi1375 Жыл бұрын
Nagyon nagyon tetszett ismét❤Remélem hogy egy gyönyörű család betölti a tántogó űrt.❤❤❤❤
@pappanitahuszarne8240
@pappanitahuszarne8240 Жыл бұрын
De szép gondolat! 🌷
@erzsebetgacsi7238
@erzsebetgacsi7238 Жыл бұрын
Isten állít és dönt ,ÉS HELYREÁLLÍT !
@Official01studio
@Official01studio Жыл бұрын
23:15 után ez a legkeményebb Kadarkai-reakció, amit valaha hallottam :D
@nikinagy7157
@nikinagy7157 Жыл бұрын
De jóóóó volt!!! Köszönöm🥰🤩
@drsztik
@drsztik Жыл бұрын
András olyanokat mondott, hogy rám is igaz. Olyan szempontból, hogy rengeteget gondolkozok az élet ertelmetlensegen. Nincs több ertelme az életnek, mint az erkély előtti galampár életének. Max a problémáink másabbak. De ugyanazt csináljuk. Plusz én is azt vallom: az élet nem jo. Lehet, aminél jobb, de alapvetően nem jó.
@emmaherczeg5734
@emmaherczeg5734 Жыл бұрын
jobb a galambpárnak, nem véletlenül Assisi Szent Ferenc is egy kismadárra csodálkozott rá, ha a történetnek hinne lehet, hogy mennyivel jobb Isten égi madarainak, nem vetnek és nem aratnak, szabadok, oda mennek ahova akarnak
@drsztik
@drsztik Жыл бұрын
@@emmaherczeg5734 Szerintem nekik sem jobb. Ok nem aratnak, mi meg nem futunk a héja elől (vagy az oroszlán elől). Általában véve az élet nem jo, nem vicces, igazságtalan es általában nehéz. Küzdelmes. Kivéve pár alkalommal. Es kiveve talán néhány kivaltsagosnak. Vagy a lelki szegényeknek.
@istvannetricz4110
@istvannetricz4110 Жыл бұрын
Annyira szomorú , és bizony vannak sokan ilyenek . Istenre bízzuk életünket, ........
@istvannegaal8499
@istvannegaal8499 Жыл бұрын
Nagyon tetszett mind a két beszélgetés. Köszönöm.
@eviromankovics9179
@eviromankovics9179 Жыл бұрын
Kedves Endre De jo beszélgetés volt.😍😍😍😍😍 Andrást nagyon becsülöm, hogy kimert lépni abbol amiben nem érezte jól magát...🥰🥰🥰Alexa nagyon köszi hogy megosztottad velünk a konkrét okot. Meg fogom mutatni páromnak lehet ettől a vacaktol a vérmérgezés Nagyon átérzem én csak ennek a közelébe kerültem. 6napig tanakodtak tavaly a dokik és várták az eredményeimet. Elszineződött a jobb lábam megtámadta egy bakterium a szervezetem 2napig az életem azután a lábam volt a tét.. Hozzám odajöttek a dokik és direkt rákérdeztem meg fog maradni a lábam? Én pesszimistább voltam mint a dokik... Utolag árulta el a ferfi ápoló hogy életveszélyben voltam, egyébként ebbe bele szoktak halni ( egy házban lakunk a korházi ápolommal csak ők a foldszinten élnek..) Ugyanezt kellett megbeszéljem vele csak nálunk ( évekig hallgattam neki hikomat nő nem kell aki nyomi Páromnak feltettem a kérdést ha elveszitem a lábam akkor elhagy? Ő sohasem akart toloszékest ez van de nem hagyott el, pedig bármikor ujra letámadhat az MRSA nevu szuper baktérium. Oké egyelőre megvannak a végtagjaim. Szabadságra indultunk Magyarországra és megvolt neki a repülőjegy kinyomtatva, de nem utazott haza, velem volt 2hétig. Utál korházba járni, de 3szor meglátogatott 6nap alatt. Mindennap hivott, párom kiment a piacra 2számmal nagyobb bakancsot vett 40percig várta az eladótt amig kipakolta azt a cipőt. Nála nagyon nagy dolog 40perc várakozas amikor 1percet sem képes egyébként várni, de éles helyzetben amikor tényleg számit itt mutatkozott meg mennyire szeret... Piacra sem jár szóval minden cselekedetében felém fordulva segitett a korházi tanácsokat a zárojelentésemen kellett vegyen nekem egy Sliperst ( papucsot amibe belefér a lábam, mert nagyon be volt dagadva.
@gergelylinczmayer271
@gergelylinczmayer271 Жыл бұрын
Ismét egy fantasztikus beszélgetés!
@borbalaszennai5397
@borbalaszennai5397 Жыл бұрын
Nagyon megfogott András beszélgetése, remélem megtalálja újra a helyét az élteben. 🙏❤️Alexa egészen az utolsó mondatáig nagyon tetszett az élethez való ragszkodása és "öröme, "de ellenmondásban keveredett, hogy pereskedik a kórházzal. De megmentették az életét, hónapokig ápolták, gondoskodtak róla, mi lett volna ha kevesebb törődést kapott volna és meghal. Szóval kevés a boldogsághoz az élet, hmmm. miért nem döntöttek úgy, amikor még kérdéses volt, hogy várjunk hátha jobb lesz. Na ezt a felelőséget a szülők sem válalták volna, de felelőst keresik. Ejnye. 😢
@beazsoldos7222
@beazsoldos7222 Жыл бұрын
Borbála teljesen egyetértek,ha nem végzik el a beavatkozást lehet már nem élne.Nem is értem miért pereskednek,hiszen megmentették az életét!
@erzsebetkelemen2632
@erzsebetkelemen2632 Жыл бұрын
Mondjuk nem kellett volna ápolni olyan hosszan ha időben észreveszik mi a baj. Azért ne legyen hálás hogy addig bénáztak amíg túl késő lett.
@beazsoldos7222
@beazsoldos7222 Жыл бұрын
@@erzsebetkelemen2632 Tízmillióbol egy emberrel történik meg,hogy így kap vérmérgezés,tehát feltehetően az orvosok is nehezen jöttek rá a diagnózisra!! Dolgoztam egészségügyben van olyan eset ahol nehéz megállapítani a diagnózist!Amúgy meg a beszélgetésben nem hangzott el,hogy az orvosok hibáztak csak a végén úgy mellékesen mondta,hogy pereskednek.
@tisza41
@tisza41 Жыл бұрын
Nagyon jó volt hallgatni . Meg lennék lepve ha Andràs élete (azaz annak egy rèsze) nem a szülöség felé venné az irányt . Vhogy napnál is világosabb nekem és nem azèrt mert azt gondolom hogy mindenkinek ez lenne az útja(aki nem pap ) nagyon nem .
@kritothvd5491
@kritothvd5491 Жыл бұрын
Nagyon nagyon köszönöm
@zsuzsannakruj3531
@zsuzsannakruj3531 2 ай бұрын
A beszélgetés tetszik,mint mindig. Ellenérzésem most abból fakad,hogy H.A.kommunizmusról beszél. Nálunk állampárti szocializmus volt,az 1980-as években ráadásul sokkal nagyobb volt a munkahelyi szabadság,mint manapság.Tanárként bemutató órára bevittem a Bibliát,és ebből sem lett soha baj. Nem voltam párttag,és nyugodtan tettem a dolgomat,”kisember”szüleimmel együtt.
@timtom1847
@timtom1847 Жыл бұрын
Mind a két történet mélyen megérintett. Az édesanyám lassan 7 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy elég volt az életből. Nem kért segítséget, nem írt búcsú levelet, egy szó nélkül és szinte minden előjel nélkül történt meg a tragédia. Akkor tanultam meg, hogy az élet valóban annyira törékeny mint a porcelán. És, hogy aki menni akar azt nem lehet megállítani. A depresszió valóban egy iszonyatosan alattomos betegség.😌 A másik történet azért érintett mélyen, mert az unokaöccsém egy évvel ezelőtt autóbalesetet szenvedett és kerekesszékes lett. Ahogy hallgattam ezt a lányt végig ő járt a fejemben, és azt gondoltam, hogy valóban mennyire fontos a családi háttér. Ez a lány nagyon szerencsés, hogy ilyen támogató és szerető családja van. Példaértékű, hogy így is hozzá lehet állni az élethez. Gratulálok és sok sikert kívánok neki minden téren az életben.🙏🙏🙏🙏 Timi Barcelonából❤️🥰
@YourNickIsTaken
@YourNickIsTaken 4 ай бұрын
Kapcsolatban lenni úgy, hogy senkire nem számíthatsz közben - annál jobb a halál.
@csuhajmiklos455
@csuhajmiklos455 3 ай бұрын
Bertolucci: A megalkuvó című filmje. Hodász a főszereplő. Nagyon erős főszereplő!
@pannionline7
@pannionline7 Жыл бұрын
💙🙏
@evakezdi8159
@evakezdi8159 Жыл бұрын
Bizony, András utolsó mondataira kellene figyelni!
@user-tk4vf4lb7o
@user-tk4vf4lb7o Жыл бұрын
Nagyon sok "Hodász András kellene a mai világba". Csak miatta szóltam hozzá....Nyilván valóan arra gondolok, amit emberileg képvisel és nem a depresszióra..." Több Andrást a világnak=kevesebb depi talán"...
@franciskagal9963
@franciskagal9963 Жыл бұрын
Szóval a cölibátus nem fer össze az emberi faj alapvető szuksegleteivel...szóval idejét múlt nyomasztó és romboló...talán el kene az egyháznak gondolkodnia ezen...
@marton.balint
@marton.balint Жыл бұрын
Hodász Andrást nagyon szeretem és nagyon sajnálom. Viszont hálás is vagyok neki, mert a katolikus egyház lelkileg megnyomorított áldozataként ablakot nyit arra, hogy az Isten földi helytartójának kikiáltott világszervezet munkatársaként élni egy sehová nem vezető tévút. Reméljük ahogy telik az idő, egyre kevesebb áldozatot szednek az ártatlan lakosság körében a vallási szervezetek. Mindenki élje meg a saját hitét, és a szomorú, magányos papi élet helyett élje meg a szerelem, a család és a szabadság érzését.
@ritafazekas5829
@ritafazekas5829 Жыл бұрын
Az egyház nem azt adja, amire az embernek szüksége van, Andrásnak sem.. sajnálom, hogy igy szenved ettől. De élni igenis jó-minden nehézségével együtt. Kivánom neki, hogy megtalálja az útját és boldog legyen: a természet nagy segitség!
@beazsoldos7222
@beazsoldos7222 Жыл бұрын
@@ritafazekas5829 Ez is egy vélemény,hogy ki hogy gondolja,hogy élni jó az szubjektív!
@katavargs7467
@katavargs7467 Жыл бұрын
Már nem szenved és nem kell neki sajnálat. Sínen van, legalábbis a beszèlgetésből ez derült ki, ha ugyanazt hallgattuk!
@Shaara1
@Shaara1 Жыл бұрын
Nem az Egyhaz rossz es megnyomorito, hanem o volt nemodavalo. Lehet hogy az elejen azt hitte, es le a kalappal hogy kivaloan vegezte a hivatasat egeszen idaig, de nyilvanvaloan mas a hivatasa. Es nem azert mert az Egyhaz gonosz, hanem mert neki kovetnie kell a szamara kijelolt utat es be is latta.
@emmaherczeg5734
@emmaherczeg5734 Жыл бұрын
Nem ezt mondta, ez ellen ő tiltakozna a legjobban. Akkor elhagyta volna az Egyházat is, de nem tette, csupán már nem papként tartozik oda. A "mindenki élje meg a saját hitét" semmit sem jelent. Közösség, társak nélkül, ez semmi.
@jozsefborsa2429
@jozsefborsa2429 Жыл бұрын
Kedves Hodász Páter! (Az most mind1, hogy én depressziós vagyok, vagy sem.) Azt gondolom, hogy az életcél, illetve az élet értelmének felismerése nem szabad akarati döntés kérdése. (...) Szabad akaratomban az "Élet" fő tárgyában kétféle döntést hozhatok: egy, hogyan akarok élni, kettő, hogyan NEM akarok élni. Ez utóbbit kellene elismerni, függtelenül attól, hogy depressziós (avagy más beteg) vagyok, avagy nem. Ezzel érkezünk el az eutanáziához való viszonyunkhoz, ami ma még sok tekintetben (főként az egyházakban) tabunak számít. (...) A depressziót szerintem egyetlen dologgal lehet meggyógyítani (nem életcéllal, bogyókkal, sikerekkel, empátiával, meghallgatással, megértéssel, anlízissel, stb. stb.) ez pedig az, hogy a depressziós biztosan (!) tudja és érezze (mind2 egyformán fontos!), hogy valaki(k) SZERETI. Ez lenne az egyházak dolga a vallásuk függvényében. Nos, ettől vagyunk iszonyúan távol.
@jozsefborsa2429
@jozsefborsa2429 Жыл бұрын
Kedves Hodász Páter! Érdekelne, hogy - Ön szerint - miképpen lehetséges az, hogy nincs igazságosság, de igazság viszont van. Tisztelettel kérem, hogy a "hit" érvet hagyjuk ki a válaszból, hiszen attól, hogy hiszek valamiben, attól az még nem feltétlenül létezik.
@mollyb.7834
@mollyb.7834 Жыл бұрын
Alexa és Hodász közt zongorázni lehet a különbséget életszemléletben mentalitásban, és ez valóban érdekes, hogy min múlik, hogy valaki egy hatalmas tragédia után is azonnal felpattan és új célokat tűz ki magának. Van aki meg csak rágódik és rágódik dolgokon, de látszólag nem jut előre... Sok erőt és kitartást mindkettejüknek. Egyébként Hodásszal személyesen nem az a probléma, hogy kilépett vagy nem lépett. Ez az egyéni döntés tiszteletben tartható, kívanom neki a legjobbat. Hanem az a probléma, hogy hogyan lépett ki.
@ildikogerczei729
@ildikogerczei729 Жыл бұрын
@kisbudai
@kisbudai Жыл бұрын
Vagány motoros :)
@klaratoth1600
@klaratoth1600 Жыл бұрын
Erőt es kitartast kívanok.🙏
@mitnemert7699
@mitnemert7699 Жыл бұрын
17:22 "... mint két normális ember... ". Cseppet freudi elszólásnak érzem ezt, talán szembeállítva korábbi életével, s némi haraggal ez irányba...
@vivienm2037
@vivienm2037 Жыл бұрын
Andràs 💚💚💚💚
@birkas-kovatsannemarie9317
@birkas-kovatsannemarie9317 Жыл бұрын
Koszonom
@tzoli06
@tzoli06 Жыл бұрын
Alexát meg kell mutatnom anyumnak, hogy lássa így is lehet!!! :O
@evakatona7997
@evakatona7997 Жыл бұрын
Hü,, ha !!!! Igen !!!!!! Ez erő !!!!!
@steabee
@steabee Жыл бұрын
Ugyanaz a cipő. Veled vagyok András
@szeretettgyermek
@szeretettgyermek 10 ай бұрын
Szerintem aki gyászol, az nem nevetgél...
@jozsefborsa2429
@jozsefborsa2429 Жыл бұрын
Kedves Hodász Páter! Nem vagyok melletted, mert azt sem tudod, hogy ki vagyok. Most éppen valahol az éjszakában a világ egy pontjában gépelek a billentyűzeten. Nem vagyok melletted, főként nem, mert magyar vagy, mert ember vagy, mert pap vagy, vagy nem vagy pap, mert bajban vagy, vagy éppen bodog vagy. Nem tudom szálakra bontani miért. De itt vagyok, mert szeretlek.
@csuhajmiklos455
@csuhajmiklos455 3 ай бұрын
HODÁSZ egyenlő A MEGALKUVÁS!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@gyorgyszekely3687
@gyorgyszekely3687 Жыл бұрын
És a bibliai Krisztus-hit? Arról még sose hallottam Andrástól. Se most, se korábban. Csak a lelkizésről és a "társadalom" szolgálatáról. Nem megy az (se) anélkül. Keressen már egy cseppet sem vallásos, de Krisztusban élő csoportot! Nagyon ajánlom. Szívesen beszélgetek.
@AdamJurewicz91
@AdamJurewicz91 Жыл бұрын
Mint például az Omega gyülekezet?
@gyorgyszekely3687
@gyorgyszekely3687 Жыл бұрын
@@AdamJurewicz91 Őket nem ismerem. Csak Andrásnak mondtam, ha érdekli, itthon vagyok. De például, ha evangéliumiak.
@AdamJurewicz91
@AdamJurewicz91 Жыл бұрын
@@gyorgyszekely3687 mondjon konkrét gyülezet neveket...
@erzsebethevesi1356
@erzsebethevesi1356 Жыл бұрын
Atya ég ennek a negyedétől vilàggà mennék.
@csuhajmiklos455
@csuhajmiklos455 3 ай бұрын
Lehet, hogy ő molesztálta a papot, nem?
@erzsebetsalfai3933
@erzsebetsalfai3933 Жыл бұрын
Hodász András csapzott, nem csak a kerékpár út miatt! Nincs békéje!
@piridede6604
@piridede6604 Жыл бұрын
????
@karolykovacs7216
@karolykovacs7216 Жыл бұрын
csodálatos nő
@krisztinalengyel5031
@krisztinalengyel5031 Жыл бұрын
Egy mellékszál, de nekem felmerült a kérdés, mi az oka annak, hogy a két hasonló korú ember (33 és 38 évesek) magázódnak. Szerintem ez annyira nem életszerű, mikor korábban sok idősebb, híresebb színész, művész is felajánlotta (gondolom) Endrének a tegezést... Hodász Andrással is tegeződtek...
@Maisonfeuspectateur
@Maisonfeuspectateur Жыл бұрын
Pasija van vagy csaja?
@borbelyzoltanne6687
@borbelyzoltanne6687 Жыл бұрын
Társa van, ez elég és jó tudni! ❤
@Maisonfeuspectateur
@Maisonfeuspectateur Жыл бұрын
@@borbelyzoltanne6687 ha elég lenne, nem kérdeztem volna. Jó tudni, hogy az embernek, aki papként először határozottan képviselte az Egyház tanítását a homoszexualitásról, majd harsány melegjogvédő lett, vajon milyen a szexuális irányultsága. És feltűnő módon kerülte azokat a kifejezéseket, amelyekből kiderült volna a "társa" neme.
@borbelyzoltanne6687
@borbelyzoltanne6687 Жыл бұрын
@@Maisonfeuspectateur Elfogadom a kíváncsiságát, akkor helyesbítek. NEKEM elég. Elfogult vagyok, sokat tanultam tőle és nagyon kedvelem, ezért nem érdekel a társa neme. Elfogadó vagyok, nem csak irányába. Egyébként pedig nincs titok ami soha nem derül ki, bár mondom, engem elsősorban az érdekel, hogy boldog legyen mert neki is jár. Attól teljesen függetlenül, hogy hogyan élt korábban. Köszönöm a megjegyzését🙂
@karolyszabo4087
@karolyszabo4087 Жыл бұрын
Hodász András éretlen volt a papságra és éretlen a házasságra is. Örülök hogy jól van, de eddig sem érdekelt az influerszerkedése, ezután se fog.
@barbaraszilagyi4512
@barbaraszilagyi4512 Жыл бұрын
Éretlen???!! Akkor sok ilyen "éretlen" magyar Férfi kellene kis hazánknak... Te végighallgattad akár a mostani beszélgetését Endrével?? Példa értékű az őszintesége, a józan gondolkodása, az, hogy ki meri mondani az Igazságot, a valóságot, nem pátoszos, nem játssza meg magát, hanem igazán segítő, másik emberre odafigyelő. Amúgy meg nem a házassági vagy a papsági kötelék a lényeg, hanem, hogy ember tudj maradni és hogy minőségi kapcsolatokat teremts...
@AdamJurewicz91
@AdamJurewicz91 Жыл бұрын
Relatív hogy mi az hogy éretlen.... nekem apám idősebbik húga gyermektelen, én inkább mentális betegségnek tudom, hogy nem lett családja amivel 72 éve él együtt.... az anyai nagybácsikám is mozgáskorlátozott és enyhén értelmileg sérült volt... neki se lett családja.... amúgy nem érettség kérdése, hogy valaki vállal-e gyermeket vagy sem... van aki elvan gyerek és társ nélkül is....
@barbaraszilagyi4512
@barbaraszilagyi4512 Жыл бұрын
@@AdamJurewicz91 A hangsúly nem azon van hogy vállal gyereket vagy nem az ember, hiszen szabad döntése ez mindenkinek és ahogy írtad: "van aki elvan gyerek és társ nélkül is." A lényeg inkább az, hogyha úgy dönt, hogy vállal gyereket akkor legyen ereje, energiája hozzá, hogy akár EGYEDÜL felnevelje. Attól a pillanattól fogva felelősséggel tartozik egy másik emberi lényért és nem mutogathat másra és valójában nem várhat segítséget mástól. Szóval erő kell hozzá, kitartás és tudatosság....egy keresztnél többet cipelsz....önként és dalolva:)....
@moenmoen5471
@moenmoen5471 Жыл бұрын
@@barbaraszilagyi4512 majd ha rá jösztök,hogy a gyereket nem vállalod ,hanem kapod ajándékba akkor nem lesz teher.
@barbaraszilagyi4512
@barbaraszilagyi4512 Жыл бұрын
@@moenmoen5471 Még az is lehet, hogy neked van igazad és a gyereket ajándékba kapjuk, de bizony ez az ajándék egy életre szól és felelősséggel jár. Türelmet, lemondást követelő.. Hányan vannak akik erről az "ajándékról" lemondanak, vagy nem mondanak le de nem is foglalkoznak vele. Tehát a gyerek nem "babaruha"....bizony, hogy ezt az "ajándékot" vállalni is kell a nem várt nehézséggel a "k@kis pelussal" együtt....
@ninnomanno9800
@ninnomanno9800 Жыл бұрын
Az a valaki férfi vagy nő?😏🌈🥳
@piridede6604
@piridede6604 Жыл бұрын
Nem mindegy????
@juditkiss3580
@juditkiss3580 Жыл бұрын
Köszönöm ❤
Élni jó - Dr. Bánki György és Czakó Zsófia (Klubrádió)
1:01:00
Kadarkai Endre
Рет қаралды 58 М.
Élni jó - Szinetár Miklós és Oláh-Paulon Viktória (Klubrádió)
1:10:46
Világtalálkozó- Császár Előd és Hodász András (Klubrádió)
59:17
DTK: Elviszlek magammal - Hodász András
45:45
WMN Magazin
Рет қаралды 176 М.
Élni jó #035 (2023.06.10.): Lakatos Márk és Bolyki László
1:02:52
Élni jó - Nádasdy Ádám és Fahidi Éva (Klubrádió)
59:50
Kadarkai Endre
Рет қаралды 57 М.
Szavakon túl - Gálvölgyi János 2. rész (Klubrádió)
55:12
Kadarkai Endre
Рет қаралды 61 М.
Élni jó - Jordán Tamás és Ljasuk Dimitry (Klubrádió)
1:05:37
Kadarkai Endre
Рет қаралды 55 М.