Рет қаралды 11,152
Mint ahogy minden évben, idén is elindultunk a haverokkal a szokásos magyarországi motoros túránkra. Először úgy döntöttünk hogy Visegrád környékén fogunk motorozni, és onnan megyünk össze-vissza, de aztán ahogy tavaly, idén is az Északi-középhegységben kötöttünk ki.
Ennek a háromnapos túrának az első részét láthatjátok most, amiben a szülőfalunkból, Dabronyból indulunk először Bakonybélen keresztül majd Zircen át először a Cseszneki várig. Onnan Várpalotán keresztül egy elhagyatott romos kastélyt, a Kégl a kastélyt szerettük volna megnézni, de sajnos nem tudtunk odamenni a kastélyhoz, mert nagyon privátnak nézett ki, és elkerített volt a hely. Majd innen elindulva útközben érintettük a Tinnye és Piliscsaba között lévő Üvegtigris büfékocsit. Aztán az első napunk tulajdonképpen fő célpontjához az Egri Csillagokból ismert, egri vár másolatához, a Pilisborosjenő határában lévő makett várhoz vitt az utunk. Majd innen már nagyobb cél nélkül csak a Visegrádon lévő szállásunk hoz motoroztunk.
Az első napra ennyi jutott. Ha van kedvetek nézzétek meg ezt a videót és az egész négy részes sorozatot, hogy milyen szép helyeken jártunk.
Üdv. Bali
Ha szeretnétek kapcsolatba lépni velem, vagy csak egyszerűen tudni szeretnétek, hogy pillanatnyilag merre járok, akkor írjatok Email-t vagy kövessétek ezeket a csatornákat is:
📸Instagramm: bali_on_roa...
👥Facebook: / onroad.bali.9
💻Email : balionroad@googlemail.com