Az alàbbi hozzàszólàst, éppen ma írtam egy színész oldalàn, aki mint egy hangos könyv, részleteket olvas fel Müller Péter egyik könyvéből épp. A mai rész az àldozatról szólt. Arról a témàról írtam ezt, ami maximàlisan összecseng az Ön gondolataival, Imre. Köszönöm, most is köszönöm szépen, hogy a gondolatai révén újból és újból àtkeretezhetem az életemet. És milyen fura, Ön is paprikàs krumpliról beszél ma, ahogy írtam ma én is... Az egyik csalàdtagom mondja mindig , hogy fölàldozta az életét értem. Miközben érzem hogy nem igaz, amit mond. Amikor vizsgaidőszakban 11 vizsgàból 8 - szor lecsóra mentem haza( jeles eredménnyel) és soha nem főzött egyszer sem paprikàs krumplit, megkérdeztem, hogy miért nem főzött inkàbb paprikàs krumplit.( nekem.) Azt a választ kaptam, hogy az ő pàrja a lecsót szereti. Abból tudtam, kimondott szavak nélkül is, hogy nem szeret engem. Ha bàrmikor szükségem van igazàn szeretetre, akkor paprikàs krumplit főzök, ez egy mély ellenàllàs bennem. A paprikàs krumpli maga a szeretet nekem, főleg, ha még bogràcsban is főzhetem, a szeretteimnek! Zsíron pirított hagymàval, köménnyel, babérral, fokhagymàval , pörkölt alaplébe belefőzött, szétmàllott sàrga krumplit készítek el, kolbàsszal, sonkàval, vagy füstölt bordaporccal. Tàlalom friss kenyérrel, (vagy levébe belefőzött nokedlivel,) savanyú uborkàval vagy csípős ecetes citrompaprikàval esetleg csalamàdéval, forrón, gőzölgőn a tànyérokon, de képes vagyok csak magamnak is kis adagot megfőzni, ha kell a lelkemnek. Lecsót is készítek, nyàron, de csak roppanósan, padlizsànnal, szalonnàval és kis kolbàsszal, ahogy a franciàk a ratatuille-t pàroljàk, pirítjàk meg. Soha nem ettem azóta sem löttyedt lecsót.( A löttyedt jelzôt nem màsok farizmàra hasznàlom, ahogy a köztudatban sokan, hanem a lecsóra...)