Miele Főzőiskola: Puncstorta

  Рет қаралды 267,906

Miele Magyarország

Miele Magyarország

12 жыл бұрын

🔴 Recept: bit.ly/3C0q59x
🔴 Hozzávalók:
12 db tojás
240 g liszt
240 g cukor
300 g sárgabaracklekvár
400 g cukor
300 ml víz
160 ml rum
🔴 Elkészítés:
A két piskótához a tojássárgáját habosra keverjük, majd a tojásfehérjéket a cukorral is nem túl kemény habbá verjük. Óvatosan keverjük össze a két tojáshabot, majd forgassuk bele a lisztet. A bekevert piskótatésztát osszuk szét a két papírral becsomagolt sütőkarikában. Süssük meg 160 °C-os előmelegített sütőben 40-45 perc alatt. A cukorsziruphoz a cukrot és a vizet összeforraljuk, és enyhe szálpróbáig sűrítjük. Amikor kissé lehűlt belekeverjük a rumot majd kettéosztjuk. Az egyik felét enyhén sárgára, a másik felét halványpirosra színezzük ételfestékkel.
Torta töltése
Mindkét kihűlt piskótát keresztben kettévágjuk. Az egyikből lesz az alja és a teteje, a másikból pedig a töltelék, ezt még hosszanti csíkokra is felvágjuk. A tortát fejjel lefelé kell betöltenünk. Egy szilikon papírra helyezzünk egy sütőkarikát, majd tegyük bele a kettévágott piskóta felső részét a bőrös felületével lefelé. A másik oldalát kenjük meg forró sárgabaracklekvárral. A csíkokra vágott piskótákat felváltva mártogassuk a piros, illetve a sárga cukorszirupba. Alaposan nyomkodjuk ki, és pepitában pakoljuk a lelekvározott piskótára két sorban. Lekvározzuk le a tetejét, és tegyük rá a másik piskótalapot. Tegyünk egy tálcát a tortára, és súlyozzuk le, majd egy éjszakán keresztül préseljük. Miután lepréseltük, vágjuk le róla a sütőkarikát. Kenjük körbe forró lekvárral, és húzzuk át rózsaszín fondánnal. A fondán felmelegítésénél vigyázzunk, hogy ne menjünk 40 °C fölé. Óvatosan vízgőz fölött melegítsük.
🔴 A márkáról
Immer Besser: egy valóra váltott ígéret a Mielétől. Hiszen a legfontosabb érték számunkra felhasználóink bizalma, ez a bizalom pedig arra az állandóan megújuló, mégis töretlen minőségre épül, amit megtalálhattok minden egyes Miele mosógépben, porszívóban vagy éppen konyhai berendezésben.
Prémium háztartási gépeink szemet gyönyörködtető designja, fantasztikus teljesítménye, fenntartható és innovatív technológiai megoldásai garantálják, hogy a hétköznapok pillanatai is különleges élményekké váljanak. Neked már csak az otthonod és a családod iránti szenvedélyt kell hozzátenned.
Miele. Szeresd, amit csinálsz.
🔴 Miele Főzőiskola
A Miele Főzőiskola az a hely, ahol a főzés élménye mellett barátságok is szövődnek, s mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy speciális, egyedi eseményeink szinte minden nap teltházzal működnek. Magyarország kiváló séfjei engednek betekintés itt nálunk a kulisszatitkaiba, megmutatják különleges elképzeléseiket a gasztronómiáról és különböző trükköket tanítanak a Miele Főzőiskola rajongóinak.
🔴 Kövess minket
Weboldal: www.miele.hu
Webshop: shop.miele.hu/hu/webshop
Események: shop.miele.hu/hu/rendezvenyek
Facebook: / mielemagyarorszag
Instagram: / mielemagyarorszag
🔴 A videót készítette: MapixFilm www.mapix.hu 📧 Iratkozzon fel a Miele hírlevélre, hogy első kézből értesüljön termékhíreinkről, promócióinkról, eseményeinkről: www.miele.hu/f/hu/newsletter-...

Пікірлер: 92
@JokkaD-nc7wz
@JokkaD-nc7wz 4 жыл бұрын
Mindig is a puncstorta volt a kedvencem. Holnapra isler a terv de lehet megbombazom egy puncstortaval! Nagyon Jo a video gyonyoru a torta!
@jurajfeher3679
@jurajfeher3679 4 жыл бұрын
köszönöm a receptet ,feleségem elkészítette a születésnapomra és nagyon finom volt
@lelkimosoly
@lelkimosoly 3 жыл бұрын
Tökéletes piskóta recept! Köszönöm!
@szuzy12
@szuzy12 8 жыл бұрын
Köszönöm a receptet :) el készítettem izre nagyon finom volt . Gyorsan el is fogyott :)
@lextibor2171
@lextibor2171 11 жыл бұрын
Nagyon nagy elismerésem a szakács úrnak! Gyönyörű torta :)
@edithcsiszer9860
@edithcsiszer9860 4 жыл бұрын
Gyonyoru torta!!! koszonom szepen a receptet!!
@1CSUCSI
@1CSUCSI 10 жыл бұрын
Ez csodaszép:) Még csak most kezdtem a szakmát,de ezt a tortát elkészítem,remélem ugyan ilyen gyönyörű lesz!:)
@valerijadomokus9480
@valerijadomokus9480 5 жыл бұрын
Ti si kuhar vidi se. Ili slastičar. BRAVO👍👍👍👍👍👌👌👌👌
@rozibulas7406
@rozibulas7406 6 жыл бұрын
Nagyon jó ez a torták 😀😀😀
@tomivarga5840
@tomivarga5840 9 жыл бұрын
már nagyon régóta nézem magát és fel is vagyok iratkozva. az összes videót szeretem és likeolom is őket. szeretnem ha elkészítene a számomra egy kívül belül csokitortát, esetleg nutellatortát. előre is köszönöm.
@user-sz2dd9lj3u
@user-sz2dd9lj3u 11 ай бұрын
Koszonom szepen 😊😊❤❤
@truffle_and_sony
@truffle_and_sony 11 жыл бұрын
Kedvencem a diótortájuk :D Egy marlenkát , legyen szíves :)
@78Ewik
@78Ewik 11 жыл бұрын
Fantastycznie wygląda i pewnie jeszcze lepiej smakuje...
@pinceaszka
@pinceaszka 7 жыл бұрын
Csodás! Nagyon szeretem. Csak megjegyezném, hogy ugyanígy lehet olyan puncstortát is készíteni, amit gyerekek is fogyasztgatnak, a rum helyett rumaromát kell használni. Ugyanolyan finom. Kipróbált recept.
@attilahorvath4887
@attilahorvath4887 5 жыл бұрын
Ügyes😁👏👏
@KinteytKi
@KinteytKi 11 жыл бұрын
nagyon jól néz ki! :P
@szilviaharsanyi9596
@szilviaharsanyi9596 9 жыл бұрын
nagyon szép de megtudnád csinálni eggy nutella tortát
@olgabalkay7075
@olgabalkay7075 5 жыл бұрын
Citromkrém torta receptet szeretnék kérni, kapni... Előre köszönöm szépen! 🙋
@buzasgabriella9258
@buzasgabriella9258 10 жыл бұрын
I think that these recepes are really awsome.
@nonkonform1st
@nonkonform1st 4 жыл бұрын
'recepes' XD
@ilonafarkas3305
@ilonafarkas3305 6 жыл бұрын
Ilona nagyon jó a kedvencem
@ilonafarkas3305
@ilonafarkas3305 6 жыл бұрын
a kedvenc tortám bravó gratulálok
@Frau_M
@Frau_M 3 жыл бұрын
Nagyon ügyes vagy, kedves Willi, - melyik (gondolom belvárosi) Hotel cukrászdájába lehetne elmenni, hogy egyszer mi is megkóstolhatnánk ezt a gyönyörüséges tortádat? Hova szállit a Miele? Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, legjobb egészséget! Elöre is köszönöm válaszodat. 2020.dec.
@klyna18
@klyna18 11 жыл бұрын
Ez a kedvenc tortám, mióta az eszemet tudom *.*
@agneskovacs9305
@agneskovacs9305 4 жыл бұрын
Ez profi munka! A torta részét meg is tudom csinálni, de a fondant sajnos nem!
@user-hy2ie5io2x
@user-hy2ie5io2x 9 жыл бұрын
Legyen szives megdudná csinálni a piskóta felvertet vagyis a piskóta tekercset! nagyon köszönöm
@brendonpinezits5555
@brendonpinezits5555 8 жыл бұрын
már nagyon régóta nézem a csatornát azt szeretném hogy tudtok késziteni banán tortát
@krisztiansomogyi9488
@krisztiansomogyi9488 8 жыл бұрын
hello!tudom hogy már 2016 van de csal 1éve fedeztem fel a csatornát ami nagyon tetszik!szeretném ha készítene egy őzgerinc tortát! Előre is köszönöm!
@erikahorvathne1593
@erikahorvathne1593 6 жыл бұрын
👍👌
@juditsiposnenemes9953
@juditsiposnenemes9953 4 жыл бұрын
Profi ,a videó is és cukrász is
@pegidiamond
@pegidiamond 4 жыл бұрын
😍
@peabuts
@peabuts 11 жыл бұрын
A cukrasz is fincsi es a Torta is;)))
@lbarbi73
@lbarbi73 5 жыл бұрын
Ez így nagyon rendben van, el is fogom készíteni, csak egy kérdés, súlyra kb. mennyi fondant melegítsek fel, ami elég a bevonatra?
@szandranagy3347
@szandranagy3347 8 жыл бұрын
en csak azt szeretném kérni hogy a fehér csokis szuflét el tudnátok e késziteni mert nekem recept alapján sosem úgy sikerül ahogyan kéne :) előrre is köszi
@repdider
@repdider 11 жыл бұрын
Nagyon jók a videók!! Esetleg lehetne madártejkrém torta?:) Család kedvence a madártej, és szeretnénk megtudni, hogy készítik a profik, hogy mi is el tudjuk sajátítani:)
@poj3272
@poj3272 5 жыл бұрын
Gyami😋
@margitszakacsne9243
@margitszakacsne9243 4 ай бұрын
Egy téglalap alakú tortát hogyan tudom áthelyezni? 25*38cm.
@csengepozderka7080
@csengepozderka7080 6 жыл бұрын
Ha cukormentes tortát tudsz készíteni akkor várom.
@nagyzsuzsi74
@nagyzsuzsi74 9 жыл бұрын
Szeretem nagyon a puncs tortàt de a kedvenc süteményem az Eszterházi torta. Nagyon szeretném itthon is elkészíteni, az eredeti recept alapjàn. Segítséget szeretnék kérni . Előre is köszönöm
@amikosakakura1326
@amikosakakura1326 5 жыл бұрын
Én is szívesen látnék Eszterházi torta készítést
@amikosakakura1326
@amikosakakura1326 5 жыл бұрын
Örülnék, ha készítenél créme brulé-t
@Silmarwen9
@Silmarwen9 11 жыл бұрын
Elkészíthetem a cukorszirupot rumaromával is? Mennyi kell belőle? Kisgyerek is enne a tortából, nem szeretném alkohollal készíteni.
@juliaagneshorvath3036
@juliaagneshorvath3036 8 жыл бұрын
esetleg a macaron nevű süteményt el lehetne készíteni? nekem sosem sikerül..itt olyan jó tippeket kapok, nagyon szeretem a csatornát és Vilmos stílusát
@nonkonform1st
@nonkonform1st 4 жыл бұрын
kzfaq.info/get/bejne/gJePeraSy9HHgWw.html
@nagyovaevelina654
@nagyovaevelina654 3 жыл бұрын
Csodás,e héten el is készítsük. Viszont az lenne a kérdésem hogy a 16 szeletes torta forma az mekkora átmérőjű?
@larixtom
@larixtom 2 жыл бұрын
22 cm
@zoltanp1461
@zoltanp1461 4 жыл бұрын
Ez jol nez ki de nem igazi PUNCS TORTA ! Nem is lehet egyutt emliteni azzal amit en ettem otthon minden cukraszdaban 30 eve. Abban volt narancshej, rum, malna jam, cacao es daralt dio is a toltelekben. Oh well :((
@DavyPWN
@DavyPWN 11 жыл бұрын
Én a legtöbb receptbe azt látom tesznek bele kakaóport meg amit én ettem cukrászdába puncstortát annak sötétebb volt sokkal a belseje? Erre kaphatok választ?
@norbertkoren8397
@norbertkoren8397 6 жыл бұрын
sziasztok meg tudnátok csinálni a gulyás minyont a puncs minyont és agyümölcs free minyont hogy van. :)
@mariaszatmari4258
@mariaszatmari4258 10 жыл бұрын
Elkészítettem a tortát. A fondan bevonattal volt gondom. Mikor felolvasztottam vízgőz felett kicsit grízes volt, nem volt olyan folyékony, mint a filmben, és amint a tortára öntöttem szinte rögtön kezdett visszakötni, időm sem volt elkenni. Mit hibáztam? Köszönöm a választ!
@TheMongooseGirl
@TheMongooseGirl 10 жыл бұрын
Azzal nekem is volt...Nekem még csak nem is lett grizes :D Meguntam és beletettem egy edénybe majd 1 kevés vizzel. folyamatos keverés mellett megolvadt és tudtam vele dolgozni! Bár én még adtam hozzá vizet hogy folyékonyabb legyen...igyis visszadermedt sec-perc alatt!
@vakarcsdoresz
@vakarcsdoresz 8 жыл бұрын
túlhevítetted a fondant és nem hígítottad vízzel
@Sadaa75
@Sadaa75 12 жыл бұрын
Mmm, de szeretem :-P
@jozsefhorvath3997
@jozsefhorvath3997 7 жыл бұрын
Sadaa75 z
@lidiahadz2027
@lidiahadz2027 3 жыл бұрын
i cant see the recept..help anyone ^_^
@brigittapege9618
@brigittapege9618 3 жыл бұрын
Legyen szíves legalább egy szeletet csinálni abból a kappuccino tortából
@patrikmajor96
@patrikmajor96 9 жыл бұрын
Csináljon egy csokitortát:)
@znukimuki
@znukimuki 4 жыл бұрын
Indiánert
@sandorneszabo5011
@sandorneszabo5011 6 жыл бұрын
Ha gyereknek szeretném ezt a tortát megsütni akkor a 160ml rumot mivel lehet helyettesiteni?
@amikosakakura1326
@amikosakakura1326 5 жыл бұрын
Rumaroma
@henrietagaspar5077
@henrietagaspar5077 5 жыл бұрын
aroma,de csak kkanálnyi
@szalkagyuri
@szalkagyuri Жыл бұрын
Tisztelt főző iskola egyet nem értek meg ha külön külön verem fwl a tojást miert nem jön fel a piskóta teljesen lapos marad Viszont ha egyben verem fel akkor feljön
@zsuzsisziszi4611
@zsuzsisziszi4611 7 жыл бұрын
jonapot kerem keszitsen egy gesztegye tortat
@barbibnd
@barbibnd 3 жыл бұрын
punci torta
@Jasmin23336
@Jasmin23336 5 жыл бұрын
Csokitortát is kérlek.
@juditcsora2865
@juditcsora2865 8 жыл бұрын
csoki torta
@timeabanga7668
@timeabanga7668 11 жыл бұрын
Japán tortát is megmutatnátok, hogy hogyan kell? Az 5 éves kislányom kedvence :)
@gacsaijozsef8349
@gacsaijozsef8349 7 жыл бұрын
Tímea Banga
@sakkmatt
@sakkmatt Жыл бұрын
Minden tanárnak a hibája hogy nem tanít, csak ötösre akar vizsgázni. Nem én vagyok a vizsga biztos. Főiskolán tanulhatod a tanítás rejtelmeit. "Viszont látásra"
@ilikellner7595
@ilikellner7595 5 жыл бұрын
Aria A., nem kell nézni, de ki kiváncsi a véleményedre, tartsd meg magadnak.
@Felisha1976
@Felisha1976 2 жыл бұрын
kzfaq.infoaj59U3eKC9I?feature=share Köszönöm szépen a receptet, isteni volt! Mire eszembe jutott fotózni, a család már majdnem az egészet felfalta 🤣🤗♥️
@topmeasure
@topmeasure 7 жыл бұрын
Arrol szo sem esett, hogy mitol lett puncs izu a puncstorta.
@topmeasure
@topmeasure 7 жыл бұрын
A rumtól?
@topmeasure
@topmeasure 7 жыл бұрын
A cukorszirupban csak cukor van es rum, sajnos meg talalom a puncs izt.
@sonaponiova9905
@sonaponiova9905 7 жыл бұрын
VadKan cukor maz keszitese
@sonaponiova9905
@sonaponiova9905 7 жыл бұрын
Tamas Zsigmond
@fityisz7143
@fityisz7143 7 жыл бұрын
Tamas Zsigmond jol néz ki
@sakkmatt
@sakkmatt Жыл бұрын
Azért ne hadarj annyira. Nem mondtad el hogy a puha piskótának nem lesz szép sarka a mignonhoz. Most nekem sütsz, vagy piac képes cukrász süteményt?
@Crusaderglenn
@Crusaderglenn 11 жыл бұрын
menten beleharapok a monitorba
@hedvigadam-muller273
@hedvigadam-muller273 3 жыл бұрын
❤ ez cuki írás
@frizsuna1
@frizsuna1 12 жыл бұрын
@fjjuhasz :-)
@MrRabavolgyi
@MrRabavolgyi 6 жыл бұрын
frizsuna1 pucstorta. Kakao s. Valtozatban
@MrRabavolgyi
@MrRabavolgyi 6 жыл бұрын
Puncstorta. Hagyomanyos. Valtozatban
PUNCSTORTA💞 - BebePiskóta
7:49
Bebepiskóta
Рет қаралды 156 М.
Miele Főzőiskola: Eredeti dobostorta
10:57
Miele Magyarország
Рет қаралды 851 М.
Useful gadget for styling hair 🤩💖 #gadgets #hairstyle
00:20
FLIP FLOP Hacks
Рет қаралды 9 МЛН
Опасность фирменной зарядки Apple
00:57
SuperCrastan
Рет қаралды 11 МЛН
Каха заблудился в горах
00:57
К-Media
Рет қаралды 8 МЛН
Mom's Unique Approach to Teaching Kids Hygiene #shorts
00:16
Fabiosa Stories
Рет қаралды 34 МЛН
Miele Főzőiskola: Eszterházy torta
11:16
Miele Magyarország
Рет қаралды 376 М.
🌶️ Traditional Lavash Bread: Baking Bread on a Barrel Over Wood Fire
28:44
PUNCS SZELET
10:35
Bojtocska Ízvilága
Рет қаралды 13 М.
Miele Főzőiskola: Szedertorta
14:40
Miele Magyarország
Рет қаралды 72 М.
FONDÁN KÉSZÍTÉS 🍬- bevállalósaknak😁 -BebePiskóta
6:07
Miele Főzőiskola: Áfonyás joghurttorta
10:59
Miele Magyarország
Рет қаралды 102 М.
Exclusive czech punch cake  [Czech Cuisine S01E06]
4:34
Cooking Planet
Рет қаралды 131 М.
Klasszikus puncstorta gluténmentesen meggyes puncstöltelékkel
9:42
Mi Sütink gluténmentes
Рет қаралды 8 М.
Useful gadget for styling hair 🤩💖 #gadgets #hairstyle
00:20
FLIP FLOP Hacks
Рет қаралды 9 МЛН