Ezzel a stúdió saját maga rúgja fel az eddigi tartalmait! Az első rajzfilm elkészülte után, 1994 és 1998 (a második rész elkészülése) között kiadtak gyerekkönyveket és képregényeket. Ezekben szépen és érthetően el van magyarázva "a királyi család" eredete. Az első rajzfilm korai forgatókönyveiben még volt "rendes neve is" az oroszlánfalkának, amely a terület felett uralkodik: Ndona (magyarosan inkább "endona", vagy kiejtést tükrözve "endóná") oroszlánfalka. 1: egy Mohátu nevű hímoroszlán vezette el az állatokat arra a vidékre, amely később "Büszkefölde" (vagy inkább az Endona oroszlánfalka területe) lesz. A hosszú vándorút során lefektette azt a törvényt, hogy egyik ragadozó sem vadászhat a növényevőkre ok nélkül. VALÓJÁBAN Ő VOLT AZ ELSŐ OROSZLÁNKIRÁLY. Később született egy lánya, Uru. 2: Mohátu halála után Uru hercegnő és a párja, Áhádi (magányos fiatal hímként került a területre), lett az Endoná falka királya. A hímoroszlán, akit annak idején Mohátu király kegyesen befogadott, megígérte (innen ered a neve is: "áhádi-ígéret szuahéli nyelven), hogy fenntartja az egyensúlyt, amit az első király elkezdett. Áhádinak és Urunak két kölyke született: MUFÁSZÁ ÉS TÁKÁ. TEHÁT AZ EREDETI TÖRTÉNET SZERINT MUFÁSZÁ MÁR A HARMADIK KIRÁLY!!! Ha valakit érdekel tovább a történet, írjon nekem.
@BestTeoriakElemzesek23 күн бұрын
Az oroszlánokról hallottam, csak a storyt nem, de érdekes volt 😃 hát igen ezért is gondolom úgy, hogy ez egy totál másik történet, lesz erre már sztem a Zordon sebhelyének a története is rájátszott.
@balasabence455323 күн бұрын
@@BestTeoriakElemzesek A 2019-es film szerint akkor kapta, amikor kihívta a testvérét a falka vezetéséért. Ez is egy elég elterjedt elmélet a rajongók között.