Kötéltáncot a szakadék szélén jársz,
penge élén óvatosan állsz,
képzelt nyelved mindent kóstol:
nem menekülhetsz a gyomormosástól!
Mit markodban kincsként hordozol,
mi tündérien a szemedben pózol,
mit remegő véredben őrzöl,
lassan-édesen darabosra őröl.
Kitárt a kar, a mosoly derűs,
tücsökzenét tol a hegedűs,
csupasz és sugárzó a nyílt tekintet:
harmatkönnyekben hódol a természet.
Elindulsz, fel a fej, örök vagy, pozitív,
optimistán lángol mellkasodban a szív,
vakon, szem-lecsukva lépsz,
mindenbe harapsz,
jóllaksz, vagy törik a fog:
sorsod útján haladsz...