Önbizalom, önbecsülés, 1. rész - Gyerekkor | Spiritusz podcast 4. évad, 4. adás

  Рет қаралды 1,451

Képmás magazin

Képmás magazin

2 ай бұрын

Elfogadás, megbocsájtás, törődés, szeretet - ezeket a fogalmakat többnyire a másokhoz fűződő kapcsolatainkban szoktuk emlegetni. Kevesebb szó esik arról, hogy saját magunkkal milyen a viszonyunk, pedig ez kihat az életünk minden területére. Az énképünk - hogy mennyire szeretjük, értékeljük magunkat - befolyásolja az érzéseinket, meghatározza a cselekedeteinket a családban, a munkahelyünkön, vagyis alapvetően kihat a hogylétünket. A pozitív önértékelés kialakulása hosszú folyamat, gyermekkorban kezdődik, gyakran csorbát szenved, de a jó hír, hogy felnőttként is sokat tehetünk a fejlesztéséért.
Kétrészes adással készülünk, hogy ezt a fontos témát teljes körűen át tudjuk tekinteni. A másodikban majd a felnőttkori sérült, negatív önbecsülésből adódó nehézségekről lesz szó, és arról, hogy hogyan lehet fejleszteni az önbizalmat. A mostani adásban pedig elsőként a helyes önértékelés kialakulására, gyermekkori megalapozására fókuszálunk. Németh Szilvia vendége Prof. Dr. Perczel-Forintos Dóra tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a hazai kognitív viselkedésterápia meghonosítója.
A tartalomból:
- Miért fontos a következetes nevelés?
- Miért fontos, hogy ne a gyerek legyen az úr?
- Hogyan dicsérjük meg a gyereket?
- Beszélünk a kamaszok önértékelési helyzetéről is.
- Milyenek ma a társas készségeink? Miért fontos ez például a párválasztás területén?
- Miért megbetegítő a perfekcionizmus?
- Miért fontos, hogy együttérezzünk önmagunkkal?
_________________________
Az egészséges önbizalom nélkülözhetetlen a lelki egészséghez és ez nagyrészt gyermekkorban alakul ki, noha későbbi hatások is szerepet játszhatnak benne. A szülő érzelmi kiegyensúlyozottsága és szeretetteljes odafordulása, a kiszámítható, stabil napirend és a világos, betartható szabályok járulnak hozzá leginkább a gyermek biztonságérzetéhez. Népszerű tévhiedelem, hogy a gyermeket folyton dicsérni kell és lehetőleg minden igényét teljesíteni kell. Ez indokolatlanul pozitív önképhez, követelőző magatartáshoz, sőt súlyosabb esetben nárcisztikus vonásokhoz is vezethet. Mivel ez a szülő számára előbb-utóbb elviselhetetlen teher, nem meglepő, hogy pihenésre van szüksége, amihez legkönnyebben az „e-babysitter” révén tud hozzájutni.
Ebben a podcastban Prof. Perczel-Forintos Dóra klinikai szakpszichológus, pszichoterapeutával beszélgetünk a témában született tudományos kutatásokról, a korlátlan képernyőhasználat veszélyeiről és a bizonyítottan hatékony gyermeknevelési elvekről. _________________________
Vendégünkről: Prof. Perczel-Forintos Dóra klinikai szakpszichológus, a hazai kognitív pszichoterápia meghonosítója és elterjesztője, európai akkreditációval rendelkező, kiképző pszichoterapeuta. Relaxációs, személyközpontú és kognitív pszichoterápiás képzettséggel rendelkezik. Harminc éve aktívan végez pszichoterápiát, emellett pszichoterápiás szupervíziót ad klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta jelölteknek. Munkásságának középpontjában a világszerte elterjedt modern, bizonyítottan hatékony kognitív viselkedésterápia elmélete, gyakorlata és tanítása áll, a legkülönfélébb pszichés és pszichoszomatikus betegségek kezelésében. Számos új módszert vezetett be elsőként hazánkban a pszichoterápiás ellátásban: asszertív tréning, szociális kompetenciafejlesztő tréning, viselkedésterápiás testsúlycsökkentő csoport, problémamegoldó tréning.
(Forrás: semmelweis.hu)
Tartsanak velünk!
---------------------------------------------------------------------
A Spiritusz a Képmás magazin pszichológiai podcast műsora. Önismeret, család, párkapcsolat, gyermeknevelés - bátorító beszélgetések a lelki egészségért. Vendégeink a lélek bonyolult működését jól ismerő szakemberek és olyan ismert személyiségek, akik bátran beszélnek küzdelmeikről és felismeréseikről. A boldogsághoz önmagunk és a többi ember viselkedésének megértésén keresztül vezet az út.
Iratkozzon fel, hogy azonnal értesüljön az új adásokról!
➡ Spiritusz podcast a Spotify-on: open.spotify.com/show/5dtfe8s...
➡ Spiritusz podcast a Képmáson: kepmas.hu/hu/spiritusz-podcast
➡ Spiritusz podcast a Facebookon: Facebook/spirituszpodcast
Kövess minket itt is!
- Facebook: / kepmasmagazin
- Instagram: / kepmas_magazin
- Instagram: / kepmasestek
- Pinterest: / kepmas_magazin
- Linkedin: / kepmas
Kapcsolódó tartalmak:
Önértékelésre nevelés: hogyan tudjuk segíteni gyermekünk fejlődését?
kepmas.hu/hu/onertekelesre-ne...
Előítélet és önbecsülés-mozgalom - A „Zootropolis” című film pszichológusszemmel
kepmas.hu/hu/eloitelet-es-onb...

Пікірлер
Felnőtt barátságok | Spiritusz podcast 4. évad, 5. adás
49:39
Képmás magazin
Рет қаралды 503
ОСКАР vs БАДАБУМЧИК БОЙ!  УВЕЗЛИ на СКОРОЙ!
13:45
Бадабумчик
Рет қаралды 4,5 МЛН
Me: Don't cross there's cars coming
00:16
LOL
Рет қаралды 15 МЛН
你们会选择哪一辆呢#short #angel #clown
00:20
Super Beauty team
Рет қаралды 42 МЛН
I Can't Believe We Did This...
00:38
Stokes Twins
Рет қаралды 91 МЛН
Ahogy élsz, úgy alszol / Spiritusz podcast 3. évad 12. adás
1:00:50
Képmás magazin
Рет қаралды 31 М.
Feldmár András: Miért fontos a beszélgetés?
12:01
HVG Pszichológia
Рет қаралды 37 М.
Bakos Attila | Túlélni vagy megélni a létezést
1:48:32
Narada Vedikus Akademia
Рет қаралды 84 М.
Найди Влада на стадионе
0:26
ЛогикЛаб
Рет қаралды 4,2 МЛН
САМЫЙ ЖАРКИЙ ШТАТ (@therealoscarmendez - TT)
0:23
В ТРЕНДЕ
Рет қаралды 14 МЛН
ЧТО НАМ ПОПАЛОСЬ?😜😜😜
0:12
Chapitosiki
Рет қаралды 824 М.
And how are they not embarrassed?
0:19
Rinuella
Рет қаралды 23 МЛН