Pilinszky János: Introitus a költő előadásában, a felvétel Simon Erika: Pilinszky és Bach című könyvének CD mellékletéről származik.
és
J.S. Bach: Goldberg variations No. 9. Canone alla Terza. A vers alá játssza: Hassmann Péter
________
Pilinszky János: Introitus
Ki nyitja meg a betett könyvet?
Ki szegi meg a töretlen időt?
Lapozza fel hajnaltól-hajnalig
emelve és ledöntve lapjait?
Az ismeretlen tűzvészébe nyúlni
ki merészel közülünk? S ki merészel
a csukott könyv leveles sürüjében,
ki mer kutatni? S hogy mer puszta kézzel?
És ki nem fél közülünk? Ki ne félne,
midőn szemét az Isten is lehúnyja,
és leborúlnak minden angyalok,
és elsötétűl minden kreatúra?
A bárány az, ki nem fél közülünk,
egyedül ő, a bárány, kit megöltek.
Végigkocog az üvegtengeren
és trónra száll. És megnyitja a könyvet.
_______
A felhasznált képek:
mek.oszk.hu/01900/01906/html/c...
www.onlinekunst.de/maerz/bach/...
Gabriela de Carvalho festményei Rudolf Steinernek az Emberiség reprezentánsa című szoborcsoportjáról. Forrás: John Wilkes - Judith von Halle: The Representative of Humanity című könyve.
________________
Mindig különös hatással volt rám, ahogy Pilinszky a saját verseit mondja. Nem is mondja, szinte énekli. Miközben előadásmódja szinte nincs kapcsolatban a vers tartalmával. Minden versét ugyanígy adja elő. Nem dramatizálja a mondandóját, mégis szinte láttatja, amit mond. Különös erő rejlik benne, ami egyrészt maguknak a szavaknak az erejéből fakad, másrészt - gondolom - abból a koncentrációból, amivel versmondás közben az általa megírt képeket felidézi és elevenné teszi. Ennek révén teszi lehetővé számunkra is, hogy ezek a képek bennünk is megjelenjenek, az általa látott módon.
Arra gondoltam, hogy készítek a vershez aláfestő zenét. És mivel a közelmúltban a kilencedik Goldberg variációval foglalkoztam behatóbban, az volt a tervem, hogy ezt a variációt "festem át" a vershez. De amikor elkezdtem a munkát, kiderült, hogy nincs szükség "átfestésre", a variáció úgy illeszkedik a vershez, mintha éppen ehhez a variációhoz íródott volna. Vagy fordítva :)
Ez az első hallásra is gyönyörű variáció egy terc-kánon, ami itt azt jelenti, hogy az alt szólam a szopránt egy ütem késéssel, egy terccel alacsonyabban követi, hangról hangra. Eközben a basszus mindkét szólamra reagál, "körbefonja" őket. Bach zsenialitása, hogy úgy írta meg ezt a kánont (is), hogy az átlag hallgató észre sem veszi, hogy kánont hall, mert a basszus újra és újra eltereli a figyelmet a két felső szólamról. (Bár tapasztalatom szerint a basszus nélkül sem egyszerű feladat követni a kánont.) De az biztos, hogy különös örömöt jelent a darab e külön dimenziójának a felfedezése.
A technika lehetővé teszi, hogy a zene három szólama külön-külön, a sztereó tér más-más helyén szóljon. A felvételt úgy készítettem, hogy a szopránt a jobb oldalra, az altot balra, a basszust pedig majdnem középre helyeztem. Így aki vállalja a kihívást, megpróbálhatja "kifigyelni", hogy követi az alt szólam a szopránt és ennek felfedezésével részesülhet valami olyanban, ami talán új számára.
Bach művészete ilyen: azon túl, hogy szép, olyan további dimenziókat is tartalmaz, melyeknek felfedezésével az arra kész ember mindig valami újra is rátalálhat, ami újabb és újabb örömforrást jelenthet számára. Különös módon ébreszt ezzel arra, hogy a valódi művészet nem csak ad, és pusztán befogadásra való, hanem önálló erőfeszítésre is sarkall, és alapvető, mással nem pótolható szerepe van az ember fejlődésében, önmeghaladásában, megújulásában.
A videóban a két géniusz képe mellett egy harmadik géniusz alkotása is megjelenik. Rudolf Steiner kevesek által ismert, de rendkívüli jelentőségű szoborcsoportjának az "Emberiség reprezentánsa" címet adta. E szoborcsoport főalakjának, a rejtélyes Ember-Krisztusnak arcáról készített akvarellfestményt Gabriela de Carvalho, színekkel megjelenítve így azt, amit a szobor a térbeli formák nyelvén közöl. Ez is egy nagyszerű példa arra, hogy a művészi alkotás önmagában nincsen készen. Akkor készül valójában, amikor azt egy másik ember önmagán átdolgozva újra életre kelti - és ebben a konkrét esetben egy másik médium segítségével próbálja tartalmát önmaga is megfogalmazni.
A művészet tehát nem az egyes ember ügye, hanem a legnemesebb értelemben vett közösségi együtt alkotás, fejlődés és felemelkedési kísérlet. Hová vezet ez? Az anyag világán túlra, az ember valódi eredetéhez, a mindig megújuló és kimeríthetetlen szellemhez.
Fogadjátok szeretettel!
Hassmann Péter