PROMÓ: MIRE ESÉLY MAGYAR PÉTER? - Kele János, közgazdász, Csillag István, jogász vitája / F.P. 97.

  Рет қаралды 37,260

Friderikusz Podcast

Friderikusz Podcast

Ай бұрын

Magyar Péter szinte a semmiből jött, pontosabban a NER-es árnyékvilágból, de három és fél hónap alatt milliónyi embert állított maga mellé. Persze, ahogy halad előre térben és időben, vele szemben egyre több a kritika is. Miközben ezrek, tízezrek lelkesednek már attól is, ha kezet foghatnak vagy szelfizhetnek vele, publicisták és politikusok számos kétségüket fogalmazzák meg, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke például a neki írott nyílt levelében így leleplezte le: "Te egy tőről metszett fideszes politikus vagy, frissebb, mint Orbán Viktor, de minden bizonnyal tehetségtelenebb. Eldőlt, hogy mentalitásod, gondolkodásod, véleményed a Fidesz világához köt, bár igaz, magadat jobban szereted, mint őket." Mindezt azután, hogy Magyar a telex.hu-nak adott interjúban Orbán Viktorra vonatkoztatva azt javasolta: "Jelöljük őt az Európai Tanács élére!"
Valójában az a kérdés, hogy mire esély Magyar Péter? A sok ezzel foglalkozó elemzés közül mi kiválasztottunk kettőt - Csillag Istvánét, aki az Élet és Irodalomban közzétett publicisztikájában Magyar Péter jelentősége mellett érvelt és Kele Jánosét, aki a 24.hu oldalán inkább a Magyarral kapcsolatos kétségeinek adott hangot -, hogy üljenek le egymással a Friderikusz Podcast stúdiójában és egyeztessék eltérő álláspontjukat Magyar Péterrel kapcsolatosan. Ezt láthatják ebben a másfél órában, amit két-három nappal az európai parlamenti és az önkormányzati választások előtt teszünk ki felületeinkre.
Podcastunk támogatója az OTP Travel, ami az alábbi linken érhető el: www.otptravel.hu/elmenyvalaszto
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
/ friderikuszpodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: / friderikuszpodcast
Facebook: / friderikuszpodcast
Instagram: / friderikuszpodcast
Anchor: anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi
Deezer: www.deezer.com/hu/show/100025...

Пікірлер: 86
@AlpinSolar
@AlpinSolar Ай бұрын
A változásra! ☝️☝️☝️ Arra esély! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺
@pistaeros1572
@pistaeros1572 Ай бұрын
😂😂
@MK-df8mw
@MK-df8mw Ай бұрын
Remelhetöleg arra, hogy megbomlassza vegre valaki a "nagyhatalmat". A többieknek ez eddig sehogyan sem sikerült.
@Erisen.
@Erisen. Ай бұрын
Teljesen mindegy. Arra pontosan jó hogy meglássák az emberek hogy ez a mindennél rosszabb fizeSS is leváltható és elzavarható.
@SANDOR_CSABA
@SANDOR_CSABA Ай бұрын
@@zeha2546 jó, de "őrült kell egy őrült ellen"
@erzsebetkorponai7494
@erzsebetkorponai7494 Ай бұрын
Ez olyan nevetségesen komolytalan, olyanok beszélnek MP-ről, akik nem veszik a fáradtságot, hogy meghallgassák, amit mond. KB. 500 óra anyag van fenn a neten, amikor ő maga beszél.
@zoltannemeth7426
@zoltannemeth7426 Ай бұрын
​@@zeha2546Ezt hol hallottad? Az ő szájából biztosan nem! Eleve az egész programja arra épül fel, hogy megbuktassák a Fideszt, és máshogy kormányozzanak, mint az elődjeik. Jézusom...
@zoltannemeth7426
@zoltannemeth7426 Ай бұрын
​@@zeha2546Forrás nélkül csak mese habbal az egész ;) Követem a pályafutását március óta. Semmi ilyet nem mondott. Ha meg véletlenül igen, akkor az egy nyelvbotlás volt, amibe szorosan kapaszkodsz. Mint a múltheti m1es "vitán". Ott is volt 1-2 dolog amit rosszul mondott. De aztán kiigazította magát.
@zoltanneczigany3151
@zoltanneczigany3151 Ай бұрын
Megfogtad a lényeget." Amikor ő maga beszèl" Akkor magyarázd el, miért nem vállalkozott egy normális vitára az ellenzékkel, mert az M1 vita nem az volt?
@erzsebetkorponai7494
@erzsebetkorponai7494 Ай бұрын
@@zoltanneczigany3151 hallgasd meg mit mond erről ő maga 😀
@zoltannemeth7426
@zoltannemeth7426 Ай бұрын
Azt gondolná az ember, hogy ez a csatorna nem a propagandát támogatja... Ehhez képest.... csak ez a pár perc tele van csúsztatásokkal. Mintha valami Origos, Hír Tv-s podcast lenne. Remélem a video egészét látva majd nem kell csalódnunk. Mert ez így kicsit olyan direktbe kötekedősre sikeredett, mint az ismert szólás, a "ha van rajta kalap, akkor azért, ha nincs, akkor meg azért". Hosszú éveken keresztül megannyi forrásból hallottam/olvastam azt sokak által feltett kérdést, miszerint: mikor lesz egy olyan alternatíva, akire szavazni lehet? Aki se nem balos, se nem jobbos, se Gyurcsány, se Orbán szekerét tolja. Aki visszairányítana minket Európába. Aki megszünteti a maffia kormányzást. És ITT VAN Ő, erre nem jó. Csak a kötekedés, a lejáratás megy vele szemben. Magyar állampolgárként írom: magyarok! miért vagytok saját magatok ellensége??? sosem akartok változást??? maradjon minden úgy ahogy van, inkább a biztos sz@r mint a lehetséges jó? Eszem megáll komolyan... Itt, ezen a csatornán azért a meghívott vendégektől több intellektust várnék el. Illetve a kommentelőktől is. Ez nem egy rossz Megafonos csatorna. Friderikusz úr podcastjaiban eddig még sosem kellett csalódnom. És a kommentelők is képviseltek egy bizonyos magasabb színvonalat.
@balozskoss2189
@balozskoss2189 Ай бұрын
Hát ha ilyen emberre van igényed,akkor talán nem egy fideszes ügyvédre kéne szavazni,aki ráadásul a Varga Judit férje volt.
@zoltannemeth7426
@zoltannemeth7426 Ай бұрын
​@@tboykaFrappáns példa. És maximálisan igaz! Iszonyatosan nehéz lesz milliókat meggyőzni arról '26ig, hogy adjanak már esélyt a változásnak, és vegyék észre, hogy egy hazugságban élnek! Csak 1 féle valóság létezik. Nincsenek háborúpártiak. Csak ellenes van. Mindenki normális ember békét akar. Ami viszont nem normális, hogy az a pénz, amit az unió a mi életünk színvonalának emelésére küld, legyen az egészségügy/oktatás/infrastruktúra, baromságokra van költve, és a maradék pedig egymás közt haveri körben szétosztva. És (ha már a pelenkából indulunk ki) az sem evidens, hogy a németek, hollandok, belgák különbet kakálnak, ergo nekik alanyi jogon több pénz és színvonalasabb élet jár, mint nekünk. Sosem értettem, hogy egy magyar miért éri be a létminimummal, miért elég neki a párizsis zsömle, és az évi egyszeri Balaton, ahelyett hogy egészségesebben élne, világot látna, és stabil egzisztenciája lenne. Miért lehetséges ez minden európai országban rajtunk kívül, és itt miért nem? Miért kell önként szolgalelkű jobbágynak lennünk, megbecsült állampolgár helyett? Tudom, sok lesz a "miért"... MP az egyetlen, aki ezeket a kérdéseket fel meri tenni jelenleg. A többi kis párt csak mismásol. Nem olyan nagy talány ez...
@balozskoss2189
@balozskoss2189 Ай бұрын
@@tboyka Azért a biológiai egyedfejlődést nem kéne egylapon említeni azzal,hogy egy patkány elhagyja a süllyedő hajót.Pontosabban elhagyatják vele.Amúgy miben mutatkozik meg a változása?Beismerte,hogy a felesége konkrétan embereket lakoltatott ki az utcára és ennek a haszonélvezője volt?
@triebjudit2460
@triebjudit2460 Ай бұрын
Hanem? Mondd, kire kéne szavazni? De olyat mondj, akinek jelenleg van esélye Orbánnal azemben.​@@balozskoss2189
@cobolda
@cobolda Ай бұрын
Dk csatorna
@v3g374
@v3g374 Ай бұрын
Nagyon nagyon túlmisztifikálja minden szakértő ezt az egész jelenséget, pedig pofon egyszerű...
@gyorgyfibi8373
@gyorgyfibi8373 Ай бұрын
Kérlek, akkor foglald össze röviden, hogy mindenki megértse.
@andreamarcso2783
@andreamarcso2783 Ай бұрын
​@@gyorgyfibi8373Az ellenzéki választók alternatívát akarnak látni a fidesszel szemben, mert az eddigiek befuccsoltak. Most ez adódott.
@V4dk4n
@V4dk4n Ай бұрын
​@@gyorgyfibi8373 ki van a faszunk a tehetetlenségtől és reménytelenségtől
@Swordfish900
@Swordfish900 Ай бұрын
Engem is érdekelne a tömör összefoglaló!
@gaborpinter4746
@gaborpinter4746 Ай бұрын
@@gyorgyfibi8373 Jóérzésű ember ma nem szavaz sem a velejéig romlott maffiakormányra, sem a töketlen ellenzékre, akik előbb kaparnák ki egymás szemét, mint hogy kezdenének bármit is Orbánékkal.Ebből rengeteg embernek elege van, többek közt nekem is.Hogy az MP-féle jelenségből mi lesz, idővel kiderül. Eddig reménykeltő (ami az ellenzékről már rég nem mondható el).
@user-vg1rr5rl1x
@user-vg1rr5rl1x Ай бұрын
A kérdés az, hogy a többi eddig mire volt jó.
@Gikngzkng16
@Gikngzkng16 Ай бұрын
Szerintem akkor tudjuk meg ki igazan Magyar Peter , ha egyszer "tronra" kerul. " Adj hatalmat valaki kezebe , es megmutatja igazi arcat " Addig van aki lovoldozik , van aki bizik benne. En bizalmat szavazok ! Mondvan ennel rosszabb mar ugy sem lehet.... ( persze mindig van lejjebb. :( )
@apacsharcos1
@apacsharcos1 Ай бұрын
Na ezért Nemszabad trónra emelni a dollárpepét.!
@balozskoss2189
@balozskoss2189 Ай бұрын
Nem,tudjuk ki magyar Péter.Egy fideszes ügyvéd,aki éveken keresztül volt Varga Judit férje.Szerintem ezzel a logikával orbánra is szavazhatnál,ha holnaptól kilépne a Fideszből és azt mondaná,hogy én egy új ember lettem.
@oOLurenkillOo
@oOLurenkillOo Ай бұрын
@@balozskoss2189 amíg nem volt net, az ilyen emberekről mint te csak a rokonai tudták, hogy nme túl okosak...
@balozskoss2189
@balozskoss2189 Ай бұрын
@@oOLurenkillOo Gondolkodtál már azon,hogy milyen lehetne most az életed,ha születéskor kaptál volna elég oxigént?
@zoltannemeth7426
@zoltannemeth7426 Ай бұрын
​​@@zeha2546És miben fideszes? Abban, hogy a társadalommal karöltve akar felhúzni egy új kormányzást olyan elismert szakemberekkel, akik nem gengszterek? Vagy abban, hogy bejárt az elmúlt másfél hónapban 200 települést, ahol az IGAZSÁGOT, VALÓSÁGOT mondta el, nem pedig riogatott, félelmet keltett, agymosott? Mesélj még 😂
@JuditBodisz
@JuditBodisz Ай бұрын
Ez még viccnek is rossz... megelőlegezett propaganda... most nagyot csalódtam Friderikusz úr
@zoltanneczigany3151
@zoltanneczigany3151 Ай бұрын
Nehogy megbántódjál már! Miért nem akkor alkotsz véleményt a műsorvezetőről ha már meghallgattad a főműsort? Mivel lett bántva a bálványod?
@Kiskudi
@Kiskudi Ай бұрын
A promót megtekintve, a közgazdász úrnak az érvelései borzasztóak, remélem a teljes interjú nem lesz hasonlóképpen.
@user-xr4pv7on7m
@user-xr4pv7on7m Ай бұрын
"sok más dolog igazából rendben van és tetszik" Mégis mi az, ami a regnáló kormányt érintően normálisan működik ebben az országban?
@laszloantalik2946
@laszloantalik2946 Ай бұрын
"Eközben zokszó nélkül rendőrt hív egy másik párt híveire…" Ennek a gondolatnak folytatására kíváncsi leszek. (Mert biztos csak a promó miatt hiányzik). Biztos elmondja majd, hogy: Többszöri kérés/felszólítás után a Magyar Péternek következő módon kellett volna eljárni: ... , hogy megakadályozza a nyilvánvaló provokációt.
@Kradam
@Kradam Ай бұрын
Nincs itt semmi latnivalo, törveny tiltja hogy egy bejelentett demonstracio helyszinen, nem bejelentett ellen demonstraciot tartsanak. Szoval szerintem, akarhogyan csürik csavarjak, egy a vege, a Törveny mindenkire vonatkozik.
@jw-cm9bi
@jw-cm9bi Ай бұрын
@@Kradam Komolyan? Akkor a Pribe-on miért hisztizik állandóan a migatyánk (az összes elődjét is beleértve)? A Várkert Bazár előtti út közterület, bárki ott tartózkodhat. A tüntetés megtartásához csak bejelentési kötelezettség szükséges, ami nem tartalmazza azt, hogy mások oda nem mehetnek. MP-en látszik, hogy a Fideszben szocializálódott, és azt hiszi, hogy ő utasítgathatja a rendőröket. Apropó: Pintér lemondott már? Az Orbán-kormány is megbukott? Rogán elmenekült? Ezeket mind megígérte hetekkel ezelőtt.
@penderik
@penderik Ай бұрын
Igen. Biztosan azt is elmondja majd az elemző, hogy nem hívott rendőrt az egy másik párt híveire (elsőre) hanem szépen megkérte őket, hogy vegyék le pártszimbólumaikat, zászlóikat. Egy Tisza part tüntetésén nem kívánatos egy Dk zászló! Ez teljesen természetes. Ezen nincs miért felháborodni!
@korneliafeher2794
@korneliafeher2794 Ай бұрын
Azt hittem, hogy politikai pártok ezen a fórumon nem szapulhatják, ha még oly tudományos csomagolásban is, másik pártok képviselőit. Kele János (Momentum) pedig azt teszi. Csalódtam.
@kelejanek
@kelejanek Ай бұрын
Nem vagyok semmilyen párt tagja, kiléptem a Momentumból.
@korneliafeher2794
@korneliafeher2794 Ай бұрын
@@kelejanek Elnézést, akkor viszont frissíteni kellene a Wikipedia adatokat! Mert ott még elnökségi tag.
@user-cx9ev9wl4m
@user-cx9ev9wl4m Ай бұрын
Szerintem ez nagyon jó lesz és szükséges a tisztábban látáshoz. Nehogy csöbörből vödörbe essünk. Vélemények ütköztetése midig hasznos, de "lássuk a medvét" 🙂
@MandokiFerencErik
@MandokiFerencErik Ай бұрын
De régen várok ennek a témának a feldolgozására itt ezen a fórumon. 🙏
@humbukrule
@humbukrule Ай бұрын
Tetszeni fog ha ez az egész pro és kontra érvekkel kerül bemutatásra, amin elgondolkodhat az ember és azok után mérlegelhet. Én úgy gondolom hogy annyira bízhatunk már Friderikusz úrban hogy nem az lesz a műsor lényege hogy egy írányból a szánkba adja a mondatokat.
@doctorplant
@doctorplant Ай бұрын
Itt is látszik, ki - mennyire kedveli a kiegyensúlyozott elemzést. Friderikusz Sándor mindig jól megtalálja a lényeget és ezért utánozhatatlan, amit csinál. ❤
@beszedesbence9106
@beszedesbence9106 Ай бұрын
Úgy érted a kiegyensúlyozottat, hogy DK-s propaganda? Mert akkor értem. Egyebekben semmi egyensúly nincs az elemzők megnyilvánulásai alapján. Csupán a DK-s pánik lecsapódását lehet làtni 😅
@Borjan79
@Borjan79 Ай бұрын
Ez izgalmasnak tűnik!
@molnarnekelemenevelin699
@molnarnekelemenevelin699 Ай бұрын
Szerintem, csak a bosszú motiválja. Bár néha a motívum lényegtelen.
@vilmosprima1861
@vilmosprima1861 Ай бұрын
Úristen! Mennyi pénzből kampányol Magyar Péter?
@szilviaadam4117
@szilviaadam4117 Ай бұрын
😂 Semennyi!!! Mi hirdetjük emberek....❤🎉
@phertek1
@phertek1 Ай бұрын
Bárhová nézek az ő plakátjai néznek vissza rám 😂😂😂😂
@user-vg1rr5rl1x
@user-vg1rr5rl1x Ай бұрын
Abból, hogy mindenki róla beszél.🤷‍♀️
@ildikovass8532
@ildikovass8532 Ай бұрын
​@@szilviaadam4117😂😂....es mibol jarja be az orszagot??? A benzint hirdetesre adjak???
@apacsharcos1
@apacsharcos1 Ай бұрын
Rengetegből, A piramis játékon nyerte, Na nem a kaparóson.
Gym belt !! 😂😂  @kauermtt
00:10
Tibo InShape
Рет қаралды 17 МЛН
Как бесплатно замутить iphone 15 pro max
00:59
ЖЕЛЕЗНЫЙ КОРОЛЬ
Рет қаралды 8 МЛН
No empty
00:35
Mamasoboliha
Рет қаралды 6 МЛН
50 YouTubers Fight For $1,000,000
41:27
MrBeast
Рет қаралды 205 МЛН
A Mi Hazánk ki akar lépni az EU-ból?
17:47
ATV Magyarország
Рет қаралды 72 М.
Mégis honnan lesz pénz Orbán Viktor új tervére?
21:02
Portfolio
Рет қаралды 5 М.
Gym belt !! 😂😂  @kauermtt
00:10
Tibo InShape
Рет қаралды 17 МЛН