Rodosz VLOG 2. rész - Az ókori világ 7 csodájának egyikénél jártunk + Old Town, az elbűvölő Óváros

  Рет қаралды 5,045

Életünk Napjai

Életünk Napjai

11 ай бұрын

A rodoszi nyaralásunk 2. és 3. napjának élményeit gyűjtöttük össze ebbe a VLOG-ba. A 2. nap délutánjára az Ixia beach-en való strandolást választottuk, majd a fürdés után betértünk a partközeli tavernába egy finom görög gyrosra. A 3. napon busszal elutaztunk a fővárosba, Rodoszvárosba, ahol először a legendás Mandraki kikötőt vettük célba, ahol a mítoszok szerint az ókori világ 7 csodájának egyike a Rodoszi kolosszus állt. Napjainkban, a kikötő bejáratánál, a szobor, mítokszok alapján elképzelt helyén két, egyenként 7 m magas talapzaton állnak Rodosz jelképei, az őzbak és az őzsuta, avagy Elafos és Elafina, és őrzik a sziget békéjét.
A felfedezőtúránkat a Mandraki kikötő szomszédságában levő, johannita lovagok által a 14. században épített 4 km hosszú, és átlagosan 12 m széles fallal körülvett Old Town, azaz Óváros megismerésével folytattuk, amelyet 1988-ban az UNESCO világörökségének részévé nyilvánítottak. A falon belül az óváros több, mint 200 kanyargós, macskaköves utcácskából áll, amelyeken a történelmi nevezetességek, múzeumok mellett megannyi bazár, taverna és kávátó várja a látogatókat.
Az óváros 2 leghíresebb látnivalója a Nagymesterek palotája és a lovagok utcája sem maradhatott ki a programunkból. Megmutatjuk a múzeumot is, ahol Rodosz térségének több1000 éves történelmét bemutató tárgyakból álló kiállítást látogathatnak az érdeklődők.
A nap végén beülünk egy görög tavernába vacsorázni, majd elsétálunk Rodoszváros híres strandjához, az Elli beach-hez is.
Instagram: eletunk_napjai_ / eletunk_napjai_
Facebook: / eletunknapjai
Küldjétek el észrevételeiteket, javaslataitokat, véleményeteket az alabbi e-mail-címre: eletunknapjaise@gmail.com

Пікірлер: 16
@veronikavarga7445
@veronikavarga7445 11 ай бұрын
Nagyon szuper napot hoztatok össze, a kalap is jó választás lett nagyon csini a kishölgy😃jól összeraktad a történelmi részt is, érdekes volt😃gratulálok, még több ilyet❤
11 ай бұрын
Köszönjük szépen! 😊 Végül egy másik kalapra esett a kisasszony választása. Valóban szuper nap volt, csodás élményekkel. Érkezik a folytatás reményeim szerint már a hétvégén. 😊😘
@JudithJani
@JudithJani 11 ай бұрын
11 ай бұрын
😘🤗
@edinahanczneszabo7804
@edinahanczneszabo7804 11 ай бұрын
Nagyon szupi videó lett, a kolbászos gyros mindent vitt!
11 ай бұрын
🤗💕
@laszlonelusztig2698
@laszlonelusztig2698 11 ай бұрын
Nagyon jó és informatív lett ez a videó is! Csodásak a színek, a tenger és az ég kékje gyönyörű. Nagyon várom a folytatást! Köszönöm, újraéltem az élményeimet!
11 ай бұрын
Köszönjük szépen, úgy örülök, h tetszett! Annak meg különösképpen, h hozzájárulhattunk a szép emlékek felidézéséhez! 😊😘
@ehrlichemeinung1348
@ehrlichemeinung1348 11 ай бұрын
Szépen, igényesen összerakott videó lett! Kiscsajszidnak nagyon jól áll a kalap és a fekete fodros fürdőrucija is csinos.Engem ez a rész nem vonz ugyan de érdekes volt így videón látni. 🙂
11 ай бұрын
Köszönjük szépen, átadom neki! 😊 Végül egy másik kalapra esett a választása, de mire megszületett a döntés, engem az idegbaj vagy 20x elkapott. 😅🤣 Nem hiába, nőből van, na meg, az anyjára ütött. 🙃😅
@ibolyabuksa4333
@ibolyabuksa4333 11 ай бұрын
Szuper!!!koszonom!!😘🙋‍♂️
11 ай бұрын
Nagyon szívesen! Mi is köszönjük! 😊😘
@rozaliapetro8769
@rozaliapetro8769 11 ай бұрын
Gratulálok a felkészült tájékoztatásért!
11 ай бұрын
Köszönöm, nagyon igyekeztem. 😊
@edinahanczneszabo7804
@edinahanczneszabo7804 11 ай бұрын
Nagyon szupi videó lett, a kolbászos gyros mindent vitt!
11 ай бұрын
Köszönöm Edinám! Azt mondja Erik, h szuper volt a kolbi! 🤩 Nekem kicsit furcsa kombó volt így pitában, de ő nagyon meg volt vele elégedve. 👍😊
Llegó al techo 😱
00:37
Juan De Dios Pantoja
Рет қаралды 59 МЛН
Finger Heart - Fancy Refill (Inside Out Animation)
00:30
FASH
Рет қаралды 29 МЛН
RHODOS 🇬🇷 Trip 2024 | 4K | Dji Mini 3 Pro & Osmo Action 4
14:42
Bojan Radisavljevic
Рет қаралды 1,1 М.
10 AMAZING PLACES YOU MUST VISIT in RHODES GREECE
9:32
Destination Wonders
Рет қаралды 39 М.
TOP 10 - a legszebb görög szigetek🇬🇷
7:41
Mihály Gábor utazásai
Рет қаралды 45 М.
GÖRÖGORSZÁG VLOG I Rodosz I Ilyés Jenifer
42:43
Ilyés Jenifer
Рет қаралды 11 М.
Rhodes / Rodosz
32:40
Görögország visszavár
Рет қаралды 10 М.
Why Is He Unhappy…?
0:26
Alan Chikin Chow
Рет қаралды 63 МЛН
Когда ты младший в семье
1:00
Ерболат Жанабылов
Рет қаралды 1,1 МЛН
Ах как прекрасно
0:17
Флюр Хафизов
Рет қаралды 28 МЛН
I'm Excited To see If Kelly Can Meet This Challenge!
0:16
Mini Katana
Рет қаралды 28 МЛН