Kedves Rita! Nagyon meghoztad a kedvem a könyvhöz. Annyira szeretem, hogy leülsz a kanapéra és nem egy előre minden mondatában megtervezett véleményt mondasz nekünk; nem vágod ki, ha nem úgy sikerült a mondat vége, ahogy eredetileg gondoltad, hanem leülsz és mesélsz, ahogy valószínűleg a könyvesboltban is tennéd. Nagyon magával ragadó az a szenvedély, ahogy beszélsz. Egyúttal szeretnék visszajelzést is adni: nagyon igényes tartalmakat gyártasz és örülök, hogy rád találtam itt KZfaq-on, mindig nagy érdeklődéssel figyelem a videóidat. 😊

Fú, nem egyszerű ez a történet. Én sem tudtam senkivel sem azonosulni, de mégis vitt magával a sztori. Megdöbbentő volt, hogy June már már az őrületig ragaszkodott az elért státuszához. Nem is a saját "igazához", hanem a hírnévhez. A netes bántalmazást fájó volt olvasni, nem azért, mert Junet sajnáltam, hanem mindenki mást, aki a való életben ezen keresztül megy. Amúgy ami eszembe jutott, amikor mondtad, hogy nem baj, ha nem egyezik a véleményünk, és lehet jól, kulturáltan vitatkozni, az az, hogy ugye az olvasással fejlődik az empátiánk is. Na Juneból ez az empátia teljesen hiányzott. Ami azért döbbenetes, mert mégis csak egy író-olvasó ember, elvileg. De nekem is úgy tűnt, hogy nem azért akar írni, mert benne vannak a sztorik, hanem, hogy gazdag 😮"celeb" lehessen. És Krisztián könyvét én is nagyon várom!! 😁 Van egy Bradley Cooper film, ami hasonló témát dolgoz fel, Lopott szavak a címe. Rég láttam már, de nagyon jó. Valahogy abban szimpatikusabbak a szereplők. 😅

Azért ezen múlik, hogy az apró kulturális dolgokat, szófordulatokat, is hitelesen tudd átadni. Benne kell hogy lélegezz hosszabb időn át egy kultúrában, hogy azt hitelesen át tudd adni. Különben csak színes útleírások lesznek, fel-felvillantva adott esetben helytelenül használt nyelvi kifejezéseket, amiken egy helybeli azonnal fenn akad. Itt jegyzem meg a lektor munkájának fontosságát is: neki is ismernie kell ugyanúgy mélyrehatóan az adott közeget, történelmet, helyszínt, nyelvezetet, hogy helyesen javítsa a kéziratot. Mondom mindezt fordítóként és íróként. Olvastam olyan antológiában megjelent novellát, ami francia mondatokkal élt végig, jelezve, hogy a főszereplő kishölgy francia és ez mennyire rányomja a bélyegét mindenre a hétköznapjaiban. Igen ám, csak végig hímnemben voltak fogalmazva a mondatok, nem nőnemben, a többes szám egyeztetés vagy elmaradt, vagy ugyanígy fogalma sem volt az írónak arról, hogy a főnév nőnemű vagy hímnemű, és ezt hogyan kell egyeztetni többesszámban. Ilyen mód csupán "franciáskodott" a szerző, és nem valódi francia tematikájú novellát írt; illetve a lektor kezén is átfolyt a szöveg, mert láthatóan ő sem tudott franciául. Én pedig ezt olvasva fogom a fejem minden mondatnál, hogy ezt egy kiadó kiadta, itt fogom a kezeim közt könyv formájában, te jó ég! Lehet hogy a széles nagyközönség ezt benyalja, de én, mint a nyelvet és a kultúrát ismerő és tudó, én nem. Szóval ezért kell: hogy nehogy csak "franciáskodjunk", hanem "franciák legyünk". Értve ezt bármilyen más nemzetre is.

Szia Rita! Befejeztem a könyvet, s atyaég, megdöbbentett, mennyire tetszett! 😍😍 Rendkívül összetett regényről beszélünk. Kitér számos fontos társadalmi és morális kérdésre, többek között arra, mi számít önálló szellemi alkotásnak és honnan kezdődik a plágium, a lopás? Van-e joga egy fehér nőnek bemutatni az első világháborús kínai munkáshadtest elfeledett történeteit? Betekintést enged továbbá a könyvkiadás sötét bugyraiba, s abba, milyen nehéz is valójában az írás folyamata. Mennyire nehéz igazán jó regényt írni, s megtartani nevünket a köztudatban. Hiába szárnyal első regényünk, mint az üstökös, hamar kihuny iránta az érdeklődés, ahogy telik az idő. Nem utolsó sorban pedig érzékletesen szemlélteti, a közösségi média mekkora erővel bír napjainkban, hogyan döntheti romba akár egyetlen bejegyzés egy ember életét. S vajon szembe lehet nézni egy kísértettel? Érdeklődéssel olvastam Az utolsó front megszületését, mert bevallom, én sem hallottam még korábban a kínai munkások sorsáról, sokat tanultam most a könyv által. Nagyon megérintett, ahogy beleláthattunk June lelkébe, s együtt tudtam érezni vele azzal kapcsolatban, milyen nehéz a semmiből alkotni valami maradandót, aminek hála halálunk után is fognak emlékezni ránk. Pedig ez mindannyiunk célja: hátrahagyni nyomot a nagyvilágnak. Érdekes felvetés az is, vajon mennyiben tekinthetőek June és Athena barátoknak? Milyen volt valójában a kapcsolatuk? A cím is sokatmondó: egyszerre utal bőrszínre, valamint a mardosó, sárga irigységre. Örülök hogy elolvastam, s hamarosan, lehet még ebben a hónapban sort kerítek a Bábelre is. :D Egy kérdés: neked melyik tetszett jobban, a Sárga vagy a Bábel? 😃