"Ki tudja merre, merre visz a végzet göröngyös úton sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped, Csaba királyfi csillag ösvényen.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla, népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja, ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"
A veleméri Szentháromság templom zömök, lőrésszerű ablakos, késő román - kora gót, az 1200-as évek végén épített templom. Ám ebben a látszatra egyszerű építményben a méreteknek-arányoknak, de a nyílásokon beszűrődő fénynek is jelentősége van.
Kész csoda, hogy megmaradt így, nem csak hogy nem építették át, de túlélte a zivataros századokat is, főképp a török pusztítást, s bár a tetőzete egy időre teljesen leromlott, a falak pedig alig látszottak ki a gaz sűrűjéből.
Bár a látogató számára nemigen tűnik fel, a templom alaprajzának nagyon különleges az arányrendszere. Minden a csodálatos 7-es szám körül forog, ami egyébként a beavatás jelképe. Ennek a matematikai logikának legnagyobb tudója Németh Zsolt fizikus, ő fedte fel a templom (a szélesség, hosszúság, a szentély méretei, a torony magassága) arányait, a bűvös hetes szám köré írva a méreteket. A hetes szám jelentését egyébként a népmeséből is ismerjük: a kiskondásnak bizony az égig érő fa mind a 7 ágát meg kell másznia.
A kis templom falait csodálatos freskók díszítik. Ezeket legalább száz évvel az építés után, 1377-78 körül Aquila János festette, de mivel ekkoriban minden egyházi festőt Aquila Jánosnak hívtak, nem biztosan tudhatjuk, valójában ki is volt ő. Vélhetően Regedén (Ausztria, Radkersburg) született és ami bizonyos, felfestette arcképét a templom falára. Ez Európa legrégebbi önarcképe, legalábbis így gondolják a hozzáértők.
Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy Aquila János értette a templom égtáji tájolását (keletelését) és a fényjáték tudományát, miután a freskókat úgy festette fel a falakra, hogy tisztában volt azzal, a nap hogyan jár, mikor és hová világít be az ablakréseken.
Hogy a freskók, ha töredékesen is, de megmaradtak, annak köszönhető, hogy valakik, valamikor fehérre meszelték a falakat. A meszelést alapvetően a reformátusoknak tulajdonítják, miután 80 évig használták a templomot, ám meglehet, hogy mégis a törökök voltak, akik a korábbi vallások freskóit és a mozaikokat általában nagyon alaposan lefestették.
A freskók értéke ma azért óriási, mert eredeti valójukban pompáznak, ugyanis a restaurátorok nem színeztek, csupán leoldották a meszet, letisztították és konzerválták a falakat. Így maradt meg a freskók közel 60 százaléka eredeti szépségében.