Gyönyörű szép vers elöadás, csodás ôszinte gondolatokkal, köszönöm szépen!

Csodálatos maga a vers de a művésznő hangja ,megjelenése maga a csodálat !

köszönom Piros i Ildikó

Gyönyörű! Köszönöm.

Köszönöm szépen. 🌺

Teljes igazság KÖSZÖNÖM ❤❤❤❤❤❤🥰🥰❤❤❤❤❤❤

.HIUUUUUUUUUUUUUU.

vannak akárkik, akik elvarázsolják az embert szeressem !!!!!!!!!!!!

Ágaink egybecsavarodtak, gyökereink összefogóztak, árnyunkba utasok heveredtek, lombunkból madarak szárnyrakeltek, - magunknak mi már megmaradjunk, másnak, egymásnak annyit adtunk, annyit kinlódtunk és mulattunk, hogy vígak, búsak, rosszak és jók, lettünk egy kicsit már hasonlók. Mikor a sors összeültetett, csemeték voltunk még, gyerekek, fiatal társak, szövetkezők, rosszabbak elől menekülők, játszottunk tündéri fuvolákkal, haragos, fekete trombitákkal, nem törődve senki fiával: elszakadók és összehajlók, valami titokban hasonlók. Aztán nőttünk - Védett az isten, nincs fejsze, amely leterítsen, jöttek ránk fénylő fegyverekkel, mi álltunk hallgató sebekkel, s ki ellenünk tört, keze fonnyadt, szúrós tűzben csontja megolvadt, háza bedőlt, szeme kisorvadt, - s mi álltunk, két fa, virágba bomló, elrendelt csodához hasonló. S ez biztat, ez, az érthetetlen. Mesében állunk, csoda-kertben, - s ha mese, a fának is lehet szive, zengünk is, ugy zeng a kettőnk hite, mint a harangok, ha vasárnap Kálvin lelkével nekiszállnak az illatos, napos határnak: jövőt zeng két hang, muzsikáló, szétlüktetve egybefonódó. Kétszer-egy sors az isten előtt, szövetség nem lehet más se különb: hogy én mi vagyok, nem tudom, csak azt, hogy benned bizhatom: bármennyit sírtál, hadakoztál, jönne uj vihar, rámhajolnál, magad ellen is átkarolnál: egymásra fájva rászorulók, lettünk mindenkihez hasonlók. Két fa, együtt, testvéri lombban, egyek vagyunk sok fájdalomban, örömökben és kényszerekben, máskép tán élni is lehetetlen: magunknak hát már megmaradjunk, gyökereinkről ne szaladjunk, tavaszban, őszben gyarapodjunk, legyünk hívők, bátrak, kitartók: az örök reményhez hasonlók.