Politikai koldusmaffia - Ezért nem éri meg a politikusoknak a legszegényebbeken segíteni

  Рет қаралды 40,614

Szabad Európa

Szabad Európa

Күн бұрын

Nyíregyháza önkormányzata 1.7 milliárdot nyert az uniótól arra, hogy a szegénytelepen élőket integrálja és a városba költöztesse. Az önkormányzat felszámolta a Keleti-gettót, majd éppen az ellenkezőjét tette, mint amire pénzt nyertek: egy másik gettóba költöztette a romákat. Mivel az unió nem erre adta a pénzt, hanem a felzárkóztatásra, így az Európai Bizottság vissza is kérte Nyíregyházától a csaknem kétmilliárdos támogatást. Báthory Róbert annak járt utána, hogy miért nem éri meg a településeknek segíteni a legszegényebbeken, miért tartják a politikusok négyévente szavazógépeknek azokat, akiknek semmijük nincs. Milyen módszerekkel fenyítik be azokat, akik napról napra élnek, és arra is kereste a választ, hogyan próbálja bedarálni a Belügyminisztérium az Országos Roma Önkormányzatot.
00:00 Intro
01:32 A nyíregyházi Chicago
04:15 Miért kérte vissza az Unió a forrásokat?
05:27 A Huszár-telep
10:35 Engedélyt kértek volna a magánlakásokban való forgatáshoz
13:28 "Az integráció komplex dolog"
15:56 Mennyit költöttek 2010 óta felzárkóztatásra?
18:49 A közmunka sokszor "a félelem bére"
---------------------------
A Szabadon korábbi adásai: • Szabadon
---------------------------
Weboldalunk: szabadeuropa.hu Facebook: / szabadeuropahu Instagram: / szabadeuropa KZfaq: / @szabad-europa
---------------------------
Töltsd le ingyenes applikációnkat: - IOS (apps.apple.com/us/app/id15200...) - Android (play.google.com/store/apps/de...)
---------------------------
Kérd ingyenes hírlevelünket, hogy elsőként értesülj cikkeinkről: www.szabadeuropa.hu/Subscribe
---------------------------
Ha pedig szeretnél előre értesülni fontosabb anyagainkról, vagy témaötleteket küldeni nekünk, csatlakozz a Szabad Európa Bennfenteshez: / szabadeuropabennfentes
#szegénység #szociálpolitika #politika #lakhatás #lakás #szegregáció

Пікірлер: 129
@siixtin
@siixtin Жыл бұрын
A kilakoltatott öreg felig lebénultan, itt hol van a családsegítő hivatal, az egész bürokrácia? Önkormányzat mi a fenét csinál?! Szociális alapon jár az öregnek az idősotthon! Átkozottak
@cicafalat1
@cicafalat1 Жыл бұрын
Remélem nem hagyták az utcán…
@erikagazdag6180
@erikagazdag6180 Жыл бұрын
A kivéreztetett önkormámnyzatoktól nem lehet számon kérni az állami feladatokat.A Fidesz nem építtetett újabb szociális otthonokat, (s nem fizeti meg a kijáró idősgondozókat sem) szegény kispénzű nyugdíjasoknak.Minden szociális otthonban hatalmas várólista van, mert tovább élnek az emberek, s öregszik a társadalom.A gazdag nyugdíjasoknak sok nyugdíjas lakó otthon épült, de a magyar társadalomban többségben vannak az átlag, vagy annál kisebb nyugdíjból élők, akik nem tudják megfizetni a magán idős otthonokat.
@HU-RU
@HU-RU Жыл бұрын
Üdv ! Nagyon megható és felháborító hogy ilyen előfordulhat Európában . Az unió érthetö módon vissza követeli a támogatásokat . A legborzasztóbb az egészben hogy az elsikkasztott milliárdokat a kisemberek újabb sarcolásával fizetik vissza 😢 Nagyon szépen köszönöm a korrekt tájékoztatást . Sok sikert a csatornának . Közszolgálatában jelesre vizsgázott a csatorna ❤️
@karolyvarga8872
@karolyvarga8872 Жыл бұрын
A rokkant ember ugye nem ember, mert tovább nem lehet sarcolni. Az a jó ember ugye aki termel , hogy mások rajta élősködve magukat hízlalják nemde?
@gyulabarcsa6150
@gyulabarcsa6150 9 ай бұрын
Ez sajnos így van.
@matyasbelik766
@matyasbelik766 Жыл бұрын
O1G Deutsch kókó Tominak kell pènz lisztre.Főleg most válság idejèn..az árstopnak is vège lassan....
@hungary011
@hungary011 Жыл бұрын
Gondolod az a liszt amit ő fogyaszt az árstoppos? 🤑
@janosneszabo3371
@janosneszabo3371 Жыл бұрын
❤😂Sokan vsgyunk idosek kik nyomorognak faznak 2naponta ha esznek nem a mi szegyenunk lefolgoxtuk az eletunket!,Szetloptak a nyogdijunkat!😢
@jozsefnevonyo7026
@jozsefnevonyo7026 Жыл бұрын
Persze ilyenkor,menem kell,meg nem válaszolok,mert ezek a fideszesek mindent megcsinálhatnak😢😢😢!!!
@norbertszalai9061
@norbertszalai9061 Жыл бұрын
Na igen,ennyi erőből mondhatott volna Boldog Karácsonyt is.
@gyorgynagy4949
@gyorgynagy4949 Жыл бұрын
Segítünk 4 évenként 5 kiló krumpli ez a holdrol is látható
@attilatoth8393
@attilatoth8393 Жыл бұрын
Ja, meg a közben adott segélyek meg az ingyen fa meg az élelmiszer csomagok stb. Nem a krumpliért szavazgatnak a csúti rokonukra.
@JohnDoe44484
@JohnDoe44484 Жыл бұрын
Szégyen ez az ország, Bulgária 2.0
@user-ih3jq9ec8z
@user-ih3jq9ec8z 9 ай бұрын
Rosszabb!
@SoulBell2024
@SoulBell2024 Жыл бұрын
Mèrt is adózunk hogy legyen miböl lopni?
@gyulabarcsa6150
@gyulabarcsa6150 9 ай бұрын
Elvileg azért adozunk, hogy fejlődjön az ország...csak nem vissza felé..
@somogyi12
@somogyi12 8 ай бұрын
Tall....hagyd mar ezt a lopast....ha nincs jozan erv marad a semmitmondo duma.
@csibesz07
@csibesz07 Жыл бұрын
Most jövők a templomból. Mennem kell, mennem kell!
@katalinbranner3341
@katalinbranner3341 10 ай бұрын
Ez valami borzalmas.
@gergelyy
@gergelyy Жыл бұрын
Aha értem …. Azért sok ember éveket dolgozik azért, hogy saját lakása legyen és vagy vállal elköteleződést pénzintézet felé … talán nem arra kéne berendezkedni, hogy az állam egy életen át filléres bérleti díjon biztosítsa … szerintem lehet ott találni albérletet piaci alapon
@zoltannagy3327
@zoltannagy3327 Жыл бұрын
NA ERRŐL (BOGDÁN ) VOLT POLGÁRMESTER TUDNA BESZÉLNI "DE" VELE TÖRTÉNT "VALAMI" ! 🤔🤔🤔
@sandornehriczu3206
@sandornehriczu3206 Жыл бұрын
..."de vele történt valami"! /Bogdán L.-val).No igen, valami... Anno, feltünő volt hogy a cigányvezetők mélyen hallgattak B.L-halálakor , nem volt síkítás, fenyegetés, de jogvédők sem követelték hogy vizsgálják ki az állítólagos öngyilkosságot!! Mint teszik ezt rendszeresen , a cigányság vélt jogaik sérelme esetén!
@rewq0210789
@rewq0210789 Жыл бұрын
el lennék egy ilyen kicsi lakásban de pesten aranyáron mérik a panelt is
@gyulan.9183
@gyulan.9183 Жыл бұрын
,,Nyolcadikról kirepűlt egy ismerős és nem történt nagyobb baja " hogy hívták Pityu?
@gyulabarcsa6150
@gyulabarcsa6150 9 ай бұрын
Telefonon..
@peter1990adventista
@peter1990adventista Жыл бұрын
Szomorú az egész. De a riport nem szól arról például hogy kik gyújtogattak a szegénytelepen! Volt-e intézkedés ez ügyben.
@Nad76
@Nad76 Жыл бұрын
Ettől a random bevágott üvöltő zenétől agyfa..t kapok. Miért kell ilyen hangosnak lennie?
@tamasschlotterbeck4615
@tamasschlotterbeck4615 Жыл бұрын
😂😂😂😂
@hungary011
@hungary011 Жыл бұрын
Osztom. Viszont a videó nagyon tartalmas!
@Nad76
@Nad76 Жыл бұрын
@@hungary011 Azzal nincs semmi gond, a témák mindíg nagyon jók és fontosak.
@mariaduzmath9401
@mariaduzmath9401 6 ай бұрын
Nagyon jól látja a képviselő Úr.
@jozsefnagyracing
@jozsefnagyracing Жыл бұрын
Ózdon már a nyolcvanas években volt ilyen, úgy hívták hogy ,,CS"
@gyulabarcsa6150
@gyulabarcsa6150 9 ай бұрын
Ózd a csodák csodája..
@tothgabor7188
@tothgabor7188 Жыл бұрын
Igen, ez a csavar, avagy a know-how, hogy azt is belügyileg átláthatatlanná sikerült tenni, hogy egyáltalán az EU-s pénzek eljutottak-e az államig vagy valójában mi történt. Még 10 éve kb azt mondogatták, hogy többet visznek összességében, mint amennyit adnak. Azóta dőlnek ki a csontvázak a szekrényből szinte végeláthatatlanul, nem?
@AttilaHernaczki
@AttilaHernaczki Жыл бұрын
Ezeket a lényeket integrálni nem lehet. Mért várják el az normálisan élők től hogy a problémájukat a becsületesen dolgozók oldják meg. Egy kérdésem lenne. Az itt szereplő véglényeknek összesen hány évük van bedolgozva ezalatt nem a közmunkát értem ?
@DcNdrew
@DcNdrew Жыл бұрын
Tudod, az veletek a probléma, hogy ti pontosan úgy gondolkodtok, mint azok a „cigányok”, akiket fikáztok. Holnapra, de mindent! Az integráció nem két napos meló. Több generációs probléma, és rohadtul nem segít, ha emellett még el is lopják az erre szánt pénzeket. Az egész videóból csak a lényeget nem sikerült felfognod, vagy végig sem nézted, csak szsigerből reagáltál valami baromságot?
@ZoliLucky
@ZoliLucky Жыл бұрын
Bizony, és lassan több az eltartandó, mint akiknek a markukat tartják. "integrált környék"...ugyan már, az a még tönkre nem tett városrészek fedőneve, ami ha betelepítés megtörténik, egyből élhetetlen környék lesz zuhanó ingatlanárakkal. Erre rájön az hogy az erre szánt pénzeket tényleg ellopják, és minden egyes politikai oldal falaz nekik, mert a szavazata egy segélyért megszült és immáron 18 évessé váltnak is annyit ér, mint egy mérnöknek, orvosnak.
@HungaryEye
@HungaryEye Жыл бұрын
A magyar maffiakormanyt es sleppjet 🐙 veglenyeit mikor lehet intergralni a demokraciaba es az emberi jogok tiszteletbentartasaba?! A magyar maffiaallam 🐙 nem keves aldozattal van hatalmon . Mi jar annak aki fogsagba ejtett egy teljes orszagot es bunsegedeinek?
@somogyi12
@somogyi12 8 ай бұрын
Attila...Segitek szamolni, bar nem nehez mert ket kezemen megszamolhato az eveik szama!
@Ricso1981
@Ricso1981 Жыл бұрын
Azért nem lehet integrálni őket mert nem akarják??? Mert eleve kizárják magukat a fejlődésből?? Az iskolákból??? Vagy azért nem mert a rendszer ilyen és ott tartja őket?? Mindkettő sztem....
@Hookooo
@Hookooo Жыл бұрын
@@pupupu1955 Iskolai szegregáció.
@Hookooo
@Hookooo Жыл бұрын
@@pupupu1955 Melyik iskolában nem? Tudsz mondani egy olyan osztályt Magyarországon ahol város etnikai hovatartozás százaléka megegyezik az általános vagy gimis osztály etnikai hovatartozás százalékával? Én nem tudok. Néha véletlen műve, néha a törvény műve, és sokszor társadalom műve. Természetesen az ritka hogy teljes szegregáció van, de még ilyen is van ebben az országban...
@BiharyGabor
@BiharyGabor 10 ай бұрын
​@@pupupu1955Tudsz nekem olyan kutatást vagy bármilyen más adatot mutatni, ami alátámasztja amiket itt leírtál?
@BiharyGabor
@BiharyGabor 10 ай бұрын
@@pupupu1955"a diákok aránya pontosan megegyezik az adott térség vagy régió etnikai arányaival" - mármint minden iskoában. Kezdd ennek az alátámasztásával!
@BiharyGabor
@BiharyGabor 10 ай бұрын
@@pupupu1955"Miért kéne ezt alátámasztani?" 😀
@adavada5394
@adavada5394 Жыл бұрын
Kaptak fürdőszkobát brühühü...
@erikgorog9724
@erikgorog9724 Жыл бұрын
Felesleges vitatkozni azon, hogy egy 28 négyzetméteres minigarzonba hány ember fér el kényelmesen. Az ilyen lakásokat leginkább 1-2 fő részére tervezték, de akkor sem 3-nak. Megjegyzem, csak sajnálni tudom azt a srácot aki kénytelen a parkoló kocsiban tölteni az éjszakát. Csak úgy hozzátenném, hogy van egy tehetősebb roma réteg Nyíregyházán akiknek futja nagyobb méretű albérletre, viszont tudni kell, hogy ezeket a lakóingatlanokat inkább átjáróházként használják az életstílusokból kifolyólag. Éppen ezért ütköznek mindig falakba, mert nem mindenki szereti azt amit csinálnak. A másik dolog pedig, hogy a szegregátumban élő roma lakóközösséget integrálni (jó minőségű) belvárosi (esetleg új építésű) csendes-zöld kiváló infrastruktúrájú ingatlanokba, nos ez az elképzelés egy kicsit túl meredeknek tűnik, mivel az előbb említett néhány szónak az értékét is súlyos milliókban mérik ebben a városban. Állítom ezt, mint Nyíregyházi lakos.
@HU-RU
@HU-RU Жыл бұрын
Minden embernek jóga van emberként élni . De a te szavaidból csak a propaganda és a faji megkülönböztetés érződik . Egy jó idézet amit egy életre véss a fejedbe . ✅Nelson Mandela🕊️ Az embereket meghatározza a társadalom, amelyben élnek. A legjobban azzal ösztönözhetjük őket, ha meglátjuk bennük a jót.
@Hoti83
@Hoti83 Жыл бұрын
​​​@@HU-RUSzeretem az ilyen fotelharcosokat, akik emberjogi ideológiákkal dobálóznak, de lényegében azt sem tudják, hogy miről beszélnek, mert testközelből még soha meg nem tapasztalták, hogy milyen is, amikor ilyenek a szomszédai. Tiszta szívemből kívánom, hogy kapjál a szomszédodba ilyen, jobb sorsra érdemes családot, és tapasztald meg azok kultúrálisan eltérő életvitelét! Félreértés ne essék, nem rosszindulatból írtam, hiszen véleményed alapján neked ezzel nem is lenne problémád, csak egy kis élettapasztalattal lennél gazdagabb.
@piterusz8265
@piterusz8265 Жыл бұрын
Kaptak milliárdos uniós támogatásokat, volt pénz.
@BiharyGabor
@BiharyGabor 10 ай бұрын
​@@piterusz8265És ez a film pont arról szól, hogy azt nem ők kapták meg.
@takacszsolt4940
@takacszsolt4940 3 ай бұрын
érdekes paradoxon... nem érdekli hogy ki kormányoz, csak az hogy enni tudjon adni a gyerekének, de pont azért nem tud enni adni, mert nem érdekli, hogy ki kormányoz
@angelilly
@angelilly Жыл бұрын
Mi lett a bàcsival???
@martinvegh1455
@martinvegh1455 Жыл бұрын
Már megették a kannibálok.
@kevink9199
@kevink9199 Жыл бұрын
@@martinvegh1455ez nem vicces te idiot
@user-ih3jq9ec8z
@user-ih3jq9ec8z 9 ай бұрын
​@@martinvegh1455😂😂😂😂😂😂
@Lollipoplili
@Lollipoplili Жыл бұрын
Elég már az ingyen pénzből! Tessék elmenni dolgozni! Nekem az önkormányzat nem biztosít semmi, ha nem dolgozok akkor mehetek a híd alá, de én legalább tanultam. Tessék eljárni a suliba és szakmát tanulni!
@terisumegi1169
@terisumegi1169 Жыл бұрын
Nem vendégmunkások az kell behozniuk
@somogyi12
@somogyi12 8 ай бұрын
Lollipo....ne sertegesd mar oket, hogy gondolid h tanuljanak majd dolgozzanak?!
@istvanreiter4952
@istvanreiter4952 Жыл бұрын
"Kinek mit intézett a kormánya" (Orbán Viktor)
@gyulabarcsa6150
@gyulabarcsa6150 9 ай бұрын
Ez most 10 millió ember kormánya..az hogy nem mindenki valasztotta, az csak egy állapot..
@terisumegi1169
@terisumegi1169 Жыл бұрын
Elolvastam egypar hozzászólást is,es a riportot. is néztem nem vendégmunkasokat kell behozni van itt munkaerő bőven.
@gyulabarcsa6150
@gyulabarcsa6150 9 ай бұрын
Rejtett...forrás..
@rhysokelly6933
@rhysokelly6933 Жыл бұрын
11:50...Itt lakott a Pókember?
@editdonko3947
@editdonko3947 Жыл бұрын
Farkas Flórián
@Medvegyuri
@Medvegyuri Жыл бұрын
Cigány család ( jó nagy! ) az egyik szomszédságom. Autentikus a feeling. Akkor oda sétálok a kerítéshez. Miért ordít már megint akinek nagy a hangja? Már random, hogy segítsek? Csak jó tanácsot adok! -De úgy néha napján már uncsi. De egyre kevesebbért kell már szólni. De ezt alapból kéne tudni. Szokták feszegetni a határaimat, de nem szeretek hangosan beszélni! Amikor foci bíró vagyok! 2 hét labda szünetet rendelek el a kertünkbe lepattanó labdáért. Szerintem a faterom garázsában már labda múzeum van. :D Udvaron autó fényezés és csiszolás? Na az megy a használtauto.hu-ra... Kapják valahonnan a zsák krumplit és a hagymát. De kertészkedni még nem láttam őket. Pedig van hely a telken. Ja, hogy meg lett tiltva a több lakásos társasház. Mert azt építettek volna. Rendszer szintű a korrupció, nem csak itt. Akit érdekel nézze meg ezt a videót, mert van benne igazság: -kzfaq.info/get/bejne/d7dmdN1kv7OcYIk.html
@HU-RU
@HU-RU Жыл бұрын
Neked nem mindegy a bőrszíne ? Miért gondolod hogy a bőrszín jelent valamit . Az auto fényezés az ö telkén zajlik a kiabálás , hangoskodás szintúgy . A propaganda ujra diadalt aratott a józanész felett . Az orbán rezsim szembefordítja a társadalomi csoportokat így a zűrzavart és a hangos káoszt kihasználva azt csinál amit akar . Téged kedves kommentelő sajnálni tudlak azért mert a szemedet becsukva a homokban tartod a fejed . Szomorú hogy az átlag szegén és iskolázatlan embereket hogyan lehet habzó szájú kutyaként a szomszéd kerítéséhez vezetni . Sajnálom hogy nem látsz tovább az orrodnál .
@ChristaHorvath
@ChristaHorvath Жыл бұрын
Ebből úgy is polgárháború lesz, ezt akarják.
@blaskovitsbarbara9533
@blaskovitsbarbara9533 11 ай бұрын
@Vid.186
@Vid.186 Жыл бұрын
Jellemző a nernek a sajtóhoz, így a nyilvánossághoz, vagyis a "magyaremberekhez" való viszonya ahogy kezelte ezeket az ügyeket.
@victorsethy
@victorsethy 2 ай бұрын
Sógor roma kokón...
@sandorkiss9159
@sandorkiss9159 Жыл бұрын
Nyíregyháza többet ad.......
@HU-RU
@HU-RU Жыл бұрын
Azért ez sem rossz ?kzfaq.info/get/bejne/aLSjl9hl3qendoU.html
@gyorgyrendes
@gyorgyrendes Жыл бұрын
Ausztraliabol irom ezt az eszrevetelt; ahogy elnezem az Otthoni lakbereket, itt Sydneyben a Bondi Beachen lehet lakast, hazat berelni 1000 Dollar itt is penz, igaz, itt heyente kell fizetni,
@norbertszalai9061
@norbertszalai9061 Жыл бұрын
Hetente 1000 Dodó ?
@gyorgyrendes
@gyorgyrendes Жыл бұрын
@@norbertszalai9061 Norbert Szalainak;Tevedsz, evtizedenkent egy Pol Pot, vagy egy Idi Amin! Punktum!
@attilatoth8393
@attilatoth8393 Жыл бұрын
Annyira unom hallgatni, hogy a makumbák azért visítoznak, hogy szerintük mi jár még nekik ingyen. Ezzel a jobbikos Kék Zombival az élen. Élősködő az összes.
@alamuxixurkapixka2867
@alamuxixurkapixka2867 Жыл бұрын
A videó főleg arról szól,hogy (ismét) nem jutott el a rászorulóknak a pénz,amiből segithettek volna sok mindenen,mert ellopták a "fehérgallérosak"...de ezt nem unod, azok nem élősködők...ha meglátsz egy romát már ellenük kell károgni... Amig te a romákat gyalázod a szemedet is kilopják honatyáink és embereik!
@cirius3lack
@cirius3lack Жыл бұрын
Szvsz én szívesebben fizetném 1-2 ilyen család felzárkóztatását mint, hogy az eliost kihúzzam a szarból. Csak egy példát mondtam de remélem érted.
@DcNdrew
@DcNdrew Жыл бұрын
Nem ingyen. Fizetik az albérletet. Csak nem kapnak másik lakást, amit történetesen lehet, hogy tudnának fizetni. Meg ha figyelted, nem csak romák vannak ott. Addig, amíg nem vagy olyan helyzetben, mint ők, addig nem fogod fel, de nem is várok mást.
@cirius3lack
@cirius3lack Жыл бұрын
@@pupupu1955 Ha eldönthetnénk, hogy az adónk egy kicsit nagyobb része hova kerüljön mint az 1% akkor talán többen élnének vele. A felzárkóztatásra pedig azt értem, hogy az ingyen tankönyv és menza nem elég. Ezek a gyerekek hova mennek haza? Mit látnak otthon, mit visznek magukkal az iskolába? Valószínűleg egészen mást amit te, vagy a te gyereked. A felzárkóztatás nem annyi, hogy tető a feje fölé, ingyen tankönyv és heló. Szociális programok, segítségnyújtás. Meg kell tanítani az idősebb generációkat is, hogy lehet más. Akár egy szakma is, ahogy írod. Ez nekik nem biztos, hogy annyira természetes. Összetett és hosszú meló. Nem elég az sem ha kapnak egy gyorstalpalót a normális életről és akkor kezdjenek valamit az információkkal. Elsősorban ilyenekre gondolok. Ha beválik akkor pedig jöhet a következő család egy átmeneti helyre. csak egy példa és apró részlet a sok közül.
@alamuxixurkapixka2867
@alamuxixurkapixka2867 Жыл бұрын
@@pupupu1955 Osztod itt az észt és olyanokat irsz,hogy félre kell rakni inséges időkre,ami konkrétan az életük minden napja legtöbbször,meg a kertet kihasználni:DD jah tele van mindenki kertel ugye... 3 hónap munkanélküli segély M.o.-on..és "A munkakeresés átlagos időtartama 9 hónap volt, a munkanélküliek 31 százaléka legalább egy éve keresett állást." jah, és szerinted nincs rasszizmus!!Ennyi!Te milyen álomvilágba élsz ember?Csak az itt lévő kommentelőket olvasd el b@szod... Legalább rohadt kritikád legyen már arról amiről szól a videó,hogy ellopták a "nagyurak" a lóvét mielőtt a nyomorba leért volna...
@Attee_Q
@Attee_Q Жыл бұрын
Ez a világon mindenhol így működik (sajnos). Alapvetően a demokrácia jelenlegi intézménye alkalmatlan arra, hogy megoldja az emberiség problémáit. Ehhez ugyanis néha évtizedekre előre kell tervezni, ami azt jelenti, hogy lehet, hogy egy darabig rossz lesz azért, hogy később jobb legyen. Vagy pedig egy adott, népesebb rétegnek kevesebb jut azért, hogy egy kisebb, hátrányosabb rétegnek több jusson. Márpedig a 4 évente történő választási rendszer, ahol percemberek versengenek a politikai haszonért és a pozícióért, ezt nem viseli el. És ezért tart itt a világ, ahol tart, és amíg nem találnak ki jobbat a demokrácia helyett, addig a világ a pusztulás felé halad megállíthatatlanul.
@Vid.186
@Vid.186 Жыл бұрын
Ez nem igaz mivel vannak ellenpéldák, pl. Finnország. Ahol van társadalom ott működik a demokrácia is.
@Attee_Q
@Attee_Q Жыл бұрын
@@Vid.186 Azért ott sincs kolbászból a kerítés, vannak komoly társadalmi problémák.
@laszlonagy4329
@laszlonagy4329 Жыл бұрын
Allitolag Orbannak van egy hosszutavu terve is a hataloban maradas ..................
@BiharyGabor
@BiharyGabor 10 ай бұрын
​@@Attee_QAzt állítottad, hogy "ez a világon mindenütt így van". Ez vagy butaság - ha nem tudod, miről beszélsz -, vagy hazugság - ha mégis tudod.
@wpeti0115
@wpeti0115 Жыл бұрын
Egyoldalúan bemutatni valamit, igen korrekt dolog...nekem ki vesz házat?!?!?!DK beszél...Óriási!!🤣🤣🤣
@takacszsolt4940
@takacszsolt4940 3 ай бұрын
ezt hogy lehet sokoldalúan bemutatni? ha tudsz valamit a DKról akkor tegyél feljelentést, de a DK ne relativizálja azt hogy a fidesz is lophat... pont ettől bűzlik az egész rendszer
@adriennfekete
@adriennfekete Жыл бұрын
Kinek jutott eszébe, 20m"-es lakásokat építeni.!? Ma, amikor már az állatok jöbb körülményekhez jutásáért folyik a harc, akkor embereket, hogy lehetett ilyen pici lakásba tenni? Embertelen!!
@zoltanhoney9550
@zoltanhoney9550 Жыл бұрын
örüljenek hogy kaptak valamit sokan még ennyit se . ezrével élnek az emberek az utcán Budapesten
@erikagazdag6180
@erikagazdag6180 Жыл бұрын
Igen s a Fidesz 13 év alatt évente ujabb 10 ezer embert adott hozzá a hajléktalanok tömegéhez.
@radir1657
@radir1657 Жыл бұрын
Örüljenek a csövesek, hogy nem afrikába születtek
@JackRussellTerrierloli
@JackRussellTerrierloli Жыл бұрын
Üdv ! Nagyon megható és felháborító hogy ilyen előfordulhat Európában . Az unió érthetö módon vissza követeli a támogatásokat . A legborzasztóbb az egészben hogy az elsikkasztott milliárdokat a kisemberek újabb sarcolásával fizetik vissza 😢 Nagyon szépen köszönöm a korrekt tájékoztatást . Sok sikert a csatornának . Közszolgálatában jelesre vizsgázott a csatorna ❤️
Женская драка в Кызылорде
00:53
AIRAN
Рет қаралды 491 М.
Jumping off balcony pulls her tooth! 🫣🦷
01:00
Justin Flom
Рет қаралды 15 МЛН
Clown takes blame for missing candy 🍬🤣 #shorts
00:49
Yoeslan
Рет қаралды 43 МЛН
Így épül Pintér megfigyelő birodalma
15:50
444.hu
Рет қаралды 285 М.
Szabadon - Az akkugyárak árnyékában
30:42
Szabad Európa
Рет қаралды 36 М.
Magyarok a honfoglalás előtt
1:48:27
MTA 1825
Рет қаралды 317 М.
Pusztuló szanatóriumok a legdrágább budai környékeken
23:35
Szabad Európa
Рет қаралды 44 М.
Rengeteg gyerek került éretlenül az iskolába
24:33
Szabad Európa
Рет қаралды 60 М.