Szavakon túl - Puzsér Róbert (Klubrádió)

  Рет қаралды 354,623

Kadarkai Endre

Kadarkai Endre

2 жыл бұрын

Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/KadarkaiKZfaq​​​
kövess Facebookon: bit.ly/KadarkaiFB​​​
Instán: bit.ly/KadarkaiInsta​​​
szerkesztő- műsorvezető: Kadarkai Endre
A Szavakon túl egy saját fejlesztésű beszélgetős műsorom, amelyben népszerű színészek, zenészek, televíziósok vallanak önmagukról. Nem egy hagyományos portréinterjút kell elképzelni. Mindig 20 fogalmat kínálok fel a vendégnek. Valamennyi talányosan az alany életének egy epizódjára, személyére, egy korábbi idézetére utal, még ha ő nem is tudja, hogy pontosan miképpen.
Ebből a húsz kifejezésből a vendég választja ki azokat a fogalmakat, amelyekről beszélgetni fogunk, de ő maga sem tudja igazán előre, hogy mi is lesz a pontos téma. Ketten együtt, közösen alakítjuk a beszélgetés tematikáját.
A műsor minden vasárnap 13.00-tól hallható a Klubrádióban.
Készítők: Árva Brigitta, Mihók Péter, Rózsahegyi Gábor

Пікірлер: 659
@mayertamas
@mayertamas 2 жыл бұрын
Pár éve a Széll Kálmán téri KFC-ből jötten ki, szembe a zebrán jött át Róbert. A tekintetemen hirtelen-, és valószínűleg feltűnően oda kaptam, mikor felismertem, majd ő ugyan ilyen feltűnően és hirtelen meglepődve nézett vissza! Olyan szerény és emberi volt! :) Persze mindketten elmosolyodtunk!
@Gajdacsi61
@Gajdacsi61 2 жыл бұрын
Zseniálisan megfogalmaztad, Robi, hogy a neurotikus zavarok, szorongás, depresszió mögött sokszor egy nemet mondani nem tudó, mindent a szívére vevő, lelkiismeretes személyiség áll. Nagyon sokat segítesz a mentális problémákkal küzdőknek azzal, hogy ezt felvállalod, és teszel valamit a tudatlanság és a stigma ellen. Nagy köszönet ezért Neked!
@belabedok7369
@belabedok7369 2 жыл бұрын
K.km
@andreakovacs3088
@andreakovacs3088 2 жыл бұрын
Én azt köszönöm, hogy a műsorát “Éhes makkal (f.sszal) disznót ( Nőt) álmodom”- címet adta, majd kirakott logonak egy cigiző pasast, aki flegmán megdug hátulról egy kutyapózban négykézláb levő nőt. Csak hogy Minden Nő tudja, hol a helye! Még Te is!
@zsoltludvan9022
@zsoltludvan9022 Жыл бұрын
@@belabedok7369 lhtew7hn. L
@cso57rgowww
@cso57rgowww Жыл бұрын
Ez így igaz ❤️
@laszlonemagyar6470
@laszlonemagyar6470 10 ай бұрын
​@@andreakovacs3088i
@csillacsontos2961
@csillacsontos2961 2 жыл бұрын
Úristen, de megindító volt. Eddig is rendkívüli embernek tartottam, de amikor az édesanyjáról beszélt, folytak a könnyeim. Teljesen lemeztelenitette a lelkét. Endrének is nagy bravó megint!
@gabornebenko8608
@gabornebenko8608 2 жыл бұрын
Nagyon megható volt Robi beszélgetése. Aki elvesztette szeretett Szüleit, érti Robi szavait. Endre biztos nem veszített el még nagyon közeli hozzátartozót. Néha már nekem volt kellemetlen a kérdései.
@jozsefgaal8668
@jozsefgaal8668 2 жыл бұрын
Magam is megrendülten könnyezve végig éltem és anyám szinte gyermek fejjeli( 15 év) elvesztését próbáltam helyre tenni magamban,megértette velem azt amit akkor még nem érthettem és mindig kerestem ......Köszönet érte . Puzsér Róbert egy különös világ,ezt a mély érzékenységet ,kifejezésmódot szinte soha nem tapasztalhatja meg másokkal az ember.
@lakykaryful
@lakykaryful 2 жыл бұрын
@@gabornebenko8608 Nagyon sajnálom hogy ez jött le önnek.Endre kérdései egyáltalán nem voltak kellemetlenek ha követné Endre munkásságát olyan kérdéseket tesz föl amit a Riport alany más interjúkban már kijelentett.
@sirplaysalot5433
@sirplaysalot5433 2 жыл бұрын
En akkor konnyeztem, amikor a gyerek szuleteserol beszelt 🙂
@YlangYlang137
@YlangYlang137 2 жыл бұрын
Meg Endre hangja is elcsuklott :(
@konigjanos
@konigjanos 2 жыл бұрын
Robit minimum 10 éve nézem, de minél több műsort, riportot, interjút nézek meg vele, annál inkább bebizonyosodik számomra mennyire művelt, olvasott, empatikus, érző ember. Nagyon jó lenne egy ilyen ismerős a baráti körömben, igazán irigylem a barátait.
@MidnightSky69
@MidnightSky69 2 жыл бұрын
Erdekes. Altalaban epp az ellenkezoje szokott tortenni. Az ember eleinte rajong Puzserert, azt gondolja, hogy huuu, "ez az ember kimondja, amit en meg gondolni se merek" stb, aztan idovel felismeri, hogy valojaban egy felmuvelt, frusztralt, nagypofaju alak, aki rengeteg kerdesben megdobbentoen tajekozatlan es kovetkezetlen.
@katzkati954
@katzkati954 2 жыл бұрын
ez az én fantáziám is, egy ilyen baráti beszélgetés, egy ilyen barát
@bakai450
@bakai450 2 жыл бұрын
Én is követem a munkáját vagy 10 éve . És valóban egy idő után feltűnt hogy sok esetben következetlen és tájékozatlan. Rajongásom iránta sosem alakult ki. Kicsit furcsának tartom a gondolatot is. Ennek ellenére úgy gondolom azon kevés kortárs magyar szereplők egyike, akit érdemes nyomon követni. Nem azért mert ő lenne az ifjú Popper vagy ilyesmi. A témák miatt amiket felvet. Talán ébrednek saját gondolatok is benned. A nézőpontok amiket mutat, talán segítenek neked is találni újakat. Ezt jól csinálja és szemtől szembe kommunikál, nem fentről lefelé. Én ezt értékesnek találom a mai közbeszédben pedig különösen. Tökmindegy, hogy közben téved és következetlen is. Sőt, talán éppen ezért.
@istvanfodor3986
@istvanfodor3986 2 жыл бұрын
@@MidnightSky69 Azt hiszem ez egy végtelen fraktál. Robi szokta emlegetni a prolikat, akik természetesen műveletlenek. Majd megérkezik a névtelen kommentelő, aki szerint Robi félművelt. Nem csodálkoznék, ha a kommentelő ismeretségi körében lennének olyanok, akik szerint ő sem elég művelt, és így tovább. Egyedül abban reménykedhetünk, hogy mindannyiunkat lenéz egy olyan értelmiségi aki a történelem összes fontos szerzőjének minden sorát behatóan ismeri.
@kezdotanulo9160
@kezdotanulo9160 2 жыл бұрын
A Puzsér helyett művelődni kellene és talán bem a Puzsér lenne a mérce. Tömegek hülyitésén át kellene látni.
@dorottyacsicsaky5067
@dorottyacsicsaky5067 2 жыл бұрын
Ennyire mély és őszinte interjút szinte sosem látni ebben az országban! Puzsér egészen újat teremtett a magyar tévézésben. Úgy kellett, mint egy falat kenyér! Köszönet érte!!!
@tamasherczeg8488
@tamasherczeg8488 2 жыл бұрын
Egyetértek! 70 éves elmúltam, de ennyire emberi megnyilvánulást közszereplő részéről még nem hallottam! Ehhez kellett a riporter intelligenciája is. Köszönet a riportért!
@mbalazs3544
@mbalazs3544 2 жыл бұрын
az országban? részemről a bolygón :D a Puzsérnal nem ismerek őszintébb embert a nyilvánosságban
@tibortoth7363
@tibortoth7363 2 жыл бұрын
Én "összeraknám"a Havas tanár úrral... Kíváncsi lennék, mi sülne ki belőle ...
@krisztianlentulai1122
@krisztianlentulai1122 Жыл бұрын
:D :D :D szinte sosem
@tamasherczeg8488
@tamasherczeg8488 2 жыл бұрын
Az Élet megmutatta: a politikusság és az egyenes gerinc nem fér meg egymás mellett. Örülök, hogy Puzsér Róbert a gerincet választotta!
@zsuzsavalenta20
@zsuzsavalenta20 2 жыл бұрын
Kívánom Robinak hogy alakuljon úgy az élete ahogy szeretné, gyermekével éljen meg olyan pillanat okat amikből töltekezni tud egész hátralévő életében. Évek óta kísérem figyelemmel Robi szerepvállalásait, egy nagyon jó értékrenddel bíró, rendkívül szerteágazó tudással rendelkező ember, minden megnyilvánulása követendő példa lehetne sokaknak. Őszinte, elveit fel nem adó egyéniség. Vigyázzon magára, bölcs döntés volt visszavenni a túlhajszolt életvitelből, legfőbb kincs az egészség.
@rozsaszinusundisznocska8514
@rozsaszinusundisznocska8514 2 жыл бұрын
Jesszus milyen interjú ez. Azért néztem mert elkezdtem kedvelni Kadarkai stílusát. De kifejezetten rosszul voltam a Puzsér jelenségtől. Viszont most láttam mögötte a szerethető embert. RESPECT!!!
@AndorSolymos
@AndorSolymos 2 жыл бұрын
Kevés ennyire intelligens és okos ember van Magyarországon. Ahogy ilyen kőprofi riporter sem nagyon van! Két zseniális ember találkozása! Köszönöm az élményt!
@saroltatatai779
@saroltatatai779 2 жыл бұрын
Egyszerűen lefagytam. Én nagyon kedvelem Puzsér Róbertet, és úgy gondolom, minden vele készült interjút láttam, de ez mindent vitt, mert Robi egyénisége és Endre rutinja révén lenyűgöző 1 órát kaptam. Köszönöm.
@Tapiapi1
@Tapiapi1 2 жыл бұрын
Dettó.
@IDULAF62
@IDULAF62 2 жыл бұрын
ELNÉZÉST. KIVÉTELESEN NEM LEHET A MARADÉKRA EGY MÁSODIK RÉSZT ELKÉPZELNI? VÉLEMÉNY?
@rmkrly7995
@rmkrly7995 2 жыл бұрын
+1!
@agica4647
@agica4647 2 жыл бұрын
Ennek is orulnek!
@erikaendresznekis8994
@erikaendresznekis8994 2 жыл бұрын
Csatlakozom.
@feketetukorbenfehermajom8303
@feketetukorbenfehermajom8303 2 жыл бұрын
akkor elveszne a választás randomitásából adódó kiszámíthatatlan végeredmény, így benne van ahogy akár egy más fajta interjú is lehetne vidám vagy épp szomorú..
@Tapiapi1
@Tapiapi1 2 жыл бұрын
Sajnos csak egy up-om van...😞
@m.gulyasjudit1399
@m.gulyasjudit1399 2 жыл бұрын
Nagyon kedvelem ezt az Embert. Napjaink legértékesebb közszereplői között az egyik legnemesebben emberi. Minden megnyilvánulását lenyűgözve hallgatom. Jó egészséget, hosszú életet kívánok neked Puzsér Róbert.
@istvankiss3218
@istvankiss3218 2 жыл бұрын
Ez tökéletesen igaz. Mégis azt kell mondanom (sajnos), hogy a mai világban egy ilyen ember tökéletesn élhtetlen. Neki tényleg az való, hogy elmélketben moralizáljon, de gyakorlati vezetőnek alkalmatlan. Az a legnagyobb "gyengesége" ami másrésről az "erőssége", azaz nem elég dörzsölt.
@mariamoricz4838
@mariamoricz4838 2 жыл бұрын
Ez az őszinteség annyira megindító és emberi, amire jelenleg csak a mi Puzsérunk képes. Ezért is szeretjük , meg minden másért, amit ő képvisel a mai Magyarországon. Fontos nekünk az egészsége., nagyon is.
@ogawasan68
@ogawasan68 2 жыл бұрын
Megrendítően szép és őszinte beszélgetés volt. Számos interjút láttam már, de ez minden eddigin túltesz. Embert így megnyílni, ilyen őszintén megnyilatkozni látni és hallani - szinte lehetetlen, sohasem hullik le az álarc, soha. Mindenki játszik, alakoskodik, de ez itt, ez rendesen szíven ütött. Hálásan köszönöm ezt a bizalmat, amivel megajándékoztál, Robi.
@esztervegvari
@esztervegvari 2 жыл бұрын
Ez a beszélgetés egészen megrendítő... Köszönet érte!
@kovacsmanci1797
@kovacsmanci1797 2 ай бұрын
Nagyon tetszett, hogy így levetkőztette Puzsért,kedves Endre…Mindketten nagyot nőtek a szemembe… Köszönöm❣️🙋‍♀️
@Tapiapi1
@Tapiapi1 2 жыл бұрын
269-nél tart a komment-fal, én mindent végigolvastam. Kritikai megjegyzés volt egy-kettő, de gyalázkodó egy sem. Én erre nem láttam példát az utóbbi időben. Robi, máris elértél valamit! 😃
@kezdotanulo9160
@kezdotanulo9160 2 жыл бұрын
Azért mert értelmes és képzett ember feleslegesen nem ír ;) 30 percnél tartok es katasztrofálisan rossz. A riporter botrányos! Puzsér unalmas. Nyilvánvalóan egy beteg ember.
@elizajeges1111
@elizajeges1111 2 жыл бұрын
@@kezdotanulo9160 ki dönti el melyik komment felesleges? Túl érzelmes lett és túl érzelmesek a kommentek ez igaz. De a botrányos és unalmas is túlzó jelző. Hogy beteg, azt ő maga is tudja.
@kezdotanulo9160
@kezdotanulo9160 2 жыл бұрын
@@elizajeges1111 Beteg, igen tudja de nem vonja le belőle a következtetéseket. Nem rendes ember. Befolásol úgy, hhofy tudja nincs 'tiszta' állapotban. Hatásvadász. Rossz értékek mentén érvel. Pénz éhes. Keresi az áhitatot csalás árán is. Dióhéjban, de még is kihagytam.
@laikuspolihisztor
@laikuspolihisztor 2 ай бұрын
"Értelmes és képzett ember feleslegesen nem ír" Te írtál. De minek?
@juditkepes2423
@juditkepes2423 2 жыл бұрын
Megrendito es felemelo elmeny volt .. es vigasztalo erzes, hogy meg nincs minden elveszve, ha vannak ilyen emberek es ilyen beszelgetesek otthon is, minden latszat ellenere.
@mazsovszki
@mazsovszki 2 жыл бұрын
Ilyen élvezetes egy beszélgetés,ha két intelligens, őszinte, nyitott ember társalog!Isteni volt!
@ilonacsiak7529
@ilonacsiak7529 2 жыл бұрын
Nagyon őszinte és emberi oldalát ismerhettük meg . Végtelenül jó riport volt.
@evajahnke
@evajahnke 2 жыл бұрын
Már akkor is emberinek éreztem, amikor feltette a kérdést:"Mi volt ez a szellemi kútfertôzés?" Azóta vagyok rajongója.
@melindahollo9891
@melindahollo9891 2 жыл бұрын
Soha nem gondoltam volna, hogy Puzsér Róbert így megtud nyílni. Meghatóan őszinte, emberi volt. Megindító, hogy mennyire őszintén beszél magáról és elgondolkodik a kérdéseken, a felvetéseken és olykor be is ismeri a gyengeségeit. A végére úgy éreztem hogy hálás volt , hogy erről beszélhetett. Nagyon szükség volt erre a beszélgetésre. Azt gondolom, ez Önnek köszönhető Endre. Valahogy nagy érzéke van mindenkit őszintén megszólaltatni a kérdéseivel. Köszönöm.
@Danielbakk4
@Danielbakk4 2 жыл бұрын
Puzsérnak van egy echo tv-s portréja, érdemes meghallgatni azt is
@janekmachek9916
@janekmachek9916 2 жыл бұрын
Már írtam párszor, hogy ez volt a legjobb rész de ez most tényleg a legjobb volt. Azt nagyon sajnálom, hogy Robi nem akar több tévés adást csinálni. Azért remélem mint vendég még fog szerepelni.
@evajenei7231
@evajenei7231 2 жыл бұрын
Egy adásban mintha olyasmit mondott volna, hogy az édesanyja ilyesfajta szeretete miatt is lett volna ilyen, tehát most, hogy nincs, nincs olyan düh, motor ami hajtaná..?
@martakarpati767
@martakarpati767 2 жыл бұрын
@@evajenei7231 Elmondta, hogy a tevékenységei közül a TV-zés a legnehezebb számára, a legtöbb energiát viszi. / bűvész, aki a tányérokat pörgésben tartja hasonlattal érzékeltette/ . Így amellett döntött, hogy a TV-s szerepléseit befejezi.
@gy.istvan7116
@gy.istvan7116 2 жыл бұрын
Örvendetes, ha néhány emberben feje tetejére állt az eddigi, Robit érintő negatív megítélés. Akik követik a dolgait, eddig is tisztában voltak az értékeivel. Érdemes néha a mondandót is figyelni, nemcsak a "stílust"..
@zoltanjanostar187
@zoltanjanostar187 2 жыл бұрын
Így van! "A stílus maga az ember"? - sületlenség.
@melindabota1201
@melindabota1201 2 жыл бұрын
Nekem a stilusaval soha nem volt bajom, egy ideje viszont lecsuszott arrol a szintröl amit anno a Radiocafeban produkalt. Volt olyan radioprogram ami mar mar boros- bocskor szinten volt ocska nögyulölö poenokkal szinezve es ez nagy csalodas volt szamomra. Ebben az interjuban viszont ismet az ertelmesebb es emberibb oldalat mutatta meg. Valahol melyen remelem hogy ez az igazi Puzser.
@adriennekorda3418
@adriennekorda3418 2 жыл бұрын
Úgy örülök, amikor nem kell valakit tovább utálni! Azt hiszem, másképp fogom ezentúl hallgatni.
@zoltanjanostar187
@zoltanjanostar187 2 жыл бұрын
@@melindabota1201 Nem mennék odáig, h valóban nőgyűlölő, sőt! A néha bántó humor az más kérdés. Lásd pl. az Auschwitz- esetet.
@janosposta3080
@janosposta3080 2 жыл бұрын
Most értettem meg néhány dolgot az anyámmal való kapcsolatomról. Köszönöm Robi!
@tundetedd1039
@tundetedd1039 2 жыл бұрын
Puzsér annyira valódi. Remek beszélgetés volt! Szívből kívánom neki, hogy a gyermeke kapcsán évek múlva ráébredjen, hogy ez a kapcsolat minden más korábbinál érvényesebb, igazabb, erősebb és hogy emiatt ne legyen semmifajta lelkiismeret furdalása ❤️.
@csillapapp9763
@csillapapp9763 2 жыл бұрын
Nagy szükség van A kritikusra, sokan gondolkodunk hasonlóan, örülök, hogy Kadarkai Endrének is köszönhetően megismerhettem Puzsér Róbertet is. Figyelemre szeretetre méltó ember
@danielwunderlich
@danielwunderlich 2 жыл бұрын
Ciki, hogy eddig nem ismerted
@csillapapp9763
@csillapapp9763 2 жыл бұрын
@@danielwunderlich Másképp értjük a leírtakat
@nandorvass2550
@nandorvass2550 2 жыл бұрын
Endre, te veszélyesen jó vagy veszélyesen fiatalon... nagyon nagy gratula, remélem, nem égsz ki idejekorán és megmaradsz két lábbal a földön! Köszi az élményeket, ez valami nagyon nagy volt.
@martaernst7369
@martaernst7369 2 жыл бұрын
Én Puzsért mindig is úgy szerettem ahogy van. 🙂
@mariacsimanehegyi5231
@mariacsimanehegyi5231 2 жыл бұрын
Puzsért nem kedveltem, de most változott a véleményem, egy őszinte beszélgetést hallottam!
@gabriellaszoeke
@gabriellaszoeke 2 жыл бұрын
Kellemesen csalódtam... Pozitívan megváltozott a véleményem Puzsér Róbertről...Köszönöm szépen a beszélgetést.
@feketetukorbenfehermajom8303
@feketetukorbenfehermajom8303 2 жыл бұрын
Mindig is ilyen volt...ezért nem szabad clickbait szalagcímekről és bevágásokról megítélni az embert
@maggiemaggie7887
@maggiemaggie7887 2 жыл бұрын
A nagy Médiában kellene sok ilyen jellemű ember, mint Puzsér Róbert---és megváltozna a világ, jó irányban! Tiszteljük és kedveljük Robi--harcoljon továbbra is!
@zsoltpeter2858
@zsoltpeter2858 2 жыл бұрын
Maggie mccgill
@ottcsiottiliat-sz5095
@ottcsiottiliat-sz5095 2 жыл бұрын
Néhány beszélgetésben megszületik a csoda. Kadarkai Endre szinte minden Vendégével eljut odáig...! Puzsér Róbert reakcióira nincsenek szavak... Két Ember beszélgetését élveztem, elejétől a végéig! Két Valódi Csodálatos Lélek kapcsolódott! Köszönöm!
@annakosane3194
@annakosane3194 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen az őszinteséget, nagyszerű beszélgetés volt! Ilyennek képzeltem Robit! Miközben túlfűtött igazságkeresésében sündisznó jelmezt ölt, szurkál, haragszik a világra, leplezi hatalmas szívét. Én szeretem ezt az "érted haragszom, nem ellened" Kritikust! Remélem, láthatjuk még Őt a képernyőn! Endre méltó társ volt a beszélgetéshez! Szívből gratulálok!
@famfun7635
@famfun7635 2 жыл бұрын
Kedves Anna! Köszönöm, hogy leírtad a gondolataimat. Pontosan ugyanezt éreztem.
@alizadorjan9303
@alizadorjan9303 2 жыл бұрын
Nagyon emberi volt ez a beszélgetés talán most először lehetett a valódi arcát látni Róbertnek amiben Endrének nagy szerepe volt. Köszönöm ezt az élményt!
@duplanelson3766
@duplanelson3766 2 жыл бұрын
Blikk: Puzsér elköltözteti Tóth Gabit a férjétől 888: Puzsér ki akarja költöztetni Tóth Gabit az országból 444: Ki az a Puzsér? Pesti Srácok: Puzsér adóbevallásában nem tüntette fel a költöztetésből származó bevételeit Nyugati fény: Költöztetést vállal a befuccsolt polgármester-jelölt Ripost: Kadarkaihoz költöztetné Tóth Gabit Puzsér Rtl Klub: Kis Puzs... puma született a veszprémi állatkertben.
@brigittaszanyi7454
@brigittaszanyi7454 2 жыл бұрын
Tökéletes 😂 egész addig baj míg ezt megeszik .. messze vagyunk attól,hogy ne így legyen 😭
@picinyke22
@picinyke22 2 жыл бұрын
Állati jó 😃
@darkdog73
@darkdog73 2 жыл бұрын
Az egyik kedvenc emberem beszélgetett a másik kedvenc emberemmel. 👋🤝🤘
@Tapiapi1
@Tapiapi1 2 жыл бұрын
Nálam is pontosan ez a felállás...😃
@tamaskarmazin5444
@tamaskarmazin5444 2 жыл бұрын
Tiszta, igazlelkű ember ,szeretem a szókimondàsàèrt,tudok vele azonosulni.Szeretnèm a tv-ben látni.
@lillawindis5799
@lillawindis5799 2 жыл бұрын
Robi őszinte volt mint mindig!!! Ezèrt( IS) nagyon szerethető..... Köszönöm szépen!!!❤
@mariafoltyn6012
@mariafoltyn6012 2 жыл бұрын
JUse the edit icon to pin, add or delete clips.Tap on a clip to paste it in the text box.
@GulyasErika59
@GulyasErika59 2 жыл бұрын
Kedveltem Puzsért mindig, de most meg is szerettem. Köszönet mindkettőjüknek, megrendítő beszélgetés volt.
@palnebereczki2713
@palnebereczki2713 2 жыл бұрын
Mennyi esendő,csodás,őszinte mondatot hallhattunk Öntől.Köszönöm Puzsér Úr és Önnek Kadarkai Úr,hogy ezt hallhatjuk.
@DenHadnagy
@DenHadnagy 2 жыл бұрын
Robi, te vagy a legnagyobb. Köszönöm Endre, neked is óriási részed volt ebben az élményben.
@KoZ_Tube
@KoZ_Tube 2 жыл бұрын
Szuper interjú ! Mindig is szimpatikus volt Puzsér, érdekes hogy megnyílt a műsorodban..
@whateverits1989
@whateverits1989 2 жыл бұрын
Hát ez rohadt jó volt. :) Nekem most nagyon nagy szükségem volt erre az interjúra, köszi mindkettőtöknek
@760618th
@760618th 2 жыл бұрын
Ugyanolyan őszinte ember, mint amilyen kritikus. És ez így jó. Nagyon jó beszélgetés volt.
@fabifabi3
@fabifabi3 2 жыл бұрын
Es sulyos lelkibeteg
@ildikojakab641
@ildikojakab641 2 жыл бұрын
@@fabifabi3 az emberek kb 90%-a “lelkibeteg”. Az a különbség, hogy ők elhazudják, mellébeszélnek, függőbetegségekbe menekülnek, ő pedig beleáll, felvállalja és rohadt jó önkritikával, tudatosan reflektál magára.
@fabifabi3
@fabifabi3 2 жыл бұрын
@@ildikojakab641 Az emberek 90 % lelkibeteg?Ez erosen a fantazialas kategoriaja mar.Az emberek 100 % nak vannak problemai de meg tudjak oldani egy joreszet ezeknek es nem picsognak es sajnaltatjak magukat a nyilvanossag elott.Puzser egy komolya lelkibeteg figura.Ez az interju nem oszintesegrol szolt hanem onsajnalatrol.
@ildikojakab641
@ildikojakab641 2 жыл бұрын
@@fabifabi3 kurvarosszul látod, de ehhez jogod van.
@fabifabi3
@fabifabi3 2 жыл бұрын
Micsoda magabiztosság,már-már gőg
@foldkutya
@foldkutya 2 жыл бұрын
Kedves Endre, imádtam ezt a beszélgetést!! Robit nagyon kedvelem, most tényleg megmutatta az igazi emberi arcát! Nagyon köszönöm! 🤗❤️
@zsokadancsi4692
@zsokadancsi4692 2 жыл бұрын
Koszonom Endre ezt a beszelgetest! Azt hiszem sokonknak valtozott pozitivabbra a megitelesunk Robertrol./ bar lehet ez nem szamit/. Egy nagyon nagy szivu ember! Sajnos ebben a vilagban nagy teher van az ilyen mentalitasunkon. Koszonom!❤
@beataforczek5001
@beataforczek5001 2 жыл бұрын
Őszintség,szerethetőség, esendőség ,egyenes ,remek ember. (emberek)
@gyurkovicsrita4524
@gyurkovicsrita4524 2 жыл бұрын
Endre, nagyon köszönöm, szerettem nagyon. Robinak is köszönöm, hogy megtisztelt minket.
@steabee
@steabee 2 жыл бұрын
Korunk egyik legnagyobb gondolkodója és az ország egyik legjobb kérdezője. Katartikus!
@juditkardos1296
@juditkardos1296 2 жыл бұрын
De jó, hogy ezt a beszélgetést megnéztem, tényleg közelebb hozott, jobban ráláttam Puzsér Róbertre. Gratula mindkettőjüknek! 👏😍
@adamzambo4878
@adamzambo4878 2 жыл бұрын
Nagyon sajnálom, hogy nem lesz Robi az Öt-ben és nem lesz Sznobjektív, DE a lelki egészsége sokkal fontosabb, mint az én szórakozásom..... :)
@YlangYlang137
@YlangYlang137 2 жыл бұрын
Nagyon szeretem ezt az EMBERT, hozzám elérnek a gondolatai... szerencsére!!! Köszi Endre!
@eszterpeter8340
@eszterpeter8340 2 жыл бұрын
Csodálom a tudását mindenhez hozzá tud szólni gratulálok mindkettőjüknek
@agneslesti4708
@agneslesti4708 2 жыл бұрын
Nagyon jól sikerült interjú. 🙂 Robi szuper, mindjárt megölelem. Nagyon emberi
@amaliavereszoltanne8631
@amaliavereszoltanne8631 2 жыл бұрын
Nagyon megértem Robi érzelmeit,mert sajnos mikor elveszítettem az édesanyámat akkor jöttem rá,hogy oda vannak a gyökereim, és hiába voltam felnőtt, de akkor lettem igazán az!A riporter is nagyon jó volt!
@eleonoralaki1493
@eleonoralaki1493 2 жыл бұрын
Személy szerint én kedvelem Puzsér Robit, őszinte, bárcsak mindenki ilyen lenne!
@katibudaine8354
@katibudaine8354 2 жыл бұрын
Endre! Imádtam ezt a beszélgetest! Amúgy is nagyon szeretem Az őszinteségért Robit😍! Gratulálok!
@evajahnke
@evajahnke 2 жыл бұрын
...és Endre professzionalitását.
@erzsebetkovacs9205
@erzsebetkovacs9205 2 жыл бұрын
Azt kaptam, amire számítottam is: emberséget és kultúrát. Köszönöm.
@jschaub2514
@jschaub2514 2 жыл бұрын
30:16 amikor még a kérdező is meghatódik.Néhány másodpercig a hangja is megremeg.
@gabriellaalmasi6315
@gabriellaalmasi6315 2 жыл бұрын
Nagyon szeretem a Puzsért és igazán sajnálom, hogy abba hagyta a tévézést, de megértem. Marad az önkényes mérvadó❤️
@attilamolnar1074
@attilamolnar1074 2 жыл бұрын
APU FOREVER!!!
@78troland
@78troland 2 жыл бұрын
Ebből kérnék még ha lehet!👌👌😊😊🙏🙏🙏köszönöm!
@anetttamas2364
@anetttamas2364 2 жыл бұрын
Puzsér, eddig is szerettelek, most még jobban🤗
@belzkati5261
@belzkati5261 2 жыл бұрын
Ohh,de nagyszerű műsor lett! Én bizony megszerettem Puzsér Róbertet! Csodálatos lelkivilágú ember!
@janosronai1826
@janosronai1826 2 жыл бұрын
🌀💨☀️🌍🍀🦋💕 Róbert, 🖤 öszinte részvétem! Az ember gyermeke nagyon kedves barátja tud lenni. ❤ A tiéd is az lesz majd neked!
@szilviaszilviax4156
@szilviaszilviax4156 2 жыл бұрын
Voltam egy tanfolyamon, ahol ő is oktatott és hihetetlen éleslátása van az emberek belsőjére, gondolataira vonatkozóan.
@crimsonlightss
@crimsonlightss 3 ай бұрын
Milyen tanfolyamon ?
@krisztinanyeste7316
@krisztinanyeste7316 2 жыл бұрын
Teljesen megváltozott a véleményem Puzsérról. Endre! Hogy a viharba tudsz te embereket így megnyitni?! Veszélyes vagy! ❤ Megrendültem.
@istvanbati3796
@istvanbati3796 2 жыл бұрын
Nem ö veszélyes hanem a Puzsér!
@BizarreFreak
@BizarreFreak 2 жыл бұрын
*Hú ez nagyon erős volt...* Azt hiszem nem lehet könnyű (a civil) Puzsér Róbertnek lenni ! *Tisztelet, sok erőt kitartást kívánok Robi !* *Köszönöm mindkettőtöknek !!!*
@gabriellaillyes1582
@gabriellaillyes1582 2 жыл бұрын
Kérjük a kimaradt témákat is!!!!!!!!!
@radeer85
@radeer85 2 жыл бұрын
Alázat, tisztesség, ész. Minden elismerésem. Azért reméljük, hogy a Kaleta nem fog rád írni, hogy segíts neki költözni. P.S. kivéve, ha a sittre.
@ildikokalacan2703
@ildikokalacan2703 2 жыл бұрын
Nem szoktam kommentelni, attól függetlenül hogy követem a műsort. -"Lebutítottottan "(egyszerűen) : Imádom Őt,,ezt az EMBERI EMBERT. Őszintesége ,gyöngédsége ,felelőségtudata lenyűgöző!
@tiborduro1074
@tiborduro1074 2 жыл бұрын
Ez azért van, mert egy degenerált korban élsz, ahol a férfiasság nem számít erénynek. Tullképp a nőiesség sem.
@benjaminalasztics475
@benjaminalasztics475 2 жыл бұрын
Az egyetemes szituáció, amikor a riporter minősége emelkedetebbé teszi az interjút! Gratulálok!
@evaszasz2175
@evaszasz2175 2 жыл бұрын
Ez egy remek ember! Mindig éreztem,de most már tudom is. Köszönöm!
@evajahnke
@evajahnke 2 жыл бұрын
Remek két ember.
@martimaglai7693
@martimaglai7693 2 жыл бұрын
Robi egy csodálatos ember! Boldog lehet aki személyesen ismeri, főként az aki mellette él! Embersègből kitünő! Köszönöm Endrènek is, hogy Robit meghìvta ! Gratulálok a fantasztikus riporthoz!
@Metty131
@Metty131 2 жыл бұрын
Nagyon kedvelem Robit, okos ember, nagy tudását kevesen tudnák íberelni. Köszönöm Endrének, hogy elhozta Őt.
@dollibakonyi4158
@dollibakonyi4158 2 жыл бұрын
Hát én mindennel együtt imádom Puzsért. De persze Kadarkai for ever. 😀
@donizetti83
@donizetti83 2 жыл бұрын
Örülök, hogy megnéztem👍🤗 Itt most az Embert ismerhettük meg🤗 Édesanyjáról való beszélgetés megérintett💗 Én is így éltem meg a gyermekkorom🤔 Édesanyám 47 éve nincs velem, hiánya még mindig fáj😢 Ez az igazi Puzsér Róbert👍
@SzabacsiNandor
@SzabacsiNandor 2 жыл бұрын
Ma van a születésnapom. Ez a legjobb ajándék Tőled, Endre! Alig várom az interjút!
@emokekaposvari3430
@emokekaposvari3430 2 жыл бұрын
Isten éltessen!
@wycacyca
@wycacyca 2 жыл бұрын
Isten éltessen sokáig!
@bernadettgal1702
@bernadettgal1702 2 жыл бұрын
Isten éltessen! 🎂🍾🎆
@maldivmaldiv8655
@maldivmaldiv8655 2 жыл бұрын
nem csak Neked, nekünk is ajándék!!!
@gabornebenko8608
@gabornebenko8608 2 жыл бұрын
Istes éltessen! Szép napot!😅
@Wikingking
@Wikingking 2 жыл бұрын
Két nagyon magas érzelmi intelligenciájú ember beszélgetése. Róbertet még sosem láttam ennyire őszintének és emberinek és ehhez kellett Endre géniusza és empátiája. Én őt tartom a legjobb interjúztatónak idehaza, konkrétan bárkit érdekessé tud tenni és a takarító Marika néni és Stephen Hawking duóját is úgy tudná interjúztatni, hogy mindkét alany érdekes és egyenlő legyen. Ez bravúros! Nagyon szívesen látnám a többi kérdésre adott válaszát, feltéve, hogy sor került rá.
@73perika
@73perika 2 жыл бұрын
Lefagytam! Ritkán hallani ilyen őszinte interjút. Köszönöm Puzsér Róbert!
@sandornebalogh7692
@sandornebalogh7692 2 жыл бұрын
Robi gondolkozása nagyon szimpatikus. Örülök, hogy hallgathattam
@irisztigzirt
@irisztigzirt 2 жыл бұрын
Sok ilyen emberre lenne szükség,nem utolsó sorban a parlamentben..nem itt tartana a hazánk.Koszonom hogy hallhattam.A legjobbakat kívánom mindkettőjüknek.
@gabriellaschmidt8834
@gabriellaschmidt8834 Жыл бұрын
Nagyon jó volt látni, hogy "emberből van"! Nem csak követel, mástól sokat, maximumot, hanem tud elesett, érzelmes, magával szemben, is követelő, nagyon kemény személyiség. Ha elfogad tőlem egy tanácsot, az emberek azért támadják, mert kemény mint a gránit. Legyen kevésbé kemény, legyen hajlítható. Attól az elveit nem kell feladni, megtagadni önmagát. Az öngyógyító mechanizmusok is könnyebben megtalálják, és gyógyuljon, mert ki fog égni!!! Értékes ember, vigyázzon magára Puzsér úr! Köszönöm Kadarkai Endre!
@katalinlau1416
@katalinlau1416 2 жыл бұрын
Kedves Endre! Nagyon jól kérdez! Megrendítő volt Róbert őszintesége! A Jó Isten segítse további utatokat! Köszönöm szépen!
@AdamAndHisMommy
@AdamAndHisMommy 2 жыл бұрын
Merjünk őszinték lenni...nem szabad más útnak lennie.
@blackwolfnorbig9767
@blackwolfnorbig9767 2 жыл бұрын
Kevés ilyen szinten hiteles, igaz ember van a médiában mint Róbert! Valójában talán rajta kívül egyet tudnék! Gratulálok Endre, ismét egy nagyon nagy riport sikeredett! 🤘
@ShortyRoss84
@ShortyRoss84 2 жыл бұрын
Huu ez nagyon jó volt , köszönöm szépen .
@Pirike74
@Pirike74 Жыл бұрын
Emlékszem, amikor évekkel ezelőtt, az akkor induló "Hét mesterlövész" című müsora ment a rádióban, halálba idegesített a stílusa, de nem tudtam abbahagyni, mert annyira beletalált mindenbe. Amióta ismert (arccal is) közéleti személyiség lett, azóta az egyik kedvencemmé vált. Nyílt, néha nyers, de egyben szórakoztató, és baromira fején találja a szöget mindenben, amihez nyúl. Nagyon jó , őszinte, érzékeny beszélgetés volt, köszönöm!
@adamsdouglas5818
@adamsdouglas5818 2 жыл бұрын
Nagyon melegszívű, minden belső harca ellenére is. ☺️ Divatos szóval élve önazonos. Számomra igazi apa figura, valahogy kedvem lenne megölelni és felajánlani, hogy segítek neki amiben hatalmamban áll. 🤔 Ahogyan az édesanyja betegségével és halál tusájával kapcsolatban érzett és cselekedett az pedig nagyon emberi. ❤️ Szerintem.
@hajniferencz5550
@hajniferencz5550 2 жыл бұрын
Most egy valomásal tartozom én is a Puzsért csak egy dűhöngö embert láttam mindig benne . De most nagyon megváltozott róla alkotót kép . Nagyon köszönöm ENDRE .Imádom ezeket a beszélgetéseket .RAJONGOJA LETTEM .Minden jót kívánok
@jhajni27
@jhajni27 2 жыл бұрын
Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy pszichológust és a páciensét hallgattam volna. Néztem volna még. Én is támogatom a folytatását ennek a beszélgetésnek. Néhányszor találkoztam már Robival és valóban, nagyon kedves, mosolygós, kellemes ember. Bennem nem okozott csalódást, legalábbis negatívat nem... 🙂
@sutemeny79
@sutemeny79 2 жыл бұрын
Köszi Srácok! Az ilyen interjúra olyan szükség van, mint egy falat kenyérre! 🙏
@ildiko459
@ildiko459 2 жыл бұрын
Mélységesen megérintett az őszintesége! Oly emberi, oly közeli és nyílt! Lebilincselően érdekes beszélgetés! Köszönöm az élményt!
@imola6680
@imola6680 2 жыл бұрын
Remek volt! 👏
@henriettavaradi303
@henriettavaradi303 2 жыл бұрын
Üdvözlet! Már egy jó ideje figyelemmel kisérem Puzsér Róbert munkásságát és számomra példaértékű személyiség , További jó egészséget és szép boldog hosszú életet kivánok önnek kedves Puzsér Róbert köszönöm hogy láthattam ezt a videót .❤
@agneskerteszneszabo1068
@agneskerteszneszabo1068 2 жыл бұрын
Ez most megríkatott. Különösen, ahogy az Édesanyjáról emlékezett meg. Köszönöm Róbert, köszönöm Endre!
@notafaalma
@notafaalma 2 жыл бұрын
Drága Endre! Ezt tanítani kellene, ahogy te tudsz hallgatni, és meghallgatni..❤️köszi
@tflora
@tflora 2 жыл бұрын
Dehat tanítják. :D
@vivienjusztin6165
@vivienjusztin6165 2 жыл бұрын
Őszinte, emberi, nem köntörfalaz ♥️
@zsuzsannabalogh1702
@zsuzsannabalogh1702 2 жыл бұрын
Csodálatos beszélgetés volt, hallgattam volna még. 🤗
@lazac33
@lazac33 2 жыл бұрын
Volt ott egy pont ahol azt hittem nem lehet tovább folytatni, mert annyira katartikus volt. Le a kalappal a riporter előtt, hogy Ő tudta folytatni. Puzsér előtt is!
@juditszabo3056
@juditszabo3056 2 жыл бұрын
Szeretem ezt az embert.
@ottogergely3212
@ottogergely3212 2 жыл бұрын
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️Tisztelt Robert fantasztikus ember es tetszik ez a cselekni vagyo inspiralo mely emberi egyszeru megnyilvanulasa. Ha az elete ugy hozza hogy Kanadaban Edmonton varosaban esetleg krandulni vagy nyaralni vagyik akkor Nagyon sok szeretettel korbe vezetnem a varosban es meg vendegelnem az otthonunkban egy igazi hazi keszitesu magyar etellel. Hogy ki vagyok en egy porszem Edmontonbol aki sok szeretettel fel ajanlja szolgalatat egy napra. Tovabbi szep napot Nagyon tetszet a riport.
Szavakon túl - Csányi Sándor (Klubrádió)
59:00
Kadarkai Endre
Рет қаралды 250 М.
Женская драка в Кызылорде
00:53
AIRAN
Рет қаралды 506 М.
Spot The Fake Animal For $10,000
00:40
MrBeast
Рет қаралды 186 МЛН
Useful gadget for styling hair 🤩💖 #gadgets #hairstyle
00:20
FLIP FLOP Hacks
Рет қаралды 10 МЛН
Szavakon túl - Koltai Róbert (Klubrádió)
48:21
Kadarkai Endre
Рет қаралды 151 М.
Szavakon túl - Stohl András (Klubrádió)
54:52
Kadarkai Endre
Рет қаралды 266 М.
Szavakon túl -  Kajdi Csaba Cyla (Klubrádió)
56:14
Kadarkai Endre
Рет қаралды 360 М.
Szavakon túl - Zacher Gábor (Klubrádió)
56:04
Kadarkai Endre
Рет қаралды 325 М.
Szavakon túl - Rudolf Péter (Klubrádió)
55:14
Kadarkai Endre
Рет қаралды 279 М.
Женская драка в Кызылорде
00:53
AIRAN
Рет қаралды 506 М.