Tíz évünk maradt a civilizációnk megmentésére - Szathmáry Eörs akadémikus előadása

  Рет қаралды 62,441

Füred TV

Füred TV

4 ай бұрын

Rendkívül nagy a baj, de még van lehetőségünk változtatni a folyamatokon, csak legyen rá elég időnk - Szathmáry Eörs evolúcióbiológus akadémikus így foglalta össze a Föld klímahelyzetét a minap Dörgicsén tartott előadásában, amit a Virágzó Dörgicse Civil Társaság szervezett. A Magyar Tudományos Akadémia Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottságának elnöke úgy fogalmazott: csak összefogással, a fiatalok aktív közreműködésével érhetők el eredmények. Egyetlen út van: az őszinte eszmecserék és viták mentén egyezségre kell jutniuk a világ döntéshozóinak, miközben mindenkinek a saját szintjén kell a lehető legtöbbet megtennie.

Пікірлер: 540
@janosjuhasz4063
@janosjuhasz4063 4 ай бұрын
A kérdésem csak annyi: Szathmáry úr vajon beszélget Miskolci Zoltánnal aki a NASA tudósa volt mielőtt megjelentette a tanulmányát a széndioxid növekedés valós adatait. Utána kirugták, mert nem ugyanezt mondta, mint a Szathmáry úr.... nem egyezett a main média hireivel....
@attilaszabo7932
@attilaszabo7932 3 ай бұрын
Miskolczi Ferenc, egyébként egyetértek.
@janosjuhasz4063
@janosjuhasz4063 3 ай бұрын
@@attilaszabo7932 Attila, köszönöm a javítást! Ez is igazolja, hogy van akik olvassák a hozzászólásokat!
@asiklosi
@asiklosi 3 ай бұрын
Ennek egy része igaz egy része nem. Nem rúgták ki és nem is hallgattatták el. Nem kérdőjelezte meg az adatokat, ő is ugyanabból az adatsorból dolgozott. Amit ő csinált az az, hogy felállított egy alternatív elméletet a globális felmelegedésről (pontosabban a globális atmoszferikus hőtranszferről), ami jóval kisebb szerepet tulajdonított a CO2 mennyiségének, valamit felvetette a földi légkör optikai paramétereit automatikusan szabályozó folyamat létezését. Az ő elméletének is vannak támogatói és ellenzői is. A probléma, hogy nem lehet igazán eldönteni, hogy melyik elmélet mennyire helyes. Mindenesetre az elméletének egy részét 2012-ben cáfolták konkrét mérésekre hivatkozva, ami persze nem jelenti, hogy hibás lenne az elmélet csak finomításra szorul. Itt jegyzem meg, hogy Miskolczi sosem vitatta a felmelegedés tényét, csak a háttérben álló mechanizmusok ismeretét. Mindenesetre van friss 2023-as publikációja is a ResearchGate-n, ha valakit alaposabban érdekel a dolog. IMHO a klímaváltozás csak egyike aspektusa a "források kimerülése" nevezetű problémacsomagnak, ami azért komolyan felveti, hogy hányan és milyen szinvonalon leszünk képesek hosszabb távon életben maradni.
@janosjuhasz4063
@janosjuhasz4063 3 ай бұрын
@@asiklosi Attila, ezt a még pontosabb leírást is köszönöm. A lényeg talán, így hozzá nemértőként: régen kevesebb ember volt hatással a környezetre és ugye azt mindenki elismeri, hogy hatással vagyunk a természetes környezetre és ennek vannak következményei! Nem is kicsi, pl. a vadon élő állatok életterének csökkenésével. Mivel ilyen népesség, ilyen ipar, ilyen környezet károsítás régen nem volt, így csak valószínűsíteni tudjuk, hogy ez hová vezet, mit eredményezhet. Egyelőre azt látjuk, hogy borzasztó sok a szemét MINDENHOL! és nem én, nem mi gyártottuk a sok műanyagot, szóval ne akarják a mi nyakunkba varrni! Lépjenek azok, akik gyártották! Ja, hogy ez egy profit orientált, ÉRDEK világ... akkor a csak érdekeken alapulóságát kellene megváltoztatni!
@laszlovarga7211
@laszlovarga7211 2 ай бұрын
Ugyan ki fizeti ezt a vén gazembert hogy hülyeségeket beszéljen?
@SzamBacsi
@SzamBacsi 4 ай бұрын
Tízévente megtudjuk, hogy tíz év múlva vége a világnak😂😂😂
@user-Attilius
@user-Attilius 3 ай бұрын
Ez jó!!! :) Tényleg így van.
@somah1470
@somah1470 2 ай бұрын
Csak ezúttal tényleg
@heater424
@heater424 2 ай бұрын
@szambacsi " not to believe in the Devil not going to save you from Him..."
@jozsefcziko1103
@jozsefcziko1103 4 ай бұрын
A növények miből élnek?-talán széndioxidot fogyasztanak,és ha az nincs ,akkor lehet életről beszélni?!
@TamasGardonyi
@TamasGardonyi 4 ай бұрын
bor -pince-gyertya agyatlanoknak - (próbáld tovább gondolni)
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
@@TamasGardonyi Az a szénmonoxid amire gondolsz, CO szén + 1 oxigén. De a videóban nem erről van szó. Ez meg a széndioxid, a szódavíz alapanyaga: CO2 szén + 2 oxigén. Erről szól a videó.
@gryllsbear2827
@gryllsbear2827 3 ай бұрын
@@perceptron-1 nehogy mar megmagyarazd hogy a novenyek szenmonoxidbol fotoszintetizalnak , idiota
@KillTeamHungary
@KillTeamHungary 3 ай бұрын
A Fermi paradoxon igencsak érdekes dolog. Alternatívaként viszont ott van a Sötét Erdő teória is. Nem biztos, hogy azért nem látunk idegen civilizációkat, mert elpusztultak, vagy elpusztították saját magukat, hanem mert csendben vannak, és nem akarnak senkivel sem interakcióba kerülni. Hogy miért maradnak csendben? A "gyanakvási láncolat miatt". Ennek az alaptézise az, hogy minden civilizáció a fennmaradásban érdekelt, egy véges erőforrásokkal rendelkező univerzumban. Az erőforrásokért mindenki harcol. Ergo ha két civilizáció találkozik, a gyanakvási láncolat legvégén mindig arra a következtetésre jutnak, hogy a másik civilizáció ellenséges, és az erőforrások végett az egyik el fogja pusztítani a másikat, vagy a másiknak kell megelőző csapást mérnie az előzőre. Ezt kikerülve, a civilizációk csöndben is maradhatnak, a Sötét Erdőben, és élhetnek elszigetelten, ameddig lehet. Mi, mint az őröltek, kiabálunk ki a semmibe, jelenleg egy nagyjából 100 fényév nagyságú buborék van körülöttünk, igaz a legszélén már teljesen degradálódott fehér zaj maradt csak az első rádió adásokból. De egy biztos: a lokális problémáinkat kellene először megoldanunk, az égbolt kémlelése helyett. Amint megmentettük magunkat, nézhetünk az ég felé.
@ferenctoth5710
@ferenctoth5710 4 ай бұрын
“Ami tegnap volt az van ma, ami holnap lesz, az most van születőben!” Ezt az emberiséget, világot meg renoválni már nem lehet! Ugyanúgy el fog tűnni mint az előző öt generáció! “Egy új embernek kell születnie, az embert felülmúló Embernek.” A mostani hulladék, magát “ elitnek” nevezők tábora nélkül!
@jozsefcsiszar1794
@jozsefcsiszar1794 2 ай бұрын
Igaz, de nem generáció, hanem civilizáció.
@cs_z
@cs_z 4 ай бұрын
Beleolvastam az itteni hozzászólásokba. Elkeserítő, hogy foteltudósok gyalázzák a téma szakértőjét, egy egyetemi tanárt. Ebből is látható, hogy az emberiség sajnos megérett a kihalásra. A földi élet talán fennmarad nélkülünk is.
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
Az elvtárs nem szakértője a témának, és az evolúció is csak egy elmélet.🤫 Az MTA Fenntartható Fejlődéssel Foglalkozó Bizottságának még a megnevezése is hibás angol fordításon alapul.🤣 Helyesen Sustainable Development, azaz Fenntartható Fejlesztés, nempedig fejlődés. A fejlődés szó angolul evolution, de ezek összekeverték, ezért beszéltetnek egy evolúcióbiológust.🤣
@cs_z
@cs_z 3 ай бұрын
@@perceptron-1 Miért hívod elvtársnak? Hogy kerül ez ide, mi köze az előadáshoz?
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
@@cs_z Örülök, hogy érdemi vita helyett csak az elvtárs kifejezéssel van problémád. Az MTA-ban csak elvtársak vannak. Szó nélkül végignézték, hogy lerombolják a magyar kutatóintézeti hálózatot: először 50-ről 15-re, aztán 0-ra csökkentették a nemzetközileg ismert és elismert MTA kutatóintézetek számát. Nem volt ellenszavazat. Ilyet csak elvtársak tesznek. Az is sokatmondó, hogy egy félrefordított angol kifejezés a Bizottság neve: eredetileg Sustainable Development, azaz Fenntartható Fejlesztés, amit tévesen Fejlődés szóval fordítottak le magyarra, ami angolul úgy hangzik, hogy 'Evolution' és talán ezért is került egy evolúcióbiológus az MTA Fenntartható 'Fejlődés' Bizottság élére. Röhej. 😄 A Development nem az ő szakmája, plussz előadásában néhol keveredik az ok-okozat (ami a kvantummechanika terepe, és itt nem arról van szó), de ezt az áhitattal hallgató tátott szájú közönség nem veszi észre, mert ők sem értenek hozzá.🤪
@cs_z
@cs_z 3 ай бұрын
@@perceptron-1 Nem csak ezzel van problémám. Az emberi faj várható eltűnése (a civilizáció összeomlása és a drasztikusan megváltozó környezet miatt) kimondottan evolúciós folyamat. Meghallgattam már a professzor több előadását is, szerintem széles látókörű, nem csak az evolúcióhoz ért. Valamiért a fenntartható fejlődés kifejezés terjedt el a köztudatban (talán egyszerűbb így kimondani), ez nem az akadémián múlott. Szerintem lényegtelen, hogy milyen nevet adtak a bizottságnak, ebből nem vonnék le semmilyen következtetést. Arról azért vitatkoznék, hogy lehet-e hosszú távon fenntartható bármilyen fejlődés. Az MTA kutatóhálózatának államosítása szerintem is gyalázatos dolog volt. Lovász László megpróbált fellépni ellene, az utóda pedig a kormány embere. Azokra, akik ezt érintettként eltűrték, inkább a megalkuvó jelzőt használnám. Politizálni itt nem szeretnék. Nekem az a problémám, hogy félművelt emberek hülyéznek, mocskolnak egy tudóst azért, mert olyanokat mond, ami nem fér bele a torz világképükbe. Egyszerű emberek körében egyre gyakoribb, hogy kétségbe vonják a tudományt. Erről mit gondolsz?
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
@@cs_z De! Az Akadémián múlott. Van olyan, hogy nyelvészeti albizottság. Talán saját magukra alkalmazhatnák a nevezetes nevezéktani szabályaikat. Az MTA nem engedhetett volna meg magának olyan pongyolaságot, hogy egy nem oda való szóval nevez el egy bizottságot. Ha ez nem volt fontos, akkor a tartalom sem az. Az egyszerű emberek ezt érzékelik, mert nem hülyék, csak buták. És csoportban együttbégetnek a tudomány ellen. 'Ki nem szólt, csak bégetett, az kap...ott...di...cséretet' - már az ovodában betanítják nekik. Imprinting. Felnőtt korukban ezt a tudatalattiba mélyen elültetett romboló mondókát használják automatikusan, ész nélkül. Olyanjuk nincs is. Nem összekeverendő a beszélni tudás a gondolkodás képességével. Nézd csak meg a ChatGPT, mostani fejlettségi szintjén pont ott tart, ahol ezek az emberek. Elte büfé szak bölcsészei, nyelvtanilag helyesen egymás után rakott szavak, mondatok, de összességében nem valós szakmai tartalommal (példaként, rangos tudományos folyóiratok, csak tavaly többtízezer 'tudományos' publikációt vontak vissza, mert a 2. fact check szűrőn már nem ment át.) Jövőre már fényévekkel lesz előttünk a 'Mesterséges Intelligencia', az emberek pedig nem fejlődnek ilyen gyorsan. Ez a fő probléma, jelenleg ez jelenti a legfőbb veszélyt civilizációnkra. Majd mehetünk rezervátumba, a legoptimistább jóslatok szerint, ahol a gondolkodó robotok -amin jelenleg is dolgozom, de ilyen még nincs- majd mutogatják egymásnak az 'állatokat', mert végülis azok vagyunk. Az AI fejlesztése -én is dolgozom ebben-, és immár ÖNFEJLESZTÉSE 2 milliószor gyorsabb, mint az emberi evolúció. Azaz, 1 év alatt beéri, és meghaladja az emberiség kétmillió éves evolúciós fejlődéstörténetét. Itt tartunk most. Ez a következő evolúciós lépés. A gépek egyszerüen leváltanak bennünket, ha nem vigyázunk. Erre már évezredekkel ezelött felhívták a figyelmet és be is tiltották a gépek létrehozását többezer éven keresztül, minthogy ilyen gépek (robotok) elötte már voltak (Gólem, aminek egy papírlapot kellett tenni a szájába, amire rá volt írva valami, és aszerint cselekedett), (Erről szól a saját képedre ne csinálj bálványt és ne imádd -de ezt ma már a legelhivatottabb rabbik sem értik sajnos). Pedig a tudomány az egyetlen, ami kihúzhatja az emberiséget a jelenlegi helyzetéből, ami nem olyan rossz, mint amilyennek beállítják. Az élővilágban számos önjavító mechanizmus létezik. Energia pedig van bőven, a következő 5 milliárd évre biztosan, aztán majd meglátjuk. Vitafórumot kell teremteni, ahol ezek a kérdések megtárgyalhatók, a nézetek ütköztetésére van szükség, attól megy előre a világ. Ez volt a rövid válasz. A bővebb kifejtés ide nem fér, majd küldök egy linket. Több baj is van a tudomány jelenlegi rendszerével: az alapvető módszertanok hibás volta, a finanszírozás mikéntje, a belterjesség, a publikációs kényszer, a tudomány hatalomnak való alávetettsége, elefántcsonttorony effektus, a tudománynépszerűsítés teljes hiánya, ezért az egyszerű embereknek könnyebb azt hinnük, hogy a tudomány is csak egy vallás, ami sajnos nem áll messze a valóságtól, de máig a tudomány a legkiválóbb eszköz ami a kezünkben van. Ez a túlélés -egyetlen- eszköze. Használni kell!
@sakkmatt
@sakkmatt 4 ай бұрын
No problem. Civilizációk sora tűnt el szinte nyomtalanul. Most a túlnépesedés veszélye fenyeget. Nem a Marsot kell terra formálni, talán előbb a Földet.
@TamasGardonyi
@TamasGardonyi 4 ай бұрын
nyomtalanul ? maga ne tanul ?
@misinyil484
@misinyil484 3 ай бұрын
Róma után eltartott 1000 évig a középkor. A mostani összeomlás után lehet 10000 év, ha maradnak emberek.
@leventedomosi7516
@leventedomosi7516 3 ай бұрын
- mikor lesz már vége ennek a CO2 hülyítésnek ?
@somah1470
@somah1470 2 ай бұрын
A co2 nem hülyeség, tényleg melegíti a rendszert
@leventedomosi7516
@leventedomosi7516 2 ай бұрын
- egy frászt ! @@somah1470
@dudimaci
@dudimaci 3 ай бұрын
A széndioxid a növények oxigénje,. Ha a fákat kipusztítjuk, és minden olyan lényt, ami kémiai folyamatban a széndioxid felhasználásával oxigént termel,akkor hogy él az emberiség tovább. A széndioxid a levegőben inkább az alsó rétegekben található. Én nem a CO2- ben látom a bűnbakot..
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam 3 ай бұрын
Nézz rá a Vénuszra...
@tudomanyoskavehaz
@tudomanyoskavehaz 3 ай бұрын
@@TheLambdaTeam kzfaq.info/get/bejne/j8mIZLGovM7dpKs.html
@HUNdAntae
@HUNdAntae 4 ай бұрын
Azt szeretném kérdezni a bácsitól hogy ha tanyán lakom, önellátva, sziget üzemű energia használattal akkor a lábnyomom elég kicsi lesz vagy attól még a klímarendőrség rámveri majd a kiskaput ha nem fizetem rendesen a co2 adót? Mert ugye lélegezni azért muszáj, meg a jószág is elfingja magát néha...
@rga7482
@rga7482 4 ай бұрын
dehogy muszáj! kinyirod előbb az állatokat aztán magad és se fing se lélegzés
@zsoltiarokkisten
@zsoltiarokkisten 4 ай бұрын
A jószág be lesz tiltva, mert üvegházhatású gázokat ereget, meg állatokat kínoz aki állatot tart és amúgy is azt akarják hogy legyen mindenki vegán...
@lacieleklaci9656
@lacieleklaci9656 4 ай бұрын
Nem kicsit szendioxidőrűlt a bácsi és pár perc alatt tudnám kigyógyítani a bajából, mert merő ostobaság amit beszél. A föld anyagkörforgalma kutatott téma és ha valakit érdekel olvasson utána a bioszféra egy és kettő kutatásnak és ha van egy csepp esze megérti, nem a széndioxid a probléma. Nem a felszíni növények kötik meg a széndioxidot.
@benishark
@benishark 4 ай бұрын
Te mégis mi a faszomról beszélsz?:D
@peterbecskei
@peterbecskei 4 ай бұрын
csak ha nem vállalsz gyereket. A gyerek kurvasok CO2 bocsájt ki...
@tamascsuhaj4506
@tamascsuhaj4506 3 ай бұрын
Én még azt tanultam régen az iskolában, hogy az "üvegház-hatást" döntően a légnedvesség, a felhők okozzák, nem a levegőben (0.04%-ban!) jelenlévő szén-dioxid. Hogyha nem 100 év alatt, hanem már holnap reggeltől 20 szorosára emelkedne a szén-dioxid szint, még akkor sem érné el az 1%-ot sem a légkörben! (Ami kb. egy teltházas mozi vagy színházterem megengedett maximum CO2 tartalom értéknek felel meg.) Megértem, hogy a "zöldpolitika" óriási biznisz manapság, de ha a multi-milliárdos világ-elit, és a lefizetett vagy megfélemlített szakértők és ujságírók serege a "karbon-semlegesség"-re alapozza a jövő gazdaság-, és társadalom-politikáját, ahelyett, hogy a valóban mérgező anyagok kibocsátását-, a szemetelést-, és a környezetpusztítást minimalizálná, akkor az nem természetvédelem, hanem közönséges szélhámosság, felelőtlenség, ill. újabb anyagi lehúzás és szabadságvesztés a köznép számára. Ha dolgok így folytatódnak, akkor ez lesz tragikus, nem a klímaváltozás.
@daniforrai5158
@daniforrai5158 3 ай бұрын
Ha egy mérleghinta vasgolyókkal van egyensúlyba állítva, és egy egészen kicsi golyót felteszel a hinta egyik oldalára , mi történik? Az összes golyó abba az iránba mozdul, amely oldalra felraktad az egészen kis golyót, egyre gyorsabban és végén leborul az egész , pedig csak egy egész kicsi golyó volt. Ezt hívják pozitív visszacsatolásnak. a légköri folyamatok is egy dinamikus EGYENSÚLYBAN vannak, a CO2 ezt borítja fel....Én is értem , hogy te okosabbnak képzeled magad, mint több ezer tudós, akadémikus , de ők kicsit többet foglalkoztak a témával nálad, és véleményük nem kicsit megalapozottabb, mint a tiéd.
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
@@daniforrai5158 Ez a példa ide nem jó, mert az eső kimossa az összes széndioxidot a légkörből. (lásd: SZÓDAVÍZ - MAGYAR TALÁLMÁNY) NEGATÍV VISSZACSATOLÁSSAL A RENDSZER VISSZASZABÁLYOZ. A növények (tengeri algák) elfogyasztják a fölösleges széndioxidot.
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 3 ай бұрын
Pontosan! A víz (pára, felhő) nélkül a föld egy lakhatatlan hely lenne. Az tartja vissza a hőt. Elég csak rágondolni milyen dermesztő hideg lesz egy felhőtlen, párátlan, tiszta téli éjjel után, hajnalra... Az a felmelegedés ami most van az egy jégkoszak utáni változás ami már számtalanszor volt. Viszont miért ne csinálnák meg az évezred bizniszét egyes körök.... Elég csak elhallgattatni azokat akik ezzel tisztában vannak és egy Greta Tundberget lefizetni, hogy rinyáljon a médiának... Megérett a világ az atomra (ahogy állnak a dolgok lesz is... a biblia és Nostradamus és sok más látnok szerint is)
@ASKR612
@ASKR612 3 ай бұрын
​@@perceptron-1 "Az eső kimossa az összes széndioxidot a légkörből. A növények (algák) elfogyasztják a fölösleges széndioxidot." Ezt a sok baromságot honnan vetted? Nagy baj lenne, ha az eső kimosná az összes széndioxidot a légkörből. A növények (algák) nem fogyasztják el a felesleges széndioxidot, mert veled ellentétben nekik senki nem mondta meg, hogy mennyi a felesleges széndioxid. Ők csak simán szénidoxidot kötnek meg. Pont amennyit tudnak, függetlenül attól hogy mennyi a felesleges. Tehát, ha több a felesleges, mint amennyit meg tudnak kötni, akkor egyáltalán nem "fogyasztják" a fölösleges széndioxidot. Pl. Ha egy tóban rengeteg ("felesleges") széndioxid van (több, mint az optimális egy diverz élettérhez), és nincs elég növény (alga), akkor marad a túl magas ("felesleges") CO2 szint. Ha viszont olyan sok a növény, hogy a CO2 szintet fotoszintézissel az optimális mértékre csökkentik, akkor éjszaka, amikor nincs fotoszintézis, akkor nagy valószínűséggel nagy baj lesz, mert elfogyasztják az oxigént a vízből. Komplexebb a fizika, a kémia és a biológia annál, hogy fotelből okoskodva valaki megcáfolja a klímaváltozást, vagy az emberi tevékenység negatív következményeit.
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
@@ASKR612 Ezt még a Kudlik Juli mondta a Delta című tudományos ismeretterjesztő TV műsorban. Évtizedekig a SAVAS ESŐK volt a slágertéma, azzal riogattak. felesleges széndioxid: ha valamiből sok van, akkor az automatikusan tápanyaggá válik az egyszerű biológiai szerkezetlebontó mechanizmusok számára. Volt még az ÓZONLYUK is, mint rettegnivaló, de arról már leszoktak. Időközben befoltozták. A nátriummal is próbálkoztak, mint rettegnivaló, de az nem jött be, ezután lett kiválasztva a CO2. A tengeri algák a CO2-t minden gondolkodás nélkül megeszik, mert kaja. Nekik nem felesleges, csak a klímarettegőknek. A CO2 molekula minden darabja kaja. Ezek a tengeri algák termelik meg az Oxigént, a szenet pedig beépítik és CaCO3 mészkőtelepek hegyek is készülnek a felesleges széndioxidból.
@istvanmajoros577
@istvanmajoros577 4 ай бұрын
Jajjjjjj!!! 4 perc elég volt. 4:42
@TamasGardonyi
@TamasGardonyi 4 ай бұрын
neked sok is
@katalinbalazs1970
@katalinbalazs1970 14 күн бұрын
Miert nem mondjuk ki a haarp tevekenyseget?
@antalsafar4255
@antalsafar4255 2 ай бұрын
Ennyi valóságot nélkülöző baromságot régen hallottam!! Főleg így ere- ő ő ő - re, dadogassal teritve! Gratulálok, aki erre vevő...
@janostoth3999
@janostoth3999 4 ай бұрын
Gyerek koromban az 1970-es években kimenve a vasútállomásra, alig láttuk a vonatot a füst és gőzfelhőtől. A gyárkémények ontották a füstöt. Telente rossz volt a levegő, mindenki szénnel tüzelt. Tanultam, hogy az 1600-as 1800-as években London fekete volt a sok füsttől. A Ruhr vidék ugyanígy. Erre most kapjuk a nyakunkba a klímaváltozást. A 15.-19. század között kis jégkorszak volt. Befagytak a holland csatornák. Most az ellenkező irányban leng ki az inga, melegedés van. Tudjuk hogy mi okozza?
@AmusementForce
@AmusementForce 4 ай бұрын
Isten ítélete a "klíma változás" és próbálják félremagyarázni "tudományosan"
@VladiFx
@VladiFx 4 ай бұрын
ezt az.
@daninovak8414
@daninovak8414 4 ай бұрын
Ez egy rem mese
@laszlonagy4329
@laszlonagy4329 4 ай бұрын
A 10 -- év azért akadémikus uram , ehhez kevés ....Ugy 50 -- ev hihetöbb lenne.. Akademikus -- a legmagasabb tudományos elismerés....
@laszlonagy4329
@laszlonagy4329 4 ай бұрын
@@AmusementForce mit kellene tenni .,,...? Nem tehnológiai , ipari gondok okozzák a melegedést..?
@janosszamonek9379
@janosszamonek9379 4 ай бұрын
Szerintem 10-11. percben az 2 a 64.-en (1.: 2 szem búza, majd minden következő "kockára" a négyzetét: 2, 4, 16,...) Aztán van még olyan is, hogy a CO2 nem befolyásolja légkört! Az annál sokkal bonyolultabb rendszer, minthogy a 0,04% tartalom határozza meg! Miskolczi Ferenc professzor is beigazolja és még sokan mások! A karbonkvóta ugyanolyan hazugság, mint a "covidság"! Talán a chamtrail-ről kellene előadásokat tartani! Azzal tényleg szennyezik, mérgezik a légkört és az élővilágot!
@jozsefturai7072
@jozsefturai7072 3 ай бұрын
Nem a négyzete,hanem a duplája!!!!
@daniforrai5158
@daniforrai5158 3 ай бұрын
A 2 hatványai azok a 2 ,,duplázásai"... a nulladik hatvány: 1, első: 2, második: 4, harmadik: 8 (a 8 kimaradt az elsô kommentelőnél
@hoppaistvan9982
@hoppaistvan9982 4 ай бұрын
érdemes utánanézni,a dinók mennyivel más összetételü levegöt lélegeztek be?(5-12 -szer magasabb co2 tartalmút.)
@laszlotanko5462
@laszlotanko5462 4 ай бұрын
Meglehet,hetven millió évvel ezelött még szökdécselve közlekedtek,hatvan millió évvel ezelött már bele roskadtak a talajba,némiképp a gravitációnak köszönhetően.
@sakkmatt
@sakkmatt 4 ай бұрын
A dínók rosszlevegőt szívtak így nem is tudták utolérni az embereket. így maradtunk életben. Mi könnyebben alkalmazkodunk. Csak a szúnyogok előznek meg minket.
@hoppaistvan9982
@hoppaistvan9982 4 ай бұрын
@@sakkmatt te lennél a józan ész negatív példája??legalább a neved írd ki józsi..:D
@lajospasztor7648
@lajospasztor7648 4 ай бұрын
És a kétpúpú teve 🐫
@sakkmatt
@sakkmatt 4 ай бұрын
Te is Káin leszármazottja vagy. De ezt jobb ha titkolod.@@hoppaistvan9982
@kalmanbukovszkij8293
@kalmanbukovszkij8293 3 ай бұрын
Még mielőtt hallottam volna a professzor elméleteiről, biztos voltam benne, hogy az EMBER a Világ balesete. Ezek szerint jól gondoltam.
@niklosyozsa9112
@niklosyozsa9112 4 ай бұрын
ez úgy van harangoznak hogy nagy a baj sakkor lehet megintárakat emelni, mettháhogyhát a klima persze ki van herélve a sok repülő nem véletlen szorja a ganét lefele
@andattix
@andattix 3 ай бұрын
Es egy ujabb meghasonlott klimaaktivista.... Kinos a bacsi.
@zsoltkiss1971
@zsoltkiss1971 3 ай бұрын
Szoval a sziriai migracio oka nem az iszlam allam volt, meg a szetvert orszag, hanem a co2?Nooooormaaalis?
@zsoltkiss1971
@zsoltkiss1971 3 ай бұрын
Emondanam maganak, eloszoval, betuvel, hogy ott, vagyis Szirisban a mai napig bombaznak es harcolnak a zeeemberek. Teeemeszetesen szigoruan a co2ellen!
@d0uch3b4gz0r
@d0uch3b4gz0r 3 ай бұрын
1.5x sebességgel is simán élvezhető… szívesen :)
@fifikusz
@fifikusz Ай бұрын
nagyon köszi!
@SuperHitado
@SuperHitado 4 ай бұрын
Ehhez "fent" szándék kéne, holnapi kezdéssel, szellemi átstrukturálodassal...
@n.zoltan8185
@n.zoltan8185 3 ай бұрын
Elkeserítő ez a sok hozzászólás. Laposföld, haarp, chemtrail igen, bármi más amiben több ezer tudós egyetért: kamuuuu!!!4!
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
Mennek a lovak a lapos földön. Mert kitaposták, azért lapos. De nem haarapnak. Csak potyogtatnak. Ez nem kamu. Milyen finom, friss, lósz (r). Többezer légy nem tévedhet.
@tudomanyoskavehaz
@tudomanyoskavehaz 3 ай бұрын
Evolúcióviológus úr beszélhetne az ELTE fizika tanszéken néhány fizikus kollégával, akik készségesen felvilágosították volna arról, hogy a CO2 által okozott üvegházhatás nem lineáris a légköri koncentrácóval. 420 ppm felett a CO2 koncentráció növelése már nem okozza az üvegházhatás növekedését. Pl. az ordovícium idején 5600 ppm volt a CO2 koncentráció, a Föld meg be volt fagyva. Nem mellesleg a légköri CO2 összesen 720 milliárd tonna, ebből az antropogén eredet 26 millió tonna, vagyis elhanyagolható (ezt a szén izotópeloszlásából számítható). Másrészt, a profnak nem kellene a nemlineáris dinamikai rendszerek működéséről marhaságokat beszélnie, a rendszer bifurkációs pontjait összekeveri a stabil állapotokból való kibillenéssel. Végül szerinte a holocén klímaoptimum idején, amikor kb. 3 fokkal volt melegebb, az szerinte az élhetetlen volt. Csaxólok, hogy abban időszakban történt az emberi civilizáció felemelkedése. Az már a hülység csúcsa, hogy szerinte az északi-sarki jégmezők olvadása emeli a tengerszintet. Szóval a profnak vissza kéne menni az álalános iskola 7. osztályába, ahol Arkhimedesz törvényét tanították, vagyis az úszó jég olvadása egészen pontosan nullával emeli a tengerszintet, azt a kontinentális jég olvadása emeli, csakhogy az Antarktiszon éppen hízik a jégtakaró. Ez a rigoatás pedig tudóshoz méltatlan szánalmas erőlködés. Üdv egy matematikus.
@kamendubky9579
@kamendubky9579 3 ай бұрын
Nagy tiszteletem a korára való tekintettel Szathmáry Úrhoz. De van itt egy pár hiba, ami mindenkire érvényes. 1. Nem feltételezünk. A feltételezés a kudarc melegágya. 2. Nem hiszünk el addig semmi olyat amiről nem tudunk meggyőződni, hogy igaz-e vagy sem. 3. Nem rémisztgetjük az embereket, főleg feltételezésre alapozva. Mert akkor az emberek rossz hangulatúak lesznek, ezáltal nem tudnak helyesen mérlegelni, dönteni. Gondolkodás nélkül be vesznek minden hülyeséget. Könnyebben megbetegszenek. Szükség van erre? Nincs! 4. ..... sorolhatnám. Na akkor gondolkozzunk. A föld légkörének szén-dioxid tartalma kb.: 0,04% Amennyiben 0,03% alá csökken kihal az élet a földön, mert elpusztulnak a növények. Az ember kilélegzéskor kb.: 4% szén-dioxidot lélegez ki és napi 16m3 levegő megy rajtunk keresztül. A vulkánok kitörésekor még csak meg sem tudják saccolni a különböző kémiai anyagok mennyiségét. Az 50-60-as évektől 1 hektár termőföld hozama a kicsit magasabb szén-dioxid tartalom miatt megemelkedett. Nagyon régen ismert, hogy a föld felmelegedését a nap működése okozza. Tartsd tiszteletben a földet, egyben az univerzumot. Nagyon tartós termékeket vásárolj, ne végy semmi fölösleget. Mondj le az okostelefonról. Ha holnap senki nem vásárolna műanyagot, akkor nem gyártanának többé műanyagot. Ha úgy élne mindenki ahogy én, akkor a Tesco, Aldi, Auchan, az autógyárak és az építőipar nagy része .....bezárna. Gondolkozz!!!!!
@belamizsak161
@belamizsak161 27 күн бұрын
Ennyi hülyeséget hogy sikerült egy levegővel leírnod?
@bobibobi896
@bobibobi896 4 ай бұрын
a bácsi beszélgethetne csillagászokkal ahelyett, hogy hülyeségeket hord össze...
@Patreides9
@Patreides9 4 ай бұрын
49:20 - Ez vicces, mert a "kommunizmus" valójában úgy bukott meg, hogy soha nem is volt.
@sakkmatt
@sakkmatt 4 ай бұрын
Az eszme valójában jó volt, V.I.L a nyulak számára tervezte nem az embereknek.
@Patreides9
@Patreides9 4 ай бұрын
@@sakkmatt Egyrészt nem V.I.L. tervezte, másrészt a kommunizmus úgy áll az emberen, mint tehénen a gatya. Teréz Anyák és Mahatma Gandhik jól ellennének benne, gyarló embernek nem való.
@misinyil484
@misinyil484 3 ай бұрын
@@sakkmatt a nyulak nem teszik tönkre a Földet.
@palucci888
@palucci888 3 ай бұрын
Most nem beszélve arról, hogy az üvegházhatásért 99%-ban a vízpára felelős és nem a széndioxid szeretném tisztelettel kérdezni, hogy miért próbáljuk a környezetet konzerválni a maga emberi léptékben kvázi statikus állapotában és mért nem az alkalmazkodásba fektetünk energiát? Fajok jöttek, mentek, de melyek voltak sikeresek? Akik tudtak alkalmazkodni.
@asiklosi
@asiklosi 3 ай бұрын
Nyilvánvaló, hogy a bolygó és az élővilág egy része szinte bármit túlél. A probléma, hogy a jelenlegi adatok ismeretében az emberi faj nem képes alkalmazkodni.
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam 14 күн бұрын
Oké, találj egy fajt, ami képes a Vénusz körülményeihez alkalmazkodni, például. A felszíni hőmérséklet közel 500 fok. Sok sikert!
@mariaszakacs4232
@mariaszakacs4232 4 ай бұрын
Valamikor Csörcsil is azt mondta ,hogy csak azt az tudományos adatott hajlandó el fogadni amit Ő maga hamisított!!!
@Alex-qd6zc
@Alex-qd6zc 4 ай бұрын
Légkör tömege 5,6• 10^15 tonna, ebböl vízgöz 1,3• 10^ 13 tonna. (Egyébként a Földön még 100.000-szer ennyi víz van többnyire folyékony változatban. ) Tehát 0,25 tömeg% viz van a légkörben. A levegö CO2 tartalma 0,035 %. 1 Co2 molekula üvegházhatása kb 100-ad része egy vizmolekuláénak, amiböl ráadásul 10-szer annyi van, tehát ezerszeres az üvegházhatása a víznek. Ebböl következik, hogy az egész egy marhaság,amiröl ez az ember beszélt. Ilyen "Akadémikus" basszus, hát nem egy Damjanovich Sándor!
@anikojankovits7096
@anikojankovits7096 4 ай бұрын
Statisztikáról beszélt
@sandorriza5202
@sandorriza5202 4 ай бұрын
Ez előtt 2000 évvel is a világvégét jósolták.
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
Ha az éppen aktuálisan uralkodó hatalmat legyőzik, az nekik a világvéve. Egyiptom tízezer éven keresztül volt uralkodó. Piramisokat -naperőműveket- építettek, elektromos világítást használtak, elektromos hajóik voltak (ott van kiállítva a piramis melletti múzeumban, meg lehet nézni, a tízezeréves akkumulátorokat is). És hol van most? Na ez a világvége, amire 2000 éve gondoltak. Az ájfónodat is legfeljebb fésülködőtükörnek használhatod majd, ha nem mattul meg ezer év múlva a Gorillaüveg(R).
@joeichi7950
@joeichi7950 3 ай бұрын
Ha a civilizáció alatt a kollektív nyugatot értjük akkor igaz. De ha az emberi civilizációt akkor ez nem fog bekövetlezni, görbék ide, görbék oda. A bolygó és a nyugati világon kívüli emberiség köszöni szépen de nagyon jól elvan. Kisebb zökkenők vannak de semmi komoly és maradandó.
@aaaaaa2206
@aaaaaa2206 2 ай бұрын
Aki az MTA-nak hisz az tévúton jár. Ott tesznek keresztbe a tudomány fejlődésének ahol csak tudnak.
@andrastolgyes4062
@andrastolgyes4062 4 ай бұрын
Ez nem tudomány, ez klíma-vallás
@niklosyozsa9112
@niklosyozsa9112 4 ай бұрын
egyetértek ez egy biznisz ezek miatt egyre drágábbak a bolti ehetetlen micsodák
@szilke1545
@szilke1545 4 ай бұрын
Igaz!!!
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam 14 күн бұрын
Persze, persze, a tudomány hazudik, a nagy gonosz tudósok hazudoznak, meghamisítják az eredményeket, satöbbi satöbbi. Bizonyára az is a nagy gonosz tudósok ármánya volt, hogy január közepén +17 fokra melegedett fel a levegő, és a legyek ott bagzottak az ablakpárkányon 😂
@mateshomebasedbusiness1806
@mateshomebasedbusiness1806 2 ай бұрын
Annak érdekében, hogy mint emberiség fennmaradhassunk, mert a "civilizáció" amit létre hoztunk, a kihalásunkhoz vezet, mi az első és a legfontosabb tennivalónk...(?)... Kérdező: Máté Domokos. 2024.03.19. Kárpát-medence. Pest Vármegye. Kerepes. Máté Domokos.
@alexanderalex5204
@alexanderalex5204 2 ай бұрын
Fe ha akkora erdőterūletet kivàgnak,akkor necsodálkoza nak ,hogy ha felugrik a CO² Koncentrăcòja. Erdősiteni kell ,nem kivâgni,mert jòl tudott ,hogy a növények CO² ot nyelnek el ès O² tesznek szabaddá !!!
@PsiHolo
@PsiHolo 3 ай бұрын
A megoldás a tudomány számára megmagyarázhatatlan, de attól még megtörténhet.
2 ай бұрын
"Azt tudjuk hogy tíz év múlva mi lesz, na de addig mi lesz?"
@hoppaistvan9982
@hoppaistvan9982 4 ай бұрын
a tudós úr elárulná a közönségének,mennyi a belélegzett levegö széndioxid(0,040%) tartalma..és milyen az összetétele??(A levegő összetétele 78,08% nitrogén, 20,93% oxigén, 0,93% argon, 0,06% egyéb nemesgázok és nyomgázok.)
@hoppaistvan9982
@hoppaistvan9982 4 ай бұрын
@@edexaxol7655 cáfolj meg
@hoppaistvan9982
@hoppaistvan9982 4 ай бұрын
@@edexaxol7655 dehogy csak engem nem a klímapánik terjesztéséért fizetnek..hogy kiket,azt nem tudhatom..
@belamizsak161
@belamizsak161 27 күн бұрын
És ez most szerinted mit jelent? 😂
@hoppaistvan9982
@hoppaistvan9982 26 күн бұрын
@@belamizsak161 na mit tódi?
@katalinbalazs1970
@katalinbalazs1970 4 ай бұрын
A co2 a növények életének alappillere. Ahol nincs co2. Ott tar a táj.😢
@cs_z
@cs_z 3 ай бұрын
Ki mondta, hogy a CO2-t teljesen ki kellene vonni a légkörből?
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
@@cs_z Nem teljesen, csak felére akarják a sötétzöldek csökkenteni a 0.04% légköri széndioxidot. A 400ppm-et akarják csökkenteni 200-ra, ahol a növényi fotoszintézis leáll. A természetes napfény általi szabadföldi élelmiszertermelés megszűnik. Ez az ANTI-TERRAFORMÁLÁS. A sötétzöldek -nyilvános- terve, csak nem érti senki, mire megy ki a játék: Jó pénzért lehet majd mesterséges LED világítással, óriási üvegházakban termelt íztelen zöldségeket enni. 'vegyétek és egyétek'
@cs_z
@cs_z 3 ай бұрын
@@perceptron-1 Nagy baj, hogy kevés hozzád hasonló polihisztor van a világon. Kár, hogy klíma-kérdésekben nem kérik ki a tanácsodat, ezért nem is gondolhattak arra, amit itt felvázoltál. 🙂 Az emberek általában csak a CO2-szint emelkedésével foglalkoznak (ez csak az egyik oka a klíma megváltozásának). Az klímaváltozás pedig csak egyik eleme egy sokrétű, egymással összefüggő problémákból álló problémahalmaznak, mely elkezdett a fejünkre omlani. A kilábalás esélye minimális, mert a világ döntéshozói képtelenek felismerni, mekkora a tét. Az emberi faj önsorsrontó, belénk van kódolva a bukás. Nagyon kevés ember hajlandó áldozatokat vállalni egy távoli cél elérése érdekében. Carpe diem, amíg megtehetjük. Az utódainknak ez nagy szívás lesz, de az már nem a mi problémánk - legalábbis ezt hisszük (vagy ebben bízunk).
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam 14 күн бұрын
Momentán egyre kevesebb növényre jut egyre több szén-dioxid termelő...
@nagyattila9116
@nagyattila9116 3 ай бұрын
A kommenteket írók értelmi szintéjére gondolva (tisztelet a kivételnek) nem is gond ha bekövetkezik az amiről az akadémikus beszél.
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam 14 күн бұрын
@lolo-qu4vh Az egy dolog, hogy állandó volt-e vagy sem. Az pedig egy másik, hogy fenntartható-e a civilizáció rajta vagy sem.
@jenopuskas122
@jenopuskas122 2 ай бұрын
Ha rajtunk embereken múlik,lehet rendelni a koszorút
@sandoracs18
@sandoracs18 4 ай бұрын
Népbutítás az egész. Sajna valaki tervezetten viszi véghez ezt a népirtást.
@daniforrai5158
@daniforrai5158 3 ай бұрын
a mérhetetlen butaság, ami belőletek árad, az a pusztító
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
@@daniforrai5158 Te pl. mennyit foglalkoztál rendszermodellezéssel? Mennyi tengeralatti vulkán működik? Azok mennyi széndioxidot juttatnak a légkörbe? Olvastad a -Földön a legnagyobb példányszámban megjeletetett- könyvükben a tervet? ('Új ég, Új Föld'). Kétezer éve ezen dolgoznak. Elöbb olvass, utána irogass!
@Alex-cf9gl
@Alex-cf9gl 3 ай бұрын
Isten tervez. Ember végez.
@tiborfulop5990
@tiborfulop5990 2 ай бұрын
Tok jo az a New Yorki pelda .... DE mondjuk mar ki, hogy akkor eroforras DOMPINGBEN voltunk es az auto szuper BUSINESS volt, amivel az adott korban tettuk kenyelmesebbe az eletunket .... inditottuk be a foldon nagyobb tavolsagok mentetelenek a lehetoseget .... es inditottuk el az exponencialitas pa;yajan a FOLD TONKRETETELET es a globali elit kialakulasat es rohamos gazdagodasat.
@Szivacs
@Szivacs 3 ай бұрын
igy van,... ez a trágya retekszemétdomb a TE civilizációd és nem az enyém az biztos! ....pusztulni való és a pusztulásba is megy. Éljen!
@attilamerenyimd5161
@attilamerenyimd5161 4 ай бұрын
LOL !!!!🤣🤣🤣🤣, akkor ráérünk 2033 ban megmenteni
@sakkmatt
@sakkmatt 4 ай бұрын
Én már nagyobbítom a vakond lyukakat, ha bújni kell legyen hova.
@TamasGardonyi
@TamasGardonyi 4 ай бұрын
szerintem te nem
@viktorkatona7521
@viktorkatona7521 4 ай бұрын
Dont look up!
@tattooairinc6308
@tattooairinc6308 3 ай бұрын
Hirtelen nehéz eldönteni, hogy ez az uriember teljessen ülye h-val, vagy csak megjátssza magát.
@vinczesamuel8288
@vinczesamuel8288 3 ай бұрын
Szerintem ön nincsen tisztàban amit àlit.
@szucsattila1962
@szucsattila1962 3 ай бұрын
Megoldás: légyzabalás, oltás, háborúzás, néphülyítés, jegelés.😁
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
Ókori mende-mondák szerint, egy globális (klíma?)katasztrófa után, amikor az emberiséget újjá kellett teremteni, és össze lett gyúrva sárból és tengervízből, szinte szó szerint, ez a kritika már az ókorban is elhangzott: 'Mik ezek?' - ezek az emberek. 'Hát, elhamarkodott munka'. ...dolgozunk a javításon. Készül az Ai.😱
@karvak1492
@karvak1492 4 ай бұрын
800 000 év után 10 évünk van még. Aha persze. Ilyen arányokban, nyugodtan lehet mondani: elkúrtúk. Vége.
@Alex-qd6zc
@Alex-qd6zc 4 ай бұрын
Légkör tömege 5,6• 10^15 tonna, ebböl vízgöz 1,3• 10^ 13 tonna. (Egyébként a Földön még 100.000-szer ennyi víz van többnyire folyékony változatban. ) Tehát 0,25 tömeg% viz van a légkörben. A levegö CO2 tartalma 0,035 %. 1 Co2 molekula üvegházhatása kb 100-ad része egy vizmolekuláénak, amiböl ráadásul 10-szer annyi van, tehát ezerszeres az üvegházhatása a víznek. Ebböl következik, hogy az egész egy marhaság,amiröl ez az ember beszélt. Ilyen "Akadémikus" basszus, hát nem egy Damjanovich Sándor!
@balazstanczos4699
@balazstanczos4699 4 ай бұрын
nem az emberi faj hal ki (szezon), csak a civilizáció omlik össze (fazon). A kettő nem ugyanaz
@hoppaistvan9982
@hoppaistvan9982 4 ай бұрын
@@balazstanczos4699 az szokott...a római világ összeomlása után nem sokkal,már féltek az emberek a szobroktól,festménymaradványoktól.nem értették,hogy jöttek létre..és újra földbevájt földkunyhókban éltek..vajon miért?
@sakkmatt
@sakkmatt 4 ай бұрын
Melegszik a klíma? Soha többet nem veszek nagykabátot. Se szánkót az unokámnak. Pár percre beteszem a mélyhűtő ládába, hogy illusztráljam a gyermekkori teleimet.
@balazstanczos4699
@balazstanczos4699 4 ай бұрын
@@hoppaistvan9982 így van. És ugyabár akkkr sem halt ki az emberiség. Bar történelmi szempontból új helyzetet teremt, hogy egy 8 milliárd lakosú, globalis gazdasággal és kulturalis, politikai civilizáció omlik össze. Na az nagyot csattan.
@getboredateverythingo.o1833
@getboredateverythingo.o1833 4 ай бұрын
A komment szekció alapján elég sokan fognak csodálkozni pár éven belül. Ezek a változások egy bolygó létezéséhéhez viszonyítva rendkívül gyorsak. 2024-re pl. Double Blue Ocean jelenséget jósoltak. Ez a jóslat hamar ki fog derülni, hogy mennyire igaz, vagy nem.
@niklosyozsa9112
@niklosyozsa9112 4 ай бұрын
ijesztegetés, ezt nem lenne szabad
@sakkmatt
@sakkmatt 4 ай бұрын
Remélhetőleg Magyarországnak is lesz tenger partja a közeljövőben.
@f.p.1931
@f.p.1931 4 ай бұрын
@@niklosyozsa9112 AZT nem lenne szabad, amit az ember művelt a Földön, imádom az ilyen buta KIFOGÁSOKAT "ijesztgetés"
@cordata100
@cordata100 4 ай бұрын
😂😂😂@@sakkmatt
@TamasGardonyi
@TamasGardonyi 4 ай бұрын
ne nézz tv 3 bit
@njozsi57
@njozsi57 4 ай бұрын
Tudósok az általuk létrehozott problémákra felhívják a mi figyelmünket.
@Alex-qd6zc
@Alex-qd6zc 4 ай бұрын
Légkör tömege 5,6• 10^15 tonna, ebböl vízgöz 1,3• 10^ 13 tonna. (Egyébként a Földön még 100.000-szer ennyi víz van többnyire folyékony változatban. ) Tehát 0,25 tömeg% viz van a légkörben. A levegö CO2 tartalma 0,035 %. 1 Co2 molekula üvegházhatása kb 100-ad része egy vizmolekuláénak, amiböl ráadásul 10-szer annyi van, tehát ezerszeres az üvegházhatása a víznek. Ebböl következik, hogy az egész egy marhaság,amiröl ez az ember beszélt. Ilyen "Akadémikus" basszus, hát nem egy Damjanovich Sándor!
@TrishTheSelkie
@TrishTheSelkie 4 ай бұрын
Jól hangzik, de mint minden leegyszerűsítés, téves.
@volleyball8091
@volleyball8091 4 ай бұрын
Valójában a problémákat az ipar, a kereskedelem és úgy összességében az emberi önérdek hozta létre. Az emberi önérdek érvényesítés jó dolog, amíg a bolygón vannak szabad erőforrások és amíg bizonyos keretek között zajlik. De, ha egyre kevesebb a szabad erőforrás, akkor egyre inkább lebontja a kereteket. Alapnak érdemes utánaolvasni a --> Közlegelők tragédiájának.
@karoly5633
@karoly5633 4 ай бұрын
Az egyszerű dolgok isteniek a bonyolultak ördögiek...
@volleyball8091
@volleyball8091 4 ай бұрын
És a leegyszerűsítések?@@karoly5633
@Gabi2134
@Gabi2134 3 ай бұрын
Köztudott dolgokról beszélt semmi újat nem tartalmazott az előadás. A megoldásról nem szólt semmit, legalábbis ő hogy képzeli. Sajnos.
@Orlov54321
@Orlov54321 3 ай бұрын
Az ÁNTSZ -t is sikerült eltüntetni, mert minek költenénk járványügyre.. Nem is volt egyetlen adekvát játványügyi intézkedés covid alatt..
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
Volt adekvát intézkedés: katonák meneteltek az utcákon, hogy támad-e már a vírus.🤣🤣🤣 Fertőtlenítés helyett a korházakban máig katonák vigyázzák a rendet. Attól majd eltakarodnak azok a fránya vírusok. Miközben egyetlenegy korházi fertőtlenítő robotot nem vettek tőlem -sem-
@selgirr
@selgirr 3 ай бұрын
vezetékes vizet és internetet akarsz... akkor mégis hogy a búbánatban tudnánk co2 szintet csökkenteni???
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam 3 ай бұрын
Bőven lenne rá megoldás.
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam 14 күн бұрын
@lolo-qu4vh Hogyne volna! Például: nem a "cokettő" kibocsájtást kell korlátozni, hanem a meglévőt kell megkötni. Erre van technológia. Sőt, a hőmérséklet-csökkentésre is lenne. Csak hát pízmagba kerül, a kormányok meg inkább ellopják...
@user-ez7fb9bl1w
@user-ez7fb9bl1w 3 ай бұрын
Hogy az igazat bevalljam magasról teszek arra hogy mi lesz a civilizacióval.Mivel a penzparazitak uralják a tarsadalmakat igy legalabb a parazitaktól megszabadulunk egy időre.
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam 14 күн бұрын
Ja, csak így mindenki más is belepusztul. Fürdővízzel a gyereket...ez ám megoldás!
@istvanluka9860
@istvanluka9860 4 ай бұрын
Buba úr miért nen beszélsz az ezüst ion és a wolfram nebulizátorokról amit a levegőbe szórnak gépekről ,ezért nem kapsz pénzt györfi palika kettő
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
milyen wolfram?
@lajosbaranyi7333
@lajosbaranyi7333 3 ай бұрын
Èdes istenem! Ennyi felszines sületlensèget ritkán találni egy helyen. A tdományhoz semmi kôze az itt elhangzzottaknak.
@kaj-arminostad8725
@kaj-arminostad8725 4 ай бұрын
Tévedés, már csak nyolc év hét hónap 22 nap 11 óra 57 másodpercünk maradt... 🤣😂🤣
@70fafnir60
@70fafnir60 4 ай бұрын
Már nekiláttak a "még egy" Föld létrehozásának, vagyis a meglévő Földön az élet mennyiségének csökkentéséhez, kölönös tekintettel az emberek mennyiségére
@misinyil484
@misinyil484 3 ай бұрын
Az egy ebola - projekt megoldja. Éppen ott van a gond , hogy az a projekt meg tudja oldani a fogyasztás csökkentését és a hatalom átmentését is. Egészségetekre.
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
1:43 Van itt egy kis pongyolaság a nagyságrendekkel, már a film elején: angolul nem mondanak olyat, hogy billió, mert olyan nincs. Azt csak a magyarok találták ki, és ők se tudják, hogy hány nullát kell utána írni. A magyar BILLiÓ marhára nem azonos az angol BILLION szóval, föleg NEM AZONOS NAGYSÁGREND!!! Angolul a BILLION, az magyarul a MILLIÁRD, és 10E9, azaz ezerszer millió. A magyar billió azért van, hogy ne értsétek mennyi is pontosan!🤓🧐😮🤣🤣🤣
@daniforrai5158
@daniforrai5158 3 ай бұрын
angol billion az a 10⁹, a magyar billió az a 10¹².... angolul 10¹² az trillion....jól hangzik el az előadásban , mert a 16x10¹² dollárról van szó....A pair of Harvard economists estimates that the coronavirus pandemic will cost the nation at least $16 trillion if it ends by next fall
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
@@daniforrai5158 Jól hangzik, arról azt hiszik majd, hogy TRILLIÓ. Milyen jó is ez a nemzeti matematika. A nemzetközileg egységes TRILLION helyett, mennyi is az a 'nemzeti' TRILLIÓ? Felmérések szerint az emberek 98%-a összetéveszti. Ez lenne a cél? Általános iskolai tankönyvekben nemrégiben a kétharmadot a 2 és a 3 között ábrázolták a számegyenesen. Újbeszél, '1984'
@buktatoni
@buktatoni 4 ай бұрын
Optimista vélemény...
@peterbecskei
@peterbecskei 4 ай бұрын
10 éve is ugyanezt mondrák... Sőt egész életeben ...
@arankakoszorus307
@arankakoszorus307 4 ай бұрын
Lassan érdemes lenne meghallani is..
@benishark
@benishark 4 ай бұрын
És milyen igazuk volt...a klímaválság már javában tart, melegszik fel a bolygó...vagy netán az a nagy érved, hogy "jajj dehát tél van és hideg van" tesó melegrekordok dőlnek. Évtizedek óta nem voltak fehér telek, európán kívűl a klímaválság viszont mégjobban érzékelhető. Évszázadok óta melegedő tendenciát mutat a klíma, nemhogy tíz év óta, de ezek lassú folyamatok és ha nem viszonyítassz akkor persze, hogy minden normálisnak tűnik.
@peterbecskei
@peterbecskei 4 ай бұрын
100 év alatt 2 fok? Most 1 nap alatt 10 fokot melegedett.... Holnap meg lehűl... a klíma folyamatosan változik... mint az időjárás. Ez az élet körforgása... Volt képkori hideg... Most meg melegebb van.. @@benishark A jóslatok meg nem jönnek be... 2010 re régen el kellett volna olvadni a sarki jégnek.. Most vastagabb mint valaha...
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
A dél-amerikai őserdő kivágott fáit kellene visszadugni, és az ottani fűrészes embereket elzavarni, az okozza a európai szárazságot. Euróbában hiába növeljük az erdőterületet, nem az oldja meg a problémát, azt az óceánon túl kell kezdeni, mert az ott felszálló vízpára esett le itt esőként, hóként Európában, amíg ott volt őserdő. Tíz év múlva már nem lesz.
@attilaszabo7932
@attilaszabo7932 3 ай бұрын
@@arankakoszorus307 gondolom te meghallottad, és nem fűtöttél idén, otthon ültél legtöbbet, és a lélegzetetd is visszafojtottad. A 70-es évek közepén a divatos pánikkeltő szöveg éppen a megfagyásról szólt, meg a kőolaj-gáz elfogyásáról, nyilván 10 év múlva.. Ment is a sapka-sál biznisz ezerrel.
@ujfalvilajos2859
@ujfalvilajos2859 4 ай бұрын
Ennek a videónak már a címe is sokat mondó.... Halunk mind... A helyzet nem fekete és fehér... Én nem hiszek benne... Én abban hiszek hogy lefordítva a konyha nyelvre több méhet kevesebb vegyszert... És nem lesz baj nem halunk mind... Ne várjatok sötét zölddé...
@AS-bc8td
@AS-bc8td 2 ай бұрын
Akkor már nem kell nyugdíjra spórolni.
@PmisiPmisi
@PmisiPmisi 3 ай бұрын
Nekem speciel a legutolso vilagvège dátumok egyike a 2012 ,jutott eszembet erröl...😂
@viktoriabodi3690
@viktoriabodi3690 3 ай бұрын
Nem vicces.... most hogy mondod 12 evente....2000 ben is volt es biztos 24 ben is lesz...
@gyorgywimmer8766
@gyorgywimmer8766 4 ай бұрын
Jé! Egy újabb megmondóember!
@ivanborik8326
@ivanborik8326 4 ай бұрын
20:45 nagymennyisegu faultetessel nem lehetne megoldani?
@VladiFx
@VladiFx 4 ай бұрын
de. sőt talajélettel is meg lehet. vagyis... lehetne. Ehhez fél európát kéne visszaerdősíteni. Senkise fogja megcsinálni.
@ivanborik8326
@ivanborik8326 4 ай бұрын
@@VladiFx Szerintem nem muszaj csak Europat, hiszen ez globalis dolog és azert Eu eleg surun lakott, de miert nem lehetne nagyon ritkan lakott teruleteket? PL Kazachstant (akkora mint az EU) vagy más orszagokat.
@VladiFx
@VladiFx 4 ай бұрын
@@ivanborik8326 nalátod! máris kezdesz alkudozni. nem, fél európa vagy kezdj készülni az összeomlásra.
@ivanborik8326
@ivanborik8326 4 ай бұрын
@@VladiFx 😅 vicces figura vagy.....én pragmatikus vagyok és nem orult sotetzold, sem elvetemult jobboldali orult aki szerint semmilyen valtozas nincs, ezt az egeszet csak kitalaltuk.
@VladiFx
@VladiFx 4 ай бұрын
@@ivanborik8326 még...
@ivancsapod
@ivancsapod 3 ай бұрын
2:00 - Billió vagy billion? Nem ugyanaz...
@zoltanbalint8681
@zoltanbalint8681 3 ай бұрын
Billió magyarul milliard
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
@@zoltanbalint8681 Hát qrvára nem milliárd! A MILLIÁRD az a BILLION, de marhára nem BILLIÓ, van néhány nagyságrend eltérés, de ne zavarjon, más se érti. Épp ezért találták ki. Ez olyan magyarossh nemzeti matematika. És a TRILLIÓ, meg a TRILLIÁRD, de akkor mi a Biliárd. Melyik ebből a kocsmai játék? És akkor mi a TRILLION, mert a BILLIÓ az nem BILLION, mert a BILLION a MILLIÁRD. A Billió az nem Milliárd. És a TRILLION sem a TRILLIÓ.
@zoltanbalint8681
@zoltanbalint8681 3 ай бұрын
@@perceptron-1 well shit, szerintem írjuk normálalakba a számokat :) De azt már rég tudom, hogy a billion az milliárd és nem billiárd:))
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
@@zoltanbalint8681 De magyar billiót írtál az angol billion helyett. Nem veled van bajom, hanem hogy miért erőlteti az MTA a billió szó használatát, mikor senki se tudja, hogy miről beszél, csak néhány ember ismeri a pontos nagyságrendet. Ha a professzor azt mondta volna hogy ezer milliárd, akkor érthető lett volna, de azt mondta, hogy billió. Arról pedig mindenki azt hiszi, hogy azonos az angol billion szóval.
@attilagacsalyi5039
@attilagacsalyi5039 4 ай бұрын
má megin? 10 éve is ennyi volt.
3 ай бұрын
4:19 Az 27/30 km2/nap az 27-30 millió m2 egy nap 24 óra az 1440 perc ha mindezt figyelembe veszem ca 20.000m2/perc a dzsungel írtása. 😂😂😂😂😂
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
Hajrá! Az annyimint 20 hektár Őserdő tűnik el percenkint. Hány focipálya is az másodpercenkint?👣👣👣👣👣👣👣👣👣👣👣 👣👣👣👣👣👣👣👣👣👣👣 Akkor még azt is érdemes ehez tudni hogy amikor magyar alelnöke volt a világbanknak, akkor 1$/hektár támogatást adtak az ősertőirtóknak. Bokros vidék lett a helyén.🤑🤑🤑
@bkm60
@bkm60 3 ай бұрын
Szeretném megtudni, vajon valaki foglalkozik azzal, hogy milyen kárt okoznak az időjárásban a szélkerék parkok? Mi van egy szélkerék felállításakor a pillangó effektussal? Tényleg nem ezek miatt van szárazság és aszály egyes területeken?
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
Semmilyen kárt nem okoznak a szélkerék parkok. A hiányuk okoz kárt azoknak, akiknek nincs. Hatalmas mennyiségű Napenergia érkezik folyamatos a Földre. Ebből van a szél energiája is nagyrészt. Van pillangó effekt de ez esetben nem számít. A klímát nem rontja, nem is javítja. Minden hat mindenre. A Káosz elmélet írja le ezt a folyamatot. A szárazságot az emberi hülyeség okozza, azzal, hogy dél-amerikában írtják az őserdőt, emiatt nincs elég csapadék európában.
@hantimagyar
@hantimagyar 3 ай бұрын
Szerintem a fejedben levő űr nagyobb eséllyel okozhat ilyesmit ...
@szilke1545
@szilke1545 3 ай бұрын
Szia, egy szél park csináltatott (Holl/Dan?) Egy tanulmányt az jött ki amit gondolsz.
@szilke1545
@szilke1545 3 ай бұрын
@@hantimagyar megtudod mondani mit jelent a Kinetikus energia?
@gezakiss1104
@gezakiss1104 3 ай бұрын
Ennyi badarságot összehordani
@loveisthekey
@loveisthekey 4 ай бұрын
nyugi, se véletlen se szabad akarat nincs
@sakkmatt
@sakkmatt 4 ай бұрын
Az atomoknak van szabad akarata, de esze is hogy jól használja. Sajnos az ő wikipédiájukban az ember szó nem szerepel.
@TamasGardonyi
@TamasGardonyi 4 ай бұрын
nem találtad nyugszikám
@szarkaba
@szarkaba 4 ай бұрын
Az még kb1830 sör
@ottoszabo8720
@ottoszabo8720 4 ай бұрын
Tibi nem sok nekünk ez a munka
@laszlonebel7791
@laszlonebel7791 3 ай бұрын
Akkor még van időnk, nem igaz?
@laszlohausmann5808
@laszlohausmann5808 4 ай бұрын
Szerintem 10 óránk...
@sakkmatt
@sakkmatt 4 ай бұрын
Egy vakond kiszólt a lyukból -- Emberek! Jöttök ti még az én utcámba --
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
19:03 A fölösleges vizet majd fölhasználjuk a Marsutazáshoz űrhajó hajtóanyagnak. Meg valamit majd inniuk is kell a leendő Marslakóknak. 10 éven belül egymillió emberrel telepítjük be a Marsot. Kell a víz oda, ha itt nem kell.
@danielvarga_p
@danielvarga_p 4 ай бұрын
Itt mi történik a comment szekcióban? Szatmáry Eörs az egyik legelismertebb Magyar kutató/Tudós külföldön. Egy kis tiszteletet kiérdemelt már! Senki nem tud mindent, de Ő sokat tud és alaposan. Bízhatunk benne alapvetően.
@erikagerencser6830
@erikagerencser6830 4 ай бұрын
A" tudomány "még sok mindenre nem tud válaszokat találni a bolygókkal, a létezéssel kapcsolatban. Vannak más szintén elismert régészek, csillagászok akik kijelentik és alátámasztják " tudományosan" hogy bizonyos időintervallumban a galaxisunkban elfoglalt helyzetünk ami befolyásolja a földön a klimatikus viszonyokat, és NEM! az emberi tevékenység.
@sakkmatt
@sakkmatt 4 ай бұрын
Akkor ez tipikusan a messziről jött ember esete.
@danielvarga_p
@danielvarga_p 4 ай бұрын
​@@sakkmatt Amiről szó van az globális kérdés, tehát nem értem a felvetést.
@sakkmatt
@sakkmatt 4 ай бұрын
A "globális" a sok kicsi érdek és ellenérdek gyűjtő fogalma. Ha majd feltalálják a globális időjárás szabályzó gépet, én is kérnék egy ki esőt ha lesz eladó felesleg.@@danielvarga_p
@lzormy
@lzormy 4 ай бұрын
Szerintem mesterséges lejáratás történik. Dr.Gelencsér András, Dr. Dittrtich Ernő, Stumpf-Bíró Balázs után, Dr. Szatmáry professzor úr is megerősiti ugyanazt. Sajnos a tudás által nem korlátozott kommenteket olvasva megértünk a kihalásra.... 😢
@lajosmiko3671
@lajosmiko3671 4 ай бұрын
Okostóni a széndioxid legalul van a legnehezebb gáz a pincékben van és a növények azzal táplálkoznak ! Nem a magas légrétegben van
@ferencszabo9083
@ferencszabo9083 4 ай бұрын
Erről van szó! Itt majd mindenki hülye lett??? Általános iskola 5. osztályos már tudja, de a jól meg(pontosabban LE) fizetett szag (mert büdös) tekintély nem?? Undorító!
@ASKR612
@ASKR612 3 ай бұрын
És azok a növények, amik nem a pincében vannak, ahol a széndioxid is, azok nem azzal táplálkoznak?
@ASKR612
@ASKR612 3 ай бұрын
@@ferencszabo9083 Kár, hogy csak az általános iskola 5. osztályáig jutottál. A légkör nem egy minimális légmozgású zárt pince, ahol egy kis helyen arányában nagy mennyiségű CO2 termelődik rövid idő alatt, és ahol le tud ülepedni. "80 km-es magasságig a légkör összetétele szinte állandó a fő alkotók vonatkozásában, mert a dinamikus keveredési folyamatok ellensúlyozzák a sűrűségkülönbségből adódó gravitációs szeparáció hatását".
@lajosmiko3671
@lajosmiko3671 3 ай бұрын
@@ASKR612 a lényeg hogy a klímaváltozást a széndioxidra fogják és az hazugság .! Chemtrail Hungari kft ..És HAARP .ezekkel befolyásolják .és oszd meg.
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam 14 күн бұрын
Ezt a Vénusznak is meséld el, ő nyilván nem járt iskolába...
@garaboncos
@garaboncos 3 ай бұрын
Profi felvétel, köszönet érte!
@laszlojori4820
@laszlojori4820 3 ай бұрын
ezt sulykolják 40 éve
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam 14 күн бұрын
És 40 év alatt valóban nőtt is az átlaghő a Földön. Vagyis igazat mondtak. Mé', mit vártál? Hogy hirtelen 80 fok lesz?
@user-ef7lj5jc1u
@user-ef7lj5jc1u 4 ай бұрын
Köszönöm a kiváló előadást. Kicsit hiányoltam a speciálisan hazánkra vonatkozó elméleteket.
@FARAGODOKI
@FARAGODOKI 4 ай бұрын
de szép szavak , kár hogy egy szó sem igaz belőle . Az elektromos átállás garantáltan fokozott fosszilis felhasználással jár , az elektromos energia mint másodlagos energiaforrás különösen pl Német vagy Lengyelországban sokkal magasabb fosszilis kibocsátást okoz mintha benzint égetne. A CO2 pedig nem üvegház hatású gáz , ráadásul a klímára gyakorolt hatása nulla. Egy évben 60 C fokos hőmérséklet ingadozást kényelmesen elviselünk, majd pont 1.5 fokos hőmérséklet változás okozna gondot . A meteorológia 1 hétre előre nem képes 5 fokos közelítéssel megmondani egy adott pont hőmérsékletét te Elhiszed hogy száz évre előre egy fokos pontossággal előrejelzik hogy mi fog történni. Ráadásul ha tényleg melegszik (no nem a CO2 miatt , az biztos ) akkor a földtörténet során mint mindig , a vegetáció , növényzet számára kedvező folyamat indul , mindig a nedves meleg időszakok hozták létre a biológiai bőség korát. A száraz meleg időszak ellentmond az alapvető fizikai törvényeknek tehát nem igaz. Ha valaki számára ez nem lenne egyértelmű, az már önmagában gyanús kellene hogy legyen hogy az eltérő gondolkodás tilos ők a klíma tagadók, ma még csak megbélyegzés később majd börtön jár érte.
@rohonczibalazs9415
@rohonczibalazs9415 3 ай бұрын
Nem tudhatjuk hogy az átlaghőmérséklet emelkedés milyen következményeket hozhat magával. Itt a kontinentális éghajlaton tavaly annyira megzavarodtak már az egyes növények hogy kétszer indultak hajtásnak, egyszer tavasszal, egyszer ősszel... tavasszal a legtöbbje el is fagyott. Január középen éjszakai -10 fokok mellett napközben a levágott diófa sebhelyéből szabályosan folyt a nedvesség.. amikor teljes nyugalomban kellene lennie. Én azt veszem észre jóval erősebb lett a Nap besugárzása mint korábban valaha. Nyilván ezért szokták a fatörzseket befesteni mésszel, de hogy már januárban is tavasz legyen nappal az nagyon nem normális. A klima megváltozott, tagadhattok Ti bármit is.
@jozsefturai7072
@jozsefturai7072 3 ай бұрын
Sültbolond,tudatlan vagy!!!
@tiborfulop5990
@tiborfulop5990 4 ай бұрын
A szendioxid mennyisege az eghajlatvaltozas okakent "csak" 40 %-ban felelos .... azaz hiaba csokkentjuk le 0-ra , a folyamatok zajlanak, arrol nem is beszelve, hogy a CO2 a levegoben marad 40-100 evig , tehat ha ma o-ra redukaljuk, az meg 50 evig velunk marad es kifejti a hatasat....
@hoppaistvan9982
@hoppaistvan9982 4 ай бұрын
és közben elpusztulunk co2 nélkül
@sakkmatt
@sakkmatt 4 ай бұрын
Elon Musk fiókjában van egy Mars terraformálás tervezet. Kérjük el és alkalmazzuk a Földön.
@hoppaistvan9982
@hoppaistvan9982 4 ай бұрын
@@sakkmatt mondta neked?
@hoppaistvan9982
@hoppaistvan9982 4 ай бұрын
hülyeség..az amazonaszi esöerdök ugyan annyi co2-t termelnek,mint amennyi o2-t..tehát az egyenleg nulla..de ez a dolog így sem érvényes..kicsit komplikáltabb..
@sakkmatt
@sakkmatt 4 ай бұрын
Aki követi a Mars befektetők reális hasznot hozó terveit azt néhány publikus részletbe beavatják,@@hoppaistvan9982
@krisztinawolf3061
@krisztinawolf3061 3 ай бұрын
11:57 nél lekapcsoltam.....nem tetszik az előadàsmòd,minden olyan összevissza.....
@janosmolnar5851
@janosmolnar5851 2 ай бұрын
Ócska propaganda, semmi más. Szégyellje magát,hogy jó júdás pénzért mindig találnak "szakértőket". kzfaq.info/get/bejne/pr-qjZl7pt3FY40.html
@kaucdebunclili8537
@kaucdebunclili8537 3 ай бұрын
Ezt 30 másodpercig bírtam….
@wicked_one123
@wicked_one123 4 ай бұрын
MIlyen az az optimális klíma? Hogy van az, hogy most épp nem hatnak kozmikus események a földi klímára? ...ja, és kuncogni valónak itt van az elmúlt 70 évből 32 hasonló "okos" jóslat, amikor ilyen szuperkettyós sarlatánok, nekiálltak tudósosat játszani jó pénzért, és hasonlóan a világvégéről siránkoztak, ...egyik sem jött be semmennyire. ...kzfaq.info/get/bejne/e5eVaKtyv9WYmas.html
@zoltan206
@zoltan206 4 ай бұрын
Akkor neked nem mindegy? El sörözgetsz még pár évet,azt a többit már úgy se látod mi lesz.
@wicked_one123
@wicked_one123 4 ай бұрын
@@zoltan206 Nagyon nem mindegy nekem, hogy ilyen tudósnak nevezett kettyós sarlatánok telibe vágják a gyerekeink világát azzal, hogy elhitetik velük azt nettó szemenszedett hazugságot, hogy az ember a környezetére káros élőlény. Az ember max saját magára lehet káros, pl az ilyen gazemberek miatt. ...de hál'Istennek azért vannak tudósok sokan, akiknek nem ment el a józan esze, és még gerincük is van: kzfaq.info/get/bejne/oZ2Ba8Z2qMjVaas.html
@wicked_one123
@wicked_one123 4 ай бұрын
​@@zoltan206 ..de most komolyan, te hallottál már olyan híreket, amiben új fajok keletkezését ünneplik? ...pedig biztos, hogy van, hisz az evolúció az nem állt le, és nem is fog egyelőre. ... milyen ciki is lenne, ha az állna a hírekben, hogy az emberi tevékenységnek köszönhetően, új élőlények jönnek létre ....ja hogy ilyen azért akadnak, pl a műanyagot lebontó baktériumok, és gombák? miért? mert szén az élet!!! a szén körforgása az élet motorja. ...és ez sima középiskolás tananyag...
@katalinherczeg732
@katalinherczeg732 4 ай бұрын
​@@zoltan206kicsit érdekes,hogy az ember oxigént lélegzik be és széndioxidot lélegzik ki. Akkor ez a videó szerint ne lélegezzünk. A növények pont fordítva működnek. Az elmúlt években az emberek miatt nőtt a zöld felület!!!! Nem csökkent,hanem nőtt!!!! A föld több milliárd éves! Nem volt régen jég az Antarktiszon! Sokkal több volt a széndioxid a légkörben. Egyébként a földet megvédi pl.a napkitörések káros hatásaitól is.
@annasteidl9741
@annasteidl9741 4 ай бұрын
jjjjjjjaaaajjj
@niklosyozsa9112
@niklosyozsa9112 3 ай бұрын
Ne hazudozzatok, mondjátok el kik manipulálják az időjáárást?
@attilatoth1051
@attilatoth1051 4 ай бұрын
Harvardi tudósok írták a 160 billió-t? Akkor, biztosan igaz. Szerencsére a Big Farma, ha nehezen is, de átvészelte a kovidot.
@niklosyozsa9112
@niklosyozsa9112 4 ай бұрын
ugyan már, dumaelvtársak rámlátása
@sakkmatt
@sakkmatt 4 ай бұрын
Jobb félni mint megijedni. Én már két számmal kisebb gumicsizmában járok hogy kisebb legyen a lábnyomom.
@gaborpok3616
@gaborpok3616 4 ай бұрын
Covid?Úgye nem ilyen sötét professzor úr?
@istvancseh3526
@istvancseh3526 4 ай бұрын
Deee😂😂😂
@sakkmatt
@sakkmatt 4 ай бұрын
A kovid húzzon sorszámot.
@ferencszabo9083
@ferencszabo9083 4 ай бұрын
Biztos nem sötét, csak azért fizetik (le) a "tekintélyt", hogy baromságokat terjesszen!
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
@@ferencszabo9083 Bingó!
@oroszivan5015
@oroszivan5015 4 ай бұрын
Nem hiszek neki
@edexaxol7655
@edexaxol7655 4 ай бұрын
kzfaq.info/get/bejne/adtyZsaAx5vNY6s.htmlsi=wupAf0ccHgeT2oyr
@istvancseh3526
@istvancseh3526 4 ай бұрын
Szerintem jól teszed! Báttya szépen felmondta a klíma propagandát úgy,hogy egy normális érthető mondatot nem tudott végig mondani.Amit meg végig mondott(szíriai migráció)egy baromság volt.Amit meg a betegségekről beszélt az meg kész téboly😂mondom ezt állategeszségőrként☝️
@adambazso9207
@adambazso9207 4 ай бұрын
De ez senkit sem érdekel. Még ez a jó. Amúgy a hit a templomba való és a tudományban semmi keresnivalója.
@oroszivan5015
@oroszivan5015 4 ай бұрын
@@adambazso9207 ellenben a te megjegyzéseid sokakat érdekelnek. Így gondolod?
@adambazso9207
@adambazso9207 4 ай бұрын
@@oroszivan5015 Nem igazán. A kommentek úgy általában nem fontosak.
@torpemonguz
@torpemonguz 3 ай бұрын
Aki a Co2 dumát elhiszi, az meg is érdemli..😂
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam 14 күн бұрын
A tudomány akkor is működik, ha nem hisznek benne Ezért váltotta fel a vallást...mert a zsolozsmázás, boszorkányégetés stb. valahogy nem vált be...
@csilivily
@csilivily 4 ай бұрын
Gyorsan csinálni kéne valamit !? :D
@perceptron-1
@perceptron-1 3 ай бұрын
Mondjuk egy kis szódavizet? SZÓDAVÍZ - magyar találmány Az esővíz éppen ugyanígy mossa ki a légkörből az összes széndioxidot. De akkor mi lesz az üvegházukkal? A (züvegház)hatás hol marad?...elmossa az eső.
@mariannkunos9100
@mariannkunos9100 4 ай бұрын
Jó lenne,ha az ,aki ezt propagáĺja, élen járna a példamutatásban és többet nem venne levegőt,hogy többé ne tudjon kilélegezni szén dioxidot!
@lcsaszi
@lcsaszi 4 ай бұрын
nem az a baj, ha valakinek van 2-3 tonna/fő /év Co2 [ekvivalens] kibocsátása, amiből a levegővétel (CO2 kilélegzés) igen kicsi részt tesz ki (egyébként kb. 250 kg). Ez nagyjából fenntartható lenne (a természetnek azért van regenerációs képessége is), és ebbe még belefér valamennyi fosszilis égetés is [pl. termékek fogyasztása, futés, mobilitás]. A baj, hogy ez inkább 6-7 tonna fölött van már Magyarországon is és globálisan is túl magas (ahol növekedik, ott túl gyorsan növekedik, ahol csökken, ott pedig túl lassan csökken, USA-ban pl 16 tonna/fő), valamint nagyon egyenlőtlenül oszlik meg.
Can You Draw The PERFECT Circle?
00:57
Stokes Twins
Рет қаралды 89 МЛН
Разбудила маму🙀@KOTVITSKY TG:👉🏼great_hustle
00:11
МишАня
Рет қаралды 3,9 МЛН
Miért sikertelen a klímaváltozás elleni harc? (Dr. Vasárus Gábor)
46:18
Katona József Könyvtár
Рет қаралды 14 М.
Az összeomlás csak idő kérdése? | Trend FM
48:30
Trend FM - Gazdasági és kulturális hírek
Рет қаралды 20 М.
Can You Draw The PERFECT Circle?
00:57
Stokes Twins
Рет қаралды 89 МЛН