Van-e még esélye Ukrajnának a háború megnyerésére? - Resperger István és Stier Gábor

  Рет қаралды 91,214

Mandiner

Mandiner

6 ай бұрын

Fél éve tart az ukrán ellentámadás, de az orosz aknazárat, a masszív orosz mélységi védvonal-rendszert az ukrán erők eddig nem tudták érdemben áttörni. Állóháború alakult ki, az 1000 kilométer hosszú arcvonalon három-négy nagyobb frontszakasz képződött, mind az ukránok (főleg a déli, herszoni és a középső, donyecki területen), mind az oroszok (főleg a középső és az északi régióban) próbálják a katonai vonalakat az ellenfél felé nyomni, de csak mérsékelt sikerrel. Az ukrajnai hadsereget finanszírozó nyugati hatalmak eredményeket várnak, Ukrajna azonban nem tud mit kezdeni az orosz élőerő- és anyagfölénnyel.
Meddig tarthat ki a Nyugat támogatása? Van-e még erő, illetve új, modern nyugati harcászati utánpótlás egy újabb (esetleg tavaszi) ukrán hadműveletre? Ki mit nyerhet és veszíthet az elhúzódó patthelyzettel, egy befagyás felé mozduló konfliktussal?
A Mandiner Világrend vendégei: Resperger István ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Biztonságkutató Központjának igazgatója és Stier Gábor külpolitikai újságíró, a moszkvater.com alapító főszerkesztője.
Műsorvezető: Maráczi Tamás, a Mandiner főmunkatársa.
(A beszélgetést a Scruton VP kávéházban 2023. november 20-án rögzítettük élő közönség előtt. A felvétel alatt hangzott el Resperger István prezentációja, amelyet az ő engedélyével a videóban publikálunk.)
#RespergerIstván #StierGábor #MandinerVilágrend #ukrajnaiháború #izraeliháború #geopolitika #Oroszország #Ukrajna #katonaistratégia #harcászatieszközök #katonaierőviszonyok #mandiner
Mandiner - A polgári karakter.
► Mandiner: www.mandiner.hu/
► Facebook: / mandiner.hu
► Instagram: / mandiner.hu
► TikTok: / mandiner_official
► Twitter: / mandiner
► LinkedIn: / mandiner
► Spotify: open.spotify.com/show/733tJfO...
► Előfizetés: mandiner.hu/elofizetes

Пікірлер: 391
@Valaki383
@Valaki383 6 ай бұрын
Tok jo lett a beszelgetes, koszonom!
@jakyg100
@jakyg100 6 ай бұрын
Egy ilyen csatorna elbírná a műsoridő túllépését is. Sok jó dolog kimaradt az élő beszélgetéshez képest.
@koppandisandor9861
@koppandisandor9861 5 ай бұрын
Igen a valóság elmaradt 😅
@mihalyerdeidr.2754
@mihalyerdeidr.2754 6 ай бұрын
Resperger miatt kapcsoltam ide, de alig jutott szóhoz. Minden tiszteletem Stier Gáboré, de LÉNYEGESEN szabatosabban, lényegretörőbben, rövidebben kellene beszélnie. Kisebb mértékben ez vonatkozik a műsorvezetőre is!
@Polonyi28
@Polonyi28 5 ай бұрын
Magyar címerhejet tették volna ki a zsidócsillagot. Ez a háború nem Magyar érdek, és nem a magyarok érdeke szerint beszéltek.
@tunke7
@tunke7 6 ай бұрын
Egy szakértő azt mondta: Ez a háború már véget ért, csak nem tudják hogyan fejezzék be.
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 6 ай бұрын
Igaza van.
@Polonyi28
@Polonyi28 5 ай бұрын
Egyszerüen lekell tenni a fegyvert, de inkább jobb nem folytatni, vagy elkezdeni.
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 5 ай бұрын
@@Polonyi28 Persze, mint mi 1949-ben Segesvárnál?
@achillesbalogh9559
@achillesbalogh9559 5 ай бұрын
100 évet tévedtél.
@Polonyi28
@Polonyi28 5 ай бұрын
@@istvansebestyen5016 Rossz a dátum. A mostani Oroszország ellen, ukrajnában inditott, háború nem a mi háborúnk. A médiánk meg Orbán sokat hazudik elhallgat, mert nyugati zsidó cion befolyás alatt van a kormányunk.
@akoskovacs8344
@akoskovacs8344 6 ай бұрын
Mit ért el Ukrajna? Meghalt jó pár százezer ember, romokban a gazdaság és az infrastruktúra. Ha a Nyugat és az USA elzárja a pénzcsapokat, kb Afganisztáni összeomlást fogunk látni. A kérdés, hogy kell-e az oroszoknak egy nyűggel több???
@biharizoltan2
@biharizoltan2 6 ай бұрын
nagyon jó kérdés, ma senki sem tudja mi lesz ennek a vége...
@electricaviationchannelvid7863
@electricaviationchannelvid7863 6 ай бұрын
Az a rész amit az oroszok elfoglalnak az a legértékesebb nehézipari nyersanyagok miatt, továbbá a kikötôk...A Blackrock-nak a termôföldek kellettek...
@electricaviationchannelvid7863
@electricaviationchannelvid7863 6 ай бұрын
A légtér uralmat fogja kivívni Ukrajna felett, nem kell elfoglalnia a területet...az megmarad a nyugati Marshall-segélyezôk nyakán...
@lajosnagy4087
@lajosnagy4087 6 ай бұрын
Mit ért el Ukrajna? Mondjuk nem lett orosz gyarmat? Velünk ellentétben ők kiállnak magukért, nem hunyászkodnak meg Putyin előtt, mint a kedves vezetőnk meg a sok hazaáruló híve. Cserébe nálunk háború nélkül is romokban az oktatás meg az egészségügy.
@josephborbely1614
@josephborbely1614 6 ай бұрын
Akoska, M.O.-ag mit ert el a komonyista nepidemokraciaban??? Hol van az a jolet amit megigertek??? Most mind ugy kellene eljetek, mint Marci hevesen!
@laszloczuczor2526
@laszloczuczor2526 6 ай бұрын
Milyen Ukrán győzelem?
@patrikbiro1193
@patrikbiro1193 6 ай бұрын
Gabi, ennyit baromságot összehordani...
@lillavegvari4546
@lillavegvari4546 6 ай бұрын
"Ukrajnaban a konzervet is javelinnel nyitjak" 😂 zsenialis! Imadom!!
@Polonyi28
@Polonyi28 5 ай бұрын
Milyen sok pénzt lehetkapni egy javrlinért. Nem is érdemes el löni, jobb inkább eladni ĵopénzért.
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 5 ай бұрын
@@Polonyi28Te még mit adtál el? Anyudat, a húgodat?
@rumenka72
@rumenka72 6 ай бұрын
Két kitűnő szakember. Köszönöm szépen!❤
@lajosnagy4087
@lajosnagy4087 6 ай бұрын
Stier mitől szakember? Csak az orosz propagandás tolja.
@TiborDuro
@TiborDuro 6 ай бұрын
​@@lajosnagy4087 Te meg a nyugati propagandát tolod. A különbség annyi, hogy Ő, jól csinálja.
@Ired7777
@Ired7777 6 ай бұрын
@@TiborDuroes akkor ebbol az a kovetkeztetesed, h neki hiszel (mmint a progogandat - tortenetesen oroszt - jol csinalonak)?? ezt nem ertem.
@TiborDuro
@TiborDuro 6 ай бұрын
@@Ired7777 Mert nem érted a világot. Minden ember csoport (nép, ország, ügy, stb) propagandát működtet. Nem azért hiszel valamelyik propagandának, mert jól csinálják. Hanem azért, mert 1)érdeked, 2) összecseng az addigi világértelmezéseddel. Az, hogy ezt nem tudtad, arra utal, hogy a legprimitivebb propaganda áll hozzád a legközelebb. Ez pedig a nyugati emberjogi demokráciás bugyutaság.
@Ired7777
@Ired7777 6 ай бұрын
@@TiborDuro az ervelesed lenyege annyi, h "nem baj h szar alak vagyok (v szar alakokat tamogatok), mert mindenki mas (szerintem) ugyanolyan szar"
@jakecosta5441
@jakecosta5441 5 ай бұрын
Megnyugtató, hogy olyan elmék vannak az országban mint Resperger, aki az egész ukrán és amerikai vezérkarnál jobban átlátja a háborút. Stier elvtársról már ne is beszéljünk...
@laszloilles52
@laszloilles52 6 ай бұрын
Vére ki lett mondva, h Magyarország biztonságára fenyegetést jelent egy túl felfegyverzett Ukrajna (52:00), amely még ráadásul magyarellenes és szélsőségesen nacionalista is.
@gezalesko3813
@gezalesko3813 6 ай бұрын
és az "áldozat kártya" örök birtokosa lesz...
@belanagy3144
@belanagy3144 6 ай бұрын
Európa egyetlen hatásos biztonsági garanciája ha az ukrán állam eltünik a térképről.
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 6 ай бұрын
Vagy ha anyádat miskárolják, hogy több kretént ne elljen!
@tamasvari7015
@tamasvari7015 6 ай бұрын
Hűű de geci buta vagy :D
@edv2920
@edv2920 6 ай бұрын
Ez eszed eltünhet) ami meg is történt) de Ukrajna nem fog )
@belanagy3144
@belanagy3144 6 ай бұрын
@@edv2920 Ukrajna az mi a lófasz?Oroszország egy megyéje.
@edv2920
@edv2920 6 ай бұрын
@@belanagy3144 oroszorszag összeomlasa csak ido kerdese) Ukrajna meg letezni fog, nagy csalodasodra. oroszorszag egy szart sem er. Szegeny orszag szegeny lakossagal . Szovjetunio sorsa var ra. Es ez meseszep
@janospal3843
@janospal3843 6 ай бұрын
Ezektől a szakértőktől, tényleg senki nem kérdezi meg? Mi közünk nekünk Magyaroknak, ehhez az egész izraeli baromsághoz?? Ezek mióta világ világ mindig is ölték egymást, így szeretnek élni nincs ezzel gond! A gond az hogy a képünkbe folyamatosan ezt tolják mindenhonnan!! Csak jelzem, már nagyon unjuk!!
@andrasvarga4066
@andrasvarga4066 6 ай бұрын
Függöny mögött, uzletemberek!!
@azbence
@azbence 5 ай бұрын
00:38:11 ez a kedvenc rész az interjúból!
@sandorkovacs4158
@sandorkovacs4158 6 ай бұрын
Európának nem Ukrajnát kellene felfegyverezni hanem saját magát, mert mi van ha visszanyal a fagylalt? És mi van ha a kelet arra vár hogy Európa mikor lesz a leggyengébb és lerohanja, és akkor tényleg vége a világnak. Erre vannak már utalások.
@sandorriza5202
@sandorriza5202 6 ай бұрын
Nem kell lerohanja , csak szóljon, hogy eddig volt ahogy volt , de ezután én vagyok a nagyobbik kutya . Mindig a nagyobbik kutya ...
@dezsoszalay1442
@dezsoszalay1442 6 ай бұрын
Az ukránokat csak az oroszok fogják tudni visszafogni. @@sandorriza5202
@sandorkovacs4158
@sandorkovacs4158 6 ай бұрын
A katonáik már bent vannak. @@sandorriza5202
@gaborvisnyei8528
@gaborvisnyei8528 5 ай бұрын
​@@sandorriza5202inkább a gyorsabb a lassabat, nem a nagyobb a kisebbet. Ezt sokan elfelejtik.
@sandorriza5202
@sandorriza5202 5 ай бұрын
@@gaborvisnyei8528 Hahaha! A hamar munka ritkán jó .
@pikandero
@pikandero 6 ай бұрын
szófosása van a kopasznak????
@ottoszabo8720
@ottoszabo8720 6 ай бұрын
Stirlitz nem tud betelni magával
@gyuriguti9359
@gyuriguti9359 6 ай бұрын
Hát még a Kaltenbrunner...
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 6 ай бұрын
gyuripapagáj! @@gyuriguti9359
@qdiace80
@qdiace80 6 ай бұрын
Megnyeri a háborút -- de a békét is? 0:30 "Valamit azért csak adni kell" -- ebből nem csináltak szívbajt 1920-ban sem (Magyarország tekintetében).
@istinagy5835
@istinagy5835 6 ай бұрын
Oroszország precedenst teremtett arra, hogy fegyverekkel lehet egy országrészt elcsatolni, nem párbeszéddel? WTFF? EMBER! Az egész világtörténelem arról szól, hogy fegyverrel szereztek országok területeket. Ezért érthetetlen ennek az ősi, már 32 éves országnak a területi sérthetetlensége...
@Ired7777
@Ired7777 6 ай бұрын
hat ha ez igy van (es remelem nincs), akkor eleg nagy szarban vagyunk :) vagy te arra szamitasz, h a kozeljovoben mi fogunk "fegyverrel teruletet szerezni"?? nem tunik tul valoszinunek - akkor mar az a valoszinubb h sajnos tolunk fognak (oroszok? migransok? vagy amerikaiak??)
@user-bl4vo5xi8q
@user-bl4vo5xi8q 6 ай бұрын
az USA bezzeg soha nem csinált ilyet! ők csak szétbombáztak mindent, mindenhol, de nem csatolták magukhoz a területeket!
@miklosmagyar8504
@miklosmagyar8504 6 ай бұрын
Erről Mexikót kéne megkérdezni.@@user-bl4vo5xi8q
@gezalesko3813
@gezalesko3813 6 ай бұрын
párbeszéddel mégis hogy lehet területet szerezni? ez azért érdekelne...
@laszlokondasz1572
@laszlokondasz1572 6 ай бұрын
A műsorvezető mindentud és el is mond. Minek hív szakértőket? Visszafoghatná magát!
@evabodzay5655
@evabodzay5655 5 ай бұрын
Okos emberek! Jo hallgatni oket!
@MrTito1968
@MrTito1968 6 ай бұрын
A műsorvezetőnek szòljanak màr , hogy kikènyszerìtettèk tudatosan az Orosz reagàlàst...
@lajosnagy4087
@lajosnagy4087 6 ай бұрын
Mire reagáltak, hogy körülöttük minden ország retteg?
@belasinka4803
@belasinka4803 6 ай бұрын
@@lajosnagy4087 biztos anyádra..
@dezsoszalay1442
@dezsoszalay1442 6 ай бұрын
Mint Lettország, ahol több az orosz él, mint lett. Észtországban meg majdnem fifty-fifty. @@lajosnagy4087
@user-ge3gn6cj2x
@user-ge3gn6cj2x 6 ай бұрын
mint a komcsi rendszerbe mi? "Ezt kell mondanod, hogy kikényszerítették" pfu bazzeg.........
@akosdekany7072
@akosdekany7072 6 ай бұрын
Ki volt az aki kikényszerítette? USA? Biztos nem. Kellett nekik ez mint púp a hátukra egy Kínával tartó konfliktus mellé. Nem véletlen, hogy elkezdték nyilvánosságra hozni, a hírszerzési jelentéseket amiben pontosan leírták hogy mire készülnek az oroszok, mikor és hol. Nem véletlen, hogy felajánlottták Zelenszkinek hogy a családjával együtt viszik Ukrajnából ennyire akarták ezt a háborút. Ezt a háborút Putyin orosz imperialista érdekből indította, nácitlanítás meg a szlávokat írtó virusokat fejlesztő biolaborok csak kitalált történet volt. Meg az is, hogy 14 000 oroszt lemészároltak egyoldalúan az ukránok.
@thegreatimperatorr1231
@thegreatimperatorr1231 5 ай бұрын
Stier aggódik az Eu-ért....Putyin nem hiszem, hogy megengedi ezt Stier elvtársnak.
@dayana1269
@dayana1269 6 ай бұрын
Ez az ezredes keptelen megjegyezni kulfoldi helyneveket es idegennyelvu fegyverrendszerek neveit? Kovetkezetesen es fixen mindegyiket rosszul mondja.
@TheGabormester
@TheGabormester 6 ай бұрын
Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, az tanítja. (Továbbfejlesztve: aki tanítani se, az írja a tankönyveket...)
@laszlopolgar4037
@laszlopolgar4037 6 ай бұрын
Top
@stanyek8926
@stanyek8926 6 ай бұрын
Oroszország precedenst teremtett, hogy katonai erővel területeket lehet elcsatolni? Micsoda? Legfeljebb abban, hogy ezt az USA-n kívül más ország is megteheti…
@gergelydimitriu1978
@gergelydimitriu1978 6 ай бұрын
Aztán mondjál már egy országot amit elfoglalta az USA, te szerencsétlen?
@istvangallyas5714
@istvangallyas5714 6 ай бұрын
​@@gergelydimitriu1978most születtél ma? Bárányka.
@user-bl4vo5xi8q
@user-bl4vo5xi8q 6 ай бұрын
pontosan
@akosdekany7072
@akosdekany7072 6 ай бұрын
USA mikor csatolt el területeket a 2 vh utáni időkben?
@istvangallyas5714
@istvangallyas5714 6 ай бұрын
​@@akosdekany7072pld Irak, Szíria, USA nem úgy csatol,úgy csatol hogy ő ellenőrzi mikor húzott ki annyi olajat Iraki olajkutakból hogy futotta a háború kiadásait a Dubai kárpótlást,stb USA úgy vonul be hogy Ő számolja a pénzt. Pld. Ukrajna eleinte 600$ ért kapott gránátot most ugyanez 8000$ .
@marktwain5888
@marktwain5888 5 ай бұрын
A legnagyobb csalódás az egykor obkektíven, függetlenül elemző szakértő. A teljesen nyilvánvalóan Kreml ügynökről meg ne is beszéljünk.
@Enduro_BALLISTIC
@Enduro_BALLISTIC 6 ай бұрын
23:12 mi az hogy sajnos?????!!!!! kar hogy meg az ukranoknak annyi van amennyi!!!!!
@militaryorchid7937
@militaryorchid7937 6 ай бұрын
Ezredes úrról már a háború elején tudtam, hogy a baráti VSZ-ben nőtt fel, ami az utóbbi időben baráti kisantant lett, abban pedig Oroszország nincs benne.
@lajosnagy4087
@lajosnagy4087 6 ай бұрын
Költözz ki moszkvába. Csak ne menjél emeletre, mert hátha nem leszel elég ruszki.
@Enduro_BALLISTIC
@Enduro_BALLISTIC 6 ай бұрын
@@lajosnagy4087 Te meg koltoz ki Nemetorszagba vagy Franciaba csak ne menj ki este 20:00 utan, nem hogy nem leszel elege migrans vagy transz 😗
@user-ge3gn6cj2x
@user-ge3gn6cj2x 6 ай бұрын
​@@Enduro_BALLISTIC naponta hányszor vered ki a pártkönyvedre? Jól mondja hogy sajnos - bazdmeg Ő egy NATO katona - nem tudom érted-e mit jelent ez... Nem hiszem... gondolom teljesen fanatzáltak már téged is az orosz propagandával, javaslom, hogy lépj a tettek mezejére, aztán jelentkezz a Wagnerbe...
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 6 ай бұрын
@@Enduro_BALLISTIC Anyád sokat sírt, amikor titokban megellett egy máig ismeretlen donortól befedeztetve egy romos istállóban.
@agfafia
@agfafia 6 ай бұрын
zelenski hova fog menekülni?Erről van valami hír?
@ferencbalazs8999
@ferencbalazs8999 6 ай бұрын
Haza kell hívni a magyar építkezésről a sok itt dolgozó ukrán (nagyrésze nem tud magyarul,egész nap ordibálnak mint a fogyatékos)menekültet.Menjenek a vezér mellett harcolni!
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 6 ай бұрын
Getzorbán oligarchái munkaerő nélkül maradnának! Láttam kik dolgoztak a gügye Lölő városliget múzeum építkezésén. (Néprajzi múzeum) Ukrán rendszámú kisbusszal vitték-hozták a melósokat.
@gergelydimitriu1978
@gergelydimitriu1978 6 ай бұрын
Na és te mikor indulsz Donyeckbe segíteni a muszka ruszki ork férgeinek?
@ferencbalazs8999
@ferencbalazs8999 6 ай бұрын
@@gergelydimitriu1978 Menjek inkább Turul szobrot döntögetni az aranyfogú ukrán barátaiddal?
@gergelydimitriu1978
@gergelydimitriu1978 6 ай бұрын
@@ferencbalazs8999 Minek menjek, itt is van elég ledönthető ótvaros turul szobor, na mikor indulsz Donyeckbe, te ruszkis zopó?
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 6 ай бұрын
Kérdés, ki mit tekint győzelemnek.
@joeichi7950
@joeichi7950 6 ай бұрын
Pont, hogy az ukrán háború már sehol nincs, ezért teljesen felesleges téma. Jövőre befejeződik mert okafogyottá vált.
@user-ge3gn6cj2x
@user-ge3gn6cj2x 6 ай бұрын
Sajnos a keleti részen (most oroszok által uralt terület) hatalmas kiaknázatlan gázmezők vannak és ez miatt soha nem lesz okafogyott...
@achillesbalogh9559
@achillesbalogh9559 5 ай бұрын
Oroszországban mennyi gázmező van, megszámlálhatatlan. Ez nem a fostos amerika, ez Oroszország. A saját védelme érdrkében jár el, és ők kényszerítették támadásra. Vesszen a magyar gyűlölő ukrajna!
@koboldragnar4858
@koboldragnar4858 6 ай бұрын
Egy orszag, amelyik a koltsegvetesenek az 1/3-at katonai kiadasokra kolti, ossze fog omlani(lasd Szu., pedig az nem koltott annyit), csak ido kerdese.. (a nyugat erre jatszik)😊
@user-bl4vo5xi8q
@user-bl4vo5xi8q 6 ай бұрын
csak idő kérdése minden. ki költ ennyit? a nyugat a keletiek életével játszik. meg a pénzével.
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 6 ай бұрын
@@user-bl4vo5xi8q KGB-s felszopó vagy?
@edv2920
@edv2920 6 ай бұрын
Oroszorszag összeomlasa csak ido kerdese. 1985 ben senki sem gondola, hogy a nagy szovjet birodalom 6 ev mulva nem fog letezni. Atomhatalom)))
@hukocsit
@hukocsit 5 ай бұрын
Mondjuk az Ezredesúr nem tudom honnan informálódik, de az információi nem fedik a valóságot. Az USA afganisztáni megszállása nem 88 milliárd dollárba fájt, hanem 2000 millárd dollár ment el a 20 év alatt. A 88 millárd csak az afgán erők kiképzésére ment el, a megszállás és az offenzíva költségei, nagyságrendileg többe vannak.
@endrefarkas2555
@endrefarkas2555 6 ай бұрын
Ha a történelem 2022. február 24-én kezdődött, akkor Oroszország kezdte a háborút.
@akosdekany7072
@akosdekany7072 6 ай бұрын
Ha meg 2014-ben, akkor is!
@Polonyi28
@Polonyi28 5 ай бұрын
Nyugat ment ukrajnába, így nyugatnak kell hátrébb menni a fegyverekkel.
@istvanhadnagy9008
@istvanhadnagy9008 6 ай бұрын
Hát Resperger úr elemzését elhalgatva,oda valójában nem is kellenek katonák. Ezt robot irányítású egységek is meg tudnák tenni. A mai rendszerek mindent érzékelnek, automatikusan generálja a tűpontos válaszcsapást. Csak lőszer kell rogyásig.
@attilahapak
@attilahapak 6 ай бұрын
Az ilyen hülyék miatt tartunk ott ahol. Akik elhiszik, hogy mesterséges intelligencia végzi a logisztikát és majd egy robotló viszi fel az ellátmányt pl az Afgán hegysegben. Nincs teljesen automatizált tüzérségi rendszer, nem számolja ki az ai hova kell lôni és biztosan nem fogja odavontatni. Sok lúd egyébként is disznót gyôz.
@Polonyi28
@Polonyi28 5 ай бұрын
Jó az ötlet az autómatizált hadsereg, de a nyugat olyan szar, hogy ilyet nem tudmég szerencsére. De a sok béna szar libsi tábornoknak sincsen annyi esze, hogy ezt a háborút abba kell hagyni, mert megnyerhetetlen és csak felesleges áldozatokat nővelik emberi erőben.
@zsoltferenczy5487
@zsoltferenczy5487 6 ай бұрын
A del-korai harckocsi nem Black Eagle, hanem Black Panther (K2). A Black Eagle egy orosz fantaziaharckocsi neve volt, amibol nem lett semmi. Minden forras azt mondja, hogy az USA 8800-10000 Abrams harckocsival rendelkezik, minden valtozatbol.
@attilanagy1811
@attilanagy1811 5 ай бұрын
A hülyeséget nem kell elhinni!
@sandordudas9664
@sandordudas9664 6 ай бұрын
Jó előadás volt!
@lajosnagy4087
@lajosnagy4087 6 ай бұрын
Kár, hogy egy szóval sem emlegették a putyini erőszakot. Azt, hogy civilek milliói menekültek el miatta a hazájukból. Gyerekeket rabolnak, városokat rombolnak le az oroszok. Putyin a saját kisebbségét is irtja. Minek is az.
@prymagprymag1014
@prymagprymag1014 6 ай бұрын
Remek műsor volt!
@jozseftoroczkai5520
@jozseftoroczkai5520 5 ай бұрын
24:13 24:20
@petermiklosmolitornagy4889
@petermiklosmolitornagy4889 6 ай бұрын
MÉLTATLANUL NEM FIGYELT....😀-UKRÁN HÁBORU..- NEM MÉLTÁN😂
@user-yd2bb1hx4t
@user-yd2bb1hx4t 6 ай бұрын
Keveset beszél Resperger úr. Pedig a vélelmezések helyett a hadihelyzet bemutatása hasznosabb lett volna.
@joeichi7950
@joeichi7950 6 ай бұрын
Az pont unalmas. Altatónak mondjuk jó.
@dennisb6567
@dennisb6567 6 ай бұрын
Stier elvtárson mekkora a nyomás?
@zoltanschaffler8453
@zoltanschaffler8453 4 ай бұрын
Van e esélye ? ez vicces ! Soha nem volt, és ezután sem lesz esélye győzni. Lehet beszélgetni erről meg fantáziálni de felesleges.
@joepataki9659
@joepataki9659 6 ай бұрын
Stier, ne beszélj Amerika nevében ! Európa mindig gyenge volt, mindig amerikai támogatásért sírt a világháborúk alatt
@user-bl4vo5xi8q
@user-bl4vo5xi8q 6 ай бұрын
dehogyis, németországnak nem volt szüksége az amerikai segítségre. ők egyedül próbálkoztak.
@TheGabormester
@TheGabormester 6 ай бұрын
Stier ótvar globálzsidó. Ezért ugat Izrael ellen, a hős és elnyomott palesztin MUSZLIMOK mellett.
@Polonyi28
@Polonyi28 5 ай бұрын
Nem kell ukrajna, nem kell háború, és nekünk is Magyaroknak, megszünik a gazdasági probléma.
@laszlovarga1046
@laszlovarga1046 6 ай бұрын
Értettük ezredes úr, tehát hajrá Oroszország. Ukrajna EU tag lesz hamar, de akkor már csak 10ezer km2 lesz a területe.
@user-ey8ec2ue8q
@user-ey8ec2ue8q 6 ай бұрын
👍
@leventepapp7973
@leventepapp7973 6 ай бұрын
európának az lenne a legjobb , ha hoholia teljesen megszűnne.
@edv2920
@edv2920 6 ай бұрын
Kimely meg minket a velemegyedtol, nagy szakerto)))
@thegreatimperatorr1231
@thegreatimperatorr1231 5 ай бұрын
Gratulálok Stier elvtárs!
@billcarson7115
@billcarson7115 6 ай бұрын
Ennek a háborúnak még idén “vége” lesz abban az értelmében, hogy majd hirtelen bejelentenek egy tűzszünetet.
@vegatomi1
@vegatomi1 6 ай бұрын
Szerintem ha sikerül az Egyesült EU Államot összehozni a Kelet Európai országok katonáit küldik Ukrajnába harcolni
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 6 ай бұрын
Már gyermeknek is kretén voltál?
@jenoszabadi6122
@jenoszabadi6122 6 ай бұрын
Van különbség egy orosz, és egy únios befolyás között. Fszom akarna olyan helyen élni, ahol egy exszovjet-diktátor vezeti az országot már vagy 20 éve!
@aimka321
@aimka321 6 ай бұрын
Az idő az Oroszoknak kedvez. Miért kéne nekik tűzszünet? Így teljesen jó, előbb utóbb ukrajna kapitulál, vagy elfogynak. Ennyi.
@Ired7777
@Ired7777 6 ай бұрын
remelem az oroszok elobb fogynak el.. mar csak "onzo" szempontbol is, mert ha az oroszok elol "elfogynak" az ukranok, akkor nem tudom megis ki allitana meg oket a hatarnal.. ps, te ilyen haboruparti lehetsz, ugye? ahh. varj. az oroszokat tamogatod, szoval nyilvan az vagy!
@user-ge3gn6cj2x
@user-ge3gn6cj2x 6 ай бұрын
Figyu mesélek neked- ezt nem mesélik neked el a propaganda pont ru portálokon... minimum 150.000 katona halt meg az orosz részről - ez azt jelenti, hogy minden ezredik orosz ember áldozatul esett putyin vezéred háborújának - eddig... Az oroszok ugyan többen vannak mint az ukránok, 143 millióan, de egy ekkora országnál ez a szám nagyon kevés, az oroszok nem mernek kényszer sorozásokat alkalmazni, mert fél putyin a népharagtól, ezért soroznak be szibériafelsőről a falvakból katonákat meg elitléteket... Az a páncélos állomány ami rendelkezésükre állt mikor kitört a háború, nagyjából elpárolgott, most a régi mzárolt és másoktol ellejmolt technikákat vetik be, mert nem tudnak olyan gyorsan gyártani mint ahogy hullanak... Na ezt is kalkuláld bele a képletbe és így matekozz, vagy vessze el a propagandába - nekem mindegy, de akkor mindig csak flusztrált leszel... hogy is indultatok - Nem támadnak az orosz. - ha támadnak akkor 2 hét alatt elfoglalják ukrajnát... - putyin 2 nap múlva Kijevben teázik stb stb. baromságok amik az orosz propagandistáktól jöttek - és te még mindig hiszel nekik?????????????????
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 6 ай бұрын
Hülyegyerek! Külön orosz és ukrán időjárás van ott a fronton?
@aimka321
@aimka321 6 ай бұрын
@@istvansebestyen5016 Fúj de ostoba vagy.. Ki beszélt időjárásról? Arról van szó, hogy az ukrán lövészárkokba megjelentek a nők hulla formájában, mert férfi emberből már nem olyan acélos a létszám. Veszed az adást? Milyen külön időjárásról beszél?? Húzzál vissza sztárboxot nézni..
@zomborgabor5671
@zomborgabor5671 6 ай бұрын
@@istvansebestyen5016 Nem az időjárásra gondolt te félkegyelmű.
@edeporkolab5102
@edeporkolab5102 6 ай бұрын
Nem kellene heherészni , komolyabb a téma. / 20 sec /
@lajoskis249
@lajoskis249 5 ай бұрын
Már eleve ott a probléma hogy ilyenről beszélnek hogy megnyerheti e már a kérdés is nevetséges! Akinek egy pici kis tudása van és agya azt tisztába van vele hogy nem!
@feherlaciapc
@feherlaciapc 6 ай бұрын
VANAZAPÉZ! Resperger sem megvehetetlen ...
@farkastoth4160
@farkastoth4160 6 ай бұрын
Az még neM lenne baj az ő dolga, CSAKHOGY AKKOR A KONCZAL A PUTTONYÁBAN HÚZZON EL A REDVÁS PI.CSÁBA NE ETESSEN ITT TOVÁBB MINKET.**LASSAN MINDEGYIK """SZAREZREDES""" IDEJE LEJÁR, KIDERÜL, HOGY KIK IS ŐK.. ÚJAKAT KELL BESZEREZ7NI.VAN BŐVEN. JÖHETNEK ROMULUS RÉBUSZ MESÉI.
@lajosattilaheder7234
@lajosattilaheder7234 6 ай бұрын
Meg van véve ez a két orosz ügynök propagandistak fidesz fizetett 3mberei
@laszlorafael2910
@laszlorafael2910 6 ай бұрын
A kutya is próbálkozik.😂😂😂😂😂
@gaborpap1365
@gaborpap1365 6 ай бұрын
tehát nem lehet egy állam területét erőszakkal elcsatolni, akkor mi a helyzet koszovóval
@tamasvari7015
@tamasvari7015 6 ай бұрын
ÉS kihez csatolták? :D
@endrelevai2081
@endrelevai2081 6 ай бұрын
Az a 1,5 millió forintos lőszer a leopárdhoz a legolcsóbb☝️viszont a 4,5milliós lőszer az már hatásos☝️viszont ezzel a leopárddal biztos hogy jól járunk ? Bírjuk anyagilag fedezni egy háború költségeit?
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 5 ай бұрын
Ha másfél millió egy Orbánt támogató, dicsőítő plakát a Publimont (Pénztáros Lölő) utcai felületén, és ebből rendszeresen több ezret helyeznek ki országszerte , időnként váltogatva, mekkora lesz az államadósság?
@endrelevai2081
@endrelevai2081 5 ай бұрын
@@istvansebestyen5016 ez bizony egy komoly tény állás ez a plakát őrület☝️nade mit is rejtenek önmagukban a plakátok? Ehez Deni blu videóit tudnám ajánlani☝️pld. amint a vágó istvánt megvezeti☝️😂 nos a plakátok is pont ugyanúgy befolyásolják az emberek döntéseit☝️🤣és ez nem vicc☝️🤝🇭🇺🍷😉
@karolyg5721
@karolyg5721 3 ай бұрын
Kedves elemző szakemberek, kedves mű sorvezető. Két éve lesz lassan, hogy az orosz háború tart, és mindenki csak találgat, a mi a jövőt illeti.Azért találgatnak, mert nem ismerik Istent a történelem ismerőjét és urát. Isten prófétái feltárják a jövőt a vég előtt. Nézzen meg ebből egy izelítőt, a fenti videót. kzfaq.info/get/bejne/sKdhZat_lt2veqs.html
@jakabgipsz1483
@jakabgipsz1483 6 ай бұрын
Fonderlájen nem politikus, csak 1 bürokrata!!!!
@dezsoszalay1442
@dezsoszalay1442 6 ай бұрын
Annál is rosszabb, mert saját zsebre dolgozik.
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 6 ай бұрын
@@dezsoszalay1442 Az apád volt, az elhíresült üzemi szarka.
@hunattilathehun4471
@hunattilathehun4471 6 ай бұрын
Nincs.
@robert2925
@robert2925 6 ай бұрын
Sose volt eséye !
@user-ll5bx2wu4s
@user-ll5bx2wu4s 5 ай бұрын
Döröske felvásárolták Ukrajnát a palagáz vegett
@andrasvarga4066
@andrasvarga4066 6 ай бұрын
Gratulálok a két JÓ szakembernek!! Én úgy látom ,hogy a világpolitika Túlságosan felpörgött , és ez sok negatív tartalommal jár. Ne legyen igazam!!
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 6 ай бұрын
Ez a stirölős orosz ügynöknek néz ki.
@jozsefkovacs9669
@jozsefkovacs9669 5 ай бұрын
😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
@gaborszikora-peregi5863
@gaborszikora-peregi5863 6 ай бұрын
nioncs anyi 2 ik generációs fegyver a nyugaton, ami pótolhatá...
@agromechatronika
@agromechatronika 6 ай бұрын
Miért beszél ennyit Stier???
@gyulapreseka5358
@gyulapreseka5358 6 ай бұрын
Le kell adni az orosz propagandát.
@istvanpinter3177
@istvanpinter3177 6 ай бұрын
26????? Szerintem jövöre az utolsó ukrán is elfogy.
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 6 ай бұрын
A zavaros fejedben, a mákonyos delíriumos álmodban.
@istvangallyas5714
@istvangallyas5714 6 ай бұрын
​@@istvansebestyen5016az ukránok nem úgy fogynak el hogy mindet agyonlövik, hanem úgy hogy kivándorol 10-20 millió akik majd nem mennek vissza " nyugatról"+ 1-2 millió kiesik a korfából így nem lesz elég gyermek a populáció fenntartásához, pont úgy mint Magyarországon az a 600 000 fiatal aki kiment nem itt fog gyereket nevelni, vagyis Magyarország számára " elveszik". Szép lassan kihal, ez van.
@laszlo5569
@laszlo5569 6 ай бұрын
Mindenki arról beszél, hogy az USA célja Oroszország meggyengítése. Nekem úgy tűnik, más a cél, inkább Ukrajna felkészítése az EU tagságra. Egy romokban lévő gazdaságot, 50 milliós lakosság helyett 25 milliót, egészen más feltételek mellett lehet bevenni a klubba.
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 6 ай бұрын
Sosem voltak 50 millióan.
@jozsefmehesz-balazs3020
@jozsefmehesz-balazs3020 5 ай бұрын
Valójában az oroszok befolyása győz, nem az a fontos hogy ki támadt kire, a félinformációk igazság tartalma nem kérdéses. Alapvető érdek és azt felróni hogy saját gazdaságát védi addig a másik oldalon található gondokról ( brics) hallgatni, nagy hiba a kedves szakértő uraknak, oroszoknak ez a célja.
@beniben4864
@beniben4864 6 ай бұрын
Sose volt, mert nem is lehetett ez a cél....
@agnesnemes8200
@agnesnemes8200 6 ай бұрын
Soha sem volt.
@joepataki9659
@joepataki9659 6 ай бұрын
Rés Perger is gyanús néha, eladta magát?
@DZX5000
@DZX5000 6 ай бұрын
nem kel Béke ukránba, had verjék egymást hülyére. 👌
@gaborvojtarek2425
@gaborvojtarek2425 6 ай бұрын
"Van 1M tartalék az oroszoknak. 1,5M. SAJNOS" Gratulálok!!! Ilyen egy igazi pártatlan szaGértő!
@akosdekany7072
@akosdekany7072 6 ай бұрын
Meg van, hogy NATO tagok vagyunk? Miért kell pártatlannak lennie egy NATO katonának?
@user-bl4vo5xi8q
@user-bl4vo5xi8q 6 ай бұрын
és ilyen egy hülye hozzászólás a részedről. pártatlan, te jó ég! mi vagy te a bbc munkatársa?
@domokosmartoneszenyi6599
@domokosmartoneszenyi6599 6 ай бұрын
@@akosdekany7072 jogos, kurvára nem értem ezt a russzofil tempót itthon...
@zsoltlehoczki3894
@zsoltlehoczki3894 6 ай бұрын
​@@akosdekany7072ukrajna nato tag? Miert nem a nato fejlesztesre koltjuk inkabb a penzt?
@akosdekany7072
@akosdekany7072 6 ай бұрын
@@zsoltlehoczki3894 Nem, de szövetséges, ahogy Dél Korea, Japán vagy Ausztrália is! NATO-nak meg van bőven pénze fejlesztésre.
@davidklein7853
@davidklein7853 6 ай бұрын
sose nem is vót...
@Mela_Pipi
@Mela_Pipi 6 ай бұрын
Mariupol.
@akosdekany7072
@akosdekany7072 6 ай бұрын
Stier Gábortól kérdezném. Ukrajna mikor jelentett veszélyt Oroszországra? Mikor akarta megtámadni az oroszokat?
@istvangallyas5714
@istvangallyas5714 6 ай бұрын
Amikor belép a NATO ba azonnal, mindegy hogy mi hogy gondoljuk az számít mit gondol az orosz.
@user-bl4vo5xi8q
@user-bl4vo5xi8q 6 ай бұрын
ukrajna mindenkire veszélyt jelentett. jelent. egy maffia állam, nacionalizmussal, totális korrupcióval, rasszista elemekkel, oligarcha bandákkal, azok magánhadseregeivel, bandera nosztalgiával. persze a nato csatlakozáshoz, eu csatlakozáshoz kiváló alapanyagnak számítanak így is. mint az észak afrikai atomtudósok és agysebészek tömegei az uniónak.
@akosdekany7072
@akosdekany7072 6 ай бұрын
@@istvangallyas5714 Soha senki nem akar megtámadni egy nukleáris nagyhatalmat. Mindenki tudja. Ukrajna is jobban járt volna utólag, ha nem adja át 1700 nukleáris robbanófejét szuverenítással cserébe az oroszoknak. Putyin nem merte volna megtámadni őket.
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 6 ай бұрын
@@istvangallyas5714 Finnország, amely szintén NATO tag, nem veszélyeztette Putyin birodalmát?
@istvangallyas5714
@istvangallyas5714 6 ай бұрын
​@@istvansebestyen5016Finnország és Moszkva között van 8 időzóna, Moszkva és Kijev között van 200 km. Finnország lakosság 10 millió, Ukrajna 45 millió. A Balti államok miatt elveszett a Balti tengeri kijárata Oroszországnak ,Ukrajna NATO belépésekor elveszne a Fekete tengeri kijárat + a Krimi kikötő, stb,stb, nagyon hosszan tudnám még sorolni. + még az érzelmi szálak. Jól kivolt találva,elvágták volna az összes tengeri kijáratot. Most pld. Dánia jelentette be hogy lezárja a szigeteknél a szorost ezzel felrúgja a szerződést amit 1770 körül kötött az oroszokkal így megy a fojtogatás szépen sorban.
@tamasvari7015
@tamasvari7015 6 ай бұрын
Szegény Stier Gábor, alig látszik ki az oroszok seggéből .D
@zoltanszabo1334
@zoltanszabo1334 6 ай бұрын
Propaganda... Ukrajna helyére tedd be Magyarországot.....
@Its_Glow_Berry_Toon00
@Its_Glow_Berry_Toon00 6 ай бұрын
EbonKeo
@palkis3254
@palkis3254 6 ай бұрын
Stiger túl sokat beszélt.
@palkis3254
@palkis3254 6 ай бұрын
Stier
@ladislavbeke9105
@ladislavbeke9105 6 ай бұрын
Az amerikai választások majd egy év múlva lesznek. Az ukránok is európában lesznek az ukrán határ túloldalán. Egy új kapituláciot is aláíratnak az oroszok.
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 6 ай бұрын
Hát te ki fx vagy itt?
@ladislavbeke9105
@ladislavbeke9105 6 ай бұрын
@@istvansebestyen5016 Azt hogy a fx mit jelent csak a hülyék értik, de hogy te milyen fasz vagy azt a környezeted biztosam tudja. A hülyét tíz méterről kiszúrom látatlanba, különben a témával törődjél. Ha persze tudnád miről is szól.
@rivoendre
@rivoendre 6 ай бұрын
Persze hogy van esélyük az ukiknak. Kb 0%
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 6 ай бұрын
Mint neked az iskola elvégzésére.
@rivoendre
@rivoendre 6 ай бұрын
@@istvansebestyen5016 Mármint melyik iskolára gondolsz?
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 6 ай бұрын
@@rivoendre A kisegítő nyóc osztályára.
@rivoendre
@rivoendre 6 ай бұрын
@@istvansebestyen5016 Teljesen mindegy mit gondol egy istvansebesztyen, az ukiknak lefőtt a kávé.
@istvantoth7431
@istvantoth7431 6 ай бұрын
Érdekes volt, csak mégis, a 90%-a spekuláció. Bármi lehet, meg annak az ellenkezője is.
@ahegyekkiralya969
@ahegyekkiralya969 6 ай бұрын
Resperger jobb lenne ha inkább elmenne lángost sütni, ott nem baj ha hülyeségeket beszél, Stier meg nyomja a szokásos orosz propagandát.
@Sewate01
@Sewate01 6 ай бұрын
Sohasem volt.!
@csabafazekas3619
@csabafazekas3619 5 ай бұрын
Te már csak tudod, vörös propagandista.
@janomano1396
@janomano1396 6 ай бұрын
Igen-igen! 56-ot lehetne példaként felhozni! Az oroszok leverték a szabadságharcunkat!
@akosdekany7072
@akosdekany7072 6 ай бұрын
Ennek ellenére még vagy már megint sokan orosz nosztalgiáznak
@janomano1396
@janomano1396 6 ай бұрын
@@akosdekany7072 mert ezt fújja az összes kormánymédia! Manipulálják az embereket. Pár hónap alatt bárkit meg tudnak szerettetni vagy pár hónap alatt bárkit megutáltatni.
@istvansebestyen5016
@istvansebestyen5016 6 ай бұрын
@@akosdekany7072 Ha ha az anyjukat épp egy orosz baka csinálta fel, akkor valahogy érthető!
@akosdekany7072
@akosdekany7072 6 ай бұрын
@@istvansebestyen5016 Erre mondta Hofi, hogy: "Jobb ma egy Pershing a tanyámon mint holnap egy ruszki az anyámon!"
@Polonyi28
@Polonyi28 5 ай бұрын
Nem az Oroszok voltak akkor, hanem a szovjetek. Nelégy ennyire sötét.
@irmafulop5212
@irmafulop5212 6 ай бұрын
Ez az IGAZI MAGYAR BESZÉD!! A MAGYARNAK SZIVE VAN.,EBBŐL KIVÉTEL A POLITIKA MRMERT ŐK FOJTON HAZUDNAK A VÁLASZTÓIKNAK!!! 🙏😇
@zoltantoth6318
@zoltantoth6318 6 ай бұрын
FOLYTON B+
@irmafulop5212
@irmafulop5212 6 ай бұрын
@@zoltantoth6318 🙄😜
@josephborbely1614
@josephborbely1614 6 ай бұрын
Irmuci, ha ordibalsz, akkor azt hiszed, hogy okosabb leszel, meg nagyobb szivu??? A msnemzetisegieknek mi van a szivuk helyett??? Vizpumpa??? Az lehet, hogy szivnagyobbodasod van, es az agyhugykoved sem marad el. Az is mind nagyobbodik.
@alatomalbeth3947
@alatomalbeth3947 6 ай бұрын
A gázai bohóckodás már a kutyát sem érdekli!😂
@jozsefpurecse9715
@jozsefpurecse9715 6 ай бұрын
teljesen esélytelen már a kezdetektöl fogva
@gergelydimitriu1978
@gergelydimitriu1978 6 ай бұрын
Ja biztosan, azért húzzák ukrán fa szra kettő éve a muszka ruszki ork férgeit mi?
@laszlobacher9817
@laszlobacher9817 6 ай бұрын
Nostredamus megjósolta a testvérháborút,s azt is,hogy hét évig fog tartani!
@p.i8459
@p.i8459 6 ай бұрын
1 🎩 💩rt sem ért
@koboldragnar4858
@koboldragnar4858 6 ай бұрын
Stier-elvtars!! Honnan veszi, hogy "Oroszorszag tovabb fogja birni"??! A Szovjetunio(es az nem csak oroszorszagocska volt) es a keleti-blokk egyutt sem birta a nyugat ellen.., az eredmeny ismert.. Maga meg a 20. szazad europai tortenelmet sem tanulta meg??! 😂
@user-bl4vo5xi8q
@user-bl4vo5xi8q 6 ай бұрын
nem biztos, hogy te most olyan nagyon világosan látod a helyzetet, mivel óriási különbségek vannak az akkori és a mostani geopolitikai és gazdasági helyzet közt. szocialista tervgazdaság, brezsnyevi pangás időszaka, kommunista diktatúra, tattaratta-tattaratta. a végtelenségig lehetne sorolni az akkori tényezőket. a mostani oroszország kapitalista berendezkedésű, jóval kissebb költségvetési hiányú, és jóval rugalmasabb állam. miután az agyhalott nyugat szankcionálta, és kivonultak cégek, ezt helyettesítik a saját erővel. elmondom, hogy ez sok orosz vállalatnak úgy jött mint a manna az égből. mindenki fejleszt, sok cég fegyverfejlesztésbe fogott, az építőiparuk pedig ezerrel pörög, mivel a ruszkik nem tudják elutazgatni a pénzüket már és ezért építkeznek, fejlesztenek ésatöbbi. élelmiszerben pedig már évtizedek óta a csúcson vannak amúgy is. és még mindig olcsóbbak így is mint a nyugati országok. te azt hiszem a 21. századból vagy gyenge...
@TheGabormester
@TheGabormester 6 ай бұрын
Onnan, te barom, h. fukkrajnában SZÁZEZER bevethető faz és picha nincsen már, a ruszkiknak csak önkéntesből HÁROMSZÁZÖTVENEZER. Hatellemis... Az unió 0,6%-kal gyarapszik, a ruszkik meg 2,4-gyel, az pont a négyszerese...
@vilmosprima1861
@vilmosprima1861 6 ай бұрын
Miért ne lenne képes Ukrajna egy nagyobb katonai műveletre, ha megkapja hozzá a szükséges USA/NATO támogatást, fegyverutánpótlást? Ha a világ, elsősorban az USA elismeri, hogy Ukrajnának is joga van az önvédelemre.
@joepataki9659
@joepataki9659 6 ай бұрын
Nincs még vége, lesz meg másképpen is!
@davidklein7853
@davidklein7853 6 ай бұрын
mert nincs ember
@Kati-be4sd
@Kati-be4sd 6 ай бұрын
Azért, mert lassak kiürül az ajándékkosár. Európa egyre szegényebb, a nép már most elégedetlen, mert a politikusai Ukrajnát jobban támogatják, mint a saját állampolgárait. Ha Biden bukik Amerika is sz@rban hagyja Ukrajnát. Arról nem is beszélve, hogy lassan elnéptelenedik Ukrajna. A férfiak meghalnak a fronton,aki teheti elmenekül, már nincs aki dolgozzon a termelésben.
@vilmosprima1861
@vilmosprima1861 6 ай бұрын
@@davidklein7853 Ez a háború akkor dölne el Ukrajna javára, ha az USA/NATO elegendő nagyhatótávolságú rakétával látná el Ukrajnát. Ezt már kipróbálták ebben a háborúban, szétlőtték az orosz utánpótlást és az oroszok visszavonultak. Ugyanez működne a teljes arcvonalon is. Sajnos az USA úgy döntött, hogy a 2014-es orosz hódítást tudomásul veszi, csak a további hódítást akadályozza meg. Mert az USA fenn akarja tartani Európa katonai függését.
@belasinka4803
@belasinka4803 6 ай бұрын
Mert nem kap és amúgy is ellopnák...
@minimaci1880
@minimaci1880 6 ай бұрын
Egyetlen baj van az egész helyzettel, és erről nem beszél egyetlen szakértő sem. Az alapkérdést nem tette fel, és főleg nem válaszolta meg senki: a XXI. században szabad, vagy nem szabad katonai erővel területszerző háborút indítani? Tűri, vagy nem tűri a "világ" az ilyen akciót. Erre két lehetséges válasz van: igen, vagy nem. Ha szabad, akkor nem értem, hogy miért kapott Ukrajna akár egyetlen cent támogatást is. Karba tett kézzel kellett volna nézni, hogy mi lesz a meccs vége. Hiszen szabad. Ha nem szabad, akkor meg azt nem értem, hogy miért nem kapott Oroszország ultimátumot 2022. február 25-én az összes, nyugatinak nevezett hatalomtól és szövetségtől, hogy két hetük van, hogy "békében" hazamenjenek, különben odamegyünk mindennel, amink van, és "semlegesítünk" minden oroszt, aki ellenáll. Mert a területi integritás szent, és sérthetetlen. Senki ne jöjjön azzal, hogy atomhatalom, meg efféle baromságok. Ezek tényleg baromságok, megmondom, miért. Észre kellene venni, hogy egy ilyen modern háború éghajlatváltozásra gyakorolt hatása akkora, hogy néhány hónap alatt kukába dobta a világnak kiotói jegyzőkönyv óta elért minden csekély eredményét. Egy hónap alatt több üvegházhatású gáz és égéstermék kerül a légkörbe, mint a világ többi részéből egész év alatt. Nem mindegy, hogy atomháborúban két hét alatt pusztul el az emberiség negyede, vagy a felmelegedés miatt 15 év múlva éhen/szomjan hal a háromnegyede? Tökmindegy, de meg kellett volna ragadni a lehetőséget a gyors lezárásra. Most már nagyjából minden késő, és ennek egyetlen oka van, a töketlenkedés.
@TheGabormester
@TheGabormester 6 ай бұрын
AZért, baromarcú, mert 6500 atomtöltete van, ráadásul HÁROM olyan szuperfegyvere, ami a világon senkinek. Az amcsik az 5 Mach-képes rakettákkal kísérleteznek, a ruszkiknak ott a Kindzsal - KILENC-11-et tud, a Sarmat-II. MANŐVEREZŐ, LOPAKODÓ Avangard-feje meg HUSZONEGYET!!! (v. 27-et...) A Belgorodról ne is beszéljünk... ÉS miféle területszerzés az, kretén, ha VISSZACSATOLJÁKL azokat a területeket, amiket a két nyomorult KOMMUNISTA pártfőtitkár dobott oda fukkrajnának: a Donbasszt és a Krímet, és azért, mert ölték és ölik ott a ruszkikat?
@zsoltkatona4223
@zsoltkatona4223 6 ай бұрын
Két ilyen orosz propagandát fújó " szakembert " már régen hallottam. Gusztustalanul tolták
@feherlaciapc
@feherlaciapc 6 ай бұрын
Úgy látszik Resperger sem megvehetetlen ...
@TheGabormester
@TheGabormester 6 ай бұрын
@@feherlaciapc Neked ki és mennyit fizet, h. fukkránTASZT copsz?
@TheGabormester
@TheGabormester 6 ай бұрын
Anyád,
@joepataki9659
@joepataki9659 6 ай бұрын
A mandiner egy szarhazi csapat!
@user-bl4vo5xi8q
@user-bl4vo5xi8q 6 ай бұрын
jujj, maga kis érzékeny, ámde eléggé prosztó "enber".
@lajosnagy4087
@lajosnagy4087 6 ай бұрын
Kivel háborúzik Oroszország? Hát a NATO-val! És mennyi páncélost veszített el Oroszország eddig? Kb. 10 ezret. És a NATO? Egyet sem.
@belasinka4803
@belasinka4803 6 ай бұрын
Idióta :)))
@tibormiklos1701
@tibormiklos1701 6 ай бұрын
Hány NATO katona akár meghalni az ukrán demokráciáért és az ősi Ukrajnáért? Vagy majd az ukrán gyerekek a nagymamájukkal ülnek be a tankokba? A számlát meg az ilyen hozzád hasonló,orosz vérben fürödni óhajtó fotelhuszár állná?
@josephborbely1614
@josephborbely1614 6 ай бұрын
Tecccik az alairasod!@@belasinka4803
@user-bl4vo5xi8q
@user-bl4vo5xi8q 6 ай бұрын
100ezret elvesztett! ukrajna győzött, az oroszok megöngyilkolták magukat, a Putyin rákos, négyszer meghalt, félheréjű és még sorolhatnám. sokat hallgattad a Rácz nevű szakértőt haver, agyadra ment a nyugati agitprop.
@joepataki9659
@joepataki9659 6 ай бұрын
Jó, ha az igazi szakértő, negyed időt kap mint ez az oroszbarát! Hogy van ez?
Ez lehet Oroszország terve a háború után - Thürmer Gyula
45:16
Pray For Palestine 😢🇵🇸|
00:23
Ak Ultra
Рет қаралды 31 МЛН
顔面水槽をカラフルにしたらキモ過ぎたwwwww
00:59
はじめしゃちょー(hajime)
Рет қаралды 37 МЛН
🍟Best French Fries Homemade #cooking #shorts
00:42
BANKII
Рет қаралды 23 МЛН
Pray For Palestine 😢🇵🇸|
00:23
Ak Ultra
Рет қаралды 31 МЛН